Növényneveink eredete 20.

Libatop (Chenopodium).

A tudatos nyelvújítás egyik jól dokumentált növényneve. Diószegi és Fazekas 1807-es művében libatopp alakban szerepel: a görög elemekből álló Chenopodium jelentését, a „libalábat” adja vissza. A névadás a liba talpához hasonlított leveleken alapul. A top utótag a topog, toppan szócsaládba tartozó, „lépés, lábnyom, láb” jelentésű névszói elem; nem a mai divatszó szerepel benne. Az elnevezést egyes 19. századi nyelvművelők bírálták, és lúdlábfű vagy libatalp névvel kívánták helyettesíteni, Arany János azonban védelmébe vette. A szaknyelvben megmaradt, és később tájnyelvi változatai is kialakultak. Eredetileg tehát szaknyelvi tükörfordítás, későbbi népnyelvi használattal. (Rácz 2000b; Rácz 2002b: 174–175.)

 

Irodalom

Rácz J. 2000b: Állatnevek a botanikában. – Magyar nyelvőr 124(3): 329–339. Elérhető: https://www.c3.hu/~nyelvor/period/1243/124307.htm

Rácz J. 2002b: Madárneves összetételek a növényvilág terminológiájában II. – Magyar nyelvőr 126(2): 170–191. Elérhető: https://www.c3.hu/~nyelvor/period/1262/126205.pdf

Mi fán terem a botanikus? 10.

 Janka Viktor (1837–1890) — katonatiszt.

Császári lovassági tisztként is botanizált, majd 1870-ben a Magyar Nemzeti Múzeum növénytani gyűjteményének vezetője lett. A magyar és különösen a balkáni flóra kutatója, számos növény rendszertani vizsgálója és leírója. Egyik nevezetes találata a magyar kikerics volt, amelyet 1867 februárjában fedezett fel a Szársomlyón. A hazai kikericsek többségétől eltérően ez a növény nem ősszel, hanem már a tél végén virágzik. Janka egy másik ritkaságra herbáriumban figyelt fel: az általa különösnek talált zergevirágot csak évtizedekkel később sikerült élőben is újra megtalálni a hegyen.

 

Válogatott művek:

Janka V. (1872): Plantarum novarum turcicarum breviarium. Oesterreichische Botanische Zeitschrift 22(6): 173–182.

Janka V. (1873): Plantarum novarum turcicarum breviarium. Oesterreichische Botanische Zeitschrift 23(6): 194–196. 

Növényneveink eredete 19.

Kutyatej (Euphorbia).

A tej utótag a növény sérülésekor előtűnő fehér tejnedvre vonatkozik. A kutya előtag a régi névadásban gyakran az értéktelent, emberi fogyasztásra alkalmatlant vagy ártalmast jelölte; itt a tejnedv maró, csípős jellegéhez kapcsolódik. Az azonos jelentésű ebtej középkori név, a kutyatej fű alak pedig 1761-ből adatolható. A német Hundsmilch és Wolfsmilch ugyanilyen képzettársítást mutat. A magyar név régi népi és szaknyelvi használatú. Diószegi 1813-ban a szettyin nevet javasolta helyette, de a kutyatej fennmaradt. A népnyelvben a tejnedves pitypangot és más növényeket is nevezhettek így, a botanikai szaknyelv viszont az Euphorbia megjelölésére rögzítette. (Rácz 2001b: ebtej és kutyatej szócikk.)

Irodalom

Rácz J. 2001b: Kutya van a kertben… – Magyar nyelvőr 125(4): 419–436. Elérhető: https://www.c3.hu/~nyelvor/period/1254/125403.htm

Mi fán terem a botanikus? 9.

Haynald Lajos (1816–1891) — kalocsai érsek, bíboros.

Saját gyűjtéseket végző, hatalmas herbáriumot létrehozó botanikus és a növénytani kutatás jelentős támogatója volt. Különösen érdekes témája a Bibliában említett gyanták és mézgák növényi eredetének vizsgálata. Az MTA tiszteleti tagja volt. Herbáriuma nem pusztán saját útjain gyűjtött növényekből állt: vásárlások, cserék és ajándékok révén több száz gyűjtő anyagát egyesítette. A százezres nagyságrendű gyűjteményt és botanikai könyvtárát a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyta. Egy érsek személyes érdeklődése így a hazai növénytani kutatás egyik nagy közgyűjteményét gazdagította.

Válogatott művek:

Haynald L. (1879): A szentírási mézgák és gyanták termőnövényei. Magyar Növénytani Lapok 3: 177–222. 

Növényneveink eredete 18.

Kosbor (Orchis). 

Régi, de vitatott eredetű növénynév; 1585-ben Calepinus szótárában már szerepel. A történeti-etimológiai szótárak ismeretlen eredetűnek tekintik, ezért a kos és a bor átláthatónak tűnő összetételét nem lehet bizonyított szófejtésként közölni. Felmerült a kosoknak adott, növényi kivonatot tartalmazó ital, illetve a herezacskót jelentő borék szóval való kapcsolat is. A kosborok páros gumóit régóta herékhez hasonlították, és nemi vágyat fokozó hatást tulajdonítottak nekik; ez a magyarázatok kultúrtörténeti háttere, nem az etimológia bizonyítéka. (Rácz 2000a.)

Irodalom

Rácz J. 2000a: Agármony és bakszakáll. – Magyar nyelvőr 124(1): 118–125. Elérhető: https://www.c3.hu/~nyelvor/period/1241/124113.htm

Mi fán terem a botanikus? 8.

Gáyer Gyula (1883–1932) — jogász, törvényszéki bíró.

A bírói hivatás mellett nemzetközileg is számon tartott növényrendszertani munkát végzett. Különösen a sisakvirágok és a szedrek kutatásával, valamint Vas megye növényföldrajzának feltárásával tűnt ki. A szombathelyi múzeum természetrajzi gyűjteményét is gondozta és gyarapította. A herbárium mellett fényképgyűjteményt épített Vas megye nevezetes fáiról, növényeiről és tájairól. A fényképezésbe bíró kollégái is bekapcsolódtak, így a törvényszéki ismeretségekből természetrajzi együttműködés is kialakult.

Válogatott művek:

Gáyer Gy. (1925): Vasvármegye fejlődéstörténeti növényföldrajza és a praenorikumi flórasáv. Vasvármegye és Szombathely város Kultúregyesülete és a Vasvármegyei Múzeum Évkönyve 1: 1–43.

Gáyer Gy. (1925): Rubus L. – Szeder. In: Jávorka S.: Magyar Flóra (Flora Hungarica). Studium, Budapest, pp.: 485–518.

Mi fán terem a botanikus? 7.

Flatt Károly, alföldi (1853–1906) — gazdatiszt, uradalmi jószágigazgató.

Gazdasági pályájáról jutott el a magvizsgálathoz és a botanikához. Növénytani, növénytermesztési és botanikatörténeti kérdésekkel foglalkozott; különösen a termesztett növények története érdekelte. Magyaróváron szerzett gazdasági képzettséget, és uradalmi munkája után 1900-ban került a budapesti Vetőmagvizsgáló Állomásra. A magvak azonosítása itt közvetlenül szolgálta a mezőgazdaságot: a vetőanyag tisztasága és a benne megbúvó idegen magvak felismerése gyakorlati kérdés volt. 1902-től a Magyar Botanikai Lapok szerkesztésében is részt vett, vagyis a gazdasági szakember a tudományos közlés szervezője is lett.

Válogatott művek:

Flatt von Alföld, C. (1895): Zur Geschichte der Asperula Neilreichii Beck. Verhandlungen der k. k. Zoologisch-Botanischen Gesellschaft in Wien 45: 353–355.