Vetővirág a sírok között

Élet a fűnyíró árnyékában

A rendszeresen fűnyírózott temetőgyepben is megbújhat egy ritka vadvirág. Apró, sárga virágai ősszel nyílnak, magjai viszont csak a következő tavasszal érnek meg. A vetővirág különös életmenete segíthet megérteni, hogyan maradhat fenn olyan helyeken, ahol a növényzetet évente többször rövidre vágják. A Tuexenia folyóiratban megjelent tanulmányunkban temetői előfordulását és a különbözőképpen kezelt termőhelyeken élő növények maghozamát vizsgáltuk. 

A száraz gyepek egykori kiterjedésüknek sokfelé csak töredékét őrzik. Megmaradt foltjaikat olykor a szántók és települések között, régi temetőkben találjuk meg. Ezek a területek hosszú ideig elkerülhették a beszántást és a mezőgazdasági használat más, erőteljes beavatkozásait. A sírok közötti gyep ezért a táj korábbi növényvilágából is őrizhet valamit. Fennmaradása azonban attól is függ, hogyan gondozzuk ma ezeket a helyeket.

A vetővirág (Sternbergia colchiciflora) az amarilliszfélék családjába tartozó, apró termetű hagymás évelő. Elterjedése Észak-Afrikától Dél- és Közép-Európán, valamint Kis-Ázsián át a Kaukázus térségéig és Ukrajnáig húzódik. E nagy területen belül sokfelé ritka vagy szórványos. Magyarországon száraz gyepekben él; temetői állományai ugyanennek az élőhelyi örökségnek a részei.

Nálunk augusztus és október között, gyakran a késő nyári esők után jelennek meg szinte a talajhoz simuló, sárga virágai. Egy-egy virág többnyire csupán néhány napig nyílik. A száraz növényzet között könnyű elsétálni mellette, és az sem biztos, hogy éppen a látogatásunk idején találunk nyíló példányokat. Egyetlen eredménytelen őszi bejárásból ezért aligha következtethetünk a faj hiányára.

Leveleit jóval a virágzás után, nálunk rendszerint január és március között fejleszti. Keskeny, gyakran csavarodó levelei között tavasszal már a fejlődő tokterméseket is megfigyelhetjük. A magok április vége és május eleje körül érnek meg, majd május–júniusban a hajtás elszárad. Az év jelentős részét a növény a talajban, hagymaként tölti. Tavasszal a jellegzetes levelek alapján sokszor könnyebb felmérnünk egy állományt, mint az őszi virágzás idején.

1. ábra. A vetővirág két arca: balra az ősszel nyíló virágok, jobbra tavasszal termést fejlesztő példányok. A virágzás és a leveles időszak hónapokkal elválik egymástól.

A rejtőzködésnek további oka is van. A vetővirág a föld alatt maradó, ki sem nyíló, önmegporzó virágokat is fejleszthet. Ezt kleisztogámiának nevezzük. Így az a növény is létrehozhat magot, amelynek ősszel nem láttuk a felszín fölött a virágát. A nyíló virágok megszámlálása tehát önmagában sem az összes növény, sem a szaporodó egyedek számát nem adja meg.

A vetővirág temetői jelenléte nem új felismerés. Kovács Ferenc plébános és botanikus már 1915-ben beszámolt róla az óbecsei alsóvárosi római katolikus és központi szerb temetőből. A mai Szerbiában fekvő település régi adatai arra ösztönöztek bennünket, hogy ne csupán az ismert természetközeli gyepekben keressük a növényt. Vajon mennyi maradhatott meg állományaiból a temetőkben, a mai kezelés mellett?

2017 márciusa és 2018 áprilisa között 154 temetőt vizsgáltunk meg a faj pannóniai elterjedési területén. Huszonhét magyarországi temetőben találtuk meg, és három szerbiai, korábbról ismert előfordulását is megerősítettük. Ez összesen harminc állományt jelentett: a felkeresett temetők közel ötödében jelen volt. Ezt az arányt a vizsgált területre és helyszínekre vonatkoztathatjuk, nem valamennyi magyarországi temetőre.

Az állományok mérete jelentősen különbözött. Volt, ahol száz példánynál kevesebbet találtunk, másutt több ezret becsültünk; Balatonfőkajáron és Csóron például mintegy tízezres állományokat írtunk össze. A vetővirág legtöbbször természetközeli, nyírt vagy nyíratlan gyepben élt, de sírok közötti területeken, ritkábban fák és cserjék alatt is előkerült. A temető elnevezés tehát sokféle, eltérő állapotú élőhelyet takarhat.

2. ábra. A vetővirág temetői előfordulásai a Pannon-medencében. A nagy fekete pontok a megtalált állományokat, a kis pontok a felkeresett temetőket, a szürke négyzetek a faj magyarországi elterjedésének korábbi adatait jelölik.

A következő kérdésünk az volt, hogy a nyírt termőhelyeken élő növények terméseiben kevesebb mag fejlődik-e. A maghozam a szaporodás sikerének egyik mérhető jellemzője: ha a levélzet károsítása erősen korlátozza a növényt, az a termésenkénti magszámban is megmutatkozhat. Ennek vizsgálatához a magérés idején kellett visszatérnünk a lelőhelyekre.

2017. április 30. és május 13. között 22 állományban összesen 525 növény érett, de még zárt toktermésében számoltuk meg a magokat. A nyírt területekről 290, a nem nyírt területekről 235 példány adatait gyűjtöttük össze. Ebbe az összehasonlításba temetői és más termőhelyeken élő állományokat is bevontunk. Két temetőben egymás mellett nyírt és nyíratlan részeket is tudtunk vizsgálni.

A kezelésről a vetővirág és a környező növények levágott levélcsúcsai árulkodtak. Meglévő helyzeteket hasonlítottunk össze, nem mi jelöltünk ki véletlenszerűen nyírandó és érintetlenül hagyandó parcellákat. Az értékelés során azt is figyelembe vettük, hogy az azonos lelőhelyen élő növények hasonló körülmények között fejlődnek, így adataik nem tekinthetők teljesen függetlennek.

A fűnyírózott termőhelyeken egy termésben átlagosan 13,6, a nem fűnyírózottakon 14,7 magot találtunk. A különbség statisztikailag nem bizonyult szignifikánsnak. Vagyis adataink alapján nem tudtunk megbízható eltérést kimutatni a két csoport termésenkénti magszáma között. A két, mindkét kezelést képviselő temető külön összehasonlítása ugyancsak ezt az eredményt adta.

3. ábra. A termésenkénti magszám a különböző lelőhelyeken. A szürke dobozok a nyírt (Mown), a fehérek a nem nyírt (Unmown) területeket jelölik. A vastag vonal a középső érték, a doboz az adatok középső felét foglalja össze; a körök kiugró értékek. A felső tengely a magok száma, a bal oldali számok lelőhelyazonosítók. Jobbra terméses növények láthatók.

A megfigyelt tűrőképességhez valószínűleg a vetővirág termete és évszakos ritmusa egyaránt hozzájárul. Felszín feletti fejlődésének jelentős része a fő fűnyírási időszakon kívülre esik. Őszi virágai és tavasszal fejlődő termései alacsonyan helyezkednek el, így a vágás magasságától függően elkerülhetik a közvetlen sérülést. A terméskocsány csak a magéréshez közeledve nyúlik meg jobban.

A fűnyíró sok esetben csak a levelek végét távolítja el, miközben a hagyma a talajban marad. Elképzelhető, hogy a részleges levélveszteséget a növény a vizsgált maghozam szempontjából ellensúlyozni tudja. 

4. ábra. A vetővirág éves életmenete és a temetői fűnyírás hozzávetőleges időszaka. A római számok a hónapokat jelölik. Az őszi virágzást téli–tavaszi levélfejlődés és tavaszi magérés követi; nyáron a növény hagymaként nyugalomban van. A piros vonal a fő fűnyírási időszakot mutatja.

A vetővirág fennmaradását segítheti a gyepes területek folytonossága, a talaj és a hagymák kímélése, valamint a faj életmenetéhez igazodó kezelés. A nyírás időzítése, magassága és gyakorisága olyan részletek, amelyekre az adott helyszín növényvilágának ismeretében kell figyelnünk.

Vizsgálatunk megmutatta, hogy egyes rendszeresen gondozott temetők jelentős vetővirág-állományokat őriznek, és a vizsgált nyírt termőhelyeken nem mutattunk ki kisebb termésenkénti magszámot. Az óbecsei történeti adatok pedig arra emlékeztetnek, hogy ezek a menedékhelyek több mint száz éve ismertek. A sírok között meghagyott gyepfolt így nem pusztán zöld felület: egy régi táj apró túlélőinek otthona lehet.

Hivatkozás

Molnár V. A., Mészáros A., Csathó A. I., Balogh G., Takács A., Löki V., Lovas-Kiss Á., Tökölyi J., Somlyay L. & Bauer N. (2018): Distribution and seed production of the rare, dry grassland specialist Sternbergia colchiciflora (Amaryllidaceae) in Pannonian cemeteries. Tuexenia 38: 371–384.