Nagy magyar botanikusok 28.

Gunda Béla, mint etnobotanikus

Gunda Béla (1911–1994) magyar etnográfus, akadémikus érdeklődése nem elsősorban etnobotanikai volt, de munkássága nagyon figyelemreméltó ezen a területen is. Azt (is) vizsgálta, hogy a növények miként épülnek be a paraszti gazdálkodásba, táplálkozásba, állattartásba, gyógyításba, hiedelemvilágba és technikába. Konkrét témái közé tartozott a vadon termő tápláléknövények gyűjtése és fogyasztása, különösen az ínségtáplálkozás és az alkalmi erdei-mezei csemegék köre; a későbbi összefoglalók Gunda munkáit a Kárpát-medencei vadnövényhasználat fontos néprajzi forrásai között tartják számon. Foglalkozott a vad növények kertbe vonásával, vagyis azzal az átmeneti zónával, ahol a gyűjtögetés, a ház körüli tartás és a termesztés kezdetei összekapcsolódnak; ide illenek a kertekben tartott, eredetileg vadon élő gyógy- vagy mágikus növények, például a hunyorfélék használatáról szóló adatok is. Külön témaként vizsgálta a mérgező vagy bódító hatású növényekkel történő halászatot, a halbódító, halétető, halmaszlag jellegű növényi anyagokat, illetve ezek balkáni, mediterrán és kelet-európai párhuzamait; ezzel a növényi mérgek népi technológiáját a gazdasági néprajz részévé tette. Fontosak voltak számára a tejoltó növények is: 1967-es „Tejoltó növények a Kárpátokban” című tanulmánya a növényi eredetű oltóanyagok pásztorkultúrában és tejfeldolgozásban betöltött szerepét tárgyalta. Érintette a népi gyógyászatot, az állatgyógyászati növényhasználatot, a tályoggyökér, hunyor, gyanta, tapló és más növényi vagy gombás anyagok praktikus és mágikus alkalmazását. Foglalkozott népi növénynevekkel is, de nem nyelvészeti öncélból: a neveket a használat, a hiedelem, a táji ismeret és a népi osztályozás nyomaiként kezelte. Összességében Gunda témái a vadnövény-gyűjtés, népi táplálkozás, halbódító és mérgező növények, tejoltók, gyógy- és állatgyógyászati növények, kertekbe vont vad fajok, növénynevek, növényi hiedelmek és a növénytermesztés kulturális kezdetei köré rendezhetők; munkásságának jelentősége abban áll, hogy ezeket nem elszigetelt adatként, hanem tájhasználati, történeti és kulturális rendszerként értelmezte.

A Kitaibelia című folyóirat közleményei

A Crataegus nigra elterjedési területe és állománya.

 

Összefoglalás

A bennszülött fekete galagonya (Crataegus nigra Waldst. et Kit.) elterjedésével kapcso­latban több téves, illetve bizonytalan lelőhely került a szakirodalomba. Ennek oka, hogy régebbi publi­kációkban előfordulásai keverednek a hasonló Crataegus pentagyna, illetve a jóval később leírt C. ×degenii adataival. Munkánk során áttekintettük a korábbi szakirodalmat, a fellelhető herbáriumi példányokat, elemeztük, értelmeztük az ezekben fellelhető adatokat, számos esetben próbáltuk megfejteni a szöveges megjegyzéseket, valamint terepi bejárások során térképeztük a faj recens előfordulásait és felmértük állományait. Tanulmányunkban a téves és bizonytalan adatok kiszűrésével felvázoljuk a faj jelenleg ismert elterjedési területét, mely a Duna árterének Budapest és a Vaskapu közötti szakaszára, valamint két nagyobb mellékfolyó, a Dráva és a Száva Dunához közeli részeire korlátozódik. Eredményeink alapján feltételezhető, hogy a fekete galagonya a Duna szabályozása előtt jóval gyakoribb lehetett, különösen a hazai szakaszon. Jelenleg Gemenctől északra, valamint a Tisza torkolatától délre ritka, a Száva mellől és Belgrád környékéről valószínűleg kipusztult. Jelentős állománya található ugyanakkor Gemenc, Kopácsi-rét/Apatin (Cr/Srb), valamint Kabol-Dunagárdony (Srb) térségében. Elterjedési területének északi részén erőteljes visszaszorulása figyelhető meg, melynek oka elsősorban termőhelyeinek szárazodása, a Crataegus monogyna fajjal történő hibridizálódása és az özönnövények terjedése. Természetvédelmi helyzete itt a kipusztulással veszélyeztetett (critically endangered) kategóriába sorolható, míg másutt többnyire veszélyeztetettnek (endangered) tekinthető.

 

A teljes cikk elérhető itt / The paper is freely available here.

https://ojs.lib.unideb.hu/kitaibelia/article/view/17386

 

The distribution and population size of Crataegus nigra

 

Abstract

Data on the distribution of the Pannonian endemic black hawthorn (Crataegus nigra Waldst. et Kit.) have been partly incorrect or uncertain. Older publications contain several confusions involving this species, the morphologically similar Crataegus pentagyna, and Crataegus ×degenii (C. nigra × C. monogyna). In this study, we review and evaluate records reported in the relevant literature as well as herbarium specimens. Current occurrences and population sizes were investigated through field surveys. We delineate the currently known distribution range of the species, which is restricted to the floodplain of the Danube between Budapest and the Iron Gate Gorge (Vaskapu), as well as to the vicinity of the mouths of the two major tributaries of the Danube, the Drava and the Sava. At present, the species is rare north of Gemenc and south of the mouth of the Tisza, and is probably extinct in the Belgrade region. Large populations occur in the Gemenc area (Hungary), the Kopački Rit–Apatin region (Croatia/Serbia), and the Kovilj–Gardinovci area (Serbia). The species is rapidly declining north of Gemenc owing to the desiccation of its habitats, hybridization with Crataegus monogyna, and the wide­spread invasion of alien plant species. Its conservation status in this region should be considered Criti­cally Endangered, whereas elsewhere it is more appropriately classified as Endangered.

Hivatkozás / Citation

Riezing N., Csáky P., Kun A., Mórocz A. & Perić R. (2026). A Crataegus nigra elterjedési területe és állománya. Kitaibelia 31(2): 129–144.

https://ojs.lib.unideb.hu/kitaibelia/article/view/17386

Botanika és intuíció

A kokárdavirág sikerének egyik titka az allelopátia?

Évek óta figyelem, hogy az egyetemi kampuszunkon dísznövényként ültetett az évelő kokárdavirág (Gaillardia  aristata) kiszabadult a virágágyásból és a közeli – száraz és homokos talajú – területeken, a rendszeres fűnyírás ellenére terjeszkedik. Tegnap viszont egy új dolog is feltűnt, amit az alábbi kép illusztrál.

Talán a mostanában esett csapadéknak köszönhetően, tömegesen csírázik a szabad, nyílt talajfelszíneken az egyéves kövér porcsin (Portulaca oleracea). Viszont a kokárdavirágok körül alig van porcsin csíranövény és az az érzésem van, hogy közeledve a kokárdavirághoz nem csak a porcsinok mennyisége fogy, hanem mintha a méretük is csökkenne. Arra gondoltam, hogy ezeket a jelenségeket talán a kokárdavirág allelopatikus hatása okozhatja.

Az allelopátia: olyan növény és növény közötti kölcsönhatás, amikor a növény kémiai anyagokat — allelokemikáliákat — bocsát ki, és ezek gátolják más fajok csírázását, növekedését vagy túlélését. Invázióbiológiai jelentőségét pedig jól mutatja a „novel weapons” jellegű mechanizmus, amikor az idegenhonos faj vegyületei erősebben hatnak az új élőhely őshonos fajaira (Rice 1984).

Mivel a kokárdavirágok (G. aristata és G. pulchella) Európában több mint 10 országból ismertek kivadulva; Magyarországon a G. aristata első kivadulását már a 20. század elején jelezték, 2004-re „naturalized” státust kapott, 2018-ban már ültetésre nem ajánlott veszélyes dísznövényként szerepelt, 2019-ben pedig Izsák térségében egy kb. 25 km²-es, inváziós viselkedésű, jelentős abundanciájú állományt vizsgáltak (Süle et al. 2023).

A G. aristata magyarországi adatok alapján 89 kb. 35 km²-es CEU-rácscellában fordult elő; az előfordulások kb. 17%-a inváziós populáció volt, főleg laza, homokos talajokon, kertekhez, ruderális élőhelyekhez kötődve, de természetes és féltermészetes homoki gyepekben is. A vizsgált inváziós állományokban alacsonyabb fajgazdagságot és Shannon-diverzitást, valamint megváltozott közösségi összetételt találtak; a szerzők szerint a faj gyorsan átmehet „dísznövény → alkalmi kivadult → inváziós” állapotba, főleg zavart, fajszegény, homokos élőhelyeken.

Allelopatikus hatások tekintetében a jelenleg a legerősebb közvetlen, lektorált bizonyíték a közelrokon Gaillardia pulchella-ra van. Nagy et al. (2024) vizes kivonatokkal, in vitro tesztben vizsgálták a hatást Brassica napus csírázására és korai növekedésére; a 40%-os kivonat mind az öt napon szignifikánsan gátolta a csírázást, mindhárom koncentráció szignifikánsan gátolta a primer gyökérnövekedést, miközben a hajtásmegnyúlást bizonyos kezelések serkentették. A szerzők következtetése óvatos, de egyértelmű: a G. pulchella allelopatikus hatása befolyásolhatja a csíranövények korai fejlődését, különösen a gyökérnövekedés visszafogásán keresztül, ami száraz, homokos élőhelyeken versenyelőnyt adhat neki; ugyanakkor terepi, hosszú távú vizsgálatok még szükségesek ahhoz, hogy az allelopátia tényleges inváziós szerepe bizonyított legyen.

Irodalom

Bakacsy, L., Tobak, Z., van Leeuwen, B., Szilassi, P., Biró, C., & Szatmári, J. (2023). Drone-based identification and monitoring of two invasive alien plant species in open sand grasslands by six RGB vegetation indices. Drones, 7(3), 207. https://doi.org/10.3390/drones7030207

Callaway, R. M., & Aschehoug, E. T. (2000). Invasive plants versus their new and old neighbors: A mechanism for exotic invasion. Science, 290, 521–523. https://doi.org/10.1126/science.290.5491.521

Cheng, F., & Cheng, Z. (2015). Research progress on the use of plant allelopathy in agriculture and the physiological and ecological mechanisms of allelopathy. Frontiers in Plant Science, 6, 1020. https://doi.org/10.3389/fpls.2015.01020

Nagy, K. N., Kardos, L. V., Orbán, Z., & Bakacsy, L. (2024). The allelochemical potential of an invasive ornamental plant, the Indian blanket flower (Gaillardia pulchella Foug.). Plant Species Biology, 39(2), 102–108. https://doi.org/10.1111/1442-1984.12441

Orbán, Z., & Bakacsy, L. (2025). Fine-scale diversity models reveal impacts of invasive Gaillardia pulchella on regenerating vegetation in a sand dune grassland. American Journal of Botany, 112(2), e16468. https://doi.org/10.1002/ajb2.16468

Rice, E. L. (1984). Allelopathy. 2nd ed. Orlando, FL: Academic Press, 422 pp.

Süle, G., Miholcsa, Z., Molnár, C., Kovács-Hostyánszki, A., Fenesi, A., Bauer, N., & Szigeti, V. (2023). Escape from the garden: spreading, effects and traits of a new risky invasive ornamental plant (Gaillardia aristata Pursh). NeoBiota, 83, 43–69. https://doi.org/10.3897/neobiota.83.97325

További olvasnivaló.

 

A Kitaibelia című folyóirat közleményei

Adatok a Pannon Ökorégió őshonos növényfajainak ismeretéhez III.

Összefoglalás

A Pannon Ökorégió őshonos növényfajainak ismeretéhez adatokat szolgáltató cikksorozat harmadik részében az Anchusa ochroleuca, a Carpesium abrotanoides, a Leucanthemella serotina és a Carex fritschii új lelőhelyeit mutatjuk be.

Anchusa ochroleuca Rád mellett. Kun András felvétele.

·                     Az elmúlt évtizedekben hazánkban csupán egy helyről ismert Anchusa ochroleuca mintegy 400 virágzó tőből álló populációja került elő Rád környékén, kis kiterjedésű gyeptöredékben, 2025-ben. Élőhelye típusos, helyenként felnyíló löszpusztarét (Salvio nemorosae-Festucetum rupicolae), mely további ritka sztyepprétfajok jelenlétével, illetve az erdőssztyepp- és szegély fajok szinte teljes hiányával jel­lemezhető. Az állományt a cserjésedés és a növényi invázió kevésbé, a nagyszámú vad jelenléte, illetve a szomszédos szántóföldről a tápanyagok bemosódása erőteljesebben veszélyezteti.

Carpesium abrotanoides Ócsa mellett. Baranyai Zsolt felvétele.

·                     A Magyarországon korábban a Dél-Dunántúlról és a Duna–Tisza köze déli részéről ismert Carpesium abrotanoides több száz egyedből álló állománya került elő az Ócsa környéki láperdőkben, majd 2025-ben egy második, kisebb populációját is megtaláltuk a közelben. Az állományok fiatal és középkorú láperdőkben fordulnak elő, ahol a gyűrűvirág a szárazabbá váló tőzegfelszínen zavarástűrő, rövid életciklusú növényekkel együtt jelent meg. Szintén az Ócsai láperdő komplexben találtuk a Leucanthemella serotina két kisebb állományát. A faj történeti adatok alapján régóta ismert volt a térségből, de előfordulását évtizedek óta nem észlelték.

Carex fritschii  az Ipoly-völgyből. Lengyel Attila felvétele.

·                     A Carex fritschii-t Magyarországon eddig a Dunántúlról ismertük. 2012-ben, illetve 2022-ben az ismert hazai areahatárától távol, a Középső-Ipoly-völgyben találtuk meg a fajt. Röviden ismertetjük az új állományokat magukban foglaló, különleges összetételű homoki sztyepprétek, cserjések és szegély-élőhelyek mozaikjait, felsoroljuk a területen az elmúlt két évtizedben megtalált, florisztikai vagy vege­tációtani szempontból érdekes növényeket. A ritka fajok sorából kiemelendő az Agrimonia procera, Danthonia alpina, Festuca rubra, Hypochoeris maculata, Potentilla alba, Ranunculus illyricus, Thesium ramosum és Viola ambigua előfordulása.

Ateljes cikk elérhető itt / The paper is freely available here.

Data on native plant species of the Pannonian Region III. (23–25).

Abstract

In the third part of the article series providing data on the knowledge of native plant species in the Pannonian Ecoregion, we present new localities for Anchusa ochroleuca, Carpesium abrota­noides, Leucanthemella serotina, and Carex fritschii.

·                     Anchusa ochroleuca was known only from one place in Hungary in the last decades. In the spring of 2025, approximately 400 individuals of Anchusa ochroleuca were found near to Rád, in the Kosd Hills region. Its habitat is typic, individuals were found in an opened, slopey loess grassland (Salvinio nemorosae-Festucetum rupicolae). However, great part of the habitat is perturbated, other rare steppe-meadow species were found parallelly with an almost complete absence of forest-steppe species and species with a border-related character. Habitat of Anchusa ochroleuca is endangered mostly by perturbation of nutrients came from adjacent arable field and populations of wild boar and deer species, but also by plant invasions and spreading of shrubs.

·                     Carpesium abrotanoides was previously known in Hungary only from Southern Transdanubia and the southern part of the Danube–Tisza Interfluve. A population of the species consisting of several hun­dred individuals was discovered in the fen-woods around Ócsa, followed by the detection of a second, smaller population nearby in 2025. The populations occur in young and middle-aged fen-woods, where C. abrotanoides appeared on the drying peat surface along with disturbance-tolerant, short-lived plants. Similarly, two small populations of Leucanthemella serotina were found in the fen woodland habitat complex of Ócsa. Decades ago, populations of this species were recorded here, but its oc­currence has not been assessed since then.

·                     In Hungary, Carex fritschii was previously known only from Transdanubia. In 2012 and 2022, the species was discovered in the Central Ipoly Valley, far from its known national distribution limit. We de­scribe the sand steppe meadows of unique composition and their vegetation mosaics, and list new floristic data from them. We also describe the most important factors relating vegetation and land use history in the background of Carex fritschii The most significant floristic findings are Agrimonia procera, Danthonia alpina, Festuca rubra, Hypochoeris maculata, Potentilla alba, Ranunculus illyricus, Scorzonera purpurea, Thesium ramosum and Viola ambigua.

Hivatkozás

Kun A., Bölöni J., Lengyel A., Baranyai Zs. & Kun R. (2026): Adatok a Pannon Ökorégió őshonos növényfajainak ismeretéhez III. (23–25). Kitaibelia 31(1): 101–111. https://ojs.lib.unideb.hu/kitaibelia/article/view/17352

Nagy magyar botanikusok 12.

 

Kanitz Ágoston (1843–1896) botanikus, egyetemi tanár és tudománytörténész a magyar és közép-európai botanika fontos szervező és összefoglaló alakja volt. Kutatásai a florisztikához, a Balkán növényvilágához és a botanikatörténethez kapcsolódtak. Nagy szerepet játszott a kolozsvári botanikai oktatás és tudományos élet fejlesztésében. Nemcsak növényeket kutatott, hanem a botanika múltját, forrásait és intézményes fejlődését is feldolgozta. Jelentősége abban áll, hogy a terepi flórakutatást, az egyetemi tanítást és a botanikai tudománytörténetet egyaránt fontosnak tartotta, és ezzel hozzájárult a magyar botanika szakmai megerősödéséhez.

 

További olvasnivaló.

 

Nagy magyar botanikusok 11.

Janka Viktor (1837–1890) botanikus, katonatiszt és növénygyűjtő a 19. századi magyar florisztika egyik jelentős alakja volt. Főként Magyarország, Erdély és a Balkán növényvilágát kutatta, különösen a ritka és nehezen elkülöníthető fajok érdekelték. Munkássága a terepi gyűjtésre, a pontos növényhatározásra és a fajok rendszertani összehasonlítására épült. Számos növény előfordulását rögzítette, és több faj leírásában vagy tisztázásában is szerepe volt. Legismertebb felfedezése talán a magyar kikerics (Colchicum hungaricum) megtalálása a Szársomlyón, 1867-ben. Janka Viktor munkájának tudományos jelentősége abban áll, hogy a magyar és délkelet-európai flóra kapcsolatainak feltárásával hozzájárult a Kárpát-medence növényvilágának tágabb, európai összefüggésű megértéséhez.

Nagy magyar botanikusok 10.

 

Hazslinszky Frigyes (1818–1896) tanár, botanikus és mikológus a magyarországi gombák, zuzmók, mohák és más kriptogám szervezetek kiemelkedő kutatója volt. Olyan élőlénycsoportokkal foglalkozott, amelyek kevésbé látványosak, mint a virágos növények, mégis alapvető részei az erdők, sziklák, talajok és korhadó faanyag élővilágának. Munkái nagyban hozzájárultak a hazai mikológia és zuzmókutatás megalapozásához. Pontos megfigyelései, gyűjtései és leírásai révén sok addig kevéssé ismert fajt tett ismertté a tudomány számára. Jelentősége abban áll, hogy a növénytan figyelmét a rejtettebb, apróbb, de ökológiailag nagyon fontos élőlények felé fordította.