Javorkaea Borhidi & Járai-Komlódi 1975 (Rubiaceae) – Jávorka Sándor
(1883–1961): magyar botanikus. Egy felvidéki kis faluban, Hegybányán született.
Édesapja kovácsmester volt, és korán meghalt, ezért édesanyja öt testvérével
együtt egyedül nevelte. A selmecbányai piarista gimnáziumi évei alatt, 14-15
éves korában kezdett növényeket gyűjteni. 1904-ben szerzett Budapesten tanári
oklevelet. Fél évig az egyetem Füvészkertjében gyakornokoskodott, és innen
került a Természettudományi Múzeum Növénytárába, ahol haláláig dolgozott.
Huszonhárom évesen doktorált, értekezését a hazai vértő- (Onosma-) fajokról
írta. Mintegy húsz év munkája után fejezte be a történelmi Magyarország
növényhatározójának (Magyar Flóra) megírását. Kiegészítése a Csapody Verával
közösen készített „Iconographia”, azaz a történelmi Magyarország flórájának
képes atlasza. Feldolgozta Kitaibel herbáriumát, és megírta életét.
Magyarországon kívül a Kárpátokban, Erdélyben, a Bánságban és Bácskában,
valamint a Balkánon is kutatott. Gyűjteménye mintegy 22 ezer herbáriumi lapot
számlál. Százhúsznál több, a tudomány előtt addig ismeretlen növényalakot írt
le.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése