A Magyarország védett hajtásos növényei című könyv elektronikus függeléke

A jogszabályi védelemben részesülő fajok köre időről-időre módosul. Ennek oka részben az, hogy az élővilág folyamatosan változásban van. Különösen igaz ez jelenleg, amikor korábban nem tapasztalt ütemű éghajlatváltozás zajlik a Földön. A fajok egy része esetében állományaik fogyatkoznak, veszélyeztetettségük fokozódik, míg mások – éppen ellenkezőleg – terjedőben vannak. Nevezhetjük őket az emberiség globális tevékenysége és a klímaváltozás veszteseinek és nyerteseinek is. Emellett a fajok elterjedéséről,  rendszertani viszonyairól  szerzett ismereteink is bővülnek.

Az Agrárminisztériumban jelenleg zajlik a védett élőlények körét szabályozó rendelet felülvizsgálata, és hamarosan módosul a védett fajok köre és azok pénzben kifejezett természetvédelmi értéke. E témában még 2025 májusában is folytattunk egyeztetéseket, de a kötet megjelentetését lehetővé tévő forrás felhasználási határideje nem engedi a megjelentetés további elodázását, így a védett fajok körének és értékének naprakész követését. A jogszabály-módosítás hatálybalépése után a kötet kiegészítéseként itt tesszük közzé elektronikus függelékben a változásokat, és ismertetjük az újonnan védelem alá került fajokat.

Változások a magyarországi védett növényfajok körében és természetvédelmi értékében

Előkészítés alatt van egy jogszabálymódosítás, amely alapján várhatóan változik a magyarországi védett növényfajok köre és természetvédelmi értéke. 

A készülő Magyarország védett hajtásos növényei című könvy kiegészítéseként, ezen az oldalon fogjuk bemutatni az újonnan védetté nyilvánított fajokat és közzétenni az új természetvédelmi értékeket.

A „KITAIBELIA folyóirat kiváló közleménye” díj - 2025

2024. februárban alapítottuk a KITAIBELIA folyóirat kiváló közleménye díjat, amelynek célja, hogy elismerjük a nemzetközi szinten legjelentősebb érdeklődést kiváltó cikkek szerzőit.

A díjat minden évben annak a közleménynek az első szerzője veheti át, amely az adott évet megelőző három éves időszakban jelent meg és a Scopus adatbázis szerint a legtöbb független hivatkozást kapta.

A Scopus adatbázisban megtörtént a tavaly megjelent cikkek hivatkozásainak feldolgozása így második alkalommal tudunk eredményt hirdetni.

A KITAIBELIA folyóirat kiváló közleménye díjat 2025-ben Kun András,, Exner Tamás és Bauer Norbert nyerték el a 2023-ban megjelent „A Torilis nodosa új behurcolásai és terjedése Magyarországon” című cikkükkel.

https://doi.org/10.17542/kit.28.030

A Díjjal díszoklevél és 100.000 Ft pénzjutalom jár. A díjat ünnepélyes keretek között egy előadóülésen fogjuk átadni.

A díjazottaknak szívből gratulálunk!

Molnár V. Attila és Takács Attila

Hivatkozás:

Kun A., Exner T. & Bauer N. (2023). A Torilis nodosa új behurcolásai és terjedése Magyarországon. – Kitaibelia 28(1): 26–31. https://doi.org/10.17542/kit.28.030

A Kitaibelia című folyóirat közleményei

A Digitaria ciliaris egykori előfordulása Magyarországon – egy herbáriumi revízió eredményei

 

Herbáriumi revízió alapján igazolja a Digitaria ciliaris történeti magyarországi előfordulását, ugyanakkor rámutat, hogy a faj korábbi hazai adatai tévesek voltak. A dolgozat tisztázza a hazai Digitaria-taxonnómiai helyzet több elemét. 

A teljes cikk elérhető itt / The paper is freely available here.

Former occurrence of Digitaria ciliaris in Hungary: results of a herbarium revision

Based on herbarium revision, the paper verifies the historical occurrence of Digitaria ciliaris in Hungary and shows that earlier Hungarian reports of the species were erroneous. It also clarifies several aspects of the domestic taxonomy and distribution of Digitaria taxa.

Hivatkozás

Bauer N. (2025): A Digitaria ciliaris egykori előfordulása Magyarországon – egy herbáriumi revízió eredményei. – Kitaibelia 30(1): 53–62. https://doi.org/10.17542/kit.30.067

Magyar látonya (Elatine hungarica Moesz)

A magyar látonya az európai flóra egyik legkevésbé ismert faja. Ritkasága, kiszámíthatatlan megjelenése, apró termete és gyakran sárdagasztással, csizmamerüléssel kecsegtető termőhelyei miatt igen ritkán kerül botanikus szeme elé. Elsőként Kitaibel Pál gyűjtötte Békés megyében több mint két évszázaddal ezelőtt (Molnár V. et al. 2013).

Eurázsiai elterjedésű, diszperz areájú faj. Agyagos, vályogos, ritkábban homokos talajon kialakuló nedves felszínek és sekély, időszakos vízállások efemer iszapnövényzetének tagja. Eredeti élőhelyei a folyók árterületei lehettek, ahol az áradások után lassan kiszáradó, növényzetmentes iszapfelszínek alakultak ki. Hasonló körülményeket ma főleg szántóföldek belvizes mélyedései és rizsföldek biztosítanak számára. Hazai állománya erősen ingadozó. Csapadékosabb években, amikor jelentősebb belvízi elöntés alakul ki, tömegesen jelenik meg, míg szárazabb periódusokban évekig, évtizedekig lappanghat. A legnagyobb fenyegetést az egyre tartósabb aszályok, illetve a belvízzel érintett területek gyors kiszárítása jelentik számára.

Termőhelye

Szárazföldi telepének részlete

Virágai négytagúak, porzóinak száma 8, csészelevelei hosszabbak a sziromleveleknél

Magvai görbültek, horog- vagy kampóalakúak (Rahmé Nikola felvétele)

Előfordulása Magyarországon

Májustól októberig virágozhat. Megjelenése és fenológiája nagymértékben függ a csapadékviszonyoktól.

Magyarországon 1993 óta védett faj. Természetvédelmi értéke: 5000 Ft.

Margittai Antal (1880-1939) matematika-fizika szakos tanár,
Kárpátalja flórájának kiváló kutatója, a hazai látonyák vizsgálatának úttörője

Margittai Antal már 1927-ben megfigyelte, hogy a látonya-fajok legjellemzőbb élőhelyei a belvizes szántók: „Elatine-k után kell nézni a szántóföldek olyan mélyebb fekvésű részein, amelyek nagyobb esőzések után víz alatt állanak és emiatt a vetés kiázott .... a víz alól felszabadult szántóföldek helyét valóságos szőnyeggel takarja be az Elatine hungarica”. 1939-ben pedig a következőket vetette papírra „magjaik csak bizonyos nedvesség mellett csíráznak. Ha száraz évek követik egymást, termőhelyük kiszárad, ellepi a magas fű, és a magvak várnak a csírázással mindaddig, míg a termőhelyet egy-két éven át ellepi a víz, megöli a nagyobb füveket és csírázásra alkalmas sárrá változik a talaj. De az ellenkezője is előfordulhat. Tudniillik a termőhelyet néhány éven át magas víz fedi be. … a csírázással ekkor is várni fognak, míg a víz újból lefolyik a termőhelyről.”

Védett fajunk, amelynek az 1960-as évektől több mint három évtizedig nem volt ismert előfordulása, míg 1998-ban megtaláltuk (Molnár V. et al. 1999). Az azóta eltelt években számos lelőhelyen előkerült, elsősorban a Tisza és mellékfolyói környékén.

A magyar látonya elterjedése a Pannon-medencében, valamint a folyószabályozások előtt állandóan és időszakosan elöntött területek; utóbbiak a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium Vízügyi Intézete (1938) térképe alapján

A magyar látonya éves észleléseinek száma a Pannon-medencében 1998 és 2010 között, és az éves csapadékmenyiség és a belvízi elöntés éves maximális magyarországi értékei

Mivel a fajt az 1798 és 2011 közötti, 213 éves időszakban mindössze 27 évben észlelték a Kárpát-medencében megvizsgáltuk, hogy milyen tényezők befolyásolják megjelenését. Eredményeink alapján az éves csapadékmennyiség és a belvízi elöntés maximális kiterjedése jelentősen magasabb azokban az években, amikor az E. hungarica-t észlelték. A magyar látonya éves észleléseinek száma 1998 és 2010 között szignifikánsan korrelál a belvízi elöntés maximális kiterjedésével (Takács et al. 2013).

Irodalom

Lukács B. A., Sramkó G. & Molnár V. A. (2013): The plant diversity and conservation value of continental temporary pools. – Biological Conservation 158: 393–400.

Margittai A. (1927): Az Északkeleti Felvidék Elatine-fajai. – Magyar Bot. Lapok 26: 15–18.

Margittai A. (1939): Megjegyzések a magyar Elatine-fajok ismeretéhez. – Bot. Közlem. 36: 296–307.

Molnár V. A., Molnár A., Vidéki R. & Pfeiffer N. (1999): Adatok hazai Nanocyperion-fajok ismeretéhez I. Elatine hungarica Moesz – Kitaibelia 4(1): 83–94.

Molnár V. A., Horváth O., Tökölyi J. & Somlyay L. (2013): Typification and seed morphology of Elatine hungarica (Elatinaceae). – Biologia 68(2): 210–214.

Takács A., Lukács B. A., Schmotzer A., Jakab G., Deli T., Mesterházy A., Király G., Balázs B., Perić R., Eliáš P. jun., Sramkó G., Tökölyi J. & Molnár V. A.: Key environmental variables affecting the distribution of Elatine hungarica in the Pannonian Basin. – Preslia 85(2): 193–207.

Cikk az európai temetők szerepéről az orchideák megőrzésében

Nagy Jenő és Löki Viktor megosztott első szerzőségével megjelent cikkünk az európai temetők orchideáiról a Global Ecology and Conservation című folyóiratban:

https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2351989425002148

Abstract

Habitats sensitive to anthropogenic pressures are growing in conservation importance in the protection and perpetuation of rare animal and plant species. Although natural habitats sensitive to disturbance in urban areas have mostly declined in availability, patches offer conservation opportunities for wildlife that are fundamental to maintaining biodiversity. Human burial sites can contribute to this: they are more numerous and greater in extent in more urbanized areas, but their significance in the maintenance and promotion of biodiversity has not been considered across Europe and other continents. Because of their high sensitivity to even minor disturbance to natural habitats, orchid diversity is a key bioindicator of terrestrial ecosystem function. We evaluated orchid diversity in cemeteries of 13 European countries. Comprehensive field surveys of orchid flora in 2079 locations revealed that they occurred in every country visited and in high variability in both the number of taxa (n = 65) and individual plant counts (n = 44680). We propose that cemeteries are of major importance as refugia in conserving orchids in most of the visited European countries; however, one of the most urgent issues is to identify the many anthropogenic factors determining biodiversity of cemeteries, and to eliminate some newly emerged management practices in cemeteries that undermine biodiversity, including the orchid flora. Human burial grounds are therefore not just important in preserving the history of humankind; they are key in protecting biodiversity in this modern era of unprecedented anthropogenic changes to our terrestrial environments, especially as a result of rapid and unrelenting urbanization.

Európa temetői titkos menedékként őrzik az orchideákat

Élet a halál után

Kutatásunkban arra kerestük a választ, hogy az európai temetők mennyiben járulnak hozzá az orchideák és tágabb értelemben a szárazföldi biodiverzitás megőrzéséhez. A temetők első látásra elsősorban kulturális, történeti és vallási terek, ugyanakkor sok esetben olyan hosszú ideje fennmaradó, részben elzárt élőhelyfoltok is, amelyek a környezetükben már eltűnt természetes vagy féltermészetes növényzet maradványait őrzik. Különösen fontos ez a városiasodó tájakon, ahol a természetes élőhelyek feldarabolódtak, átalakultak vagy teljesen megszűntek. Az orchideák érzékeny ökológiai igényeik, gombakapcsolataik és sokszor speciális beporzási rendszereik miatt jó jelzői annak, hogy egy élőhely mennyire őrizte meg természetes működését. Ezért az orchideák temetői jelenlétét nem pusztán fajlistaként, hanem az élőhelyminőség egyik összetett mutatójaként értelmeztük.

2015 és 2019 között 13 európai országban összesen 2079 temetőt vizsgáltunk meg. A felmérések földrajzilag rendkívül széles területet fedtek le: a Brit-szigetektől és az Ibériai-félszigettől Közép- és Délkelet-Európán át a mediterrán szigetekig és a Kaukázus térségéig jutottunk el. A vizsgált helyszínek eloszlása jól mutatja, hogy nem néhány kiemelt temető eseti vizsgálatáról, hanem kontinensléptékű adatgyűjtésről volt szó (1. ábra). Minden temetőben azonosítottuk az orchideataxonokat, megszámoltuk az egyedeket, rögzítettük a földrajzi helyzetet, majd a temetők szerkezetét és környezetét is részletesen jellemeztük. 

1. ábra. A 2015 és 2019 között orchideadiverzitás szempontjából felmért európai temetők elhelyezkedése. Az áttekintő térkép mellett külön részábrák mutatják a Brit-szigetek, Közép- és Dél-Európa, Délnyugat-Európa, Tenerife, Kréta, Ciprus, Georgia és Leszbosz vizsgálati helyszíneit.

A temetőkön belül műholdképek alapján meghatároztuk a teljes területet, valamint az erdős, gyepes, sírokkal borított és egyéb – például betonozott, épületekkel vagy kiszolgáló felületekkel elfoglalt – részek arányát. Feljegyeztük a tengerszint feletti magasságot, a legközelebbi településtől mért távolságot és a település népességét is. A temetőket körülvevő tájat 1, 5, 10 és 25 kilométeres sugarú környezetben elemeztük a CORINE felszínborítási adatbázis segítségével. Ezzel azt vizsgáltuk, hogy a helyi temetői viszonyok mellett a környező városi, mezőgazdasági, gyepi, erdei és egyéb élőhelyek milyen kapcsolatban állnak az orchideák faj- és egyedszámával.

A fajgazdagság mellett többféle diverzitási mutatót is kiszámítottunk. A Shannon-index azt fejezi ki, hogy hány taxonból áll a közösség, és mennyire oszlanak meg közöttük az egyedek; a Simpson-index annak valószínűségét közelíti, hogy két véletlenszerűen kiválasztott egyed különböző taxonhoz tartozzon; az egyenletesség pedig azt mutatja meg, mennyire kiegyenlített az egyes taxonok gyakorisága. Ezeket a mérőszámokat együtt azért használtuk, mert egy temető akkor tekinthető igazán értékes orchideaélőhelynek, ha nem csupán sok egyedet, hanem több, egymáshoz képest nem szélsőségesen aránytalan gyakoriságú taxont is fenntart.

A 2079 vizsgált temető közül 316-ban, vagyis a helyszínek 15,2 százalékában találtunk orchideákat. Ez az arány első látásra nem tűnik magasnak, de kontinensléptékben rendkívül jelentős, mert összesen 65 orchideataxont és 44 680 egyedet dokumentáltunk. Orchideák minden vizsgált ország temetőiben előfordultak, bár a gyakoriság és a fajgazdagság erősen különbözött. A legtöbb taxont Albániában, Romániában, valamint a görög szigeteken találtuk, míg Tenerifén nem került elő orchidea, a kontinentális Spanyolországban pedig mindössze egyetlen taxont regisztráltunk. Egy-egy temetőben egytől tízig terjedt az orchideataxonok száma.

A legszélesebb földrajzi elterjedésű faj a tornyos sisakoskosbor, az Anacamptis pyramidalis volt, amelyet nyolc ország temetőiben találtunk meg. A legnagyobb egyedszámban ugyanakkor az agár sisakoskosbor, az Anacamptis morio fordult elő: 24 885 egyedével az összes feljegyzett orchidea több mint felét adta. Ez arra utal, hogy egyes temetők nem csupán alkalmi előfordulásokat, hanem nagy és feltehetően hosszú távon is fennmaradó állományokat őriznek. A jellegzetes temetői orchideák között az ír Dactylorhiza fuchsii, a brit Orchis mascula, a szlovák Dactylorhiza sambucina, a magyar Orchis purpurea, a szerb Spiranthes spiralis, a román Gymnadenia odoratissima, az albán Epipactis microphylla, a krétai Anacamptis papilionacea és a ciprusi Himantoglossum robertianum is szerepelt (2. ábra).

2. ábra. Európai temetők jellegzetes orchideafajai: Dactylorhiza fuchsii Írországból, Orchis mascula subsp. mascula az Egyesült Királyságból, Dactylorhiza sambucina Szlovákiából, Orchis purpurea Magyarországról, Spiranthes spiralis Szerbiából, Gymnadenia odoratissima Romániából, Epipactis microphylla Albániából, Anacamptis papilionacea Krétáról és Himantoglossum robertianum Ciprusról.

Az országok közötti különbségeket nemcsak a faj- és egyedszámok, hanem a diverzitási mutatók is jól érzékeltették. Albánia kiemelkedett mind a temetők orchideás aránya, mind a taxonok és az egyedek száma alapján: a 166 felmért temető több mint felében találtunk orchideákat, összesen 30 taxont és közel 25 ezer egyedet. Romániában 262 temetőből 71 bizonyult orchideásnak, húsz taxonnal és több mint 7500 egyeddel. Magyarországon a felmért helyszínek száma messze a legmagasabb volt: 955 temetőből 80-ban találtunk orchideákat, összesen 12 taxont és 7377 egyedet. Bár a magyar temetők orchideás aránya mérsékeltebbnek bizonyult, több hazai helyszín az egyenletesség szempontjából a kontinens legjobbjai közé került.

A temetőnkénti fajszám, egyedszám és a három diverzitási mutató országonkénti eloszlása azt mutatta, hogy nem mindig ugyanazok az országok emelkednek ki minden szempontból (3. ábra). Egy országban lehet sok orchideaegyed kevés fajhoz kötve, míg máshol kisebb egyedszám mellett kiegyenlítettebb és fajgazdagabb közösségek alakulhatnak ki. Ezért a természetvédelmi értéket nem lehet kizárólag a teljes egyedszám vagy a fajlista hossza alapján megítélni. 

3. ábra. Az európai temetőkben talált orchideataxonok száma, az orchideaegyedek logaritmizált száma, valamint a Shannon-index, a Simpson-index és az egyenletesség országonkénti eloszlása. A nagyon alacsony faj- és egyedszámú országok nem szerepelnek az összehasonlító ábrán.

A statisztikai elemzések szerint az orchideadiverzitás egyik legerősebb meghatározója a földrajzi szélesség volt. A kapcsolat azonban nem egyszerűen lineáris: a diverzitás egy köztes, kedvezőbb szélességi övben volt a legmagasabb, majd északabbra csökkent. Ez összhangban áll azzal, hogy Európa déli és délkeleti része általában fajgazdagabb orchideaflórával rendelkezik, ugyanakkor a legdélebbi, különösen száraz vagy erősen átalakított területek nem feltétlenül biztosítanak mindenütt optimális körülményeket.

A temetők 25 kilométeres környezetének tájszerkezete szintén fontosnak bizonyult. Magasabb orchideadiverzitást jeleztek azok a tájak, amelyekben városi és félmezőgazdasági területek mellett természetes gyepek is jelen voltak. Elsőre meglepő lehet a városi környezet pozitív kapcsolata, de ez nem azt jelenti, hogy a beépítés önmagában kedvező az orchideáknak. Inkább arra utal, hogy a városias vagy részben városias tájak temetői különösen fontos menedékekké válhatnak, amikor a környezetükben kevés más természetközeli élőhely marad fenn. Ugyanakkor a nagyobb arányú intenzív mezőgazdasági területek – különösen a temetők tíz kilométeres környezetében – kedvezőtlen kapcsolatban álltak a diverzitással. Az összefüggés valószínűleg a mezőgazdasági tájak élőhely-szegénységével, vegyszerhasználatával és a természetes terjedési források csökkenésével magyarázható.

A temetők belső gyepborításának aránya és a településtől mért távolság önmagában nem adott következetes magyarázatot az orchideadiverzitásra. Ez fontos eredmény, mert azt mutatja, hogy nem elegendő pusztán nagy gyepterületet fenntartani: annak minősége, kezelése, fajösszetétele és kapcsolata a környező tájjal legalább ilyen lényeges. Egy intenzíven nyírt, vegyszerezett, fajszegény gyep ökológiailag kevésbé értékes lehet, mint egy kisebb, ritkábban kaszált, mozaikos és természetesebb növényzetű folt.

Eredményeink alapján a temetők olyan ökológiai menedékek és lépőkövek lehetnek, amelyek megkönnyítik az orchideák fennmaradását és terjedését az erősen feldarabolt tájakon. Az orchideamagok rendkívül aprók és széllel nagy távolságokra juthatnak el, ezért a temetők közötti, illetve a temetők és más természetes vagy féltermészetes élőhelyek közötti kapcsolat különösen fontos. A temető maga lehet egy régi állomány maradványának őrzőhelye, de alkalmas körülmények között újonnan érkező magok megtelepedésére is lehetőséget adhat. Ehhez azonban nélkülözhetetlenek a megfelelő talajviszonyok, a mikorrhizagombák és a beporzó rovarok, vagyis az orchideák jelenléte egy egész működő ökológiai hálózat fennmaradására utal.

A temetők természetvédelmi szerepe azért is különleges, mert kulturális funkciójuk hosszú távú fennmaradást biztosít számukra. Sok természetes élőhelyet felszámolhatnak vagy más célra alakíthatnak, a működő temetők azonban rendszerint tartósan megmaradnak. Falaik és kerítéseik gyakran csökkentik a túlzott legelést és más zavarásokat, történeti kezelésük pedig mozaikos, nyílt és félárnyékos élőhelyeket tarthat fenn. Ugyanakkor a modernizáció, a betonozás, a márványfelületek terjedése, az intenzív gyepnyírás, a gyomirtás és a növényvédő szerek használata gyorsan felszámolhatja ezt az értéket.

A megőrzés érdekében elsőként a hagyományos sírhelyek és a természetesebb temetőrészek védelmét javasoljuk. Az új sírok, utak és kiszolgáló felületek kialakításakor kerülni kell a legfajgazdagabb gyep- és erdőszegélyfoltok beépítését. A temetők peremén található természetközeli részek sokszor különösen értékesek, mert kevésbé bolygatottak, és kapcsolatban állhatnak a környező élőhelyekkel. A bővítéseket lehetőség szerint olyan területek közelében érdemes megvalósítani, ahonnan a természetes növényzet magforrásai segíthetik az új részek benépesülését.

A gyepkezelésben a gyakori, talajszintig végzett gépi nyírás helyett ritkább és kíméletesebb kaszálást ajánlunk. Sok helyen évi két-három, megfelelően időzített nyírás elegendő lehet, de mindig figyelembe kell venni a helyi fajok virágzási és termésérlelési időszakát. Az orchideák akkor tudnak hosszú távon fennmaradni, ha legalább a növényállomány egy részét a termésérésig meghagyják. A brit és ír temetőkben különösen gyakori volt a nagyon alacsonyra nyírt gyep, ami az orchideák számára kedvezőtlen. A teljes terület egyszerre történő lenyírása helyett mozaikos kezelést célszerű alkalmazni, amelyben mindig maradnak virágzó és magérlelő foltok.

Kerülni kell a gyomirtók, rovarölők és más növényvédő szerek használatát is. Ezek nemcsak közvetlenül károsíthatják az orchideákat, hanem a talajlakó gombákat, a beporzókat és az egész növényközösséget is átalakíthatják. A sírok díszítésében az adott tájhoz illeszkedő őshonos fajokat érdemes előnyben részesíteni az idegenhonos dísznövényekkel szemben. A mediterrán térségben különösen nagy veszélyt jelent a temetők túllegeltetése, valamint a beton és márvány gyors terjedése. A kerítések fenntartása sok helyen szükséges, ugyanakkor bizonyos közép- és nyugat-európai tájakon a gondosan szabályozott, mérsékelt legeltetés kedvező is lehet, mert megakadályozza a gyepek becserjésedését.

További sajátos veszély a salep célú gumógyűjtés, amely több délkelet-európai országban kulturálisan mélyen gyökerező gyakorlat. Ennek teljes tiltása társadalmi ellenállást válthat ki, ezért érzékeny, helyi közösségekkel egyeztetett szabályozást tartunk indokoltnak. A hagyományos növényismerettel rendelkező gyűjtők ugyanakkor ritka orchideaállományok felfedezésében is segíthetnek, ezért a természetvédelmi programokban partnerként is szerepet kaphatnak.

A temetők természeti értékeinek megőrzése nem valósítható meg kizárólag hatósági intézkedésekkel. Szükség van a helyi lakosság, az egyházközségek, a temetőfenntartók, az önkormányzatok és a természetvédelmi szakemberek együttműködésére. Információs táblák, helyi oktatási programok és közösségi rendezvények segítségével bemutatható, hogy a hagyományos temetők egyszerre őrzik az emberi emlékezetet és az élővilágot. A cél nem a temetők alapvető funkciójának korlátozása, hanem olyan kezelés kialakítása, amely mellett a kegyeleti, kulturális és természetvédelmi szempontok egymást erősítik.

Összességében kimutattuk, hogy az európai temetők orchideavilága jóval gazdagabb, mint azt korábban feltételeztük. A 13 országban talált 65 taxon és több mint 44 ezer egyed azt bizonyítja, hogy a temetők nem csupán alkalmi lelőhelyek, hanem helyenként jelentős populációkat és változatos közösségeket fenntartó élőhelyek. Természetvédelmi értékük különösen nagy az erősen urbanizált vagy mezőgazdaságilag átalakított tájakon, ahol gyakran ezek maradnak az utolsó féltermészetes élőhelyfoltok. Megfelelő kezeléssel a temetők hosszú távon is hozzájárulhatnak az orchideák, a velük kapcsolatban álló gombák és beporzók, valamint a teljes helyi biodiverzitás megőrzéséhez.

Hivatkozás

Nagy J., Löki V., Vitál Z., Nótári K., Reynolds S. J., Malkócs T., Fekete R., Süveges K., Lovas-Kiss Á., Takács A., Lukács B. A. & Molnár V. A. (2025): Life after death: Hidden diversity of orchids across European cemeteries. – Global Ecology and Conservation 60: e03613; https://doi.org/10.1016/j.gecco.2025.e03613

Mit kaptunk a növényektől 4.

Élelemnövények – növények, amelyek eltartják az emberiséget

Búza, rizs, kukorica, burgonya, árpa, köles, rozs, zab, hüvelyesek, káposztafélék, gyümölcsök, diófélék, olajos magvak – ezek nem egyszerűen „alapanyagok”, hanem civilizációépítő növények. Nélkülük nemcsak a konyhánk lenne más, hanem a településhálózat, a népességrobbanás, az államok kialakulása, a kereskedelem és a történelem menete is.

A háziasított magvak forradalma

A civilizációk történetének egyik fordulópontja az volt, amikor az ember néhány vad növényből termeszthető, tárolható, kiszámítható élelmet adó fajokat formált. A háziasítás során sok növény egymástól függetlenül is hasonló irányban változott: nagyobb magot vagy termést hozott, kevésbé pergett, kevésbé volt keserű vagy mérgező, és könnyebben lehetett vetni, aratni, tárolni, őrölni vagy főzni (Meyer & Purugganan 2013). Ez a „háziasítási szindróma” tette lehetővé, hogy a vadon gyűjtögetett táplálékból mezőgazdasági többlet, a többletből pedig falu, város, állam, adó, hadsereg, írás és bürokrácia legyen.

A gabonák különleges előnye, hogy a magjuk szárazon hosszú ideig tárolható. A búza, árpa, rizs, kukorica, köles, rozs és zab nemcsak táplálékot adott, hanem időt is: a betakarított termés áthidalta a telet, az aszályt, az éhínséget, a hadjáratot. A burgonya és más gumós növények más úton lettek civilizációformálók: területegységenként sok energiát adtak, hűvösebb vagy hegyvidéki tájakon is termeszthetők voltak, és gyakran olyan szegényebb társadalmi rétegek túlélését biztosították, amelyeknek a gabona már nem jutott volna elég mennyiségben.

Sok ehető növény – kevés globális főszereplő

Az ember biológiai lehetőségei sokkal tágabbak, mint amit a mai szupermarketek kínálata sugall. A becslések szerint a történelem során mintegy 7000 növényfajt használtak élelmezési célra, és akár 30 000 faj is ehetőnek tekinthető valamilyen formában. Ehhez képest a modern mezőgazdaság és világkereskedelem csak néhány száz növényt termeszt jelentős mennyiségben, az emberiség kalóriaellátásának döntő része pedig néhány tucat fajra, azon belül is főként a búzára, rizsre, kukoricára, burgonyára, cukornádra, szójára, olajpálmára és néhány további alapnövényre épül (Khoury et al. 2014; Knez et al. 2024; von Wettberg et al. 2020).

Ez első pillantásra hatékonyságnak tűnik, de valójában sebezhetőség is. A világ élelmezése olyan, mint egy túl kevés lábon álló asztal: amíg minden láb ép, stabilnak látszik; ha azonban egy nagy terménycsoportot járvány, háború, klímaválság, aszály vagy piaci zavar ér, az egész rendszer megbillenhet. A táplálkozás biológiai és kulturális uniformizálódása ezért nem pusztán ízlésbeli veszteség, hanem élelmezésbiztonsági kockázat. Varietas delectat – a változatosság gyönyörködtet –, de a változatosság nemcsak gyönyörködtet, hanem véd is.

A globális étrendek hasonlóvá válása

Khoury és munkatársai (2014) kimutatták, hogy az elmúlt fél évszázadban a világ országainak élelmiszer-ellátása egyre hasonlóbbá vált. A hagyományos, helyi jelentőségű növények háttérbe szorultak, miközben néhány globális termény – különösen a búza, rizs, kukorica, burgonya, cukor-, olaj- és takarmánynövények – szerepe nőtt. Ez a folyamat részben érthető: a nagy hozamú fajták, a műtrágyázás, az öntözés, a gépesítés és a nemzetközi kereskedelem sok helyen valóban növelte az elérhető kalóriamennyiséget. Csakhogy közben csökkent a táplálkozás biológiai sokfélesége, és sok helyi gabona, hüvelyes, gumós, leveles zöldség, gyümölcs és vadon gyűjtött növény kikerült a mindennapi étrendből.

A következmény kettős. Egyfelől az emberiség még soha nem termelt ennyi élelmet. Másfelől a kalóriaellátás egyre kevésbé azonos a jó táplálkozással. A kevés fajra épülő étrend könnyen lehet energiadús, de mikrotápanyagokban, rostokban, másodlagos növényi anyagokban, ízekben és kulturális tudásban szegény. Az „olcsó kalória” diadala gyakran a helyi étkezési kultúrák, a vadon termő ehető növények ismeretének és a táji alkalmazkodóképességnek a visszaszorulásával jár.

Az ír burgonyaéhség tanulsága

A túlzott egyoldalúság klasszikus tragédiája az 1840-es évek ír burgonyaéhsége. A burgonya Amerikából származó növényként Európában rendkívül sikeres lett: kis területen sok energiát termelt, nedves, hűvösebb klímában is jól adott, és a szegényebb paraszti népesség számára létfontosságú táplálékká vált. Írországban azonban a társadalmi kiszolgáltatottság, a földbirtokrendszer, a szegénység és a burgonyára való erős támaszkodás együtt katasztrófát készített elő.

Amikor a burgonyavészt okozó Phytophthora infestans megjelent, a betegség néhány év alatt pusztító járványt okozott. A kórokozó genomikai vizsgálatai szerint a 19. századi járványt egy ma már eltűnt, HERB-1 néven azonosított leszármazási vonal okozta vagy legalábbis erősen meghatározta (Yoshida et al. 2013). A burgonyavész nem önmagában „okozta” az éhínséget – ehhez társadalmi és politikai tényezők is kellettek –, de kegyetlenül megmutatta, hogy milyen veszélyes, ha egy nép táplálkozása túl kevés növényre, túl szűk genetikai alapra és túl sérülékeny gazdasági rendszerre épül. A tanulság ma is érvényes: a fajták, fajok, termesztési rendszerek és étkezési hagyományok sokfélesége nem romantikus luxus, hanem biztosítás.

A növényi élelmezés mai óriásai

Az alábbi táblázat nagyságrendi áttekintés. A termőterület és termésadatok a FAOSTAT/Our World in Data legutóbbi globális adatsorain alapuló, kerekített értékek. Az utolsó oszlop elméleti becslés: azt mutatja, hogy az adott termés teljes energiatartalma nagyjából hány ember egyévi, napi 2500 kcal-os energiaszükségletét fedezné. Ez nem azt jelenti, hogy ténylegesen ennyi embert táplál, mert a termés jelentős része takarmány, ipari alapanyag, vetőmag, veszteség vagy exportpiaci áru lesz.

1. táblázat. A világ legfontosabb élelemnövényeinek becsült globális termőterülete, éves termésmennyisége és elméleti élelmezési kapacitása. Az utolsó oszlop azt jelzi, hogy az adott termés teljes energiatartalma nagyságrendileg hány ember egyéves, napi 2500 kcal-os energiaszükségletét fedezné; ez azonban nem azonos a tényleges emberi fogyasztással, mivel a termés jelentős része takarmányként, ipari alapanyagként, vetőmagként vagy veszteségként hasznosul.

 

Faj	Kb. globális termőterület	Kb. éves globális termés	Elméleti éves energiaellátás	Megjegyzés
Kukorica – Zea mays	~205 millió ha	~1,2–1,25 milliárd t	~5,0 milliárd ember	Sok belőle takarmány, keményítő, izocukor, bioetanol.
Búza – Triticum aestivum és rokonai	~220 millió ha	~790–800 millió t	~3,0 milliárd ember	Kenyér, tészta, bulgur, kuszkusz; a mérsékelt öv fő gabonája.
Rizs – Oryza sativa	~165–170 millió ha	~800 millió t paddy rizs	~2,1 milliárd ember	Ázsia alapélelmiszere; hántolás után kevesebb fogyasztható rizs marad.
Burgonya – Solanum tuberosum	~17 millió ha	~370–390 millió t	~0,3 milliárd ember	Sok élelmet ad kis területen, de energiasűrűsége kisebb.
Kasszáva / manióka – Manihot esculenta	~30–35 millió ha	~320–340 millió t	~0,6 milliárd ember	Trópusi alapélelem; szárazságtűrő, de feldolgozást igényel.
Szója – Glycine max	~135–140 millió ha	~370–400 millió t	~1,8 milliárd ember	Fehérje- és olajnövény; főként takarmány- és olajipari alapanyag.
Árpa – Hordeum vulgare	~45–50 millió ha	~140–150 millió t	~0,5–0,6 milliárd ember	Takarmány, maláta, sör, helyenként kása és kenyérgabona.
Édesburgonya – Ipomoea batatas	~7–8 millió ha	~90 millió t	~0,08–0,1 milliárd ember	Fontos trópusi-szubtrópusi gumós élelmiszer, A-provitaminos fajtákkal.

Az 1. táblázatból jól látszik, hogy az emberiség mai élelmezésének óriási része néhány faj vállán nyugszik. A kukorica, búza és rizs együtt a világ gabonatermelésének döntő többségét adják. Ez termelési szempontból lenyűgöző, ökológiai és társadalmi szempontból viszont aggasztó: minél nagyobb a koncentráció, annál nagyobb a rendszerkockázat.

Vadon termő élelemnövények: nem szükségmegoldás, hanem tudás

A mai ember hajlamos azt hinni, hogy az élelem a szántóföldön és a boltban kezdődik. A néprajz és az etnobotanika egészen mást mutat. A vadon termő növények évszázadokon át nemcsak éhínségeledelek voltak, hanem a mindennapi étrend kiegészítői: gyümölcsök, magvak, zöld levelek, hagymák, gumók, fűszerek, teák, szörpök, savanyítók és gyermekcsemegék. Dénes és munkatársai (2012) a magyar nyelvterület 19–20. századi adatai alapján 235 vadon gyűjtött élelmi növényfajt mutattak ki a Kárpát-medencéből. A legtöbb adat a Rosaceae család fajaira vonatkozott, de gyakoriak voltak az Asteraceae, Lamiaceae, Fabaceae, Apiaceae és hagymafélékhez sorolt taxonok is.

A magyarok és a Kárpát-medencei magyar népcsoportok fogyasztottak vad gyümölcsöket – például csipkét, szedret, málnát, somot, ribiszkét, áfonyát –, száraz terméseket és magvakat – bükkmakkot, tölgymakkot, mogyorót, gesztenyét, sulymot –, leveles zöldségeket – sóskaféléket, csalánt, komlót, salátaboglárkát, libatopféléket –, valamint hagymákat, gumókat és gyökereket is (Dénes et al. 2012). Különösen érdekes a mocsári és ártéri növények föld alatti részeinek fogyasztása: gyékény, nád, nyílfű, hídőr, virágkáka, zsióka és más vizes élőhelyi fajok kerültek az étrendbe. Ez nem primitív pótlék volt, hanem tájhoz kötött, részletes, gyakorlati botanikai tudás.

A vadon termő növények szerepe a 21. században nem az, hogy visszatérjünk valamiféle romantikus gyűjtögető életmódhoz. A valódi tanulság inkább az, hogy a táplálkozási kultúra sokkal gazdagabb lehetne, mint a globális agráripar szűk kínálata. A vadon termő és alulhasznosított növények ismerete növeli a táji identitást, a táplálkozási sokféleséget, a kulináris élményt és bizonyos helyzetekben az alkalmazkodóképességet is.

Több lábon álló élelmezés

Az élelemnövények története egyszerre sikertörténet és figyelmeztetés. A búza, rizs, kukorica és burgonya nélkül milliárdok nem élhetnének. De ha csak néhány növényben bízunk, akkor saját sebezhetőségünket növeljük. A jövő mezőgazdaságának nem egyszerűen több kalóriát kell termelnie, hanem változatosabb, táplálóbb, ellenállóbb és kulturálisan gazdagabb élelmet. Ehhez szükség van a régi fajtákra, tájfajtákra, hüvelyesekre, kölesekre, cirokra, hajdinára, gumósokra, zöld leveles növényekre, gyümölcsökre, diófélékre, vad rokon fajokra és a hozzájuk kapcsolódó tudásra is.

A növények tehát nemcsak kenyeret, rizst, krumplit és kukoricát adtak. Adtak választási lehetőséget is. A legnagyobb hiba az lenne, ha ezt a választékot önként leszűkítenénk.

Irodalom

Dénes A., Papp N., Babai D., Czúcz B. & Molnár Zs. (2012): Wild plants used for food by Hungarian ethnic groups living in the Carpathian Basin. – Acta Societatis Botanicorum Poloniae, 81(4): 381–396. https://doi.org/10.5586/asbp.2012.040

Goss E. M., Tabima J. F., Cooke D. E. L., Restrepo S., Fry W. E., Forbes G. A., Fieland V. J., Cardenas M. & Grünwald N. J. (2014): The Irish potato famine pathogen Phytophthora infestans originated in central Mexico rather than the Andes. – Proceedings of the National Academy of Sciences, 111(24): 8791–8796. https://doi.org/10.1073/pnas.1401884111

Khoury C. K., Bjorkman A. D., Dempewolf H., Ramirez-Villegas J., Guarino L., Jarvis A., Rieseberg L. H. & Struik P. C. (2014): Increasing homogeneity in global food supplies and the implications for food security. – Proceedings of the National Academy of Sciences, 111(11): 4001–4006. https://doi.org/10.1073/pnas.1313490111

Knez M., Nyakudya E., Chiu T. K., Kamenov K. & Palacios-Rojas N. (2024): Underutilized plants increase biodiversity, improve food and nutrition security, reduce malnutrition, and enhance human health and well-being. – Nutrition Reviews, 82(8): 1111–1133. https://doi.org/10.1093/nutrit/nuad103

Laws B. (2012): Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet. – Kossuth Kiadó, Budapest, 224 pp. Fordította és magyar vonatkozásokkal kiegészítette: Molnár V. Attila & Papp Mária.

Meyer R. S. & Purugganan M. D. (2013): Evolution of crop species: genetics of domestication and diversification. – Nature Reviews Genetics, 14: 840–852. https://doi.org/10.1038/nrg3605

Ritchie H., Rosado P. & Roser M. (2023): Agricultural Production. – Our World in Data. Data adapted from Food and Agriculture Organization of the United Nations, FAOSTAT: Crops and livestock products.

von Wettberg E. J. B., et al. (2020): Editorial: Wild plants as source of new crops. – Frontiers in Plant Science, 11: 591554. https://doi.org/10.3389/fpls.2020.591554

Yoshida K., Schuenemann V. J., Cano L. M., Pais M., Mishra B., Sharma R., Lanz C., Martin F. N., Kamoun S., Krause J., Thines M., Weigel D. & Burbano H. A. (2013): The rise and fall of the Phytophthora infestans lineage that triggered the Irish potato famine. – eLife, 2: e00731. https://doi.org/10.7554/eLife.00731