Most virít a murányi boroszlán (Daphne arbuscula)

A Kárpát-medence flórájának legféltettebb ritkaságai között viszonylag közismertek az ereklyenövények (reliktumendemizmusok), mint a dolomitlakó (pilisi) len, a magyarföldi husáng, a bánáti bazsarózsa. Ugyanakkor alig valaki hallott a növényföldrajzi, természetvédelmi szempontból nem kevésbé jelentős és ugyanakkor igen látványos murányi boroszlánról.

A boroszlánok (Daphne)  nemzetségének hazánkban három faja fordul elő, a Kárpát-medence határainkon kívüli területein további két képviselőjük él. A murányi boroszlán (D. arbuscula) egyike a Kárpát-medence  nevezetes bennszülötteinek. A világon egyedül a napjainkban Szlovákiához tartozó Murányi-fennsíkon fordul elő. A nagyjából 200 négyzetkilométeres területen 600 és 1400 méteres tengerszint feletti magasságok között, főként nyúlfarkfüves sziklagyepekben mintegy harminc állománya ismert.

 

 

Elsőként Richter Aladár, a későbbi botanikus professzor 1885-ben – még tanulóként – gyűjtötte a murányi Várhegyen. Az általa gyűjtött példányok közül néhány csere útján jutott el LadislavJosef Čelakovsky prágai professzorhoz, aki felismerte, hogy a növény nem azonosítható az addig leírt fajokkal. Ezután a kor vezető magyar botanikusától, BorbásVincétől érdeklődött aziránt, hogy írtak-e le Magyarországról akkoriban új Daphne-fajt. Borbás tájékoztatta, hogy új fajt nem írtak le, de gyűjteményében van egy példány, amit herbáriumának a henye boroszlán egy alakjának (var. abietina) nevezett, de ezt nyomtatásban nem közölte. Čelakovsky ezután helyes szakmai intuícióval, de etikailag erősen megkérdőjelezhető módon 1890-ben egyedül írta le a Daphne arbuscula-t. Borbás a Daphne abietina nevet csak ezt követően publikálta. Richter herbáriumában egy példányt tisztelete jeléül Jurányi Lajos professzorról nevezett el (D. juranyiana), de a nevet érvényesen sajnos szintén nem közölte.

 

 

 



 

A murányi boroszlán legközelebbi rokonai az Alpokban előforduló Daphne striata és D. petraea. Elég hasonló az alpin-balkáni elterjedésű, nálunk a Nyugat-Dunántúl savanyú talajú erdeifenyveseiben, csarabosaiban és középhegységeink mészkő-, illetve dolomit-sziklagyepjeiben előforduló henye boroszlán (D. cneorum), de ennek levelei vékonyabbak, kopaszok.

A boroszlánok (Daphne) nemzetsége egyébként csaknem 50 fajt számlál. Többségük Eurázsia mérsékelt és mediterrán területein honos. Néhányuk Észak-Afrikában él. Legtöbb fajuk magashegységi, az alhavasi és havasi gyepekben több fajuk is előfordulhat együtt. Minden fajuk fás szárú, kis termetű cserje. Jellegzetességük a kellemes illatú, négytagú – némileg az orgonára emlékeztető – virág, amelyben a hiányzó szirmokat a színes és összeforrt csészelevelek helyettesítik. Daphne a görög mitológiában egy nimfa volt, akit – mikor Apolló elől menekült – Gaia, a földanya bújtatott el és helyébe babérfát növesztett. (A Daphne szó még Homérosznál is babérfát jelentett.) A boroszlánok kérgében, bogyójában és leveleit régen gyapjúszövetek festésére használták, a burját nők Szibériában pedig arcukat pirosították a boroszlán bogyójával.

Rendnek kell lennie...

A Debreceni Egyetem parkjában minden tavasszal nagy tömegben jelennek meg a kónya sárma (Ornithogalum boucheanum) virágzatai. A legtöbb évben hamarosan áldozatul esnek a fűnyírásnak. Idén azt hittem talán most nem... De tévedtem.

2016. április 13.

2016. április 29.

és a fűnyírás után kapott "pázsit" közelről...

Ezen a talajon, ezzel a csapadékmennyiséggel és eloszlással soha nem lesz golfpályára emlékeztető sűrűségű pázsit (de még csak megközelítőleg sem). 

Még nyílik a tavaszi aggófű

A tavaszi aggófű (Senecio vernalis W. & K.) egyike azoknak a nálunk nagy becsben tartott növényfajoknak, amelyeket Kitaibel Pál fedezett fel és Franz Adam Waldstein-nel együtt írt le, mégpedig Szerém megyei szőlőkben és mezőkön talált példányok alapján. (A taxont Greuter (2003) a Senecio leucanthemifolius alfajaként kombinálta újra.)

 

Ábrázolása az Icones első kötetében, a 24. táblán jelent meg

 

Mára Európában legtöbb országában megjelent, elsősorban vasútvonalak mentén (kőzúzalékon) terjed.

Kitaibel idejében természetesen még nem léteztek vasútvonalak, így nem meglepő, hogy a növényt Ő hazánk ritka különlegességei között tartotta számon.

Elterjedése az Euro+Med Plantbase (Greuter 2006+) nyomán (Érdekesség, hogy a faj előfordulását hazánkban a térkép őshonosként tünteti fel)

 



Elterjedése hazánkban a ’Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza’ (Bartha et al. 2015) alapján



 

Az idei évben a faj sok helyen tömegesen jelent meg, és számos olyan helyen is felbukkant, ahol előfordulását a ’Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza’ nem jelzi. Ennek oka részben az lehet, hogy a faj 2002 és 2005 között (amikor a hazai flóratérképezés a legintenzívebben zajlott) ebben a régióban még jóval kevésbé lehetett elterjedt. Érdekes tény, hogy Schmidt & Király (2016: 109.) azon két faj egyikeként említik, amelyek közutak mentén nem, csak vasúti töltéseken terjednek. Az idei évben nem csak vasútvonalak mentén figyelhető meg, hanem olyan zavart termőhelyeken is, mint amilyenek a közutak töltései, szőlők, szántók, temetők, fáslegelők.

Felbukkan közutak mentén is

 

A néhány példánya még a Debreceni Egyetem Élettudományi Épületének "virágágyásában" is kihajtott

A növény most még elég jól észrevehető, érdemes rá figyelni!

 

Idézett források 

Bartha D., Király G., Schmidt D., Tiborcz V., Barina Z., Csiky J., Jakab G., Lesku B., Schmotzer A., Vidéki R., Vojtkó A., Zólyomi Sz. (szerk.) (2015): Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza. – Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, Sopron, 329 pp.

Greuter, W. (2003): The Euro+Med treatment of Senecioneae and the minor Compositae tribes — generic concepts and required new names, with an addendum to Cardueae. – Willdenowia 33(2):245–250.

Greuter, W. (2006+): Compositae (pro parte majore). – In: Greuter, W. & Raab-Straube, E. von (ed.): Compositae. Euro+Med Plantbase - the information resource for Euro-Mediterranean plant diversity.

Schmidt D. & Király G. (2016): A gyorsforgalmi úthálózat szerepe egyes növényfajok terjedésében Magyarországon. The role of the motorway network in the plant invasions in Hungary. Pp.: 108–109.

Sáfrányos cikk a Phytotaxa-ban

Megjelent Mosolygó-Lukács Ágnes és Sramkó Gábor megosztott első szerzőségével az alaktanilag és citogenetikailag igen változatos tavaszi sáfrány (Crocus vernus) fajcsoport vizsgálatáról írott cikkünk a Phytotaxa című folyóiratban.

A munka során a fajcsoportot a Kárpát-medencében és térségében képviselő Crocus heuffelianus, C. scepusiensis, C. vernus és C. vittatus taxonok genetikai variabilitását vizsgáltuk AFLP markerek és accD-psaI kloroplaszt szekvencia adatok alapján. Az AFLP vizsgálatok során fenetikai és filogenetikai elemzéseket végeztünk. Fenetikai elemzésünkben a PCoA analízis a Crocus vernus fajcsoporton belül a vizsgált taxonokat faji szinten elkülönítette. Molekuláris vizsgálataink eredményeképpen a kloroplaszt szekvencia adatok és az AFLP markerek által feltárt filogenetikai megközelítésben a C. vernus fajcsoporton belül két fejlődési vonalat különböztetünk meg: a balkáni és adriai kládokat. A balkáni kládhoz tartózó taxonok a C. heuffelianus, C. scepusiensis (plasztid fa estén) és a C. vernus fajcsoport közelrokon faja a C. tommasinianus. Az adriai kládhoz pedig a C. vernus, C. vittatus és C. neapolitanus taxonok tartoznak. Összehasonlítva az accD-psaI plasztid marker és az AFLP markerek felbontóképességét az AFLP technika faji szinten magasabb felbontást eredményezett. Filogenetikai vizsgálataink során az AFLP markerek alapján rekonstrulát kladogram és az accD-psaI kloroplaszt szekvencia alapú fa a Crocus scepusiensis egyedeket az AFLP fán az adriai kládba, ezzel ellentétben a plasztid fán a balkáni kládba helyezte. A biparentálisan és maternálisan öröklődő markernek ez a fajta inkongruenciája a faj hibrid eredetét bizonyítja, amelyet a Bayes-féle utólagos valószínűségen alapuló analízis eredménye is megerősített. A citolológiai eredmények alapján pedig arra a következtetésre jutottunk, hogy a 2n=18 kromoszómaszámú C. scepusiensis taxon a 2n=8 kromoszómaszámú C. vernus és a 2n=10 kromoszómaszámú C. heuffelianus allopoliploid hibridje. Ezzel párhuzamosan, a C. vittatus esetében ugyanezenen szülőfajoktól származóan hasonló eredet valószínűsíthető.

Hivatkozás

Mosolygó-L. Á. Sramkó G., Barabás S., Czeglédi L., Jávor A., Molnár V. A., Surányi Gy. (2016): Molecular genetic evidence for allotetraploid hybrid speciation int he genus Crocus L. (Iridaceae). –  Phytotaxa 258(2): 121–136.

A muflonról

Nemrégiben kérdést kaptam a muflon európai őshonosságával kapcsolatban. (Általában úgy tudják, hogy hazánkba az őshonos korzikai populációból származó egyedeket telepítettek be.) Az igazság ennél kicsit árnyaltabb, valójában a korzikai és szardíniai vadjuhok is csupán néhány ezer éve és emberi betelepítéls eredményeként élnek a Földközi-tenger szigetein. Ha már irodalmaztam a témakörben, akkor a témakör rövid összefoglalását itt is közzéteszem.

Muflonkos (a kép forrása: Wikipédia)

Az európai muflon a vadbirkákon belül egyértelműen a keleti vadjuh (Ovis orientalis) rokonsági körébe tartozik (Rezaei et al. 2010) és az első Európába érkező házíasított birka vadon élő maradványának („a wild remnant of the first domestic sheep that entered Europe”) tekinthető archeológiai (Poplin, 1979; Vigne, 1988) és genetikai (Bruford & Townsend, 2006) bizonyítékok alapján.

A keleti vadjuh (Ovis orientalis) különböző alfajai a világ emlőseit tárgyaló monográfia (Wilson et al. 2005) szerint a következő országokban őshonosak: Afganisztán, ÉNY-India (Kasmír), Kelet-Irán, Délnyugat-Kazahsztán, Pakisztán, Tadzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbekisztán. Omán-ban a kérdőjelesen behurcolt fajok között tartják számon. Európába (Korzika, Szardínia szigeteire) a neolitikumban (mintegy 7000 éve hurcolták be), ezt az alakot nevezik muflonnak (mouflon, Ovis orientalis musimon) és innen telepítették be az elmúlt pár száz évben számos európai országba és az Egyesült Államokba (beleértve Hawaii-t), a Krím-félszigetre, Tenerifére (Kanári-szigetek), a Kerguelen szigetekre (D-Indiai-óceán).

A behurcolt muflon őshonos és különösen bennszülött növényfajokra gyakorolt negatív hatását dokumentálták többek között a Kanári-szigeteken (Rodríguez-Piñero & Rodríguez-Luengo 1993), Spanyolországban (Fandos & Reig 1992).

Idézett források

Bruford, M.W., Townsend, S.J. (2006). Mitochondrial DNA diversity in modern sheep: implications for domestication. In: Zeder, M.A., Bradley, D.G., Emshwiller, E., Smith, B.D. (Eds.), Documenting Domestication. New Genetics and Archaeological Paradigms. University of California Press, Ltd., Berkeley, CA, pp. 306–316.

Fandos, P., & Reig, S. (1992). Problems associated with mouflon and barbary sheep introductions in Spain. In Global Trends in Wildlife Management (pp. 139-140). Swiat Press.

Poplin, F., 1979. Origine du mouflon de Corse dans une novelle perspective perspective paleontologique: par marronnage. Annales de Génétique et de Sélection Animale 11, 133–143.

Rezaei, H. R., Naderi, S., Chintauan-Marquier, I. C., Taberlet, P., Virk, A. T., Naghash, H. R., ... & Pompanon, F. (2010). Evolution and taxonomy of the wild species of the genus Ovis (Mammalia, Artiodactyla, Bovidae). Molecular phylogenetics and evolution, 54(2), 315-326.

Rodríguez, J. L., Rodríguez, J. C., & Ramos, M. T. (1988). Autumn diet selectivity of the Corsica mouflon (Ovis ammon musimon Schreber, 1782) on Tenerife (Canary Islands). Mammalia, 52(4), 475-482.

Rodríguez-Piñero, J. C., & Rodríguez-Luengo, J. L. (1993). The effect of herbivores on the endemic Canary flora. - http://publications.cm-funchal.pt/bitstream/100/1070/1/Bolmmf_s02_1993_pp265-271.pdf

Stone, C. P., & Scott, J. M. (1984). Hawaii’s terrestrial ecosystems: preservation and management. In Proceedings of a symposium held June (pp. 5-6). - http://www.hear.org/articles/pdfs/htepam1985toc.pdf

Vigne, J.D. (1988). Les Mammiferes post-glaciaires de Corse, etude Archeozoologique (XXVIe suppl. a Gallia Prehistoire). CNRS ed., p. 337.

Wilson, Don E.; Reeder, DeeAnn M. (2005). Mammal Species of the World A Taxonomic and Geographic Reference (3rd ed.). Baltimore: Johns Hopkins University Press. ISBN 0-8018-8221-4. - http://www.departments.bucknell.edu/biology/resources/msw3/browse.asp?s=y&id=14200825

Most virít a kis forrásfű

A Magyarországon védett kis forrásfűről (Montia fontana subsp. minor (Gmel.) Schübl. & Mart) a hazai szakirodalmat böngészve nemrégiben még azt állapíthattuk meg, hogy nálunk a Nyugat- és Dél-Dunántúlon fordul elő, május-júniusban virágzik és forráslápokban, égerlápokban és iszaplakó társulásokban él. Magyar és tudományos elnevezése (fontana = forrás) egyaránt azt sugallja, hogy legjellegzetesebb élőhelyei a forráslápok. Forrásfüvet keresve azonban hiába járjuk a dunántúli forráslápokat. Az iszaplakó fajok vizsgálata során kiderült, hogy a hazai növényhatározókban található adatok javarészt nyugat-európai, kritika nélkül átvett forrásokból származnak. A nálunk előforduló növény ugyanis ősszel csírázik, márciustól-májusig virágzik és időnként víz alá kerülő, szabad talajfelszínekkel rendelkező helyeken láthatjuk. A korábbi félreértéseket talán az okozta, hogy Nyugat- és Észak-Európában a forrásfűnek további rokonai (alfajai) vannak, melyek évelők, nyáron virágoznak és jellemzően forráslápok lakói. A nálunk előforduló alfaj (subsp. minor) vizsgálataink szerint elég gyakori Belső-Somogy mészmentes homokján, de a Nyugat–Dunántúlon is sikerült több előfordulását megerősíteni és előkerült a Kis-Alföldről, valamint a Tiszántúlról is. Leggyakrabban bolygatott, mészkerülő termőhelyeken: keréknyomokban, vakond- és vaddisznótúrásokban, szántókon él.

 

 

A kis forrásfű egyéves, kissé pozsgás megjelenésű, kopasz növény. Hajtásai sárgászöld színűek, többnyire felállóak, 2–12 cm magasak. Levelei átellenesen állnak, lándzsásak vagy keskeny lapát alakúak. A mintegy 2 mm nagyságú, bókoló kocsányú virágai rendszerint többesével a levelek hónaljában fejlődnek. A fehér színű párta ötosztatú, két cimpa nagyobb a többinél. A toktermés kb. 1,5 mm hosszú, kb. 1/3–dal hosszabb a csészénél. Az érett termések felállók, kocsányuk kiegyenesedett. A magok 0,8–1 mm–esek, feketék, felszínükön apró kiemelkedésekkel.

A kis forrásfű magjai (Molnár V. & Pfeiffer 2000 nyomán)

 

Úgy tűnik, hogy a nálunk élő alak európai elterjedésének súlypontja a Földközi–tenger medencéjében és Európa atlantikus partvidékein van. Ennek fényében hazai elterjedése is érthető, az ország atlanti–mediterrán klímahatások által leginkább befolyásolt területeiről vált ismertté előfordulása. Igazi meglepetés volt azonban, hogy 2001-ben a Tiszántúl két pontján is előkerült növényünk. Legeltetett szikes gyep mélyebb fekvésű foltjain és sziki tölgyes vizenyős tisztásán igen nagy egyedszámban találtuk. Némileg hasonló termőhelyigényű és elterjedési mintázatú, de jóval gyakoribb faj nálunk a boglárkafélékhez tartozó egérfarkfű (Myosurus minimus).

A forrásfű a kövér porcsin (Portulaca oleracea) mellett családjának (Portulacaceae) egyetlen őshonos képviselője hazánkban. Az észak-amerikai eredetű egyenes forrásfű (M. linearis) néhány éve került elő hazánkból (Jakab & Molnár V. 2006).

Nyertes Lendület pályázat

Munkatársam és volt tanítványom, Sramkó Gábor elnyerte az MTA Lendület programjának támogatását és így megalakíthatja a MTA-DE "Lendület" Evolúciós Filogenomikai Kutatócsoportot.
 

Az elmúlt években több hazai növényfaj taxonómiai és biogeográfiai hátterét sikerült tisztázni filogenetikai megközelítésben – amelyben Gábor vezető szerepet játszott. Érdeklődése az elmúlt években a Pannon-régió sztyeppei élővilágának eredete felé fordult, és észrevette azt, hogy ennek a biomnak az filogenetikai feltártsága igencsak hiányos. Emiatt az elmúlt években több kutatóutat tett Ukrajna és Oroszország sztyeppi területein, valamint a Kaukázusban, ahonnan gazdag anyagot gyűjtött folyamatban levő vizsgálatokhoz. Eddigi tevékenysége során kiváló munkakapcsolatot alakított ki orosz, lengyel és brit kutatókkal, amit publikációk is jeleznek.

A Lendület pályázat 2016. évi nyertesei, Lovász Lászlóval, az MTA elnökével (forrás: mta.hu)

A pályázatra idén 95 pályamunka érkezett, az 5 évre szóló, évente összesen mintegy 400 millió forintos támogatását 11-en nyerték el. (A Debreceni Egyetemről az idei évben egyedüliként Gábor.) Az önálló kutatói pályájukat kezdő, jellemzően 38 év alatti, kiemelkedő és folyamatosan növekvő teljesítményt mutató, ígéretes fiatal kutatók számára kiírt Lendület I.-et négyen, a már sikeres önálló kutatói pályát folytató, jellemzően 35–45 év közötti, nemzetközileg is elismert, tartósan kiemelkedő és növekvő teljesítményű vezető kutatóknak kiírt Lendület II.-t pedig heten. Közülük ketten külföldről térnek haza. Mindkét kategória nyertesei vállalták, hogy a Lendület program keretében végzett kutatásaik során vagy azok befejezésekor pályáznak az Európai Kutatási Tanács (ERC) valamelyik kiválósági felhívására.

Az MTA-DE Lendület Evolúciós Filogenomikai Kutatócsoport egy, a magyarság számára kiemelten fontos biogeográfiai egység, a sztyeppei élőlények eredetét szeretné vizsgálni (The origins of steppic biota – an evolutionary phylogenomic approach). Az élőlényekben lévő örökítőanyag (DNS) nagyon sok információt őriz a múltban lezajlott eseményekről, melyeket a DNS szekvenálásával fel lehet tárni. Ahhoz, hogy a sztyeppei élővilág múltját kutathassuk a legmodernebb módszerek alkalmazására, ún. új-generációs szekvenálási módszerre van szükség, mely több ezer gén együttes vizsgálatát teszi lehetővé. A tervezett, három fős kutatócsoport ezt a legmodernebb kutatási módszertant tervezi használni, hogy tíz, hazánkban kiemelt jelentőségű sztyeppei élőlény, hét növényfaj (Salvia nutans, Crambe tataria, Pulsatilla patens, Paeonia tenuifolia, Aster oleifolius, Spiraea crenata, Kochia prostrata) és három állatfaj (Sicista subtilis, Lethrus apterus, Plebejus sephyrus) filoegográfiai szerkezetét feltárja. A munka végére egy összegzést szeretnénk készíteni a tíz esettanulmányból levonható biogeográfiai következtetésekből, így járulva hozzá a sztyeppei élővilág kialakulásának és történetének megértéséhez. A munka olyan járulékos hozadékokkal is kecsegtet, mint az új-generációs adatsorból kinyerhető mikroszatellit régiók fejlesztése a veszélyeztetett fajok konzervációgenetikájához, illetve a nagy adatbázisokban alulreprezentált kelet-európai élőlények DNS-bankja, melyet a mintagyűjtéssel egybekötve szeretnénk kialakítani. A munkatervben évenként két faj feldolgozása szerepel; minden egyes fajra így egy-egy félév jut, illetve az utolsó évben tervezzük az egyes fajokban megfigyelt biogeográfiai struktúra közös vonásainak feltárását és összehasonlítását.

 

 

A Lendület pályázat egyik célja, hogy azokat a fiatal kutatókat támogassa, akiknek a tudományos teljesítménye dinamikusan növekszik. Úgy gondoljuk, hogy ennek a feltételnek Gábor megfelel, amit érzékeltet az a tény, hogy az elmúlt két évben nemzetközileg referált lapban megjelent és elfogadott 17 közleményének kumulatív impakt faktora kb. 41. Az újonnan alakuló kutatócsoport a közvetlenül a PhD fokozat megszerzése előtt álló Takács Attila tanítványom alkalmazásával is számol. Attila amellett, hogy közreműködik a tanszéki oktatásban és kutatásban, az utóbbi két évben oroszlánszerepet játszott a Kitaibelia folyóirat szerkesztésében és emellett a tanszéki herbáriumunkat több ezer példánnyal bővítette, adatbázisba vitte.

 

 

Sramkó Gábor 2014 óta megjelent és elfogadott jelentősebb publikációi:

 

1.    Sonkoly J, E. Vojtkó A, Tökölyi J. Török P, Sramkó G, Illyés Z, Molnár V. A. (2016): Higher seed number compensates for lower fruit-set in deceptive orchids. – Journal of Ecology DOI: 10.1111/1365-2745.12511 (IF₂₀₁₄: 5,521)

2.    Cserkész T, Rusin M, Sramkó G (2016) An integrative systematic revision of the European southern birch mice (Rodentia: Sminthidae, Sicista subtilis group). – Mammal Review 46 (in press.) DOI: 10.1111/mam.12058 (IF₂₀₁₄: 4,256)

3.    Kalinka A., Sramkó G., Horváth O., Molnár V. A. & Popiela A. (2015): Chromosome numbers of selected species of Elatine L. (Elatinaceae). – Acta Societatis Botanicorum Poloniae 84(4): DOI: 10.5586/asbp.2015.036 (IF₂₀₁₄: 1,174)

4.    Molnár V. A, Tóth J. P., Sramkó G., Horváth O., Popiela A., Mesterházy A., Lukács B. A. (2015): Flood induced phenotypic plasticity in amphibious genus Elatine (Elatinaceae). – PeerJ 3:e1473; DOI 10.7717/peerj.1473 (IF₂₀₁₄: 2,1)

5.    Bartha L, Sramkó G, Volkova PA, Surina B, Ivanov AL, Banciu HL (2015) Patterns of plastid DNA differentiation in Erythronium (Liliaceae) are consistent with allopatric lineage divergence in Europe across longitude and latitude. – Plant Systematics and Evolution 301(6): 1747-1758. (IF₂₀₁₄: 1,422)

6.    Cserkész T, Aczél-Fridrich Zs, Hegyeli Zs, Sugár Sz, Czabán D, Horváth O, Sramkó G (2015) Rediscovery of the Hungarian birch mouse (Sicista subtilis trizona) in Transylvania (Romania) with molecular characterisation of its phylogenetic affinities. – Mammalia 79(2): 215-224. (IF₂₀₁₄: 0,681)

7.    Löki V., Tökölyi J., Süveges K., Lovas-Kiss Á., Hürkan K., Sramkó G., Molnár V. A. (2015): The orchid flora of Turkish graveyards: a comprehensive survey. – Willdenowia 45(2): 231–243. (IF₂₀₁₄: 0,721)

8.    Molnár V. A., Löki V., Takács A., Schmidt J., Tökölyi J., Bódis J., Sramkó G. (2015): No evidence for historical declines in pollination success in Hungarian orchids. – Applied Ecology and Environmental Research 13(4): 1097–1183. (IF₂₀₁₄: 0,557)

9.    Rácz R, Bereczki J, Sramkó G, Kosztolányi A, Tóth JP, Póliska S, Horváth A, Barta E, Barta Z (2015) Isolation and characterisation of 15 microsatellite loci from Lethrus apterus (Coleoptera: Geotrupidae). – Annales Zoologici Fennici 52 (1-2): 45-50. (IF₂₀₁₄: 0,855)

10.Bateman RM, Sramkó G, Rudall PJ (2015) Floral miniaturisation and autogamy in boreal-arctic plants are epitomised by Iceland’s most frequent orchid, Platanthera hyperborea. –PeerJ 3: e894. (IF₂₀₁₄: 2,1)

11.Sramkó G., Molnár V. A., Hawkins J. A., Bateman R. B. (2014): Molecular phylogeny and evolutionary history of the Eurasiatic orchid genus Himantoglossum s.l. (Orchidaceae). – Annals of Botany 114(8): 1609–1626. (IF: 3,654)

12.Loreto F, Bagnoli F, Calfapietra C, Cafasso D, De Lillis M, Filibeck G, Fineschi S, Guidolotti G, Sramkó G, Tökölyi J, Ricotta C (2014) Isoprenoid emission in hygrophyte and xerophyte European woody flora: ecological and evolutionary implications. Global Ecology and Biogeography 23(3): 334–345. (IF: 6,531)

13.Bereczki J, Tóth JP, Sramkó G, Varga Z (2014) Multilevel studies on the two phenological forms of Large Blue (Maculinea arion) (Lepidoptera: Lycaenidae). Journal of Zoological Systematics and Evolutionary Research 52(1): 32–43. (IF: 1,6)

14.Tóth JP, Bereczki J, Varga Z, Rota J, Sramkó G, Wahlberg N (2014) Relationships within the Melitaea phoebe species group (Lepidoptera: Nymphalidae): new insights from molecular and morphometric information. Systematic Entomology 39(4). 749–757. (IF: 2,784)
15. Szczecińska, M., Sramkó G., Wołosz, K., & Sawicki, J. (2016). Genetic Diversity and Population Structure of the Rare and Endangered Plant Species Pulsatilla patens (L.) Mill in East Central Europe. PloS one, 11(3), e0151730.  (IF: 3,234)

16. Kajtoch, Ł., Cieślak, E., Varga, Z., Paul, W., Mazur, M. A., Sramkó G., & Kubisz, D. (2016). Phylogeographic patterns of steppe species in Eastern Central Europe: a review and the implications for conservation. Biodiversity and Conservation DOI 10.1007/s10531-016-1065-2 (IF: 2,365)
17. Mosolygó-L. Á. Sramkó G., Barabás S., Czeglédi L., Jávor A., Molnár V. A., Surányi Gy. (2016): Molecular genetic evidence for allotetraploid hybrid speciation int he genus Crocus L. (Iridaceae). –  Phytotaxa (accepted for publication) (IF: 1,318)

 

Takács Attila jelentősebb publikációi

 

1.    Molnár V. A, Takács A, Horváth O, E. Vojtkó A, Király G, Sonkoly J, Sramkó G. (2012): Herbarium Database of Hungarian Orchids I. Methodology, dataset, historical aspects and taxa. – Biologia 67(1): 79–86. (IF: 0,506)

2.    Molnár V. A, Kreutz C. A. J, Óvári M, Sennikov A. N, Bateman R. M, Takács A, Somlyay L, Sramkó G. (2012): Himantoglossum jankae (Orchidaceae: Orchideae), a new name for a long-misnamed lizard orchid. – Phytotaxa 73: 8–12. (IF: 1,295)

3.    Takács, A, Lukács, B. A, Schmotzer, A, Jakab, G, Deli, T, Mesterházy, A, Király, G, Balázs, B, Perić, R, Eliáš, P. jun, Sramkó, G, Tökölyi, J, Molnár V, A. (2013): Key environmental variables affecting the distribution of Elatine hungarica in the Pannonian Basin. – Preslia 85(2): 193–207. (IF: 2,778)

4.    Molnár V. A, Löki V, Takács A, Schmidt J, Tökölyi J, Bódis J, Sramkó G. (2015): No evidence for historical declines in pollination success in Hungarian orchids. – Applied Ecology and Environmental Research 13(4): 1097–1183. (IF₂₀₁₄: 0,557)

5.    Molnár VA, Sonkoly J, Lovas-Kiss Á, Fekete R, Takács A, Somlyay L, Török P. (2015): Seed of the threatened annual legume, Astragalus contortuplicatus, can survive over 130 years of dry storage. – Preslia 87: 319–328. (IF₂₀₁₄: 4,104)

6.    Lovas-Kiss A, Sonkoly J, Vincze O, Green A. J, Takács A. & Molnár V. A. (2015): Strong potential for endozoochory by waterfowl in a rare, ephemeral wetland plant species (Astragalus contortuplicatus, Fabaceae). – Acta Societatis Botanicorum Poloniae 84(3): 321–326. (IF₂₀₁₄: 1,174)

Ismét: csipkés gyöngyvessző lelőhelyek nyírségi temetőkben

Ma Lovas-Kiss Ádámmal és Lukács Balázs Andrással két újabb lelőhelyét találtuk a csipkés gyöngyvesszőnek (Spiraea crenata) nyírségi temetőkben...

Lélegzetelállító...

Lovas-Kiss Ádám ösztöndíja

Lovas-Kiss Ádám tanítványom elnyerte a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjat. Az ösztöndíj révén Ádám ezév június eleje és augusztus vége között Liverpoolban, Prof. Andy J. Green irányításával vizsgálhatja a vízimadarak által terjesztett szervezeteket,  folytatva ezzel a Sevilla-ban tavaly megkezdett munkát.

Gratulálok és eredményes munkát kívánok!

Most virít a keleti bazsarózsa (Paeonia tenuifolia)

Mindössze néhány éve került elő Magyarországon és egyike leglátványosabb sztyeppnövényeinknek. Hogy miként maradhatott rejtve évszázadokon át a botanikus kutatók fürkésző tekintete előtt?

Az egyetlen ismert állomány egy korábban alig kutatott kistáj, eldugott, látszólag jelentéktelken dombocskáján él. Bár képen virágzáskor szembetűnőnek tűnik, de vegetatív állapotban igencsak könnyű "elnézni" néhány tucatnyi példányát a sok ezer tavaszi hérics között.

Annál inkább elsimerés illeti Molnár Csabát, aki elsőként megtalálta!

Bimbóin hangyák szorgoskodnak, azaz extraflorális nektáriumokból táplálkoznak (ez a kerti bazsarózsákon is megfigyelhető)

Virágait főként hártyásszárnyúak porozzák meg és sokszor tömegesen táplálkoznak rajtuk bundásbogarak is

Most virít az erdélyi útifű (Plantago schwarzenbergiana Schur)

Az útifüvek (Plantago) nemzetségébe tartozó növények többnyire tőlevélrózsás lágyszárú évelők, néhány képviselőjük egyéves növény vagy félcserje. Leveleik – a kétszikűek között különlegességnek számító módon – párhuzamos erezetűek, összesen kb. két és félszáz fajukat írták le. Képviselőik szinte az egész földkerekségen megtalálhatóak. Európában mintegy 35 fajuk előfordulása ismert. Legtöbbjüknek tőkocsányon fejlődő sokvirágú fürtvirágzata van. A négyosztatú pártával és csészével rendelkező szélporozta virágokból a porzók és a termők hosszan kiállnak. Az elágazó és leveles szárú fajaikat Psyllium néven önálló nemzetségbe vagy alnemzetségbe sorolják. A hazai útifüvek közül mindössze a zavart homokpusztagyepekben élő homoki útifű (Plantago arenaria) tartozik ide.

Az útifüveknek vannak például nedves és félszáraz réteken, száraz sziklagyepekben élő fajaik is, de leggyakrabban talán a bolygatott termőhelyeken, taposott gyomtársulásokban, például utak mentén is élő nagy útifűvel (P. major) találkozhatunk. A nemzetség valószínűleg ez után, a nép által útilapunak is nevezett faj után kapta elnevezését.

Az alföldi szikeseinknek is megvannak a maguk jellegzetes útifűfajai. A május–júniusban nyíló aprócska, egyéves vékony útifüvet (Plantago tenuiflora) leginkább szikfoktársulásban és sziki kerékvágásokban láthatjuk. Az ugyancsak keskeny levelű, de jóval termetesebb, évelő sziki útifüvet (P. maritima) áprilistól szeptemberig láthatjuk virítani. E faj is a tengerparti sós-félsós mocsarak és a kontinentális szikesek közös növényeinek sorába tartozik.

Harmadik szikeseken előforduló útifüvünk az erdélyi útifű, Erdély és a Nagyalföld közös bennszülöttje. Ismert lelőhelyeinek többsége Alföldünkön található. Leggyakoribb a Tiszántúlon, emellett előfordul a Duna–Tisza közén is, és előkerült a Cserehát egy pontjáról. Erdélyben mindössze néhány populációja él és egyetlen ismert előfordulása ismert Ukrajna déli részén. Főleg szolonyec* szikeseken találhatjuk: szikfoknövényzetben, szikes pusztagyepekben és szikesedő réteken egyaránt megél. Hosszúkás lándzsás vagy tojásdad alakú, hosszú nyelő leveleinek csúcsa tompás, válluk nyélbe keskenyedő, szélük ritkán fogas. Májustől júliusig virít.

Az erdélyi útifű felfedezése a kiváló erdélyi flórakutató, a porosz származású Ferdinand Schur (1799–1878) éles szemét dícséri. Magyarországon védett faj.

Újabb nyírségi temetők - és újabb csipkés gyöngyvessző!

Ma a csipkés gyöngyvessző (Spiraea crenata) nyírségi előkerülésén fellelkesülve Lovas-Kiss Ádámmal tettünk egy körutat, dél-nyírségi temetőkben.

Néhány helyen rábukkantunk a védett és a térségben elég ritka selymes boglárkára (Ranunculus illyricus)

De a nap fénypontja egy újabb csipkés gyöngyvessző sarjtelep megtalálása volt!

Ahogy korábban írtam: "más bokrok (például orgona) védelmében vagy a temető peremén, beerdősült, "elfeledett" részein lehet felbukkanására számítani". Most is ilyen helyen került elő.

Csipkés gyöngyvessző a Nyírségben is

Folytatjuk a temetők felmérését a Pannon-medencében és ennek során Nagy Timea és Takács Attila a múlt héten találták meg a csipkés gyöngyvessző (Spiraea crenata) első nyírségi előfordulását, amelyet tegnap volt szerencsém felkeresni. Ez a hazánkból korábban kipusztultnak hitt faj immár a Jászság, a Nagykunság, a Duna-Tisza köze, a Hajdúság és a Nyírség összesen 10 temetőjéből ismert, de további példányok előkerülése is valószínűsíthető.

 

A növény jelenleg erősen bimbós állapotban van, várhatóan jövő héten virágba borul

Virágzó állapotban a legkönnyebb megtalálni és érdemes rá figyelni, főleg az ország keleti felének olyan "elhanyagoltabb" (cserjésedő, akácosodó) temetőiben, ahol a talaj homokos. A rendszeresen fűnyírózott temetőkben csak öreg sírokon, más bokrok (például orgona) védelmében vagy a temető peremén, beerdősült, "elfeledett" részein lehet felbukkanására számítani. Környezetében szinte mindig előfordulnak az erdőssztyepp flóra más fajai is (például törpemandula, pusztai meténg, selymes boglárka).



Rendszerint egy méteres magasságot alig meghaladó cserje, amely nem egyszer jelentős méretű sarjtelepeket alkot...

A növény esetleges további előfordulásairól szívesen veszünk értesítést:

Takács Attila tanítványom doktori szigorlata

TAKÁCS ATTILA

biológiai tudományokban PhD doktorjelölt

doktori szigorlatát a DE Természettudományi és Informatikai Doktori Tanácsa

 

2016. április 18-án, hétfőn, 10:00 órára tűzte ki.

Helye: DE TTK Ökológiai Tsz 104-es terem (Debrecen, Egyetem tér 1.)

 

A Szigorlati Bizottság:

Elnök:

Dr. Magura Tibor (az MTA doktora), egyetemi tanár, Debreceni Egyetem TTK Ökológiai Tanszék

Tagok:

Dr. Lengyel Szabolcs (az MTA doktora), tudományos tanácsadó, MTA ÖK DKI Tisza-kutató Osztály

Dr. Deák Balázs (PhD), tudományos munkatárs, MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport

Vizsgatárgyak:

Főtárgy: Természetvédelem
Melléktárgy: Növényföldrajz és florisztika

Hátlap az Élet és Tudomány című hetilapban: a dán kanálfű

Megjelent  - Löki Viktorral társszerzőségben - a dán kanálfű (Cochlearia danica) hazai előfordulásáról szóló tudósításunk az Élet és Tudomány e heti számában és a hátlapon a dokumentáló fénykép.
Ezóta egyébként egy újabb helyen találtuk a fajt. Most már teljesen elnyílóban-korai terméses állapotban van, így újabb állományainak megtalálására valószínűleg csak jövőre nyílik lehetőség...

 

Már nyílik az első orchidea...

A hétvégét Erdélyben töltöttük és az idei meleg tavasznak köszönhetően már virágzó orchideát is láttunk, az első példányokat április 9-én. De számos példány már napokkal korábban virágozhatott.

Az agár sisakoskosbort (Anacamptis morio) néhány újabb szilágysági temetőben találtuk.

A korai virágzás úgy látszik nem okoz gondot: már a megporzók is éledeznek

Az Év vadvirágának választott mocsári kockásliliom a virágzás vége felé jár...

Ritka esemény: poszméh látogatja meg a virágot. Svédországi vizsgálatok alapján ez egy-egy virág esetében mindössze néhányszor történik meg, hiszen ilyenkor a poszméhek egyedszáma még alacsony