2025. január 30., csütörtök

Ujhelyi Péter. RIP.

Tavaly novemberben terjesztettük fel Podani János akadémikussal és Csorba Gábor közgyűlési képviselővel a Magyar Tudományos Akadémia 2025. évi akadémiai újságírói díjára.

Az indoklást idemásolom (még akkor is ha az indoklás terjedelmi korlátok miatt nem fedi le az egész életművet):

Ujhelyi Péter több évtizede kiemelkedő tudományos-ismeretterjesztő tevékenységet fejt ki a hazai biológia és természetvédelem területén. Szerkesztette a Kossuth Kiadó ÉlőVilág című 52 részes sorozatát, az ÉlőVilág Kiskönyvtár című sorozatát, a kétkötetes ÉlőVilág Enciklopédiát, valamint a Magyarország emlőseinek atlaszát, a Magyar madárvonulási atlaszt és a Magyarország orchideáinak atlaszát. Sorozatszerkesztőként megalapította a Magyar Természettudományi Múzeum Természettár könyvsorozatát (A mi jégkorszakunk, Magyarország szitakötőinek kézikönyve, Darazsak – Gesta Hymenopterorum). Főszerkesztőként formai és tartalmi szempontból is megújította a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Madártávlat című folyóiratát. Ezen kívül főleg természetvédelmi és állattani témákban cikkei jelentek meg a Vadon, a Terrárium, a Természet, az Aquila és a Madártani Tájékoztató című lapokban.

UP irodalmi munkássága (Büki József előzetes összeállítása):

Saját szerzős munkái:

Ujhelyi Péter: A magyarországi vadonélő emlősállatok határozója. Az MME Könyvtára: 1. Magyar Madártani Egyesület, 1989.

Ujhelyi Péter: A magyarországi vadonélő emlősállatok határozója. Az MME Könyvtára: 6. 2. kiadás. Magyar Madártani Egyesület, 1994.

Csorba G.; Ujhelyi P.; Thomas, N.: Horseshoe Bats of the World. (Chiroptera: Rhinolophidae). Alana Books, 2003.

Szerkesztői és/vagy technikai szerkesztői munkái:

Consuelo Valero De Castro: A kutyák enciklopédiája. Ventus Libro Kiadó, 2009. [Mátrai Hajnalka álnéven szerk.]

Pablo Martín Ávila: Szobanövények enciklopédiája. Ventus Libro Kiadó, é.n. [Mátrai Hajnalka álnéven szerk.]

Verhoef, E.; Rijs, A.: Tyúkok enciklopédiája. Ventus Libro Kiadó, 2004.

Molnár Gyula: Az én Alföldem. Kossuth Kiadó, 2010. [Mátrai Hajnalka álnéven szerk.]

Ujhelyi Péter (szerk.): Madármegfigyelések a Vácrátóti Botanikus Kertben. Magánkiadás, 2007.

David Attenborough: A Gerinctelenek élete. Földön, vízben, levegőben. Kossuth Kiadó, 2006.

Bihari Zoltán; Csorba Gábor; Heltai Miklós (szerk.): Magyarország emlőseinek atlasza. Kossuth Természettár. Kossuth Kiadó, 2007. [Sólyom László köztársasági elnök által adományozott Szép Magyar Könyv 2007. évi különdíja]

Schmidt Egon: Madárdalos emlékeim. Érdekes történetek énekesmadarakról. Magyar Madártani Egyesület, é. n.

Schmidt Egon: Madarakról mindenkinek. Kossuth Kiadó, 2020.

Ujhelyi Péter (szerk.): A Kárpát-medence állatai. Élővilág enciklopédia 1., Kossuth Kiadó, 2005.

Ujhelyi Péter (szerk.): A Kárpát-medence gombái és növényei. Élővilág enciklopédia 2., Kossuth Kiadó, 2006.

Fehér György: A madarak művészeti anatómiája. Kossuth Kiadó, 2007.

Tóth Mária: A magyar emlősfauna szőrtani kézikönyve. Magyar Természettudományi Múzeum, 2015.

Élővilág füzetek. A Kárpát-medence természeti enciklopédiája. Kossuth Kiadó, évszám nélkül. Számonként 31 oldal

1. Ujhelyi Péter: Éles karmok, patás lábak

2. Ujhelyi Péter: Vizek hátán, szelek szárnyán

3. Molnár V. Attila: Orchideák erdőn-mezőn

4. Kisemlősök földön, vízben, levegőben

5. Bajzáth Judit; Kordos László; Ujhelyi Péter: Egykor nálunk is éltek

6. Korsós Zoltán: Teknősök, gyíkok, kígyók

7. Rimóczi Imre: Se növény, se állat: Gomba!

8. Csörgő Tibor: Kócsagok, gólyák, darvak

9. Molnár V. Attila: Liliomok, nőszirmok, sáfrányok

10. Molnár V. Attila; Rimóczi Imre; Merkl Ottó; Farkas Balázs; Vida Antal; Ujhelyi Péter: Távoli vidékek küldöttei

11. Merkl Ottó; Szél Győző: A kitinpáncél védelmében

12. Vida Antal: Mint hal a vízben

13. Molnár V. Attila: Különleges növények

14. Halász Antal; Merkl Ottó; Molnár Attila; Rimóczi Imre; Ujhelyi Péter: A városok élővilága

15. Csörgő Tibor; Bihari Zoltán; Fuisz Tibor; Varga Lajos; Vojnits András: Vándorló állatvilág

16. Rimóczy Imre: Ezek is gombák

17. Magyar Gábor: Madarak a vízparton

18. Molnár V. Attila: Boglárkák, rózsafélék, pozsgások

19. Bihari Zoltán; Dobrosi Dénes; Haraszthy László; Molnár Viktor; Ujhelyi Péter: Ha leszáll az éj

20. Vojnits András: Nappali lepkéinmk

21. Kovács Zsolt: Állatok az ember körül

22. Fráter Erzsébet: Nyitvatermők, örökzöldek

23. Haraszthy László: Tollas ragadozók

24. Korsós Zoltán: Szalamandrák, gőték, békák

25. Molnár V. Attila: Pillangósok, ernyősök, gólyaorrok

26. Csörgő Tibor; Fuisz Tibor; Haraszthy László; Ujhelyi Péter: A madárrendszer közepén

27. Szerényi Gábor: Szaporodjatok és sokasodjatok

28. Rimóczi Imre: Mi fán terem a tapló

29. Kriska György; Lovas Béla; Lőw Péter; Török Júlia: Élőlények a mikroszkóp alatt

30. Vida Antal: …Mit fogott a hálótok?

31. Fráter Erzsébet: Őshonos cserjéink

32. Szinetár Csaba: Nyolclábú ragadozók

33. Molnár V. Attila: Ajakosak, tátogatók, keresztesek

34. Szerényi Gábor: Egyedfejlődés és utódgondozás

35. Csörgő Tibor; Fuisz Tibor; Haraszthy László; Magyar Gábor; Ujhelyi Péter: Énekesmadarak - 1

36. Kriska György: Vízi gerinctelenek

37. Fráter Erzsébet: Őshonos lombos fáink

38. Kun András; Peregovits László; Ronkay László; Vojnits András: Éjszakai lepkéink

39. Rimóczi Imre: Gombák erdőn-mezőn

40. Molnár V. Attila: Ibolyafélék, szegfűfélék, fészkesek

41. Bőhm András; Csörgő Tibor; Schmidt Egon; Ujhelyi Péter: Énekesmadarak - 2

42. Molnár V. Attila: Bennszülött és maradványnövényeink

43. Vásárhelyi Tamás: Szipókás rovarok

44. Bőhm András: Énekesmadarak - 3

45. Rimóczi Imre: Növekszenek, mint a gombák

46. Csányi Vilmos; Rózsa Lajos; Török János; Szinetár Csaba; Ujhelyi Péter: Enni vagy nem lenni?

47. Fráter Erzséber: Külhoni fák és cserjék

48. Csorba Gábor; Demeter András; Molnár V. Attila; Szeőke Kálmán: Nádasok élővilága

49. Buczkó Krisztina; Farkas Edit; Lőkös László; Seregélyes Tibor; Tóth Zoltán: Virágtalan növények

50. Csősz Sándor; Földvári Mihály; Móczár lászló; Sziráki György; Tóth Sándor: Hatlábúak birodalma

51. Seregélyes Tibor: Élőhelyek, növénytársulások

52. Apáthyné Tóth Mária; Csuzdi Csaba; Dózsa-Farkas Klára; Fehér Zoltán; Forró László; Gubányi András; Haraszthy László; Korsós Zoltán; Molnár V. Attila; Móczár László; Sziráki György; Zboray Géza: Végül, de nem utolsósorban

Természettár könyvsorozat:

Tóth Mária : A magyar emlősfauna szőrtani kézikönyve. Magyar Természettudományi Múzeum, 2015.

Gasparik Mihály; Medzihradszky Zsófia: A mi jégkorszakunk. Magyar Természettudományi Múzeum, 2016.

Ambrus András; Danyik Tibor; Kovács Tibor; Olajos Péter: Magyarország szitakötőinek kézikönyve. Magyar Természettudományi Múzeum, 2018.

Vas Zoltán: Darazsak. Gesta Hymenopterorum. Magyar Természettudományi Múzeum, 2019.

Dulai Alfréd (szerk.): Eocén élővilág a Kárpát-medencében. Magyar Természettudományi Múzeum, 2019.

Élővilág Könyvtár. Kossuth Kiadó:

Molnár V. Attila: Egyszikűek. Orchideák, nőszirmok, liliomok és rokonaik a Kárpát-medencében. 2003.

Kriska György: Vízi gerinctelenek. Szivacsok, kagylók, rákok és más vízi gerinctelenek. 2004.

Fráter Erzsébet: Cserjék. Őshonos cserjéink és külhoni rokonaik. 2003.

Haraszthy László: Énekesmadarak. A Kárpát-medence pacsirtái, fecskéi, rigói, poszátái és más énekesmadarai. 2003.

Molnár V. Attila: Kétszikűek I. 2004.

Molnár V. Attila: Kétszikűek II. 2005.

Molnár V. Attila: Kétszikűek III. 2006.

Szinetár Csaba: Pókok. 2006.

Merkl Ottó: Futrinkák, cincérek, katicabogarak és más bogárcsaládok a Kárpát-medencében. 2003.

Rimóczi Imre: Gombák I. 2004.

Természettudományi enciklopédia. Kossuth Kiadó:

Ujhelyi Péter (szerk.) Emlősök. 2008. és 2017.

Ujhelyi Péter (szerk.): Növények és gombák. 2008. és 2017.

Ujhelyi Péter (szerk.): Gerictelenek. 2008. és 2018.

Ujhelyi Péter (szerk.): Madarak. 2008. és 2017.

Ujhelyi Péter (szerk.): Őslények és hüllők. 2008. és 2017.

Ujhelyi Péter (szerk.): Halak és kétéltűek. 2008. és 2018.

Ujhelyi Péter (szerk.): Kőzetek és ásványok. 2008. és 2018.

Madártávlat. Madártani és természetvédelmi folyóirat. MME:

Ujhelyi Péter (szerk.): 2004-2011, 2013-2018













2025. január 26., vasárnap

Elveszett mocsarak, elfeledett mérgezések: digitális archívumokból rajzoltuk újra a csomorika múltját

Vizsgálatunkban azt mutattuk meg, hogy a régi, magyar nyelvű újságok, könyvek, folyóiratok, egyházi anyakönyvek és más digitalizált források nem csupán kultúrtörténeti érdekességeket őriznek, hanem a természetvédelem és a történeti biogeográfia számára is értékes adatokat rejtenek. Modellfajként a gyilkos csomorikát, vagyis a Cicuta virosa nevű, rendkívül mérgező mocsári növényt választottuk. A faj ma Magyarországon ritka és veszélyeztetett, egykori elterjedéséről pedig hiányosak az ismereteink. Feltételeztük, hogy a 18–19. századi folyószabályozások és lecsapolások előtt jóval gyakoribb lehetett, és mérgező volta miatt számos nyomot hagyhatott a korabeli sajtóban, a gazdasági és orvosi irodalomban, valamint a helyi emlékezetben.

A csomorika vízpartokhoz, lápokhoz, mocsarakhoz és időszakosan elöntött területekhez kötődő, nagy termetű ernyősvirágzatú növény. Vastag, üreges szára, összetett levelei és fehér virágzata első pillantásra több ehető vagy közismert ernyős fajra emlékeztethet. Különösen veszélyes a húsos, többkamrás gyöktörzse, amely zellerre vagy paszternákra hasonlíthat, és jellegzetes, sárgás olajos nedvet tartalmaz. A növény minden része mérgező; legfontosabb toxinja a cicutoxin, amely súlyos görcsöket, légzésbénulást és halált okozhat. A morfológiai hasonlóságok miatt történetileg gyakran tévesztették össze petrezselyemmel, zellerrel, paszternákkal vagy sárgarépával, ezért a faj felismerése szó szerint életbevágó volt (1. ábra).

1. ábra. A gyilkos csomorika (Cicuta virosa) legfontosabb alaktani bélyegei. (A) Zellerre emlékeztető gyöktörzs és annak hosszmetszete a kifolyó sárgás, olajos nedvvel; (B) üreges, ízekre tagolt virágzó szár, bütykös járulékos gyökerekkel és a szár hosszmetszete; (C) levél; (D) virágzó egyed; (E) virágzat; (F) éretlen termések. Fotók: A, B és D – Molnár V. A.; C, E és F – Kis Sz.

Kutatásunkhoz az Arcanum, a Hungaricana és a Szaktárs digitális archívumait használtuk. Többféle tudományos és népi névre kerestünk rá, köztük a Cicuta, Cicuta virosa, gyilkos csomorika, csomorika, mételytorzsa, méregbürök, vízibürök és kónyi gyökér alakokra. Az előkerült forrásokból rögzítettük a helyneveket, az időpontokat, a népi elnevezéseket, a mérgezési eseteket, a tüneteket, az áldozatok számát, az alkalmazott ellenszereket, valamint az ember- és állatgyógyászati felhasználásra vonatkozó adatokat. Csak azokat az előfordulásokat tekintettük térképezhetőnek, amelyek helye kellő pontossággal azonosítható volt.

A történeti forrásokból 88 pontosan vagy elfogadható pontossággal lokalizálható előfordulási adatot gyűjtöttünk össze, amelyek 65 flóratérképezési kvadrátot fedtek le. Ezek közül 52 olyan területet jelölt, amely korábban nem szerepelt a faj ismert magyarországi elterjedésében. Amikor az új adatokat rávetítettük a folyószabályozások előtti vízborítottság térképére, feltűnő egyezést kaptunk: a történeti lelőhelyek nagy része egykori állandó vagy időszakos vízjárta területre esett. Ebből arra következtettünk, hogy a csomorika korábbi hazai állományainak közel fele eltűnhetett a folyók szabályozása, a mocsarak lecsapolása és a vizes élőhelyek átalakítása következtében (2. ábra).

2. ábra. A gyilkos csomorika magyarországi történeti és jelenkori elterjedése, valamint a három legjellemzőbb táji név használati területe. A térképen elkülönítettük a folyószabályozások előtt állandóan, illetve időszakosan vízborított területeket. A jelölések a digitális archívumokból, herbáriumokból és a Magyarország edényes növényfajai online adatbázisból származó előfordulásokat mutatják. A körülhatárolt tájak a Kónyi gyökér, a csomorika és a mételytorzsa nevek fő használati területeit jelzik.

 A források nemcsak a faj térbeli múltját, hanem a hozzá kapcsolódó népi tudást is részletesen megőrizték. Az 1721 és 1943 közötti időszakból 103 népinyelvi névadatot találtunk. A legelterjedtebb megnevezés a csomorika volt, különösen a Berettyó–Sárrét és a Hortobágy térségében; ennek változatai között szerepelt a gyilkos csomorika és a mérges csomorika is. A mételytorzsa főként a Rétköz, a Taktaköz és az Ecsedi-láp vidékén fordult elő, míg a Kónyi gyökér elnevezés a Fertő–Hanság térségéhez kötődött. A vízibürök és a méregbürök több régióban is ismert volt. A nevek jól tükrözik a helyi tapasztalatot: egyesek a növény mérgező voltára, mások élőhelyére, gyöktörzsének formájára vagy egy nevezetes előfordulási helyre utalnak.

A népi nevek időbeli mintázata azt is megmutatta, hogy a csomorikával kapcsolatos tudás nem egy rövid korszak divatja volt, hanem több mint két évszázadon át jelen maradt a magyar nyelvű forrásokban. A csomorika név különösen tartósnak bizonyult, de a táji nevek is hosszú időn keresztül fel-felbukkantak. Ez arra utal, hogy a faj egykor jóval gyakoribb, a mindennapi életben pedig sokkal ismertebb lehetett annál, mint amire mai ritkaságából következtetnénk.

A mérgezési történetekből különösen világosan kirajzolódott, miért maradt fenn ilyen sok adat a fajról. Embereknél a mérgezések leggyakoribb oka a téves azonosítás volt. A gyöktörzset petrezselyemnek, zellernek, paszternáknak vagy sárgarépának hitték, és levesbe, ételbe főzték, vagy nyersen fogyasztották. Egy 1878-as esetben egy teljes család mérgeződött meg a piacon vásárolt, zellernek nézett csomorikagyökértől. Más források egész családok haláláról, illetve olyan gyerekcsoportokról számolnak be, amelyek a növényt ehető gyökérnek vélték. Különösen veszélyeztetettek voltak a gyermekek, akik a gyökeret nyers csemegeként fogyasztották, vagy az üreges szárból sípot készítettek, és közben a szájukba vették.

A források szándékos mérgezésekről is beszámoltak. Egy 1722-es boszorkányperben a vádlott állítólag csomorikával készített fürdővízzel ölte meg a férjét. Más történetekben a növényt ételbe főzték, és még népdal is megőrizte a férj megmérgezésének sötét humorú motívumát. Ezek az adatok természetesen nem minden esetben ellenőrizhetők ugyanazzal a bizonyossággal, mint egy modern toxikológiai jelentés, de azt egyértelműen jelzik, hogy a csomorika a közösségi képzeletben a legerősebb és legrettegettebb növényi mérgek közé tartozott.

A történeti népi gyógyászatban is alkalmazták, különösen görvélykór, reumatikus panaszok és terhességmegszakítás céljából. Ezek a beavatkozások rendkívül kockázatosak voltak. Több forrás halálos kimenetelű kezelésekről és az azok után indított büntetőeljárásokról számol be. Egy hajdúszoboszlói esetben egy piaci árus tejben főzött csomorikagyökér-főzettel próbált gyógyítani egy hatéves gyermeket, aki még aznap este meghalt. Az ilyen esetek jól példázzák, hogy a helyi növényismeret egyszerre tartalmazhatott pontos megfigyeléseket és életveszélyes tévhiteket.

Az állatmérgezések még gyakoribbak voltak. A forrásokban elsősorban szarvasmarhák, kisebb számban lovak és juhok pusztulása szerepel. A mocsaras legelőkön vagy a téli szénában megbúvó gyöktörzsek súlyos veszteségeket okoztak. Egy beszámoló szerint 1799-ben Pápa közelében tizenkét ökör pusztult el; más vidékeken a gazdák arról panaszkodtak, hogy rendszeresen elveszítik állatállományuk jelentős részét. A mérgezés gyorsan, akár fél órán belül is kialakulhatott. Leírt tünetei között szerepelt a járásképtelenség, izomrángás, görcs, fulladás, erős szomjúság, felfúvódás és végül a halál.

Az állattartók többféle ellenszert próbáltak alkalmazni. A leggyakrabban említett szer a só volt: az állatok nyelvét sóval dörzsölték, vagy sós vizet itattak velük. Egyes helyeken tejjel, zsírral vagy csersavtartalmú szerekkel próbálkoztak, szélsőséges esetben pedig a pásztor saját vizeletét adta a juhnak. Ezek a módszerek a korabeli tapasztalati állatgyógyászat részét képezték, de hatásosságuk modern értelemben nem igazolt. A történeti leírások ugyanakkor pontosan mutatják, milyen súlyos gazdasági jelentősége lehetett a csomorikamérgezésnek a mocsárvidékek állattartó közösségeiben.

Eredményeink alapján a faj visszaszorulását nem kizárólag az élőhelyek eltűnése magyarázhatja. Mivel a csomorika ember- és állatéleteket veszélyeztetett, több történeti forrás kifejezetten irtását szorgalmazta, sőt egyes vidékeken hatósági eltávolítását is elrendelhették. Elképzelhető tehát, hogy a lecsapolás és folyószabályozás mellett a célzott pusztítás is hozzájárult a hazai állományok csökkenéséhez.

Munkánk legfontosabb általános tanulsága, hogy a helyi nyelveken írt, nem tudományos források hatalmas, eddig részben kihasználatlan adatvagyont jelentenek. A digitalizálás révén napilapok, hetilapok, régi könyvek, egyházi feljegyzések és helytörténeti kiadványok tömege vált kereshetővé. Ezekből nemcsak egy faj egykori elterjedése rajzolható újra, hanem a hozzá kapcsolódó népi nevek, használati módok, veszélyek, tapasztalatok és társadalmi reakciók is rekonstruálhatók. A csomorika példája azt bizonyítja, hogy az etnobotanika, a történeti ökológia és a természetvédelem egymást erősítve képes feltárni olyan múltbeli összefüggéseket, amelyek a hagyományos herbáriumi vagy florisztikai adatokból önmagukban nem lennének láthatók.

A kutatás természetvédelmi szempontból is fontos. A történeti lelőhelyek segíthetnek azonosítani azokat a tájakat, ahol a faj korábban előfordult, és ahol megfelelő élőhely-helyreállítás esetén ismét megjelenhetne vagy visszatelepíthető lenne. Ugyanakkor a faj szélsőséges mérgezősége miatt minden ilyen programban alapvető a lakosság, a gazdálkodók és a természetvédelmi kezelők pontos tájékoztatása. A múlt tragédiáinak feltárása így nem öncélú történeti kutatás: közvetlenül hozzájárulhat a ritka vizes élőhelyi fajok megőrzéséhez és a jövőbeni mérgezések megelőzéséhez.

Hivatkozás

Kis Sz. & Molnár V. A. (2025): Content Analysis of Digital Archives Contributes to the Historical Distribution and Folk Knowledge of the Highly Toxic Cicuta virosa L. in Hungary. – Plants 14: 315. https://doi.org/10.3390/plants14030315 

2025. január 20., hétfő

Cikkünk az Ecologica Montenegrina c. folyóiratban

Egy bájos kis bangó (Ophrys tetraloniae) előfordulásáról Bosznia-Herzegovina-ban és Montenegróban, valamint intim együttléteiről és azok időzítéséről.

Abstract
During studies of European orchids in anthropogenic habitats (such as roadsides, cemeteries, and tree plantations), we unexpectedly encountered previously unrecorded occurrences of Ophrys tetraloniae in Montenegro and Bosnia and Herzegovina. By utilising taxonomically verified data from both published literature and online resources, we present an updated distribution map for the species. Considering recent climatic trends and the expansion of other orchid species with similar habitat preferences, a northward range extension of Ophrys tetraloniae is likely. In Montenegro, we documented pseudocopulatory pollination by a male Eucera fulvescens. A comparison of the phenology of Ophrys tetraloniae and its pollinator revealed that, although both the orchid's flowering period and the bee's swarming period span approximately two months, the median date of the orchid's flowering is significantly earlier (4th June) than the median date of the bee's swarming (1st July). This phenological discrepancy may be attributed to deceptive pollination: earlier-flowering individuals of the orchid are more likely to encounter virgin and naïve male bees of the protandrous species, thereby enhancing reproductive success.



2025. január 7., kedd

A gyilkos csomorikáról digitalizált történeti források alapján

Digitalizált történeti források vizsgálatával egészítettük ki a gyilkos csomorika (Cicuta virosa L.) magyarországi történeti elterjedéséről és népi ismeretéről kialakult képet

A Plants című folyóiratban megjelent közlemény szabadon elérhető itt.

Összefoglalás – A gyilkos csomorika veszélyeztetett faj, amely a 18-19. századi vízszabályozás és folyószabályozás miatt Magyarországon erősen visszaszorult. Erről az erősen mérgező növényről gyűjtöttünk adatokat Magyarországról archív források, köztük napi- és hetilapok és könyvek digitalizált adatbázisai segítségével. A történelmi digitális archívumok feltárásával 88 lokalizálható előfordulási adatot azonosítottunk 65 flóratérképezési négyzetben, amelyek közül 52 az ismert elterjedésének új kiegészítését jelenti. 1721 és 1943 között összesen 103, a népi nevekkel kapcsolatos adatot találtunk. A legelterjedtebb nevek a csomorika (elsősorban a Berettyó-Sárrét és a Hortobágy vidékén használatos), a mételytorzsa (Rétköz, Taktaköz, Ecsedi-láp) és a Kónyi gyökér (Fertő-Hanság vidékén) voltak. Az e faj által okozott emberi mérgezések elsősorban petrezselyemmel, zellerrel, ritkábban pasztinákkal vagy sárgarépával való összetévesztésből adódtak, esetenként egész családok halálát okozva. Különösen a gyerekek voltak veszélyeztetettek, amikor véletlenül nyersen, gyermekcsemegeként fogyasztották. Voltak esetek szándékos gyilkossági célű felhasználásra és véletlen balesetekre is, amelyek etnomedicinális alkalmazásához kapcsolódtak. A növényt elsősorban a görvély (a tuberkulózis okozta limfóma egy formája) kezelésére és terhességmegszakításra használták.
Abstract – The northern water hemlock is an endangered species that has been severely diminished in Hungary due to water regulation and river control in the 18th and 19th centuries. We collected data on this highly toxic plant from Hungary using archival sources, including digitized databases of daily and weekly newspapers and books. By exploring historical digital archives, we identified 88 locatable occurrence records spanning 65 flora mapping grids, 52 of which represent new additions to its known distribution. Between 1721 and 1943, a total of 103 records were found relating to its vernacular names. The most widespread names were csomorika (predominantly used in the Berettyó-Sárrét and Hortobágy regions), mételytorzsa (Rétköz, Taktaköz, Ecsedi-láp), and Kónyi gyökér (Fertő-Hanság region). Human poisonings caused by this species were primarily due to confusion with parsley, celery, and, less frequently, parsnips or carrots, occasionally resulting in the deaths of entire families. Children, in particular, were at risk when they accidentally consumed it raw as a snack. There have also been instances of intentional homicidal use and unintentional fatalities associated with its ethnomedicinal application. The plant was primarily used to treat scrofula (a form of tuberculosis-induced lymphoma) and for abortion.

Figure 1. Morphological characteristics of Cicuta virosa. (A) Rhizome resembling celery and its longitudinal section with leaking yellowish, oily liquid; (B) hollow, articulate, generative stem with nodular adventitious roots and its longitudinal section; (C) leaf; (D) flowering individual; (E) inflorescence; (F) unripe fruits. Photo credits (A,B,D) by A. Molnár V.; (C,E,F) by Sz. Kis.

Figure 2. Cicuta virosa in archival sources. (A) Illustration of the species in the work of Á. Kubinyi [19] published in 1842; (B) “Family poisoning with Cicuta virosa”: news on the cover of the journal Gyógyászat in 1878: “On the 20th of October last year, I had the opportunity to observe a case of a rather uncommon yet intriguing course of illness, which, precisely because it could easily recur and had an exceptionally fortunate outcome, rightfully deserves to be presented in its entirety” [20]; (C) death certificate of a 6-year-old boy who consumed csomorika in 1803, Szeghalom, Eastern Hungary: “The son of János Szarka, Mihály, ate the csomorika which caused his death. He found the csomorika by the bank of the ditch near their house, and in addition to him, one Catholic children perished, while two others ate less and were saved by means of vomiting.”. (C): photographed by J. Éliás.

Figure 4. Temporal pattern of usage of the most common vernacular names for Cicuta virosa. The bars represent the number of mentions for each name (including variants) across decades in the studied literature.

Figure 3. Three most common regionally used vernacular names and complete distribution of Cicuta virosa in Hungary, overlaid with the pattern of inundation. Areas that were permanently or temporarily covered with water in Hungary prior to river regulation are distinguished (according to the Hungarian Hydrographic Institute). Full circles represent distribution data obtained from the Vascular Plants of Hungary online database.


2025. január 5., vasárnap

Mit kaptunk a növényektől – Bevezetés


„Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé” – mondja Ézsaiás könyve, majd hozzáteszi: „Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad” (Ézs 40,6–8; vö. 1Pt 1,24–25). A bibliai kép eredetileg az emberi élet törékenységéről beszél, mégis különös erővel emlékeztet valamire, amit a modern ember hajlamos elfelejteni: testünk, táplálékunk, lélegzetünk, kultúránk és történelmünk mélyen növényi eredetű.

A növények annyira magától értetődően vesznek körül bennünket, hogy többnyire háttérnek látjuk őket. Erdőként, mezőként, kertként, fasorként, búzatáblaként vagy virágcsokorként vannak jelen az életünkben. Pedig nem díszletei, hanem alapfeltételei az emberi létezésnek. Belőlük készül a kenyér, a ruha, a papír, a bútor, a hajlék, a gyógyszer, a fűszer, a tüzelőanyag és számtalan mindennapi tárgy. Még akkor is növényekből élünk, amikor húst, tejet vagy tojást fogyasztunk, hiszen az állatok tápláléka is végső soron növényi eredetű.

A növények legnagyobb ajándéka azonban nem valamelyik használati tárgy vagy termesztett termény, hanem maga a földi élet működőképessége. A fotoszintézis révén a napfény energiáját szerves anyaggá alakítják, miközben oxigént juttatnak a légkörbe. Ezzel nemcsak táplálékot teremtenek, hanem azt a levegőt is fenntartják, amelyet belélegzünk. A szárazföldi élet történetének nagy fordulatai mögött ott áll a növényvilág: a talajképzés, a szén-dioxid megkötése, az oxigéntermelés, a klíma alakítása és az állatvilág, végső soron az ember evolúciójának lehetővé tétele.

Az ember története ehhez képest nagyon rövid epizód. A növények már százmillió évekkel előttünk alakították a Föld arculatát, amikor emberről, városokról, mezőgazdaságról vagy civilizációról még szó sem volt. Mire mi megjelentünk, a növények már meghódították a szárazföldeket, erdőket építettek, táplálékhálózatokat tartottak fenn, és olyan kémiai sokféleséget hoztak létre, amelyből később gyógyszerek, mérgek, illatszerek, fűszerek és élvezeti szerek egész világa született.

A civilizáció története ezért növénytörténet is. Gabonák nélkül nincs letelepedés, város, állam és írásbeliség; fa nélkül nincs hajózás, építkezés és bútorkultúra; gyapot, len és kender nélkül nincs textiltörténet; tea, kávé, kakaó, bor, dohány, cukor és fűszerek nélkül egészen más lenne a kereskedelem, a gyarmatosítás, a társas élet és a mindennapi élvezet története. A növények nemcsak elláttak bennünket, hanem mozgásba hozták a gazdaságot, birodalmakat emeltek és döntöttek, útvonalakat nyitottak, háborúkat tápláltak, divatokat teremtettek és tudományos felfedezéseket ösztönöztek.

De a növények ajándékai kétélűek. Ami táplál, az túlzásba víve betegíthet; ami gyógyít, az más adagban mérgezhet; ami örömet ad, az függőséget is okozhat. A cukor, az alkohol, a nikotin, az ópium vagy a kokain története arra figyelmeztet, hogy a növények ereje nem erkölcsös vagy erkölcstelen önmagában: az emberi használat teszi áldássá vagy átokká.

Ma, amikor a Föld növényzetét soha nem látott mértékben alakítjuk át, különösen fontos újragondolni ezt a kapcsolatot. Az erdők irtása, az élőhelyek pusztítása, a talajok kimerítése és a fosszilis növényi eredetű energiahordozók pazarló elégetése nem egyszerűen „természeti” probléma. Saját életfeltételeinket bontjuk le velük. A növények nélkül nemcsak szegényebb, csúnyább vagy kényelmetlenebb lenne a világ: élhetetlen lenne.

Ez az összeállítás ezért nem pusztán felsorolás arról, hogy mi mindent kaptunk a növényektől. Inkább meghívás arra, hogy a megszokott zöld háttérben felismerjük a civilizáció egyik legmélyebb alapját: az oxigéntől a kenyérig, az orvosságtól a papírig, a fűszerektől a városok fáiig mindennap növényekből élünk.