Menedékhelyek a kiszáradó Alföldön

Hogyan segítik az öntözőcsatornák a egy veszélyeztetett növényfaj, a gyilkos csomorika fennmaradását és terjedését?

A folyószabályozások és lecsapolások gyökeresen átalakították az Alföld arculatát. Az egykor kiterjedt mocsarak, lápok, holtágak és időszakosan vízzel borított területek jelentős része eltűnt, helyüket szántóföldek és más, intenzíven hasznosított területek foglalták el. Magyarország vizes élőhelyeinek több mint 80%-a elveszett az elmúlt évszázadok során. Az egykor összefüggő vízi élőhelyek feldarabolódása különösen súlyosan érintette azokat a növényfajokat, amelyek tartós vízborítást vagy vízzel telített talajt igényelnek.

A táj átalakítása során azonban egy különös ellentmondás is kialakult. Miközben az ember a természetes vizes élőhelyek jelentős részét megszüntette, új, mesterséges vízi élőhelyeket is létrehozott. Az Alföldön az 1950-es évektől kiépített öntözőcsatorna-hálózat eredetileg mezőgazdasági és vízgazdálkodási célokat szolgált, de vajon alkalmas lehet-e arra is, hogy menedéket nyújtson a természetes élőhelyeiket elveszítő, veszélyeztetett növényfajoknak? Erre a kérdésre kerestünk választ a gyilkos csomorika (Cicuta virosa) példáján.

1. ábra. Az Alföld tájának koncepcionális, vizuális összehasonlítása a nagy léptékű folyószabályozási és lecsapolási munkálatok előtt és után. A – A Tiszántúl 19. század eleji, természetközeli árterének fotorealisztikus tájrekonstrukciója, amely a folyószabályozás előtti állapotokat szemlélteti szabályozatlan, részben elöntött folyórendszerrel, mellékágakkal, holtágakkal, mocsarakkal, nádasokkal és nedves rétekkel. A rekonstrukció mesterséges intelligencia segítségével, Jakab és mtsai (2025) módszertani irányelveit követve készült, és a történeti tájszerkezet szemléltető jellegű ábrázolására szolgál. B – A Nagykunsági-főcsatorna 2022-es tájképe, amely egy intenzíven művelt mezőgazdasági tájba ágyazódó, egyenes vonalvezetésű mesterséges csatornát mutat be. Az összehasonlítás rávilágít a hidrológiai szerkezet és az élőhelyi heterogenitás nagymértékű leegyszerűsödésére, amely az alföldi folyószabályozásokhoz és lecsapolásokhoz köthető.

2. ábra. A Cicuta virosa magyarországi előfordulási adatai. Az üres körök az 1950 előtti, a félig kitöltött körök az 1950–1989 közötti, a szürke körök pedig az 1990–2022 közötti előfordulási adatokat jelölik, a 2022-es csatornafelmérés adatai nélkül. A zöld körök a 2022-ben végzett szisztematikus felmérés során dokumentált előfordulásokat jelzik. Az áttekintő térkép Magyarország Európán belüli elhelyezkedését mutatja.

Egy veszélyeztetett növény a mesterséges vizekben

A gyilkos csomorika az ernyősvirágzatúak családjába tartozó, rendkívül mérgező növény. Vizes élőhelyekhez kötődik: mocsarak, vízpartok és más tartósan nedves területek növényzetében fordul elő. Különösen érzékeny a vízszint ingadozására, és a kiszáradó élőhelyeken a szárazföldi növényekkel szemben versenyhátrányba kerül.

Bár a faj világviszonylatban a természetvédelmi szempontból legkevésbé veszélyeztetett kategóriába tartozik, Magyarországon veszélyeztetett. A Kárpát-medencében állományai az elmúlt évszázadok során jelentősen visszaszorultak, elsősorban a folyószabályozások és a nagy kiterjedésű lecsapolások következtében.

Korábbi terepi megfigyeléseink alapján azonban feltűnt, hogy a gyilkos csomorika nem kizárólag természetes vizes élőhelyeken fordul elő. Az Alföld mesterséges öntözőcsatornáiban is megtalálható, helyenként kifejezetten jelentős állományokat alkot.

Felmerült tehát a kérdés: vajon ezek a csatornák csupán alkalmi élőhelyek, vagy valóban hozzájárulhatnak a faj hosszú távú fennmaradásához és terjedéséhez? Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a csatornák mely tulajdonságai befolyásolják leginkább a növény előfordulását és mennyiségét.

 

Közel ötszáz mintavételi pont az Alföldön

Vizsgálatainkat 2022 júliusában és augusztusában végeztük, három jelentős tiszántúli öntözőcsatorna-rendszerben. A Keleti-főcsatorna 98 kilométer hosszú, és 1956-ban helyezték üzembe. A Nyugati-főcsatorna 70 kilométeres, 1965-ben készült el, míg a Nagykunsági-főcsatorna 92 kilométer hosszú, és 1978-ban adták át. Mindhárom rendszer a Tiszából kapja vízutánpótlását, bár a Nagykunsági-főcsatornába a víz a Tisza-tavon keresztül érkezik.

A felmérés során összesen 470 mintavételi pontot kerestünk fel. Ezeket általában mintegy 500 méterenként jelöltük ki, és minden helyszínen egy 50 méter hosszú csatornaszakasz teljes szélességében megszámoltuk a megkülönböztethető gyilkoscsomorika-növényeket.

A növények mennyisége mellett vizsgáltuk a csatornák szélességét, a Tiszától a vízhálózat mentén mért távolságot, a víz áramlási sebességét és egyes vízkémiai jellemzőket is.

A célunk nem egyszerűen az előfordulások térképezése volt. Azt szerettük volna megérteni, milyen körülmények között képes a faj megtelepedni, és mi magyarázhatja az egyes csatornarendszerek közötti különbségeket.

3. ábra. A Cicuta virosa előfordulásainak finom térléptékű mintázatai a vizsgálati terület jelentősebb öntözőcsatornái mentén. A – A C. virosa jelenléte és hiánya a Nyugati-, a Keleti- és a Nagykunsági-főcsatorna mentén szisztematikusan kijelölt, 2022-ben felmért mintavételi pontokon. B – A C. virosa közép-európai flóratérképezési hálórendszerben ábrázolt florisztikai adatai, elkülönítve a 2022 előtti történeti előfordulásokat és a legutóbbi felmérés során gyűjtött adatokat. A térbeli mintázat rámutat arra, hogy a jelenlegi előfordulások elsősorban a Tiszával és a Kiskörei-víztározóval hidrológiai kapcsolatban álló csatornaszakaszok mentén koncentrálódnak, ami a hidrológiai összeköttetések és a terjedési folyosók szerepére utal a faj fennmaradásában.

A gyilkos csomorika előfordulása a három csatornarendszerben

A 470 vizsgált mintavételi pont közül 312 helyen találtuk meg a gyilkos csomorikát. Ez azt jelenti, hogy a vizsgált helyszínek 66,4%-án jelen volt.

A három csatornarendszer között azonban jelentős különbségeket tapasztaltunk.

A legtöbb növényt a Keleti-főcsatorna rendszerében találtuk, ezt a Nyugati-, majd a Nagykunsági-főcsatorna követte. A statisztikai elemzések alapján a Keleti-főcsatorna mintavételi helyein becsült növénymennyiség több mint ötszöröse volt a Nagykunsági-főcsatornában tapasztaltnak.

A felmérés további 48 olyan florisztikai előfordulási adatot szolgáltatott, amelyek nem szerepeltek a korábban ismert adatok között. A faj elterjedése ráadásul nem korlátozódott a főcsatornákra. A kapcsolódó mellékcsatornákban is megjelent, ami azt mutatja, hogy a teljes vízhálózat fontos lehet számára.

4. ábra. A Cicuta virosa állományai a Tiszántúl öntözőcsatornáiban. A, G – Typha-állományokban Kisújszállás közelében (Nagykunsági-főcsatorna); B – Gyökerező hínárnövényzetben Görbeháza közelében (Nyugati-főcsatorna); C – Úszó növényszőnyegben Polgár közelében (Nyugati-főcsatorna); D – Hínárnövényzetben (Salvinia natans, Hydrocharis morsus-ranae, Nuphar lutea) és úszó műanyag palack között fennakadt gyilkos csomorika példány (Keleti-főcsatorna); E – A víz által sodort, úszó Cicuta virosa-egyed Földes közelében (Keleti-főcsatorna); F – Úszó Cicuta virosa-példányok Salvinio-Trapetum natantis társulásban Hajdúszoboszló közelében (Keleti-főcsatorna).

Számít a csatornák szélessége és kora

Az egyik legvilágosabb eredményünk az volt, hogy a gyilkos csomorika mennyisége pozitív kapcsolatban állt a csatornák szélességével. A szélesebb csatornaszakaszokon általában több növényt találtunk. Ennek több lehetséges magyarázata van. A szélesebb mederben nagyobb terület állhat rendelkezésre a megtelepedéshez, változatosabb vízi élőhelyek alakulhatnak ki, és több olyan hely jöhet létre, ahol az áramlással érkező növények vagy szaporítóképletek fennakadhatnak. 

A víz áramlásának sebessége és a növénymennyiség között negatív irányú összefüggést tapasztaltunk, ám ennek statisztikai bizonyítéka nem volt egyértelmű. Elképzelhető, hogy a lassabban áramló víz segíti a növények megtelepedését, de ennek igazolásához további vizsgálatok szükségesek.

Egy másik érdekes összefüggés a csatornák korához kapcsolódott. A két régebben létesített csatornarendszerben több csomorikát találtunk, mint az 1978-ban átadott Nagykunsági-főcsatornában. Ez arra utalhat, hogy a fajnak időre van szüksége a mesterséges élőhelyek benépesítéséhez és nagyobb állományok kialakításához. Fontos azonban, hogy a csatornák létesítésének időpontja és a jelenlegi elterjedés alapján nem tudjuk pontosan meghatározni, mikor jelent meg bennük először a faj. A korábbi botanikai felmérések nem voltak olyan részletesek, mint a mostani vizsgálatunk, így az újonnan dokumentált lelőhelyek egy része korábban is létezhetett.

Hogyan kerülnek a növények a csatornákba?

A gyilkos csomorika terjedésében a víznek különösen fontos szerepe lehet. A faj termései hosszú ideig képesek a vízfelszínen lebegni. Korábbi kísérletekben a szaporítóképletek legalább 90%-a még 210 nap elteltével is a felszínen maradt. Nemcsak a termések, hanem akár a teljes növények is sodródhatnak a vízzel. A levegővel átszőtt gyökérzet, az üreges szár és más anatómiai sajátosságok elősegítik a lebegést. Ezt saját terepi vizsgálataink is alátámasztották.

A víz áramlási sebességét 26 helyszínen mértük meg, és minden helyen egy órán keresztül figyeltük az elsodródó növényeket. Két mintavételi ponton összesen három sodródó gyilkos csomorikát észleltünk. A megfigyelés bizonyítja, hogy teljes növények is szállítódhatnak a csatornák vizében, bár a terjedési események gyakoriságát és a megtett távolságot ebből még nem tudjuk meghatározni. A Tiszával fennálló közvetlen vízkapcsolat lehetséges útvonalat biztosít a növények és szaporítóképleteik bejutásához. A Tisza és a Tisza-tó ezért lehetséges forrásterületek. A folyótól mért távolság és a csomorika mennyisége között ugyanakkor nem találtunk kellően egyértelmű összefüggést ahhoz, hogy a forrásállományok szerepét biztosan meghatározhassuk. 

A csatornák nem pusztán szállítják a növényeket. A hidak, zsilipek, horgászstégek, a nádasok szegélye és az úszó növényzet olyan helyeket alakíthatnak ki, ahol a sodródó példányok fennakadnak és kedvező körülmények között megtelepedhetnek. Vagyis a csatorna egyszerre lehet terjedési útvonal és új élőhely. 

Milyen vízben érzi jól magát a csomorika?

A faj élőhelyigényét vízkémiai mérésekkel is vizsgáltuk. Harminc mintavételi ponton meghatároztuk többek között a víz kémhatását, elektromos vezetőképességét és oldottoxigén-tartalmát. Az egyik érdekes eredmény az oldottoxigén-koncentrációhoz kapcsolódott. Az alacsonyabb oxigéntartalmú vizekben általában nagyobb csomorikaállományokat találtunk. Ez összhangban áll azzal, hogy a faj a pangó vagy lassan mozgó vizekben is sikeresen előfordulhat.

Ugyanakkor a vízkémiai vizsgálatokat csak olyan helyeken végeztük el, ahol a gyilkos csomorika már jelen volt, és minden helyszínen egyetlen alkalommal mértünk. Az eredmények ezért nem alkalmasak arra, hogy a faj teljes vízkémiai tűrőképességét meghatározzuk. A kémhatás szempontjából is érdekes megfigyelést tettünk. A gyilkos csomorika Ellenberg-féle indikátorértéke mérsékelten savanyú vagy közel semleges talajviszonyokra utal. Ezzel szemben a vizsgált csatornák vize általában lúgos volt: az átlagos pH 8,48-nak adódott. Számos növény szabadon lebegett, gyökerei közvetlenül a vízben vagy laza, vízzel telített szerves törmelékben helyezkedtek el. Eredményeink tehát azt mutatják, hogy a gyilkos csomorika a hagyományos ökológiai indikátorértékei alapján vártnál lúgosabb vízi környezetben is előfordulhat. Fontos ugyanakkor, hogy a talaj kémhatását jellemző indikátorérték és a közvetlenül mért víz-pH nem teljesen azonos környezeti tulajdonságot fejez ki.

A mesterséges csatorna is lehet természetvédelmi érték

Vizsgálatunk egyik legfontosabb tanulsága, hogy az öntözőcsatornákat nem érdemes kizárólag vízgazdálkodási létesítményként szemlélni. A Tiszántúl erősen átalakított és egyre szárazodó tájában a csatornák olyan másodlagos vizes élőhelyeket hozhatnak létre, amelyekben egyes veszélyeztetett növények fennmaradhatnak. A gyilkos csomorika mellett számos más értékes vízi és mocsári növény is előfordulhat bennük, például a vízilófark, a nádi boglárka, a békaliliom, a tőzegpáfrány, a kolokán és a fehér tündérrózsa. A csatornák természetvédelmi szerepe ugyanakkor nagymértékben függ a fenntartási gyakorlatuktól. A mederkotrás, a növényzet teljes eltávolítása vagy a kedvezőtlen vízszintváltozások károsíthatják az itt kialakult állományokat. A vízgazdálkodási feladatokkal összeegyeztethető módon ezért érdemes lehet megőrizni a változatos növényzetű partszakaszokat és azokat a kevésbé bolygatott területeket, amelyek menedéket nyújtanak a vízi növények számára. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a mesterséges csatornák helyettesíthetik a természetes mocsarakat és folyómenti vizes élőhelyeket. Az utóbbiak megőrzése és helyreállítása továbbra is nélkülözhetetlen. A csatornák azonban kiegészíthetik a megmaradt természetes élőhelyek hálózatát, különösen ott, ahol az eredeti vízrendszer helyreállítása már nehezen megvalósítható.

Az eredményeink arra is rámutatnak, hogy a mesterséges vízfolyások ökológiai jelentősége nem csupán a gyilkos csomorikára korlátozódhat. Más, vízzel terjedő növényfajok számára is hasonló lehetőségeket biztosíthatnak, bár ennek igazolása további fajspecifikus vizsgálatokat igényel.

A gyilkos csomorika példája így különös tanulsággal szolgál: az ember által létrehozott tájelemek nemcsak feldarabolhatják és károsíthatják a természetes élőhelyeket, hanem bizonyos körülmények között új menedékeket és összeköttetéseket is teremthetnek a veszélyeztetett fajok számára. A kiszáradó Alföldön ezért egy öntözőcsatorna néha jóval több lehet egyszerű vízszállító létesítménynél: a természetes vizes élőhelyek egykori növényvilágának egyik lehetséges menedékhelyévé válhat.

Hivatkozás

Kis Sz., Süveges K., Takács A., Lukács B. A., Nagy J., Molnár V. A. (2027): Irrigation canals provide secondary wetlands for populations of the threatened Cicuta virosa L. (Apiaceae) within drought landscapes. – Aquatic Botany 208: 104068.