2024. február 15., csütörtök

Süveges Kristóf doktori védése

MEGHÍVÓ 
Süveges Kristóf: "Nyárfaültetvények és orchideák kapcsolata a Pannon Ökorégióban" című értekezésének védését 2024. március 1-jén, 12 óra 30 perckor rendezik meg a Debreceni Egyetem Élettudományi Épület Diószegi Szemináriumi termében (1.035-ös terem). 
Minden érdeklődőt szívesen látunk! 

Az értekezés és a tézisek elérhetők az alábbi linkre kattintva: 

2024. február 2., péntek

A „KITAIBELIA folyóirat kiváló közleménye” díj

A KITAIBELIA folyóirat évente díjazni kívánja a legkiválóbb, nemzetközi szinten mérhető legjelentősebb érdeklődést kiváltó cikkek szerzőit. E célból megalapítjuk A KITAIBELIA folyóirat kiváló közleménye díjat (továbbiakban: Díj). A Díjat minden a KITAIBELIA-ban megjelenő közlemény elnyerheti a megjelenése évét követő három éves időszakban. A Díjra pályázatot nem kell benyújtani. Egy közlemény csak egyetlen alkalommal nyerheti el a Díjat. A Díjat minden évben annak a közleménynek az első szerzője veheti át, amely az adott évet megelőző három éves időszakban jelent meg és a Scopus adatbázis szerint a legtöbb független hivatkozást kapta. (Független hivatkozás: a) az idéző és az idézett közlemény szerzői között nincs átfedés, b) az idéző közlemény nem a KITAIBELIA folyóiratban jelent meg). „Holtverseny” esetén számításba vesszük a KITAIBELIA-ban megjelent cikkek általi idézéseket, a megjelenés óta eltelt időt is. A Díjjal díszoklevél és 100.000 Ft pénzjutalom jár. A Díjazottat minden év júniusában hirdetjük ki, első alkalommal 2024. júniusában. A Díj átadására ünnepélyes előadóülés keretében kerül sor, ahol a díjazott előadásban mutatja be eredményeit. Takács Attila (szerkesztő) és Molnár V. Attila (főszerkesztő)

2024. január 8., hétfő

Vénusz növényei – mitológiai, etimológiai és botanikai kalandozás avagy „minden mindennel összefügg”

Vénusz az ősi Itáliában mint a növényi termékenységgel kapcsolatos, növényi jellegű numen (istenként tisztelt védnök, megtestesítő lélek) volt, mely végig kulcsszerepet játszott a római vallási ünnepekben és mitológiában. Eredetileg a név jelentése báj, vágy. A kertek gondozásának védnöke, majd a hellenizálódó korban összekapcsolódott Aphrodité alakjával, és lett belőle az i. e. 3. század folyamán a szerelem istennője. A szerelem, szépség, és termékenység princípiuma kapcsolódik nevéhez. (Lásd még Vénusz-gödröcskék és Vénusz-domb.) Mint minden szép hölgy természetesen Vénusz is sokat tett szépségéért. Mindez a nevét viselő növények neveiben is tükröződik. Hajára emlékeztett a Vénuszhaj-fodorka (Adiantum capillis-veneris), amelyhez természetesen dukál fésű (Scandix pecten-veneris) és tükör (Leguosia speculum-veneris) is. (Pecten = fésű, ahogy a fésűkagylót is nevezik Pecten-nek – lásd a Shell olajvállalat logóján, speculum = tükör, ahogy a kéken tükröződő mézajkú bangót Ophrys speculum-nak nevezik, capillis = hajszál, ahogy a hajszálereket kapillárisoknak nevezik.)

Vénusz megfelelője a görög mitológiában Afrodité. Ἀφροδίτη ógörögül azt jelenti „a habokból kiemelkedő”. Valószínűleg Atargatisz istennő ciprusi változata terjedt el a görögség körében Aphrodité néven, erre utal gyakori alternatív neve, Küprisz (a „ciprusi”), amely az eredeti, régebbi neve, ekkor az „aphrodité” jelzőként funkcionált.

Születéséről kétféle monda létezik. Az egyik mítosz szerint akkor született, amikor Kronosz sarlójával kasztrálta apját, Uranoszt. Ettől a tenger habot vert és hullámzott, és a habokból kagylóhéjon kelt ki Aphrodité, akinek szépsége elvakította az Olümposzt. Az istennő neve is születésére utal, hiszen az „aphrosz” szó görögül „hab”-ot jelent. Ciprus szigetén lépett partra, azon a helyen amit ma Aphrodité sziklájának neveznek. Boticelli az 1480-as években megörökítette a pillanatot híres, Vénusz születése című festményén, amint a tenger habjaiból fésűkagylón kiemelkedik Aphrodité, akarom mondani Vénusz, akinek lobogó haja fésűért kiállt. A legenda szerint mikor kilépett a partra, amerre járt, lába nyomán csodás növények és fák keltek ki a földből. Ezeket az Aphrodité növényeinek nevezett gyümölcsöket, virágokat és illatszereket különösen alkalmasnak tartják a szerelmi vágy fokozására (afrodiziákumok).


Boticelli: Vénusz születése (Kéretik megfigyelni a fésűkagylót és Vénusz - azaz Aphrodité - fésűért kiáltó, lobógó haját!)

A növényi afrodiziákumok keresése elsősorban a szignatúratan elvei alapján történt. Az ókori és középkori gyógyítók úgy hitték, hogy a növények tulajdonságai (például alakja és színe) jelzik, hogy az adott növény mire hasz­nálható, különösen azt, hogy milyen betegség gyógyítására alkalmas. A szignatúratant (signum latinul annyit tesz: jel, jelzés) a XVI. századi okkultisták rendszerbe is igyekeztek foglalni. Cornelius Agrippa (1486–1535) német okkult író, asztrológus, alkimista 1510 körül például azt írta De occulta philosophia című munkájában, hogy „az orvosok pedig jól tudják, hogy miként segít minden dolog azon, ami hozzá hasonló”. A szignatúratan gyökerei nem elválaszthatók az európai középkor mélyen és dogmatikusan vallásos, a természet közvetlen tanulmányozását eluta­sító szemléletétől. Akkoriban szentül hitték, hogy isten, amikor megteremtette a növényeket, az emberek számára ruházta fel őket jelekkel.

Európában az emberi nemi szervekre leginkább emlékeztető részei bizonyos ikergumós orchideáknak (kosboroknak) vannak. A kosboroknak jellegzetes, here alakú ikergumójuk van, amelyet számos kultúrában afrodiziákumnak tekintettek. Az orchideák erről kapták tudományos nevüket (az Orchis görögül herét jelent)

E növények páros, kerekded, tápanyag-raktározó szervei herére emlékeztetnek. A híres okkult alkimista, csillagász és or­vos Paracelsus (1493–1541) a következőket írta róluk: „Látva a kosborgyökeret, nem hasonló az a férfi nemi szerveihez? Ennek megfelelően… helyreállíthatja egy ember férfiasságát és szenvedélyét.” Mindez meg­magyarázza görög eredetű tudományos elnevezésüket (Orchis=here), amelynek származéka, az orchidea szó a köznyelvbe is beépült. (Orchis a görög mitológiában annak a fiatal férfinak volt a neve, aki Bacchus egyik papnőjét erőszakkal magáévá akarta tenni, de a papnő vadállatai széttépték. A szétmarcangolt férfi teste ekkor orchideává változott.) A jellegzetes kettős gumó hasonlósága a heréhez persze csak látszólagos. A kosboroknak virágzáskor egy tápanyagokkal telt tömör, „leánygumó”-nak nevezett gumójuk és egy ráncos, petyhüdt „anyagumójuk” van. Az anyagumóból a növény már felhasználta a tápanyagokat a virágzat ki­neveléséhez, a leánygumóban viszont a jövő évi virágzáshoz szükséges, az évben felhalmozott tápanyagok vannak. A két gumó különbsége nem kerülte el a régi korok orvosainak figyelmét. Veszelszki Antal 1798-ban a következőket írta ezzel kapcsolatban: „A’ gyökere kettős tökforma, egyi­ke friss, a’ másik pedig meghervadt forma. A’ kettős gyökérnek kettős a’ haszna: mert a’ frissel élünk, hogy a’ férjfiúság megerősbödjön; a’ her­vadtal pedig, hogy a’ bujaságot el-óltsuk magunkban”.

Az ikergumós orchideák (Orchis = here) állítólag vágyfokozó (afrodiziákus) hatásúak. Az afrodiziákum név is Aphroditére utal.
Paracelsus (1493–1541) a következőket írta róluk:
„Látva a kosborgyökeret, nem hasonló az a férfi nemi szerveihez? Ennek megfelelően… helyreállíthatja egy ember férfiasságát és szenvedélyét.”


A kosborokat az ókori Hellászban csodálatos hatású szerelmi varázsszernek tartották (szatürion), amelyek minden férfit Priaposszá tesznek. (Priaposz a görög mitológiában a szexualitás, valamint a kertek, a növények és az állatok termékeny­ségének istene volt, aki Héra rontása miatt óriási nemi szervvel született, és emiatt anyja, a csapodár életmódú Aphrodité eltaszította magától.)

A föld termékenységének ünneplésekor, Démétér ünnepén a görög ifjak kosborból font koszorút viseltek. A hellének által az orchideákra használt satyrion elnevezés gyökere a manapság is közismert, bár két­ségtelenül pejoratív felhanggal társult szatír szóval közös. A szatírok a görög mitológiában a férfiasságot megtestesítő, túlfűtött félistenek vol­tak, félig emberek, félig állatok (deréktól lefelé kecskabakok), akik­nek kedvelt táplálékuk a kosborok „gyökere”volt.

Vénuszt (avagy „leánykori nevén” Aphroditét) sokan szerették és az istenek közül ő szeretett a legtöbbeket. Nem csak isteneket, hanem halandókat is. Többek között az adoniszi szépségű Adoniszt is, ám Aphrodité joggal féltékeny férje, Arész vadkanné változva ontotta ki Adonisz vérét, amelyből virágok sarjadtak. Ma a hérics nemzetséget hívjuk Adonis-nak, de Adonisz a görög mitológiában az ősszel meghaló és tavasszal újjászülető természetet testesíti meg.

Aphrodité halandó szeretőinek egyike volt a szép Adonisz. Ám Aphrodité féltékeny férje, Árész vadkan képében kioltotta az életét és a kiömlött vérből szép virágok fakadtak - mint az Adonis cylleana. Ezt a fajt Görögországból írták le a 19. század végén és majd egy évszázadig nyoma veszett, kipusztultnak hitték, de a Saitas-hegyen ismét megtalálták.

Aphrodité fürdője Cipruson. A hasonlóan nedve, nyirkos, árnyas falakon él a Vénuszhaj-páfrány

Vénuszhaj-páfrány vagy Vénusz-fodorka (Adianthum capillis-veneris)

"Vénusz fésűje"  azaz magyarul: berzenke (Scandix pecten-veneris)

Legousia pentagonia virága Leszbosz szigetéről

Vénusz tükre (Leguosia speculum-veneris) - egy ritka vetési gyom