A Diószegi Szeminárium következő előadása

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszéke és az MTA DAB Botanikai Munkabizottság közös szervezésében megrendezendő Diószegi szemináriumi előadásra!

Amikor a Salvinia natans nem csak a rucáknak öröm - Elfogadta közlésre cikkünket a Journal of Ecology

Journal of Ecology című folyóirat elfogadta közlésre Lovas-Kiss Ádám tanítványom első szerzőségével készült, Endozoochory of aquatic ferns and angiosperms by mallards in central Europe című cikkünket. A közleményben a leggyakoribb hazai réceféle általi endozoochór növényi propagulumterjesztést vizsgáltuk. 

Munkánk bemutatja, hogy a vándorló vízimadár vektorok és a terjesztett növények közötti kölcsönhatások hálózata térben változatosságot mutat. Harasztok madarak általi endozoochór terjesztését első ízben mutattuk ki. A kimutatott 22 taxon közül nyolc esetében eddig nem mutatták ki, hogy tőkésrécék terjesztenék. Ez arra utal hogy további hasonló kísérletek szükségesek, hogy megértsük, mely növények képesek a vándorló madarak által terjedni.

Ádám ezzel nagy lépést tett előre afelé, hogy jövőre megvédhesse doktori (PhD) értekezését. Gratulálok és büszke vagyok! 
A munkában (az ürülékminták előkészítésében, a propagulumok válogatásában és életképességük vizsgálatában) jelentős részt vállalt Vizi Balázs III. évf. biológia  BSc hallgató, aki az intézményi Tudományos Diáköri Konferencián, a Biológia szekcióban a témából készült dolgozatával tegnap megosztott II. helyezést ért el, amihez szintén gratulálok! 
Ezúton szeretném még megköszönni a cikk további társszerzőinek közreműködésüket; Vincze Orsolyának az adatelemzésben végzett munkáját és Andy J. Green-nek a koncepció megalkotásában, az eredmények interpretálásában és a közlemény megírása során végzett munkáját.

Amint a közlemény megjelenik arról a blogon is beszámolok, egyúttal  az anyag elérhetőségét is közzéteszem.

Magyar nyelvű összefoglaló

1. A madarak fontos szerepet töltenek be a növények terjesztésében, és bár a recens irodalom elsősorban főleg a gyümölcsevő fajokra koncentrál, a legutóbbi tanulmányok rámutattak a vándorló vízimadarak jelentőségére a növények hosszútávú endozoochór terjedésében. Mindazonáltal kevés kísérletes terepi vizsgálatot folytattak a témakörben, amelyek révén azonosítani lehet a vízimadarak által terjesztett fajokat. Így többek között arra sem volt egyértelmű bizonyíték, hogy vízipáfrányok is képesek endozoochoór módon terjedni vízimadarak révén.

2. Munkánk során tőkés récéktől (Anas platyrhynchos) származó, őt helyről gyűjtött székletmintát (n = 215) vizsgáltunk, melyeket az őszi vonulás idején a Tisza és Balaton környékén gyűjtöttünk. A minták feldolgozása során a sértetlen propagulumokat kiválogattuk és standard körülmények között teszteltük életképességüket. A különböző lelőhelyeken előkerült növények fajkompozícióját PERMANOVA-val és más többváltozós módszerekkel hasonlítottuk össze.

3. A vízi rucaöröm (Salvinia natans) nevű harasztfaj összesen 381 makrospóráját 32 székletmintában találtuk meg, amelyek közül 16 életképesnek bizonyult. Munkánk az első terepi igazolása a vízipáfrányok madarak általi endozoochór terjesztésének. Összesen 21 további növényfaj szaporítóképletét is megtaláltuk, melyből 8 taxon életképesnek bizonyult. A székletmintákból összesen 13 szárazföldi fajt mutattunk ki; a legtöbb esetben mocsári és vízinövényeket, mint például a zsióka (Bolboschoenus maritimus) vagy a fésűs békaszőlő (Potamogeton pectinatus). A mintákban két, ültetett fajt is találtunk: a közönséges fügét (Ficus carica) és a nyugati ostorfát (Celtis occidentalis). A terjesztett növényi taxonok összetétele jelentős térbeli változatosságot mutatott. Kevés eltérést találtunk az 1 km-en belül gyűjtött minták esetében. Viszont nagy különbség volt megfigyelhető a két vizsgált régió (Balaton, Tisza) között; így egyúttal dokumentáltuk egy vándorló vízimadárfaj által endozoochór módon terjesztett növényi taxonok térbeli variablitását is.

4. Szintézis. Kimutattuk egy vándorló vízimadár által terjesztett növényfajok térbeli variabilitását. Elsőként bizonyítottuk terepi körülmények között a páfrányok madarak általi endozoochór terjesztését. Munkánk során nyolc olyan növényfajt találtunk, amelyek tőkés récék általi terjesztése nem volt ismert. Kutatásunk rámutat további hasonló kísérletek szükségességére, annak érdekében, hogy megértsük, mely növények képesek a vándorló madarak által terjedni.

Hivatkozás
Lovas-Kiss Á., Vizi B., Vincze O., Molnár V. A. & Green A. J. (accepted for publication): Endozoochory of aquatic ferns and angiosperms by mallards in central Europe. – Journal of Ecology  (coming soon)

Temetők, orchideák és gumógyűjtés – cikk az Ecology and Evolution című lapban

Megjelent újabb cikkünk az Ecology and Evolution című folyóiratban. A közleményben a törökországi temetőket, mint az orchideák gumógyűjtéssel szembeni menedékeit vizsgáltuk. A teljes cikk szabadon letölthető innen.

Összefoglalás

A orchideák gumóit évszázadok óta használják téli forró ital (‘salep’) készítéséhez Kis-Ázsiában és a Balkánon. Ez a tevékenység napjainkban a gumós orchideafajok vadon élő állományait jelentősen fenyegeti – különösen Törökországban. Az utóbbi évek kutatásai alapján nyilvánvalóvá vált, hogy Törökországban a temetők fontos szerepet játszanak az orchideák megőrzésében. Eddig nem álltak rendelkezésre adatok arról, hogy ezek az emberi tevékenység által jelentősen befolyásolt élőhelyek kegyeleti okokból védelmet nyújtanak-e a gumó-gyűjtés ellen. Munkánk során célunk volt, hogy felmérjük a temetőkben folytatott gumógyűjtés intenzitását és megvizsgáljuk, hogy mely tényezők befolyásolhatják a gyűjtési preferenciát. A fajok virágzási idejét irodalmi adatok, gumóméretét, hajtásmagasságát és virágszámát pedig herbáriumi példányok alapján számszerűsítettük. 474 törökországi temető terepi felmérése során 333 temetőben találtunk orchideákat és 311 temetőben gumós fajokat. 14 helyen tapasztaltunk gyűjtést, összesen 17 faj, 530 egyedét (a példányok 9%-át) találtuk kiásva. A temetőkre jellemző viszonylag alacsony gyűjtési intenzitás mellett fontos megemlíteni, hogy általában a gyűjtött állományok esetében sem került kiásásra az összes megtalálható példány. Ugyanakkor az egyes fajok eltérő mértékben veszélyeztetettek. A fajok gyűjtésének intenzitása szignifikáns negatív összefüggést mutat a virágzási idővel: a korábban nyíló fajok nagyobb arányban érintettek. Marginálisan szignifikáns pozitív összefüggést tapasztaltunk a gyűjtési intenzitás és a fajspecifikus gumóméret között. Eredményeink tovább hangsúlyozzák e speciális élőhelyek szerepét a törökországi orchideák megőrzésében.

Abstract

Harvest of orchid tubers for salep production is widespread in Southwestern Asia and the Balkans and constitutes a major conservation risk for wild orchid populations. Synanthropic habitats, such as graveyards are important refuges for orchids and other organisms, and could offer protection from salep harvesting because of their special cultural role. However, little is known about the occurrence and factors influencing harvesting of salep in graveyards. During field surveys of 474 graveyards throughout Turkey, we observed 333 graveyards with orchids, 311 graveyards with tuberous orchids and salep harvest in 14 graveyards. Altogether, 530 individuals of 17 orchid species were collected, representing 9% of the individuals recorded. Harvesting intensity was relatively low and populations were usually not wholly destroyed. However, some species were clearly more affected than others. Salep harvesting risk of orchid species was significantly associated with flowering time, with early-flowering species being more affected. A marginally significant positive relationship with between harvesting risk and species-specific tuber size was also detected. Our data suggest that graveyards might offer some protection against salep harvesting in Turkey, but they also show that some orchid taxa are much more affected than others. Overall, our observations add more weight to the conservation value of these special habitats.

Hivatkozás

Molnár V. A., Nagy T., Löki V., Süveges, K., Takács A., Bódis J. & Tökölyi J. (2017): Graveyards as refuges for Turkish orchids against salep harvesting. – Ecology and Evolution DOI 10.1002/ece3.3562

MTA Diverzitásbiológiai Bizottságának állásfoglalása

Az alábbiakban az MTA Diverzitásbiológiai Bizottságának állásfoglalását teszem közzé. Engem teljesen meggyőzött prof. Darvas Béla előadása a témáról és így természetesen minden fórumon megszavaztam az állásfoglalás elfogadását.

Állásfoglalás

Miután egyértelművé vált, hogy a klímaváltozással egyre több olyan rovarfaj, mindenekelőtt csípőszúnyog (Culicidae) terjed észak felé és/vagy hurcolnak be Európába, illetve hazánkba is, amelyek arbovírusok vektorai, és ezáltal reálissá vált új, a korábbiaknál veszélyesebb epidémiák kialakulása, a Diverzitásbiológiai Bizottság 2017. október 25.-én, Prof. Dr. Darvas Béla előterjesztése alapján áttekintette a fentiekkel kapcsolatos nemzetközi és hazai helyzetet.

A fenti veszélyekre való felkészülés terén az alábbi hiányosságok tapasztalhatók:

·        Jelenleg nem történik meg a fenti vektorszervezetek hatékony monitorozása, mert
(i) alig van a veszélyes szúnyogfajokat mind imágó, mind lárva állapotban pontosan meghatározni képes szakember, és ilyen irányultságú alkalmazott zoológusok képzése sem folyik;      
(ii) nem történik meg a vektorfajok tenyészőhelyeinek éves feltérképezése (monitorozása), illetve ennek híjján a felszámolásuk sem (ezt jelenleg a vízügy, ill. a katasztrófavédelem nem végezteti el megfelelő színvonalon).

·        Jelenleg nem történik meg sem a vektor rovarfajok, sem a hordozó gerincesfajok (vándormadarak, rágcsálók, háziállataink), sem pedig a lakosság vírus fertőzöttség mértékének megfelelő szintű monitorozása; aminek végzéséhez pedig megfelelő akkreditált laboratórium létesítése volna szükséges.

Emellett megállapítható, hogy a szúnyogirtás jelenlegi gyakorlata több okból sem megfelelő. A vektorok népességeinek és tenyészőhelyeinek ismerete híján a beavatkozások sokszor késnek és/vagy nagyon csekély „találati pontosságúak”, ezáltal jelentős a célt tévesztően felhasznált peszticidmennyiség. Ezt súlyosbítja, hogy a beavatkozás döntően a nem szelektív hatású deltamethrin nevű idegméreggel történik. Ennek következtében az elpusztított rovaroknak csak közel egy százaléka a „célszervezet”, viszont bizonyítottan sok az ökoszisztéma szolgáltatásokban jelentős szerepű méhféle, illetve minden egyéb rovar és közvetett tápláléklánci hatásként a kisméretű gerinces állat is. Emellett elsodródás következtében az élővizekbe kerülve a deltamethrin a halakat, hüllőket és a kétéltűeket is veszélyezteti. Ugyanakkor a szigorúan specifikus lárvairtó, a Bacillus thuringiensis pathovar. israelensis használatával sokkal célirányosabb védekezés érhető el, és egyúttal a nem-célszervezetek károsítása is sokkal csekélyebb mértékű lehet. A védekezést tekintve koncepcióváltást sürgetünk, amely a belvizes területek (lárva-tenyészőhelyek) vízrendezését és a lakossági védekezés megszervezését, a szúnyogfajok és az általuk hurcolt arbovírusok monitorozását is magában foglalja.

Ezekre annál is időszerűbb felhívni a hazai döntéshozók figyelmét, mert két új vektor szúnyogfaj kimutatása történt meg hazánkban és az európai epidemiológiai központ (ECDC) lehetséges arbovírusjárványokat jelez, valamint számos európai szakközlemény mutatott rá a természetvédemi szempontból jelentős állatcsoportok faj- és egyedszámának minden korábbinál radikálisabb csökkenésére.

Szűkebb elterjedésűek-e a nagyobb magvú lágyszárúak? - cikk az Ecology and Evolution című lapban

Sonkoly Judit elsőszerzőségével megjelent cikkünk az Ecology and Evolution című folyóiratban. A közleményben a magtömeg, az elterjedési terület mérete, az ökológiai fényigény, vízigény és tápanyagigény kapcsolatát elemeztük a Pannon flóra 1600 lágyszárú fajának adatait felhasználva. A teljes cikk szabadon elérhető a folyóirat honlapján.

 

Összefoglalás

A magtömeg – elterjedési terület trade-off hipotézis, avagy szűkebb elterjedésűek-e a nagyobb magvú lágyszárúak?

Célunk a magtömeg – elterjedési terület trade-off (csereviszony) hipotézis tesztelése volt, ami szerint a kisebb magok hatékonyabb terjedése miatt a növényfajok elterjedési területének nagysága negatívan korrelál a magtömeggel. A környezeti tényezők magtömegre és elterjedési területre gyakorolt hatásának vizsgálatán keresztül célunk volt azon élőhelyek feltérképezése is, melyek fajai különösen veszélyeztetettek lehetnek, és emiatt külön figyelemre van szükség a lokális kihalásuk megelőzése érdekében. Ebből a célból a pannon flóra 1600 lágyszárú fajához gyűjtöttük össze a magtömeg és az elterjedési terület nagyságát, valamint a nedvesség-, fény- és tápanyagigényre vonatkozó ökológiai indikátorértékeket. Eredményeink szerint a magtömeg negatívan korrelál az elterjedési területtel a vizsgált fajok esetében. A magtömeg a fényigény csökkenésével és a tápanyagigény növekedésével párhuzamosan nőtt, viszont a nedvességigény növekedésével csökkent. Az elterjedési terület a nedvességigény és a tápanyagigény növekedésével párhuzamosan nőtt, viszont a fényigény növekedésével csökkent. Eredményeink a pannon flóra lágyszárú fajai esetében megerősítik a magtömeg – elterjedési terület trade-off létezését. Azt is megállapítottuk, hogy az alacsony víz- és tápanyagellátottságú, de magas fényintenzitással jellemezhető élőhelyek fajai szűkebb elterjedésűek. Ezek az eredmények alátámasztják, hogy a száraz, tápanyagszegény élőhelyek, mint például a száraz gyepek fajai veszélyeztetettebbek, mint a nedves és tápanyagdús élőhelyek fajai, és fokozott odafigyelést igényelnek. Habár eredményeink a regionális flóra vizsgálatán alapulnak, a vizsgált fajok rendkívül nagy száma és a globális elterjedési terület használata miatt ezek hozzájárulhatnak a globális biogeográfiai folyamatok és mintázatok jobb megértéséhez, ami elengedhetetlen a természetvédelmi prioritások és célkitűzések meghatározásához.

 

Abstract

We aimed to introduce and test the “seed mass–distribution range trade-off” hypothesis, that is, that range size is negatively related to seed mass due to the generally better dispersal ability of smaller seeds. Studying the effects of environmental factors on the seed mass and range size of species, we also aimed to identify habitats where species may be at risk and need extra conservation effort to avoid local extinctions. We collected data for seed mass, global range size, and indicators for environmental factors of the habitat for 1,600 species of the Pannonian Ecoregion (Central Europe) from the literature. We tested the relationship between species’ seed mass, range size, and indicator values for soil moisture, light intensity, and nutrient supply. We found that seed mass is negatively correlated with range size; thus, a seed mass–distribution range trade-off was validated based on the studied large species pool. We found increasing seed mass with decreasing light intensity and increasing nutrient availability, but decreasing seed mass with increasing soil moisture. Range size increased with increasing soil moisture and nutrient supply, but decreased with increasing light intensity. Our results supported the hypothesis that there is a trade-off between seed mass and distribution range. We found that species of habitats characterized by low soil moisture and nutrient values but high light intensity values have small range size. This emphasizes that species of dry, infertile habitats, such as dry grasslands, could be more vulnerable to habitat fragmentation or degradation than species of wet and fertile habitats. The remarkably high number of species and the use of global distribution range in our study support our understanding of global biogeographic processes and patterns that are essential in defining conservation priorities.

Hivatkozás

Sonkoly J., Deák B., Valkó O., Molnár V.A., Tóthmérész B., Török P. (2017): Do large-seeded herbs have a small range size? The seed mass– distribution range trade-off hypothesis. – Ecology and Evolution DOI 10.1002/ece3.3568

Kedvenc íróm, Fekete István Kálvária című novellája

KÁLVÁRIA
Faluhelyen nem nől a temető, csak telik. Egy része látszólag üres, s itt jó szagú, dús füvek nőnek a sírásó örömére, akinek ez a kaszálója: más részen régi sírok süppednek; ismét más részen keményen állnak még a fejfák és a friss földhányásokon kerti virágok bánatoskodnak az otthonvalók helyett. A sírok azután körbejárnak. Mindig másutt vannak az újak, és mindig másutt van a sírásó kaszálója, csak az emberek ezt nem veszik észre, mert mire észrevennék, már maguk is kikerülnek a temetőbe.
Faluhelyen nem nől a temető, hiszen nem is nőhet, mert egyik oldalán az országút határolja, másik két oldalán a megnövekedett falu, míg a negyediken a sírásó kis földje, aki így könnyen megosztja munkáját a halott emberek és az élő kukorica vagy krumpli között. De a temető nem nől, s ezért előfordul, hogy sírásás közben némely sárga csontok kerülnek elő, melyeket az öreg Banai enyhe tisztelettel félrerak, s amikor kész az új sír, a fenékre ismét visszarakja a csontokat, és földet szór rá, nehogy valami avatatlan, borzongáséhes öregasszony észrevegye.
– Nyugodjál, testvér, tovább – mondja gyengéden, és a lapáttal egyenesre simítja lent a földet. Így azután az ősök pora összekeveredik az utódokéval, ami nemcsak helyénvaló, de szeretetteljes dolog is.
Ezek szerint nem is fontos, hogy nőjön a temető, ámbár néha nem ártana, ha kicsit nagyobb lenne, ha teszem azt – kálváriát akarnak benne állítani.
Mert – akarnak.
A bejárattól jobbra éppen van üres hely, és már ki is nézték a kálváriadomb helyét, mert a helybéli felfogás szerint a kálváriának dombon kell lennie. Domb azonban nincs, hacsak a temetőárkán kívül lévő kopasz dombocskát be nem hordják.
– Hát behordjuk – mondták az emberek –, és be is hordták szénakaszálás és aratás között, amikor szuszogtak egy kicsit a lovak. Puha lösz volt a dombocska, nem termett rajta más, mint kakukkfű és benne – amint kiderült – régi-régi csontok, de sok. Temető volt a dombocska is abban az elmúlt világban, amire már nem emlékezett senki.
– Török csontok ezek – mondta Futó Kati néni –, hallottam öreganyámtól, hogy templomuk vagy mijük volt errefelé.
– Löhet – mondta Banai, akit bosszantott, hogy Kati néni ebbe a szakmai kérdésbe is beleüti az orrát –, de embörök voltak ezök is.
– Hát persze – nézték az emberek a megsárgult koponyákat, és rádőltek egy pillanatra az ásónyélre, mert az enyészet szele megérintette nyugodt szívüket.
– Gyerökök – fordult felénk ezek után Banai –, hordjátok a csontokat a temetősarokba, lögyenek szent helön, akárkik vóttak. De tisztösséggel!…
Én nem tudom, a mai gyereknek mi a gyönyörűség, de nekünk embercsontokat hordani nagy gyönyörűség volt. Egy-egy koponya körül már nézeteltérések is támadtak, sőt Berta Jancsi (az a hazudós) egyszerűen be akart bennünket osztani, hogy ki visz kezet, ki visz lábat és ki a bordákat. Ő – természetesen – a koponyákat. Erről persze szó sem lehetett, s a tisztességes, sőt eleinte áhítatosnak indult munka rövidesen és alaposan elfajult. Persze nem a felnőttek előtt, hanem a líceumkerítés mögött! A szelíd Puska Péter már sírva jött vissza, és amikor Jancsi az én utamat is elállta, hogy „ide a fejivel!”, nagyon szép verekedés kezdődött, amelyben a koponya elgurult, de a karcsonttal alaposan orron ütöttem ellenfelemet, amit ő egy combcsonttal viszonzott.
Juj! Ebben a felhevülő pillanatban jelent meg Futó Kati néni, és csípőre tette a kezét… Ezek után már nem is történt semmi, minthogy Kati néni – ahogyan mondani szokás – „leszedte rólunk a keresztvizet” és „ránk adta a tisztát”. Pedig nem is kiabált, csak sziszegett, és még a temető fáit is enyhe borzongás járta át.
– Ti istentelenök! Ti gyalázatosok… de majd, majd! Majd számon kérik, nem ám nappal, de nem ám, majd éccaka, ha tutulnak a kutyák, aztán dobog a pallás!…
És felemelte fehér kezét, amely alig különbözött azoktól a kezektől, amelyeket a föld alól szedtünk ki. Huh!
És attól kezdve elcsendesedve hordtuk a csontokat. Délután már tisztelettel, estefelé félelemmel, és amikor alkonyodott, már senki se akart koponyát vinni, még Berta Jancsi se, ez pedig nagy szó.
Mire hazaértem, este volt, csontszagú, földszagú, félelmetes este. Más a ház és más a szoba. A sarokban csönd és árnyék, az ablak mögött titkos éji világ; megvetett ágyam: mint a ravatal, és a padláson néha dobban valami…
– Mi az? – ültem fel riadtan.
– Mi lenne – ásított nagyanyám –, macska. Aludj!
Ja, ezt könnyű volt mondani. Dehogy aludtam, dehogy aludtam. Az éjszaka zörejei a szívemen kopogtattak. Majdnem felsikítottam, amikor kinyílt az ajtó, és dohos hidegség sóhajtott be a szobába.
– Ez volt az? – kérdezte valaki.
– Ez!!
És már vittek is valakik a temető felé. Szinte repültünk, ámbár én dermedt voltam, akár a jég.
– Itt van! – és odalöktek a többi közé.
Az új kálvária dombja világos volt, s ebben a világosságban alacsony templompadokban ülve vagy mellette állva különös emberek. A földön Berta Jancsi, Vince Ferkó és a többiek. Puska Péter az első padban ült szomorúan és szigorúan. Igaz, ő nem verekedett! – gondoltam.
És rám nézett mindenki.
– Az én kezemmel verekedett – mondta egy turbános, szakállas török –, a fejét akarom…
(Nem is mérgesen mondta.)
– Az én fejemmel gurigázott – mondta egy főkötős asszonyság –, a szívét akarom.
– Kiszedte a kisbaglyokat… a kápolna tornyából – mondta egy csizmás, gatyás siheder –, a kezét akarom.
– Felebarátaim – állt fel egy papi ember –, nem azért kaptátok vissza testi mivoltotokat, hogy bosszút álljatok! Avagy nem voltatok tik is gyerekek?… Megígéred-e, hogy istenfélő, jó gyerek leszel ezentúl?
– Ígérem! – akartam kiáltani, de csak nyöszörögni tudtam, és az az asszonyság a kezemre tette hideg kezét.
– Mit nyögsz? – kiáltotta, és megrázott, gyertyával az arcomba világítva a nagyanyám.
Verejtékben úsztam, és olyan jó voltam hetekig, hogy apám már orvost akart hívatni, ámbár nem volt nekem semmi testi bajom, de azóta tudom, hogy a régi vagy új kálváriadombot elsősorban a lelkével járja meg az ember.