A Magyar Természettudományi Múzeum Növénytára 2016.
február 12–14. között rendezi meg a XI. Aktuális flóra- és vegetációkutatás
a Kárpát-medencében című konferenciát. A rendezvényen társszerzőimmel
összesen 9 előadást tartunk.
Február 12-én, pénteken, az 1. Mountain
refugia in the Carpato-Balkan area
(Hegyvidékek mint a Kárpát-Balkáni terület refúgiumai) szekcióban
(helyszín: MTM időszaki kiállítás tere)
16:30-tól Laczkó
Levente, Bauer Norbert, Molnár V. Attila & Sramkó Gábor: Phylogeography of
bears’s ears (Primula auricula agg.) in the Carpathian Basin. / A
medvefülkankalinok (Primula auricula agg.) filogeográfiája a
Kárpát-medencében.
A Primula auricula agg. alpi elterjedési központú taxon, korábbi
vizsgálatok alapján két testvérfaj tartozik ide: az Alpok déli részén élő P. auricula s.str. és az északi részen
található P. lutea. (Kiemelendő, hogy
utóbbi faj nevezéktani típusát még nem vonták be molekuláris vizsgálatokba, így
a név alkalmazás itt provizórikusnak tekintendő.) Csoportunk a Kárpát-medencei
populációk eredetének feltárását, ezáltal taxonómiai hovatartozásának
tisztázását tűzte ki célul molekuláris filogeográfiai módszerek használatával.
Ennek első lépéseként a legnagyobb felbontást ígérő trnH-psbA, rpl32-trnL, trnG-trnS, trnL-trnF és a petA-psbJ
plasztidiális intergénikus szakaszokat azonosítottuk. Mintáink lefedik a
fajcsoport Kárpát-medencei előfordulási helyeit: P. auricula subsp. hungarica:
Dunántúli-középhegység: Vértes: Fáni-völgy, Bakony: Burok-völgy,
Keszthelyi-hegység: Pető-hegy; Északnyugati-Kárpátok: Kis-Fátra: Vrátna-völgy
(SK) és Magas-Tátra: Barlangliget (SK); P.
lutea subsp. tatriaca:
Magas-Tátra: Zakopane (PL); P. auricula subsp.
serratifolia: Domogléd (RO). Emellett
a környező hegyvidékről is bevontunk mintákat: Keleti-Alpok [P. lutea: Schneeberg (Au),
Kalnik-hegység (Kalnik, HR)]; Déli-Alpok [P.
auricula (Monte-Baldo (IT)]. Külcsoportként egy P. palinuri (Kew DNA-bank) minta általunk előállított szekvenciáit
használtuk fel. A fenti régiók szekvenciáit kombináltuk, így a tíz populáció
egy-egy egyedét 3358 bázispár alapján tudtuk összehasonlítani, amely összesen
58 polimorf helyet tartalmazott. Maximális parszimónia módszert felhasználva
két leszármazási vonalat azonosítottunk, mely megfelel a korábban azonosított P. auricula s.s. és P. lutea vonalaknak. Az első csoportba a Keleti-Alpokból és a
Kalnik-hegységből származó minták, valamint a Domoglédről származó P. auricula var. serratifolia populációk tartoznak. A dunántúli-középhegységi minták
az északnyugat-kárpáti mintákkal kerültek egy csoportba. A korábbi szakirodalmi eredményekkel
ellentétben a Borbás által felismert, a Fátra és a Tátra több lelőhelyéről
leírt P. auricula subsp. hungarica és a tátrai P. lutea subsp. tatriaca populációk nem különülnek el egymástól és a mi
középhegységi populációinktól. Nevezéktanilag a P. auricula subsp. hungarica
élvez prioritást, és mivel mintáink genetikailag kissé elkülönülnek a déli-alpi
populációtó hazai állományaink is így nevezendők.
Február 13-án, szombaton, (helyszín:
MTM időszaki kiállítás tere) plenáris előadás 9:15-től:
Molnár V. Attila:
Publikációs lehetőségek, elvárások, aktuális trendek a botanikában. / Publish
or perish: recent possibilities, expectations and trends in botanical
publication.
Az előadás a szünbotanikai
(elsősorban florisztikai és növényrendszertani) eredmények közzétételében az
utóbbi néhány évtizedben bekövetkezett változásokat igyekszik áttekinteni. A
’klasszikus’ magyar botanikában húsz évvel ezelőtt tapasztalható viszonylag
szűkös publikációs lehetőségek új folyóiratok megjelenésével jelentősen
bővültek. Ugyanakkor a kutatással hivatásszerűen foglalkozó (az egyetemi és
akadémiai szférában dolgozó) botanikusok jelentős változást érzékelhetnek: a
tudományos előmenetelhez, sőt az ’életben maradáshoz’ nemzetközi publikációk
szükségesek. Példákkal illusztrálom, hogy a speciálisan magyar ’hungaricum’
témák is számot tarthatnak nemzetközi érdeklődésre. Igyekszem áttekinteni, hogy
mely kutatási objektumok és témák esetében, milyen típusú kérdésekre adott
válaszokkal és milyen módszertant követve lehet esélyünk a régióban bennünket
foglalkoztató témákat nemzetközi folyóiratokban közzétenni. Emellett igyekszem
bemutatni, hogy a magyar nyelvű cikkeknek és folyóiratoknak továbbra is fontos
szerepe van a hazai botanikában.
A Vizes élőhelyek (Freshwater
habitats) szekcióban (helyszín: MTM időszaki kiállítás tere):
9:45-től: Lukács Balázs
András, Tóth János Pál, Sramkó Gábor, Horváth Orsolya, Agnieszka Popiela,
Mesterházy Attila & Molnár V. Attila: Flood induced phenotypic plasticity
in amphibious genus Elatine (Elatinaceae): taxonomical perspectives./ A
vízborítottság által kiváltott fenotipikus plaszticitás vizsgálata európai Elatine
fajok között: taxonómiai következtetések.
Az Elatine nemzetség
fajainak elkülönítésében széles körben használnak a vegetatív taxonómiai
bélyegeket. Ezek a vegetatív bélyegek azonban nagymértékű variabilitást
mutatnak nemcsak a fajok között, de a fajon belül is. A nemzettség fajaira
nagymértékű fenotípusos plaszticitás jellemző, amely a víz alatti és
terresztris ökotípusok között igen markánsan jelentkezik. Kutatásunk során a
mag és vegetatív bélyegek variabilitását vizsgáltuk kilenc látonya faj (E.
brachysperma, E. californica, E. gussonei, E. hexandra, E. hungarica, E.
hydropiper, E. macropoda, E. orthosperma és E. triandra) esetében. A
kutatás célja a vízborítottság által indukált fenotípusos plaszticitás
mértékének felmérése volt, mag és vegetatív jellegek esetén, továbbá ezen
bélyegek taxonómiai használhatóságának meghatározása. A fajok klónjait
kontrollált körülmények között víz alatt és nedves iszapon neveltük. A
vizsgálat során hat vegetatív (hajtás magasság, internódium hossz, levéllemez
szélesség, levéllemez hosszúság, levélkocsány hossz, virágkocsány hossz) és
négy mag (görbültség, gödrösség, szélesség, hosszúság) bélyeget mértünk le
fajonként 50 víz alatti és 50 nedves iszapon nevelt terméses hajtáson. A
csoportok közötti morfológiai különbségeket MDA, NPMANOVA, Random Forest
klasszifikációs eljárással és klaszter analízissel elemeztük. Az eredményeink
egyértelműen megmutatják, hogy a vizsgált jellegek közül egyedül a magon mért
jellegek állandóak fajon belül. Ebből következően, a mag jellegek azok, amelyek
hasznosak a faji identifikációban, szemben a vegetatív jellegekkel, amelyeket a
környezeti faktorok erősen befolyásolnak.
A Mesterséges élőhelyek (Man-made
habitats) szekcióban (helyszín: MTM időszaki kiállítás tere) három előadást
tartunk:
11:15-től Fekete
Réka, Nagy Timea, Biró Éva, Bódis Judit, Takács Attila, Tökölyi Jácint &
Molnár V. Attila: Útszegélyek, mint orchidea élőhelyek. / Roadside verges as
orchid habitats.
Napjainkban a megváltozó
tájhasználat miatt folyamatosan csökken az extenzíven használt természetközeli
élőhelyek területe. Az ilyen folyamatokra érzékeny növényfajok megőrzése
szempontjából egyre jelentősebb szerepet töltenek be a kisebb, antropogén
eredetű élőhelyek, mint az útszegélyek és útbevágások. Mivel ezek
kialakításakor szabad felszínek keletkeznek, jó lehetőséget nyújtanak a pionír
fajok, így az orchideák megtelepedéséhez. Célunk volt, hogy felmérjük, az utak
mentén mely kosborfajok fordulnak elő, és milyen termőhelyi tényezők hatnak
előfordulásaikra. Magyarországon, Olaszországban valamint a Balkán öt
országában (Szerbia, Koszovó, Albánia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina)
végeztük vizsgálatainkat. Feljegyeztük a lelőhelyek geokoordinátáit, a
tengerszint feletti magasságot, valamint az egyedek magasságát, virágszámát,
illetve az útszegélytől való távolságot, a lejtőszöget, a kitettséget és a fás
szárú borítást. Egy faj (Himantoglossum
adriaticum) esetében rendelkeztünk termésképzési adatokkal is. A legalább
20 példánnyal rendelkező 13 faj esetében az adatok elemzését R Statisztikai
Környezetben végeztük el. Összesen 33 faj 1212 egyedét azonosítottuk az
útszegélyeken. A fajok között szignifikáns eltéréseket tapasztaltunk a
tengerszint feletti magasságon való előfordulásukat, a lejtőszöget, a
kitettséget, a fás szárú borítást és az úttól való távolságaikat illetően.
Fontos és gyakorlati jelentőséggel rendelkező tanulsága a vizsgálatnak, hogy a
legtöbb faj legtöbb egyede északias kitettségű útbevágásokban fordult elő. A H. adriaticum esetében az egyedek
termésképzési sikerére az úttól való távolság és a hajtásmagasság esetében
szignifikáns pozitív korrelációt, míg a fásszárú borítást illetően szignifikáns
negatív korrelációt tapasztaltunk. Vizsgálataink alapján az útszegélyek
változatos termőhelyi körülményeket teremtenek, így különböző környezeti igényű
orchideafajok számára nyújtanak megfelelő élőhelyet. Egyes veszélyeztetett
orchideafajok jelentős és életképes populációi élnek útszegélyeken.
11:45-től Löki
Viktor, Schmotzer András, Süveges Kristóf, Nagy Timea, Takács Attila, Koscsó
János, Fekete Réka, Magos Gábor, Tökölyi Jácint & Molnár V. Attila: A
Kárpát-medence temetőinek növénytani öröksége. / The botanical heritage of
graveyards of the Carpathian Basin.
Csak az utóbbi időben derült
ki, hogy a temetők – hasonlóan olyan más ember alkotta vagy élőhelyekhez, mint
a mezsgyék, földvárak és kurgánok – jelentős természeti értékeknek is otthont
adnak. Habár néhány ritka növényfaj temetőben való előfordulása korábban is
ismertté vált, ezeket az adatokat a közelmúltig inkább ritka kivételnek tekintettük
és a temetők növényvilága jórészt feltáratlan maradt. Ezért 2014-2015-ben
hazánkban, Erdélyben és a Partiumban (Románia), valamint a Felvidéken
(Szlovákia) összesen 1011 temetőben mértük fel védett növényfajok
előfordulásait. Arra kerestünk választ, hogy (1) mely ritka fajoknak nyújtanak
menedéket a temetők, (2) a temetők milyen földrajzi, társadalmi tényezői és
természeti adottságai magyarázzák a ritka növények faj- és egyedszámát. A
temetők területének évszázadokkal korábbi használatát az 1806 és 1869 között
zajlott 2. katonai felmérés georeferált térképei alapján jellemeztük.
A vizsgált temetők 45%-ában
találtunk védett növényt (összesen 104 fajt), amelyek 32 növénycsaládot
képviseltek. A temetők fajkészletében figyelemre méltó regionális különbségeket
tapasztaltunk, amelyek az egyes fajok elterjedési területét tükrözik vissza.
Leggyakoribbnak a kosborfélék bizonyultak, amelyeknek összesen 26 faját
találtuk. Úgy tűnik térségünkben a temetők a sztyep- és erdős-sztyep öv
növényei, valamint a száraz gyepekben előforduló orchideák megőrzésében
töltenek be kiemelkedő szerepet.
A települések lélekszáma
szignifikánsan negatívan korrelál a temetőkben előforduló orchideafajok
számával. Ennek oka valószínűleg a temetők eltérő beépítettségében, a kezelés
különböző intenzitásában rejlik. A temetők kiterjedése viszont szignifikánsan
pozitívan korrelál a védett fajok számával. A 2. katonai felmérés során már
temetőként használt területeken jelentősen több védett faj fordul elő, mint az
azóta létesített temetőkben. Ennek alapján a régi temetők ritka, védett fajai
inkább a mainál kevésbé intenzíven művelt táj reliktumainak tekinthetők,
mintsem betelepítés eredményeként létező populációknak. Habár ezeken a
megszentelt helyeken több növényritkaságnak jelentős állományai éltek túl
évszázadokon keresztül, további fennmaradásuk éppen a temetők kezelésében
napjainkban tapasztalható jelentős változás (temetkezési szokások, valamint
kaszálás gyakorlatának megváltozása) miatt lehet veszélyben.
12:00-tól Takács
Attila, Máté András, Molnár Attila, Löki Viktor, Nagy Timea, Tökölyi Jácint
& Molnár V. Attila: A csipkés gyöngyvessző / Spiraea crenata)
előfordulása temetőkben. / Occurrences of Spiraea crenata in Hungarian
graveyards.
A csipkés gyöngyvessző a 19.
századig a hazai erdőssztyep flóra tagja volt, de hosszú időn keresztül
hazánkból kipusztult fajként tartottuk számon, egészen addig, amíg Udvardy
László 2000-ben Pusztamonostor temetőjében, Somlyay Lajos 2005-ben pedig a
budai Sas-hegyen meg nem találta. 2015-ben hazai temetők botanikai felmérése
során Tiszaszentimre-Újszentgyörgy temetőjében a faj egy újabb példányára
bukkantunk. Mivel a temetők őrizhetik az eredeti flóra elemeit, de a növényt
dekoratív megjelenése miatt ültethették is, feltételeztük, hogy a növény más
temetőkben is előfordulhat. 2015. június–október között összesen 165 temetőt
ellenőriztünk a faj egykori és jelenlegi lelőhelyei környékén, valamint a
Tiszántúlon. A felmért temetőket két kategóriákba soroltuk, aszerint, hogy a 2.
katonai felmérés (1806–1869) térképein már temetőként szerepeltek vagy később
létesítették azokat. A temetők kiterjedését, valamint a sírokkal-, és
fásszárúakkal borított részek arányát számszerűsítettük, emellett
összegyűjtöttük a vizsgált temetők felekezeti hovatartozását és a települések
lélekszám-adatait is. A fajt további 7 temetőben találtuk meg. Nagyobb arányban
fordul elő ősi temetőkben, mint újakban, és átlagosan alacsonyabb lélekszámú
települések temetőiből került elő. A „gyöngyvesszős” temetőkben némileg
alacsonyabb a sírokkal és gyeppel borított területek aránya, de a növény
jelenlétére szignifikáns pozitív hatással csak a fásszárúakkal borított terület
magasabb aránya van. Ennek hátterében a temetők használatának és kezelésének
utóbbi időben bekövetkező megváltozása állhat (például a beton és márvány
sírkövek elterjedése vagy a rendszeres gépi fűnyírás, ami az ősi,
elhanyagoltabb temetőkre illetve a kisebb falvakra kevésbé jellemző). A talált
állományok többsége reformátusok által lakott vidékeken került elő, akik
körében a sírok növényekkel történő díszítése mintegy fél évszázaddal ezelőttig
egyáltalán nem volt jellemző. Ennek ellenére a talált példányok egy része
ültetett is lehet; feltételezhetjük viszont, hogy a temetői példányok
szaporítóanyaga közeli, egykori természetes állományokból származhat. A
temetőkben előforduló további sztyepfajok (Amygdalus
nana, Rosa gallica, Vinca herbacea) jelenléte arra utal, hogy a megtalált gyöngyvessző
példányok egy része az erdőssztyep-reliktumként értékelhető.
A Kárpát-medence pusztai
élőhelyei (Steppe habitats in the Carpathian Basin) című szekcióban (helyszín: MTM
Semsey-terem)
13:00-tól Sramkó Gábor,
Laczkó Levente, Sallainé Kapocsi Judit, Lisztes-Szabó Zsuzsa & Molnár V.
Attila: Conservation genetics of the endangered steppe relict, Salvia nutans,
on its distribution periphery – conservation implications. / A bókoló zsálya
hazai, periférikus állományainak populációgenetikai vizsgálata – tanulságok a
természetvédelem számára.
Vizsgálatainkban a tatársánci
és kondorosi bókoló zsálya állományokat hasonlítottunk össze hat, Salvia
officinalis-ban leírt mikroszatellit lókusz alapján két erdélyi (Zsobok és
Magyarkályán), valamint egy oroszországi (Krasnoe) populációval. A lókuszokat
fluorescensen jelölt primerekkel szaporítottuk fel és populációs mintán (Nátlag=13,6)
genetikai analizátoron futtattuk. Az így genotipizált öt populációt változatos
módszerekkel vizsgáltuk, hogy azok alapvető populációgenetikai jellemzőit
feltárjuk. A tesztek alapján a nullallélek jelenlétét kizárhattuk, valamint
Hardy-Weinberg-egensúlyt feltételezhettünk. Genetikai diverzitás tekintetében a
hazai állományokban nagyobb mértékű heterozigótaságot észleltünk, mint bármely
más vizsgált populáció esetében. A beltenyésztettség mértéke egyformán
alacsonynak bizonyult minden populációban, amely valószínűleg a faj
idegenmegporzást elősegítő megporzási stratégiájából adódik. A vizsgált populációk
között viszonylag csekély genetikai differenciációt találtunk; a hazai két
populáció között elenyésző volt az elkülönülés mértéke, azaz ezek a populációk
a vizsgált lókuszok tekintetében lényegében véve nem különböznek egymástól. A
hazai állományoktól genetikailag legkülönbözőbb a földrajzilag legtávolabb
található oroszországi populáció. A magyarországi állományok számottevően
eltérnek az erdélyiektől, feltehetőleg nem a vizsgált erdélyi populációk
„alföldre származott” előőrsei. Az allélösszetétel vizsgálata kimutatta, hogy a
vizsgált populációk közül a hazaiak estek át közelmúltbeli egyedszám-esésből
adódó palacknyak-hatáson. Összességében a hazai állományok jelentős genetikai
diverzitást hordoznak, a két populáció valójában egy nagyobb populáció két
szubpopulációjának tekinthető. A békési bókoló zsálya állományokban – a magas
genetikai diverzitásra alapozva – egy mesterséges szaporítási programmal
viszonylag jól visszaállítható az eredeti populációk genetikai diverzitása. A
két állomány populációgenetikailag egységes populációnak tekinthető, így az
egyedek átvitele a két populáció között megengedhető, új állományok
létesítésekor pedig mindkét magmaradt populáció használható. A békési
állományok genetikai „vérfrissítése” erdélyi forrásból nem szerencsés, mert
valószínűleg előbbiek az egykori Pannon medencében jellemző leszármazási
vonalat képviselik.
A Kísérletes botanika
(Experimental botany) szekcióban (helyszín: MTM időszaki kiállítás tere)
16:30-tól Molnár V.
Attila, Sonkoly Judit, Lovas-Kiss Ádám, Fekete Réka, Takács Attila, Somlyay
Lajos & Török Péter: A magok hosszú távú túlélése: a veszélyeztetett tekert
csüdfű (Astragalus contortuplicatus) magjai 131 évnyi herbáriumi tárolás
után is csíráztak / High seed viability was recorded even after 131 years of
dry storage for the threatened annual legume, Astragalus contortuplicatus.
A magvak hosszútávú
életképessége különösen fontos a rövid életű növényfajok esetében, mivel a
perzisztens magbank képes ellensúlyozni a csírázási és megtelepedési sikerben
fellépő fluktuációkat. Az időszakosan elöntött területek rendkívül
kiszámíthatatlan élőhelynek tekinthetőek a növények számára, így az ott élő
fajok gyakran perzisztens magbank képzésével biztosítják túlélésüket. Ilyen
élőhelyek egyéves, veszélyeztetett faja a tekert csüdfű (Astragalus
contortuplicatus L.). A faj 1993 magjának életképességét vizsgáltuk: 1200
darab frissen gyűjtött és 18 eltérő korú herbáriumi példányokról származó 793
magot csíráztattunk. A faj számára legmegfelelőbb, dormancia megtörésére
irányuló kezelést frissen szedett magokon vizsgáltuk. A legnagyobb csírázási
arányt a mechanikai szkarifikáció és megvilágítás kombinációjával értük el, így
ezt a kezelést alkalmaztuk a herbáriumi példányokról származó magok esetében. A
vizsgált herbáriumi példányok fele esetében tapasztaltunk csírázást, ám azok
mértékében jelentős különbségeket találtunk. A legidősebb csíraképes magok egy
131 éves herbáriumi példányról származtak, amely vizsgált magjainak 24,2%-a
csírázott. Eddig egyszer sem mutattak ki 100 évet meghaladó életképességet
lágyszárú pillangós fajok esetében. Irodalmi adatok alapján a vizsgálatunkban
szereplő 131 éves adat a 9. legidősebb, biológiai gyűjteményből származó
csírázott mag. Egyben ez a második legidősebb, herbáriumból származó életképes
mag, amely mérsékeltövi és lágyszárú növénytől származik. Meglepően magas
arányban (38,1–53,3%) csíráztak 96–103 éves példányok magjai is. A csíraképes
magok egészséges, fertilis növényekké fejlődtek, amelyek magjai szintén magas
csírázási arányt mutattak. A herbáriumi példányok csírázási adataira illesztett
lineáris regresszió szignifikáns negatív kapcsolatot mutatott ki a magok kora
és csírázási aránya között; az illesztett egyenes egyenlete alapján a magok
életképességének elméleti maximuma mintegy 309 év. Eredményeink alapján
elmondható, hogy a tekert csüdfű herbáriumokban és egyéb gyűjteményekben tárolt
magjai sikerrel hasznosíthatóak lehetnek a faj ex situ szaporítására is a
populációk visszatelepítése illetve megerősítése céljából.
16:45-től Nagy
Timea, Tökölyi Jácint, Biró Éva, Molnár V. Attila, Tóth Péter & Bódis
Judit: Tudjuk-e növelni a vadon élő kosborfajok termésképzési sikerét?
Esettanulmány az Anacamptis morio, Dactylorhiza incarnata és a Neotinea
tridentata példáján. / Can we increase the reproductive success of wild
orchids? A case study on instance of Anacamptis morio, Dactylorhiza incarnata
and Neotinea tridentata.
A termésképzés nem feltétlenül
elégséges, de mindenképpen szükséges feltétele a veszélyeztetett fajok
túlélésének, különösen, ha azok csak reproduktív úton szaporodnak. 2013-ban
rendkívül magas termésképzési sikert (67%) tapasztaltunk a Himantoglossum adriaticum bakonyi állományában, az oda vándorolt
méhészet (174 méhcsalád) hatásának köszönhetően. Kimutattuk, hogy az egyedek
termésképzési sikere negatívan korrelált a kaptártól való távolsággal. Ezek
alapján feltételeztük, hogy a mézelő méh segítségével – amely 33 európai
orchidea megporzójaként ismert generalista, polifág faj – hatékonyan lehet
növelni az orchideák termésképzési arányát, aminek elsősorban a deceptív fajok
esetében lehet természetvédelmi jelentősége, mivel ezek termésképzési aránya
alacsonyabb.
2014-ben azt vizsgáltuk, hogy
három táplálékkal megtévesztő virágú kosborfaj esetében a virágzó növény mely
paraméterei hatnak a termésképzési sikerre, s ezt mennyire befolyásolják az
állományok közelébe szállított mézelő méhcsaládok. Ennek érdekében kontroll és
kezelt területpárokat (4 pár) képeztünk. A kezelt csoportoknál két-két kaptárt
helyeztünk el a virágzás idején, s a kaptáraktól távolodva alcsoportokat
jelöltünk ki. Összesen 1534 egyed hajtásmagasságát, virágzathosszát, virág- és
termésszámát mértük és számoltuk le. A kaptárakból virágpor- és mézmintákat is
vettünk.
A vizsgált csoportok
reproduktív sikere 28,14–48,57% között volt, és az egyes csoportok közt több
szignifikáns különbséget is találtunk. A területpárok közt viszont csak két
esetben volt szignifikáns különbség: a D.
incarnata kezelt csoportjának reproduktív sikere nagyobb volt a kontroll
csoporténál, míg az A. morio egyik
kezelt csoportjának volt alacsonyabb a reproduktív sikere, mint a kontrollé.
A kihelyezett kaptárakhoz
közelebb lévő alcsoportok termésképzési aránya egy esetben sem volt magasabb,
mint a távolabbiaké, ugyanakkor a kosborok mindhárom méretváltozója
szignifikánsan pozitívan befolyásolta a reproduktív sikert, kivéve a N. tridentata csoportjait.
Csak egy mintaterület méz- és
pollenmintáiból lehetett kimutatni húsznál több növénycsalád jelenlétét, a
többi esetében ez a szám kevesebb, mint tíz volt. A minták többségében a Brassica napus volt a legnagyobb
arányban.
Eredményeink alapján
elmondható, hogy két kaptár méh kevés ahhoz, hogy megnövelje a kosborfajok
reproduktív sikerét, annál is inkább, mert a méhek viselkedését nagyban befolyásolják
a közelben éppen nyíló nektártermelők.
A
kutatások az OTKA K108992 számú pályázatának támogatásával folytak.
Az
előadásokon minden érdeklődőt szeretettel látunk!
Szombaton,
17:15 körül kezdődnek az MTM időszaki
kiállítás terében a könyvbemutatók, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek többek
között a nemrégiben megjelent Kitaibel
– egy magyar tudós élete című könyvemmel is.
