Nagy magyar botanikusok 25.

Kol Erzsébet (1897–1980) algológus és kriobiológus a hóban és jégben élő mikroszkopikus algák nemzetközileg is jelentős kutatója volt. Olyan apró élőlényeket vizsgált, amelyek szélsőséges környezetekben, például havas felszíneken, gleccsereken és hideg vizekben élnek. Ezek az algák gyakran színezhetik is a havat, és fontos szerepet játszanak a hideg élőhelyek parányi ökoszisztémáiban. Kol Erzsébet munkája különlegessé tette a magyar botanikát, mert a növények és algák világát a megszokott erdőkön, réteken és tavakon túl, a jég és hó élővilágáig terjesztette ki. Jelentősége abban áll, hogy a szélsőséges élőhelyek láthatatlanul apró algavilágát pontos tudományos kutatás tárgyává tette.

 További olvasnivaló.

 

Nagy magyar botanikusok 24.

Andreánszky Gábor (1895–1967) botanikus és paleobotanikus a régi földtörténeti korok növényvilágának jelentős kutatója volt. Fosszilis levelek, termések és más növénymaradványok alapján vizsgálta, milyen lehetett a múltbeli tájak növényzete és éghajlata. Munkássága azért különösen fontos, mert a megkövesedett növények nemcsak fajokról mesélnek, hanem arról is, hogyan változott a Föld klímája és élővilága. Kutatásai a paleobotanikát összekapcsolták a növényföldrajzzal és a vegetációtörténettel. Jelentősége abban áll, hogy a növények múltját a tájak és éghajlatok változásának történeteként értelmezte.

 

További olvasnivaló.

 

Nagy magyar botanikusok 23.

Greguss Pál (1889–1984) botanikus, növényanatómus és paleobotanikus a növényi szövetek, különösen a fák szerkezetének kiemelkedő kutatója volt. Munkáiban a mai fák és a megkövesedett növényi maradványok belső felépítését vizsgálta, gyakran mikroszkóppal. A faanyag évgyűrűi, edényei és sejtjei alapján következtetni lehet a növény rokonságára, működésére és múltbeli környezetére. Greguss kutatásai így összekapcsolták a növényanatómiát, a faanyagismeretet és a földtörténeti növényvilág vizsgálatát. Jelentősége abban áll, hogy megmutatta: a fa belső szerkezete nemcsak anyag, hanem a növény múltjának és rokonságának tudományos forrása.

További olvasnivaló.

Nagy magyar botanikusok 22.

Jávorka Sándor (1883–1961) botanikus, növényrendszertanász és flórakutató a magyar növénytan egyik legismertebb alakja volt. Legfontosabb munkái a magyar flóra feltárásához, a növények pontos meghatározásához és a növényhatározók készítéséhez kapcsolódnak. A történelmi Magyarország hajtásos növényvilágát bemutató Magyar flóra című határozókönyve mérföldkő a hazai botanikában, a későbbi határozók is jórészt ezen alapultak, amelyek nemzedékek számára tették lehetővé, hogy a vadon élő növényeket tudományos alapossággal azonosítsák. Csapody Verával (1890–1985) évtizedeken kersztül folytatott közös munkájuk eredményeként létrejött növényábrázolások különösen sokat segítettek a növénytan tanításában és népszerűsítésében.

További olvasnivaló.

Nagy magyar botanikusok 21.

Gombocz Endre (1882–1945) botanikus, muzeológus és tudománytörténész a magyar botanika múltjának egyik legfontosabb feldolgozója volt. Florisztikai és rendszertani érdeklődése mellett különösen sokat tett a magyar növénytani kutatás történetének feltárásáért. Megírta a Magyar botanika története című alapművet. Különösen sokat tett Kitaibel Pál életének, munkásságának megismertetéséért. Kibetűzte, leírta és kiadta Kitaibel főként német és latin nyelvű, igen értékes, de nehezen olvasható útinaplóit. Jelentősége nemcsak saját növénytani kutatásaiban, hanem abban is áll, hogy segített megőrizni és értelmezni a korábbi botanikus nemzedékek munkáját. Nélküle sok régi adat, név és tudományos kapcsolat nehezebben lenne áttekinthető.

 További olvasnivaló.

 

Nagy magyar botanikusok 20.

 

Nyárády Erazmus Gyula (1881–1966) botanikus és flórakutató Erdély növényvilágának egyik legjelentősebb kutatója volt. Hosszú élete során rengeteg terepi adatot, növénypéldányt és megfigyelést gyűjtött, különösen az erdélyi hegyvidékek, kaszálórétek, erdők és sziklás élőhelyek flórájáról. Munkássága a pontos növényhatározásra, a fajok elterjedésének feltárására és a helyi flórák rendszerezésére épült. Jelentős szerepe volt a romániai és erdélyi flórakutatás nagy összefoglaló munkáiban is. Jelentősége abban áll, hogy Erdély gazdag növényvilágát kitartó terepmunkával, nagy fajismerettel és tudományos alapossággal tette ismertté.

 

További olvasnivaló.

 

Nagy magyar botanikusok 19.

Tuzson János (1870–1943) botanikus, erdészeti kutató és egyetemi tanár a növénytan és az erdészet határterületén végzett jelentős munkát. Foglalkozott növényrendszertannal, növényanatómiai vizsgálatokkal és az erdei fák, különösen a fenyők kutatásával. Munkásságában a növények felépítésének pontos megfigyelése összekapcsolódott a gyakorlati erdészeti kérdésekkel: hogyan élnek, növekednek és különülnek el egymástól az erdei fafajok. Fontos szerepet játszott a hazai erdészeti botanika és a felsőfokú erdészeti oktatás fejlődésében. Jelentősége abban áll, hogy a botanikai tudást a magyar erdők megismerésének és fenntartható használatának szolgálatába állította.

További olvasnivaló.

 

Nagy magyar botanikusok 18.

Degen Árpád (1866–1934) botanikus, flórakutató és rendszertanász a magyar és balkáni növényvilág kiemelkedő kutatója volt. Különösen sokat foglalkozott a Délkelet-Európa, a Balkán és a történelmi Magyarország határvidékein élő növényekkel. Munkássága terepi gyűjtésekre, herbáriumi összehasonlításokra és gondos rendszertani elemzésekre épült. Számos ritka vagy nehezen azonosítható növény előfordulását tisztázta, és több növénycsoport kutatásában maradandó eredményeket ért el. Mint tudományszervező is jelentős volt; megalapította és három évtizeden keresztül kiadta a Magyar Botanikai Lapokat.

 

További olvasnivaló.

 

Nagy magyar botanikusok 17.

Istvánffi Gyula (1860–1930) botanikus, mikológus és növénykórtani kutató a gombák és a termesztett növények betegségeinek vizsgálatában játszott fontos szerepet. Különösen jelentős volt a szőlő betegségeivel és a növényeket károsító gombákkal kapcsolatos munkássága. Kutatásai gyakorlati jelentőségűek voltak, mert a növénykórokozók megismerése segítette a mezőgazdaság, különösen a szőlőtermesztés védelmét. A laboratóriumi mikroszkópos vizsgálatot összekapcsolta a terepi és ültetvényi megfigyelésekkel. Jelentősége abban áll, hogy a botanika eszközeivel közvetlenül hasznosítható tudást adott a növénybetegségek felismeréséhez és megértéséhez.

További olvasnivaló.

Nagy magyar botanikusok 16.

Hollós László (1859–1940) tanár, botanikus és mikológus a magyar gombakutatás kiemelkedő alakja volt. A földalatti gombák világszerte elismert kutatója volt. Gombákat gyűjtött, rajzolt, leírt és rendszerezett. Emellett a hajtásos növények is érdekelték, elsősorban a Kiskunságban gyűjtött florisztikai adatai is figyelemreméltóak. Kutatásait középiskolai tanári munkája mellett végezte, de igazgatója, Kacsoh Pongrác, nem értékelte azt és felszólította, hogy az iskolai szertárban őrzött gyűjteményét haladéktalanul távolítsa el. Az elkeseredett Hollós az egész pótolhatatlan gyűjteményt elégette. Írásai, rajzai és számtalan általa leírt faj viszont szerencsére megmaradtak.

 További olvasnivaló.

 

Botanika és intuíció

A kokárdavirág sikerének egyik titka az allelopátia?

Évek óta figyelem, hogy az egyetemi kampuszunkon dísznövényként ültetett az évelő kokárdavirág (Gaillardia  aristata) kiszabadult a virágágyásból és a közeli – száraz és homokos talajú – területeken, a rendszeres fűnyírás ellenére terjeszkedik. Tegnap viszont egy új dolog is feltűnt, amit az alábbi kép illusztrál.

Talán a mostanában esett csapadéknak köszönhetően, tömegesen csírázik a szabad, nyílt talajfelszíneken az egyéves kövér porcsin (Portulaca oleracea). Viszont a kokárdavirágok körül alig van porcsin csíranövény és az az érzésem van, hogy közeledve a kokárdavirághoz nem csak a porcsinok mennyisége fogy, hanem mintha a méretük is csökkenne. Arra gondoltam, hogy ezeket a jelenségeket talán a kokárdavirág allelopatikus hatása okozhatja.

Az allelopátia: olyan növény és növény közötti kölcsönhatás, amikor a növény kémiai anyagokat — allelokemikáliákat — bocsát ki, és ezek gátolják más fajok csírázását, növekedését vagy túlélését. Invázióbiológiai jelentőségét pedig jól mutatja a „novel weapons” jellegű mechanizmus, amikor az idegenhonos faj vegyületei erősebben hatnak az új élőhely őshonos fajaira (Rice 1984).

Mivel a kokárdavirágok (G. aristata és G. pulchella) Európában több mint 10 országból ismertek kivadulva; Magyarországon a G. aristata első kivadulását már a 20. század elején jelezték, 2004-re „naturalized” státust kapott, 2018-ban már ültetésre nem ajánlott veszélyes dísznövényként szerepelt, 2019-ben pedig Izsák térségében egy kb. 25 km²-es, inváziós viselkedésű, jelentős abundanciájú állományt vizsgáltak (Süle et al. 2023).

A G. aristata magyarországi adatok alapján 89 kb. 35 km²-es CEU-rácscellában fordult elő; az előfordulások kb. 17%-a inváziós populáció volt, főleg laza, homokos talajokon, kertekhez, ruderális élőhelyekhez kötődve, de természetes és féltermészetes homoki gyepekben is. A vizsgált inváziós állományokban alacsonyabb fajgazdagságot és Shannon-diverzitást, valamint megváltozott közösségi összetételt találtak; a szerzők szerint a faj gyorsan átmehet „dísznövény → alkalmi kivadult → inváziós” állapotba, főleg zavart, fajszegény, homokos élőhelyeken.

Allelopatikus hatások tekintetében a jelenleg a legerősebb közvetlen, lektorált bizonyíték a közelrokon Gaillardia pulchella-ra van. Nagy et al. (2024) vizes kivonatokkal, in vitro tesztben vizsgálták a hatást Brassica napus csírázására és korai növekedésére; a 40%-os kivonat mind az öt napon szignifikánsan gátolta a csírázást, mindhárom koncentráció szignifikánsan gátolta a primer gyökérnövekedést, miközben a hajtásmegnyúlást bizonyos kezelések serkentették. A szerzők következtetése óvatos, de egyértelmű: a G. pulchella allelopatikus hatása befolyásolhatja a csíranövények korai fejlődését, különösen a gyökérnövekedés visszafogásán keresztül, ami száraz, homokos élőhelyeken versenyelőnyt adhat neki; ugyanakkor terepi, hosszú távú vizsgálatok még szükségesek ahhoz, hogy az allelopátia tényleges inváziós szerepe bizonyított legyen.

Irodalom

Bakacsy, L., Tobak, Z., van Leeuwen, B., Szilassi, P., Biró, C., & Szatmári, J. (2023). Drone-based identification and monitoring of two invasive alien plant species in open sand grasslands by six RGB vegetation indices. Drones, 7(3), 207. https://doi.org/10.3390/drones7030207

Callaway, R. M., & Aschehoug, E. T. (2000). Invasive plants versus their new and old neighbors: A mechanism for exotic invasion. Science, 290, 521–523. https://doi.org/10.1126/science.290.5491.521

Cheng, F., & Cheng, Z. (2015). Research progress on the use of plant allelopathy in agriculture and the physiological and ecological mechanisms of allelopathy. Frontiers in Plant Science, 6, 1020. https://doi.org/10.3389/fpls.2015.01020

Nagy, K. N., Kardos, L. V., Orbán, Z., & Bakacsy, L. (2024). The allelochemical potential of an invasive ornamental plant, the Indian blanket flower (Gaillardia pulchella Foug.). Plant Species Biology, 39(2), 102–108. https://doi.org/10.1111/1442-1984.12441

Orbán, Z., & Bakacsy, L. (2025). Fine-scale diversity models reveal impacts of invasive Gaillardia pulchella on regenerating vegetation in a sand dune grassland. American Journal of Botany, 112(2), e16468. https://doi.org/10.1002/ajb2.16468

Rice, E. L. (1984). Allelopathy. 2nd ed. Orlando, FL: Academic Press, 422 pp.

Süle, G., Miholcsa, Z., Molnár, C., Kovács-Hostyánszki, A., Fenesi, A., Bauer, N., & Szigeti, V. (2023). Escape from the garden: spreading, effects and traits of a new risky invasive ornamental plant (Gaillardia aristata Pursh). NeoBiota, 83, 43–69. https://doi.org/10.3897/neobiota.83.97325

További olvasnivaló.

 

Nagy magyar botanikusok 15.

 

Simonkai Lajos (1851–1910) botanikus, tanár és flórakutató Magyarország és Erdély növényvilágának fontos kutatója volt. Munkássága a terepi növénygyűjtésre, a fajok pontos meghatározására és a helyi flórák feldolgozására épült. Különösen jelentősek Erdély flórájáról és a magyarországi növényvilágról szóló munkái. A növényeket nemcsak felsorolta, hanem elterjedésük, változatosságuk és rokonsági kapcsolataik alapján is értelmezte. Jelentősége abban áll, hogy pontos, megbízható flóraadatokkal és rendszertani megfigyelésekkel gazdagította a hazai botanikát, különösen Erdély növényvilágának megismerését.

 

További olvasnivaló.

 

Nagy magyar botanikusok 14.

 

Pantocsek József (1846–1916) orvos, botanikus és algológus a mikroszkópikus kovamoszatok egyik kiemelkedő kutatója volt. Ezek az apró élőlények tavakban, folyókban, nedves talajokon élnek, de fosszilizálódott kovavázuk fennmarad régi üledékekben is. Kifejezetten dekoratív és fajra jellemző alakú vázzal rendelkeznek. Sokat elárulnak a vizek állapotáról, minőségéről és múltjáról. Pantocsek hatalmas anyagot vizsgált meg mikroszkóppal, számos fajt írt le, és munkái nemzetközileg is ismertté váltak. Kutatása összekapcsolta a botanika, a vízi élővilág és a földtörténeti üledékek vizsgálatát. Jelentősége abban áll, hogy a láthatatlanul kicsi algák világát tudományos igénnyel tárta fel, és ezzel a magyar algológia egyik legfontosabb alakjává vált.

 További olvasnivaló.

 

A Kitaibelia című folyóirat közleményei

Adatok a Pannon Ökorégió őshonos növényfajainak ismeretéhez III.

Összefoglalás

A Pannon Ökorégió őshonos növényfajainak ismeretéhez adatokat szolgáltató cikksorozat harmadik részében az Anchusa ochroleuca, a Carpesium abrotanoides, a Leucanthemella serotina és a Carex fritschii új lelőhelyeit mutatjuk be.

Anchusa ochroleuca Rád mellett. Kun András felvétele.

·                     Az elmúlt évtizedekben hazánkban csupán egy helyről ismert Anchusa ochroleuca mintegy 400 virágzó tőből álló populációja került elő Rád környékén, kis kiterjedésű gyeptöredékben, 2025-ben. Élőhelye típusos, helyenként felnyíló löszpusztarét (Salvio nemorosae-Festucetum rupicolae), mely további ritka sztyepprétfajok jelenlétével, illetve az erdőssztyepp- és szegély fajok szinte teljes hiányával jel­lemezhető. Az állományt a cserjésedés és a növényi invázió kevésbé, a nagyszámú vad jelenléte, illetve a szomszédos szántóföldről a tápanyagok bemosódása erőteljesebben veszélyezteti.

Carpesium abrotanoides Ócsa mellett. Baranyai Zsolt felvétele.

·                     A Magyarországon korábban a Dél-Dunántúlról és a Duna–Tisza köze déli részéről ismert Carpesium abrotanoides több száz egyedből álló állománya került elő az Ócsa környéki láperdőkben, majd 2025-ben egy második, kisebb populációját is megtaláltuk a közelben. Az állományok fiatal és középkorú láperdőkben fordulnak elő, ahol a gyűrűvirág a szárazabbá váló tőzegfelszínen zavarástűrő, rövid életciklusú növényekkel együtt jelent meg. Szintén az Ócsai láperdő komplexben találtuk a Leucanthemella serotina két kisebb állományát. A faj történeti adatok alapján régóta ismert volt a térségből, de előfordulását évtizedek óta nem észlelték.

Carex fritschii  az Ipoly-völgyből. Lengyel Attila felvétele.

·                     A Carex fritschii-t Magyarországon eddig a Dunántúlról ismertük. 2012-ben, illetve 2022-ben az ismert hazai areahatárától távol, a Középső-Ipoly-völgyben találtuk meg a fajt. Röviden ismertetjük az új állományokat magukban foglaló, különleges összetételű homoki sztyepprétek, cserjések és szegély-élőhelyek mozaikjait, felsoroljuk a területen az elmúlt két évtizedben megtalált, florisztikai vagy vege­tációtani szempontból érdekes növényeket. A ritka fajok sorából kiemelendő az Agrimonia procera, Danthonia alpina, Festuca rubra, Hypochoeris maculata, Potentilla alba, Ranunculus illyricus, Thesium ramosum és Viola ambigua előfordulása.

Ateljes cikk elérhető itt / The paper is freely available here.

Data on native plant species of the Pannonian Region III. (23–25).

Abstract

In the third part of the article series providing data on the knowledge of native plant species in the Pannonian Ecoregion, we present new localities for Anchusa ochroleuca, Carpesium abrota­noides, Leucanthemella serotina, and Carex fritschii.

·                     Anchusa ochroleuca was known only from one place in Hungary in the last decades. In the spring of 2025, approximately 400 individuals of Anchusa ochroleuca were found near to Rád, in the Kosd Hills region. Its habitat is typic, individuals were found in an opened, slopey loess grassland (Salvinio nemorosae-Festucetum rupicolae). However, great part of the habitat is perturbated, other rare steppe-meadow species were found parallelly with an almost complete absence of forest-steppe species and species with a border-related character. Habitat of Anchusa ochroleuca is endangered mostly by perturbation of nutrients came from adjacent arable field and populations of wild boar and deer species, but also by plant invasions and spreading of shrubs.

·                     Carpesium abrotanoides was previously known in Hungary only from Southern Transdanubia and the southern part of the Danube–Tisza Interfluve. A population of the species consisting of several hun­dred individuals was discovered in the fen-woods around Ócsa, followed by the detection of a second, smaller population nearby in 2025. The populations occur in young and middle-aged fen-woods, where C. abrotanoides appeared on the drying peat surface along with disturbance-tolerant, short-lived plants. Similarly, two small populations of Leucanthemella serotina were found in the fen woodland habitat complex of Ócsa. Decades ago, populations of this species were recorded here, but its oc­currence has not been assessed since then.

·                     In Hungary, Carex fritschii was previously known only from Transdanubia. In 2012 and 2022, the species was discovered in the Central Ipoly Valley, far from its known national distribution limit. We de­scribe the sand steppe meadows of unique composition and their vegetation mosaics, and list new floristic data from them. We also describe the most important factors relating vegetation and land use history in the background of Carex fritschii The most significant floristic findings are Agrimonia procera, Danthonia alpina, Festuca rubra, Hypochoeris maculata, Potentilla alba, Ranunculus illyricus, Scorzonera purpurea, Thesium ramosum and Viola ambigua.

Hivatkozás

Kun A., Bölöni J., Lengyel A., Baranyai Zs. & Kun R. (2026): Adatok a Pannon Ökorégió őshonos növényfajainak ismeretéhez III. (23–25). Kitaibelia 31(1): 101–111. https://ojs.lib.unideb.hu/kitaibelia/article/view/17352

Nagy magyar botanikusok 13.

 

Borbás Vince (1844–1905) botanikus, flórakutató és növényföldrajzos a magyar növénytan egyik legtermékenyebb 19. századi alakja volt. Rendkívül sokat gyűjtött terepen, és különösen érdekelte a Kárpát-medence növényvilágának változatossága. Fontos munkákat írt a magyar flóráról, a Balaton környékének és Békes megye növényeiről, valamint több bonyolult növénycsoportról, például a rózsákról és szedrekről. Munkássága egyszerre volt terepi, rendszertani és növényföldrajzi jellegű: azt vizsgálta, hol, milyen környezetben és milyen rokonsági kapcsolatokban élnek a növények. Jelentősége abban áll, hogy hatalmas anyagismeretével és részletes megfigyeléseivel sokat tett Magyarország növényvilágának feltárásáért.

 További olvasnivaló.

 

Nagy magyar botanikusok 12.

 

Kanitz Ágoston (1843–1896) botanikus, egyetemi tanár és tudománytörténész a magyar és közép-európai botanika fontos szervező és összefoglaló alakja volt. Kutatásai a florisztikához, a Balkán növényvilágához és a botanikatörténethez kapcsolódtak. Nagy szerepet játszott a kolozsvári botanikai oktatás és tudományos élet fejlesztésében. Nemcsak növényeket kutatott, hanem a botanika múltját, forrásait és intézményes fejlődését is feldolgozta. Jelentősége abban áll, hogy a terepi flórakutatást, az egyetemi tanítást és a botanikai tudománytörténetet egyaránt fontosnak tartotta, és ezzel hozzájárult a magyar botanika szakmai megerősödéséhez.

 

További olvasnivaló.

 

Nagy magyar botanikusok 11.

Janka Viktor (1837–1890) botanikus, katonatiszt és növénygyűjtő a 19. századi magyar florisztika egyik jelentős alakja volt. Főként Magyarország, Erdély és a Balkán növényvilágát kutatta, különösen a ritka és nehezen elkülöníthető fajok érdekelték. Munkássága a terepi gyűjtésre, a pontos növényhatározásra és a fajok rendszertani összehasonlítására épült. Számos növény előfordulását rögzítette, és több faj leírásában vagy tisztázásában is szerepe volt. Legismertebb felfedezése talán a magyar kikerics (Colchicum hungaricum) megtalálása a Szársomlyón, 1867-ben. Janka Viktor munkájának tudományos jelentősége abban áll, hogy a magyar és délkelet-európai flóra kapcsolatainak feltárásával hozzájárult a Kárpát-medence növényvilágának tágabb, európai összefüggésű megértéséhez.

Magyarország védett hajtásos növényei - Lápi hagymaburok

Lápi hagymaburok

Liparis loeselii (L.) Rich.

Cirkumboreális elterjedésű faj. Kifejezetten fény- és nedvességigényes növény, hazánkban inkább mészkedvelő. Üde (leginkább kormos csátés) láprétek, forráslápok, úszólápok csupasz, vizenyős tőzegfelszínein él. Az erőteljes nádasodás, a nagy termetű évelő lágyszárúak (sövényszulák, sédkender, keserű csucsor és tőzegpáfrány), valamint a fásszárúak (elsősorban a hamvas fűz) terjedése, árnyalásának növekedése, valamint az avarfelhalmozódás kedvezőtlenül érintik állományait. A termőhelyei közelében folyó mezőgazdasági tevékenység növeli az eutrofizáció veszélyét. A Velencei-tó úszólápjain a vaddisznók fogyasztják álgumóit. Nyírségi lelőhelyén eltűnéséhez az úszóláp megfeneklése, legyökerezése és ennek következtében a növényzet átalakulása vezetett.

Illyés Zoltán & Molnár V. Attila

A fényképeket készítették: D: Molnár V. Attila, E: Csábi Miklós.

A térképet szerkesztette: Takács Attila. A virágzási időszakot és a természetvédelmi értéket bemutató diagramot szerkesztette: Nagy Timea.

Irodalom

Balogh M. 1969: A Liparis loeselii (L.) Rich. a Velencei-tavon. – Botanikai Közlemények 56: 17–19.

Illyés Z. 2006: A Liparis loeselii hazai elterjedése és érzékeny környezetváltozást jelző Velencei-tavi élőhelyének vegetációtérképe. – Tájökológiai Lapok 4: 149–168.

Illyés Z. et al. 2007: Szempontok a hagymaburok (Liparis loeselii) magyarországi élőhelyeinek természetvédelmi szempontú kezeléséhez. – Természetvédelmi Közlemények 13: 403–410.

Takács A., Bauer N. & Molnár V. A. (szerk.) 2025: Magyarország védett hajtásos növényei. – Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, Debrecen – MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. ISBN 978-963-490-569-1. 488 pp.

Nagy magyar botanikusok 10.

 

Hazslinszky Frigyes (1818–1896) tanár, botanikus és mikológus a magyarországi gombák, zuzmók, mohák és más kriptogám szervezetek kiemelkedő kutatója volt. Olyan élőlénycsoportokkal foglalkozott, amelyek kevésbé látványosak, mint a virágos növények, mégis alapvető részei az erdők, sziklák, talajok és korhadó faanyag élővilágának. Munkái nagyban hozzájárultak a hazai mikológia és zuzmókutatás megalapozásához. Pontos megfigyelései, gyűjtései és leírásai révén sok addig kevéssé ismert fajt tett ismertté a tudomány számára. Jelentősége abban áll, hogy a növénytan figyelmét a rejtettebb, apróbb, de ökológiailag nagyon fontos élőlények felé fordította.

Magyarország védett hajtásos növényei - Fiókás tőzegkosbor

Fiókás tőzegkosbor

Hammarbya paludosa (L.) Kuntze

Cirkumboreális elterjedésű faj, hazánk áreájának déli peremén található. Földrészünkön a tengerszinttől 1160 méteres magasságig fordul elő. Magyarországon csupán két alföldi lelőhelyen került elő. Wierzbicki Péter az 1820-as években Flora Mosoniensis című kéziratában a Hanságból közölte. Ez a lelőhely már nem lokalizálható, minden bizonnyal megsemmisült. Az egyetlen jelenleg ismert hazai lelőhelye az Észak-Alföldön található. Mészkerülő, kifejezetten nedvesség- és fényigényes faj, amely kizárólag tőzegmohalápokban él. Nagyon alacsony egyedszámú hazai állományának termőhelye vízutánpótlásra szorul, a kiszáradás, a növényi tápanyagok felhalmozódása és szukcessziós változások (nyírrel és égerrel történő cserjésedés, erdősülés) fenyegetik.

Molnár V. Attila

A fényképeket készítette: Molnár V. Attila.

A térképet szerkesztette: Takács Attila. A virágzási időszakot és a természetvédelmi értéket bemutató diagramot szerkesztette: Nagy Timea.

Irodalom

Kröel-Dulay Gy. et al. 1998: Új orchideafaj hazánk flórájában, a tőzegorchidea [Hammarbya paludosa (L.) O. Kuntze]. – Botanikai Közlemények 82: 35–38.

Takács A., Bauer N. & Molnár V. A. (szerk.) 2025: Magyarország védett hajtásos növényei. – Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, Debrecen – MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. ISBN 978-963-490-569-1. 488 pp.

Nagy magyar botanikusok 9.

 

Endlicher István (1804–1849) botanikus, nyelvész és múzeumi tudós a 19. századi növényrendszertan egyik jelentős európai alakja volt. Bécsben dolgozott, és nagy szerepet játszott a növények természetes rokonsági alapon történő csoportosításában. Genera Plantarum című műve a növénynemzetségek rendszerezésének fontos összefoglalása volt. Tudományos munkája herbáriumokra, múzeumi gyűjteményekre, könyvtári forrásokra és összehasonlító elemzésre épült. Jelentősége abban áll, hogy a növényvilág sokféleségét nagy rendszerekbe próbálta rendezni, és ezzel a modern növényrendszertan egyik fontos előkészítője lett.

További olvasnivaló.

Magyarország védett hajtásos növényei - Erdei korallgyökér

Erdei korallgyökér

Corallorhiza trifida Châtel.

Cirkumboreális flóraelem. Elterjedésének északi határa Izlandon, Észak-Skandináviában, Szibériában és Észak-Amerikában van. Délen a Pireneusoktól a Balkán és Kis-Ázsia hegyvidékein és a Kaukázuson keresztül egészen Észak-Kínáig terjed. Középhegységeink magasabb régióiban lévő, nudum vagy gyér aljnövényzetű erdők: bükkösök, bükkös sziklaerdők, elegyes karszterdők, esetleg fenyvesek növénye. Előfordulhat elgyertyánosodott bükkösökben vagy gyertyánnal spontán erdősült területeken is. Hazai előfordulásai peremhelyzetűek, kis egyedszámúak. Érzékeny a termőhelyein folyó erdészeti tevékenységre, a vad által okozott taposásra és az éghajlatváltozás okozta csapadékeloszlás-változásokra.

Sulyok József & Molnár V. Attila

A fényképeket készítették: A: Csábi Miklós, B–C: Molnár V. Attila.

A térképet szerkesztette: Takács Attila. A virágzási időszakot és a természetvédelmi értéket bemutató diagramot szerkesztette: Nagy Timea.

Irodalom

Takács A., Bauer N. & Molnár V. A. (szerk.) 2025: Magyarország védett hajtásos növényei. – Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, Debrecen – MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. ISBN 978-963-490-569-1. 488 pp.