Tegnap Békés és Csanád megyei
temetőkben jártunk és eközben bukkantunk az uborkás magrugó (Ecballium elaterium)
jelentős állományára. (A fajt most láttam először hazánk területén.) Ez az
elsősorban a mediterrán térségben elterjedt tökféle nevezetes arról, hogy
terméseiben – jelentős mennyiségű folyadék összegyűjtésével –nagy nyomást hoz
létre amely a termés kocsányról történő leválásakor a magokat 10 méternél
nagyobb távolságra is kilövi. Innen
kapta legtöbb elnevezését (például angolul ‘exploding cucumber’-nak azaz robbanó
uborkának nevezik). A temetőben egy helyi lakossal is beszélgettünk a növényről
és kiderült, hogy több éve megtalálható a területen, jól ismerik, olyannyira,
hogy ‘pukkantyú’-nak nevezik.
A blog botanikai-természetvédelmi kutatások eredményeit, ritka és veszélyeztetett növényeket, tudománytörténeti érdekességeket igyekszik bemutatni közérthetően és mégis szakszerűen. Készül a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszékén. Felelős szerkesztő: Molnár V. Attila
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tökfélék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tökfélék. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. szeptember 12., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
