Zantedeschia Spreng. 1826 (Araceae) – Giovanni Zantedeschi (1773–1846): olasz orvos, botanikus. Veronában és Padovában tanult, majd Tremosinében és Bovegnóban praktizált. Szabad idejében Brescia tartomány flóráját kutatta, amelyről tíz közleményt is írt. Kapcsolatban állt Ciro Pollinivel (1782–1833), a Flora Veronese szerzőjével és Kurt Sprengel (1766–1833) német botanikussal, aki egy kontyvirágféle nemzetséget nevezett el róla.
Woodsia R. Br. 1810 (Woodsiaceae) – Joseph Woods (1776–1864): angol építész, amatőr botanikus. 1806-ban Londonban megalapította az Angol Építész Társaságot, amelynek első elnöke volt, de munkája mellett mindig érdekelte a geológia és a botanika. A napóleoni háborúk után beutazta Európa jó részét (ennek eredménye lett az 1850-ben megjelent ismeretterjesztő könyve: The Tourist’s Flora: A Descriptive Catalogue of the Flowering Plants and Ferns of the British Islands, France, Germany, Switzerland, Italy, and the Italian Islands). Különösen foglalkoztatták a vadon élő rózsák, ennek adja tanúbizonyságát a Synopsis of the British Species of Rosa című tanulmánya, amely 1818-ban jelent meg, és botanikusként is megalapozta elismertségét. 59 éves korában építészként nyugalomba vonult, és ezután a botanikának szentelte idejét. A Linnean Society tagjai sorába választotta.
Wolffia Schleid. 1844 (Araceae) – Johann Friedrich Wolff (1778–1806): német orvos, botanikus. Behatóan foglalkozott a békalencsefélékkel, amiről Commentatio de Lemna című munkája tanúskodik. Legalább három fajuknak találta – ritkaságszámba menő – virágzó példányait.
Weigela Pers. 1806 (Caprifoliaceae) – Christian Ehrenfried von Weigel (1748–1831): német orvos. 1771-ben szerzett oklevelet, és még ebben az évben fejlesztette ki az ellenáramú hűtőt, amelyet később továbbfejlesztője és népszerűsítője, a híres kémikus után Liebig-hűtőnek neveztek el. 1774-től Greifswaldban a kémia, gyógyszerészet, növénytan és ásványtan professzora lett. 1806-ban nemességet kapott, 1808-tól a svéd uralkodói ház orvosa volt.
Waldsteinia Willd. 1799 (Rosaceae) – Franz Adam Waldstein (1759–1823): oszták arisztokrata, műkedvelő természetkutató. Duxban született (ma Csehország: Duchcov). Családjának jelentős földbirtokai voltak, és mint harmadszülött fiú a máltai lovagrendbe lépett be, de rendi fogadalmat nem tett. Katonatisztként részt vett a berberek és a törökök elleni háborúkban (1787–1789), harcolt Stájerországban a francia csapatok ellen (1797), valamint az asperni és wagrami csatákban (1809). 1795-ben megismerkedett Kitaibel Pállal, a magyar természetkutatóval, akit öt nagy kutatóútjára is elkísért, és támogatott. Kiadásában, közös szerzőségükkel jelent meg a háromkötetes Descriptiones et icones plantarum rariorum Hungariae (1799–1812), amely mérföldkő a Kárpát-medence és környéke flórakutatásában. A tudomány és kultúra elkötelezett támogatója volt, természetrajzi és iparművészeti gyűjteményeket szervezett, szövőgyárat létesített. Növénytani gyűjteményét a prágai Nemzeti Múzeumra hagyta.
Vulpia C. C. Gmel. 1805 (Poaceae) – Johann Samuel Vulpius (1760–1846): német gyógyszerész és botanikus. Gyógyszerészként dolgozott, szabad idejében pedig Baden és a Rajna-vidék növényvilágát, különösen a pázsitfüveket kutatta. Jelentős herbáriumot állított össze, és több kortárs botanikussal cserélt példányokat. Carl Christian Gmelin a Vulpia nemzetséget nevezte el tiszteletére.
Vriesea Lindl. 1843 (Bromeliaceae) – Willem Hendrik de Vriese (1806–1862): holland orvos, botanikus. 1831-ben Leidenben szerzett doktorátust. Rotterdamban praktizált és tanított, majd 1845-től a leideni Botanikus Kert igazgatója lett. 1858 júniusában a Holland Kelet-indiai Társaság szolgálatában Bataviába (ma: Indonézia, Jakarta) utazott, és a következő két és fél évben eljutott Molukkára, Szumátrára és Borneóra is. Írt Suriname pálmáiról, Délkelet-Ázsia új és kevéssé ismert növényeiről (Plantae novae et minus cognitae Indiae Batavae Orientalis, 1845), valamint egy-egy monográfiát a Rafflesia nemzetségről (1853) és a Marattiaceae családról (Hartinggal, 1853).
Vitaliana Sesl. 1760 (Primulaceae) – Vitaliano Donati (1717–1762): olasz orvos, botanikus, algológus, geológus és régész. Padovában szerzett filozófiai és orvosi képzettséget, majd az Adriai-tenger élővilágát kutatta; 1745-ben megjelent Della storia naturale marina dell’ Adriatico című munkáját több nyelvre lefordították. 1750-től a Torinói Egyetem botanika- és természetrajzprofesszora, valamint a botanikus kert vezetője volt. Tudományos utakat tett Egyiptomban, Szíriában, Palesztinában és Arábiában, majd India felé hajózva az Indiai-óceánon hunyt el. A nemzetséget Leonard Sesler nevezte el tiszteletére.
Victoria Lindl. 1837 (Nymphaeaceae) – Viktória királynő (1819–1901): Nagy-Britannia és Írország királynője (1837–1901), India császárnője (1876–1901). A leghosszabban trónon lévő brit uralkodó volt, aki az egyensúlyi politikát követte, és vasszigorral uralkodott. A viktoriánus korszak Nagy-Britannia fénykora volt: az ország a világ vezető ipari hatalmává vált, és gyarmatbirodalma megháromszorozódott. Viktória kilenc gyermekét királyi és hercegi családokba házasította, és így Európa szinte minden uralkodócsaládjával rokoni kapcsolatba került, ezért gyakran Európa nagymamájának nevezik. Férjét, Albert herceget 1861-ben bekövetkezett halála után egész életében gyászolta.
Willdenowia Thunb. 1790 (Restionaceae) – Carl Ludwig Willdenow (1765–1812) német botanikus, gyógyszerész volt, akit a növényföldrajz egyik megalapozójaként tartanak számon. Berlinben született gyógyszerészcsaládban, majd Halléban orvostudományt tanult, és 1789-ben szerzett doktorátust. Fiatal korától növényeket gyűjtött és herbáriumot készített. 1801-től haláláig a berlini botanikuskert igazgatójaként, 1810-től pedig a berlini egyetem növénytanprofesszoraként dolgozott. Különösen a növények földrajzi elterjedése és az éghajlathoz való alkalmazkodása érdekelte. Alexander von Humboldt tanára és egyik legfontosabb botanikai ösztönzője volt. Több mint húszezer fajt tartalmazó herbáriuma ma is fennmaradt Berlinben. Nevét a Willdenowia növénynemzetség elnevezése őrzi.
Valantia L. 1753 (Rubiaceae) – Sébastien Vaillant (1669–1722): francia botanikus és gyógyszerész, a növények ivaros szaporodásának egyik korai kutatója. A párizsi Jardin du Roi növénytani oktatója, majd a kert felügyelője lett. 1717-ben tartott előadásában világosan ismertette a porzók és termők szerepét, Botanicon Parisiense című műve pedig Párizs környékének flóráját dolgozta fel. Linné a Valantia nemzetséget nevezte el tiszteletére.
Trinia Hoffm. 1814 (Apiaceae) – Karl Bernhard Trinius (1778–1844): német orvos, költő és botanikus. Eislebenben, egy evangélikus lelkész fiaként született. 1792 és 1802 között Jénában, Halléban (ahol érdeklődése a botanika iránt felébredt) és Lipcsében tanult medicinát. A doktorátust Göttingenben szerezte meg. Ezután az Orosz Birodalom területén (a Baltikumban, Fehéroroszországban és Oroszországban) élt különböző előkelőségek háziorvosaként. 1829 és 1833 között a későbbi II. Sándor cárt természettudományokra tanította, Mintegy ötezer példányból álló értékes herbáriuma ma Szentpéterváron található, ahol növénytani múzeumot alapított.
