Növényneveink eredete 13.

Harangláb (Aquilegia).

A harang és a láb összetétele, a harangtartó szerkezet nevének növényre alkalmazott, metaforikus használata. A bókoló virágok harangra emlékeztető alakja, illetve a visszahajló sarkantyúk adják a hasonlítás alapját. Vörös 1903-as botanikai munkából közli a nevet, de ezt nem szabad a szó keletkezési évének tekinteni. Népi típusú, képszerű elnevezés, amelyhez nem rendelhető biztonsággal meghatározott nyelvújító alkotó. Az Aquilegia régi magyar neve a cámolyfű volt, Diószegiék pedig a cámoly nemzetségnevet alkalmazták: a harangláb tehát nem azonos az ő újításukkal. Tájnyelvi haranglábfű név más harang alakú virágokat viselő növényt, például fekete nadálytövet is jelölhetett. (Mariánovics 1916: 258; Vörös 2008: 97, 204.)

 

Irodalom

Vörös É. 2008: A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára. – Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézet, Debrecen. Elérhető: https://mek.oszk.hu/06400/06424/06424.pdf

Mariánovics M. 1916: Cámoly. – Magyar nyelvőr 45(5–6): 258. Elérhető: https://www.epa.hu/00100/00188/00611/pdf/EPA00188_magyar_nyelvor_1916_05-06.pdf

Mi fán terem a botanikus? 4.

Csapody Vera (1890–1985) — mennyiségtan-fizika szakos tanár, gimnázium-igazgató

Tanári munkája mellett vált a magyar növényvilág kiemelkedő ábrázolójává. Jávorka Sándorral mintegy négy évtizeden át dolgozott együtt; rajzai növényhatározók és népszerű ismeretterjesztő könyvek alapvető illusztrációi lettek. 1932-ben doktorált növénytanból Szegeden. 1938-tól annak államosításáig (1948-ig) a Sacré-Cœur Sophianum leánygimnázium igazgatója volt. Ezután növényillusztrátorként a Természettudományi Múzeum Növénytárában dolgozott. Önálló kutatói teljesítménye az 1968-ban megjelent csíranövény-határozó és a hozzá létrehozott gyűjtemény. 1980-ban Állami Díjat kapott. 

Válogatott művek:

Csapody V. (1932): Mediterrán elemek a magyar flórában. Rákospalota: Don Bosco Nyomda. Doktori értekezés.

Csapody V. (1953): A rizs gyomnövényei. Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici, új sorozat 4: 35–45. https://publication.nhmus.hu/annales/cikkreszletes.php?idhoz=2080

Csapody, V. (1968): Keimlings-Bestimmungsbuch der Dikotyledonen. Budapest: Akadémiai Kiadó. A kétszikűek német nyelvű csíranövényhatározója; az adatlapról a teljes kötet letölthető. https://real-eod.mtak.hu/14299/

Jávorka S. & Csapody V. (1929–1934): A magyar flóra képekben. Iconographia Florae Hungaricae. Budapest. https://idovonal.mta.hu/megjelenik-javorka-sandor-es-csapody-vera-a-magyar-flora-kepekben-cimu-munkaja/

Jávorka S. & – Csapody V. (1950): Erdő-mező virágai. A magyar flóra színes kis atlasza. Budapest. https://btk.ppke.hu/csapody-vera

Jávorka S. & Csapody V. (1962): Kerti virágaink. Közép-európai dísznövények színes atlasza. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. https://agris.fao.org/search/en/providers/122535/records/65ddf6b763b8185d9ca60eac

Csapody V. & Priszter Sz. (1966): Magyar növénynevek szótára. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. 301 oldal. https://agris.fao.org/search/en/providers/122535/records/65ddffc36eef00c2ce9f1c2b

Simon T. & Csapody V. (1966): Kis növényhatározó. Budapest: Tankönyvkiadó Vállalat.

Csapody I., Csapody V. & Rott F. (1966): Erdei fák és cserjék. Budapest: Országos Erdészeti Főigazgatóság. https://real-j.mtak.hu/16322/1/2003_8_1.pdf

 

Növényneveink eredete 12.

Gólyaorr (Geranium).

A név a hosszú, csőrszerű termésre utal. Az orr régi növénynevekben madárcsőrt is jelenthet; a névadó nem a virágot, hanem a feltűnően megnyúlt termésrészt hasonlította a gólya csőréhez. A német Storchschnabel ugyanilyen szemléletű elnevezés, míg a görög eredetű Geranium a daru nevéből származik. A magyar név a régi füveskönyvi névanyagban is jelen van, és a népnyelvben is él; nem újonnan alkotott nyelvújítási terminus. Régebben a Geranium mellett Erodium-fajokat is neveztek gólyaorrnak. A mai szaknyelvben a gólyaorr a Geranium, a gémorr az Erodium megjelölése. (Rácz 2000c: 481–482.)

Irodalom

Rácz J. 2000c: Here és orr a botanikában. – Magyar nyelvőr 124(4): 469–486. Elérhető: https://www.c3.hu/~nyelvor/period/1244/124409.htm

Növényneveink eredete 11.

Farkasfog (Bidens). 

Alaki hasonlóságon alapuló régi név. A megnevezés főként a termés hegyes, visszafelé horgas szálkáira vonatkozik: ezek fogszerűek, és beleakadnak a ruhába vagy az állatok szőrébe. A termés neve átkerült az egész növényre. A latin Bidens is „kétfogú” jelentésű, ugyanilyen termésbélyeg alapján. A farkasfog szó növényjelölő használata már 1520 körül kimutatható, akkor azonban kövirózsaféle növényeket is jelölt. A Bidens megnevezéseként a 18. századból van biztos adat. Népi és régi szaknyelvi elnevezés, nem a nyelvújítás során keletkezett szó; a mai botanikai jelentés a korábbi használat szűkítésével rögzült. (Rácz 2001a: farkasfog szócikk.)

Irodalom

Rácz J. 2001a: A farkas állatnév összetett növényneveinkben. – Magyar nyelvőr 125(2): 187–202. Elérhető: https://www.c3.hu/~nyelvor/period/1252/125207.htm 

Mi fán terem a botanikus? 3.

Csató János (1833–1913) — földbirtokos, vármegyei főjegyző, majd alispán.

1849-ben Bem seregében szolgált; később Alsó-Fehér vármegye vezető tisztviselője lett. Jelentős botanikai és madártani gyűjteményt hozott létre, Erdély flórájának kutatásában és a borókák vizsgálatában is részt vett. Tizenéves honvédből lett szenvedélyes gyűjtő: herbáriuma mintegy hatvanezer növénypéldányt számlált. Madárgyűjteménye is közel háromezer példányból állt. Gyűjteményeit a nagyenyedi kollégiumnak ajándékozta; növényei 1912-ben kerültek oda, és a későbbi kutatók számára is megőrizték erdélyi gyűjtőútjainak adatait.

Válogatott művek:

Csató J. (1886): Juniperus Kanitzii (J. sabina × communis). Magyar Növénytani Lapok 10: 145–146.

Növényneveink eredete 10.

Farkasalma (Aristolochia). 

Nyelvújítás előtti növénynév: már 1470 körüli glosszában adatolható, később a füveskönyvekben és a népnyelvben is elterjedt. Az alma tagot a gömbölyded föld alatti részekkel és a termés alakjával hozzák kapcsolatba; a farkas előtag a vad, emberi tápláléknak alkalmatlan, ártalmas növények névtípusába illik. A mai közönséges farkasalma jellemzőit ezért nem célszerű a teljes régi névanyag egyetlen magyarázatává tenni. Latin lupinum malum és német Wolfsapfel megfelelője is ismert. Az átvétel iránya vitatott: Vörös latin mintát valószínűsít, Rácz a német név magyarból való fordításának lehetőségét tárgyalja. Régi, népi használatú nemzetségnév; pontos keletkezéstörténete nem teljesen tisztázott. (Rácz 2001a: farkasalma szócikk; Vörös 2008: 160–161.)

Irodalom

Vörös É. 2008: A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára. – Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézet, Debrecen. Elérhető: https://mek.oszk.hu/06400/06424/06424.pdf

Rácz J. 2001a: A farkas állatnév összetett növényneveinkben. – Magyar nyelvőr 125(2): 187–202. Elérhető: https://www.c3.hu/~nyelvor/period/1252/125207.htm

Ismeretterjesztő cikk a királydinnyéről az Élet és Tudományban