Kedvenc íróm, Fekete István Kálvária című novellája

KÁLVÁRIA
Faluhelyen nem nől a temető, csak telik. Egy része látszólag üres, s itt jó szagú, dús füvek nőnek a sírásó örömére, akinek ez a kaszálója: más részen régi sírok süppednek; ismét más részen keményen állnak még a fejfák és a friss földhányásokon kerti virágok bánatoskodnak az otthonvalók helyett. A sírok azután körbejárnak. Mindig másutt vannak az újak, és mindig másutt van a sírásó kaszálója, csak az emberek ezt nem veszik észre, mert mire észrevennék, már maguk is kikerülnek a temetőbe.
Faluhelyen nem nől a temető, hiszen nem is nőhet, mert egyik oldalán az országút határolja, másik két oldalán a megnövekedett falu, míg a negyediken a sírásó kis földje, aki így könnyen megosztja munkáját a halott emberek és az élő kukorica vagy krumpli között. De a temető nem nől, s ezért előfordul, hogy sírásás közben némely sárga csontok kerülnek elő, melyeket az öreg Banai enyhe tisztelettel félrerak, s amikor kész az új sír, a fenékre ismét visszarakja a csontokat, és földet szór rá, nehogy valami avatatlan, borzongáséhes öregasszony észrevegye.
– Nyugodjál, testvér, tovább – mondja gyengéden, és a lapáttal egyenesre simítja lent a földet. Így azután az ősök pora összekeveredik az utódokéval, ami nemcsak helyénvaló, de szeretetteljes dolog is.
Ezek szerint nem is fontos, hogy nőjön a temető, ámbár néha nem ártana, ha kicsit nagyobb lenne, ha teszem azt – kálváriát akarnak benne állítani.
Mert – akarnak.
A bejárattól jobbra éppen van üres hely, és már ki is nézték a kálváriadomb helyét, mert a helybéli felfogás szerint a kálváriának dombon kell lennie. Domb azonban nincs, hacsak a temetőárkán kívül lévő kopasz dombocskát be nem hordják.
– Hát behordjuk – mondták az emberek –, és be is hordták szénakaszálás és aratás között, amikor szuszogtak egy kicsit a lovak. Puha lösz volt a dombocska, nem termett rajta más, mint kakukkfű és benne – amint kiderült – régi-régi csontok, de sok. Temető volt a dombocska is abban az elmúlt világban, amire már nem emlékezett senki.
– Török csontok ezek – mondta Futó Kati néni –, hallottam öreganyámtól, hogy templomuk vagy mijük volt errefelé.
– Löhet – mondta Banai, akit bosszantott, hogy Kati néni ebbe a szakmai kérdésbe is beleüti az orrát –, de embörök voltak ezök is.
– Hát persze – nézték az emberek a megsárgult koponyákat, és rádőltek egy pillanatra az ásónyélre, mert az enyészet szele megérintette nyugodt szívüket.
– Gyerökök – fordult felénk ezek után Banai –, hordjátok a csontokat a temetősarokba, lögyenek szent helön, akárkik vóttak. De tisztösséggel!…
Én nem tudom, a mai gyereknek mi a gyönyörűség, de nekünk embercsontokat hordani nagy gyönyörűség volt. Egy-egy koponya körül már nézeteltérések is támadtak, sőt Berta Jancsi (az a hazudós) egyszerűen be akart bennünket osztani, hogy ki visz kezet, ki visz lábat és ki a bordákat. Ő – természetesen – a koponyákat. Erről persze szó sem lehetett, s a tisztességes, sőt eleinte áhítatosnak indult munka rövidesen és alaposan elfajult. Persze nem a felnőttek előtt, hanem a líceumkerítés mögött! A szelíd Puska Péter már sírva jött vissza, és amikor Jancsi az én utamat is elállta, hogy „ide a fejivel!”, nagyon szép verekedés kezdődött, amelyben a koponya elgurult, de a karcsonttal alaposan orron ütöttem ellenfelemet, amit ő egy combcsonttal viszonzott.
Juj! Ebben a felhevülő pillanatban jelent meg Futó Kati néni, és csípőre tette a kezét… Ezek után már nem is történt semmi, minthogy Kati néni – ahogyan mondani szokás – „leszedte rólunk a keresztvizet” és „ránk adta a tisztát”. Pedig nem is kiabált, csak sziszegett, és még a temető fáit is enyhe borzongás járta át.
– Ti istentelenök! Ti gyalázatosok… de majd, majd! Majd számon kérik, nem ám nappal, de nem ám, majd éccaka, ha tutulnak a kutyák, aztán dobog a pallás!…
És felemelte fehér kezét, amely alig különbözött azoktól a kezektől, amelyeket a föld alól szedtünk ki. Huh!
És attól kezdve elcsendesedve hordtuk a csontokat. Délután már tisztelettel, estefelé félelemmel, és amikor alkonyodott, már senki se akart koponyát vinni, még Berta Jancsi se, ez pedig nagy szó.
Mire hazaértem, este volt, csontszagú, földszagú, félelmetes este. Más a ház és más a szoba. A sarokban csönd és árnyék, az ablak mögött titkos éji világ; megvetett ágyam: mint a ravatal, és a padláson néha dobban valami…
– Mi az? – ültem fel riadtan.
– Mi lenne – ásított nagyanyám –, macska. Aludj!
Ja, ezt könnyű volt mondani. Dehogy aludtam, dehogy aludtam. Az éjszaka zörejei a szívemen kopogtattak. Majdnem felsikítottam, amikor kinyílt az ajtó, és dohos hidegség sóhajtott be a szobába.
– Ez volt az? – kérdezte valaki.
– Ez!!
És már vittek is valakik a temető felé. Szinte repültünk, ámbár én dermedt voltam, akár a jég.
– Itt van! – és odalöktek a többi közé.
Az új kálvária dombja világos volt, s ebben a világosságban alacsony templompadokban ülve vagy mellette állva különös emberek. A földön Berta Jancsi, Vince Ferkó és a többiek. Puska Péter az első padban ült szomorúan és szigorúan. Igaz, ő nem verekedett! – gondoltam.
És rám nézett mindenki.
– Az én kezemmel verekedett – mondta egy turbános, szakállas török –, a fejét akarom…
(Nem is mérgesen mondta.)
– Az én fejemmel gurigázott – mondta egy főkötős asszonyság –, a szívét akarom.
– Kiszedte a kisbaglyokat… a kápolna tornyából – mondta egy csizmás, gatyás siheder –, a kezét akarom.
– Felebarátaim – állt fel egy papi ember –, nem azért kaptátok vissza testi mivoltotokat, hogy bosszút álljatok! Avagy nem voltatok tik is gyerekek?… Megígéred-e, hogy istenfélő, jó gyerek leszel ezentúl?
– Ígérem! – akartam kiáltani, de csak nyöszörögni tudtam, és az az asszonyság a kezemre tette hideg kezét.
– Mit nyögsz? – kiáltotta, és megrázott, gyertyával az arcomba világítva a nagyanyám.
Verejtékben úsztam, és olyan jó voltam hetekig, hogy apám már orvost akart hívatni, ámbár nem volt nekem semmi testi bajom, de azóta tudom, hogy a régi vagy új kálváriadombot elsősorban a lelkével járja meg az ember.

Löki Viktor PhD-értekezésének munkahelyi vitája

Meghívó

Löki Viktor

(Debreceni Egyetem, Juhász-Nagy Doktori Iskola)

’ A temetők szerepe a növényi biodiverzitás megőrzésében’ című egyetemi doktori (PhD) értekezésének munkahelyi (előzetes) vitájára

Időpont: 2018. január 30., 13:00 óra

Helyszín: Debreceni Egyetem, Növénytani Tanszék, Diószegi Szeminárium (Élettudományi Épület, 1.035), 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.

Az értekezés opponensei:                        Dr. Török Péter, MTA doktora, egyetemi docens (Debreceni Egyetem TTK Ökológiai Tanszék)

                                                                           Dr. Babai Dániel PhD, tudományos munkatárs (MTA  Néprajztudományi Intézet)

A bíráló bizottság elnöke:                         Prof. Dr. Vasas Gábor (Debreceni Egyetem Növénytani Tanszék)

"A halál árnyékában" - temetői kutatásaink visszhangja az Earth Island Journal-ban

Az Earth Island Journal című amerikai ismeretterjesztő folyóirat legfrissebb számában Eric Freedman tollából jelent meg egy "In the Shadow Of Death" című cikk a temetőknek természeti értékek megőrzésében játszott szerepéről. Az írásban a 2014 óta folytatott temető-kutatásunk több eredményéről is szó esik.

Cikk az albániai temetők orchideáiról

Megjelent az albániai temetők orchideaflórájáról írt közleményünk a Pakistan Journal of Botany című folyóiratban

Összefoglalás

Temetők jól ismert menedékhelyei számos élőlénynek, mivel e különleges élőhelyek hagyományos kezelése komoly természetvédelmi értéket kölcsönöz nekik. Bár a vallás is hatással van a temetők használatára és kezelésére, azt eddig nem vizsgálták, hogy a felekezeti hovatartozás miként befolyásolja a természeti értékek fennmaradását. Ennek megválaszolására 166 albán temetőben mértük fel az ott előforduló orchideákat és vizsgáltuk a temetők jellemzőit (földrajzi helyzet, tengerszint feletti magasság, terület, sírokkal borított terület aránya, erdővel borított terület aránya, gyeppel borított terület aránya, felekezeti hovatartozás). Összesen 88 temetőben (a vizsgált temetők 53%-ában) találtunk orchideát (összesen 29 taxont). Eredményeink alapján a muszlim temetők átlagosan több orchideának adnak otthont, mint a keresztény temetők. Az orchideák mennyisége szignifikánsan pozitívan korrelál a tengerszint feletti magassággal. Vizsgálatunk alapján egyrészt az albán temetők jelentős orchidea-refúgiumok, másrészt a vallási hovatartozás befolyásolja a temetők hosszú távú használatát és ez jelentős hatást gyakorol a természeti értékek fennmaradására.

A teljes közlemény letölthető innen.

A: A temető kerítésének hatása: a növényzet borítása a legeltetés következtében sokkal kisebb a temetőn kívül (a bal oldalon), mint a temetőn belül (jobbra). [Drashovicë, Vlorë]; B: Anacamptis morio [Qinam, Kolonjë]; C: Anacamptis laxiflora [Vlorë, Vlorë]; D: Epipactis microphylla [Zgosht, Librazhd]; E: Ophrys apifera [Shtrazë, Elbasan]; F: Ophrys epirotica [Cerenec i Eperm, Bulqizë]; G: Ophrys crassicornis [Vlorë, Vlorë]; H: Platanthera chlorantha [Plasë, Korçë]; I: Serapias parviflora [Fterë, Delvinë]. – A fényképeket készítették:  A : Takács A.; B – I : Molnár V. A.

Hivatkozás

Molnár V. A., Takács A., Mizsei E., Löki V., Barina Z., Sramkó G. & Tökölyi J. (2017): Religious differences affect orchid diversity of Albanian graveyards. – Pakistan Journal of Botany 49(1): 289-303.

Sic transit gloria Mundi

Törökország Hatay tartományában Sofular nevű településen van egy orchideakedvelők körében zarándokhelynek számító temető. Közel esik a szír határhoz, így mi oda sajnos nem jutottunk le, de Kreutz (1998) könyve alapján a következő 10 orchideafaj előfordulása ismert innen:

Anacamptis coriophora subsp. fragrans

Anacamptis morio subsp. morio

Anacamptis pyramidalis

Anacamptis morio subsp. syriaca

Epipactis turcica

Neotinea tridentata

Ophrys cilicica

Ophrys holoserica subsp. episcopalis

Ophrys mammosa subsp. posteria

Orchis simia

 

 

 

A világháló tanúsága szerint a nyugati világ felé orientálódó Törökországban ezt a temetőt is utolérni látszik a végzet: hatalmas munkagépekkel „tesznek rendet”, vágják ki az őshonos fákat és bokrokat és gyalulják a talajt. A török nyelvű beszámoló szerint tisztítási és karbantartási munkát folytatnak a település temetőjében, amelyet környezetvédelmi és köztisztasági okok miatt megszabadítanak ”szabálytalanul növekvő bokrok”-tól (powered by Google Translate).
 

 

 

Forrás:

SOFULAR MEZARLIĞI TEMİZLİK VE BAKIM ÇALIŞMASI

Közvéleménykutatás a temetőkről

Mint arról néhányszor itt is tudósítottam, évek óta foglalkozunk hazai, európai és kis-ázsiai temetők élővilágával. E munka során szembesültünk a temetők kezelésében az utóbbi évtizedekben bekövetkező drasztikus változásokkal. A jelenséget igyekszünk vizsgálni a temetőket látogató emberek (javarészt nyilván laikusok) körében végzett közvéleménykutatással. Emellett a blogomon indítottam egy másik felmérést  amelyben arra keresek választ, hogy a szakmabeli vagy a természet iránt elkötelezett emberek miként vélekednek ezekről a kérdésekről.
Összesen 8 kérdést tettem fel, amelyek megválaszolására néhány kattintással lehetséges és erre 2016. november 11-éig van lehetőség. Egy kérdésre válaszként általában csak egy lehetőség jelölhető be és egy IP-címről minden kérdésről csak egyszer lehet szavazni (de a leadott szavazat november 11-éig módosítható).
A kérdések és a válaszlehetőségek a blog jobb oldali sávjában, felül olvashatók.

Hálás vagyok mindenkinek, aki néhány percet rászán a kérdések megválaszolására!