Belvízre várva

Növényritkaság a szántóföldön

Egy belvizes szántó mélyedése különös találkozás helyszíne lehet. Ahol a vetés kiázott, majd a víz lassan visszahúzódott, apró növények boríthatják be a nedves iszapot. Köztük bukkanhat fel a magyar látonya (Elatine hungarica), amelyet ugyanazon a környéken más években hiába keresünk. Vajon valóban annyira ritka, mint amilyennek a megfigyelési adatai alapján látszik, és milyen körülmények teszik lehetővé a megjelenését?

Ezekre a kérdésekre kerestünk választ a Preslia folyóiratban 2013-ban megjelent tanulmányunkban. Történeti gyűjtések, szakirodalmi közlések és saját terepi megfigyeléseink alapján összeállítottuk a faj pannon-medencei elterjedését, majd megvizsgáltuk, hogyan függ össze észlelése a csapadékkal és a belvízi elöntés kiterjedésével. A ritka növény története a mezőgazdasági táj időszakos vizes élőhelyeinek jelentőségét is megmutatta.

 

1. ábra. A magyar látonya szárazföldi telepének részlete. Kúszó hajtásai a csomóknál legyökerezhetnek, majd tovább növekedve kedvező körülmények között nagy, összefüggő telepeket alkothat.

A magyar látonya példányai többnyire csak néhány centiméteresek, de kedvező körülmények között akár 60–70 centiméter átmérőjű sűrű telepek is kialakulhatnak. Nedves iszapon vagy sekély víz fenekén fejlődik. Az ilyen rövid időre megjelenő növényeket efemer fajoknak nevezzük: életciklusukat ahhoz az átmeneti időszakhoz igazítják, amikor élőhelyük megfelelő állapotban van

Meghatározásukhoz gondos vizsgálat szükséges. A látonyák vízi és szárazföldi alakjai eltérhetnek egymástól, ezért a hajtások külseje könnyen félrevezethet. Herbáriumi példányaink és terepen gyűjtött növényeink azonosítását a magok alakja és maghéjuk mintázata alapján ellenőriztük. A magyar látonya magjai erősen görbültek, felületükön viszonylag szabályos hatszögletű mezők hálózata látható.

2. ábra. A magyar látonya görbült magjai és hálózatos maghéja. Ezek a bélyegek a közeli rokon fajoktól való elkülönítést segítik. Fotó: Rahmé Nikola.

   Elterjedési adatbázisunkat 160, 1998 és 2011 közötti terepi adattal, harminc herbáriumi adattal és 79 szakirodalmi közléssel állítottuk össze. Így összesen 269 előfordulási adatot gyűjtöttünk össze Magyarországról, Romániából, Szerbiából és Szlovákiából. Ezek 105, a közép-európai flóratérképezésben használt hálóegységet érintettek. Az adatok számát ezért nem szabad azonosítani sem az egyedek, sem az önálló állományok számával.

A térképezéshez csak az egyértelműen helyhez köthető adatokat használtuk fel. Legkorábbi adatunk 1798-ból, legkésőbbi adatunk 2011-ből származott. Az összes közlés 86 százaléka Magyarországhoz kötődött, de a határokon túli előfordulások is fontosak voltak ahhoz, hogy a fajt a teljes tájban értelmezhessük.

3. ábra. Balra vizsgálati terület, a Pannon-ökorégió elhelyezkedése.

4. ábra. A magyar látonya 1989 előtti előfordulási adatai. Az üres körök az 1899-ig terjedő, a félig kitöltött körök az 1900–1959 közötti, a teli körök az 1960–1989 közötti adatokat jelölik. Egy hálóegységből a legutóbbi adat jelét tüntettük fel.

A megjelenés időbeli egyenetlensége feltűnő. Az 1798 és 2011 közötti 213 éves időszakban mindössze huszonhét olyan évet találtunk, amelyből a faj előfordulását dokumentálták. A köztes években elmaradó észlelés azonban önmagában nem bizonyította, hogy a növény valamennyi korábbi lelőhelyéről eltűnt.

A hiányos megfigyelést és a valódi ökológiai ingadozást egyaránt számításba kellett vennünk. A vízi és iszaplakó növényekkel foglalkozó kutatók száma, a felkeresett élőhelyek és a terepbejárások időzítése is befolyásolja, mi kerül az adatbázisokba. Ugyanakkor azt feltételeztük, hogy a kutatási intenzitás különbségei önmagukban nem magyarázzák a nagy időbeli eltéréseket.

5. ábra. A magyar látonya előfordulási adatainak évtizedenkénti száma a Pannon-medencében. Az egyes időszakok közötti eltérésekben a környezeti feltételek, a tájhasználat és a kutatás intenzitása egyaránt szerepet kaphatott. 

A víz szerepének vizsgálatához két hosszú adatsort használtunk. A csapadékra az 1951–2010 közötti, az évente belvízzel elöntött terület legnagyobb kiterjedésére az 1936–2010 közötti magyarországi adatok álltak rendelkezésünkre. Összehasonlítottuk azokat az éveket, amelyekben észleltük a fajt, azokkal, amelyekből nem volt előfordulási adat.

Mindkét környezeti változónál különbséget találtunk: az észlelési évek csapadékosabbak voltak, és a belvízzel elöntött területük is nagyobbnak bizonyult. A két tényező természetesen összefügg egymással. A csapadék hozzájárulhat a talajvíz emelkedéséhez és az átmeneti vízborítás kialakulásához, így hatása részben az elöntésen keresztül érvényesülhet.

Külön elemeztük az 1998 és 2010 közötti, intenzívebben kutatott tizenhárom évet is. Ekkor az éves észlelésszám szoros, statisztikailag igazolható kapcsolatot mutatott a belvízi elöntés maximális kiterjedésével. Az adott év csapadékösszegével viszont nem találtunk ilyen egyértelmű összefüggést. Ezek az eredmények az előfordulási adatok számát jellemzik; közvetlenül nem a növények egyedszámát mértük velük.

 

6. ábra. Észleléseink éves száma, a belvízi elöntés legnagyobb magyarországi kiterjedése és az éves csapadékösszeg 1998–2010 között. Az oszlopok az észleléseket, a pontokkal összekötött vonal az elöntött területet, a csillagokkal jelölt vonal a csapadékot mutatja; a különböző adatsorokhoz külön tengely tartozik.

 

A látszólagos ellentmondás megértéséhez az egymást követő évek vízviszonyait is figyelembe vettük. A csapadék hatása késleltetve jelentkezhet: a korábban felhalmozódott víz egy későbbi, szárazabb évben is kedvező feltételeket tarthat fenn. Ezért az éves csapadékösszeg önmagában nem írja le pontosan, mennyi és milyen állapotú élőhely áll rendelkezésre.

Az 1998–2000 közötti időszak jól szemléltette ezt. Az első két év bőséges csapadéka nagy kiterjedésű elöntéseket eredményezett, és 1999-ben, majd 2000-ben sok helyen találtuk meg a magyar látonyát. Bár 2000-ben a csapadék már csak 411 milliméter volt, a faj számára kedvező vízviszonyok részben fennmaradtak. A következő év 623 milliméteres csapadéka viszont nem járt hasonlóan kiterjedt belvízzel, és ebből az évből nem volt észlelésünk.

A magokból történő újramegjelenés lehetőségét Margittai Antal már a huszadik század első felében felismerte. Megfigyelései szerint a belvizes szántók mélyedéseit a víz visszahúzódása után látonyaszőnyeg boríthatja. A magok hosszabb ideig várhatnak a megfelelő feltételekre.

7. ábra. Margittai Antal (1880–1939), a hazai látonyák vizsgálatának úttörője. Megfigyelései a belvizes szántók és a magnyugalom jelentőségére is ráirányították a figyelmet.

A negyvenes és ötvenes évek adataiban a rizstermesztés hatását is felismertük. Az elárasztott rizsföldek megfelelő mélységű és tartósságú vizet biztosíthattak a faj életciklusához. Magyarország rizsterülete 1949 és 1955 között mintegy húszezer hektárról 87 500 hektárra nőtt. Ekkor a rizsföldek gyomnövényzetét részletesen kutatták, és a magyar látonyát is számos helyen dokumentálták.

A rizstermesztés későbbi visszaszorulása azonban önmagában nem magyarázta az adatok megritkulását. A potenciális élőhelyek kutatása is hiányos lehetett. Amikor 1998 után célzottan vizsgáltuk a belvizes területeket, korábban nem ismert lelőhelyek sora került elő. A tanulmányunkat megelőző évtizedben leggyakrabban olyan szántókon találtuk meg a növényt, amelyek csak egyes években váltak időszakos vizes élőhellyé.

7. kép. A magyar látonya termőhelye: időszakos vízállás a Tisza gátja mellett, a mentett oldai szántóföldön. A repedezett talajon a sárgás-vöröses foltok a magyar látonya fokozatosan kiszáradó telepei.

Térképeink következetes földrajzi különbséget is megmutattak. A legtöbb adat a Tisza és mellékfolyói térségéhez kötődött, míg a Duna mellett a faj sokkal szórványosabb volt. Ez azért érdekes, mert ott is vannak alkalmasnak látszó élőhelyek, és a magyar látonyával gyakran együtt élő más iszaplakó növények is előfordulnak.

8. ábra. A magyar látonya pannon-medencei előfordulásai és a folyószabályozások előtt állandóan vagy időszakosan elöntött területek. A történeti vízborítás alapja az 1938-ban kiadott vízügyi térkép („pocsolyatérkép”).

A mintázat régi gyűjtésekben is felismerhető volt. Kitaibel Pál négy, Anton Kerner három magyar látonya-lelőhelye egyaránt a Tisza árteréhez kapcsolódott, miközben más iszaplakó fajokat a Duna mellől is gyűjtöttek. Ez arra utalt, hogy a különbség már a nagy folyószabályozások előtti növényvilágban is létezett.

A szántóföldi előfordulásokat több lehetséges folyamattal magyaráztuk. Szerepet kaphat a vízimadarakkal vagy mezőgazdasági gépekkel történő terjedés, illetve az egykori vizes élőhelyekből fennmaradt talajmagkészlet is. Ezeket a lehetőségeket a tanulmányban nem választottuk szét kísérletesen. A Tisza és a Duna közötti különbség pontos okát sem állapítottuk meg; a talaj tulajdonságai és más élőhelyi tényezők további vizsgálatot igényeltek.

Természetvédelmi szempontból a megfelelő vízjárás és a nyílt talajfelszín együttes jelentőségét emeltük ki. A belvíz gyors elvezetése megszüntetheti a csírázáshoz és fejlődéshez szükséges nedvességet. A tartósan zárt növényzet szintén kedvezőtlen lehet az apró iszaplakóknak. A mezőgazdasági művelés ezért összetett szerepet tölt be: kialakíthat nyílt felszíneket, miközben a vízelvezetés és egyes gyomirtó kezelések veszélyeztethetik a fajt.

Eredményeink alapján kijelölt területek vízháztartásának helyreállítását és megfelelő időszakos élőhelyek megőrzését vagy létrehozását javasoltuk. A talajban esetlegesen fennmaradó magok lehetőséget adhatnak az újramegjelenésre, de ezt egy-egy konkrét terület esetében külön ellenőrizni kell. Az észlelés elmaradása és a tényleges eltűnés elkülönítéséhez több évet átfogó megfigyelés szükséges.

A magyar látonya példája így a belvizes szántók egy könnyen figyelmen kívül hagyott értékére mutatott rá. A mezőgazdasági termelés szempontjából kedvezőtlen vízállás egy ritka növény számára rövid ideig alkalmas élőhelyet hozhat létre. Kutatásunkkal azt mutattuk meg, hogy e növény megértéséhez az egymást követő évek vízviszonyait, a táj múltját és a megfigyelések körülményeit együtt kell vizsgálnunk.

Hivatkozás

Takács A., Schmotzer A., Jakab G., Deli T., Mesterházy A., Király G., Lukács B. A., Balázs B., Perić R., Eliáš P. jun., Sramkó G., Tökölyi J. és Molnár V. A. (2013): Key environmental variables affecting the distribution of Elatine hungarica in the Pannonian Basin. Preslia 85: 193–207.