Kitaibel és Waldstein főművének születése 2.

A terepi leletből herbáriumi bizonyíték lesz 

A több hónapos gyűjtőutakon szedett növényeket még az út során préselni kezdték, hazaérkezés után pedig a kiszáradt, lepréselt példányokat herbáriumi lapokra helyezték, és egy cédulán feltüntették a növény nevét, a gyűjtés helyét és idejét, de sokszor alakltani ismertetését vagy egyéb az út során szerzett tapasztalatokat is . A herbáriumi példány tartósan megőrizte a vizsgálható anyagot: a növény különböző szervei később is összehasonlíthatók maradtak más gyűjtésekkel és a szakirodalmi leírásokkal.

Kitaibel a terepi jegyzetek és a növények vizsgálata alapján készíthette el első alaktani jellemzéseit. Ezek még javítható, kiegészíthető fogalmazványok voltak. A herbárium így a leírás ellenőrizhető alapját adta.

Kitaibel és Waldstein főművének születése 1.

A növény története a terepen kezdődik

 

Kitaibelnek először meg kellett találnia és fel kellett ismernie az érdekes, ritka előfordulású és a tudomány előtt még ismeretlen  növényeket. A kései pitypang példáján elképzelhetjük, mennyi mindent kellett egyszerre rögzíteni: hol él, mikor virágzik, milyen a levele, a virágzata és a gyökérzete. A későbbi vizsgálatokhoz préselésre szánt példányokat, valamint magvakat és élő növényeket is gyűjtöttek.

A gyűjtőutakon Johann Schütz már a helyszínen rajzolta az élő növényeket. Ennek különös jelentősége volt: a szárítás megváltoztatja a színeket és az alakot, a friss példány tartása, térbeli megjelenése pedig később már csak a rajz és a feljegyzések segítségével idézhető fel.

Növényneveink eredete 21.

Macskagyökér (Valeriana).

A gyökér erős szaga vonzza a macskákat; a név az állat és a növény közötti megfigyelt kapcsolatra utal. A német Katzenwurzel azonos jelentésű megfelelője; a magyar elnevezést a szakirodalom tükörfordításként értelmezi. Régi füveskönyvi és népi használatú név, amely nem a nyelvújítás során keletkezett. Diószegi és Fazekas a gyökönke nevet vezette be a nemzetségre, de a macskagyökér maradt a közkeletű magyar megjelölés. A névadás közvetlen alapja elsősorban az orvosi macskagyökér sajátossága; ebből lett a Valeriana nemzetség magyar neve. A macskamenta külön növénycsoport, bár nevének előtagját hasonló állati viselkedés magyarázza. (Szabó 2019: 70–71.)

Irodalom

Vörös É. 2008: A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára. – Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézet, Debrecen. Elérhető: https://mek.oszk.hu/06400/06424/06424.pdf

Szabó L. Gy. 2019: Botanikus macskák – macska növénynevekben. – Orvosi könyvtárak 16(3): 66–76. Elérhető: https://epa.oszk.hu/03100/03173/00044/pdf/EPA03173_orvosi_konyvtarak_2019_03.pdf

Mi fán terem a botanikus? 11.

József Károly Lajos főherceg (1833–1905) — főherceg, tábornok, a magyar királyi honvédség főparancsnoka.

Az alcsúti és a fiumei növényhonosítási kísérletek résztvevője, dendrológiai megfigyelések és növényjegyzékek szerzője. Nyelvészettel, különösen a romani nyelvvel is foglalkozott. Az alcsúti parkot apja, József nádor alapította; ő a már meglévő kertet fejlesztette tovább. Az Ybl Miklós tervei alapján emelt pálmaházban trópusi és mediterrán növényeket is neveltek. A munkálatok során kitermelt földből külön dombot alakítottak ki: a Jámbor-halom a kertész, Jámbor Vilmos nevét őrizte meg.

Válogatott művek:

József főherceg (1892): Arboretum Alcsuthiense. Az alcsuthi kertben honosított fák és cserjék leltára. Magyar Növénytani Lapok 15: 1–30.

 

Kitaibel és Waldstein főművének születése

Egy növény megtalálása és könyvbeli megörökítése között Kitaibel Pál (1757–1817) korában évek munkája húzódhatott. Gyűjtés, préselés, kerti nevelés, összehasonlító vizsgálatok, a latin nyelvű leírás elkészítése, rajzolás, rézmetszés, szedés, nyomtatás és kézi színezés: mindez kellett ahhoz, hogy a terepen megpillantott növényből tudományos közlés legyen.

Kitaibel fő műve, a Franz Adam Waldsteinnel (1759–1823) közösen jegyzett Descriptiones et Icones plantarum rariorum Hungariae (azaz: Magyarország ritkább növényeinek leírásai és képei) a történelmi Magyarország növényvilágának nemzetközileg is jelentős bemutatása lett. Az 1799 és 1812 között, füzetenként megjelent három kötet 280 növényt ismertetett, részletes latin szöveggel és nagyméretű, színes ábrákkal. A tudomány számára új növények megkülönböztetésében a pontos képeknek éppúgy szerepük volt, mint a leírásoknak. Kitaibel írta a szöveget; Waldstein társszerzőként, szervezőként és a kiadás finanszírozójaként tette lehetővé a vállalkozást.

A következő nyolc kép a kései pitypangot, a ma Taraxacum serotinum néven ismert fajt kíséri végig ezen az úton. A növény az Iconesben még Leontodon serotinus néven szerepelt. A jelenetek mesterséges intelligencia segítségével készült szemléltető rekonstrukciók: az általános munkafolyamatot mutatják be egyetlen faj példáján. A valóságban a munkafázisok az újabb füzetek készítésekor újra és újra ismétlődtek.

Növényneveink eredete 20.

Libatop (Chenopodium).

A tudatos nyelvújítás egyik jól dokumentált növényneve. Diószegi és Fazekas 1807-es művében libatopp alakban szerepel: a görög elemekből álló Chenopodium jelentését, a „libalábat” adja vissza. A névadás a liba talpához hasonlított leveleken alapul. A top utótag a topog, toppan szócsaládba tartozó, „lépés, lábnyom, láb” jelentésű névszói elem; nem a mai divatszó szerepel benne. Az elnevezést egyes 19. századi nyelvművelők bírálták, és lúdlábfű vagy libatalp névvel kívánták helyettesíteni, Arany János azonban védelmébe vette. A szaknyelvben megmaradt, és később tájnyelvi változatai is kialakultak. Eredetileg tehát szaknyelvi tükörfordítás, későbbi népnyelvi használattal. (Rácz 2000b; Rácz 2002b: 174–175.)

 

Irodalom

Rácz J. 2000b: Állatnevek a botanikában. – Magyar nyelvőr 124(3): 329–339. Elérhető: https://www.c3.hu/~nyelvor/period/1243/124307.htm

Rácz J. 2002b: Madárneves összetételek a növényvilág terminológiájában II. – Magyar nyelvőr 126(2): 170–191. Elérhető: https://www.c3.hu/~nyelvor/period/1262/126205.pdf

Mi fán terem a botanikus? 10.

 Janka Viktor (1837–1890) — katonatiszt.

Császári lovassági tisztként is botanizált, majd 1870-ben a Magyar Nemzeti Múzeum növénytani gyűjteményének vezetője lett. A magyar és különösen a balkáni flóra kutatója, számos növény rendszertani vizsgálója és leírója. Egyik nevezetes találata a magyar kikerics volt, amelyet 1867 februárjában fedezett fel a Szársomlyón. A hazai kikericsek többségétől eltérően ez a növény nem ősszel, hanem már a tél végén virágzik. Janka egy másik ritkaságra herbáriumban figyelt fel: az általa különösnek talált zergevirágot csak évtizedekkel később sikerült élőben is újra megtalálni a hegyen.

 

Válogatott művek:

Janka V. (1872): Plantarum novarum turcicarum breviarium. Oesterreichische Botanische Zeitschrift 22(6): 173–182.

Janka V. (1873): Plantarum novarum turcicarum breviarium. Oesterreichische Botanische Zeitschrift 23(6): 194–196.