„Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé” – mondja Ézsaiás könyve, majd hozzáteszi: „Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad” (Ézs 40,6–8; vö. 1Pt 1,24–25). A bibliai kép eredetileg az emberi élet törékenységéről beszél, mégis különös erővel emlékeztet valamire, amit a modern ember hajlamos elfelejteni: testünk, táplálékunk, lélegzetünk, kultúránk és történelmünk mélyen növényi eredetű.
A növények annyira magától értetődően vesznek körül bennünket, hogy többnyire háttérnek látjuk őket. Erdőként, mezőként, kertként, fasorként, búzatáblaként vagy virágcsokorként vannak jelen az életünkben. Pedig nem díszletei, hanem alapfeltételei az emberi létezésnek. Belőlük készül a kenyér, a ruha, a papír, a bútor, a hajlék, a gyógyszer, a fűszer, a tüzelőanyag és számtalan mindennapi tárgy. Még akkor is növényekből élünk, amikor húst, tejet vagy tojást fogyasztunk, hiszen az állatok tápláléka is végső soron növényi eredetű.
A növények legnagyobb ajándéka azonban nem valamelyik használati tárgy vagy termesztett termény, hanem maga a földi élet működőképessége. A fotoszintézis révén a napfény energiáját szerves anyaggá alakítják, miközben oxigént juttatnak a légkörbe. Ezzel nemcsak táplálékot teremtenek, hanem azt a levegőt is fenntartják, amelyet belélegzünk. A szárazföldi élet történetének nagy fordulatai mögött ott áll a növényvilág: a talajképzés, a szén-dioxid megkötése, az oxigéntermelés, a klíma alakítása és az állatvilág, végső soron az ember evolúciójának lehetővé tétele.
Az ember története ehhez képest nagyon rövid epizód. A növények már százmillió évekkel előttünk alakították a Föld arculatát, amikor emberről, városokról, mezőgazdaságról vagy civilizációról még szó sem volt. Mire mi megjelentünk, a növények már meghódították a szárazföldeket, erdőket építettek, táplálékhálózatokat tartottak fenn, és olyan kémiai sokféleséget hoztak létre, amelyből később gyógyszerek, mérgek, illatszerek, fűszerek és élvezeti szerek egész világa született.
A civilizáció története ezért növénytörténet is. Gabonák nélkül nincs letelepedés, város, állam és írásbeliség; fa nélkül nincs hajózás, építkezés és bútorkultúra; gyapot, len és kender nélkül nincs textiltörténet; tea, kávé, kakaó, bor, dohány, cukor és fűszerek nélkül egészen más lenne a kereskedelem, a gyarmatosítás, a társas élet és a mindennapi élvezet története. A növények nemcsak elláttak bennünket, hanem mozgásba hozták a gazdaságot, birodalmakat emeltek és döntöttek, útvonalakat nyitottak, háborúkat tápláltak, divatokat teremtettek és tudományos felfedezéseket ösztönöztek.
De a növények ajándékai kétélűek. Ami táplál, az túlzásba víve betegíthet; ami gyógyít, az más adagban mérgezhet; ami örömet ad, az függőséget is okozhat. A cukor, az alkohol, a nikotin, az ópium vagy a kokain története arra figyelmeztet, hogy a növények ereje nem erkölcsös vagy erkölcstelen önmagában: az emberi használat teszi áldássá vagy átokká.
Ma, amikor a Föld növényzetét soha nem látott mértékben alakítjuk át, különösen fontos újragondolni ezt a kapcsolatot. Az erdők irtása, az élőhelyek pusztítása, a talajok kimerítése és a fosszilis növényi eredetű energiahordozók pazarló elégetése nem egyszerűen „természeti” probléma. Saját életfeltételeinket bontjuk le velük. A növények nélkül nemcsak szegényebb, csúnyább vagy kényelmetlenebb lenne a világ: élhetetlen lenne.
Ez az összeállítás ezért nem pusztán felsorolás arról, hogy mi mindent kaptunk a növényektől. Inkább meghívás arra, hogy a megszokott zöld háttérben felismerjük a civilizáció egyik legmélyebb alapját: az oxigéntől a kenyérig, az orvosságtól a papírig, a fűszerektől a városok fáiig mindennap növényekből élünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése