Scientia amabilis: Szeretetre méltó tudomány

2026. november 5., csütörtök

Növényneveink eredete 27.

Pásztortáska (Capsella).

A lapos, háromszögű, fordított szív alakú becőkék pásztorerszényhez vagy tarisznyához hasonlítottak; innen a név. A latin bursa pastoris „pásztor táskája” jelentésének fordítása. Régebbi magyar megfelelői a pásztortarsoly és a pásztorerszénye; a pásztortáskája alak Csapó 1775-ös könyvében szerepel. A mai jelöletlen összetétel ebből a birtokos szerkezetből érthető meg. Régi, fordításos füveskönyvi elnevezés, amely köznyelvi és népi használatba is került. Diószegiék pásztor tarsóka néven tárgyalták a növényt; a mai pásztortáska tehát nem egyszerűen az ő szóalkotásuk. (Czuczor–Fogarasi 1870: pásztortáska és pásztortarsóka szócikk; Vörös 2008: 324–325.)

Irodalom

Vörös É. 2008: A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára. – Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézet, Debrecen. Elérhető: https://mek.oszk.hu/06400/06424/06424.pdf

Czuczor G. – Fogarasi J. 1870: A magyar nyelv szótára. V. kötet. – Athenaeum, Pest. Elérhető: https://mek.oszk.hu/05800/05887/pdf/5kotet_1.pdf

Mi fán terem a botanikus? 17.

Piers Vilmos (1838–1920) — katonatiszt, őrnagy.

Ír származású családból érkezett a magyarországi botanikába. Kőszegen működött, katonai oktatással is foglalkozott; jelentős virágosnövény-, moha-, zuzmó- és más természetrajzi gyűjteményt hozott létre. Életművének súlypontja a gyűjtés volt, nem a publikálás. A kőszegi katonai alreáliskola kertjének kialakításában is részt vett, így a természetismeret az oktatás helyszínén is megjelent. Gyűjteménye a feltűnő virágok mellett az apró algákra is kiterjedt. A Savaria Múzeumban őrzött herbáriumának ezeket a kevéssé látványos darabjait jóval halála után is külön tudományos feldolgozásra érdemesítették.

Kapcsolódó szakirodalom:

Balogh L. – Lőkös L. (2017): Vilmos Piers’ lichen collection in the Savaria Museum, Szombathely. Acta Biologica Plantarum Agriensis 5(1): 47.

Kitaibel és Waldstein főművének születése 8.

Remekmű született, a vállalkozás veszteséges maradt

Az Icones már első füzeteivel kivívta a külföldi tudományos körök elismerését, üzleti sikert azonban nem hozott. Magyarországon mindössze negyven példány kelt el. A napóleoni háborúk közepette elmaradtak a megrendelések és a kifizetések; a franciák Salzburg és Linz között 53 példányt elkoboztak. A könyv szerint az első két füzet Hollandiába és Angliába küldött harminc példánya állítólag hajóval együtt elsüllyedt. A megmaradt készletből az egerek is pusztítottak.

A zárókép jelképesen egyesíti ezeket a veszteségeket. Waldstein 1812 januárjában keserűen jegyezte meg az egerekről: „ők az egyedüli lények akik a botanikából jól tudnak lakni”. Abban az évben a harmadik kötet nyolcvan növénynél lezárult, és a kiadást felfüggesztették. A tervezett negyedik kötet nem jelent meg.

A kései pitypang és társai mégis eljutottak az olvasókhoz. A fennmaradt lapok ma a növények mellett azt a felhalmozott tudást, kézügyességet és kitartást is megmutatják, amely nélkül a magyar botanika e nagy műve nem születhetett volna meg.

A mű teljes példányai ma kivételes ritkaságnak számítanak, az antikváriumokban ritkán felbukkanó, jó állapotú, teljes példányok ára több tízmillió forint.

Növényneveink eredete 26.

Ördögszekér (Eryngium).

Az ördög és a szekér jelöletlen birtokos jelzős összetétele; képszerű jelentése „az ördög szekere”. A névadás alapja az elszáradt, nagyjából gömbös, ágas-bogas föld feletti növényi rész mozgása: tövéről leszakadva a szél görgeti a mezőn, és közben termései szétszóródhatnak. A szekér utótag a mozgó, tovagördülő kórót jeleníti meg. Az Új magyar etimológiai szótár szerint az ördög előtag a szokatlan, gyors mozgás képzetét kapcsolja az ördög alakjához; Vörös az előtagot a kedvezőtlen tulajdonságokat kifejező névadási hagyománnyal kapcsolja össze. Ugyanennek a szemléletnek a körébe tartozik a boszorkánykerék és az ördögkeringő társnév. A szó első ismert írásbeli adata 1775: Csapó József könyvében Ördög-szekér alakban szerepel, a szélben forgó kóró leírásával együtt; 1783-ban Benkő Józsefnél is megtalálható. Népi eredetű, magyar, metaforikus összetételként kezelendő. Használata fajokra és vidékre is kiterjedő változatosságot mutat: a Czuczor–Fogarasi-szótár 1867-ben a mezei iringó mellett a Salsola tragusra is alkalmazza. A közös névadó tulajdonság a száraz növény szélben való görgése. A mai botanikai nevezéktanban az Eryngium nemzetség magyar neve iringó; az ördögszekér népi társnév, illetve több hasonlóan viselkedő növény közös megnevezése.

Irodalom

Czuczor G. – Fogarasi J. 1867: A magyar nyelv szótára. IV. kötet. – Emich Gusztáv, Pest. Elérhető: https://mek.oszk.hu/05800/05887/pdf/4kotet_2.pdf

Gerstner K. (szerk.) 2011–2025: Új magyar etimológiai szótár: Online kiadás. – MTA Nyelvtudományi Intézet / HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont, Budapest. Elérhető: https://uesz.nytud.hu/

Simoncsics P. 2017: Növénynevek magyarázó szótára. – Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Növénytani Tanszék, Szeged–Sopron–Gödöllő. (Tilia 18.) Elérhető: https://real-j.mtak.hu/21196/7/315-331-PB.pdf

2026. november 4., szerda

Mi fán terem a botanikus? 16.

Menyhárt László (1849–1897) — jezsuita szerzetes, afrikai misszionárius.

Nevét botanikai forrásokban Menyhárth alakban is használják. Előbb Kalocsa környékének növényvilágát kutatta, majd a Zambézi vidékén, a mai Mozambik területén végzett missziós munkája közben gyűjtött növényeket. Afrikai anyagát más botanikusok is feldolgozták. Afrikában az időjárást is rendszeresen megfigyelte, így növényei mellett a vidék éghajlatáról is gyűjtött adatokat. A termesztési kísérleteket a helyi élelmezés javításának szándékával kapcsolta össze. A terepi munka veszélyeit személyesen is megszenvedte: 1897-ben Zumbóban, maláriában halt meg.

Válogatott művek:

Menyhárth L. (1877): Kalocsa vidékének növénytenyészete. Hunyadi Mátyás Intézet, Budapest. 198 p.

Kitaibel és Waldstein főművének születése 7.

Ötvenhatezer táblát egyenként, kézzel kifesteni

A sajtó alól kikerült pitypang-ábra még színezetelen vonalas ábra volt. A sárga virágzatot, a levelek zöld árnyalatait és a többi részletet az illuminátor, vagyis a nyomatok kézi színezője festette ki. Ugyanezt a növényábrát kétszáz példányon kellett gondosan megszínezni.

A teljes mű léptéke így válik igazán érzékelhetővé: 280 tábla × 200 példány = 56 000 kézzel kifestett képtábla.

Mind az ötvenhatezer nyomatot egyenként kézzel kellett kifesteni. Eleinte valószínűleg Karl és Johann Schütz együtt színezett; az apa 1800-ban bekövetkezett halála után a feladat Johannra hárult. A színek hűsége a felismerést is szolgálta: ugyanazon levél vagy virág ábrázolásához több árnyalatot használtak. Ez sokévnyi, rendkívüli figyelmet kívánó munkát jelentett.