A sallangvirág nemzetség evolúciós rendszertana

Megjelent a sallangvirág (Himantoglossum) nemzetség evolúciós szisztematikáját tárgyaló közleményünk (Richard Bateman első szerzőségével) a PeerJ című folyóiratban.

A nemzetség teljes elterjedési területén 25 populációban mértünk 51 morfológiai karaktert, amelyek közül 45-öt használtunk fel az elemzés során. A sokváltozós elemzések egyértelműen elkülönítik a három alnemzetséget: Barlia (2 faj), Comperia (1 faj) és Himantoglossum. Utóbbi három szekcióra (Formosum, Caprinum és Hircinum) osztható, amelyek között csak mérsékelt földrajzi átfedés tapasztalható.

A hazai flóra szempontjából legjelentősebb vonatkozások a Himantoglossum jankae-val kapcsolatosak. Bár a Caprinum szekción belül a molekuláris genetikai vizsgálatok nem adtak egyértelmű választ, hogy mely faj alakult ki elsőként, erre a legesélyesebb a legnagyobb elterjedési területű és a hircinum-adriaticum-kládhoz virágmorfológia tekintetében legközelebb álló H. jankae, amelynek elterjedési területén belül egymástól függetlenül három parapatrikus változat (calcaratum, caprinum és montis-taurii) különült el.

A H. calcaratum és a jankae mérsékelt genetikai és morfológiai elkülönülése miatt a két taxont egy faj két alfajának tekintjük:

Himantoglossum calcaratum (G.Beck) Schltr. subsp. calcaratum

és

Himantoglossum calcaratum (G.Beck) Schltr. subsp. jankae (Somlyay, Kreutz & Óvári) Bateman, Molnár & Sramkó

 

A teljes közlemény letölthető innen (Vigyázat! 83 oldal és 25MB).

 

 

 

Hivatkozás

Bateman R. M., Molnár V. A. & Sramkó G. (2017): In situ morphometric survey elucidates the evolutionary systematics of the Eurasian Himantoglossum clade (Orchidaceae: Orchidinae). – PeerJ 5: e2893 doi: 10.7717/peerj.2893

Festőnövényeink

Vadon termő és termesztett növényeink szemet gyönyörködtető színpompája közismert, az azonban napjainkra szinte teljesen feledésbe merült, hogy néhány évszázaddal ezelőtt milyen kiterjedten használták a növényeket a legkülönbözőbb anyagok festésére. A festőnövények használata a 19. század közepétől, a szintetikus festékek iparszerű gyártásának és forgalmazásának kezdetétől kezdett hanyatlani, e régi – jelentős növényismeretet feltételező – hagyományok legtovább Erdélyben éltek. Napjainkban jó néhány festőnövényünk egykori használatára csak nevük emlékeztet; a legkülönbözőbb fajok magyar elnevezéseiben gyakori a „festő” előtag és tudományos neveikben az ugyanazt jelentő „tinctoria” jelző.

 

A ma embere számára meghökkentő, hogy mi mindent festettek egykoron növényi eredetű természetes festékekkel. A Kárpát-medencében legelterjedtebb a gyapjú, különböző szövetek és fonalak festése volt, de ezen kívül ételeket és italokat, cserzett állati bőröket, faanyagot, csontot és szarut, húsvéti („hímes” vagy „írott”) tojást, sőt eleven jószágot (például lovat) is színeztek növényekből nyert anyagokkal. Más kultúrákban elterjedt az emberi test festése is, ennek jelentősége nálunk kisebb, többnyire csupán az arc pirosítására szorítkozott.

A növények festékanyagai kémiai szempontból igen sokfélék. Kémiai sajátságaiknak megfelelően az évszázadok során alakult ki növényenként és színenként az a technológia amellyel a kívánt hatás elérhető volt. Egyazon fajjal eltérő kezelés után több különböző színre is tudtak festeni. Az is előfordul, hogy a festékanyag az élő növényben színtelen állapotban van jelen és csak bizonyos kezelés (például erjesztés, szárítás) után használható fel festésre.

A növényi festés komoly és sokrétű ismereteket igényel. A megfelelő fajokat meg kell találni és fel kell ismerni, emellett fontos, hogy adott fajnak mely része, szerve tartalmazza a kívánt festékanyagot. Emellett természetesen tudni kell alkalmazni a festés technológiáját is.

Kék vagy liláskék színre a fekete és a földi bodza-, az alkörmös, a fekete áfonya vagy a fagyal terméseivel, a csülleng leveleivel vagy a festőmályva virágaival festettek. Sárga, barnás-sárga színek igen sok növényfajból nyerhetők, többek között a vérehulló fecskefű virágos, leveles hajtásából, a bodza, a sóskaborbolya, a vadalma, a varjútövisbenge és a cserszömörce kérgéből, a vöröshagyma burokleveléből, a nyír, a csalán és a fagyal leveléből, a festő pipitér, a kökény és a rézvirág virágából. Zöld színt ad a csalán és fagyal levele és a sóskaborbolya kérge. Rózsaszín és piros árnyalatokat a rózsa szirmával, a sóskaborbolya termésével a szeklice virágával és a kökény termésével állítottak elő. A barna színt a dió kérge és termésburka, a csipkebogyó, az éger, a nyír, a vadkörte, a tölgyek és a kökény kérge és a lucfenyő toboza adta. Fekete szín előállítására a borostyán termését, a dió termésburkát, az éger tobozkáját és kérgét és a tölgyek kérgét és gubacsát használták.

A magyarság által festésre használt növényfajok száma néhány tucatnyira tehető, de a hazai flórában a fenti szám többszörösére tehető azon fajok száma amelyek ilyen célra alkalmasak. Emellett néhány fajt kizárólag ezért termesztettek. Közülük is legnevezetesebb az ősszel virágzó jóféle sáfrány (Crocus sativus), melyet olyan régen vontak termesztésbe, hogy eredete ma már homályba vész, vadon élő állománya és pontos származási helye nem ismert. Szárított narancsvörös bibéje nagyon nagy hígításban is aranysárgára festette az ételeket. Jelentőségét csökkentette az Egyiptomból származó fészkesvirágzatú sáfrányos szeklice másnéven pórsáfrány (Carthamus tinctorius), melynek virágai hasonló színanyagot szolgáltatnak, de jóval nagyobb mennyiségben, mint a sáfrány bibéje.

 

A jóféle sáfrány narancsvörös bibéje az egyik legrégibb és legértékesebb fűszer volt, mely aranysárágára festi a húslevest

A népi festés általában a lakóhely közvetlen környékén fellelhető, gyakori növényfajokat használta festésre, ezért az ilyen gyűjtés csak igen ritkán veszélyeztetett egy-egy növényfajt. A festő zsoltina (Serratula tinctoria) kaszálók, láp- és mocsárrétek nyár végén és ősszel virágzó növénye, mely közkedvelt festőnövény volt, a gyapjú sárgára festéséhez használták. Hasonló festékanyagot ad az igen ritka, nagy termetű pompás zsoltina (Serratula wolffii) is. Ennek a kontinentális elterjedésű fajnak a legnyugatibb népességei az Erdélyi Mezőségen, Kolozsvár környékén élnek, napjainkban mindössze néhány tucatnyi példányt számlálnak. Populációinak vészes megfogyatkozásához a túlzott mértékű legeltetés mellett festőnövényként való felhasználása, gyűjtése is hozzájárult.

 

A báránypirosító gyökeréből nyert anyaggal festették az eleven birkák gyapját a juhászok

 

A báránypirosító (Alkanna tinctoria) gyökeréből nyert festékanyaggal jelölték a juhászok jószágaikat, az eleven birkák gyapját festették vele. (Az Alkanna tudományos neve a perzsa-arab al-henna szóra vezethető vissza. A henna ősi, trópusi festőnövény, melyet már az ókori Babilonban és Egyiptomban is használtak haj- és köröm festésére.) A báránypirosítót Diószegi Sámuel debreceni prédikátor – a magyar növénytani szaknyelv megteremtője –„pirító fű”-ként említi. Mint az népi neveiből is kiderült a báránypirosító és haszna a pásztorkodó magyarság körében általánosan ismert volt. A 19. század végén Sajó Károly – a hazai természetvédelem egyik úttörője – beszámolt arról, hogy lakóhelyének környékén a „gyökérásók” gyöktörzsének festékanyagtartalma miatt szinte teljesen kiirtották a báránypirosítót. Korábban hazánkban élelmiszerek, fa-, bútor- és kozmetikumok színezéséhez nagy mennyiségben gyűjtötték. Ma már védett növényünk, melynek napjainkban jelentős állományai élnek a Duna-Tisza közének homokpusztáin.

Hasonló, vörös színű, alizarin típusú festékanyag az érdeslevelűek családjában más fajok gyökereiben is van, erre utal például a vértő (Onosma) nemzetség magyar neve. (Ez a festékanyag olyan erős hatású, hogy szárított, préselt példányok gyöktörzséből származó festék rendszerint átüt a herbáriumi lapokon is.)

 

A festő csüllenget mára a szintetikus festékek teljesen kiszorították a termesztésből

 

A csülleng (Isatis tinctoria) Dél-Európában és Nyugat-Ázsiában fordul elő vadon. Európában már a bronzkorból van adat a csüllenggel való festésről. Hazai populációinak őshonossága vitatott, lehetséges, hogy termesztésből kivadult állományok maradványai. Már a 13. században termesztették. Később a Kelet-Indiából származó, az úgynevezett indigófestéket szolgáltató indigó (Indigofera tinctoria), majd különösen a szintetikus indigó jelentőségét csökkentette, a termesztésből kiszorította. Népies nevei nálunk festőfű, kék fonál festéke, gyapjat festő fű. Jelenleg használatos nyelvújítás-kori nevét hosszúkás, lecsüngő becőketerméséről kapta. Kék színű festékké oxidálódó színtelen, indolvázas vegyületet, indikant tartalmaz. Hazánkban két alakja fordul elő, a rövidebb termésű alfaj április-májusban, a másik pedig júniustól októberig virágzik. Sziklagyepekben, löszpusztákon, sztyeppréteken, gyakran enyhén zavart állományokban fordul elő.

 

A karmazsinbogyó terméseinek segítségével korábban vörös bort hamisítottak, azaz fehér bort színeztek vele vörösre

 

Az alkörmös vagy karmazsinbogyó (Phytolacca americana) észak-amerikai eredetű, 1-2 méteresre is megnövő növény. Fürtben fejlődő, eleinte sötétpiros majd éretten fekete színű (antocián tartalmú) terméseivel korábban élelmiszereket, fagylaltot, bort, szövetet, fonalat, bőrt is festettek, de élelmiszerfestésre ártalmas hatása miatt már nem használják. Az észak-amerikai indiánok gyökerét és levelét használták bíborbarna színezésre. Főként homokos, nyílt erdőkben láthatjuk, helyenként (például Belső-Somogy telepített erdeifenyveseiben) tömeges előfordulású.

 

A festő rekettye adja a székely festékes szőttesek jellegzetes tubáksárga színét

 

A festőrekettye (Genista tinctoria) a népi festés kedvelt anyaga, a székely festékes szőttesek jellegzetes dohányszínét (a tubáksárgát) a frissen szedett növény főzete adta, mellyel a timsóval pácolt fonalat festették. (Virágja genistin és luteolin nevű sárga festékeket tartalmaz.) Üde kaszálók, hegyi rétek júniustól októberig virágzó növénye. Az akár méteres magasságot is elérő, elágazó, tölgyesekben előforduló alakját önálló alfajként írták le.

Több további olyan növényfajunk van, amelyek neve egykori alkalmazásukra utal. A pirítógyökér (Tamus communis) levét arcpirosításra használták, de ezt nem festékanyag tartalma, hanem a bőrt irritáló hatása váltja ki. A szurokfű (Origanum vulgare) virágos, leveles hajtásával feketére, szürkére, barnára festettek.

Napjainkban a vadon termő festőnövényeinknek már nincs gyakorlati jelentősége. Esetleges felhasználásuk során figyelembe kell venni a természetvédelmi jogszabályokat, védett területeken és védett fajokat nem szabad gyűjteni!

Alulról szagolni - a hóvirágot (az év vadvirágát)

A legtöbb virágot az emberek kényelmesen, antropocentrikusan oldalról vagy felülnézetből szemlélik, bele sem gondolva abba, hogy a rovarmegporzású virágok valódi 'arcukat' onnan mutatják, ahonnan a megporzók látják őket. Különösen igaz ez a bókoló (régi és szép magyar kifejezéssel élve: kónya) virágokra, mint amilyen az idei év vadvirágává választott kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis) is.

Kedves Olvasóimnak már most a kemény tél derekán lehetőségük van megnézni, hogy is néz ki a hóvirág alulnézetben?

 

Általában így látják az emberek a hóvirágot...

... és körülbelül ebből a nézőpontból szemlélik a rovarok

 

Cikk az Ecology & Evolution című folyóiratban

Megjelent online közleményünk az Ecology & Evolution című lapban, amelyben egy az ökológiában egy jól ismert összefüggést teszteltünk vízi növényeken. Máraköztudott, hogy a honos és idegenhonos fajok eltérő funkcionális jellegekkel rendelkeznek. Ezek az eltérő jellegek nagyban segítik az idegenhonos fajok sikerét, például sok esetben gyorsabban veszik fel a tápanyagokat, gyorsabb a növekedési rátájuk, így "elnyomhatják" az őshonos fajokat. A téma a biológiai invázióval és a funkcionális ökológiával foglalkozó kutatók egy kiemelt kutatási területe. Ezt a kérdést, illetve jelenséget vízi növényeken azonban eddig mégsem tesztelték.

A cikkben ezt a hiányosságot igyekeztünk pótolni. Eredményeink alapján  elmondható, hogy az őshonos és honos fajok között funkcionális különbségek találhatóak, de ez a különbség nem egyöntetű, azt erősen befolyásolja a fajok növekedési formája.

 

A teljes közlemény szabadon elérhető ITT.

 

Hivatkozás:

Lukács B. A., E. Vojtkó A., Mesterházy A., Molnár V. A., Süveges K., Végvári Zs., Brusa G., Cerabolini B. E.L (2017): Growth-form and spatiality driving the functional difference of native and alien aquatic plants in Europe.  - Ecology and Evolution DOI: 10.1002/ece3.2703

Az Év vadvirágai címereken

Egy korábban írt Növények és címerek című bejegyzésben igyekeztem bemutatni, hogy mely vadon élő növényfajok kaptak helyet hazai települések címerein. Most azt szeretném megmutatni, hogy az Év vadvirágának fajok is számos címeren szerepelnek.

A 2011-es év vadvirága, a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis) egy szlovén település, Poljčane címerén

A 2012-es év vadvirága, a tavaszi hérics (Adonis vernalis), a Győr-Moson-Sopron megyei Várbalog község címerén

 

A 2014-es év vadvirága, a szibériai nőszirom (Iris sibirica), a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricse község címerén

Virók Viktor hívta fel a figyelmemet, hogy a 2016-es év vadvirága, a mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris) számos hazai település címerét díszíti

Alsószenterzsébet

 

Belsősárd

Márokpapi

Brezovica (Szlovénia)

Trzin (Szlovénia)

Nagy Timea jóvoltából tudtam meg, hogy az idei év vadvirága, a kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis) legalább három hazai település címerén látható

Alcsútdoboz

Kisbajom

Pusztamagyaród

Méliusz Juhász Péter Herbáriumáról

A Debrecen Televízió Cívis Értéktár című, 2017. január 5-ei műsorának voltam vendége, ahol Méliusz Juhász Péter Herbárium az fáknak, füveknek nevekről... című könyve volt a téma.

Az adás megtekinthető az alábbi képre kattintva.

Az Év vadvirága 2017-ben: a hóvirág

A világhálón lebonyolított szavazáson választhatták ki az érdeklődők, hogy a három jelölt közül melyik faj legyen a 2017-es év vadvirága. Az összesen beérkezett 2334 szavazat közül a legtöbbet (811-et, 35%) a kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis) kapta. "Dobogósok" lettek még a szoros versenyben a turbánliliom (33%) és a mocsári gólyahír (31%).

 

Hóvirág tömeges előfordulása egy Zala megyei temetőben - pannon csillagvirágggal együtt

 

A minap kaptam Kádár Ferenctől (Budapest) egy 2017-es vadvirágos naptárat, amelyben minden hónapot egy az adott időszakra jellemző vadvirág saját készítésű fényképe illusztrál. A január dísze a most az Év vadvirágává választott hóvirág - amelyet itt is megosztok az érdeklődőkkel, ezúton is megköszönve a szerző figyelmességét. © Kádár Ferenc 



„a miénk jobb, mint az eredeti”

2011-ben jelent meg magyarul Bill Laws: Fifty plants that changed of history című könyve magyarul, Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet címen. A kötet akkor hamar elfogyott, de nemrégiben egy könyvesboltban örömmel fedeztem fel, hogy a kiadó nemrégiben utánnyomással jelentkezett.

A kötetet Papp Mária kolléganőmmel közösen fordítottuk és emellett arra is hangsúlyt helyeztünk, hogy magyar és egyéb vonatkozásokkal is kiegészítsük (az eredetileg elsősorban a Brit Birodalommal kapcsolatos) a szöveget. Igy került bele többek között a könyvbe többek között Szent-Györgyi Albert paprikával vagy Kabay János mákkal kapcsolatos tevékenysége, Gundel János véleménye a makói hagymáról és Petri György hagymáról írt verse, stb.), de a szőlő kapcsán Brian életéről is italáról is olvashatnak az érdeklődők (ez sem szerepel az eredetiben  – köszönet az ötletért a szerkesztőnek). A könyvvel kapcsolatos legnagyobb elismerésnek a közelmúltban elhunyt Fekete Gábortól kapott megjegyzést tartom: „Feleségemmel minden este elolvasunk egy fejezetet. Nagyon érdekes! Megismertem a stílusodat!” A könyvet mindenkinek jó szívvel  (és önzetlenül) ajánlom, annak forgalmazásában nem vagyok érdekelt (bár egy tiszteletpéldány jól esett volna a Kiadótól…).

Ajánlóként álljon itt a hátsó borítóra írt szöveg:

A növények mindenütt jelen vannak, olyan megszokott jelenségei a bennünket körülvevő világnak, hogy ritkán vesszük észre jelentős hatásukat a mindennapi életünkre. A növényekből készítjük bútorainkat, ruházatunkat és a papírt, de használjuk őket építkezéshez, fűtéshez és gyógyászat céljaira is. De az élelmezés terén teljes mértékben rájuk vagyunk utalva – még ha húst fogyasztunk is, az állatok amelyek szolgáltatták azt, növényekkel táplálkoztak. Emellett a növények állítják elő az életfolyamatainkhoz nélkülözhetetlen oxigént is.

Az Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet című könyv látványosan mutatja be azokat a növényeket, amelyek a legnagyobb hatással voltak az emberi civilizációra. Szó esik termesztett gabonákról, mint a rizs és a búza, amelyek az emberiség nagy részét táplálják és olyan fűszer- és gyógynövényekről, amelyeket nagyra értékelünk gyógyító hatásuk vagy különleges zamatuk miatt. Ez a roppant érdekes könyv különböző korok gazdasági, politikai és társadalmi eseményeinek tükrében veszi sorra azokat a növényeket, amelyek az emberiség számára a legfontosabbnak bizonyultak a történelem folyamán.

 

Útszegélyekről tágabb kitekintésben

Középiskolás koromban minden nyáron eltöltöttem egy-egy hetet az agárdi Madárvártán, ahol Radetzky Jenő tanár úr vezetésével ismerkedtünk a Velencei-tó környékének élővilágával, a madarak tudományos (‘latin’) neveivel, madarakat rajzoltunk, kiselőadást tartottunk, klímát mértünk és sorolhatnám. A madárvártai táborokban idestova 31 éve találkoztam először Ujhelyi Péterrel, aki akkoriban Jenő bácsi segítőjeként néhány kirándulást is vezetett nekünk, ha jól emlékeszem egy alkalommal a mocsári nőszőfüvet (Epipactis palustris) kerestük. Eközben a Dinnyés és Agárd közötti közút szélén bandukolva Péter a megtalált, elütött énekesmadarak tetemeit eltette, mondván vizsgálati anyagot szolgáltatnak koponya-tanulmányaihoz. A már régóta elkészült kézirat az Ornis Hungarica című folyóirat legfrissebb számában jelent meg és elérhető itt.

 

Az útszegélyektől én sem távolodtam el teljesen: mai napig foglalkoztatnak a téma növénytani-természetvédelmi vonatkozásai.

Hivatkozás

Ujhelyi P. (2016): Cranial morphology of European passerine bird families (Aves, Passeriformes). – Ornis Hungarica 24(2): 54–77.