Kakasmandikó vagy kankósmandikó?

Horvátországból hazafelé már szép nyílásban találtuk a kakasmandikót (Erythronium dens-canis) és több lelőhelyen annak rozsdagombáját (Uromyces erythronii) is. E növény egyik személyes kedvencem, nemcsak különleges megjelenése és szépsége, hanem nyílási ideje miatt is: mert amikor elkezd nyílni tényleg megérkezik a tavasz és elkezdődik a terepszezon.

Emlékszem 30 évvel ezelőtt mennyire lenyűgöztek Seregélyes Tibor és Németh Ferenc a fajról készült fényképei és szöveges ismertetései. Utóbbi néhány sora mélyen beivódott az emlékezetembe: „Jó néhány népi elnevezésében a levelek jellegzetes foltossága bizonyos nemi betegségekkel és hordozóikkal állíttatik párhuzamba (kankósdi, kurvavirág).”

A növényt manapság mindenki kakasmandikó néven ismeri, de úgy gondolom, hogy ennek oka jóindulatú eufemizmus. Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály, magyar növénytani szaknyelv megalapozói (egyetertésben mesterükkel, Földi Jánossal) jó érzékkel választották ki a magyar nép ajkáról származó elnevezéseket - de némi cenzúrát is alkalmaztak. Amint a Debreczeni Fűvész Könyv (1807) Előljáró beszédében megfogalmazták: „minden előttünk tudva volt alkalmatos magyar nevezeteket becsben tartottunk, és meghagytunk: de meg kell vallani, hogy azok közt a bábalelte fűnevek közt, melyek a köznép szájában sőt könyveinkben is forognak, sokan vannak botránkoztató, babonás, helytelen, csúf nevek, sőt olyan gyalázatosok is, melyeket becsülletes ember szájára venni is átallana. (Lásd Dr. Földi János Kritikáját a magyar fűvésztudományról.)”

Véleményem szerint lehetséges, hogy e sorok szolgálnak magyarázatul növényünk manapság használatos nevére is. A fajnak a kakashoz vajmi kevés köze van, annál inkább elképzelhetőnek tartom, hogy a név jelzője eredetileg nem kakas, hanem „kankós” volt.

 

Jobban illik rá a kankósmandikó elnevezés...

Hasonló jellegű és jószándékú módosítások nem ismeretlenek például térképekről sem: így lett az eredetileg Kurv@-kútból Céda-kút vagy így alakult ki egyetlen illetlen mássalhangzó elhagyásával a Lóingató-hegy...

Egy alternatív magyarázatot adhat a névre Rácz János Madárneves összetételek a növényvilág terminológiájában I. című cikke: "Mint azt a kakasbandikó alak alátámasztani látszik, ez a név a kakasbenderó elnevezéssel függhet össze, és jelentése szintén hasonló lehet." Erdélyben ugyanis a "benderészni", "bögyörészni, "bendérezni" igét a tyúkok kakas általi meghágására használják.  Akárhogy is legyen, mindenesetre ez a magyarázat is elég érdekes és hasonló tőről fakad...

A mandikó tényleg lenyűgözi az embereket, ezt példázza a Kaposváron neki állított faszobor is

Kányádi Sándor A viszontagságos kakasmandikó című elbeszélése elolvasható itt.

Seprű-biodiverzitás 2: 'hazaértek' a seprűk

Az egyhetes azeri út alatt a 8 növényfajból készült 11 seprűt vettem. Tele lett velük a csomagtartó. Nem voltam biztos benne, hogy sikerül hazahozni, de úgy gondoltam érdemes megpróbálni.

Mivel a seprűk nem fértel el bőröndben vagy táskában, ezért a reptér előtti parkolóban használt kartonpapírokból rögtönöztem egy szállítódobozt, sok tíz méter ragasztószalag és madzag, valamint merevítő vesszők felhasználásával.

Kétségkívül nem ez a legszebb doboz a világon, de a célnak megfelelőnek látszott. Mikor a biztonsági ellenőrzés során kérdezték, hogy mi van benne (az átvilágítás után), a 'full of süpürge' válasz hallatán először kissé csodálkoztak, majd nevettek és felengedték a gépre

A biztonsági ellenőrzést követően lehetőség volt fóliával körbetekerni, amitől kicsit jobban hasonlított egy reptéri csomagra... (nagyon kicsit). A csomagfelvevő hölgy furcsán méregette és amikor mondtam neki, hogy 'süpürge' azonnal mosolygósra változott és kiderült a családja is foglalkozik seprűkötéssel... A csomagnak külön elbánásban volt része, nem a szállítószalagon utazott, hanem egy fiatalember kézben elvitte. A kép már Debrecenben készült a megérkezést követően.

A seprűk kicsomagolás után már a laborban. A fajok dokumentálása céljából mindegyikből elhelyezünk egy herbáriumi példányt a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék herbáriumában. A seprűket a Néprajzi Múzeumnak ajándékoztam. (Természetesen mindegyikhez rendelkezésre áll a pontos lelőhely és gyűjtési dátum.)

Ma kilátogattam a debreceni zsibvásárba, ahol megismerkedtem a hencidai Oláh Jánossal, aki megmutatta a nyírfaseprű-kötés mesterfogásait és értékes információkat osztott meg a seprűkötéshez használható vadon élő növényfajokról és népi elnevezéseikről.

Kipróbáltam és igaznak találtam a magyar közmondást: 'új seprű jól seper'

Halász P. (2010): Növények a moldvai magyarok hagyományában és mindennapjaiban

A minap szereztem tudomást Halász Péter (2010): Növények a moldvai magyarok hagyományában és mindennapjaiban című a General Press kiadásában, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 2010-ben megjelent könyvről (ISBN 9789636432201).

Az eredendően 3200 Ft-ra árazott kötet egy debreceni Coop üzletben 600 forintos áron kapható, feltételezem, hogy az üzletlánc más boltjaiban is hozzáférhető. Mindenkinek jó szívvel ajánlom.

A könyv hátsó borítóján a következő ismertető olvasható:

Történelmük során, és még ma is a moldvai magyarok között széles körben elterjedt a természetben található növények gyűjtése és használata.

"Minden burján jó valamitől" - tartják az idősebb csángó asszonyok. Ennek megfelelően a táplálkozás céljára gyűjtögetett növények, gyümölcsök és más termések fontos szerepet játszanak az egykori Etelköz mai magyarságának életében, de az ott élő más népek életében is megvan a maguk jelentősége.

Kiemelkedő területet képez a gyógynövények világa, amelyeknek minden csángó családban általános az ismerete és a használata.

Egy - két emberöltővel ezelőtt kizárólag burjánokból készült feredőben kúráltak szinte minden rászorulót, a beteg bubától a gyermekágyas asszonyon át a reumás öregekig. Szentelt dudókkal való füstöléssel vagy azokból főzött teával gyógyítottak úgyszólván minden betegséget, amit még mai is széles körben alkalmaznak.

A hagyományos népi növényismeret a gyógyításon és a betegségek megelőzésén kívül számos egyéb hasznosítható tudással is szolgál. A kora tavaszi növények fontos vitaminforrást jelentenek, főként a veteményeskertek terméseit megelőző böjti időszakban, de máskor is hozzájárulnak az emberi táplálkozás, valamint az állatok takarmányozásának változatosabbá és olcsóbbá tételéhez.

Az erdő tüzelőnek, épületnek, bútornak, szerszámnak való fát szolgáltat, a mező és a kert virágai az otthonaikat, templomaikat és a temetőiket díszítik.

A csángó ember és a növényvilág szoros kapcsolatát mutatja a népdalaikban, és a textileiken is előforduló virágok sokasága.

A szenteléssel is megerősített hatásúnak tartott nagy erejű burjánok segítségével pedig magukat és a családjukat kívánták megóvni, próbálták a jövőjüket kifürkészni, szerették volna az életüket biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá tenni a való életben amúgy is minden tekintetben kiszolgáltatott moldvai csángó magyarok.