Cikk az őszirózsák hibridizációjáról, benne egy új hibrid (Galatella ×feketegaborii) leírásával

Takács Attila első és Sramkó Gábor utolsó szerzőségével megjelent a gyapjas őszirózsa (Galatella villosa, syn.: Aster oleifolius) és az aranyfürt (G. linosyris, syn.: A. linosyris) hibridizációját elemző cikkünk a Preslia című folyóiratban.

A teljes közlemény szabadon hozzáférhető itt.

 

Az új hibrid elnevezése Fekete Gábornak (1930-2016) állít emléket

Összefoglalás

Az eurázsia sztyeppe egyik jellegzetes faja a gyapjas őszirózsa (Galatella villosa) amelynek legnyugatibb ismert populációiban Magyarországon, Szerbiában és Ukrajnában nemrégiben megfigyeltünk alaktaniliag átmeneti jellegeket mutató példányokat a faj és közeli rokona, az aranyfürt (G. linosyris) között. Kimutattuk ezen egyedek hibrid eredetét a kétszülősen öröklődött nrITS régió szekvenálásával és az additív polimorfizmus ellenőrzésével a hibridekben. Ezen túlmenően, az anyai ágon által öröklődő plasztid régiók (trnH-psbA és trnL-trnF intergenikus távtartók) vizsgálata során kiderült, hogy a magyar és az ukrán populációban valószínűleg a G. villosa, a szerbiai populációban pedig a G. linosyris az anyai szülő. A köztes formák csak steril magokat hoztak létre. A fenti két faj állítólagos hibridjét nagyon rövid diagnózis keretében már korábban leírták G. × subvillosa néven. Ennek ellenére az alaktani jelegek lineáris diszkrimináns elemzésekkel történő elemzése egyértelműen elkülönítette a G. × subvillosa holotípusát a G. linosyris × G. villosa egyedektől. Ez utóbbiak morfológiailag köztesnek tűnnek a G. villosa és a G. linosyris populációi között. A G. × subvillosa típusú növények eredetileg megállapított hibrid eredetével ellentétben a morfológiai bizonyítékok a G. divaricata, nem pedig a G. linosyris részvételére utalnak. A G. linosyris × G. villosa hibridje eddig tehát ismeretlen volt a tudomány előtt ezért ennek a G. ×feketegaborii A. Takács, Sennikov & Sramkó nevet adtuk, amely név Fekete Gábornak (1930–2016), a magyarországi vegetációtudomány és ökológia kiemelkedő alakjának állít emléket.

Abstract

At the westernmost distribution of the steppe herbaceous plant, Galatella villosa, in Hungary, Serbia and Ukraine, we recently observed intermediate specimens between this species and its close relative, G. linosyris. We were able to demonstrate the hybrid origin of these individuals by sequencing the biparentally inherited nuclear ribosomal internal transcribed spacer (nrITS) region and checking additive polymorphism in the hybrids. In addition, examination of the maternally inherited plastid regions (trnH-psbA and trnL-trnF intergenic spacers) revealed that G. villosa is likely to be the maternal parent in the Hungarian and Ukrainian populations and G. linosyris in the Serbian population. The intermediate forms produced only sterile seeds. The alleged hybrid between the above two species has already been described as G. ×subvillosa based on a very brief diagnosis. Still, the analysis of the morphological characters using linear discriminant analyses clearly separated the holotype of G. ×subvillosa from individuals of G. linosyris × G. villosa. The latter appeared to be morphologically intermediate between populations of G. villosa and G. linosyris. Contrary to the originally stated hybrid origin of the type plants of G. ×subvillosa, morphological evidence indicates the involvement of G. divaricata not G. linosyris. The hybrid G. linosyris × G. villosa is thus described here, as a new nothospecies G. ×feketegaborii. This study highlights the power of easily available molecular phylogenetic tools for demonstrating the hybrid origin of plants and illustrates how additive polymorphism can be distinguished from other types of intraindividual polymorphism in nuclear DNA sequences.

Keywords: Astereae, additive polymorphic site (APS), bidirectional hybridization, Compositae, hybrid sterility, multivariate morphometrics, nothospecies

Hivatkozás / Citation

Takács A., Zsólyomi T., Molnár V. A., Jordán S., Sennikov A. N., Vincze O. & Sramkó G. (2020): Evidence of hybridization between Galatella villosa and G. linosyris, and a taxonomic reappraisal of the hybrid G. ×subvillosa. – Preslia 92: 375–390. DOI: 10.23855/preslia.2020.375

Közlemény a magyar méreggyilokról

A hazánkban fokozottan védett, nemzetközi szinten sérülékeny (Vulnerable) fajként számon tartott magyar méreggyilok - Vincetoxicum pannonicum (Borhidi) Holub esetében a tetraploid ploidiaszint (2n=44, Borhidi 1968) és a virágok zöldesbarna szine alapján régóta feltételezték, hogy a V. fuscatum és a V. adriaticum hibridizációja révén keletkezett. Ezt a kérdést vizsgáltuk kétszülősen öröklődő (sejtmagban lokalizált) és maternálisan öröklődő (kloroplasztiszban lokalizált) genetikai lokuszok elemzésével és a kapott mintázat összahasonlításával. Vizsgálatunk megerősítette a taxon hibridogén eredetét és kimutattuk, hogy a V. fuscatum volt a pollen donor.

A közlemény az Acta Societatis Botanicorum Poloniae című folyóirat 'RECENT DEVELOPMENTS IN TAXONOMY AND PHYLOGENY OF PLANTS' című tematikus számában jelent meg.

Teljes terjedelmében, szabadon hozzáférhető itt.

Hivatkozás:

Horváth O., Laczkó L., Lisztes-Szabó Zs., Molnár V. A., Popiela A. & Sramkó G. (2020): The phylogenetic position of Vincetoxicum pannonicum (Borhidi) Holub supports the species’ allopolyploid hybrid origin. - Acta Societatis Botanicorum Poloniae 83(3): Article 8931. DOI: 10.5586/asbp.8931 

Ismeretterjesztő cikk a Földgömb című folyóiratban

Megjelent az olajfa-ligetekről írt ismeretterjesztő cikkünk  a Földgömb című folyóiratban. Kedvcsinálónak álljon itt néhány fénykép.

Cikk a magyarországi temetők védett növényeiről az Ecology and Evolution című folyóiratban

Löki Viktor első szerzőségével megjelent közleményünk a hazai temetők védett hajtásos flóráját bemutató közleményünk az Ecology and Evolution című folyóiratban. A teljes közlemény letölthető innen.

Összefoglalás

Az ember által befolyásolt élőhelyek szerepe az élővilág megőrzésében világszerte felértékelődni látszik a természetes élőhelyek megfogyatkozásával. A temetkezési helyek képesek megőrizni az élővilág egyes eredeti elemeit, és ez a tény legalább egy évszázad óta ismert. Ugyanakkor viszonylag keveset tudunk a temetőkben alkalmazott hosszú távú kezelés hatásáról az őshonos növényvilágra. Nemrégiben bizonyították a történeti térképek hasznát a természeti értékekre összpontosító kutatásokban, valamint a természetvédelemmel kapcsolatos kérdések megválaszolásában, ám a digitalizált történelmi térképek felhasználása elég korlátozott a Kárpát-medence biodiverzitási kutatásában. Jelen cikkben az Osztrák Birodalom 2. katonai felmérésének (1819–1869) digitalizált térképei alapján különféle népességű magyar települések régen alapított és újonnan létrehozott temetőit kategorizáltuk 3  típusba, aszerint, hogy a területükön a térkép felmérésének idején milyen élőhely (antropogén, temető vagy természetes élőhely) volt található. Emellett a vizsgált 991 temető védett hajtásos növényvilágát mértük fel. A vizsgált temetők közül 553-ban (56%) találtunk védett növényt, összesen 92 védett faj mintegy 306 ezer példányát (amelyek 28 növénycsaládba tartoznak). Ezek a fajok a magyar védett hajtásos flora 12%-át teszik ki. A magyar temetők kulcsszerepet játszanak a sztyeppe és a száraz gyep növényfajok megőrzésében. A régen alapított és nagy területű temetők több védett növényfajnak adnak otthont, mint a kicsi és az újonnan létrehozott temetkezési helyek. A települések lakossága negatívan korrelált a védett fajok és példányok számával. A fásszárú növényzet boríítása és a gyepterület aránya szintén jelentősen pozitívan befolyásolja a temetőkben a védett növényfajok számát.

Abstract

The role of anthropogenically influenced habitats in conserving elements of the original wildlife has increased worldwide simultaneously with the disappearance of natural sites. Burial places are able to conserve original elements of the wildlife and this fact has been known for at least a century. To this day little is known about long-time changes, and the effect of long-time management methods in cemeteries on the flora they harbour. The utility of historical maps in research focused on natural values, as well as in answering questions related to conservation was recently demonstrated, but the use of digitized historical maps in biodiversity research of the Carpathian Basin is very limited. In the present paper, we aimed to predict the conservation potential of long-established and newly established cemeteries of Hungarian settlements with various population sizes based on the digitized maps of the 2^nd Military Survey of the Austrian Empire (1819–1869), by categorizing cemeteries into 3 distinct (anthropogenic habitat, cemetery, or natural habitat) types. To build our models we used records of the protected flora from Hungarian cemeteries, based on data of thematic botanical surveys of 991 cemeteries. Out of the surveyed cemeteries 553 (56%) harboured protected plants, totalling 306.617 estimated individuals of 92 protected species, belonging to 28 plant families. These species represent 12% of the entire protected flora of Hungary. Hungarian cemeteries play a key role mainly in preserving steppe and dry grassland plant species.Long-established and large cemeteries harbour more protected plant species than small and newly established ones.Human population size of the settlements correlated negatively with the number of protected species and individuals. Moreover, woodland cover and proportion of grassland, also significantly positively affected the number of protected plant species in cemeteries.

Geographic location, number of found protected species, and number of found individuals of the surveyed cemeteries. N=438 cemeteries did not harbour any protected plant species Red dots represent cemeteries with at least one protected taxa, black dots represent the ones without. The size of the dots indicates the number of protected plant species and number of individuals.

 

Cemeteries of Balatonfőkajár (A–C) and Hídvégardó (D–F) in the past 200 years on historical maps, and on a recent Gootle Earth image. Yellow polygons represent the area of cemetery. The cemetery of Balatonfőkajár (A-C) harbours the highest number of protected plant species in Hungary among the surveyed cemeteries. A: Map detail of the Second Military Survey B: Map detail of the Third Military Survey C: Map detail of a recent Google Earth satellite image. Image taken at 06/11/2018 D: Map detail of the Second Military Survey (according to the survey, the cemetery was only established later) E: Map detail of the Third Military Survey (where the cemetery already present) F: Map detail of a recent Google Earth satellite image. Image taken at 06/11/2018

Long-established cemeteries host more protected plant species than those converted from anthropogenic habitats into cemeteries relatively recently (i.e. after the 2^nd Military Survey).

Hivatkozás:

Löki V., Schmotzer A:, Takács A., Süveges K., Lovas-Kiss Á., Lukács B. A., Tökölyi J. & Molnár V. A. (2020): The protected flora of long-established cemeteries in Hungary: using historical maps in biodiversity conservation. – Ecology and Evolution DOI: 10.1002/ece3.6476

Cikk a Veszprém városában élő vetővirág-állományról

Megjelent a Veszprém belterületén, járdaszigeteken élő vetővirág-állományról írott cikkünk a Biologia Futura című folyóiratban. A teljes közlemény letölthető innen.

Összefoglalás

Az apró vetővirág (Sternbergia colchiciflora) Veszprém városában, egy forgalmas útszakasz mentén található jelentős állományáról számolunk be. A populáció legalább 7000 példányt számlál és tizenöt gyepes járdaszigeten található. A példányok a járdaszigeteken belüli térbeli eloszlása szignifikánsan különbözik az egyenletes eloszlástól: a sziget széleinek közelében nagyobb a példányok száma, mint ahogy véletlenszerűen várhatnánk. E ritka hagymás növény mellett ezeken az élőhely-foltokon több más száraz gyepi növényfaj (Astragalus austriacus, Festuca rupicola, Filipendula vulgaris, Muscari neglectum, Petrorrhagia saxifraga, Potentilla arenaria, Ranunculus illyricus, Salvia nemorosa, Sanguisorba minor, Teucrium chamaedrys, Thesium linophyllon, Verbascum phoeniceum) is található. E száraz gyepi fajok eredete ebben az erősen zavart városi környezetben bizonytalan, valószínűleg kb. 15 évvel ezelőtt, a kerékpárút létesítése során végzett földmunkákkal kerülhettek a területre. A jelenlegi kezelés (gyakori és motoros fűnyírás) kedves a Sternbergia colchiciflora-nak, és az élőhelyet jelenleg nem fenyegeti közvetlenül. Sajnos a helyi védelem lehetősége nagyon korlátozottnak tűnik.

A – A vetőviárg (Sternbergia colchiciflora) előfordulása Veszprém városában; B – Bimbós és virágzó példányok (2015. 08. 23.); C – hangyakenyeres magvak; D –  járdaszigeten virágzó példányok (2016. 08. 11.)
A – Occurrence of Sternbergia colchiciflora in downtown of Veszprém; B – individuals in buds, with freshly opened flowers and in full bloom (23. 08. 2015); C – myrmecochorous seeds with elaiosomes; D – flowering individuals on a traffic island (11. 08. 2016).

 Summary

In this paper we report a remarkable population of the rare plant Sternbergia colchiciflora found along a busy road section in the downtown of county seat Veszprém (W-Hungary). The population contains at least 7000 individuals and spreads across fifteen grassy traffic islands. Regarding the position of individuals, their relative distance from the road/sidewalk within the traffic islands differed significantly from a hypothetical uniform distribution, with higher number of individuals situated close to the island edges than expected by chance. Besides this rare bulbous plant, several other dry grassland specialist plant species were also found in these habitat patches, e.g. Astragalus austriacus, Festuca rupicola, Filipendula vulgaris, Muscari neglectum, Petrorrhagia saxifraga, Potentilla arenaria, Ranunculus illyricus, Salvia nemorosa, Sanguisorba minor, Teucrium chamaedrys, Thesium linophyllon, Verbascum phoeniceum and Vinca herbacea. The origin of these dry grassland plants in this highly disturbed urban environment is uncertain, possibly they were introduced ca. 15 years ago in the course of earthworks during the construction of the road. Recent management (frequent and motorized lawn mowing) seems to favor the Sternbergia colchiciflora, while the habitat is currently not directly threatened. Unfortunately, the potential for local conservation appears to be highly limited.

Keywords

Amaryllidaceae, CITES, protected species, red list species, traffic islands, urban flora

Hivatkozás

Molnár V. A., Siffer S., Molnár H. A. & Fekete R. (2020): Occurrence of the rare plant Sternbergia colchiciflora in an urban environment. – Biologia Futura 

DOI: 

10.1007/s42977-020-00018-4

Mandula (balról) is részt vett a felmérésben, amit meg is köszöntünk a megfelelő helyen aa cikkben. Hanga némileg lelkesebb volt a felmérések során...  

 

61 év és 4 nap

Itt van egy kép Soó Rezsőről a magyar „orchidea-pápáról”. Vajon mikor és hol készülhetett? Mivel Soó szenvedélyes herbáriumi növénygyűjtő volt, biztosra vehető, hogy a képen, a kezében látható növényeket herbáriumi célra szedte. Az orchideák közül egyértelműen azonosítható a légybangó (Ophrys insectifera) és poloskaszagú sisakoskosbor (Anacamptis coriophora). Néhány szűrés után a Magyarországi Orchideák Herbáriumi Adatbázisa (Molnár V. et al. 2012) alapján megállapítható, hogy Soó ezt a két fajt mindössze egyszer gyűjtötte egyetlen napon: 1959. május 23-án, Dabason. A példányok az ELTE Füvészkert herbáriumába kerültek. Megerősítés: a képről szintén azonosítható – de nem az orchideák közé tartozó – fátyolos nőszirom (Iris spuria) herbáriumi példánya is megtalálható a BPU gyűjteményében Soó által ugyanerről a helyről és ugyanezen időpontban gyűjtve (Nótári et al. 2016). A kép tehát Dabason készült, 61 évvel és 4 nappal ezelőtt. (A képen nem látható az Anacamptis pyramidalis, amelyet a herbárium tanúsága szerint szintén gyűjtött ugyanekkor és ugyanott, de ezek szerint a kép elkészülte után.)

Térképek a múltból

Rendrakás közben kezembe került körülbelül 15 kilogramm tömegű térkép, amelyek az elmúlt évtizedek alatt felhalmozódtak nálam. Valamennyit egyes növényeket (főként orchideákat) kereső túráinkon használtuk. Vannak közöttük autóatlaszok, országtérképek, városok térképei, mediterrán tájakról, Közép-Európából és a Balkánról. Megtalálható az összes hazai megyetérké és rengeteg túristatérkép is. Mindez a mennyiség úgy jött össze, hogy az utóbbi 8-10 évben a gps miatt már szinte nem használtunk térképet. A képen látható térképeket a következő Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás Konferencián az esetleges érdeklődőknek ajándékozom. A képet elég nagy felbontásban töltöttem fel, az érdeklődőknek érdemes belenagyítani és eredeti méretben már lehet böngészgetni... 

Életem első (1991-ben) megjelent ismeretterjesztő cikke (Molnár, Sulyok & Vidéki: A bangók is félrelépnek!) szabadon elérhető és letölthető innen.

Elkészültem egy újabb ábrával...

Elkészültem egy újabb ábrával a tervezett hazai orchideás zsebhatározóhoz. A hazai rizómás kosborfélék éves életciklusa a piros madársisak példáján.

Éljen május elseje! - avagy rekviem a Kikerics büféért

Mindig is szerettem a május elsejét. Amikor még kötelezően részt kellett vennem az ünnepi felvonuláson még nem értettem annak lényegét, csak a tarka, vidám tavaszi ünnepet láttam benne. És persze a tanítási szünetet. Középiskolás koromban – az 1980-as évek második felében – pedig már csak ajánlott és nem kötelező volt felvonulni. A hazai erdő viszont ilyenkor a legszebb, a fakadó levelek friss, üde zöldje határozza meg a természet színeit, mindenütt dalolnak a madarak és nyílnak a vadvirágok. Én tehát május elsején kankalint és kosbort mentem keresni.
A május nálunk egyébként is a „legorchideásabb” hónap, ilyenkor virágzik a legtöbb faj. Közöttük a kosbor (Orchis) nemzetség több képviselője is. Közöttük vannak ritkábbak és majd az egész országban is megtalálhatóak is. Ha egy lelőhelyen több fajuk fordul elő együtt, akkor nemegyszer kereszteződnek is. A hibridizáció az orchideák körében elég általános jelenség, a termesztett orchideák döntő többségét is keresztezéssel „állították elő”. A napjainkig mesterségesen létrehozott orchidea-hibridek száma többszörösen felülmúlja az orchideák fajainak mintegy 25 000-et kitevő számát! Az európai orchideák megszállottai, az orchidióták is különös örömüket lelik a hibridek keresésében, valósággal „vadásznak” rájuk.

Hibrid orchideákkal hazánkban is találkozhatunk, elsősorban olyan esetekben, amikor több faj nagy egyedszámú állományai legalább részben átfedő időszakban virágoznak azonos lelőhelyen. A hibridek beazonosítása sokszor nem könnyű, de némi gyakorlat után nem lehetetlen feladat. Általában virágaik felépítésében, színezetében, valamint nyílási idejükben átmenetet képviselnek a szülőfajok között, de méretük sok esetben meghaladja azokét. Előfordul, hogy egyes tulajdonságukban inkább az egyik, más jellemzőjükben pedig inkább a másik szülőfajra hasonlítanak. Vannak olyan hibridek, melyek szinte mindig megjelennek a szülőfajok közös előfordulásainál (például a vitéz- és bíboroskosbor hibridje), míg mások előfordulása véletlenszerű, és megtalálásukhoz óriási szerencse kell.

Zsolt barátomnak köszönhetően jutottunk el egy május elsejei kiránduláson, kis baráti társasággal a Villányi-hegységbe. A híres bortermő vidék orchideáiról is nevezetes: a száraz tölgyesekben és azok tisztásain elég gyakori arrafelé a szubmediterrán elterjedésű majomkosbor (Orchis simia). E faj nevét onnan kapta, hogy virágának mézajka apró majmocskára hasonlít: van két keze, két lába és farka is. Az egyik Nagyharsánytól nem messze lévő hegyen együtt fordul elő vele az nálunk országosan jóval gyakoribb bíboros kosbor (Orchis purpurea) is és e két fajnak több tucatnyi hibridje – egyetlen kis tisztáson! Zsolt évről-évre, szinte zarándokhelyként látogatta ezt a helyet és egy alkalommal végre elvitt bennünket is.

A trabantot a szőlők közötti dűlőúton hagyva gyalog kaptattunk fel a lelőhelyre. A fülledt melegből sejthettük volna, hogy hamarosan komoly vihar lesz, de nem törődtünk vele: csak a kosborok érdekeltek bennünket. Nem csalódtunk: legszebb nyílásban találtuk a két fajt és szép számú hibridjüket. A jókedvű filmpazarlásnak csak a felhőszakadás-szerű zivatar vetett véget. Egyhangúan adtuk ki a jelszót: – Irány a Kikerics büfé!

Korábbi a környéken tett kirándulásaink során ugyanis már felfigyeltünk a fent nevezett intézményre, amelynek névválasztását botanikus mivoltunkból adódóan különös örömmel üdvözöltük. Nagykarsány főutcáján állott ugyanis, közvetlenül a Harsányi-hegy (avagy Szársomlyó) alatt, amely a magyar kikerics egyetlen hazai ismert lelőhelye! “Harmadik félidő”, ”Sport büfé”, igen szép számmal van az országban, de még “Véndiófa vendéglő” is akad elég. Ám “Kikerics” aligha (és a magyar kikerics egyúttal a falu címernövénye). De a kocsma még odébb volt, előbb le kellett jutni a hegyoldalról, de az eső annyira esett, hogy alig láttunk valamit. A hegy alján, a felázott földúton bakancsainkra tekintélyes sárkoloncok ragadtak és végül így “csattogtunk be” a büfébe. Nem tudom – csak sejtem – mit szólnának egy városi vendéglátó helyen, ha hasonló állapotban jelenne ott meg az ember. A “Kikerics”-ben viszont – annak ellenére, hogy átázott gúnyánkat üres székekre terítettük, bakancsunkról öklömnyi sárdarabok maradtak hátra – a legmelegebb és legszívélyesebb vendéglátásban részesültünk. Asztalhoz ülve láttunk hozzá a magunkkal hozott ételhez és a pultnál mért italhoz. Mikor kenyerünk fogyni kezdett a kocsmáros megkérdezte elküldessen-e érte? És végezetül mikor távozásunkkor – ellensúlyozandó a jelenlétünk által okozott felfordulást – csekély borravalót akartunk adni neki, azt nem volt hajlandó elfogadni.

Sok hasonló, falusi kocsmában megfordultam előtte is és azóta is. De ilyen szívélyességgel, vendégszeretettel ritkán találkoztam. Nagyon sajnáltam, mikor pár év múlva hiába kerestem a Kikerics büfét. Új tulajdonosa a Sport Büfé nevet adta neki.Az azt követő tulajdonos, pedig a “Nekem 8” nevet. Nekem nem az...

Senki nem lehet próféta a saját hazájában.

10 évvel ezelőtt vált valóra a szüleimnek régóta megígért utazás: húgommal együtt eljutottunk Velük Erdélybe. Torockón szálltunk meg és mindenképpen szerettem volna virágzó orchideát mutatni Nekik. Mivel augusztusra járt, ez nem tűnt olyan könnyű feladatnak, mint mondjuk májusban. Hazafelé útbaejtettük a Tordai-hasadékot és gondoltam, ha valahol, akkor a patakot kísérő ligeterdőben van esélyem virágzó nőszőfüvet találni. Rövid keresés után találtam is néhány elbai nőszőfüvet (Epipactis albensis, amelyet addig Románia területén még nem észleltek). Nagyon örültem és diadalittasan szólítottam a rokonságomat. Édesanyám és húgom ért oda először. Közöltem velük ez bizony – a látszat ellenére – orchidea. És miért nem virágzik? – szólt a kérdés. De, virágzik – feleltem.

Kisvártatva megérkezett édesapám is. – Mi az? – kérdezte. Mire édesanyám lelkesen felelte: – Orchidea!

Apám bizalmát tudásomban jól kifejezi lakonikusan rövid válasza: – Ha igaz!!

Ekkor már mintegy 25 éve tanulmányoztam az orchideákat és 15 éve jelent meg az első orchideás könyvem...

Hogy volt...

1995-ben (negyed évszázada) jelent meg a „Vadon élő orchideák" című könyv. Belátom: ezer sebből vérzik. Nemcsak mi követtünk el hibákat, de még a kiadó és a nyomda is. Nemcsak a címet, a méretet, a dizájnt, de még a borítót is másképpen képzeltük el… (Nem beszélve a sápadt kosbor színéről.) De nem ez a lényeg. Egyetemistaként, akkor már három éve próbáltuk kiadatni a könyvet – és mire megjelent már végeztünk… Karanténpakolás, a több mint 30 évnyi fotóanyag rendszerezése (és az új orchideás könyvhöz kapcsolódó képválogatás) közben kifejezetten figyeltem arra, hogy találok-e olyan képet ahol, szerzőtársaimmal, Vidéki és Sulyok kollégákkal együtt pózolunk a nagy magyar természetben… Eleddig nem sikerült. Valószínűleg ennek az is oka lehet, ha valamelyikünk fényképezett akkor nem került rá a képre…. Emellett sokkal fontosabbnak ítéltük a növények fényképezését, mint saját magunkét… De érzékelve a tizenegy fős olvasótábor szűnni nem akaró buzdítását, két eddig előkerült képet közzéteszek.

Az ominózus könyv borítója

Vidéki Robival a Gömör-Tornai karszton

Sulyok Józsival a bátorligeti Nagylegelőn

Mindenki zoológusnak (ornitológusnak) születik, csak van aki továbbtanul...

Legalábbis ezt tartja egy - főképp természetvédők és botanikusok között terjedő - mondás. Ez jutott eszembe a karantén indukálta rendrakás közben, mikor érdekes dolgokra bukkantam. Néhány olyan képet mutatok, ami illusztrálja, hogy én is zoológusnak születtem, csak továbbtanultam... Eleinte kizárólag a gerinces állatok érdekeltek. 

Erről tanúskodik egy három éves koromban készült fénykép ahol nagypapám és kutyái társaságaban vagyok látható. Rá se hederítettem a madárkeserűfűre és az angolperjére az udvaron...

A legfőbb kedvenceim a madarak voltak. Nyaranta az agárdi Chernel István Madárvártán Radetzky Jenő bácsi keze alatt töltöttem 1-1 hetet. Sok érdekeset láttunk, és sokat tanultunk. Például a teljes hazai madárfauna tudományos neveit. Délelőttönként preparátumok alapján rajzoltuk le a madarakat. Így a legkönnyebb megjegyezni jellegzetességeiket. 

15 éves koromban mikor 1. helyezett lettem a Kitaibel-versenyen, a Búvár című újság "madárfenomén"-nak nevezett...

Pedig ekkoriban már érdekeltek a növények is. Főként azért mert nem repültek, futottak el a fényképezőgépem elől. Most a kezembe akadt az első fényképeim közül kettő. Ezek még fekete-fehér negatívra készültek, a szovjet gyártmányú, nem tükörreflexes Vilia típusú fényképezőgéppel. 

Az egyik őszi kikericset ábrázol (emlékszem Kapolcsig kerekeztünk érte). 

A másik Veszprém mellett 1985 szeptemberében virágzó fekete kökörcsint ábrázol. Addig még nem találkoztam ősszel virágzó kökörcsinnel. Gondolkodtam rajta, hogy miként tudnám "felfedezésemet" (annak idejét fényképen dokumentálni. Úgy döntötttem a legutóbbi (1985 szeptemberi) Búvár lapszámmal fényképezem le. Ez a következő év márciusáig perdöntő bizonyíték lesz :-)

Karantén-botanika: Debrecen Óvoda utca

Elmentem a debreceni Óvoda utcába, hogy megnézzem azt a gyöngyvesszőt amit Löki Viktor és Lovas-Kiss Ádám találtak tavaly ősszel. Viktor Streets of Debrecen projektje keretében Ádámnak tűnt fel a növény. A cserje valóban a korábban hazánkból kipusztultnak hitt csipkés gyöngyvessző (Spiraea crenata). Ezúton is gratulálok a megtalálásához! Mintegy másfél négyzetméter alapterületű, erőteljes sarjtelep, amely dúsan virágzik. Közvetlenül mellette az elterjedt dísznövény Spiraea xvanhouutei is nő, de attól könnyen elkülöníthető leveleinek erezete és színezete, valamint eltérő virágzatai segítségével. Korábban Máté András találta a fajt Kecskemét-Ménteleken, egy ház előtt. Sikerült kiderítenie, hogy a példány valószínűleg a kunpeszéri-erdőből származik. Az Óvoda utca példány eredetét eddig nem sikerült kinyomozni.

Az orchidiotizmusról

A vadon élő orchideák (azaz a kosborfélék) „rajongóinak” megnevezésére szolgáló „orchidióta” kifejezés a 20. századi magyar botanika egyik legnagyobb alakjától, Soó Rezső professzortól származik.

Tény, hogy az orchideákban van valami nehezen megfogalmazható különlegesség, amely az arra fogékonyakat magával ragadhatja és rabul ejtheti. Gyerekkoromban sokáig ornitológusnak készültem és sokáig azt sem tudtam, hogy hazánkban élnek orchideák. A meghatározó olvasmányélményt egy, a Búvár című folyóiratban 1978-ban, Németh Ferenc tollából megjelent cikk jelentette, amely a Rovarutánzó orchideáink: a bangók címet viselte. Ellenállhatatlanul érdekesnek találtam. 

Ez a cikk 1985-ben jelent meg (Németh Ferenc tollából), ebben az évben találtam életem első orchideáját 

Az 1981-es Németh-Seregélyes-féle "Ne bántsd a virágot" két oldala - ebben a könyvben olvastam először az "orchidiotizmusról"

Elhatároztam, hogy ezeket a növénycsodákat magam is látni, fényképezni szeretném. Ezt követően hamarosan meg is találtam az első orchideát, amelyet azután még számos követett... Abban, hogy egyre inkább a növényfényképezés felé fordultam, komoly szerepe volt annak a felismerésnek is, hogy a növények nem szaladnak vagy repülnek el objektívem lencséje elől. Ebben az időszakban ébredt fel bennem az a fajta vadász-szenvedély, amely eleinte az orchideák, majd más szépséges és veszélyeztetett növények megkeresésére, lefényképezésére sarkall. Szerencsére időközben több olyan embert ismertem meg, akik számára mindez hasonló – és a kívülállók számára alig érthető – örömet okoz. Viselkedésünk és motivációink – belátom – némileg eltérnek az átlagpolgárétól és ezért is érezzük találónak magunkra az orchidióta kifejezést. Egy, növényfotósok és botanikusok között terjedő történet talán segít megvilágítani mire is gondolok.

A történet szereplője a magyar növényfotográfia egyik úttörője, aki valamikor a két világháború között különleges megjelenésű orchideát:egy sallangvirágot fényképezett. A kép elkészítéséhez a megfelelő perspektívát keresve lehasalt a földre, fényképezőgépét fekete vászonanyaggal takarta le és ez alá bújva nézett a gép keresőjébe. Már egy ideje látszólag mozdulatlanul feküdt a növény előtt s várta, hogy elálljon a szél és a kép elkészítéséhez a fényviszonyok a lehető legjobbak legyenek. Elmélyült tevékenysége közben észre sem vette, hogy társasága akadt: egy idősebb parasztember figyelte már percek óta. A bácsi türelmesen várt, hogy vajon mit is csinál, de csak annyit látott, hogy egy városi, „vasalt nadrágos” ember hasal a fűben, aki a fejére fekete ruhát terített...

Végül cseppet sem leplezett érdeklődéssel és csodálkozással odalépett, megköszörülte a torkát és  illemtudóan köszönt:

– Adjon Isten jó napot!

– Jó napot kívánok! – felelte a földről felkászálódva a meglepett fotográfus.

– Mit tetszik itt csinálni?  – érdeklődött az öreg.

– Ezt a növényt fényképezem éppen – mutatott az előtte lévő orchideára a városi ember.

A bácsi rá sem hederített a növényre, de közelebb hajolva óvatosan kibökte:

– Hülyének tetszik lenni?

A meglepett fotós hirtelen köpni-nyelni sem tudott, gyorsan átfutott a fején, hogy elmagyarázhatná a látszat ellenére ő teljesen normális, megmutathatná fotómasináját és elmondhatná, hogy tényleg növényeket fényképez. De azonnal rájött, hogy a  hosszadalmas és bizonytalan eredményű magyarázkodás helyett jobban jár ha ráhagyja az öregre amit gondol:

– Igen. – mondta elhaló hangon.

– Hát, hiszen mindjárt gondoltam! – felelte megnyugodva a bácsi.

Eddig a történet, amelyről nem tudom, hogy valóban így esett-e meg, de ha esetleg nem akkor is úgy vélem: igen jellemző, amely akár meg is eshetett volna.

Vajda Ernő növényfényképezés közben és az (adriai) sallangvirág általa készített fényképe a Magyar növényvilág képeskönyvében

Három ábra a készülő orchidea-zsebhatározóból

Az utóbbi két napot rajzolással, színezéssel töltöttem. Ennek eredménye az alábbi három didaktikus ábra a készülő orchidea-zsebhatározóból. A hazai gumós kosborfélék három eltérő éves ciklusát és fenológiáját hivatottak illusztrálni. 

Emlékezés Seregélyes Tiborra

Seregélyes Tibor (Óvári Miklós felvétele)

Nevével először középiskolás koromban a Németh Ferenccel közös szerzőségben készült két könyvükben (Ne bántsd a virágot és a 88 színes oldal a tavaszi vadvirágokról) találkoztam. Ennek a két könyvnek döntő jelentősége lett későbbi pályaválasztásomban. Az utóbbi kötetben megjelent hóvirágot ábrázoló fényképet például igen sokszor nézegettem, ilyen fotót szerettem volna készíteni erről a fajról, de azóta sem sikerült...

Neve már ekkor fogalom lett többünk számára. Képeit mindig etalonként emlegettük, találgattuk, hol és miként készülhettek, tervezgettük, miképpen tudnánk mi is hasonlókra szert tenni.

Elsőéves egyetemista koromban került sor az első személyes találkozásra a kunpeszéri bányató partján, amelyet Sulyok József és Vidéki Róbert barátaimmal együtt nagy izgalommal vártunk. Alaposan meglepedett bennünket Tibor félmeztelen, napbarnított, szakállas alakja, de talán még inkább kedves közvetlensége. A legelső találkozáskor felajánlotta a tegeződést, hamarosan úgy éreztük, mintha régen ismernénk. Az este közeledtével tüzet rakott, majd (az akkor még kétütemű) Trabant csomagtartójából bepácolt húsok és hússütő rács került elő… Az italok fogytával a legtermészetesebb módon felajánlotta, hogy bemegy a faluba sörért. A kellemes estét követően hajnalig tartó beszélgetés következett.

Ebben az időszakban már érdeklődtünk a hazai orchideák iránt, de egyértelműen Tibornak volt köszönhető, hogy rácsodálkoztunk a mediterráneum orchideákban (különösen Ophrys-fajokban) való gazdagságára. Tibor barátaival ugyanis a 90-es évek elején egy-egy ízben ugyanis Krétára és Görögországba utazott. Az Ő diái és élménybeszámolója döbbentett rá bennünket arra, hogy elérhető távolságban lévő, gazdag flórájú, szép tájakra utazhatunk. Inspirációja nyomán indultak el tavaszi, „bangó-vadász” mediterrán túráink.

Számunkra mindig nagy élmény jelentettek, a rendszerint téli időszakban megrendezett, diavetítéssel összekötött baráti összejövetelek. Ágival együtt többször eljöttek a zalakomári találkozókra is, de többször mi vendégeskedtünk Náluk, eleinte Pesten az Albert utcai panelház sokadik emeletén, később pedig Velencén. Ezek az összejövetelek (vagy ahogy Tibor egykori szobatársa, Juhász-Nagy Pál nyomán nevezte:„poipoidromok”) számunkra az év fontos, nagyon várt eseményei voltak. Ilyenkor ki-ki levetítette az előző évi „diatermés” legjavát. Természetesen mindez vidám, vörösboros hangulatban történt, de roppant sokat lehetett tanulni, ilyenkor Tibor a képeinkhez fűzött fototechnikai megjegyzéseiből is. Ilyenkor előkerültek persze régi, megfakult színű "ős-diák" is, amelyek elhalványult színeiért nemcsak a koruk és a gyenge minőségű nyersanyag volt felelős, hanem az is, hogy - Tibor szavaival élve - "lóhúgyban hívták elő őket". Egy-egy kép kapcsán azután sokszor megelevenedtek elkészülésének körülményei is. Az este fénypontja természetesen Tibor vetítése volt. Ilyenkor sorra előkerültek a legkülönbözőbb kedvenc helyszínek (például bulgáriai magashegységek, Dabas, Hawaii, Csákvár, Kanári-szigetek stb.) vagy kedvenc növények, témák. Áradt Belőle valami olyan eleven erő, ami a téma iránt nem különösebben érdeklődő, de egyébként nyitott laikusokat (például nem-biológus szakos egyetemistákat) is megfogta. Tibor hosszú ideig tartott igen népszerű, vetítéssel illusztrált speciál kollégiumokat az ELTE Növényrendszertani- és Ökológiai Tanszékén, még jóval azután is, hogy már nem volt a Tanszék munkatársa. Ezek az előadások legendásak voltak, de Tibor hatása messze kisugárzott Budapestről. Lélegzetelállító 6 × 6-os formátumú „nagydiáit” régi, NDK-gyártmányú vetítővel varázsolta a vetítővászonra vagy a csupasz fehér falra. Miközben a vetítés félhomályában a maga előtt tartott dia-dobozból egyenként vette elő a diákat és helyezte be őket a vetítőbe, az éppen kivetített képről rövid előadásokat rögtönzött, roppant egyedi, lebilincselő stílusban. A képeken kívül talán előadásmódjának ez az utolérhetetlen könnyedsége volt a legnagyobb hatással közönségére. Ugyanilyen élvezet volt elkísérni terepre is. Szakszerű, de mégis élvezetes előadásait jellegzetes humor szőtte át. Egyes növények vagy képek kapcsán kisebb anekdoták elevenedtek meg. Ezekben szó esett fiatalkori bohémságról éppúgy, mint hogy például miképp lehet a kispénzű – és ezokból vadkempingezni kívánó – túristának kijátszani a szlovák természetvédelmi őr éberségét. Egyes mondásai baráti körünkben valóságos szállóigévé váltak. Ilyen a „Süt, főz!” (ezt akkor használta, ha valami elkészült, tökéletesen rendben volt, működött), „Miért tudunk mi ennyire?”, vagy köszönés gyanánt a „Vau!” illetve búcsúzáskor – és minden politikai felhangtól mentesen – a „Szebb jövőt!”.

Úgy gondolom, hogy fotográfiai stílusa, látás- és közelítésmódja többünkre volt igen nagy hatással. Gyakran idézzük Tőle, azt a minden növényfotográfus számára megszívlelendő tanácsot, hogy nem a növényt, hanem a növény imázsát kell lefényképezni. Még első szárnypróbálgatásaink során tudatosította bennünk, hogy ahhoz, hogy jó növényfotót tudjunk készíteni, a legtöbb fajhoz le kell hasalni, néha akár a gépet a talajba is be kell ásni. Tőle hallottam például először a szórt ellenfény káros hatásáról, a több tízmásodperces expozícióval alkonyat idején készült képekről. Önzetlenül osztotta meg tudását mindenkivel. Egy alkalommal  az ELTE Növényrendszertani Tanszékének folyosóján megcsodáltam egy máig ott megtekinthető képét és áradoztam Standovár Tibornak róla, illetve arról, hogy milyen sokat köszönhetek neki, mire Standy megjegyezte: „–Mindannyian Seregély-tojások vagyunk!” Pedagógiai módszerei nem voltak hagyományosnak mondhatók. Emlékezetes például egy vendéglátóipari egységben folytatott növényrendszertan-gyakorlati referálás, amelynek során barkochbá-val kellett kitalálni az illető növényfajt.

Legtöbb növényképének igen jellegzetes stílusa, perspektívája van: a témát adó növény többé-kevésbé a kompozíció közepén helyezkedik el, de többnyire a jellegzetes élőhelyében foglal helyet. Emiatt képei kissé távolabbról, „tágabb perspektívában” mutatják be az illető növényt.
Bár az utolsó évekig igen sokat volt terepen, de sokszor emlegette, hogy térképezés vagy más botanikai felmérés ("bér-bokorugrás") közben nem lehet igazán fényképezni, de „jövőre” ismét fog erre több időt szentelni. És nem adta fel a reményt, hogy megvalósítsa a dédelgetett álmát: megírja a ’magnum opus’-t, a hazai növényvilág változatosságát, szépségét, veszélyeztetettségét összefoglaló látványos és átfogó nagy könyvet, amiben minden benne van. Ahogy ő mondta: „a nagy fehér elefántot”. Nagyon jó stílusban írt, bár kevesebbet mint sokan szerettük volna. Stilisztikai tanácsaival sokat segített barokkos körmondataim rövidítésében, a tudományosan megalapozott tudnivalók közérthetővé tételében, Egy alkalommal például valami olyasmit találtam írni, hogy "kosborfélék családjának (Orchideaceae) képviselőit kellő gyakorlattal éretlen, érett, sőt száraz terméses állapotú generatív hajtásaik alapján is felismerhetjük". Ehelyett azt javasolta, hogy "az orchideákat kórójukról azonosítani a kosborismeret magasiskolája". 
Rengeteget tett a hazai természetvédelemért, botanikáért. De ennél is többre értékeltük megismételhetetlenül egyedi, kreatív, végtelenül derűs személyiségét. Kreativitására, alkotókedvére jó példát jelentettek a saját maga által készített, gondosan és helytakarékosan megtervezett, míves fabútorok (egyik hobbija volt az asztalosság). Avagy a panelház konyhaszekrényének ajtajára diavetítővel kivetített kép alapján aprólékos pöttyözéssel készülő (de tudomásom szerint el nem készült) lepkeszárny. Avagy a vegetáció- és élőhely-térképezéshez akkoriban nem könnyen beszerezhető légi felvételek elkészítéséhez használt sárkányrepülőzés vagy fényképezőgép-hordozó sárkány-eregetési kísérletek. Életvidám személyiségéhez hozzátartozott, hogy gyakran dudorászott magában – mint Judit lányától megtudtam – egy általa még négy évesen költött dalt.

Időnként a debreceni biológus-hallgatóknak is tartott egy-egy előadást. 2001. márciusában egy ilyen alkalommal találkoztunk Debrecenben és kerestük fel az egyhajúvirágot…. Útközben Palkó Sándorról, az akkoriban már nagybeteg jóbarátról is beszélgettünk. Tibor úgy gondolta, ha ilyen helyzetbe kerülne, amíg csak lehet próbálna normális életet élni és élvezni azt. Egy év múlva diagnosztizálták Nála a később halálosnak bizonyuló kórt… És valóban korábbi szavainak megfelelően, igen pozitívan állt az élethez, bár százalékokban mérhető esélyeiről rendkívül reálisan nyilatkozott.

Utoljára 2005. nyarán láttuk, a Simán-portán, egy söjtöri poipoidrom-on.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy személyisége mindenkit megragadott. Aki csak ismerte, mindenki kedvelte, szerette. Ennek illusztrálására, legyen szabad elmondanom egy rövid történetet. Egy alkalommal Raksányi Zsolt barátommal a Kutya-hegyre igyekeztünk. Útközben egy szembejövő túristacsoport mellett haladtunk el, akiknek fülét megütötte, hogy „a Seregély”-ről beszélgettünk. Mosolyogva köszöntek és közölték: – Minket is Ő tanított.

Azt hiszem, sokunkat.

---------------------

Ezt az írást pár napja közzétettem egy közösségi oldalon. Ennek hatására kaptam néhány érdekes és jellemző megjegyzést, amelyeket az alábbiakban adok közre:

„Az élethez való helyes viszonyulásról legalább annyit tanultam Tőle, mint a vegetációtérképezésről” (Sipos Katalin)

„A legnemesebb volt, a szó valódi értelmében, köszönöm a sorsnak, hogy találkozhattam vele. Auráját soha nem feledem, magamban őrzöm, amíg csak élek!”  (Raksányi Zsolt)

„Kitüntetettnek érzem magam, hogy Tibor a barátai közé emelt.” (Simán László)

„Egy életre megerősítette bennem a reménytelennek tűnő ügyekhez való hozzáállást, miszerint az ember tegyen meg mindent, amit tud, a kudarccal pedig ne foglalkozzon. Igaz ember volt!” (Büki József)

„Tőle tanultam meg, hogy elveszíteni egy tárgyat, legyen az bármily drága, nem a világ vége” (Pásztor Erzsébet)

„Egyik kedvenc játéka volt velünk, hogy törölközővel bekötött szemmel kézzel tapogatva határozta meg a kezébe adott növényeket.” (Bakó Botond) 

-----------------

Szintén a fb-bejegyzés hatására kaptam Jánossy Lászlótól néhány képet, amelyeket Dobolyi Konstantin készített 1975-ben, ELTE-s hallgatók terepgyakorlati kirándulásain, amelyeket Tibor vezetett a Szársomlyóra és Dabasra. Köszönöm szépen Dobolyi Konstantinnak a képek elkészítését, megőrzését és hozzájárulását a közzétételükhöz! Azt hiszem ezek a 45 éves képek sokunknak igen érdekesek.

"Tibor boszorkánygyűrűben" . Terepgyakorlat az ELTE hallgatóinak Dabason, 1975-ben. Fotó: Dobolyi Konstantin

Átkelés egy dabasi csatornán (Seregélyes Tibor & Jánossy László). Terepgyakorlat az ELTE hallgatóinak Dabason, 1975-ben. Fotó: Dobolyi Konstantin

Seregélyes Tibor terepgyakorlatot vezet az ELTE hallgatóinak 1975 februárjában. (Magyar kikerics megtekintés a Szársomlyón.) Fotó: Dobolyi Konstantin

---------

Tibor részletesebb életrajza - az egykori tanítvány Szollát György tollából - megjelent a Kanitzia című folyóiratban és teljes terjedelmben elérhető itt.