A füzértekercs illata

Az egyetemi évek elején történt (az 1990-es évek kezdetén), hogy a nyári szünidő utolsó napjait általában a Vendvidéken töltöttük barátaimmal, Sulyok Józsival és Vidéki Robival. Mivel az első tanítási héten az egyetemen még semmi érdemleges nem történt, előadások és gyakorlatok sem voltak ("tantárgyfelvételi hét"), rendszerint „hozzácsaptuk” szeptember első hetét is.

A Vendvidéken, az országnak ebben a félreeső zugában a természetközeli állapotú és számos ritkaságot rejtegető növényzet hazánkban szinte egyedülálló harmóniában maradt fenn a hagyományos külterjes gazdálkodási módokkal. Talán ez volt ami évről évre visszacsábított bennünket. Pénzügyi lehetőségeink – finoman szólva – szerények voltak, ezért fizetővendég szobára vagy hasonló fényűzésre nem is gondoltunk. Általában kisebb hátizsáknyi cókmókkal: élelemmel, ruhával, esőkabáttal és – ami a legfontosabb – fényképező felszereléssel érkeztünk. A felszerelés gondos összeállítása azért volt fontos, mert állandó szálláshelyünk nem lévén mindent, amit magunkkal hoztunk nap mint nap magunkkal kellett cipelnünk. Éppen emiatt a sátrat is felesleges luxusnak éreztük. Egyedül az eső jelentett némi fenyegetést, de erre is találtunk megoldást. Már a legelső túrán felfedeztük Kétvölgyben azt a buszmegállót, amely a Lajos bácsiék által vezetett, egymásba nyíló (ez akkoriban nem volt ritkaság faluhelyen) vegyesbolt és kocsma mellett volt található. A buszmegálló bungalója lett a főhadiszállásunk, amely kiváló menedéket nyújtott az eső elől. „Hotel Kétvölgy”-nek neveztük. Jó időben azonban inkább a szabadban aludtunk., aminek nemcsak az volt az oka, hogy elalvás előtt a városi fényektől alig zavart csillagos égboltban gyönyörködhettünk, hanem az is, hogy kint a levegő is sokkal kellemesebb volt, az esőbeállót szaga alapján ugyanis volt aki nyilvános illemhelyként használta... A kétvölgyi kocsmában azonban ma már alig tapasztalható vendégszeretettel találkoztunk: hamarosan kiderült, hogy hol alszunk és onnantól kezdve Lajos bácsiék szénapadlásának vendégei voltunk. Nemcsak roppant kényelmes volt, hanem esőbiztos és a friss szénától nagyon jó illatú is. Ennek köszönhetően soha sem fogom elfelejteni, hogy a széna illatát adó kumarin mennyivel kellemesebb aromájú, mint az említett buszmegálló légterét betöltő ammónia...

A "Hotel Kétvölgy" . A Google Street View felvételén napjainkban. A vegyesbolt-kocsma kombó melletti buszmegálló )a bal oldalon a bejárat előtt zöld kukával) ahol pár éjszakát töltöttünk...

A szénapadlás annál is inkább kapóra jött, mert Robi, hogy a magával cipelt terhet a lehető legkisebbre csökkentse még hálózsákot sem hozott magával. Úgyis meleg lesz – mondta. Hajnalonként azonban már elég hűvös volt és így örömmel fogadta a háziak által felajánlott takarót, egy durva szövésű, nehezen meghatározható színű pokrócot, amely roppant „határozott” szaga alapján korábban minden bizonnyal lópokrócként szolgált... Nem baj – veregettük a vállát kárörvendőn mosolyogva – büdösben még nem fagyott meg senki!

A szénapadlást nagyon otthonosnak találtuk és a belőle hiányzó civilizációs „vívmányok”-at (mint a televízió vagy a hűtőgép) cseppet sem hiányoltuk. Mint később kiderült, egy fürdőkád vagy egy lavór azonban talán mégis jól jött volna. Egyik nap mikor korpafüveket, körtikéket és egyebeket kerestünk délutánra alaposan leizzadtunk és elfáradtunk. Egy erdeifenyőkkel szegélyezett szép kis tisztáson telepedtünk le és szalonnázni kezdtünk. Az evés végeztével én jólesően nyúltam el a gyepben, de azonnal felordítottam! Társaim azt hitték talán darázs csípett meg, de amit ők artikulálatlan ordításnak hallottak az valójában örömkiáltás volt. Bár kétségtelen, hogy az örömöm nagy volt ás a kiabálás is jókorára sikeredett... A fűben hanyatt fekve fejem mellett ugyanis egy őszi füzértekercs sziluettje rajzolódott ki a kék égre! 

Ezt az aprócska orchideát addig még sehol sem láttuk. Hogy a felkészületlen szemnek milyen nehezen észrevehető jól mutatja, hogy legalább fél órát eszegettünk és beszélgettünk mellette ülve, anélkül, hogy megpillantottuk volna. Most már azonban tudtuk mit, mikor és hol kell keresnünk! Arasznyi magasságú, szürkés színű, fehéren szőrös hajtásain csavarvonalban nyíltak az apró virágok. A nyár végi, ősz eleji esők beköszöntét követően kezd el virágozni. (Azok az esős éjszakák amelyek a buszmegállóba kényszerítettek bennünket nem voltak tehát hiábavalók!) A tisztás gyepjének négykézláb történő átvizsgálásával még több tucatnyi példányát találtuk. Természetesen hamarosan előkerültek a fényképezőgépek is, majd még a lemenő nap sugaraival versengve még több más lelőhelyen is megtaláltuk.

Pár nap múlva elégedetten indultunk haza. Szentgotthárdon szálltunk fel a zsúfolásig tömött vonatra, ahol alig találtunk pár üres helyet. Ám éppen, hogy leültünk utastársaink kényelmetlenül fészkelődni kezdtek és kisvártatva távoztak a fülkéből. Rájöttünk, hogy mi ugyan megszoktuk a saját szagunkat, de a több napig tartó, tökéletesnek nem nevezhető mosdásaink kiegészülve a lópokróc ruhánkba ivódott markáns „illatával” a fővárosig tartó magányos és kényelmes utazást biztosítottak nekünk. Néhány év múlva, mikor a füzértekercsről beszélgettünk, Miklós barátunk hívta fel a figyelmünket e növényke kellemes illatára. Vele még az is előfordult, hogy először megérezte kellemes, édeskés illatát és csak utána pillantotta meg. Utólag már nem csodálkozom rajta, hogy az első találkozásnál nem figyeltünk fel a füzértekercs vaníliaszerű illatára. Alighanem az émelyítő buszmegállóban töltött pár esős éjszaka és a lópokróc lehetett az oka...

Véráldozat a békabuzogányért

– Hej csak megtalálhatnám és fényképezhetném! Szívesen odaadnám érte bal kezem kisujját! Hasonló kijelentésekre több növény kapcsán ragadtattam magam. Igazság szerint be kell vallanom: ha egy „jó tündér” valamennyi ilyen növényfajt megmutatta volna, akkor nem lett volna elég egy kezem összes ujja sem... Mikor ezt a felelőtlen kijelentést tettem a sokáig sikertelenül keresett lápi békabuzogánnyal (Sparganium natans, syn. S. minimum) kapcsolatban is. Akkor még nem tudtam, hogy pár év múlva valóra válik az álmom: látni és fényképezi fogom ezt a „csodanövényt” és valóban némi véráldozat árán ...

Ha valaki kinyit egy régebbi növényhatározót azt láthatja, hogy a szóban forgó növénynek hazánkban számos lelőhelye van. Hogy fordulhat elő – kérdezheti bárki –, hogy a Nyírségtől és a Mátrától a Kiskunságon át az Őrségig és Somogyig megtalálható növényért valaki odaadná egy ujját? Ennek magyarázatául el kell mondanom, hogy az 1960-as évektől kezdve a hazai tudományos közéletben az a vélekedés alakult ki, hogy a hazai flóra teljesen ismert, kutatásával nem érdemes és nem fontos foglalkozni. Hazai botanikai kutatások ebben az időszakban elsősorban a produkcióbiológia, az ökológia és a vegetációtudomány területén folytak, de például a hazai flóra veszélyeztetett fajaival alig törődött valaki. Ennek eredményeként az 1990-es években számos jogszabályi védelemben részesülő növényfajunkról szinte semmiféle információnk nem volt. Többüket évtizedek óta nem észlelte senki hazánkban és előfordulásuk is kérdéses volt az ország területén. Barátaimmal – akikkel szerettük volna e fajokat felkutatni és lefényképezni – csak „fantom”-oknak hívtuk ezeket a ritkaságokat. Az egyik ilyen fantom, volt a lápi békabuzogány is, amely két évszázad alatt összesen tucatnyi lelőhelyről került elő az országból. Mint hidegkedvelő, háborítatlan és tiszta vízű élőhelyeket igénylő növény nálunk roppant veszélyeztetett. Utoljára a 20. század közepe táján látták három helyen.

Még középiskolás koromban figyeltem fel egy Nyirád melletti terület fajgazdagságára és növénytani értékeire. Az országszerte ritka és nemzetközi szinten is igen veszélyeztetett mocsári kardvirág (Gladiolus palustris) itteni megtalálását követően Robi és Józsi barátaimmal nekiláttunk a terület részletes felmérésének és térképezésének. E munka során figyeltünk fel egy zsombéksásos állomány vízállásos mélyedéseiben („semlyékeiben”) vízben úszó, apró, békabuzogány-szerű levelekre. Mivel a növény akkor még nem virágzott, csak remélni mertük, hogy a lápi békabuzogány populációjára akadtunk. A hazai határozókönyvekben szereplő levélszélesség adatok egy darabig félrevezettek bennünket és csak egy év múlva lettünk bizonyosak abban, hogy valóban erre a régóta keresett növényre bukkantunk.

Következő nyár derekán kerestem fel ismét a lelőhelyet. Nagy örömömre ekkor tömegesen virágzó és termést érlelő békabuzogány tömeg fogadott, amely egyúttal bizonysággal is szolgált arról, hogy a legritkább fajról van szó. A tekintélyes méretű zsombékok elbírták az ember súlyát, így egyikről a másikra lépve-ugorva megközelíthető volt az állomány. Úgy éreztem, hogy ahhoz, hogy igazán jó fényképet sikerüljön készítenem mindenképpen a víz felszíne közelében kell elhelyezni a masinámat, ami legegyszerűbben úgy volt lehetséges, hogy beleereszkedtem a semlyékek mintegy félméteres mélységű, barnás színű vízébe. Mivel combcsizmával nem rendelkeztem és a vízben szép számmal láttam hullámszerű mozgással úszkáló piócákat, úgy döntöttem, hogy nadrágom szárát betűröm a bakancsomba és azt jó erősen megkötöm. A nyári melegben lábamnak kifejezetten jól esett a hűvös víz, fotóállványomat felállítottam és fényképezni kezdtem. Csak arra kellett ügyelnem, hogy lassan, óvatosan mozogjak, mert a víz hullámzása mozgásba hozta a békabuzogányok felszín felé emelkedő virágzatait, de egyébként ideálisak voltak a feltételek. A sötét tőzeges víz ideálisan kontrasztos hátteret biztosított a nem túlzottan feltűnő zöldes növénykének és éltem a régóta várt lehetőséggel: egyik filmtekercset a másik után fényképeztem el. Mindez igen jó érzéssel töltött el, és nem is tudom mennyi ideig állhattam a vízben, de utólag úgy vélem 1-2 óráig. 

Mikor kilábaltam a partra nadrágomból, bakancsomból csurgott a víz. A bakancsomon, nadrágomon „tüsténkedő” piócákat is lefényképeztem és némi kárörömmel vegyes büszkeséggel arra gondoltam, hogy lám nem tudtak bejutni!

A vizes lábbeli ilyenkor az ember lábán nagyon nehezen szárad meg, de mivel váltás cipőm nem volt, így „cuppogva” beballagtam Nyirádra és felszálltam a hazafelé tartó buszra. Otthon végre levethettem magamról a vizes göncöt. Fel voltam készülve a látványra, de mégis meglepődtem. Az ember lábának bőre ilyenkor fehérré és ráncossá ázik, ez nem is lepett meg, de annál inkább a jobb lábamon táplálkozó két pióca. Csodálkoztam, hogy miként tudtak bejutni a bakancsomba és teljesen fájdalommentesen sebet ejteni rajtam. Elméletben tudtam egyet s mást a piócákról, például, hogy nyáluk véralvadásgátló hirudint (vö. a piócák neve: Hirudo) tartalmaz, ezzel biztosítják, hogy a sebből huzamosabb ideig szívhassanak vért. De miután sóval behintettem, majd eltávolítottam őket, lábamból még órák múlva is szivárgott a vér.

Mindez persze cseppet sem rontotta el a kedvem. Ilyen növényért ennyi vért bármikor szívesen adnék.

Zászpa a szénában

 

Nemrégiben egy vámospércsi gazdálkodó behozott egy kevés szénát a tanszékre. Mint elmondta az idén az aszály miatt nincs takarmány a lovainak, ezért Erdélyből vásárolt szénát, ami szerinte tele van a mérgező őszi kikerics leveleivel. Megvizsgáltuk a mintát és megállapítottuk, hogy nagy mennyiségben található benne fehér zászpa (Veratrum album), ami szintén mérgező. Az alábbiakban a zászpákról teszem közzé a legfontosabb toxikológiai és népi növényismereti tudnivalókat.

Bevezetés

A fehér zászpa (Veratrum album), valamint a vele közeli rokonságban álló Lobel-zászpa (V. lobelianum), és fekete zászpa (V. nigrum) mérgező szteroidalkaloidokat tartalmazó növények. Az állattartás szempontjából a legfontosabb körülmény, hogy a fehér zászpa nemcsak frissen, hanem megszárítva, a szénában is veszélyes. A fekete zászpa szárított anyagában szintén kimutattak toxikológiailag jelentős alkaloidokat, de a három növény állatfajonkénti veszélyességéről eltérő részletességű adatok állnak rendelkezésre (Siegle & Pietsch 2024).

A zászpák a Melanthiaceae családba tartoznak. A Veratrum lobelianum egyes botanikai és állatorvosi munkákban önálló fajként, másokban V. album subsp. lobelianum néven szerepel. A szűkebb értelemben vett fehér zászpa virágai fehéres felszínűek, a lobelianumé sárgászöldek.

Fehér zászpa (Veratrum album) a Turjánvidéken és a Kárpátokban, valamint a virágzat közelről.

Lobel-zászpa (Veratrum lobelianum)

Fekete zászpa (Veratrum nigrum)

Toxikológia

Azászpák méreganyagai nem egyetlen vegyületből állnak. A Veratrum album fontos alkaloidjai a protoveratrin A és B, a germerin, a jervin, a pszeudojervin, a rubijervin és a veratridin. A különböző alkaloidok mennyisége és egymáshoz viszonyított aránya befolyásolja a mérgező hatást (Universität Zürich é. n. b). Siegle & Pietsch műszeres vizsgálatában a V. album gyökerében, gyöktörzsében és termésében különösen magas alkaloid-koncentrációkat találtak; az egyes szervek és minták eredményei jelentősen eltértek. A növény mérgezősége ezért nem jellemezhető egyetlen, minden termőhelyre és növényi részre érvényes százalékértékkel (Siegle & Pietsch 2024).

A V. lobelianum alkaloidjai közül közvetlen analitikai adatok igazolják a protoveratrin A és B, valamint a jervin jelentőségét: e fajból készült készítmény okozta mérgezésekben ezeket vérplazmából és vizeletből is kimutatták (Melnik et al. 2022). Christov és munkatársai mongóliai és bulgáriai V. lobelianum-, illetve V. nigrum-mintákból összesen tizenkét szteroidalkaloidot izoláltak. A lobelianum vizsgált anyagából például veralosinint, veralosint és teinemint különítettek el. Ez az összetett kémiai kép arra is figyelmeztet, hogy egy növény teljes alkaloidkészletét nem lehet a legismertebb egy-két méreganyagra szűkíteni (Christov et al. 2010).

A fekete zászpa gyökerének és gyöktörzsének vizsgálata során többek között jervint, veratramint, pszeudojervint, veratrozint, rubijervint és veratroilzigadenint határoztak meg. Ezek nem mind azonos hatású vegyületek, és az eltérő feldolgozások az alkaloidprofilt is módosíthatják (Cong et al. 2008). A V. nigrum két németországi levélmintájában protoveratrin A-t és jervint is kimutattak. Ez közvetlen bizonyíték a levél alkaloidtartalmára, de két botanikus kerti minta alapján nem állítható fel általános veszélyességi rangsor a fekete és a fehér zászpa között (Siegle & Pietsch 2024).

A heveny idegrendszeri és keringési mérgezés egyik alapvető mechanizmusa a feszültségfüggő nátriumcsatornák működésének megzavarása. A veratridin elősegíti a tartósan nyitott csatornaállapotot, megváltoztatja az aktiváció és az inaktiváció menetét, így elhúzódó nátriumbeáramlást és a sejthártya tartós depolarizációját okozhatja. Ezt elektrofiziológiai kísérletek is alátámasztják. A hatás nem egyszerűen az idegsejtek „bénítása”: kezdetben rendellenes ingerlés is kialakulhat, amelyet a normális ingerületképzés zavara követhet (Zhu et al. 2009).

A keringési tünetekhez reflexes folyamat is hozzájárul. Az érzőidegi, köztük a bolygóidegi pályák ingerlése a Bezold–Jarisch-reflexhez kapcsolódó válaszokat válthat ki: lassul a szívműködés, csökken a vérnyomás, és légzésgátlás is jelentkezhet. A mérgezés súlyosságát tehát az idegrendszer és a szív-érrendszer egymással összefüggő működészavara adja, nem pusztán a gyomor-bél rendszer irritációja (Schep et al. 2006). Már a tisztított protoveratrin és veratridin korai humán vizsgálataiban is leírták a vérnyomáscsökkentő reflexet, valamint a hányással és kiszámíthatatlanul mély vérnyomáseséssel járó mellékhatásokat (Meilman & Krayer 1950).

Az egyes alkaloidok közötti különbség a fejlődési rendellenességek értékelésénél különösen fontos. A ciklopamin a Smoothened fehérjéhez kötődve gátolja a Hedgehog-jelátvitelt, amely az embrionális fejlődés egyik meghatározó szabályozó rendszere (Chen et al. 2002). A klasszikus, egyszemű bárányokkal kapcsolatos bizonyítékok a V. californicum-hoz és annak alkaloidjaihoz kötődnek. Vemhes juhokon ciklopamin és egyes rokon alkaloidok, köztük jervin teratogén hatását mutatták ki a vemhesség meghatározott időszakában (Keeler & Binns 1968). Ezekből nem következik, hogy a három itt tárgyalt eurázsiai zászpa valamennyi állatfajban, azonos adagban és azonos vemhességi napon ugyanezt okozza. A rokon alkaloidok jelenléte indokolja az óvatosságot, de nem helyettesíti a fajspecifikus bizonyítékot.

A fehér zászpa iránti érzékenység nem korlátozódik egyetlen állatcsoportra. A zürichi állatorvosi adatbázis lovakra, szarvasmarhákra, kutyákra és sertésekre is közöl szájon át felvett friss növényanyagra vonatkozó letálisadag-adatokat. Ezek lovaknál körülbelül 1 g/testtömegkilogramm, szarvasmarhánál 1–3, borjúnál 0,5–1, kutyánál 0,07–0,3, sertésnél 15 g/testtömegkilogramm értékek. Ezek régebbi szakirodalomból összeállított, tájékoztató adatok, nem egységes kísérletsorozat LD50-értékei, és nem biztonságos etetési határértékek. A forrás V. album sensu lato megjelölése miatt sem tekinthetők a V. album sensu stricto és a V. lobelianum külön-külön meghatározott adagjainak (Universität Zürich é. n. b).

A mérgezés állatokban nyálzással, kólikával, hasmenéssel, bizonytalan járással, izomgyengeséggel és görcsökkel járhat. Lassú vagy szabálytalan szívműködés, vérnyomásesés és nehézlégzés is kialakulhat; súlyos esetben keringési elégtelenség okoz elhullást. A tünetek együttese állatfajonként és a felvett mennyiségtől függően változik (Universität Zürich é. n. b).

Juhok esetében a kárpáti népi állattartásból is ismerünk mérgezési megfigyeléseket. A gyimesi gazdák a fehér zászpát „ászpa” néven ismerték, és beszámoltak arról, hogy a juhok olykor szívesen fogyasztják, majd nyálzanak, öklendeznek vagy hánynak, és el is pusztulhatnak. Ezek terepi adatközlők megfigyelései, ezért nem helyettesítik az állatorvosilag igazolt esetsorozatot, de jól dokumentálják a helyi veszélyismeretet. A kötet a szénatörmelékbe került mérgező növények sertésekre jelentett veszélyét is rögzíti (Babai et al. 2014: 92., 98.).

A fekete zászpánál közvetlen kísérletes bizonyíték áll rendelkezésre egerek mérgezésére. Zhang et al. (2014) szárított gyökér- és gyöktörzsdrogból készített vizes kivonatokat vizsgáltak, önmagukban és más gyógynövénnyel kombinálva. A kísérletben remegés, görcsök és elhullás jelentkezett; a különböző keverékek eltérő hatását az alkaloidösszetétellel is összevetették. A kivonatokkal végzett kísérlet a V. nigrum mérgezőképességét igazolja. Egy másik egérkísérletben a V. nigrum kivonata akut és tartósabb expozíció után májkárosodást, valamint anyagcsere-eltéréseket okozott (Wei et al. 2017).

A hatás rovarokra is kiterjed. A V. nigrum szárított gyökeréből előállított alkaloidkivonat laboratóriumban a német csótány kifejlett hímjeire és nimfáira egyaránt mérgező volt. A szerzők a kivonattal acetilkolinészteráz-gátlást is mértek. Ez a keverék egy további vizsgált hatása; önmagában nem bizonyítja, hogy a gerincesek zászpamérgezésének alapmechanizmusa ugyanez volna. A kísérlet növényvédelmi kutatási eredmény, és nem igazolja egy házilag készített szer hatásosságát vagy biztonságosságát (Cai et al. 2018).

A madarakra vonatkozó helyi adatok bizonyító ereje más jellegű. A gyimesi néprajzi gyűjtés a fehér zászpával elkövetett baromfimérgezés emlékét is megőrizte. Ez a feljegyzés történeti-néprajzi adat, nem ellenőrzött dózis–hatás vizsgálat, és a tyúkok érzékenységéből más madárfajokra sem ad számszerű becslést (Babai et al. 2014: 98.). A források alapján tehát emlősök és egyes rovarok érzékenysége közvetlen toxikológiai adatokkal is igazolt, a helyi baromfihasználatot pedig ennek megfelelően, külön bizonyítéktípusként kell kezelni.

A széna kérdésére a V. album tágabb értelmezésénél egyértelmű a válasz: a szárítás nem inaktiválja az alkaloidokat (Universität Zürich é. n. b). A V. lobelianum szárított gyökeréből és gyöktörzséből ténylegesen izolált alkaloidok ugyancsak bizonyítják, hogy a száradt növény nem válik méreganyagmentessé (Christov et al. 2010). A V. nigrum esetében különösen szemléletes, hogy a rovarvizsgálat szárított gyökérből indult ki, mégis biológiailag aktív, mérgező kivonatot eredményezett (Cai et al. 2018). A szénakészítést ezért egyik esetben sem lehet igazolt méregtelenítő eljárásnak tekinteni.

A közvetlen analitikai bizonyíték még ennél is pontosabb: Siegle & Pietsch (2024) a V. album és V. nigrum vizsgált növényi részeit 60 °C-on húsz órán át szárította, és az így kapott porban határozta meg az alkaloidokat. Ez a szárítás utáni fennmaradásukat igazolja; nem mondja meg, hogy természetes szénaszárításkor a kiinduló mennyiség hány százaléka marad meg. A fekete zászpára ebből nem vezethető le szénabeli biztonsági küszöb vagy az elhullás várható aránya. Friss és száraz növényi tömeget a víztartalom különbsége miatt sem szabad egymással közvetlenül összehasonlítani.

A gyimesi gazdálkodásban a megelőzés része volt az ászpa külön levágása és összegyűjtése, hogy ne keveredjen a szénába. A helyi tudás arra is kiterjedt, hogy a növény leszáradó állapotban sem feltétlenül marad érintetlen a juhok előtt (Babai et al. 2014: 98.). Ez a tapasztalat összhangban áll a szárítás után is megmaradó alkaloidok laboratóriumi kimutatásával. A takarmányba került zászpa felismerésekor a tétel állatorvosi értékeléséhez a növényazonosítás és a szennyezettség megítélése szükséges; a száradtság önmagában nem bizonyítja a veszélytelenséget.

Az emberi mérgezések jól érzékeltetik, hogy a veszély nem csupán elméleti. Gilotta és Brvar négy olyan felnőtt esetét közölte, akik medvehagymának vélt V. albumot fogyasztottak salátában vagy levesben. Rövid időn belül emésztőszervi és idegrendszeri tünetek, továbbá lassú szívverés és alacsony vérnyomás alakult ki (Gilotta & Brvar 2010). Két másik betegnél tárnicsból készített ital helyett véletlenül zászpát tartalmazó szeszes ital fogyasztása okozott mérgezést (Zagler et al. 2005). A levesben vagy alkoholos készítményben bekövetkezett mérgezés azt is mutatja, hogy a szokásos házi feldolgozás nem tekinthető megbízható méregtelenítésnek.

A V. lobelianum használatának önálló klinikai példája az oroszországi Veratrum Aqua készítmény. Melnik et al. (2022) négy ember mérgezését vizsgálták; a külsőleges tetűirtásra szánt tinktúra alkaloidjait biológiai mintákban azonosították. Arra is rámutattak, hogy a népi gyakorlatban a készítményt alkoholfogyasztási zavar kezelésére is helytelenül alkalmazták. A vizsgált esetekben a műszeres toxikológia alapozta meg a diagnózist, mert a betegek nem erősítették meg a készítmény bevételét (Melnik et al. 2022).

Népi felhasználás

A népi felhasználások között Erdélyben a külső élősködők elleni alkalmazás különösen jól adatolt. Bartha et al. (2015) erdővidéki felmérése, valamint az általuk összevetett korábbi gyűjtések a fehér zászpa gyökerének tetűirtó, illetve parazitaellenes használatát több erdélyi tájról is közlik. A vizsgálatban a mérgező növények alkalmazását külsőleges kezelésként jegyezték fel. Az ilyen néprajzi adatok a használat tényét támasztják alá, nem ellenőrzött gyógyhatást vagy állatgyógyászati biztonságosságot igazolnak.

Az erdélyi egérirtás emléke konkrét forrással is megerősíthető. Lőrinczi Etelka Fejezetek Árapatak népi életéből című monográfiájában a „Zászpa (Veratrum album), Fehérzászpa” szócikk a gyökeret juhok rühössége elleni szerként és egerek pusztítására használt növényként is megnevezi. A szerző a növényt ritkának és nagyon mérgezőnek írja le (Lőrinczi 2001: 128.).

A gyógyászati felhasználás történetében a keringési hatásnak is volt szerepe. Meilman & Krayer (1950) tisztított protoveratrinnal és veratridinnel végzett klinikai vizsgálatot magas vérnyomásban, de már ekkor hangsúlyozták a súlyos toxikus reakciókat és a növényi készítmények változó összetételét. A toxikológiai áttekintés szerint a Veratrum-készítmények vérnyomáscsökkentő alkalmazását a szűk terápiás tartomány miatt feladták (Schep et al. 2006). A V. nigrum kínai gyógyászati hagyományában magas vérnyomás, epilepszia és más kórállapotok kezelése is szerepelt; a feldolgozás hatását éppen a toxikus alkaloidok miatt vizsgálták. A speciális feldolgozás és az egyszerű szárítás toxikológiai következményei nem azonosíthatók egymással (Cong et al. 2008).

A mai kutatás számára az izolált vegyületek továbbra is érdekesek: egyes alkaloidok sejttenyészetben gátolják a daganatsejtek szaporodását, a ciklopamin pedig a Hedgehog-jelátvitel vizsgálatának fontos eszköze lett (Christov et al. 2010; Chen et al. 2002). Ezek a megfigyelések elkülönítendők a teljes növény gyógyászati alkalmazásától. Mérgezés gyanújakor a humán toxikológiai ellátás középpontjában a keringés támogatása és a tüneti kezelés áll; állatoknál is sürgős állatorvosi vizsgálat indokolt. A történeti felhasználások és a laboratóriumi eredmények nem adnak alapot házi gyógyszeradag vagy biztonságos takarmányozási mennyiség meghatározására (Schep et al. 2006; Universität Zürich é. n. b). 

Irodalom

Babai D., Molnár Á., Molnár Zs. 2014: „Ahogy gondozza, úgy veszi hasznát”. Hagyományos ökológiai tudás és gazdálkodás Gyimesben. Budapest–Vácrátót: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet; MTA Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet. 174 pp. Hivatkozott helyek: 92., 98. o.

Bartha S. G., Quave C. L., Balogh L., Papp N. 2015: Ethnoveterinary practices of Covasna County, Transylvania, Romania. – Journal of Ethnobiology and Ethnomedicine 11: 35. https://doi.org/10.1186/s13002-015-0020-8

Cai X., Li Q., Xiao L., Lu H., Tang J., Huang J., Yuan J. 2018: Insecticidal and Acetylcholinesterase Inhibition Activity of Veratrum nigrum Alkaloidal Extract against the German Cockroach (Blattella germanica). – Journal of Arthropod-Borne Diseases 12(4): 414–420. A folyóiratszám éve 2018; a kiadói online megjelenés dátuma 2019. január 16. https://doi.org/10.18502/jad.v12i4.361

Chen J. K., Taipale J., Cooper M. K., Beachy P. A. 2002: Inhibition of Hedgehog signaling by direct binding of cyclopamine to Smoothened. – Genes & Development 16(21): 2743–2748. https://doi.org/10.1101/gad.1025302

Christov V., Mikhova B., Ivanova A., Serly J., Molnar J., Selenge D., Solongo A., Kostova N., Gerelt-Od Y., Dimitrov D. 2010: Steroidal Alkaloids of Veratrum lobelianum Bernh. and Veratrum nigrum L. – Zeitschrift für Naturforschung C 65(3–4): 195–200. https://doi.org/10.1515/znc-2010-3-405

Cong Y., Zhou Y.-B., Chen J., Zeng Y.-M., Wang J.-H. 2008: Alkaloid profiling of crude and processed Veratrum nigrum L. through simultaneous determination of ten steroidal alkaloids by HPLC–ELSD. – Journal of Pharmaceutical and Biomedical Analysis 48(3): 573–578. https://doi.org/10.1016/j.jpba.2008.05.023

Gilotta I. & Brvar M. 2010: Accidental poisoning with Veratrum album mistaken for wild garlic (Allium ursinum). – Clinical Toxicology 48(9): 949–952. https://doi.org/10.3109/15563650.2010.533675

Keeler R. F. & Binns W. 1968: Teratogenic compounds of Veratrum californicum (Durand). V. Comparison of cyclopian effects of steroidal alkaloids from the plant and structurally related compounds from other sources. – Teratology 1(1): 5–10. https://doi.org/10.1002/tera.1420010103

Lőrinczi E. 2001: Fejezetek Árapatak népi életéből. Szerkesztette: Czégényi Dóra és Pozsony Ferenc. Kriza Könyvtár. Kolozsvár: Kriza János Néprajzi Társaság. Hivatkozott hely: A természet és a tudomány határán című fejezet, 128. o., „Zászpa” szócikk.

Meilman E. & Krayer O. 1950: Clinical Studies on Veratrum Alkaloids. I. The Action of Protoveratrine and Veratridine in Hypertension. – Circulation 1(2): 204–213. https://doi.org/10.1161/01.CIR.1.2.204

Melnik E. V., Belova M. V., Potskhveriya M. M., Simonova A. Yu., Tyurin I. A., Ramenskaya G. V. 2022: Veratrum Alkaloid Determination in Four Cases of Veratrum Aqua Poisonings. – Journal of Analytical Toxicology 46(1): e42–e47. Első online megjelenés: 2021. február 9. https://doi.org/10.1093/jat/bkab019

Schep L. J.; Schmierer D. M., Fountain J. S. 2006: Veratrum poisoning. – Toxicological Reviews 25(2): 73–78. https://doi.org/10.2165/00139709-200625020-00001

Siegle J. & Pietsch J. 2024: Determination of Veratrum alkaloid contents in three Veratrum species by HPLC-MS/MS. – Phytochemical Analysis 35(7): 1577–1586. https://doi.org/10.1002/pca.3401

Universität Zürich, Institut für Veterinärpharmakologie und -toxikologie é. n. a: Arznei- und Giftpflanzen: Veratrum album L. s. l. – CliniPharm/CliniTox, online adatbázis, botanikai adatlap. Hozzáférés: 2026. november 11. https://www.vetpharm.uzh.ch/GIFTDB/PFLANZEN/0055_bot.htm

Universität Zürich, Institut für Veterinärpharmakologie und -toxikologie é. n. b: CliniTox Pflanzengifte: Veratrum album. – CliniPharm/CliniTox, online adatbázis, toxikológiai adatlap. Hozzáférés: 2026. november 11. A letálisadag-adatok az adatlap szerint Lorgue, Lechenet és Rivière 1987-es állatorvosi toxikológiai kézikönyvéből származnak. https://www.vetpharm.uzh.ch/GIFTDB/PFLANZEN/0055_tox.htm

Wei Z., Qian Q., Dong X., Li N., Sun G., Gao S., Dong X. 2017: Metabolomic approach to understand the acute and chronic hepatotoxicity of Veratrum nigrum extract in mice based on ultra-high-performance liquid chromatography coupled with quadrupole time-of-flight mass spectrometry. – Toxicology Mechanisms and Methods 27(9): 687–696. https://doi.org/10.1080/15376516.2017.1351017

Zagler B., Zelger A., Salvatore C., Pechlaner C., De Giorgi F., Wiedermann C. J. 2005: Dietary poisoning with Veratrum album—a report of two cases. – Wiener klinische Wochenschrift 117(3): 106–108. https://doi.org/10.1007/s00508-004-0291-x

Zhang X., Wang Y., Liang Q., Ma Z., Xiao C., Tan H., Gao Y. 2014: The Correlation between Chemical Composition, as Determined by UPLC-TOF-MS, and Acute Toxicity of Veratrum nigrum L. and Radix paeoniae alba. – Evidence-Based Complementary and Alternative Medicine 2014: 892797. https://doi.org/10.1155/2014/892797

Zhu H.-L., Wassall R. D., Takai M., Morinaga H., Nomura M., Cunnane T. C., Teramoto N. 2009: Actions of veratridine on tetrodotoxin-sensitive voltage-gated Na+ currents, NaV1.6, in murine vas deferens myocytes. – British Journal of Pharmacology 157(8): 1483–1493. https://doi.org/10.1111/j.1476-5381.2009.00301.x

Botanizálás és növényfényképezés az 1980-as és 1990-es években

Őszi füzértekercs fényképezése, 1989. szeptemberében, Kiskundorozsmán. Vidéki Róbert felvétele.

Manapság a digitális fényképezőgépek, a műholdas helymeghatározó eszközök, a korlátlanul hozzáférhető online légifotók és térképek korában nem minden tanulság nélkül való feleleveníteni, hogy miként is folyt néhány évtizede a növények keresése és fényképezése é 

A legrégebbi megmaradt színes diám: magyar kikerics a Szársomlyóról, 1986 február.

A fényképezőgépek "evolúciója"

A szovjet fényképezőgépipar egyik remeke: Szmena-2 (Szmena = váltás, változás). Ez szüleim gépe volt én az ennél kissé modernebb Vilia-val kezdtem (Vilija = akarat). Fénymérő nincs, a legközelebbi élesre állítható tárgytávolság kb. 90 cm. Növényfényképezésre szinte alkalmatlan. Az expozíciós időt úgy lehetett beallitani, hogy napos idő, borult vagy átmeneti ikonra tekerte az ember a tárcsát...

Fekete kökörcson termése. 1983 körül.

Közönséges bábakalács kórója. 1983 körül.

Az első, komoly fényképezőgépem gyári csomagolásban: Zenit-11. Ára: 2900 Ft, 1983 körül. Spórolt pénzemből vettem, akkoriban kb. egy havi fizetés volt. Tamás nevű osztálytársam nem merte megvenni a saját spórolt pénzéből, mondván mit szólnak a szülei.. Ezért kölcsönkérte az enyémet, hazavitte, mint a sajátját... Ha belenyugszanak másnap bemegy az Ofotértbe és vesz egyet... Igy történt.

Zenit-11. Van fénymérő (igaz, hogy nem az objektíven keresztül mér hanem a felette levő ablakon keresztül). De tükörreflexes es cserélhető az objektív (tehát használható közgyűrű) és más gyújtótávolságú objektív is!

Zergeboglár, a tapolcafői Kalapács-ér égerligetében. 1987. május 12.

Az első belső fénymérős gépem: a régóta vágyott Practica MTL5B. Keresztapám vette az NDK-ban. Kb. kéthavi átlagfizetés volt az ára 1986 körül. Ennek megmaradtak az alapobjektív mellett a széleslátószögű (35mm) és kistele (135mm) objektívei is (előbbi termőhelyekhez, utóbbi habitusok fényképezéséhez). És számos közgyűrű, amelyek már "átvitték" a gépről a blende szűkítését az objektívre. Előtte ugyanis voltak olyanok is amik nem vitték át és azokkal csak teljesen nyitott rekesszel lehetett exponálni..

Kaukázusi zergevirág. Balatonederics, 1988. április 30.

A "magyar buhera"

Itt olyan házilagos készítésű leleményeket elevenítek fel, amelyek innovációs fejlesztési mechanizmusát hatékonyan katalizálták a korlátozottan rendelkezésre álló financiális források... Azaz igyekeztünk kitalálni valamit azok helyett a dolgok helyett amiket nem tudtunk megvenni.

A makroobjektív drága, a közgyűrű is. Az alapobjektívvel viszont nem lehet közeli témákra élességet állítani. Hacsak a néhány forintért az Ofotértben kapható NDK-gyártmányű tetszóleges (olcsó) szűró foglalatába nem csiszoltatunk optikusssal nagyítólencsét... Az ilyen házi gyártmányú előtétlencsék persze sokszor okoztak kromatikus aberrációkat és vignetta hatást a sarkokban... Mégis számos így készült kép jelent meg például az 1995-ös orchideás könyvben...

Az ember megtalálja a régóta vágyott növényt és izgalmi állapotban tépi le az objektívről a sapkát. Ami aztán gyakorta elveszik... Raksányi Zsolt barátunk egy túra sikerességét abban mérte például, hogy hány objektív-sapkát vesztett el... Persze ha 30-as - 40-es horgászzsinórral (magyarul: damil, édesapám ilyennel rángatta ki a pontyokat a városlődi bányatóból) felkötjük a sapkát a gépre az önerőből elveszthetetlenné válik. Csak úgy kell megcsinálni, hogy a tok fedele lecsukható maradjon...

Nincs pénzed vakura, mégis szeretnél sötétben fényképezni? Használj borotválkozótükröt! Erős napfényben ugyan túlságosan "kemény" a fénye derítéshez, de borult időben és mély árnyékban aranyat ér. Az egyetlen hátránya, hogy törékeny..

A diákat tároló dobozok árát is borsosnak találtam. Ezért szaloncukros dobozból némi kartonpapír és Technocol Rapid felhasználásával alakítottam ki ezt a "diakoffert".

Lássuk a képeket!

Akkoriban ez nem is volt olyan egyszerű... Először is ugye meg kellett venni a drága filmet. A 36 "kockás", tehát elvileg 36 expozíció elkészítésére alkalmas filmre - speciális befűző technikával - azonban akár 38-39 képet is lehetett exponálni. De utána még elő kellett hívatni (ez persze külön költség). Aztán bekeretezni, feliratozni stb. A legolcsóbb diakeret a Magyarországon világhírű DIAPLAST volt. Mint a képen látható ennek is használtam a gyári papírdobozait diák tárolására. Ha az ember papírképet akart csináltatni a diapozitívokról az további viszonylag drága és időigényes procedúra volt...

A lelőhelyek dokumentálása és az információcsere

Akkoriban leveleztünk. Ez úgy történt, hogy elővettünk egy papírlapot, leírtuk rá a gondolatainkat, kérdéseinket, megcímeztünk egy borítékot, megvettük rá a bélyeget és aztán postára adtuk / vagy bedobtuk egy postaládába. A levél pár nap alatt a címzettnél volt. Ő megírta a válaszát és hasonlóan juttatta el hozzánk. Tehát jó esetben 1 hét alatt info-t cseréltünk. Ezt illusztrálja egy Szilaj Rezső barátomtól 1988. június 3-án kelt levél, amelyben egy azt követő heti közös kirándulásról egyeztetünk... buszmenetrend van, gps koordináta nincs. Ha a személyes találkozó nem jönne össze az 50 km-es óriási távolság miatt, akkor ott a kézzel készült térkép-vázlat (Seregélyes Tibor szerint: "Móricka-rajz) segít... És működött!! "Süt, főz!"

1989. március, szorgalmi időszak az egyetemen I. éves koromban. Hétköznapokon oktatás, hétvégeken fotózás... Március 15-én (nemzeti ünnep) irány Kassa: filmet venni olcsón. Aztán Tornai-karszt, Bükk, Bátorliget. Megint 5 nap az egyetemen, aztán szombaton már

a Zákány-Őrtilosi-dombsor és vasárnap Zala.

1989 július első két hete (már vége a vizsgaidőszaknak):

Bükk - Zemplén - Tornai-karszt. Persze vonattal és hálózsákkal. Jelmagyarázat:

Hór = Hór-völgy, Rhuta = Répáshuta, Ablakos = Ablakoskő-völgy,

Leány = Leány-völgy, Bohó = Bohó-rét (Gyertyán-kúti rétek), Nhuta: Repka-vgy =

Nagyhuta: Repka-völgy.