Temetők, értékek és fenntarthatóság

Miközben az elmúlt években munkatársaimmal több mint 1500 hazai és külhoni temető botanikai értékeit kutattuk, óhatatlanul szembesülnünk kellett olyan tényezőkkel, mint a társadalom elvárásai a síremlékekkel, és a temetők kezelésével kapcsolatban. Úgy véljük, hogy az e téren az utóbbi évtizedben bekövetkező szemléletbeli változások, nem a temetők fenntartható, környezetbarát használata felé mutatnak, hanem éppen az ellenkező irányba, ezért érdemesnek tartjuk, hogy az e téren kialakult véleményt itt is közreadom, abban a reményben, hátha némelyeket elgondolkodtat.

Az egy évszázaddal ezelőtti temetők hangulatát és lényegét híven adják vissza Nyirő József szavai (Kopjafák, 1933): „Régi idők öreg kopjafái alatt alussza álmát az én népem, mohos temetőkben, vadvirágokkal takart padmalyos sírokban, szép madárszó mellett.”

A fejfás (és a sírköves) hagyományos temetkezés évszázadokon keresztül fenntartható és természetbarát módon működött. A fejfák ugyanis néhány évtized alatt elkorhadnak, kidőlnek, ezzel párhuzamosan a hagyományos sírhantok begyepesednek. A temetőkben egyszerre voltak jelen a különböző korú sírok, és mindig jelen voltak olyan területek, amelyen éppen nem temetkeztek. Mint azt Nováki László Ferenc (2008): A magyarság fejfája (Napút 10(9): 11–24.) megírta:

„A fejfák nagymérvű pusztulása következett be a XX. század második felében. Ebben az időszakban döntő társadalmi-gazdasági változások mentek végbe Kárpát-Európa-szerte, amelynek sajnálatos következménye a nemzeti jelleget erőteljesen magában hordozó parasztság kultúrájának, a hagyományos parasztpolgári életmódnak a felszámolódása, illetve megszüntetése. A temetők – különösen a városokban, így az egykori mezővárosokban is – elsivárosodtak, jellegtelen kőrengeteggé váltak. A fejfákat felcserélték az értékesebb mészkő és gránit, valamint a kevésbé értékes, jellegtelen műkő síremlékekre. Ez utóbbiak jelentik a döntő többséget.”

 

Hagyományos temető

Modern temető

A talajt teljesen elfedő épített síremlékek alig adnak lehetőséget a természetes élővilág tagjai számára a túlélésre. A kétféle temető közti különbséget Fekete István a következő sorokkal fogalmazta meg: „Vannak temetők, melyekből a múlandóság réme huhog felénk, ... melyek rideg kőerdejükkel messziről ráfeküsznek a szívünkre és vannak, melyek olyanok, mint a csendes falusi kertek, hol magától nő a jácint, szabad benne halkan nevetni, hiszen a méhek is zümmögve dúdolgatnak a virágokon, és a napsugár is tűnődve el-elszunnyad a sírok közének pihenős völgyében.”

A fejfás temetők nem csak a jórészt reformátusok által lakott vidékeken voltak általánosan elterjedtek. Manapság legtöbben legfeljebb a szatmárcsekei temetőről hallottak, pedig a Nagykunságban még vannak fejfás temetők – bár többnyire pusztulóban. Mára az ország számos területén teljesen eltűntek. Faggyas István (1988-ban megjelent kitűnő tanulmánya (Fejfás temetők a magyarországi Gömörben. (Gömör Néprajza XII.) –Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszék, Debrecen. 198 pp.) nemcsak jellemzi a gömöri képviselőiket, hanem szép rajzokon is bemutatja őket.

A kötet tegnap került a kezembe és örömmel fedeztem fel benne több temetőt, amelyekben mi is megfordultunk. Persze fejfák helyett már beton- és márvány-sírokat találtunk.

 

 

A kötetben megjelent rajzok bárkit meggyőzhetnek, hogy milyen népművészeti és kultúrtörténeti értéket hordoztak a fejfák.

 



Azon a néhány helyen, ahol valamilyen oknál fogva műemlék-jelleggel fennmaradtak temetők hagyományos sírkövekkel (például a balatonudvari szív alakú sírköveiről ismert temető), kezelésük a mai beteges korszellemhez igazodik, amint azt a Bors Hétvége című nyomdaipari termék 2015. szeptember 19–20-án megjelent számában olvasható cikk is bemutatja. Korunk emberei szerint elhanyagolják a temetőt, mert a sírok pusztulnak és a temetőt felveri a gaz…

 

 

Nem csak a temetőkben, hanem az élet minden területén érzékelhető, hogy a mai kor embere a ’gyep’ szó alatt valójában pázsitot ért, azaz egyetlen fűfaj, homogén állományát. Ezt jól illusztrálja a Blikk című nyomdaipari termék 2015. június 6-án megjelent alábbi cikke:

 

 

Napjainkban már elvétve lehet csak kézzel kaszált temetőt találni.

Másutt benzinzabáló fűnyírókkal vagy tratorokkal nyírják a gyepet.
Eközben munkanélküliségre panaszkodunk és a fosszilis üzemanyagok túlzott használatára.

A temetők fenntarthatóságának témájában még egy dolgot kell végiggondolnunk. Mindannyiunknak nagyon-nagyon sok ősünk van, és bár erre ritkán gondolunk, valójában csak kevés felmenőnk sírjához járunk ki megemlékezni. Az őseink száma ugyanis generációnként mértani sorozat szerint növekszik: két szülőnk, négy nagyszülőnk, nyolc dédszülőnk, 16 ükszülőnk van. Ha az egyes generációváltások korát átlagosan 25 évre becsüljük, akkor két évszázaddal (8 generációval) korábban egy ember őseinek száma az adott nemzedékben 256 volt (természetesen nem számolva az oldalági rokonokat). Az egyenes-ági felmenők összesített száma egy ember esetében 10 generációval (mintegy 250 évvel) korábban már több mint 2000 őst tesz ki!

Egy ember egyenes ági felmenőinek számának alakulása generációként és összesítve

Rokonsági fok	Szülők	Nagyszülők	Dédszülők	Ükszülők	Szépszülők
Korkülönbség (év)	25	50	75	100	125
Felmenők száma generációnként	2	4	8	16	32
Felmenők össz. száma	2	6	14	30	62
Rokonsági fok	6. nemzedék	7. nemzedék	8. nemzedék	9. nemzedék	10. nemzedék
Korkülönbség (év)	150	175	200	225	250
Felmenők száma generációnként	64	128	256	512	1024
Felmenők össz. száma	126	254	510	1022	2046
Rokonsági fok	11. nemzedék	12. nemzedék	13. nemzedék	14. nemzedék	15. nemzedék
Korkülönbség (év)	275	300	325	350	375
Felmenők száma generációnként	2048	4096	8192	16384	32768
Felmenők össz. száma	4094	8190	16382	32766	65534

 

Mindezek alapján nehezen elképzelhető, hogy valaki képes lenne néhány nemzedéknyi távolságnál több ősének sírját látogatni, gondozni. A sírok természetes sorsa tehát az, hogy idővel eltűnnek, készüljenek bármilyen tartósnak hitt anyagból is ...

 

Törvényszerűen erre a sorsa jutnak a felesleges, drága márvány síremlékek éppúgy, mint a néhány évtized alatt elkorhadó fakeresztek. (Ezt a szigorú realitást támasztja alá az a tény is, hogy a sírhelyeket általában néhány évtizedre lehet „megváltani”.)

 

Az múlandóság egyébként is nagyon viszonylagos... Kitaibel Pálnak például nemcsak a szülőháza, hanem a sírja is megsemmisült. De ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy tiszteljük és ápoljuk az emlékét. A temetőkben számos helyen megtalálható, általa leírt, látszólag törékeny pusztai meténg (Vinca herbacea W. & K.) viszont minden márványból készült síremléknél szebb emléket állít neki - mindaddig amíg lesznek olyanok akiknek fontos a pusztai meténg...

 

 



A vetővirág metamorfózisai

Az apró vetővirág vagy kikericsvirágú sárika (Sternbergia colchiciflora Waldst. & Kit.) közismert védett vadvirágunk. Észak-Afrikától és az Ibériai-félszigettől a Kaukázusig és a Közel-Keletig elterjedt, számos dél-európai országban is megtalálható. A világhálón rengeteg fényképet találhatunk a fajról, amelyek többsége virágzó állapotban mutatja be. Talán kevésbé látványos, de szintén igen jellegzetes megjelenésű tavasszal, lombleveleinek, illetve terméseinek megjelenésekor. E faj a tavaszi időszakban biztosabban – a csapadékviszonyoktól függetlenül – megtalálható, mint virágzásakor.

A mostani bejegyzésben a vetővirág kevésbé ismert megjelenési formáit is igyekszem bemutatni.

 

Általában így ismerjük: virágai augusztus és október között levelek nélkül jelennek meg

Levelei tél végén kezdenek növekedni (a képen 1-1,5 cm-esek)

Tavasz folyamán a talaj felszínén ülő toktermések és megcsavarodó levelek tovább növekednek (a képen március végén mintegy 6-7 cm hosszúságú levelekkel)

Ebben az időszakban a faj már könnyen észlelhető

Termései nálunk április vége és május közepe között érnek be. Kocsányuk ilyenkor néhány nap alatt több centiméteresre nyúlik, a termés fala megsárgul majd felnyílik

 

Megtalálható és zavartalanul termést érlel fűnyírózott termőhelyeken (például temetőkben) is 

Fűnyírózott helyeken levelei májusban sokszor már nem láthatók a gyepben, de megnyúlt kocsányú termásei ilyenkor is elárulják jelenlétét

 

Magjait hangyák terjesztik

 

Néhány milliméteres sötétbarna gömbölyded magvain fehér színű,
magas olajtartalmú függelék (ún. hangyakenyér) található

Már a fiatal magoncok 1-2 levele is mutatja a fajra jellemző alakot és csavarodást

 

A levelek május folyamán a nem kaszált termőhelyeken is elszáradnak

 

Immár féltucatnyi lelőhelyről ismert a faj üszöggombája, amely rendszerint a toktermés falában, ritkábban a kocsányban vagy kivételesen a levelekben jelenik meg.

A faj életének még egy fontos momentuma feltáratlan: nem sikerült megfigyelni virágainak rovarok által történő megporzását. Ha valaki e téren rendelkezik infromációkkal, arról köszönettel fogadok tájékoztatást.

Folytatás következik: az ősz folyamán...

Cikk a magyarországi temetők védett növényeiről az Ecology and Evolution című folyóiratban

Löki Viktor első szerzőségével megjelent közleményünk a hazai temetők védett hajtásos flóráját bemutató közleményünk az Ecology and Evolution című folyóiratban. A teljes közlemény letölthető innen.

Összefoglalás

Az ember által befolyásolt élőhelyek szerepe az élővilág megőrzésében világszerte felértékelődni látszik a természetes élőhelyek megfogyatkozásával. A temetkezési helyek képesek megőrizni az élővilág egyes eredeti elemeit, és ez a tény legalább egy évszázad óta ismert. Ugyanakkor viszonylag keveset tudunk a temetőkben alkalmazott hosszú távú kezelés hatásáról az őshonos növényvilágra. Nemrégiben bizonyították a történeti térképek hasznát a természeti értékekre összpontosító kutatásokban, valamint a természetvédelemmel kapcsolatos kérdések megválaszolásában, ám a digitalizált történelmi térképek felhasználása elég korlátozott a Kárpát-medence biodiverzitási kutatásában. Jelen cikkben az Osztrák Birodalom 2. katonai felmérésének (1819–1869) digitalizált térképei alapján különféle népességű magyar települések régen alapított és újonnan létrehozott temetőit kategorizáltuk 3  típusba, aszerint, hogy a területükön a térkép felmérésének idején milyen élőhely (antropogén, temető vagy természetes élőhely) volt található. Emellett a vizsgált 991 temető védett hajtásos növényvilágát mértük fel. A vizsgált temetők közül 553-ban (56%) találtunk védett növényt, összesen 92 védett faj mintegy 306 ezer példányát (amelyek 28 növénycsaládba tartoznak). Ezek a fajok a magyar védett hajtásos flora 12%-át teszik ki. A magyar temetők kulcsszerepet játszanak a sztyeppe és a száraz gyep növényfajok megőrzésében. A régen alapított és nagy területű temetők több védett növényfajnak adnak otthont, mint a kicsi és az újonnan létrehozott temetkezési helyek. A települések lakossága negatívan korrelált a védett fajok és példányok számával. A fásszárú növényzet boríítása és a gyepterület aránya szintén jelentősen pozitívan befolyásolja a temetőkben a védett növényfajok számát.

Abstract

The role of anthropogenically influenced habitats in conserving elements of the original wildlife has increased worldwide simultaneously with the disappearance of natural sites. Burial places are able to conserve original elements of the wildlife and this fact has been known for at least a century. To this day little is known about long-time changes, and the effect of long-time management methods in cemeteries on the flora they harbour. The utility of historical maps in research focused on natural values, as well as in answering questions related to conservation was recently demonstrated, but the use of digitized historical maps in biodiversity research of the Carpathian Basin is very limited. In the present paper, we aimed to predict the conservation potential of long-established and newly established cemeteries of Hungarian settlements with various population sizes based on the digitized maps of the 2^nd Military Survey of the Austrian Empire (1819–1869), by categorizing cemeteries into 3 distinct (anthropogenic habitat, cemetery, or natural habitat) types. To build our models we used records of the protected flora from Hungarian cemeteries, based on data of thematic botanical surveys of 991 cemeteries. Out of the surveyed cemeteries 553 (56%) harboured protected plants, totalling 306.617 estimated individuals of 92 protected species, belonging to 28 plant families. These species represent 12% of the entire protected flora of Hungary. Hungarian cemeteries play a key role mainly in preserving steppe and dry grassland plant species.Long-established and large cemeteries harbour more protected plant species than small and newly established ones.Human population size of the settlements correlated negatively with the number of protected species and individuals. Moreover, woodland cover and proportion of grassland, also significantly positively affected the number of protected plant species in cemeteries.

Geographic location, number of found protected species, and number of found individuals of the surveyed cemeteries. N=438 cemeteries did not harbour any protected plant species Red dots represent cemeteries with at least one protected taxa, black dots represent the ones without. The size of the dots indicates the number of protected plant species and number of individuals.

 

Cemeteries of Balatonfőkajár (A–C) and Hídvégardó (D–F) in the past 200 years on historical maps, and on a recent Gootle Earth image. Yellow polygons represent the area of cemetery. The cemetery of Balatonfőkajár (A-C) harbours the highest number of protected plant species in Hungary among the surveyed cemeteries. A: Map detail of the Second Military Survey B: Map detail of the Third Military Survey C: Map detail of a recent Google Earth satellite image. Image taken at 06/11/2018 D: Map detail of the Second Military Survey (according to the survey, the cemetery was only established later) E: Map detail of the Third Military Survey (where the cemetery already present) F: Map detail of a recent Google Earth satellite image. Image taken at 06/11/2018

Long-established cemeteries host more protected plant species than those converted from anthropogenic habitats into cemeteries relatively recently (i.e. after the 2^nd Military Survey).

Hivatkozás:

Löki V., Schmotzer A:, Takács A., Süveges K., Lovas-Kiss Á., Lukács B. A., Tökölyi J. & Molnár V. A. (2020): The protected flora of long-established cemeteries in Hungary: using historical maps in biodiversity conservation. – Ecology and Evolution DOI: 10.1002/ece3.6476

Cikk a vetővirág elterjedéséről és magprodukciójáról a pannon temetőkben

Megjelent a vetővirág (Sternbergia colchiciflora) pannon temetőkbeli elterjedéséről és magprodukciójáról írt cikkünk a Tuexenia folyóiratban.

A közlemény letölthető innen.

 

Abstract

Despite huge habitat losses caused by agricultural intensification, dry grasslands still represent one of the most diverse ecosystems in Europe. Their highly fragmented remnants are often preserved in man-made or human-influenced habitats (e.g., kurgans, roadside verges or cemeteries). In recent decades the significance of cemeteries as suitable habitats for preserving native and rare species has been repeatedly emphasized. However, the effect of modern management practices on long-term persistence of grassland species has remained largely unexplored. Sternbergia colchiciflora Waldst. & Kit. is one of the very few threatened dry grassland specialists whose occurrence in the cemeteries of the Pannonian Basin has been known for more than a century. This hysteranthous, myrmecochorous geophyte is considered rare or sporadic within its whole distribution range. In a systematic botanical survey we investigated 154 cemeteries in the Pannonian part of its distribution area. Despite modern management of cemeteries, characterised by frequent and intensive motorised lawn mowing, we found populations of S. colchiciflora at 27 Hungarian localities and confirmed three formerly known occurrences in Serbia. To study the effect of regular mowing on the long-term survival prospects of S. colchiciflora populations, we quantified the species’ seed production (capsular seed number) in 9 mown and 15 unmown sites (290 and 235 specimens, respectively). The difference in seed number between the two groups was statistically insignificant (13.6±5.6 and 14.7±5.0, respectively). This result is probably due to the peculiar phenology and small stature of this species. Firstly, its annual life cycle above ground (from September to May) is out of the main mowing season. Secondly, its 3–7 cm tall flowers and fruits have a high chance of surviving the damaging effect of motorised mowing. Thirdly, it seems likely that the loss of leaf tips, i.e. a part of the assimilation surface, of this short-leaved (5–13 cm) species by mowing doesn’t affect the general condition of the damaged individuals. Our study emphasizes the role of Central European cemeteries (even if mown intensively) in preservation of characteristic dry grassland plant species.

Hivatkozás

Molnár V. A., Mészáros A., Csathó A. I., Balogh G., Takács A., Löki V., Lovas-Kiss Á., Tökölyi J., Somlyay L. & Bauer N. (2018): Distribution and seed production of the rare, dry grassland specialist Sternbergia colchiciflora (Amaryllidaceae) in Pannonian cemeteries. – Tuexenia 38: 371–384.