Európa temetői titkos menedékként őrzik az orchideákat

Élet a halál után

Kutatásunkban arra kerestük a választ, hogy az európai temetők mennyiben járulnak hozzá az orchideák és tágabb értelemben a szárazföldi biodiverzitás megőrzéséhez. A temetők első látásra elsősorban kulturális, történeti és vallási terek, ugyanakkor sok esetben olyan hosszú ideje fennmaradó, részben elzárt élőhelyfoltok is, amelyek a környezetükben már eltűnt természetes vagy féltermészetes növényzet maradványait őrzik. Különösen fontos ez a városiasodó tájakon, ahol a természetes élőhelyek feldarabolódtak, átalakultak vagy teljesen megszűntek. Az orchideák érzékeny ökológiai igényeik, gombakapcsolataik és sokszor speciális beporzási rendszereik miatt jó jelzői annak, hogy egy élőhely mennyire őrizte meg természetes működését. Ezért az orchideák temetői jelenlétét nem pusztán fajlistaként, hanem az élőhelyminőség egyik összetett mutatójaként értelmeztük.

2015 és 2019 között 13 európai országban összesen 2079 temetőt vizsgáltunk meg. A felmérések földrajzilag rendkívül széles területet fedtek le: a Brit-szigetektől és az Ibériai-félszigettől Közép- és Délkelet-Európán át a mediterrán szigetekig és a Kaukázus térségéig jutottunk el. A vizsgált helyszínek eloszlása jól mutatja, hogy nem néhány kiemelt temető eseti vizsgálatáról, hanem kontinensléptékű adatgyűjtésről volt szó (1. ábra). Minden temetőben azonosítottuk az orchideataxonokat, megszámoltuk az egyedeket, rögzítettük a földrajzi helyzetet, majd a temetők szerkezetét és környezetét is részletesen jellemeztük. 

1. ábra. A 2015 és 2019 között orchideadiverzitás szempontjából felmért európai temetők elhelyezkedése. Az áttekintő térkép mellett külön részábrák mutatják a Brit-szigetek, Közép- és Dél-Európa, Délnyugat-Európa, Tenerife, Kréta, Ciprus, Georgia és Leszbosz vizsgálati helyszíneit.

A temetőkön belül műholdképek alapján meghatároztuk a teljes területet, valamint az erdős, gyepes, sírokkal borított és egyéb – például betonozott, épületekkel vagy kiszolgáló felületekkel elfoglalt – részek arányát. Feljegyeztük a tengerszint feletti magasságot, a legközelebbi településtől mért távolságot és a település népességét is. A temetőket körülvevő tájat 1, 5, 10 és 25 kilométeres sugarú környezetben elemeztük a CORINE felszínborítási adatbázis segítségével. Ezzel azt vizsgáltuk, hogy a helyi temetői viszonyok mellett a környező városi, mezőgazdasági, gyepi, erdei és egyéb élőhelyek milyen kapcsolatban állnak az orchideák faj- és egyedszámával.

A fajgazdagság mellett többféle diverzitási mutatót is kiszámítottunk. A Shannon-index azt fejezi ki, hogy hány taxonból áll a közösség, és mennyire oszlanak meg közöttük az egyedek; a Simpson-index annak valószínűségét közelíti, hogy két véletlenszerűen kiválasztott egyed különböző taxonhoz tartozzon; az egyenletesség pedig azt mutatja meg, mennyire kiegyenlített az egyes taxonok gyakorisága. Ezeket a mérőszámokat együtt azért használtuk, mert egy temető akkor tekinthető igazán értékes orchideaélőhelynek, ha nem csupán sok egyedet, hanem több, egymáshoz képest nem szélsőségesen aránytalan gyakoriságú taxont is fenntart.

A 2079 vizsgált temető közül 316-ban, vagyis a helyszínek 15,2 százalékában találtunk orchideákat. Ez az arány első látásra nem tűnik magasnak, de kontinensléptékben rendkívül jelentős, mert összesen 65 orchideataxont és 44 680 egyedet dokumentáltunk. Orchideák minden vizsgált ország temetőiben előfordultak, bár a gyakoriság és a fajgazdagság erősen különbözött. A legtöbb taxont Albániában, Romániában, valamint a görög szigeteken találtuk, míg Tenerifén nem került elő orchidea, a kontinentális Spanyolországban pedig mindössze egyetlen taxont regisztráltunk. Egy-egy temetőben egytől tízig terjedt az orchideataxonok száma.

A legszélesebb földrajzi elterjedésű faj a tornyos sisakoskosbor, az Anacamptis pyramidalis volt, amelyet nyolc ország temetőiben találtunk meg. A legnagyobb egyedszámban ugyanakkor az agár sisakoskosbor, az Anacamptis morio fordult elő: 24 885 egyedével az összes feljegyzett orchidea több mint felét adta. Ez arra utal, hogy egyes temetők nem csupán alkalmi előfordulásokat, hanem nagy és feltehetően hosszú távon is fennmaradó állományokat őriznek. A jellegzetes temetői orchideák között az ír Dactylorhiza fuchsii, a brit Orchis mascula, a szlovák Dactylorhiza sambucina, a magyar Orchis purpurea, a szerb Spiranthes spiralis, a román Gymnadenia odoratissima, az albán Epipactis microphylla, a krétai Anacamptis papilionacea és a ciprusi Himantoglossum robertianum is szerepelt (2. ábra).

2. ábra. Európai temetők jellegzetes orchideafajai: Dactylorhiza fuchsii Írországból, Orchis mascula subsp. mascula az Egyesült Királyságból, Dactylorhiza sambucina Szlovákiából, Orchis purpurea Magyarországról, Spiranthes spiralis Szerbiából, Gymnadenia odoratissima Romániából, Epipactis microphylla Albániából, Anacamptis papilionacea Krétáról és Himantoglossum robertianum Ciprusról.

Az országok közötti különbségeket nemcsak a faj- és egyedszámok, hanem a diverzitási mutatók is jól érzékeltették. Albánia kiemelkedett mind a temetők orchideás aránya, mind a taxonok és az egyedek száma alapján: a 166 felmért temető több mint felében találtunk orchideákat, összesen 30 taxont és közel 25 ezer egyedet. Romániában 262 temetőből 71 bizonyult orchideásnak, húsz taxonnal és több mint 7500 egyeddel. Magyarországon a felmért helyszínek száma messze a legmagasabb volt: 955 temetőből 80-ban találtunk orchideákat, összesen 12 taxont és 7377 egyedet. Bár a magyar temetők orchideás aránya mérsékeltebbnek bizonyult, több hazai helyszín az egyenletesség szempontjából a kontinens legjobbjai közé került.

A temetőnkénti fajszám, egyedszám és a három diverzitási mutató országonkénti eloszlása azt mutatta, hogy nem mindig ugyanazok az országok emelkednek ki minden szempontból (3. ábra). Egy országban lehet sok orchideaegyed kevés fajhoz kötve, míg máshol kisebb egyedszám mellett kiegyenlítettebb és fajgazdagabb közösségek alakulhatnak ki. Ezért a természetvédelmi értéket nem lehet kizárólag a teljes egyedszám vagy a fajlista hossza alapján megítélni. 

3. ábra. Az európai temetőkben talált orchideataxonok száma, az orchideaegyedek logaritmizált száma, valamint a Shannon-index, a Simpson-index és az egyenletesség országonkénti eloszlása. A nagyon alacsony faj- és egyedszámú országok nem szerepelnek az összehasonlító ábrán.

A statisztikai elemzések szerint az orchideadiverzitás egyik legerősebb meghatározója a földrajzi szélesség volt. A kapcsolat azonban nem egyszerűen lineáris: a diverzitás egy köztes, kedvezőbb szélességi övben volt a legmagasabb, majd északabbra csökkent. Ez összhangban áll azzal, hogy Európa déli és délkeleti része általában fajgazdagabb orchideaflórával rendelkezik, ugyanakkor a legdélebbi, különösen száraz vagy erősen átalakított területek nem feltétlenül biztosítanak mindenütt optimális körülményeket.

A temetők 25 kilométeres környezetének tájszerkezete szintén fontosnak bizonyult. Magasabb orchideadiverzitást jeleztek azok a tájak, amelyekben városi és félmezőgazdasági területek mellett természetes gyepek is jelen voltak. Elsőre meglepő lehet a városi környezet pozitív kapcsolata, de ez nem azt jelenti, hogy a beépítés önmagában kedvező az orchideáknak. Inkább arra utal, hogy a városias vagy részben városias tájak temetői különösen fontos menedékekké válhatnak, amikor a környezetükben kevés más természetközeli élőhely marad fenn. Ugyanakkor a nagyobb arányú intenzív mezőgazdasági területek – különösen a temetők tíz kilométeres környezetében – kedvezőtlen kapcsolatban álltak a diverzitással. Az összefüggés valószínűleg a mezőgazdasági tájak élőhely-szegénységével, vegyszerhasználatával és a természetes terjedési források csökkenésével magyarázható.

A temetők belső gyepborításának aránya és a településtől mért távolság önmagában nem adott következetes magyarázatot az orchideadiverzitásra. Ez fontos eredmény, mert azt mutatja, hogy nem elegendő pusztán nagy gyepterületet fenntartani: annak minősége, kezelése, fajösszetétele és kapcsolata a környező tájjal legalább ilyen lényeges. Egy intenzíven nyírt, vegyszerezett, fajszegény gyep ökológiailag kevésbé értékes lehet, mint egy kisebb, ritkábban kaszált, mozaikos és természetesebb növényzetű folt.

Eredményeink alapján a temetők olyan ökológiai menedékek és lépőkövek lehetnek, amelyek megkönnyítik az orchideák fennmaradását és terjedését az erősen feldarabolt tájakon. Az orchideamagok rendkívül aprók és széllel nagy távolságokra juthatnak el, ezért a temetők közötti, illetve a temetők és más természetes vagy féltermészetes élőhelyek közötti kapcsolat különösen fontos. A temető maga lehet egy régi állomány maradványának őrzőhelye, de alkalmas körülmények között újonnan érkező magok megtelepedésére is lehetőséget adhat. Ehhez azonban nélkülözhetetlenek a megfelelő talajviszonyok, a mikorrhizagombák és a beporzó rovarok, vagyis az orchideák jelenléte egy egész működő ökológiai hálózat fennmaradására utal.

A temetők természetvédelmi szerepe azért is különleges, mert kulturális funkciójuk hosszú távú fennmaradást biztosít számukra. Sok természetes élőhelyet felszámolhatnak vagy más célra alakíthatnak, a működő temetők azonban rendszerint tartósan megmaradnak. Falaik és kerítéseik gyakran csökkentik a túlzott legelést és más zavarásokat, történeti kezelésük pedig mozaikos, nyílt és félárnyékos élőhelyeket tarthat fenn. Ugyanakkor a modernizáció, a betonozás, a márványfelületek terjedése, az intenzív gyepnyírás, a gyomirtás és a növényvédő szerek használata gyorsan felszámolhatja ezt az értéket.

A megőrzés érdekében elsőként a hagyományos sírhelyek és a természetesebb temetőrészek védelmét javasoljuk. Az új sírok, utak és kiszolgáló felületek kialakításakor kerülni kell a legfajgazdagabb gyep- és erdőszegélyfoltok beépítését. A temetők peremén található természetközeli részek sokszor különösen értékesek, mert kevésbé bolygatottak, és kapcsolatban állhatnak a környező élőhelyekkel. A bővítéseket lehetőség szerint olyan területek közelében érdemes megvalósítani, ahonnan a természetes növényzet magforrásai segíthetik az új részek benépesülését.

A gyepkezelésben a gyakori, talajszintig végzett gépi nyírás helyett ritkább és kíméletesebb kaszálást ajánlunk. Sok helyen évi két-három, megfelelően időzített nyírás elegendő lehet, de mindig figyelembe kell venni a helyi fajok virágzási és termésérlelési időszakát. Az orchideák akkor tudnak hosszú távon fennmaradni, ha legalább a növényállomány egy részét a termésérésig meghagyják. A brit és ír temetőkben különösen gyakori volt a nagyon alacsonyra nyírt gyep, ami az orchideák számára kedvezőtlen. A teljes terület egyszerre történő lenyírása helyett mozaikos kezelést célszerű alkalmazni, amelyben mindig maradnak virágzó és magérlelő foltok.

Kerülni kell a gyomirtók, rovarölők és más növényvédő szerek használatát is. Ezek nemcsak közvetlenül károsíthatják az orchideákat, hanem a talajlakó gombákat, a beporzókat és az egész növényközösséget is átalakíthatják. A sírok díszítésében az adott tájhoz illeszkedő őshonos fajokat érdemes előnyben részesíteni az idegenhonos dísznövényekkel szemben. A mediterrán térségben különösen nagy veszélyt jelent a temetők túllegeltetése, valamint a beton és márvány gyors terjedése. A kerítések fenntartása sok helyen szükséges, ugyanakkor bizonyos közép- és nyugat-európai tájakon a gondosan szabályozott, mérsékelt legeltetés kedvező is lehet, mert megakadályozza a gyepek becserjésedését.

További sajátos veszély a salep célú gumógyűjtés, amely több délkelet-európai országban kulturálisan mélyen gyökerező gyakorlat. Ennek teljes tiltása társadalmi ellenállást válthat ki, ezért érzékeny, helyi közösségekkel egyeztetett szabályozást tartunk indokoltnak. A hagyományos növényismerettel rendelkező gyűjtők ugyanakkor ritka orchideaállományok felfedezésében is segíthetnek, ezért a természetvédelmi programokban partnerként is szerepet kaphatnak.

A temetők természeti értékeinek megőrzése nem valósítható meg kizárólag hatósági intézkedésekkel. Szükség van a helyi lakosság, az egyházközségek, a temetőfenntartók, az önkormányzatok és a természetvédelmi szakemberek együttműködésére. Információs táblák, helyi oktatási programok és közösségi rendezvények segítségével bemutatható, hogy a hagyományos temetők egyszerre őrzik az emberi emlékezetet és az élővilágot. A cél nem a temetők alapvető funkciójának korlátozása, hanem olyan kezelés kialakítása, amely mellett a kegyeleti, kulturális és természetvédelmi szempontok egymást erősítik.

Összességében kimutattuk, hogy az európai temetők orchideavilága jóval gazdagabb, mint azt korábban feltételeztük. A 13 országban talált 65 taxon és több mint 44 ezer egyed azt bizonyítja, hogy a temetők nem csupán alkalmi lelőhelyek, hanem helyenként jelentős populációkat és változatos közösségeket fenntartó élőhelyek. Természetvédelmi értékük különösen nagy az erősen urbanizált vagy mezőgazdaságilag átalakított tájakon, ahol gyakran ezek maradnak az utolsó féltermészetes élőhelyfoltok. Megfelelő kezeléssel a temetők hosszú távon is hozzájárulhatnak az orchideák, a velük kapcsolatban álló gombák és beporzók, valamint a teljes helyi biodiverzitás megőrzéséhez.

Hivatkozás

Nagy J., Löki V., Vitál Z., Nótári K., Reynolds S. J., Malkócs T., Fekete R., Süveges K., Lovas-Kiss Á., Takács A., Lukács B. A. & Molnár V. A. (2025): Life after death: Hidden diversity of orchids across European cemeteries. – Global Ecology and Conservation 60: e03613; https://doi.org/10.1016/j.gecco.2025.e03613