Amikor a szántóföldön életre kel az egykori ártér

A belvizes szantók természetvédelmi értéke

A belvízzel borított szántóföldön olykor ritka növények sokasága jelenik meg. A sekély víz visszahúzódásával apró termetű iszapnövények foglalhatják el a szabad talajfelszínt, köztük a magyar látonya. Ezeket a foltokat könnyű figyelmen kívül hagyni: száraz években alig árulkodnak különleges élővilágukról, nedves időszakban pedig mezőgazdasági problémaként kerülnek a figyelem középpontjába. A Biological Conservation folyóiratban megjelent tanulmányunkban azt vizsgáltuk, milyen növényzetet őriznek a kontinentális éghajlat időszakos, sekély vizei, és mekkora a természetvédelmi jelentőségük.

1. ábra. Belvízfolt kukoricaföldön a Berettyó mentett oldalán.

A Tisza és a Dráva síkvidéki területeiről összegyűjtött adataink alapján ezek az élőhelyek változatos növényzetet tartanak fenn. A rizsföldek és az egyéb belvizes szántók fajösszetétele között kimutatható különbséget találtunk, de közös vonásaik is erősek voltak. Különösen fontos eredményünk, hogy egy-egy termőhelyen belül is nagy a növényzet változatossága. Megőrzésük során ezért sok élőhelyfolttal kell számolnunk.

2. ábra. A vizsgált 72, időszakosan vízzel borított termőhely elhelyezkedése a Pannon ökorégióban. A fekete négyzetek a mezőgazdasági területeken fekvő mintavételi helyeket jelölik.

Ezek a kisvizek a vízi és a szárazföldi élőhelyek sajátosságait egyesítik. A csapadékos időszakokban kialakuló sekély elöntést a vízszint csökkenése, majd kiszáradás követi. A vizsgált tájban az ilyen foltok kiterjedése néhány négyzetmétertől több hektárig terjedhet, vízborításuk pedig gyakran két-három hónapig tart. A víz jelenlétének hossza és az apadás időzítése meghatározza, mely növények tudnak megtelepedni és magot érlelni.

A folyószabályozásokkal átalakított alföldi táj mélyebb részein a régi vízrajz nyomai máig felismerhetők. Nagyobb esőzések idején ismét kirajzolódhatnak az egykori mocsarak és medrek helyei, akkor is, ha felszínüket régóta szántóként művelik. Az időszakos vízborítás alatt a talajművelés szünetel, a víz visszahúzódása pedig nyílt, nedves talajfelszínt hagy maga után. Ez kedvezhet az apró iszapnövények fejlődésének.

Sok ilyen faj a kedvezőtlen éveket a talajban rejtőző magként vészeli át. A közleményben áttekintett korábbi kutatások szerint egyes fajok magjai évtizedekig, sőt akár száz évnél tovább is megőrizhetik csíraképességüket. Amikor ismét megfelelővé válnak a körülmények, a növényzet hosszú látszólagos távollét után is megjelenhet. A száraz évek felszíni felmérése ezért önmagában nem árulja el, milyen lehetőségeket őriz a talaj magbankja.

Terepi növényzeti felvételeinket korábbi szakirodalmi adatokkal egészítettük ki. Összesen 72 termőhely csaknem kétszáz felvételét értékeltük, rizsföldekről és más belvizes szántókról. Saját mintavételeink során két méter oldalhosszúságú négyzetekben írtuk össze az edényes növényeket, és becsültük borításukat, vagyis azt, hogy a felszín mekkora részét foglalják el. A régi és új adatok együtt lehetővé tették a táj nagyobb területének összehasonlítását.

A felvételeket fajösszetételük alapján csoportosítottuk, és megkerestük az egyes csoportokra jellemző fajokat. Statisztikai elemzéseinkben azt is figyelembe vettük, hogy a térben közeli termőhelyek adatai hasonlóbbak lehetnek egymáshoz, ezért nem tekinthetők teljesen független megfigyeléseknek. A fajszám mellett olyan változatossági mutatókat is használtunk, amelyek a növények tömegességét is számításba veszik.

Nem találtunk olyan növényfajt, amely a felvételek legalább 81 százalékában jelen lett volna. Ezzel szemben 217 faj a felvételek kevesebb mint ötödében fordult elő. Itt a „ritka” a mintákon belüli előfordulási gyakoriságot jelenti: egy ilyen növény nem feltétlenül ritka országosan vagy veszélyeztetett. Az eredmény mégis jól mutatja, hogy a vizsgált növényzet fajkészlete sok, csak bizonyos foltokban megjelenő elemből áll.

3. ábra. A különböző előfordulási gyakoriságú fajcsoportok borításhoz való hozzájárulása. Az I–IV. kategóriák a ritkábban előforduló fajoktól a gyakrabban előfordulók felé haladnak. Az oszlopok fölötti számok az adott csoport fajszámát jelölik. A gyakoriság és a tömegesség tehát különböző tulajdonság: a sok, ritkán észlelt faj együttesen jelentős részt adhat a növényzetből.

    A növényzetben a nedves, iszapos talajhoz kötődő fajok borítása volt a legnagyobb. Szántóföldi növények és gyomok is jelentős szerepet kaptak, míg a víz alatti életmódú növények és a mocsári fajok kisebb borítást értek el. A kiszáradás ezért az élőhely működésének lényeges része: korlátozza a tartós vízborítást igénylő növényeket, és teret enged a rövid életű iszapnövényzetnek.

4. ábra. A fő életmódcsoportok átlagos borítása. Balról jobbra a vízinövények, a nedves talajhoz kötődő növények, a mocsári növények és az egyéb fajok szerepelnek. Az oszlopok melletti hibajelek standard hibát mutatnak; az eltérő betűk statisztikailag igazolt különbségeket jeleznek.

A rizsföldek növényzete több elemzésünkben is elkülönült a belvizes szántókétól. Jellemző fajként jelent meg bennük a termesztett rizs (Oryza sativa), a tűs csetkáka (Eleocharis acicularis) és a háromporzós látonya (Elatine triandra). Az egyéb belvizes szántókhoz többek között a magyar látonya (Elatine hungarica), a pocsolyalátonya (Elatine alsinastrum) és az iszapfű (Lindernia procumbens) kapcsolódott. Az élőhelycsoportok között ugyanakkor sok közös fajt találtunk.

A fajösszetétel alapján készített pontdiagram az egyéb szántókon belül is többféle növényzetet jelzett. Egyes felvételeket a magyar látonya jellemzett, másokban az iszapfű és különböző látonyafajok kaptak nagyobb szerepet. Ezeket az eredményeket a vizsgált léptékben egy közös élőhelytípus változatainak tekintettük. A mediterrán időszakos tavacskákkal mutatott ökológiai hasonlóság alapján a „kontinentális időszakos kisvizek” elnevezést javasoltuk összefoglaló használatra.

5. ábra. A fajösszetétel összehasonlítása főkomponens-elemzéssel. Minden pont egy növényzeti felvételt jelöl; a közeli pontok fajösszetétele hasonlóbb. A fekete körök a rizsföldek (RPF), az üres négyzetek az egyéb belvizes szántók (AF) felvételei. A nyilak egyes fajok kapcsolódását jelzik a pontfelhő különböző részeihez. Az „Elatihun” rövidítés a magyar látonyára (Elatine hungarica) utal.

Egy élőhely változatosságát több térbeli léptékben is érdemes megvizsgálni. Az alfa-diverzitás azt írja le, milyen változatos egy mintanégyzet növényzete. A béta-diverzitás azt fejezi ki, mennyire különböznek egymástól a minták fajkészletei vagy tömegességi viszonyai. Az egész vizsgált terület együttes változatosságát gamma-diverzitásnak nevezzük. Elemzésünkben külön értékeltük a termőhelyeken belüli felvételek és a két nagy élőhelytípus közötti különbségek hozzájárulását.

A fajszám alapján a rizsföldek mintái kevésbé voltak gazdagok, mint az egyéb belvizes szántóké. A Shannon- és Simpson-mutató más szempontból közelíti meg a változatosságot: a fajok jelenléte mellett tömegességüket is figyelembe veszi, és a Simpson-mutató erősebben érzékeny az uralkodó fajokra. E mutatók alapján a két élőhelycsoport helyi változatossága közelebb állt egymáshoz. Ez arra figyelmeztet, hogy a fajszám önmagában nem írja le a növényzet minden fontos sajátosságát.

6. ábra. A változatosság összetevői a fajszám, a Shannon- és a Simpson-mutató alapján. A fehér rész a mintanégyzeteken belüli alfa-diverzitást, a mintázott rész a termőhelyen belüli felvételek közötti különbségeket, a fekete rész a két élőhelytípus közötti különbségeket mutatja. AF: egyéb belvizes szántók; RPF: rizsföldek; Total: együttes értékelés. Az ábra legfontosabb üzenete a kis térléptékben jelentkező változatosság nagy szerepe.

A természetvédelem szempontjából különösen lényeges, hogy a termőhelyeken belüli felvételek között nagy különbségeket találtunk. A növényzet egyetlen foltja ezért nem képviseli feltétlenül a teljes termőhely fajkészletét. Az eredmények alapján a lehető legtöbb és megfelelő kiterjedésű élőhely megőrzését javasoltuk. Korlátozott erőforrások mellett is indokolt a régió élőhelyeinek számottevő részét bevonni a természetvédelmi tervezésbe.

A felvételekben több, a tanulmány készítésekor használt európai vagy hazai vörös listán szereplő növényt találtunk. A közleményben alkalmazott hazai adatok szerint hat faj jogi védelem alatt állt. A magyar látonya és az iszapfű ráadásul az élőhely jellegzetes növényei közé tartozott. Ezek az adatok jól mutatták, hogy a mezőgazdasági környezetben fekvő, kis kiterjedésű vizes foltok ritka fajok fennmaradásában is szerepet játszhatnak.

A mezőgazdasági használat hatása összetett. A talaj bolygatása fenntarthatja az iszapnövények számára alkalmas nyílt felszíneket, az időszakos vízborítás pedig biztosítja fejlődésük feltételeit. A gyors vízelvezetés ugyanakkor még azelőtt megszüntetheti a kedvező állapotot, hogy a jellegzetes növényzet kialakulna és magot érlelne. Tanulmányunkban ezért első kezelési lehetőségként a hagyományos művelés fenntartását és a fő növekedési időszakban a vízelvezetés mellőzését emeltük ki. Ez a megállapítás nem jelenti azt, hogy mindenféle művelés vagy vízkezelés egyformán kedvező lenne.

Eredményeink értelmezésekor azt is figyelembe kell vennünk, hogy jellegzetes törpekákás-iszapnövényzettel rendelkező termőhelyeket választottunk. Adataink tehát nem valamennyi belvizes szántó véletlenszerű mintáját jelentik, és nem bizonyítják, hogy minden időszakos kisvíz fajgazdagabb lenne a tartós vizeknél. A történeti és új felvételek együttes elemzése sem azonos ugyanazon termőhelyek hosszú távú, rendszeres megfigyelésével. Kutatásunk elsősorban az edényes növényzet természetvédelmi értékéről adott képet; más élőlénycsoportok vizsgálatát további feladatnak tekintettük.

A belvizes szántók időszakos növényzete könnyen kimaradhat a természetvédelmi felmérésekből. Ha csak a száraz évben látott állapotot rögzítjük, elsikkadhat a termőhely értéke. Vizsgálatunk alapján ezeknek a kisvizeknek helyük van a vizes élőhelyek felmérésében, megfigyelésében és megőrzésében. A megfelelő vízjárás és a talajban fennmaradó magbank együtt teszi lehetővé, hogy a következő kedvező időszakban ismét megjelenjenek ritka növényeik.

Hivatkozás

Lukács B. A., Sramkó G. & Molnár V. A. 2013: Plant diversity and conservation value of continental temporary pools. Biological Conservation 158: 393–400.