Magyarország védett hajtásos növényei - Lápi korpaharaszt

Lápi korpaharaszt

Lycopodiella inundata (L.) Holub

Cirkumboreális, főleg óceánikus éghajlatú területeken előforduló faj. Időszakosan elöntött homokos vagy tőzeges talajokon, oligotróf lápokon él. Megtelepedhet másodlagos élőhelyeken (felhagyott és extenzíven használt bányák, tavak és tározók gátjai, tajgaerdők gáz- és olajbányászat által létrehozott zavart felszínei). Néhol (pl. Csehországban) ma már minden előfordulása antropogén lelőhelyeken ismert [Molnár V. A. et al. 2024]. Hazánkban 2021-ben, a Zempléni-hegységben, egy 1980-as években létesített sípálya északi kitettségű lejtőjén felszínre bukkanó vizű források közelében, erodálódó, nagyvadak által taposott, csupasz talajfelszíneken került elő [Kaplan Z. et al. 2019]. Fennmaradása szempontjából igen fontos a szivárgó források megőrzése és a lejtő beerdősülésének megakadályozása.

Kelecsényi Péter & Molnár V. Attila

A fényképeket készítették: E  - Riezing Norbert, F-G: Molnár V. Attila

A térképet szerkesztette: Takács Attila. A spóraérési időszakot és a természetvédelmi értéket bemutató diagramot szerkesztette: Nagy Timea.

Irodalom

Chen D. K. et al. 2022: A global phylogeny of Lycopodiaceae (Lycopodiales; Lycophytes) with the description of a new genus, Brownseya, from Oceania. – Taxon 71: 25–51.

Kaplan Z. et al. 2019: Distributions of vascular plants in the Czech Republic. Part 8. – Preslia 91: 257–368.

Molnár V. A. et al. 2024: Adatok a Pannon Ökorégió őshonos növényfajainak ismeretéhez I. (1–5). – Kitaibelia 29: 160–172.

Takács A., Bauer N. & Molnár V. A. (szerk.) 2025: Magyarország védett hajtásos növényei. – Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, Deb-recen – MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. ISBN 978-963-490-569-1. 488 pp.

 

Különös botanikai felfedezések 16.

A főjegyző kirándul – a „tatárgyökér” újrafelfedezése Magyarországon

 

A tátorján (Crambe tataria Sebeők) a pontusi sztyeppek maradványa a Kárpát-medencében. Már a 16. század végén felkeltette Carolus Clusius, németalföldi természetkutató figyelmét, aki beszámolt róla, hogy a magyarok szűkös esztendőkben kenyérnek eszik a gyökerét. A 18. század végén a törökszentmiklósi Sebeők Sándor doktori értekezésében ismertette a fajt az ország több pontjáról. A 20. század elejére úgy tűnt kipusztult hazánkból. Megfogyatkozása mögött főként élőhelyeinek művelésbe vonása okozhatta. De kisebb mértékben hozzájárulhatott, hogy a nép fogyasztotta a „tatárkenyér” káposztára emlékeztető ízű karógyökerét és hajtásait. Sebeők szerint a tátorján fiatal gyökere a karalábéhoz hasonlóan ehető. Orbán Balázs „A Székelyföld leírása” című munkájában így ír: „Nagy mennyiségben terem … melyet a nép Tatorján gyökérnek nevez. … ritka szép, ölesnél magasabb példányait láttam … szabadon és tisztelten tenyészni, mert a nép kegyelettel viseltetik e növény iránt, melynek gyökere nagy éhségkor sokakat mentett meg az éhhaláltól. Nem is oly rossz eledel, íze hasonlít a káposzta torzsához, s nagy táperővel bír.” A hazánkból kipusztultnak hitt növényt 1932-ben kenesei kirándulása során fedezte fel újra dr. Goszleth Ernő (1881–1957) fővárosi főjegyző, a BSE turista szakosztályának elnöke. A fajt Jávorka Sándor azonosította. Németh Ferenc és Seregélyes Tibor 1982-ben írták "Ne bántsd a virágot" című könyvükben "Balatonkenesén még a legutóbbi években is találkoztunk olyan öreg nénivel, akinek legkedveltebb csemegéje a tátorjánfőzelék volt, és szőlőjében ha nem is termesztette, de konyhakerti növényként kímélte a gyomként betelepülő tátorjánt".

 

Irodalom

Jávorka S. (1932): A tátorján Magyarországon. –Természettudományi Közlöny 64: 428–432.

 

Különös botanikai felfedezések 15.

Felfedezés a robogó vonatról – a volgamenti hérics felfedezése Magyarországon

 

A volgamenti hérics az eurázsiai sztyeppzóna jellegzetes és szépséges növénye. Sokáig úgy tudtuk, hogy Európában a legnyugatabbi előfordulása Erdélyben, Kolozsvár mellett ismert. A fajt Magyarországon 1935 tavaszán fedezte fel Herkner Zoltán vasúti főmérnök, aki az Orosháza és Csorvás között közlekedő vonat ablakából figyelt fel a vasúti töltés gyepjében, a nagyméretű, sárga színű, feltűnő virágaira. Leszállva a vonatról gyalog visszament a növényekhez és néhány példányt elküldött a Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárába Jávorka Sándor akadémikusnak, aki a dél-orosz, nyugat-szibériai sztyeppékről ismert, volgamenti héricsként (Adonis volgensis) azonosította a fajt. Feltételezik, hogy több más termőhelye volt még ebben az időszakban a Dél-Tiszántúlon, melyek közül a pusztaföldvári, kunágotai, illetve hódmezővásárhelyi állományok váltak ismertté az 1960-as évekig, ezek azonban később felmorzsolódtak

További érdekesség, hogy a Magyar Államvasutak a növényt felfedező Herkner Zoltán főmérnök kezdeményezésére a vasútvonalat az érintett szakaszon néhány méterrel odébbhelyezte, ezáltal biztosítva a mezsgye gazdag növényvilágának fennmaradását!

 

Irodalom

Jávorka S. (1935): Újabb érdekes növényelőfordulások. Az Adonis wolgensis Stev. a Magyar Alföldön. – Botanikai Közlemények 32: 161–163.

 

Magyarország védett hajtásos növényei - Kapcsos korpafű

Kapcsos korpafű

Lycopodium clavatum L.

Kozmopolita elterjedésű, a montán–szubalpin régióban előforduló faj. Magyarországon a leggyakoribb korpafű, amely elsősorban az Északi-középhegységben és a Nyugat-Dunántúlon találja meg ökológiai feltételeit. Mészkerülő erdők, fenyvesek, csarabos-nyíres fenyérek, szőrfűgyepek, erdei irtások növénye, de alkalmanként telepített fenyvesekben is megjelenhet. Gyakran telepszik meg útbevágások rézsűin is. Mivel a hűvös, csapadékos, hegyvidéki éghajlat alatt érzi igazán jól magát, az éghajlatváltozás kedvezőtlenül befolyásolja a hazai állományok életképességét. Az intenzív erdőgazdálkodás, a fenyérek, szőrfűgyepek, ritkás erdők záródása is veszélyezteti. A pionír növényzetben a szukcesszió előrehaladtával a növényzet záródása miatt kiszorul az élőhelyről.

Kulcsár László & Farkas Tünde

A fényképeket készítették: A, C: Kulcsár László, B: Farkas Sándor, D: Korda Márton.

 A térképet szerkesztette: Takács Attila. A spóraérési időszakot és a természetvédelmi értéket bemutató diagramot szerkesztette: Nagy Timea.

Irodalom

Bodonczi L. 1999: Az Őrség és a Vendvidék védett és veszélyeztetett növényei. – Kitaibelia 4: 169–177.

Takács A., Bauer N. & Molnár V. A. (szerk.) 2025: Magyarország védett hajtásos növényei. – Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, Debrecen – MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. ISBN 978-963-490-569-1. 488 pp.

A botanika történetének fontos eseményei 68.

1774-ben Johannes Hedwig (1730–1799) németajkú, Erdélyben (Brassóban) született orvos-botanikus felfedezte és leírta a lombosmohák ivaros szaporodását. Kimutatta a hím és női szervek szerepét, és tisztázta a mohák életciklusának több alapvető elemét. Munkája a mohakutatás (bryológia) és a spórás növények szaporodásbiológiájának klasszikus alapja lett.

Különös botanikai felfedezések 14.

Az asztma mellékhatása - a keleti gyertyán felfedezése a Vértesben

Boros Ádám 1953-ban a Vértesben, Csákvár fölött, a Haraszt-hegyen fedezte fel a keleti gyertyán (Carpinus orientalis) hazai előforfdulását. A legenda szerint a meredek hegyoldalon, kaptató közben Boros megállt pihenni. Egy gyertyán törzsének támaszkodott, hogy levegőhöz jusson. Ekkor tűnt fel neki igazán a helyzet furcsasága: mit keres itt gyertyán ezen a száraz, déli kitettségű, meleg dolomitlejtőn? meredek, száraz , napsütötte lejtőin kapaszkodott fölfelé. A közönséges gyertyán (Carpinus betulus) ugyanis az árnyasabb, üdébb erdők fája… A terepi botanikus gyanakvása működésbe lépett. Közelebbről is szemügyre vette a fát és azonosította a keleti gyertyánt. Így vezetett egy rövid, kényszerű megállás, egy fának támaszkodó pihenő és egy jó kérdéshez és egy fafaj  magyarországi előfordulásának kimutatásához. A csákvári állomány ezzel a magyar flóra egyik különleges, szubmediterrán jellegű reliktumaként vált ismertté.

Kikről nevezték el a növényeket? 120. rész

Moenchia Ehrh. 1783 (Caryophyllaceae) – Conrad Moench (1744–1805): német gyógyszerész, kémikus és botanikus. 1786-tól haláláig Kasselben volt a botanika progesszora. 1794-ben jelent meg a Methodus Plantas horti botanici et agri Marburgensis című műve, amely a Marburg környékén termesztett növényeket ismertette, benne többek között a Kniphofia nemzetség leírásával. Tiszteletére Jakob Friedrich Ehrhardt (1742–1795) írta le a szegfűfélék családjába tartozó Moenchia nemzetséget.

A botanika történetének fontos eseményei 67.

1771-ben Joseph Priestley (1733–1804) angol kémikus, teológus, nyelvész kimutatta, hogy zárt légtérben az állatok tovább életben maradnak, ha növények is vannak jelen. Ezzel kísérletesen jelezte, hogy a növények képesek a levegő állapotát az állati légzés számára kedvezőbbé tenni. A felfedezés közvetlen előzménye volt a fotoszintézis oxigéntermelő szerepének felismeréséhez.

Magyarország védett hajtásos növényei – Bevezető

  

Magyarország védett növényei a hazai flóra „nagykövetei”. Vannak köztük apró, könnyen elkerülhető növények, látványos orchideák, jégkorszaki maradványfajok, bennszülött ritkaságok, lápokhoz kötődő túlélők, homokpusztai specialisták és olyan fajok is, amelyeknek magyarországi állományai európai léptékben is jelentősek.

Ez a bejegyzés-sorozat a Magyarország védett hajtásos növényei (Takács et al. 2025) fajismertetéseit, illusztrációit, elterjedési térképeit, fenológiai és védettségi diagramjait teszi közzé.

A sorozat célja kettős. Egyrészt szeretném közelebb hozni ezeket a fajokat azokhoz is, akik nem botanikusok: megmutatni, hogy a védett növények nem latin nevek egy rendelet mellékletében, hanem élőlények, saját történettel, igényekkel és sérülékenységgel. Másrészt szeretném a hazai oltalom alatt álló fajok segítségével szeretném érzékeltetni flóránk sokszínűségét, változatosságát.

A következő bejegyzésekben ezért fajról fajra járjuk végig Magyarország védett hajtásos növényeit. Lesznek köztük közismertebbek és alig hallott nevűek, látványosak és szerények, gyakoribbak és kipusztulás szélén állók. Mindegyikük megérdemli a figyelmet. Nemcsak azért, mert törvény védi őket, hanem mert nélkülük szegényebb, egyhangúbb és kevésbé érthető lenne a magyar táj.

Irodalom

Takács A., Bauer N. & Molnár V. A. (szerk.) 2025: Magyarország védett hajtásos növényei. – Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, Debrecen – MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. ISBN 978-963-490-569-1. 488 pp.

Kikről nevezték el a növényeket? 119. rész

Moehringia L. 1753 (Caryophyllaceae) – Paul Heinrich Gerhard Moehring (1710–1792): német orvos, botanikus, ornitológus. Jeverben született, 1729-től Danzigban (ma: Gdansk) tanult (jelentős hatást gyakorolt rá Jakob Theodor Klein), 1733-ban a Wittenbergi Egyetemen szerzett orvosi doktorátust. Visszatért Jeverbe, és ott praktizált. A medicina, a botanika és a madártan egyaránt érdekelte, mindhárom területen jelentek meg művei. Legismertebb munkája talán a madarak rendszertanáról írt Avium Genera című műve, amely 1752-ben jelent meg, és így nevezéktani szempontból nem releváns, de az 1758-as holland fordítása annál inkább. Korának számos jelentős tudósával levelezett, többek között Linnével is, aki egy, a szegfűfélék közé tartozó nemzetséget a tiszteletére nevezett el.

 

A botanika történetének fontos eseményei 66.

1770 körül Antoine Laurent de Jussieu (1748–1836) francia botanikus elsőként jellemezte részletesebben a növények családjait. A család mint rendszertani egység a nemzetségeknél tágabb, de még természetes rokonságot kifejező csoportot jelentett. Jussieu munkája előkészítette a természetes növényrendszerek 18. század végi áttörését. 1789-ben megjelent Genera Plantarum ("A növények nemzetségei") című műve a természetes növényrendszerezés egyik alapműve lett. A növényeket több bélyeg együttes figyelembevételével, családokba és természetesebb csoportokba rendezte. Ez a szemlélet hosszú időre meghatározta a linnéi mesterséges rendszer alternatíváját.

Kikről nevezték el a növényeket? 118. rész

Minuartia L. 1753 (Caryophyllaceae) – Joan Minuart i Parets (1693–1768): katalán gyógyszerész és botanikus. Barcelonában patikusként működött, majd Madridba költözött, ahol a királyi gyógyszertár és a botanikus kert munkájában vett részt. José Quer közeli munkatársa volt, és segítette a Flora Española anyagának gyűjtését és szerkesztését. Linné 1753-ban a Minuartia nemzetséget nevezte el róla.

Minuartia sedoides

Minuartia viscosa

A botanika történetének fontos eseményei 65.

1763-ban Michel Adanson (1727–1806) francia természettudós Familles des plantes ("A növénycsaládok") című művében több bélyegen alapuló, természetesebb osztályozást javasolt. Adanson nem fogadta el, hogy egyetlen szervcsoport, például a porzók száma, önmagában elegendő a növények rendszeréhez. Szemlélete a természetes rendszerek és a sokbélyeges taxonómiai gondolkodás fontos előzménye lett.

Magyar botanikai folyóiratok és tudományetika

Az elmúlt napokban egy vezető tudományos folyóiratban megjelent cikk ábrái kapcsán az egyik legnagyobb közösségi média platformon kisebb, alapvetőan szakmai jellegű eszmecsere alakult ki. Ám a hozzászólások között megjelent egy a témához nem kapcsolódó hozzászólás Dr. Kerényi-Nagy Viktortól, amelyet az alábbiakban szó szerint idézek:

DrKerényi-Nagy Viktor

Ez szerintem kisebb problema, mint az,amit magyar szakmai lapok megcsinalnak, hogy fumigalnak szemelyeket es oket hivatkozni se lehet. Sajnos egyetemi, Q1-es folyoiratrol van szo... mert a foszerkeszto kipecez maganak embereket es nem engedi se publikalni, se rajuk hivatkozni...

HOZZÁSZÓLÓ-KÉRDEZŐ

Milyen terület és miért?

DrKerényi-Nagy Viktor

botanika. 2 fo trend alakult ki: egyik egyetem es az altala gondozott folyoirat kitilt mas egyetem kutatoit, masik oldalon pedig berhivatkozassal nyomja fel a haver H-indexet...

HOZZÁSZÓLÓ-KÉRDEZŐ

Egy ESS-nek tűnik amiből nemigen lehet egy másikba átbillenni. Ha a szellemi elit is ezt csinálja akkor ez az ország elveszett. Tudom, hogy a tudományban nem ritka az ilyen, de máshol is megy ilyen kicsinyes, aljas ügyeskedés?

-------------------------------

Dr. Kerényi-Nagy Viktor néhány rövid mondatban több dolgot is állított, nézzük ezeket sorban!

(1) magyar szaklapok (többes számban) tudományetikailag nagyon komoly vétségeket követnek el: „Ez szerintem kisebb problema, mint az,amit magyar szakmai lapok megcsinalnak, hogy fumigalnak szemelyeket es oket hivatkozni se lehet”.

(2) egyetemi kiadású folyóiratról van szó (egyes számban): „Sajnos egyetemi, Q1-es folyoiratrol van szo.”

(3) Q1-es folyóiratról van szó (egyes számban): „Sajnos egyetemi, Q1-es folyoiratrol van szo.”

(4) Az adott lap (egyes szám) főszerkesztője (egyes szám) hátrányosan megkülönböztet szerzőket (többes szám): „mert a foszerkeszto kipecez maganak embereket es nem engedi se publikalni, se rajuk hivatkozni...”

(5) az adott magyar folyóirat(ok?) növénytani irányultságúak: „botanika”

(6) két egymástól eltérő, de tudományetikailag elfogadhatatlan gyakorlatot említ: „2 fo trend alakult ki”

(7) egy egyetemi folyóirat (egyes szám) negligál bizonyos kutatókat (többes szám): „egyik egyetem es az altala gondozott folyoirat kitilt mas egyetem kutatoit”

(8) az idézetek részrehajló manipulálását vélelmezi: „masik oldalon pedig berhivatkozassal nyomja fel a haver H-indexet...”

(9) kérdésre megnevezi a tudományterületet: „botanika”

Magyarországon jelenleg tudomásom szerint néhány botanikai folyóirat van, ezek közül 3 lapot indexál a Scopus adatbázis. Mindez személyesen is érint, ugyanis a három lap közül az egyetlen egyetemi kiadású folyóirat a Kitaibelia, amelynek alapító-főszerkesztője vagyok és emiatt szükségesnek tartom az állítások tisztázását.

Az állítások alkalmasak lehetnek arra, hogy a magyar növénytani folyóiratok jó hírnevét sértsék, de bizonyítottság hiányában akár a rágalmazás jogi kategóriáját is érinthetik, akár személyi (polgári jogi) tekintetben is.

Mindezek miatt kérem Dr. Kerényi-Nagy Viktort, hogy tisztázza a kialakult helyzetet!

Ha ilyen visszaélésekről van tudomása akkor forduljon az illetékes szerkesztőség(ek)hez, és szükség (megfelelő intézkedések hiánya esetén) további illetékes fórumokhoz (például MTA Tudományetikai Bizottság).

Ha állításait utólag átgondolva mégsem látja megalapozottnak, akkor tegyen közzé a saját közösségi média profilján egy helyreigazítást („2025. 12. x-én kelt posztomban valótlanul állítottam, hogy …”) és ezután a jó hír megsértésére alkalmas bejegyzéseket törölje a platformról és szíveskedjen erről engem magánlevélben, e-mailben vagy a Caltha levelezőlistán keresztül értesíteni, tekintettel arra, hogy a közösségi média felületét nem követem rendszeresen.

Kikről nevezték el a növényeket? 117. rész

Matteuccia Tod. (Onocleaceae) – Carlo Matteucci (1811–1868): olasz fizikus és politikus. A Bolognai Egyetemen tanult matematikát, és 18 évesen doktorált. Tudományos munkája során elsősorban elektromos jelenségekkel, mágneses indukcióval, az elektródok polarizációjával foglalkozott. Eredményeinek nagy gyakorlati jelentősége miatt töltött be később vezető posztokat az itáliai távközlési vállalatoknál. 1848-ban Toszkánában képviselővé választották, 1860-tól szenátor, 1862-től pedig oktatási miniszter volt.

A botanika történetének fontos eseményei 64.

1760-ban Josef Gottlieb Kölreuter (1733–1806) német botanikus tudományos igényű keresztezést végzett a Nicotiana rustica és a Nicotiana paniculata között. Kísérletei azt mutatták, hogy a növényi hibridek tulajdonságai mindkét szülőtől származnak, és a pollen közvetlenül részt vesz az öröklésben. Ez a munka a kísérletes növénynemesítés és genetika előtörténetének egyik fontos állomása. 1761 és 1766 között Kölreuter 136 hibridizációs kísérlet eredményét tette közzé. A vizsgálatok a megporzás, hibridtermékenység, visszakeresztezés és öröklődő bélyegek kérdéseit érintették. Jelentősége abban áll, hogy a növények keresztezését kontrollált kísérleti módszerré tette.

Kikről nevezték el a növényeket? 116. rész

Marcgravia L. 1753 (Marcgraviaceae) – Georg Marcgraf (1610–1644): német természettudós, csillagász, térképész és felfedező. A hollandok brazíliai expedíciójának tagjaként 1638-tól Északkelet-Brazília növény- és állatvilágát, földrajzát és csillagászati viszonyait kutatta. Willem Piso társszerzőjeként az 1648-ban megjelent Historia Naturalis Brasiliae alapjául szolgáló megfigyelések jelentős részét ő készítette; ez volt Brazília első nagy természettudományos leírása. Linné a Marcgravia nemzetséget nevezte el róla.

 

 

Különös botanikai felfedezések 13.

Schiedea waiahuluensis – Drónnal felfedezett növény a hawaii sziklafalon

 

Hawaii növényvilága a világ egyik legkülönlegesebb és legveszélyeztetettebb flórája. Sok faj csak egyetlen szigeten, egyetlen völgyben vagy néhány sziklafalon él. A meredek kanyonfalak, omlékony sziklák és nehezen megközelíthető élőhelyek azonban gyakran éppen azokat a növényeket őrzik, amelyek máshol már eltűntek a legelés, inváziós fajok, élőhely-átalakítás vagy más emberi hatások miatt. A probléma egyszerű: ahol a növény megmenekült, oda az ember sokszor már nem tud biztonságosan eljutni.

A Schiedea waiahuluensis felfedezése ezért különösen modern történet. A Kaua‘i szigetén található Waimea Canyon meredek falain ritka növényeket figyeltek meg drónnal. A felvételeken egy különös Schiedea tűnt fel. A drón nemcsak fényképezett: a kutatók drónos gyűjtőrendszert is használtak, amellyel mintát tudtak szerezni a hozzáférhetetlen sziklafal növényéből. Wagner és munkatársai 2024-ben írták le az új fajt Schiedea waiahuluensis néven.

A történet tudománytörténeti jelentősége az, hogy a szerzők szerint ez az első növényfaj, amelyet drónos gyűjtőrendszer segítségével fedeztek fel és írtak le. A drón itt nem játék és nem látványtechnika, hanem új botanikai eszköz. Olyan helyre viszi el a kutató szemét és kezét, ahová másképpen csak kötélen, helikopterrel vagy életveszélyes mászással lehetne csak eljutni.

A faj neve a Waiahulu-sziklafalakra utal, ahol ismertté vált. A közlemény szerint a növény az endemikus hawaii Schiedea nemzetség új tagja, és nagyon korlátozott elterjedésű. Ez természetvédelmi szempontból különösen fontos: a hozzáférhetetlen sziklák menedéket adhatnak, de nem jelentenek teljes biztonságot. Inváziós növények, klímaváltozás, erózió, kórokozók vagy behurcolt állatok még az ilyen élőhelyeket is fenyegethetik.

A drónos felfedezés nem teszi fölöslegessé a klasszikus taxonómiát. A felvétel és a gyűjtés csak az első lépés volt. A faj leírásához morfológiai vizsgálat, összehasonlítás, herbáriumi dokumentáció és rendszertani értelmezés kellett. De a módszer megmutatja, hogy a flórakutatás eszköztára változik. A jövő botanikusa nemcsak nagyítóval, préselőpapírral és GPS-szel dolgozhat, hanem drónnal, nagy felbontású képekkel és távoli mintavétellel is.

 

Irodalom

Wagner W. L., Weller S. G., Sakai A. K., Nyberg B. & Wood K. R. (2024): Schiedea waiahuluensis (Caryophyllaceae), an enigmatic new species from Kaua‘i, Hawaiian Islands and the first species discovered by a drone collection system. – PhytoKeys, 247: 111–121. https://doi.org/10.3897/phytokeys.247.130241

 

A botanika történetének fontos eseményei 63.

1751-ben Carolus Linnaeus azaz Carl Linné (1707–1778) svéd természettudós a Philosophia Botanica ("Botanikai filozófia") című műben összefoglalta botanikai módszertanát, terminológiáját és rendszertani alapelveit. A könyv a növénytan tanításának és gyakorlásának szabálykönyveként is működött. Jelentősége abban áll, hogy a fajleírás, névadás és morfológiai terminológia egységesítését szolgálta.

1753-ban a Species Plantarum ("A növényfajok") című könyv következetesen alkalmazta a kétszavas fajneveket a növényekre. A művet a modern botanikai nevezéktan kiindulópontjának tekintik, mert a fajnevek stabil, hivatkozható rendszerét teremtette meg. Jelentősége felmérhetetlen: a növények tudományos megnevezése ettől kezdve sokkal egységesebbé és nemzetközibbé vált.

1758-ban jelentette meg a Systema Naturae ("A természet rendszere") tizedik kiadását, amely az állattani nevezéktanban vált különösen alapvetővé, de a linnéi rendszer egészének tekintélyét is megerősítette. A mű a természet rendszerezésének egységes programját terjesztette tovább. Botanikai szempontból a linnéi taxonómiai szemlélet nemzetközi elfogadását és oktatási súlyát növelte.

Kikről nevezték el a növényeket? 115. rész

Malpighia L. 1753 (Malpighiaceae) – Marcello Malpighi (1628–1694): itáliaiorvos, anatómus és a mikroszkópos anatómia úttörője. Plumier tiszteletére nevezte el a Malpighia nemzetséget, amelynek neve egy növénycsalád nevében is tovább él.