Nagy magyar botanikusok 29.

 

Priszter Szaniszló (1917–2011) botanikus, taxonómus és növénynevekkel foglalkozó kutató a magyar növénytani nevezéktan egyik fontos alakja volt. Munkái a vadon élő, termesztett és behurcolt növények pontos megnevezéséhez, rendszerezéséhez és közérthető használatához kapcsolódtak. Különösen sokat tett azért, hogy a magyar növénynevek, a tudományos latin nevek és a kertészeti vagy mezőgazdasági használat között világos kapcsolat legyen. Foglalkozott gyomflórával, kultúrnövényekkel és idegenhonos fajokkal is. Jelentősége abban áll, hogy a növények elnevezésének látszólag száraz területét a pontos tudományos kommunikáció és a gyakorlati növényismeret alapjává tette.

 

További olvasnivaló.

 

Nagy magyar botanikusok 28.

Gunda Béla, mint etnobotanikus

Gunda Béla (1911–1994) magyar etnográfus, akadémikus érdeklődése nem elsősorban etnobotanikai volt, de munkássága nagyon figyelemreméltó ezen a területen is. Azt (is) vizsgálta, hogy a növények miként épülnek be a paraszti gazdálkodásba, táplálkozásba, állattartásba, gyógyításba, hiedelemvilágba és technikába. Konkrét témái közé tartozott a vadon termő tápláléknövények gyűjtése és fogyasztása, különösen az ínségtáplálkozás és az alkalmi erdei-mezei csemegék köre; a későbbi összefoglalók Gunda munkáit a Kárpát-medencei vadnövényhasználat fontos néprajzi forrásai között tartják számon. Foglalkozott a vad növények kertbe vonásával, vagyis azzal az átmeneti zónával, ahol a gyűjtögetés, a ház körüli tartás és a termesztés kezdetei összekapcsolódnak; ide illenek a kertekben tartott, eredetileg vadon élő gyógy- vagy mágikus növények, például a hunyorfélék használatáról szóló adatok is. Külön témaként vizsgálta a mérgező vagy bódító hatású növényekkel történő halászatot, a halbódító, halétető, halmaszlag jellegű növényi anyagokat, illetve ezek balkáni, mediterrán és kelet-európai párhuzamait; ezzel a növényi mérgek népi technológiáját a gazdasági néprajz részévé tette. Fontosak voltak számára a tejoltó növények is: 1967-es „Tejoltó növények a Kárpátokban” című tanulmánya a növényi eredetű oltóanyagok pásztorkultúrában és tejfeldolgozásban betöltött szerepét tárgyalta. Érintette a népi gyógyászatot, az állatgyógyászati növényhasználatot, a tályoggyökér, hunyor, gyanta, tapló és más növényi vagy gombás anyagok praktikus és mágikus alkalmazását. Foglalkozott népi növénynevekkel is, de nem nyelvészeti öncélból: a neveket a használat, a hiedelem, a táji ismeret és a népi osztályozás nyomaiként kezelte. Összességében Gunda témái a vadnövény-gyűjtés, népi táplálkozás, halbódító és mérgező növények, tejoltók, gyógy- és állatgyógyászati növények, kertekbe vont vad fajok, növénynevek, növényi hiedelmek és a növénytermesztés kulturális kezdetei köré rendezhetők; munkásságának jelentősége abban áll, hogy ezeket nem elszigetelt adatként, hanem tájhasználati, történeti és kulturális rendszerként értelmezte.

Nagy magyar botanikusok 27.

 

Soó Rezső (1903–1980) botanikus, növényföldrajzos, rendszertanász és vegetációkutató a 20. századi magyar botanika egyik legnagyobb hatású alakja volt. Munkássága a magyar flóra, a növénytársulások és a növényföldrajzi összefüggések vizsgálatára épült. Nemcsak azt írta le, milyen fajok élnek egy területen, hanem azt is, hogyan alkotnak társulásokat, milyen környezeti feltételek között fordulnak elő, és hogyan rajzolják ki Magyarország növényzeti képét. Nagy összefoglaló művei hosszú időre meghatározták a hazai növényrendszertani, florisztikai és cönológiai gondolkodást. Tanítványok egész sorát (csak a legismertebbeket említve: Máthé Imre, Felföldy Lajos, Ubrizsy Gábor, Simon Tibor, Jakucs Pál, Juhász-Nagy Pál) nevelte, akik jelentősége napjainkig is kisugárzik.

 

További olvasnivaló.

 

Nagy magyar botanikusok 26.

Boros Ádám (1900–1973) botanikus, briológus, flórakutató és agrobotanikus a magyar mohakutatás és terepi növényismeret egyik kiemelkedő alakja volt. Különösen sokat foglalkozott mohákkal, de a virágos növények, a gyomok és a mezőgazdasági növényzet kutatásában is jelentős munkát végzett. Hatalmas terepi tapasztalata és naplói miatt munkái ma is értékes források a magyar flóra és táj változásainak megértéséhez. Nemcsak ritka növényeket keresett, hanem azt is figyelte, hogyan alakul át a növényzet a művelés, a legeltetés, a vízrendezés vagy más emberi hatások következtében. Jelentősége abban áll, hogy a mohák apró világát, a tájhasználatot és a gyakorlati növényismeretet egyaránt komolyan vette.

 További olvasnivaló.

 

A Kitaibelia című folyóirat közleményei

A Crataegus nigra elterjedési területe és állománya.

 

Összefoglalás

A bennszülött fekete galagonya (Crataegus nigra Waldst. et Kit.) elterjedésével kapcso­latban több téves, illetve bizonytalan lelőhely került a szakirodalomba. Ennek oka, hogy régebbi publi­kációkban előfordulásai keverednek a hasonló Crataegus pentagyna, illetve a jóval később leírt C. ×degenii adataival. Munkánk során áttekintettük a korábbi szakirodalmat, a fellelhető herbáriumi példányokat, elemeztük, értelmeztük az ezekben fellelhető adatokat, számos esetben próbáltuk megfejteni a szöveges megjegyzéseket, valamint terepi bejárások során térképeztük a faj recens előfordulásait és felmértük állományait. Tanulmányunkban a téves és bizonytalan adatok kiszűrésével felvázoljuk a faj jelenleg ismert elterjedési területét, mely a Duna árterének Budapest és a Vaskapu közötti szakaszára, valamint két nagyobb mellékfolyó, a Dráva és a Száva Dunához közeli részeire korlátozódik. Eredményeink alapján feltételezhető, hogy a fekete galagonya a Duna szabályozása előtt jóval gyakoribb lehetett, különösen a hazai szakaszon. Jelenleg Gemenctől északra, valamint a Tisza torkolatától délre ritka, a Száva mellől és Belgrád környékéről valószínűleg kipusztult. Jelentős állománya található ugyanakkor Gemenc, Kopácsi-rét/Apatin (Cr/Srb), valamint Kabol-Dunagárdony (Srb) térségében. Elterjedési területének északi részén erőteljes visszaszorulása figyelhető meg, melynek oka elsősorban termőhelyeinek szárazodása, a Crataegus monogyna fajjal történő hibridizálódása és az özönnövények terjedése. Természetvédelmi helyzete itt a kipusztulással veszélyeztetett (critically endangered) kategóriába sorolható, míg másutt többnyire veszélyeztetettnek (endangered) tekinthető.

 

A teljes cikk elérhető itt / The paper is freely available here.

https://ojs.lib.unideb.hu/kitaibelia/article/view/17386

 

The distribution and population size of Crataegus nigra

 

Abstract

Data on the distribution of the Pannonian endemic black hawthorn (Crataegus nigra Waldst. et Kit.) have been partly incorrect or uncertain. Older publications contain several confusions involving this species, the morphologically similar Crataegus pentagyna, and Crataegus ×degenii (C. nigra × C. monogyna). In this study, we review and evaluate records reported in the relevant literature as well as herbarium specimens. Current occurrences and population sizes were investigated through field surveys. We delineate the currently known distribution range of the species, which is restricted to the floodplain of the Danube between Budapest and the Iron Gate Gorge (Vaskapu), as well as to the vicinity of the mouths of the two major tributaries of the Danube, the Drava and the Sava. At present, the species is rare north of Gemenc and south of the mouth of the Tisza, and is probably extinct in the Belgrade region. Large populations occur in the Gemenc area (Hungary), the Kopački Rit–Apatin region (Croatia/Serbia), and the Kovilj–Gardinovci area (Serbia). The species is rapidly declining north of Gemenc owing to the desiccation of its habitats, hybridization with Crataegus monogyna, and the wide­spread invasion of alien plant species. Its conservation status in this region should be considered Criti­cally Endangered, whereas elsewhere it is more appropriately classified as Endangered.

Hivatkozás / Citation

Riezing N., Csáky P., Kun A., Mórocz A. & Perić R. (2026). A Crataegus nigra elterjedési területe és állománya. Kitaibelia 31(2): 129–144.

https://ojs.lib.unideb.hu/kitaibelia/article/view/17386

Nagy magyar botanikusok 25.

Kol Erzsébet (1897–1980) algológus és kriobiológus a hóban és jégben élő mikroszkopikus algák nemzetközileg is jelentős kutatója volt. Olyan apró élőlényeket vizsgált, amelyek szélsőséges környezetekben, például havas felszíneken, gleccsereken és hideg vizekben élnek. Ezek az algák gyakran színezhetik is a havat, és fontos szerepet játszanak a hideg élőhelyek parányi ökoszisztémáiban. Kol Erzsébet munkája különlegessé tette a magyar botanikát, mert a növények és algák világát a megszokott erdőkön, réteken és tavakon túl, a jég és hó élővilágáig terjesztette ki. Jelentősége abban áll, hogy a szélsőséges élőhelyek láthatatlanul apró algavilágát pontos tudományos kutatás tárgyává tette.

 További olvasnivaló.

 

Nagy magyar botanikusok 24.

Andreánszky Gábor (1895–1967) botanikus és paleobotanikus a régi földtörténeti korok növényvilágának jelentős kutatója volt. Fosszilis levelek, termések és más növénymaradványok alapján vizsgálta, milyen lehetett a múltbeli tájak növényzete és éghajlata. Munkássága azért különösen fontos, mert a megkövesedett növények nemcsak fajokról mesélnek, hanem arról is, hogyan változott a Föld klímája és élővilága. Kutatásai a paleobotanikát összekapcsolták a növényföldrajzzal és a vegetációtörténettel. Jelentősége abban áll, hogy a növények múltját a tájak és éghajlatok változásának történeteként értelmezte.

 

További olvasnivaló.