A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rendezvények. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rendezvények. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 6., péntek

ELHALASZTOTT Előadóülés az Akadémián vizes előhelyeinkről

ELHALASZTVA A KORONAVÍRUS-HELYZET ESZKALÁLÓDÁSA MIATT
  
Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztálya az MTA Székház Kistermében, (Budapest V. Széchenyi tér 9.) rendezi meg a VIZES ÉLŐHELYEINK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS AZOK MEGŐRZÉSÉRŐL szóló tudományos ülést.
Időpont: 2020. március 20. (péntek), 10.00
Szervezők: MTA Ökológiai Tudományos Bizottság, MTA Diverzitásbiológiai Tudományos Bizottság, MTA DAB Tisza-kutató Munkabizottság.
Az előadóülés szakmai támogatója az MTA Nemzeti Víztudományi Program.

Délelőtti program
Levezető elnök: Padisák Judit, az MTA levelező tagja
10.00-10.10: Megnyitó
10.10-10.30: A felszín alatti víztől függő ökoszisztémák vízellátottságának helyzete alulnézetből Tahy Ágnes (Országos Vízügyi Főigazgatóság)
10.30-10.50: A vizes élőhelyek sérülékenysége a táplálékhálózatokon keresztül Jordán Ferenc (Ökológiai Kutatóközpont)
10.50-11.10: Alap és alkalmazott kutatások eredményei a hazai vizeket érintő környezeti kihívások tükrében Borics Gábor (Ökológiai Kutatóközpont)
Szünet
11.15-11.35 : A vizes élőhelyeink állapota: teendők és kihívások Lukács Balázs András (Ökológiai Kutatóközpont)
11.35-11.55: A vízi- és vizes élőhelyek ökoszisztéma szolgáltatásai Vári Ágnes (Ökológiai Kutatóközpont)
11.55-12.15: Eltűnő világ: a szikes tavak veszélyeztetettsége a kovaalgák szemszögéből Lengyel Edina & Stenger Kovács Csilla (Pannon Egyetem)
12.15-12.35: Hol bontsunk gátat? - Tájtervezés optimalizációs alapokon Erős Tibor (Ökológiai Kutatóközpont)
Szünet
Délutáni program
Levezető elnök: Varga Zoltán, az MTA doktora, professor emeritus
13.00-13.20: Eltűnő vízimadarak és globális változások Végvári Zsolt (Ökológiai Kutatóközpont)
13.20-13.40: A Duna és a Loire folyók ökoszisztéma válasza a globális felmelegedés és az emberi tevékenységek hatásaira a lebegő algák összetételén és diverzitásán keresztül Abonyi András (Ökológiai Kutatóközpont)
13.40-14.00: Szántóföldi belvizek természetvédelmi jelentősége Molnár V. Attila (Debreceni Egyetem)
14.00-14.20: Diszperzió, mint a vizes élőhelyek állapotát meghatározó folyamat Lovas-Kiss Ádám (Ökológiai Kutatóközpont)
Szünet
14.25-14.45: Rehabilitációs és kezelési eszközök a szikeseken Ecsedi Zoltán (Hortobágy Természetvédelmi Egyesület)
14.45-15.15: Integrált földhasználattervezés támogatása gazdasági értékeléssel belvizes területeken Pinke Zsolt (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
15.15-15.45: A halgazdálkodás hatásai a természetes felszíni vizeink ökológiai állapotára Halasi-Kovács Béla (NAIK Halászati Kutatóintézet)
15.45-16.15: Szikesek helyzete Eurázsiában és jelentősége a Kárpát medencében Boros Emil (Ökológiai Kutatóközpont)
16.15-16.35 Zárszó

A Diószegi Szeminárium következő előadása

A Diószegi Szeminárium következő összejövetelén, 2020. március12-én, 17 órakor Tserendulam Batsukh (Mongol Tudományos Akadémia) Genetic diversity of Argali sheep (Ovis ammon Linnaeus 1758) populations in Mongolia címmel fog előadást tartani.
Minden érdeklődőt szeretettel látunk!
Helyszín: Debreceni Egyetem, Élettudományi Épület, Állattani Szeminárium terem (Földszint, F201)


2020. január 28., kedd

A Diószegi Szeminárium következő előadása 2020. február 12-én

A Diószegi Szeminárium következő összejövetelén, 2020. február 12-én, 17 órakor Csergő Anna Mária (Szent István Egyetem) Beszédes növényföldrajzi mintázatok: areastruktúra, elszigetelődés címmel fog előadást tartani.
Minden érdeklődőt szeretettel látunk!
Helyszín: Debreceni Egyetem, Növénytani Tanszék, Diószegi Szeminárium (Élettudományi Épület, 1.035)
 
 

2020. január 8., szerda

Ismét Flórakonferencia Debrecenben, 2020. novemberében!

Tisztelt Kollégák!
 
Az Ökológiai Kutatóközpont és a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszéke, valamint az MTA Debreceni Területi Bizottság Botanikai Munkabizottsága és a Hortobágy Természetvédelmi Egyesület nevében tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt a
 
XIII. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében
 
című nemzetközi konferenciára, amelyet 2020. november 12–15. között a MTA Debreceni Területi Bizottság Székházában (4032 Debrecen, Thomas Mann u. 49., 47.5495°, 21.6152°) rendezünk meg.
 
1997 novemberében Debrecenből indult útjára az „Aktuális flóra- és vegetációkutatás Magyarországon” című konferencia. Az azóta 12 alkalommal megrendezett konferencia az eltelt 22 év alatt a hazai botanikai közélet legnagyobb „seregszemléjévé” és nemzetközivé is vált.
 
A konferencia célja
A rendezvény továbbra is lehetőséget kíván teremteni arra, hogy a résztvevők átfogó képet kapjanak a napjainkban a Kárpát-medencében folyó flóra- és vegetációkutatás legfrissebb eredményeiről. A korábbi konferenciák hagyományait megőrizve szeretnénk elősegíteni az elmúlt időszakban történt florisztikai, cönológiai, taxonómiai, tudomány- és tájtörténeti kutatások, valamint ökológiai és természetvédelmi vonatkozásainak bemutatását, megvitatását.
A rendezvény az egyetemek, kutatóintézetek fiatal kutatógárdájának szeretne kiemelt lehetőséget kínálni, hogy eredményeiket a szakközönség elé tárják. Ennek érdekében a fiatalokat megcélzó programokkal várjuk a jelentkezésüket.
 
A konferencia témakörei
A konferencián nem lesznek párhuzamos szekciók. A következő szekciókba várunk majd szakmai előadásokat és posztereket:
 
1. FLÓRATÉRKÉPEZÉS ÉS TAXONÓMIA (Plenáris előadó: Zdenek Kaplan, Cseh Tudományos Akadémia Botanikai Kutatóintézete, Průhonice, CZ).
2. TÁRSULÁSTAN ÉS VEGETÁCIÓTUDOMÁNY (Plenáris előadó: Milan Chytrý, Botanikai és Zoológiai Tanszék, Masaryk Egyetem, Brno, CZ).
3. HAGYOMÁNYOS ÖKOLÓGIAI TUDÁS ÉS ETNOBOTANIKA (Plenáris előadó: Lukasz Luczaj, Botanikai Tanszék, Rzeszów Egyetem, PL).
4. NÖVÉNYÖKOLÓGIA, NÖVÉNYI INVÁZIÓ (Plenáris előadó: Pál Róbert, Biológiai Tudományok Intézete, Montana Technológiai Egyetem, USA).
 
Minden szekciót egy-egy meghívott plenáris előadással nyitunk meg. A plenáris előadást követően a standard előadások következnek, végül a szekciókat a rövid előadásokkal és poszterelőadásokkal zárjuk.
 
A konferencia nyelve
A konferencián előadások és poszterek bemutatására magyar és angol nyelven lesz lehetőség. Kérjük a jelentkezőket, hogy a magyar nyelven megtartani kívánt előadásokat illusztráló előadás diákat ANGOL nyelven készítsék majd el.
 
A konferencia helyszíne
A rendezvény a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottság Székházában (4032 Debrecen, Thomas Mann u. 49., 47.5495°, 21.6152°) kerül megrendezésre. A helyszínen korlátozott számban ingyenes parkolóhelyek állnak rendelkezésre. A vonattal érkezők számára a legegyszerűbb megközelíthetőséget a debreceni vasútállomásról induló 2-es villamos jelenti, amelyről a DAB Székház megállónál kell leszállni.
 
A konferencia programjai
A rendezvényen az előadói- és poszterszekciókon kívül vitaest, fotópályázat, legjobb poszter verseny, kiállítás, esti- és napközbeni szociális programok is segítik a résztvevők közötti szakmai kapcsolatok kialakulását és elmélyítését. A konferencián kerülnek átadásra a 2020. évi Boros Ádám díjak.
 
Előadások a konferencián
A konferencián előre láthatóan mintegy 35 előadás bemutatására lesz lehetőség. A beérkezett előadás-összefoglalók alapján a szervezőbizottság kéri fel az előadókat és sorolja őket szekciókba. A szervezők fenntartják a jogot arra, hogy előadásból a poszter szekcióba soroljon át szakmai anyagokat.
A standard előadások időtartama 15 perc (+5 perc vita). A standard előadások mellett lehetőséget szeretnénk adni rövid (vitával együtt 5 perces) előadások (fast talk) és poszter előadások tartására is. Előadásra 2020. szeptember 15-éig beküldött 1000–1500 karakteres magyar és 1000–1500 karakteres angol nyelvű összefoglalóval lehet jelentkezni. (Az összefoglaló ne tartalmazzon ábrákat, táblázatokat és a hivatkozott irodalmak felsorolását.)
 
Vitaest
A rendezvényen, a korábbi szokásokhoz hasonlóan tematikus vitaestet szervezünk. A vitaest témája: „A pannon növényzetről alkotott képünk eurázsiai kitekintésben”. A vitaesten az ugyanezen címen megrendezett zártkörű műhelytalálkozó eredményeit, állásfoglalását egy vetítéssel egybekötött előadás formájában mutatják be az érdeklődők számára. Ezt követően kerül sor a téma szélesebb körű megvitatására is, ahol mindenki elmondhatja a meglátásait, ötleteit.
 
Részvételi díjak
A részvételi díj magába foglalja a konferencia rendezvényein való részvételt, az előadás és/vagy poszter bemutatásának lehetőségét és részvételt a szombat esti fogadáson, a folyamatosan biztosított büfé-szolgáltatás és ingyenes wifi-szolgáltatás igénybevételét, előadások és poszterek összefoglalóit tartalmazó e-konferenciakötetet és a programfüzetet, részvételi lehetőséget a szakmai vetélkedőn való részvételre, valamint a konferencia teljes időtartama alatt a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjének ingyenes látogatását.
 
 
Alap részvételi díj
Csökkentett részvételi díj (3)
Támogatói részvételi díj
Kedvezményes (1)
17.000 Ft
13.000 Ft
40.000 Ft
Helyszínen fizetve (2)
22.000 Ft
18.000 Ft
40.000 Ft
 
(1) Kedvezményes részvételi díj 2020. október 15-ig fizethető átutalással a Hortobágy Természetvédelmi Egyesület számlaszámára (11738008-20060415), az utalás tárgyában feltüntetve az "Afvk" rövidítést, és a résztvevő nevét.
(2) Azok a résztvevők, akik 2020. október 15-ig nem utalják át a részvételi díjukat, a konferencia helyszínén készpénzzel fizethetnek.
(3) Csökkentett részvételi díj fejében vehetnek részt a rendezvényen a nappali tagozatos egyetemi hallgatók és nyugdíjasok.
 
Utaláshoz szükséges adatok:
 
Számlatulajdonos: Hortobágy Természetvédelmi Egyesület
IBAN: HU39 1173 8008 2006 0415 0000 0000
Számlaszám: 11738008-20060415
Swift/BIC: OTPVHUHB
Közlemény: AFVK+VezetéknévKeresztnév
 
Ingyenes konferencia részvételi pályázat fiatal kutatók részére
A konferencia szervezői két 30 év alatti fiatal kutató részére lehetőséget biztosítanak, hogy ingyenesen vegyenek részt a konferencián. A részvételen túl a nyertes pályázók kiemelt helyet kapnak egy az előadásuk témájának megfelelő szekcióban, ahol bemutathatják kutatási eredményeiket. Pályázni az előadás témájához kapcsolódó, a Kitaibelia folyóirathoz benyújtott kézirattal lehet 2020. június 15-éig.
 
Jelentkezés a konferenciára
A rendezvényre az http://afvk2020.blogspot.hu/ honlapon a jelentkezési lap kitöltésével (regisztráció gombra kattintva) lehet regisztrálni. Az előadásokra történő jelentkezésre szintén a honlapon az „Összefoglaló” gombra kattintva lesz lehetőség.
A regisztrációt és absztrakt feltöltést 2020 februárjában nyitjuk meg.
 
További információk
A rendezvénnyel kapcsolatos további részletek a konferencia honlapon (http://afvk2020.blogspot.hu/) olvashatók. Kérdéseiket az afvk2020@unideb.hu email címen várjuk.
Köszönettel vesszük a körlevél továbbítását és terjesztését a potenciális érdeklődők felé.
 
A konferencia szervezőbizottsága nevében,
 
Tisztelettel:
 
Dr. Lukács Balázs és Dr. Molnár V. Attila

2019. november 21., csütörtök

Humboldt-emlékülés


Alexander von Humboldt portréja.
(Friedrich Georg Weitsch festménye)
A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztálya és Földtudományok Osztálya a 250 évvel ezelőtt született Alexander von Humboldt, német természettudós tiszteletére

Az örök értéket teremtő Alexander von Humboldt máig tartó hatása a természettudományokra

címmel

2019. november 25-én előadóülést szervez.

Helyszín: MTA Székház (Felolvasóterem és Képes terem), Budapest Széchenyi tér 9.
 


A rendezvényen egy etnobotanikai témájú előadást tartok - emlékezve Humboldt e téren tett úttörő tevékenységére.

A plenáris és a biológiai szekció programja:

10.30: Plenáris előadások (MTA Székház, Felolvasóterem)

Megnyitó
Podani János, az MTA rendes tagja

Alexander von Humboldt: életrajzi mozaikok
Dövényi Zoltán, az MTA doktora

Humboldt kozmosza
Szabó József, az MTA doktora

Humboldt és az Újvilág növényzetének feltárása
Borhidi Attila, az MTA rendes tagja

Az afrikai magashegységek klímaváltozásainak evolúciós szerepe
Pócs Tamás, az MTA rendes tagja

13.30: A biológiai tudományok szekció előadásai (MTA Székház, Felolvasóterem)

A zonalitás és a vertikális övezetesség kérdései Humboldt munkásságában és a mai eurázsiai kutatásokban
Varga Zoltán, az MTA doktora

A humboldti biogeográfiai szemlélet a Kárpátok vonatkozásában, Paxtól a kolozsvári növényföldrajzi iskolán át napjainkig
Höhn Mária PhD

A humboldti örökség és etnobotanikai vonatkozásai a Kaukázus térségében
Molnár V. Attila, az MTA doktora

A humboldti biogeográfia molekuláris kitekintésben
Sramkó Gábor PhD 

A herbáriumok jelentősége a biogeográfiában
Takács Attila PhD

2019. november 11., hétfő

90 éves a DE Növénytani Tanszék - előadóülés a DAB-ban

A Magyar Tudományos Akadémia DAB Botanikai Munkabizottság
és a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék
Botanikai kutatások Debrecenben: növények a környezet és a társadalom szolgálatában –
90 éves a Debreceni Egyetem Növénytani Tanszéke

 
címmel előadóülést szervez.


Időpont: 2019. november 15.,

Helyszín: MTA Debreceni Területi Bizottság Székháza, Csokonai terem

Program

                         1. szekció (levezető elnök: Vasas Gábor)

09.00–09.05       Vasas Gábor: Köszöntő

09.05–09.25       Molnár V. Attila: 25 év a 90 éves Növénytani Tanszéken: célok és eredmények

09.25–09.40       Máthé Csaba: Hogyan látjuk ma a növényi sejtet? Tények és gyakorlati alkalmazások

09.40–09.55       Mészáros Ilona, Oláh Viktor, Nyitrai Balázs, Adorján Balázs & Kanalas Péter: A fafajok növekedési és ökofiziológiai válaszai klimatikus szélsőségekre

09.55–10.10       Mikóné Hamvas Márta, Máthé Csaba, Jenei Nándor & Freytag Csongor: Gyógynövények szövettani vizsgálata a Növénytani Tanszéken

10.10–10.25       Oláh Viktor, Hepp Anna & Mészáros Ilona: Békalencse-fajok (Lemnaceae) összehasonlító vizsgálata klorofill fluoreszcencia leképezésen alapuló fenotipizálással

10.25–10.45       Kávészünet

                         2. szekció (levezető elnök: Mikóné Hamvas Márta)

10.45–11.00       Vasas Gábor: Különleges növényi metabolitok – kutatás és termékfejlesztés a Növénytani Tanszéken

11.00–11.15       Gonda Sándor, Szűcs Zsolt, Plaszkó Tamás & Vasas Gábor: Armoracia rusticana (torma) - metabolom és mikrobiom

11.15–11.25       Garda Tamás, Máthé Csaba, Freytag Csongor & Tomasz Nodzynski: A mikrocisztin-LR (MCY-LR) auxin transzport fehérjékre gyakorolt hatása Arabidopsis thaliana csíranövényekben

11.25–11.35       Freytag Csongor, Garda Tamás & Máthé Csaba: Arabidopsis thaliana gravitropikus válasza foszfatáz gátlók hatása mellett

11.35–11.50       Lisztes Szabó-Zsuzsa, Filep Anna, Sóvágó Dávid & Braun Mihály: Új növényi indikátorok a környezetkutatásban: mire való még a karácsonyfa?

11.50–12.00       Filep Anna, Braun Mihály, Sóvágó Dávid & Lisztes-Szabó Zsuzsa: Picea abies tűlevelek, mint biogén szilícium raktárak

12.00–12.10       Sóvágó Dávid, Lisztes-Szabó Zsuzsa, Filep Anna & Braun Mihály: Szilícium izotópok versenyfutása a lucfenyőben: ki jut magasabbra?

12.10–13.00       Szendvicsebéd

                         3. szekció (levezető elnök: Molnár V. Attila)

13.00–13.15       Sramkó Gábor, Laczkó Levente, Malkócs Tamás, Jordán Sándor, Takács Attila, Molnár V. Attila & Varga Zoltán: Az eurázsiai sztyepprégió filogeográfiai kutatásának eredményei

13.15–13.30       Süveges Kristóf, Fekete Réka, Takács Attila, Lovas-Kiss Ádám & Molnár V. Attila: Nyár-ültetvények orchideái

13.30–13.40       Malkócs Tamás, Laczkó Levente, Takács Attila, Jordán Sándor & Sramkó Gábor: A magyar vadkörte taxonómiai helyzetének tisztázása filogenomikai módszerekkel

13.40–13.55       Takács Attila, Sonkoly Judit, Süveges Kristóf & Molnár V. Attila:Potyautasok a dísznövénykereskedelemben

13.55–14.10       Löki Viktor, Fekete Réka, Süveges Kristóf, Lovas-Kiss Ádám, Malkócs Tamás, Takács Attila & Molnár V. Attila: Európai temetők orchideái

14.10–14.20       Jordán Sándor, Malkócs Tamás, Laczkó Levente, Takács Attila & Sramkó Gábor: A Pulsatilla × zimmermanni Soó hibridogén eredetének vizsgálata filogenomikai módszerekkel

14.20–14.30       Laczkó Levente, Molnár V. Attila & Sramkó Gábor: A vajszínű atracél Magyarországon – taxonómiai kérdések a hibridizáció tükrében

14.30–14.35       Matus Gábor, Balogh Rebeka, Novák Tibor & Lőkös László: Védett talajlakó zuzmók idehaza, nyírségi példák az állománybecslésre

14.35–14.40       Barabás Anett, Hricsovinyi Dominik, Antal Károly, Budai Júlia, Peter Erzberger & Matus Gábor: Adatok a Zempléni-hegység Nanocyperion fajainak előfordulásához

14.40–15.00       Kávészünet

                         4. szekció (levezető elnök: Lisztes-Szabó Zsuzsa)

15.00–15.15       Lovas-Kiss Ádám, Vincze Orsolya, Löki Viktor, Pallér-Kapusi Felícia, José María Navarro, Casper van Leeuwen, Andy J. Green & Lukács Balázs András: Jobban terjednek az idegenhonos növényfajok mint az őshonosak? Esettanulmány tőkésrécével

15.15–15.30       Lukács Balázs András & Szabó Sándor: Átokhínár fajok kompetíciós képességeinek vizsgálata

15.30–15.40       Veres Szilvia, Simkó Attila, Kiss László, Frommer Dóra & Gáspár Soma: Növényi hatékonyság élettani aspektusai

15.40–15.50       Kovács Szilvia, Neama Abdalla, Csatári Gábor, Fehér Csaba & Fári Miklós Gábor: Lucerna nedves frakcionálása során nyert présrost kutatásának és felhasználásának lehetőségei

15.50–16.00       Barna Döme, O. Tóth Ibolya, Fári Miklós Gábor & Bákonyi Nóra: Növényi barnalevek (BJ-brown juices) tulajdonságainak vizsgálata, hasznosítási lehetőségek megfogalmazása

16.00–16.10       Kaszás László; Kovács Zoltán; Koroknai Judit; Fári Miklós Gábor; & Domokos-Szabolcsy Éva: Növények biotechnológiai kutatásokban

16.10–16.20       Makleit Péter & Szőke Lóránt: A cilikus hidroxámsavak előfordulása, szerepe

16.20–16.25       Molnár V. Attila: Zárszó

A rendezvényen a részvétel ingyenes. Minden érdeklődőt szeretettel látunk!

2019. október 3., csütörtök

A Fiatal Kutatók Akadémiája, a Debreceni Egyetem Juhász-Nagy Pál Doktori Iskola és az MTA-DAB Biológiai és Környezettudományi Szakbizottság Ökológiai, Botanikai és Evolúcióbiológiai Munkabizottságok vezetősége meghívja
a
’RISING STARS’ – TEHETSÉGES FIATAL ÖKOLÓGUSOK ÉS EVOLÚCIÓBIOLÓGUSOK BEMUTATKOZÁSA
 
című előadóülésre
 
Időpont és helyszín: 2019. november 28., 9 00
DAB Székház, Bognár Rezső terem, Debrecen
(4015 Debrecen Thomas Mann u. 49.)
 
A rendezvény bemutatkozási lehetőséget biztosít azoknak a kiemelkedő teljesítményű negyven év alatti szupraindividuális biológiával foglalkozó és saját kutatócsoportot még nem vezető kutatóknak, akik a Juhász-Nagy Pál Doktori Iskolában az elmúlt három évben szerezték Ph.D. fokozatukat vagy Ph.D. fokozattal még nem rendelkeznek, de kiemelkedő publikációs teljesítményt nyújtanak.
 
Program
 
9 00 – 9 20 KÖSZÖNTŐ - A Fiatal Kutatók Akadémiájának (FKA) feladata és céljai – Prof. Török Péter, a Fiatal Kutatók Akadémiájának Társelnöke
 
Szakmai előadások (egyenként 15 perc + 5 perc vita)
 
9 20 – 9 40 Kókai Zsuzsanna, Borics Gábor, Bácsi István, Lukács Áron, T-Krasznai Enikő, Tóthmérész Béla, Csépes Eduárd, Török Péter, B-Béres Viktória: A vízhasználat és a szezonalitás szerepe a Tisza-tó bentikus kovaalga közösségének alakításában
 
9 40 – 10 00 Nagy Dávid, Csumita Mária, Mizser Szabolcs, Póliska Szilárd, Tóthmérész Béla: Közönséges kullancsok (Ixodes ricinus) baktérium-közösségeinek feltérképezése újgenerációs szekvenálással egy urbanizációs élőhelygrádiens mentén
 
10 00 – 10 20 Sonkoly Judit, Balogh Nóra, Godó Laura, Kelemen András, Kiss Réka, Miglécz Tamás, Tóth Edina, Tóth Katalin, Tóthmérész Béla, Valkó Orsolya, Török Péter: Hogyan hat a magok eltemetődése és az avartakarás az invazív fajok csírázására? - Természetvédelmi és restaurációs ökológiai vonatkozások.
 
10 20 – 10 40 Tóth Edina, Török Péter, Penksza Károly, Sonkoly Judit, Kelemen András, Tóthmérész Béla: A legelés gyeptípus-függő hatásainak szerepe a gyepek diverzitásának megőrzésében.
 
10 40 – 11 00 Löki Viktor, Fekete Réka, Süveges Kristóf, Lovas-Kiss Ádám, Malkócs Tamás, Takács Attila, & Molnár V. Attila: Európai temetők orchideái.
 
11 00 – 11 20 Süveges Kristóf, Fekete Réka, Malkócs Tamás, Löki Viktor és Molnár V. Attila: Mediterrán olajligetek orchideái.
 
11 20 – 12 00 Kávészünet (Szendvicsebéd)
 
12 00 – 12 20 Sebestyén Flóra, Miklós Máté, Iván Katalin, Barta Zoltán, Tökölyi Jácint: Regeneráció édesvízi hidráknál: életmenet döntések és fiziológiai hátterük
 
12 20 – 12 40 Lukács Áron, Bácsi István, Kókai Zsuzsanna, Török Péter, Borics Gábor, Török-Krasznai Enikő, Tóthmérész Béla, B-Béres Viktória: Extrém időjárási események hatása bentikus algák kolonizációjára
 
12 40 – 13 00 Lovas-Kiss Ádám, Vincze Orsolya, Löki Viktor, Pallér-Kapusi Felícia, Navarro José María, van Leeuwen Casper, Green Andy J., Lukács Balázs András: Jobban terjednek az idegenhonos növények endozoochór módon, mint a honosak? Egy esettanulmány tőkés récékkel.
 
13 00 – 13 20 Balogh Nóra, Tóthmérész Béla, Valkó Orsolya, Deák Balázs, Miglécz Tamás, Tóth Katalin, Tóth Edina, Kiss Réka, Sonkoly Judit, Török Péter, Kelemen András: Szarvasmarhák legelőhasználata és legeléspreferenciája
 
13 20 – 13 40 Fülöp Attila, Vágási I. Csongor, Osváth Gergely, Pap Péter László, Benkő Zoltán, Pénzes Janka, Lendvai Ádám, Barta Zoltán: Csoportszerkezet és fiziológiai állapot házi verebeknél
 
13 40 – 14 00 ZÁRSZÓ - A Debreceni Egyetem Juhász Nagy Pál Doktori Iskola, mint az ökológus- és evolúcióbiológus képzés egyik kiemelkedő hazai műhelye – Prof. Tóthmérész Béla, a Juhász-Nagy Pál Doktori Iskola vezetője.
 
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2019. szeptember 5., csütörtök

Meghívó Löki Viktor doktori védésére (2019. szeptember 9.)

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Informatikai Doktori Tanácsa Löki Viktor tanítványom „A temetők szerepe a növényi biodiverzitás megőrzésében” című egyetemi doktori értekezésének nyilvános vitáját 2019. szeptember 9-én, 12:00 órára tűzte ki.
A védés helye: Debreceni Egyetem Élettudományi Épület F.202-es terem (Debrecen, Egyetem tér 1.)

Az értekezés, a bírálatok és a válaszok a TTDT Iroda (Főépület 15B szoba) megtekinthetők.

Minden érdeklődőt szívesen látunk!

2019. március 24., vasárnap

Előadások a MBT Botanikai Szakosztályában

Ma (2019. március 25., hétfő, 14:30 órai kezdettel) rendezik meg a Magyar Biológiai Társaság Botanikai Szakosztályának 1493. szakülését a Magyar Természettudományi Múzeum Semsey Andor termében (1083 Budapest, Ludovika tér 2-6.). Az ülésen két előadást tartunk:
Molnár V. Attila, Löki Viktor: Élet a halál után – A temetők élővilága (könyvbemutató)
Abonyi Tünde, Dénes Andrea, Molnár V. Attila: Seprűkészítéshez használt vadon élő növényfajok Magyarországon.
Minden érdeklődőt szeretettel látunk!

2019. március 11., hétfő

Könyvbemutató és előadás Egerben

Március 13-án, 17:00-tól, Egerben, a Líceum épületében (Eszterházy tér 1.) az EKE Tittel Pál Könyvtárban, az Egri Természetismereti Estek keretében tartok egy színesen illusztrált előadást a temetők élővilágáról.
Szervezők Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Eszterházy Károly Egyetem, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és Kaptárkő TKE.

2019. február 17., vasárnap

A Diószegi Szeminárium következő előadása 2019. február 21-én

A Diószegi Szeminárium következő összejövetelén, 2019. február 21-én, 17 órakor Sonkoly Judit fog előadást tartani a Sziklás-hegységben tett növénytani kirándulásról.

Minden érdeklődőt szeretettel látunk!

2019. január 30., szerda

Másodlagos és antropogén élőhelyek kutatása





A Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszéke,
a MTA Debreceni Területi Bizottság Botanikai Munkabizottsága és a DE Juhász-Nagy Pál Doktori Iskola Botanika Doktori Program

 Másodlagos és antropogén élőhelyek kutatása

címmel munkaértekezletet rendez

 Időpont: 2019. március 8.
 




 

Helyszín: MTA Debreceni Területi Bizottság székháza,
I. emelet, Csokonai Terem.
Debrecen, Thomas Mann u. 49.
 

Szervezők:

Fekete Réka, Löki Viktor, Lukács Balázs András & Molnár V. Attila

Jelentkezés: feketereka722@gmail.com

Napjainkban az intenzív emberi tevékenység (elsősorban a mezőgazdasági művelés, erdőirtás és az élőhelyek beépítése) következtében világszerte jelentősen csökken a természetes növényzettel borított területek kiterjedése; különösen igaz ez az évszázadok óta sűrűn lakott Európában. Az intenzíven művelt tájban az apró, természetközeli állapotú élőhely-foltok felértékelődnek, és esetenként az eredeti élőhelyek utolsó hírmondói lehetnek. Az elmúlt évtizedekben számos országban felismerték e helyek természetvédelmi jelentőségét, ám a másodlagos élőhelyek szerepe különböző élőlények megőrzésében napjainkban még mindig jelentősen alulkutatott. A workshop célja a hazai kutatók másodlagos és antropogén élőhelyekre vonatkozó kutatásainak rövid bemutatása.

A rendezvényen való részvétel ingyenes.

Program

9:45–10:00
A Workshop megnyitása
10.00–10.15
Kelemen András, Miglécz Tamás, Valkó Orsolya, Török Péter, Deák Balázs, Tóth Katalin & Tóthmérész Béla: A homoki parlagok spontán vegetációfejlődésének kérdései
10.15–10.30
Szigetvári Csaba: A nyírségi erdőssztyep-növényzet meglepően életképes túlélői felhagyott szőlőhegyeken
10.30–10.45
Barina Zoltán, Nemcsok Zoltán & Rigó Attila: Természetes vizes élőhelyek hálózata víztározókban Albánia területén
10:45–11.00
Kávészünet
11.00–11.15
Süveges Kristóf, Löki Viktor, Fekete Réka & Molnár V. Attila: A Kárpát-medence nyárültetvényeinek orchideái
11:15–11:30
Gallé Róbert: Másodlagos élőhelyek és kis élőhelyfoltok szerepe erdőssztyeppek pók diverzitásának megőrzésében
11:30–11:45
Csathó András István: A mezsgyék szerepe a löszvegetáció megőrzésében
11:45–12:00
Tölgyesi Csaba, Bátori Zoltán, Kelemen András & Török Péter: Vízelvezető csatornák szerepe a nedves élőhelyek növényfajainak megőrzésében egy szárazodó tájban
12:00–13:00
Ebédszünet
13:00–13:15
Tóthmérész Béla, Szabó Szilárd, Hüse Bernadett & Deák Balázs: Debreceni városi gyepek fajkészlete és fajmegőrző szerepe.
13:15–13:30
Fekete Réka, Süveges Kristóf, Urgyán Renáta, Bak Henrietta, Abonyi Tünde, Lovas-Kiss Ádám, Löki Viktor & Molnár V. Attila: A magyar sóvirág (Limonium gmelinii subsp. hungaricum) terjedése közutak mentén
13:30–13:45
Bátori Zoltán, Kiss Péter János, Kelemen András, Valkó Orsolya, Deák Balázs & Tölgyesi Csaba: Árvízvédelmi töltések szerepe a táji léptékű diverzitás fenntartásában
13:45–14:00
Schmidt Dávid: A gyorsforgalmi úthálózat szerepe a sótűrő növények terjedésében: a Plantago coronopus és a Spergularia marina inváziója
14:00–14:15
Deme Judit, Kovács Dániel & Csiky János: Őserdei faj a város szélén? – A zöld koboldmoha (Buxbaumia viridis) preferenciája az urbán-rurális gradiens mentén Magyarországon 
14:15–14:30
Óvári Miklós: Szőlőhegyek botanikai értékei a Dél-nyugat Dunántúlon
14:30–14:45
Kávészünet
14:45–15:00
Löki Viktor, Fekete Réka, Süveges Kristóf, Lovas-Kiss Ádám, Malkócs Tamás, Takács Attila, & Molnár V. Attila: Európai temetők orchideái
15:00–15:15
Matus Gábor, Adorján Balázs, Balogh Rebeka, Farkas Edit, Freytag Csongor, Lőkös László, Mészáros Ilona, Oláh Viktor, Szűcs Péter & Peter Erzberger: Kriptogám közösségek kutatása debreceni lapostetőkön
15:15–15:30
Miglécz Tamás, Donkó Ádám, Drexler Dóra, Valkó Orsolya, Deák Balázs, Török Péter, Kelemen András, Körmöczi Zsófia & Tóthmérész Béla: Őshonos növényfajokból álló takarónövényzet szőlősorközökben – tapasztalatok magas diverzitású magkeverékek vetése után
15:30–15:45
Csiky János, Kovács Dániel, Lengyel Attila, Sebe Krisztina & Wirth Tamás: "A feltűnő sokféleség": flóratérképezés, vasutak, aszfaltutak, kertek flórája Pécsett
15:45–16:00
Haszonits Győző & Schmidt Dávid: A potenciálisan inváziós vesszős aggófű (Senecio inaequidens DC.) aktuális elterjedése Magyarországon
16:00–16:15
Lukács Balázs András, Molnár V. Attila & Mesterházy Attila: A színes békaszőlő (Potamogeton coloratus) „visszatérése” forráskifolyókba a karsztvízkiemelés megszűnése után
16:15–16:30
Deák Balázs: „Természet és történelem – A kurgánok szerepe a sztyeppi vegetáció megőrzésében” (könyvbemutató)
16:30–16:45
Molnár V. Attila & Löki Viktor: „Élet a halál után – A temetők élővilága” (könyvbemutató)
16: 45–17:00
Zárszó
 
 

A rendezvény az EMMI Új Nemzeti Kiválóság Programjának köszönhetően valósul meg
 
ÚNKP-18-3-I-DE-355, ÚNKP-18-3-III-DE-129
ÚNKP-18-4-DE-163