Klímaváltozás és orchideák

Az éghajlatváltozás hatása az európai és magyarországi orchideákra

A klímaváltozás már nem a távoli jövő

Napjainkban már nyilvánvaló, hogy az éghajlatváltozás nem csupán a sarki jég, a gleccserek vagy távoli ökoszisztémák problémája. A gyakoribb és erősebb hőhullámok, a talajnedvesség csökkenése, a vízellátási feszültségek és a szélsőséges csapadék közvetlenül érintik az ivóvizet, az energiatermelést, a mezőgazdaságot és a természetes élőhelyeket. A 2022 óta ismétlődő európai és magyarországi hő- és aszályterhelés azonban már egy jól dokumentált, hosszú távú tendenciát jelez.

A jelenlegi felmelegedés elsődleges oka az üvegházgáz-hatású gázok kibocsátása. A fosszilis tüzelőanyagok elégetése, a cementgyártás és a tájhasználat megváltoztatása növeli a légkör szén-dioxid-tartalmát; a mezőgazdaság, az energiatermelés és más tevékenységek emellett metánt és dinitrogén-oxidot is kibocsátanak. A légköri CO₂-koncentráció iparosodás előtti szintje megközelítőleg 278 ppm volt, a 2024. évi globális átlag pedig mintegy 422,5 ppm-re emelkedett, vagyis több mint 50%-kal nőtt. Napjainkban egyes mérőállomások mintegy 430 ppm körüli koncentrációt mérnek.

Az IPCC közepes kibocsátási útvonala (SSP2-4.5) szerint a 2081–2100 közötti globális átlaghőmérséklet legjobb becslése 2,7 °C-kal haladja meg az 1850–1900-as szintet; a valószínű tartomány 2,1–3,5 °C. Ez nem pontos előrejelzés és nem a jelenlegi szakpolitikák egyszerű meghosszabbítása, hanem egy „középút” társadalmi-gazdasági és kibocsátási forgatókönyv. A jövőbeni felmelegedés mértékét alapvetően a következő évtizedek tényleges kibocsátása határozza meg. Európa az 1980-as évek óta a globális átlagnál több mint kétszer gyorsabban melegedett, és a jelenlegi értékelések szerint a leggyorsabban melegedő kontinens; ezen belül a hőhullámok és a nyári hőszélsőségek növekedése különösen erős.

Magyarország: melegedés, párolgási többlet és krónikus vízhiány

Magyarországon a változás nem írható le egyszerűen azzal, hogy „kevesebb eső esik”. Az éves csapadék nagy természetes ingadozása miatt a hosszú távú mennyiségi trend térben és évszakonként sem egységes. A biológiai hatás szempontjából sokszor fontosabb, hogy a csapadék időbeli eloszlása romlik: hosszabb csapadékmentes időszakokat rövid, intenzív záporok szakíthatnak meg. A felhőszakadásokból több víz folyik el gyorsan, miközben a tartós hőség növeli a légkör párologtató igényét, és ugyanaz a csapadékmennyiség kevésbé képes fenntartani a talaj és a növényzet vízellátását. A modellek a hőhullámok erősödését, a száraz időszakok gyakoribbá és hosszabbá válását, valamint az aszálykockázat növekedését jelzik.

A hazai vízhiány ugyanakkor nem kizárólag klímaprobléma. A folyószabályozás, az ármentesítés, a belvízelvezető rendszerek tartós lecsapoló hatása, a vizes élőhelyek felszámolása, a vízfolyások bevágódása, a tájhasználat, továbbá egyes térségekben a felszín alatti vízkivétel együtt csökkentették a táj vízpufferét. A Nyírség vizsgálatai jól mutatják a kettős okot: a felmelegedés és a csökkenő utánpótlódás regionális léptékben süllyesztheti a talajvízszintet, míg a vízkivétel helyileg tovább mélyítheti a depressziót; a talajvíztől függő lápok akkor is elveszhetnek, ha a közvetlen környezetükben látszólag megmarad az élőhelyfolt.

 A Duna–Tisza közi Homokhátság talajvízszintjének csökkenése térben erősen változó. Az 1970-es évek elejétől 1992-ig a sekély talajvíz szintje többnyire 1–3 méterrel süllyedt. Hosszabb időszakot és nagyobb területet vizsgáló összegzések szerint az 1990-es évekre a visszaesés térségi léptékben mintegy 2–4 métert ért el, míg a legmagasabban fekvő buckavidékeken a 20. század közepi állapothoz képest helyenként 6–7 méteres süllyedést is kimutattak.  A Nyírség 48 talajvízkútjának 1970–2022 közötti adatai szerint a 130 méternél magasabban fekvő beszivárgási területek legtöbb kútjában 2010 után folyamatos, helyenként 3 métert elérő süllyedés történt; a 2010. júniusi nedves és a 2022. szeptemberi száraz állapot között a térségi különbség 1–5 méter volt. A legmagasabb térszíneken 2022 száraz időszakában a talajvíz több mint 10 méter mélyre került.

A vízgazdálkodás átalakítása mérsékelheti a károkat. Az árterek helyreállítása és lehetőség szerinti szélesítése, a mélyfekvésű területek időszakos elárasztása, a holtágak rehabilitációja, a belvíz gyors elvezetése helyett annak szabályozott visszatartása, valamint a vízhasználat és a felszín alatti vízkivétel ésszerűsítése növelheti a táj pufferkapacitását. Magyar alföldi modellezések szerint az elöntött mélyedések és egykori meanderek helyi talajvízemelő és aszálytompító hatása számottevő lehet, de a beavatkozások eredménye helyfüggő, és a nagy térségi talajvízsüllyedést csak térségi léptékű megoldások képesek érdemben fékezni. A kevésbé jövedelmezően művelhető földeken a természetközelibb gyepek, vizes élőhelyek és kíméletes legeltetési rendszerek helyreállítása természetvédelmi és alkalmazkodási lehetőség, de megfelelő vízviszonyok nélkül önmagában a művelési ág megváltoztatása nem hozza vissza a korábbi élőhelyet.

Miért különösen érzékenyek az európai orchideák?

Az orchideák fennmaradását nemcsak a kifejlett növény számára megfelelő hőmérséklet és csapadék határozza meg. Apró, tartaléktápanyag nélküli magjaik csírázásához megfelelő mikorrhiza-gombák kellenek; sok faj szaporodása egy vagy néhány megporzó jelenlététől és megfelelő időzítéstől függ. Emiatt egy klimatikusan alkalmasnak jelzett térség nem feltétlenül benépesíthető. Ugyanakkor a gombapartner, a megporzó, a gazdanövény, a talajnedvesség és a növény fenológiájának eltérő ütemű változása könnyen megszakíthatja az életciklust.

A szűk ökológiai tűrésű, kis és elszigetelt állományú, lápokhoz vagy hűvös hegyvidéki élőhelyekhez kötődő fajok a legkevésbé képesek követni a gyors változást. A hegyekben felfelé haladva az alkalmas terület egyre kisebb, a csúcs fölött pedig nincs további menekülési lehetőség. A síkvidéki lápfajok elvileg északabbra húzódhatnának, de maguk az élőhelyek ritkák, széttagoltak, és a vízrendszerek gyakran lecsapoltak. A klímaváltozás ezért többnyire nem önállóan hat, hanem megsokszorozza az élőhelyvesztés, a vízrendezés, a tápanyagterhelés, a túlhasználat vagy éppen a kezelés felhagyásának következményeit.

Mit mutatnak az európai állomány- és elterjedési adatok?

A hosszú távú megfigyelések alapján az európai orchideák helyzete már a klímahatástól függetlenül sem kedvező. Huszonhét ország 166 fajára készült vöröslistás összehasonlításban Közép-Európa orchideái bizonyultak a leginkább veszélyeztetettnek; a magas beépítettség, az intenzív mezőgazdaság, az élőhelyek kis kiterjedése és feldarabolódása fontos magyarázó tényezők voltak. Franciaország, Belgium és Luxemburg adatai szintén sok faj közelmúltbeli elterjedéscsökkenését mutatták, amelyben a tájhasználat-változás és az élőhelyvesztés alapvető szerepet játszott.

Az olasz Alpokban végzett, 28 évet átfogó vizsgálatban az orchideafajok többségének helyi egyedsűrűsége csökkent. A melegkedvelő fajok állományai általában kevésbé estek vissza. A fajok magassági elterjedése ugyanakkor nem változott egységesen: az alsó és felső elterjedési határ, valamint az állományok magassági optimuma egyes fajoknál nagyobb, másoknál kisebb tengerszint feletti magasság felé tolódott, illetve alig változott. A felmelegedés tehát nem eredményezett minden orchideafajnál egyszerű, a magasabb tengerszint feletti magasság irányába történő elmozdulást.

Az eredmények földrajzilag és fajonként eltérnek. Észtország 31 orchideafaját klíma- és tájhasználati változókkal együtt modellezve már 2040 körül fajgazdagság-csökkenés rajzolódott ki több térségben; különösen érzékenyek voltak egyes erdei és nedves erdei, nem mészkedvelő, rizómás fajok. Nagy-Britannia és Írország 1930–2019 közötti adatai viszont nem mutattak minden fajra érvényes irányt: Nagy-Britanniában 51 fajból 13 trendje volt szignifikáns — nyolc negatív és öt pozitív —, Írországban pedig az öt szignifikáns trendből négy pozitív volt. A család átlagában a brit elmozdulás északias, az ír délnyugatias volt, vagyis még a „minden faj északra húzódik” egyszerű kép sem általános.

Fajmodellek: nagy kockázatok

A fajok elterjedési modellezése azt vizsgálja, hogy a jövőben hol lesznek a környezeti feltételek a mai előfordulásokhoz hasonlóak különböző éghajlatváltozási forgatókönyvek megvalósulása esetén. Az erdei papucskosbor (Cypripedium calceolus) korábbi európai modellje 2070-ig 30–63%-os alkalmasélőhely-vesztést vetített előre, miközben a történeti állományfogyásban az élőhelyrombolás továbbra is alapvető ok. Egy 2026-os, talajtani és táji változókat is használó elemzés ennél valamivel mérsékeltebb, 21–55%-os összehúzódást becsült, és a pesszimista századvégi forgatókönyvben a fajt a modell „sebezhető” kategóriába sorolta.

Ugyanez a 2026-os tanulmány különösen súlyos veszteséget jelzett a hagymaburok (Liparis loeselii) számára: a potenciálisan alkalmas terület 57–87%-kal csökkenhetett, a nagy kibocsátású századvégi forgatókönyvben pedig a modell szerinti állapot „kritikusan veszélyeztetett” lett. A nyári füzértekercs (Spiranthes aestivalis) becsült vesztesége 29–60% volt. Ezzel szemben az adriai sallangvirág (Himantoglossum adriaticum) jelenlegi potenciális területének több mint 80%-át megtarthatja és új területeket nyerhet, bár a jelenlét becsült valószínűsége az új terület nagy részén alacsonyabb lehet. A tanulmány egyik legfontosabb módszertani eredménye, hogy kevés előfordulási pontnál a modellek kalibrációja gyorsan megbízhatatlanná válik; a ritka fajokra készített látványos térképeket ezért különösen óvatosan kell értelmezni.

A melegedés egyes déli vagy tágabb tűrésű fajoknak új északi lehetőségeket teremthet. Négy közeli kosborfaj vizsgálatában a bábukosbor (Orchis anthropophora), a bíboros kosbor (Orchis purpurea) és a majomkosbor (Orchis simia) potenciális elterjedési területe nőtt és északabbra tolódott, míg a vitézkosbor (Orchis militaris) területe csökkent; erős felmelegedésnél a déli peremeken még a kezdetben nyertes fajok is veszíthetnek. A méhbangó (Ophrys apifera) közép-európai északi terjedését elterjedési és genetikai adatok is alátámasztják; önmegporzásra való képessége segítheti kis alapító populációk megtelepedését. A légybangó (Ophrys insectifera) modellje ugyancsak észak felé tolódást jelzett, a legkedvezőtlenebb forgatókönyvben azonban a jelenlegi alkalmas terület mintegy negyedének elvesztésével. A Helena-bangó (Ophrys helenae) ezzel szemben a múltban kelet–délkeleti, a jövőben várhatóan inkább magasabb fekvésű területek felé tartó elmozdulást mutatott, ami ismét a fajspecifikus válaszokat hangsúlyozza.

Az önmegporzás a nőszőfüvek körében több, egymástól függetlenül kialakult leszármazási vonalban is megjelent. A Müller-nőszőfű (Epipactis muelleri) virágszerkezete a közel kötelező önmegporzást segíti. A fehér madársisaknál (Cephalanthera damasonium) az önmegporzás zárt vagy alig kinyíló virágban is végbemehet. A kleisztogámia és más autogám megoldások nem teszik a növényt szárazságtűrővé, de csökkentik a megporzóktól való függést, és rövid, kiszáradással fenyegető virágzási időszakban növelhetik a termésképzés esélyét. Ez rövid távú demográfiai előny, ugyanakkor hosszabb távon a kisebb genetikai változatosság hátrányt jelenthet.

A klímamodell önmagában nem mondja meg, hogy lesz-e életképes állomány. A szexuális megtévesztéssel megporzott bangók lehetséges elterjedése erősen függhet egy adott megporzó jövőbeni területétől; a növény és a rovar külön modellezése egyes fajoknál sokkal nagyobb kockázatot jelzett, mint a növény klímaigénye önmagában. A részben vagy teljesen mikotróf orchideáknál a megfelelő gombapartner és a megporzó eltűnése az egyébként alkalmassá váló új területek benépesítését is megakadályozhatja. A csak klímára épülő korábbi modellek eredményei gyakran nem egyeztek a tényleges elterjedésváltozással; természetvédelmi döntést ezért több modell, a terepi demográfia, a hidrológia, az élőhelyállapot és a biotikus kapcsolatok együttes értékelésére kell alapozni.

Magyarországi orchideák: publikált jelek és friss terepi tapasztalatok

Magyarországon már mérhető a fenológiai válasz. Herbáriumi és terepi adatok alapján 39 vizsgált orchideataxonból 31 korábban kezdett virágozni, kilencnél a változás statisztikailag is szignifikáns volt. A korai tavaszi, önmegporzó vagy megtévesztő megporzású és hosszú életű fajok erősebben reagáltak. A korábbi virágzás önmagában nem feltétlenül hátrány, de növelheti a késői fagy, a virág–megporzó időzítési eltérés és a nyár eleji kiszáradás kockázatát. A mikroklíma ugyanakkor helyenként menedéket adhat: magyarországi útbevágások és rézsűk vizsgálatában az északi kitettségű lejtőkön nagyobb volt az orchideák előfordulási valószínűsége, mint a déli oldalakon, ezért az árnyékos, hűvösebb mikrorefúgiumok védelme aránytalanul nagy jelentőségű lehet.

Az utóbbi évek hazai terepi tapasztalatai a fajok helyzetének gyors és súlyos romlásának képét vetítik előre, különösen a vízhez kötött, hegyvidéki és zárt erdei élőhelyeken.

A legsúlyosabb visszaesés a lápi és mocsárréti élőhelyek orchideáit érinti. A hagymaburok, a mocsári sisakoskosbor (Anacamptis palustris), a pompás sisakoskosbor (Anacamptis elegans), valamint több ujjaskosborfaj (Dactylorhiza spp.) állományai talajvíz által befolyásolt termőhelyekhez, tartósan nedves gyökérzónához és többnyire sajátos lápi szukcessziós állapothoz kötődnek. Ha a talajvíz tartósan a gyökérzóna alá süllyed, nem pusztán szárazabbá válik az élőhely: megváltozik a tápanyagforgalom, eltűnnek a mohák és a ritka kísérőfajok, erősebb versenytársak zárják az állományt, és a csírázáshoz szükséges gombaközösség is átalakulhat.

A tőzegorchidea (Hammarbya paludosa) és a hagymaburok hazai helyzete a kis állományszám és az élőhelyek elszigeteltsége miatt különösen

kritikus. A tőzegorchidea fennmaradását jelenleg az élőhely természetvédelmi kezelése érdekében fúrt kútból származó vízpótlás segíti. Az avarvirág (Goodyera repens) és a bajuszvirág (Epipogium aphyllum) fennmaradását elsősorban a hűvös, párás erdei mikroklíma elvesztése és a gombapartnerek változása veszélyeztetheti. A hazai vörös lista is régi; sürgős, új adatokon alapuló országos újraértékelés szükséges.

Hegyvidéki rétek és erdők: klíma és kezelés együtt

A hazai terepi tapasztalatok jelentős visszaszorulást jeleznek a papucskosbornál, a korallgyökérnél (Corallorhiza trifida), a bodzaszagú ujjaskosbornál (Dactylorhiza sambucina), a sápadt kosbornál (Orchis pallens), a pompás kosbornál (Orchis mascula subsp. speciosa) és a gömböskosbornál (Traunsteinera globosa). A Bükk egyes papucskosbor-állományaiban — köztük Felsőtárkány térségében — 2026-ban már csak néhány hajtást észleltek, más korábbi előfordulások pedig nem voltak megerősíthetők. Az európai klímamodellek valószínű iránya összhangban van ezzel a folyamattal, de az egyes helyi eltűnésekhez a talajnedvesség, a lombkorona állapota, az erdőművelés, valamint a vad- és taposáskár is hozzájárulhat.

A hegyi rétek és félszáraz gyepek több helyen magasabb füvű, zártabb, szárazságtűrőbb vagy generalista növényzet felé tolódnak, ezért egyes korábbi hegyi rétek fajösszetétele és szerkezete már a sztyepprétekéhez közelít. A Bükk-fennsíkon például a szőrfű (Nardus stricta) visszaszorulását, a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum), a franciaperje (Arrhenatherum elatius) és egyes magaskórós elemek — például a magyar imola (Centaurea pannonica) — terjedését emelik ki. A felmelegedés és a vízhiány mellett a kaszálás vagy legeltetés gyakorisága, a tápanyagterhelés, a vaddisznóbolygatás, a turizmus és a szukcesszió is módosíthatja a fajösszetételt.

A klímaváltozás és a vízhiány mára a legtöbb erdei élőhelyen meghatározó korlátozó tényezővé vált. A hegyvidéki biodiverzitás jövőbeni prioritásterületei is átrendeződhetnek, ezért a védett terület jelenlegi határa önmagában nem garantálja a hosszú távú fennmaradást.

Az önmegporzó nőszőfüvek közül több faj előfordulásai jellegzetes mikroklímájú völgytalpakhoz és patakokhoz kötődik. A Börzsöny egyes, korábban tartós vízjárású hegyi patakjainak utóbbi években tapasztalt teljes kiszáradása jól érzékelteti a kockázatot: a felszíni vízzel együtt eltűnhet a hűvös-párás mikroklíma és csökkenhet a völgytalp talajnedvessége.

A tartós aszály és a hőhullámok kiszárítják az éghető biomasszát, és meghosszabbíthatják a magas tűzkockázatú időszakokat. A gyújtóok többnyire emberi, de a forró, száraz és szeles időjárás növeli a tűz gyors terjedésének és nagy intenzitásának esélyét. Emiatt Magyarországon is reális kockázattá válhatnak a korábbinál nagyobb területű erdő- és vegetációtüzek, amelyek a kis, elszigetelt orchideaállományokat és mikroélőhelyeiket egyetlen eseménnyel súlyosan károsíthatják.

Terjedő és lehetséges új fajok: valódi nyertesek?

A melegedés Magyarországon sem minden orchideának kedvezőtlen. A terepi tapasztalatok az adriai sallangvirág, a kislevelű nőszőfű (Epipactis microphylla) és különösen a méhbangó gyakoribb vagy új megjelenéseit jelzik. A méhbangó északi irányú terjedését független európai adatok is igazolják; az adriai sallangvirág számára a 2026-os modell jelentős potenciális területnyereséget mutat, de a jövőbeni alkalmasság minősége csökkenhet, és a megporzók, a gombák, illetve az élőhelykezelés továbbra is korlátozhatják. Az eredetileg mediterrán Robert-sallangvirág (Himantoglossum robertianum) északi terjedése jól nyomon követhető: Franciaországban már az északi országrészben is megjelent, Németországban 2008-ban, a hollandiai Noordwijk dűnéin 2020-ban találták meg, és Belgiumból is jelzik előfordulását. Nagy-Britanniából két újabb előfordulását közölték.

Egyes balkáni–mediterrán fajok, például a sarkantyús sallangvirág (Himantoglossum calcaratum) és a Bertoloni-bangó (Ophrys bertolonii) hazai megtelepedése, illetve a majomkosbor további terjedése elképzelhető. A potenciális bevándorlás azonban nem ellensúlyozza automatikusan a lápok, hegyi rétek és hűvös erdők fajvesztését, mert az új fajok más ökológiai szerepet töltenek be és más élőhelyekhez kötődnek.

Mit jelent mindez a természetvédelem számára?

A legsürgősebb feladat Magyarországon a vízfüggő orchidea-élőhelyek hidrológiai stabilizálása. A kaszálás, legeltetés vagy cserjeirtás csak akkor hatékony, ha a gyökérzóna vízellátása és a lápi vízkémia is fennmarad. Követni kellene a talajnedvesség- és a mikroklíma változását és a vízvisszatartást nemcsak a lelőhelyen, hanem annak utánpótlási területén is meg kell tervezni. A vízelvezető árkok üzemrendjének módosítása, a táji mélyedések időszakos elárasztása és a vízkivételek korlátozása kulcsfontosságú lehet.

A vízfüggő erdei élőhelyek védelméhez az erdészeti beavatkozások tervezésének és végrehajtásának szoros, helyszíni természetvédelmi szakmai felügyelete is szükséges lenne. Hazai terepi tapasztalatok szerint még értékes, viszonylag háborítatlan patakvölgyeket is használnak közelítő- és anyagmozgatási útvonalként. A meder vagy a völgytalp hosszirányú gépi igénybevétele tömöríti és felsérti a talajt, közvetlenül pusztíthatja az aljnövényzetet, megváltoztathatja a lefolyást, és kaput nyithat a zavarástűrő, köztük inváziós fajok előtt. A patakvölgyeket ezért ki kellene zárni a nehézgépek rendszeres közlekedési útvonalai közül.

A patakvölgyek közvetlen szegélyén és a hozzájuk lefutó meredek, erózióérzékeny lejtőkön indokolt bolygatásmentes, folyamatos lombkoronát fenntartó védősávot kijelölni. A meredek völgyoldalakon végzett fakitermelés és faanyagmozgatás növelheti a gyors felszíni lefolyást és a hordalékterhelést, kis vízgyűjtőkön pedig hozzájárulhat a hirtelen lefolyási csúcsokhoz. A lombkorona megnyitása emellett melegebbé és szárazabbá teszi a völgyi mikroklímát. Ilyen helyeken a véghasználatszerű beavatkozást és a talaj nagyfokú bolygatását ki kellene zárni; legfeljebb folyamatos erdőborítást fenntartó, kíméletes módszerek fogadhatók el.

Második prioritás az egységes demográfiai monitoring. Nem elég a virágzó hajtásokat számolni: külön kell rögzíteni a vegetatív és generatív hajtásokat, valamint a termésképzést. A gombapartnerek és a fontos megporzók monitorozását legalább a legveszélyeztetettebb fajoknál a növényszámlálás mellé kell rendelni.

Harmadik prioritás a mikrorefúgiumok és a táji kapcsolatok védelme. Az északi kitettségű lejtők, szurdokok, forráskörnyékek, hűvös erdőszegélyek és megfelelően kezelt útbevágások kis területen is fenntarthatnak kedvezőbb mikroklímát. Ezeket nem szabad bolygatni vagy beerdősíteni, ugyanakkor az út menti állományokat a kaszálás időzítése, az útfelújítás és a vegyszerhasználat veszélyeztetheti. Az új, északabbra vagy magasabbra fekvő területek eléréséhez élőhelyi lépcsőkre és átjárható tájra van szükség; a védelmi prioritásoknak ezért a modellezett jövőbeni alkalmasságot is figyelembe kell venniük.

Végül a helyi alkalmazkodás nem helyettesíti az üvegházgáz-kibocsátás csökkentését. Vízvisszatartással, jobb kezeléssel és mikrorefúgiumokkal időt lehet nyerni, de a század második felére becsült élőhelyveszteség minden vizsgálatban nagyobb a magas kibocsátású forgatókönyvekben. A legsérülékenyebb fajoknál a mag- és gombabank, az ex situ szaporítás, a megerősítés vagy visszatelepítés is indokolt lehet, de csak a kiváltó hidrológiai és élőhelyi okok rendezését követően.

Összegzés

Nem az várható, hogy az európai orchideák egységesen észak felé “vándorolnak” vagy egyszerre eltűnnek. A valós kép mozaikos: egyes melegkedvelő és önmegporzó fajok terjedhetnek, miközben a lápok, hűvös erdők, hegyi rétek és kis, elszigetelt állományok fajai gyorsan veszíthetnek élőhelyükből. A legerősebb bizonyítékot a hosszú távú populációs adatok adják; a fajeloszlási modellek veszélyt jeleznek és segítik a tervezést, de a gombák, megporzók, vízviszonyok és tájhasználat nélkül nem tekinthetők szó szerinti jóslatnak.

Magyarországon a helyzet több régiónál súlyosabb lehet, mert a gyors melegedés és a növekvő párolgási igény egy már korábban lecsapolt, vízét gyorsan elvezető tájra rakódik rá. A vizes élőhelyek orchideáinál ezért a krónikus vízhiány a legközvetlenebb fenyegetés; a hegyvidéki és erdei fajoknál a hűvös-párás mikroklíma elvesztése, az élőhely- és erdőkezelés, valamint a biotikus kapcsolatok együtt befolyásolhatják a fennmaradást.

CsM , SJ & MVA

 

Irodalom

Boxriker M. et al. 2025: Almost nothing left to lose: Suitable habitat for glacial relicts strongly declines under future climate and land use scenarios. – Global Ecology and Conservation 59: e03541.

Charitonidou M. et al. 2021: An orchid in retrograde: Climate-driven range shift patterns of Ophrys helenae in Greece. – Plants 10: 470.

Charitonidou M. et al. 2022: ‘Fly to a safer north’: Distributional shifts of the orchid Ophrys insectifera L. due to climate change. – Biology 11: 497.

Charitonidou M. et al. 2025: Analyzing patterns of change in the orchid flora of Britain and Ireland with correlated environmental variability. – Frontiers in Ecology and Evolution 13: 1646994.

Evans A. et al. 2020: Impact of climate change on the distribution of four closely related Orchis (Orchidaceae) species. – Diversity 12: 312.

Fekete R. et al. 2023: North-facing roadside slopes: Anthropogenic climate microrefugia for orchids. – Global Ecology and Conservation 47: e02642.

Ferreiro-Lera G. B. et al. 2026: Forecasting habitat shifts in Euro-Mediterranean orchids protected under Directive 92/43/EEC. – Diversity 18: 287.

Friedlingstein P. et al. 2025: Global Carbon Budget 2024. – Earth System Science Data 17: 965–1039.

Geppert C. et al. 2020: Consistent population declines but idiosyncratic range shifts in Alpine orchids under global change. – Nature Communications 11: 5835.

IPCC 2021: Climate Change 2021: The Physical Science Basis. Contribution of Working Group I to the Sixth Assessment Report of the Intergovernmental Panel on Climate Change. – Cambridge University Press, Cambridge–New York.

Kalmár T. & Pongrácz R. 2026: Exploring RegCM model sensitivity to arid conditions in Hungary: a case study of the extreme dry year of 2011. – Climate Dynamics 64: 237.

Király G. (ed.) 2007: Vörös Lista. A magyarországi edényes flóra veszélyeztetett fajai. Red list of the vascular flora of Hungary. – Saját kiadás, Sopron, 73 pp.

Kolanowska M. & Jakubska-Busse A. 2020: Is the lady’s-slipper orchid (Cypripedium calceolus) likely to shortly become extinct in Europe? Insights based on ecological niche modelling. – PLoS ONE 15: e0228420.

Kolanowska M. 2021: The future of a montane orchid species and the impact of climate change on the distribution of its pollinators and magnet species. – Global Ecology and Conservation 32: e01939.

Kolanowska M. 2023: Loss of fungal symbionts and changes in pollinator availability caused by climate change will affect the distribution and survival chances of myco-heterotrophic orchid species. – Scientific Reports 13: 6848.

Kozma Z. et al. 2023: Supposed effects of wetland restoration on hydrological conditions and the provisioning ecosystem services—A model-based case study at a Hungarian lowland catchment. – Sustainability 15: 11700.

Kreutz C. A. J. & Zuyderduyn J. C. 2021: Hyacintorchis (Himantoglossum robertianum), een nieuwe orchideeënsoort voor Nederland. – Gorteria 43: 70–88.

Kull T. et al. 2016: Factors influencing IUCN threat levels to orchids across Europe on the basis of national red lists. – Ecology and Evolution 6: 6245–6265.

Molnár A. V. et al. 2012: Pollination mode predicts phenological response to climate change in terrestrial orchids: A case study from central Europe. – Journal of Ecology 100: 1141–1152.

Naczk A. M. et al. 2025: Climate change-driven northward expansion of the Mediterranean orchid Ophrys apifera from genetic and ecological perspectives. – Scientific Reports 15: 29634.

Nepote Valentin D. et al. 2025: Impact of climate and land use change on the distribution of orchids in Estonia. – Plant Ecology 226: 831–844.

Pfeifer M. et al. 2006: Long-term demographic fluctuations in an orchid species driven by weather: Implications for conservation planning. – Journal of Applied Ecology 43: 313–324.

Pongrácz R. et al. 2013: Analysis of projected changes in occurrence of heat waves in Hungary. – Advances in Geosciences 35: 115–122.

Rousi E. et al. 2022: Accelerated western European heatwave trends linked to more-persistent double jets over Eurasia. – Nature Communications 13: 3851.

Royal Botanic Gardens, Kew 2026: Himantoglossum robertianum (Loisel.) P. Delforge. – Plants of the World Online, Kew.

Simon S. et al. 2023: Wetland management in recharge regions of regional groundwater flow systems with water shortage, Nyírség Region, Hungary. – Water 15: 3589.

Szanyi J. et al. 2026: Assessment of changes in groundwater resources due to climate change for the purpose of sustainable water management in Hungary. – Water 18: 724.

Szilágyi J. & Vörösmarty C. J. 1997: Modelling unconfined aquifer level reductions in the area between the Danube and Tisza rivers in Hungary. – Journal of Hydrology and Hydromechanics 45(5): 328–347.

Tölgyesi Cs. et al.  2021: A homokfásítás alkonya és az ártérfásítás hajnala. – Természetvédelmi Közlemények 27: 126–144.

Tsiftsis S. & Djordjević V. 2020: Modelling sexually deceptive orchid species distributions under future climates: The importance of plant–pollinator interactions. – Scientific Reports 10: 10623.

Tsiftsis S. et al. 2024: Predictions of species distributions based only on models estimating future climate change are not reliable. – Scientific Reports 14: 25778.

Vautard R. et al. 2023: Heat extremes in Western Europe increasing faster than simulated due to atmospheric circulation trends. – Nature Communications 14: 6803.

Vincent C. et al. 2019: Climate and land-use changes reshuffle politically weighted priority areas of mountain biodiversity. – Global Ecology and Conservation 17: e00589.

Vogt-Schilb H. et al. 2015: Recent declines and range changes of orchids in Western Europe (France, Belgium and Luxembourg). – Biological Conservation 190: 133–141.

Vögtlin J. 2008: Himantoglossum robertianum (Loisel.) Delforge am Isteiner Klotz. – Berichte der Botanischen Arbeitsgemeinschaft Südwestdeutschland 5: 128–130.

WMO & C3S 2026: European State of the Climate 2025. – World Meteorological Organization and Copernicus Climate Change Service, Geneva–Bonn.

 

Egy könyvajándékozás margójára

Pár éve óta Somogyi Péter Brain-díjas oxfordi neurobiológus professzor, műkedvelő ornitológus-természetbúvár néha email-en küld néhányat mediterrán és hazai orchideákról és más növényekről készített fényképeiből, azonosítás céljából. Leányfalusi kertjében óvja, dédelgeti az ott megtelepedett és szaporodóban lévő bíboros kosborokat. Idén nyárig 149 növényfajt azonosított a kertjében, köztük az az áprilisban egyetlen virágzó példányban felbukkant sápadt kosbort!

Tetszett Neki a Magyarország védett hajtásos növényei című könyvünk, amiből egy példányt az oxfordi díszdoktorrá avatását követően Karikó Katalinnak adott.

Megtisztelő, hogy Péter a mi könyvünket választotta ajándékul…

Columbo: Az árvalányhaj vallomása

1997 júniusának végén Budapest felett sűrű párában állt a levegő. Dr. Kőváry Viktor irodájának ablakából látni lehetett a Dunát, az asztaláról pedig egy másik tájat: a Kőváry Technológiai Park makettjét.

Fehér üzemcsarnokok, széles bekötőút és egy szabályos, kék víztározó sorakozott rajta. A valóságban a tó helyén láprét feküdt, az út alatt pedig homoki gyep hullámzott.

Honti Ábel egy kopott térképet terített a makett mellé.

– Ez a keskeny földsáv a családomé – mutatott rá. – Öt hektár. Nem sok, csak éppen itt vezetné át az utat és a vízelvezető árkot.

– Nem elvenni akarjuk – felelte Kőváry. – Megvásároljuk. A forgalmi érték tizenkétszereséért.

– És az árokkal levezetik a vizet a láprétről.

– A beruházási terület víztelenítése műszaki követelmény.

– A láp szempontjából pedig halálos ítélet.

Kőváry ötvenöt éves volt, őszülő, gondosan nyírt hajjal. Eredeti végzettsége szerint jogász volt, de ezt ritkán emlegette. Nem szerette a címkéket, kivéve azokat, amelyek az ő nevét viselték.

Családja a régi rendszerben sem tartozott a vesztesek közé. Apja a megyei tanács jogásza, nagyapja a járási pártbizottság megbízható embere volt. Kőváry ezt nem tekintette különösebb örökségnek. A kapcsolatok szerinte olyanok voltak, mint a termőföld: az használta őket, aki tudta, mire valók.

Honti elővett két herbáriumi lapot és néhány fényképet.

– A mélyedés láp. Az új természetvédelmi törvény erejénél fogva akkor is védett, ha maga még nem rajzoltatta rá a beruházási térképre. A homokháton megtaláltam tizenkét védett növényfajt, például a homoki árvalányhajat és a kései szegfűt. Hétfőn beadom a teljes dokumentációt.

Kőváry végignézett a papírokon.

– Ön egy vitatható szakvéleményt tényként közöl. Egy növény előfordulása adat. Nem határozat. A kettő között hatósági eljárás, szakértői felülvizsgálat és jogorvoslat van.

– A láp akkor is láp, ha nincs rajta pecsét.

– Ez költői megállapítás.

– Botanikai.

Kőváry hátradőlt.

– Úgy tudom, még nem védte meg a disszertációját.

– Nem. Attól az árvalányhaj még felismerhető.

Honti dolgozatának címe olyan volt, amelyet az újságírók rendszerint mosolyogva olvastak fel: A Duna–Tisza közi árvalányhajfajok termésmorfológiai elkülönítése és terjedési stratégiái. Öt éve mérte a toklászokat, vizsgálta a szálkák csavarodását, és közben annyit keresett, amennyit Kőváry egy jobb vacsorán borravalóként hagyott ott.

Kőváry az adásvételi szerződés tervezetére tette a kezét.

– Az édesanyja már elfogadná az ajánlatot.

– Anyám hetvenkét éves, és maguk három hónapja járnak a nyakára.

– Ő reálisabban ítéli meg a helyzetet.

– Ő fél maguktól.

– A tulajdonostársak közötti nézeteltérés nem róható fel a vevőnek.

Honti összehajtotta a térképet.

– A nagyapám nem lépett be a téeszbe – mondta. – Bevitték. Ezt a darabot kaptuk vissza abból, ami az övé volt. Nem azért tartottuk meg, hogy most maga vezesse át rajta a szennyvizet.

– A történelem nem keletkeztet visszamenőleges vétójogot.

– Nekünk nincs szükségünk visszamenőlegesre. A mostani is elég.

Honti a hóna alá vette az iratokat.

– Hétfő reggel beadom a jelentést, és kezdeményezem a gyep ideiglenes védelmét. Utána nem lesz út, nem lesz árok, és nem lesz technológiai park sem.

Amikor az ajtó becsukódott mögötte, Kőváry sokáig nézte a makettet.

A beruházás mögött külföldi hitel, három minisztériumi ígéret és több százmillió forintnyi előkészítő költség állt. Ha a terület természetvédelmi státusza vitatottá válik, a bank felfüggeszti a folyósítást. Ha pedig Honti dokumentációját elfogadják, az ipari parkból nem marad más, csak egy drága műanyag makett.

Kőváry elővette pénteki programját. Este fél héttől élő televíziós gazdasági vitaműsorban szerepelt. A meghívón ott állt az adás pontos kezdete és vége.

Ezután felhívta a titkárnőjét.

– Honti úr pénteken érkezik vissza Debrecenből?

– Igen. Azt mondta, négyre itt lesz.

– Készítse elő ismét a szerződést. Ezúttal szeretném személyesen kivinni a területre.

Kőváry lassan visszatette a televíziós meghívót az asztalra.

Pénteken délután Honti megérkezett a debreceni botanikai konferenciáról. A Nyugati pályaudvarról egyenesen a  tisztítóba ment, ohol átvette egyetlen valamirevaló vászonkabátját. Még nála volt a konferencia emblémájával ellátott vászontáska, amikor belépett Kőváry irodaházába.

Kőváry barátságosan fogadta.

– Átgondoltam, amit mondott – közölte. – Hajlandó vagyok módosítani a nyomvonalat. De előbb mutassa meg pontosan azt az állományt.

Honti gyanakodva nézett rá.

– Most?

– Ha valóban olyan értékes, mint állítja, nincs vesztegetni való időnk.

A fekete Mercedes a mélygarázs kijáratán át hagyta el az épületet, ezért a portás nem látta, hogy Honti is benne ül.

A Kerekhalmi-dűlő Budapesttől délkeletre feküdt, egy kis község határában, ott, ahol a száraz homokhát néhány lépés alatt nedves kaszálórétbe hajlott. A Kőváry vállalat által felvásárolt területet drótkerítés övezte. A Honti család keskeny földsávja úgy vágott keresztül rajta, mint egy rossz helyen maradt vonal a tervrajzon.

Kőváry saját kulcsával nyitotta ki a kaput.

Honti a homokháton letérdelt egy fűcsomó mellé. A hosszú, tollas szálkák a késő délutáni fényben ezüstösen hajladoztak.

– Stipa borysthenica – mondta. – Homoki árvalányhaj. Az út pontosan ezen az állományon menne át. Az árok pedig ott lecsapolná lápmedencét.

Kőváry a makettről ismert tájat nézte.

– Mennyi kellene ahhoz, hogy hétfőn ne adja be a jelentést?

– Maga még mindig azt hiszi, hogy az árat nem találtuk el.

– Mindennek van ára.

– A kipusztult növénynek nincs. Annak már csak neve van.

Kőváry visszament a Mercedeshez, és kinyitotta a csomagtartót. Mintha valamilyen iratot keresne, félrehajtotta a szürke takarót, majd kivette a kerékkulcsot.

Honti a láp felé nézett, amikor Kőváry mögé lépett.

Az első ütés után a fiatal botanikus az árvalányhaj közé zuhant. A tollas termések beleakadtak a kabátja hátába és az ujjába. Az egyik hegyes szemtermés a szöveten keresztül a bőrébe fúródott.

Kőváry megvárta, amíg a mozgás abbamarad.

Ezután kivette Honti táskájából a jelentést, a térképeket és a floppylemezt. A holttestet a csomagtartóba emelte, majd gondosan visszahajtotta rá a takarót.

Budapesten Honti intézeti szobájának hátsó bejáratát annak kulcsával nyitotta ki. A testet az íróasztal mellé fektette. A radiátor szelepét teljesen kinyitotta, és bekapcsolta a sarokban álló elektromos hősugárzót. A felmelegített helyiségben a holttest lassabban hűlt ki.

Negyven perccel később Kőváry már a televízió sminkszobájában ült.

Az élő műsorban a beruházások kiszámíthatóságáról, a tulajdon biztonságáról és Magyarország jövőjéről beszélt.

Honti Ábelt este tíz után találta meg a takarítónő. A helyszíni orvos a test hőmérsékletéből kiindulva előzetesen nyolc és tíz óra közé tette a halál időpontját.

Kőváry akkor élő adásban ült egy televíziós stúdióban.

Másnap egy gyűrött ballonkabátos amerikai rendőrtist érkezett Ferihegyre. Az egyik kezében kopott bőrönddel, a másikban egy cédulával, amelyre három magyar nevet írtak fel.

Balogh főhadnagynak kellett volna elvinnie távoli rokonaihoz. A rendőrségi rádió azonban útközben megszólalt, és Baloghot visszarendelték Honti intézetébe.

– Maradhat a kocsiban – mondta a főhadnagy.

– Természetesen – felelte Columbo.

Öt perccel később már a halott botanikus szobájában állt.

– Ezek szerint magyar rokonokat keres? – kérdezte Balogh lemondóan.

– A feleségem kutatta ki őket. Apámék még Galambosok voltak. Taliándörögdről, Veszprém megyéből. A családban úgy mesélték, olasz eredetűek, és Amerikában ezért lett a Galambosból Columbo. Hogy ki fordította le, azt már senki sem tudja. Anyámék Olaszliszkáról valók. A szüleimet állítólag valami szüreti bálon mutatták be egymásnak, mert valaki azt hitte, mindketten olaszok. Arra már senki sem emlékszik, hogy pontosan hogy történt, csak arra, hogy egyikük sem beszélt olaszul. Tudja, főhadnagy úr, ezek szerint én is magyar vagyok. Bár nálunk a családban mindenki olasznak mondja magát. Most már késő volna változtatni.

Columbo megállt a hősugárzó előtt.

– Júniusban használják ezt?

– Honti fázós lehetett – mondta az egyik rendőr.

Columbo lehajolt az ablakpárkányon álló páfrányhoz. A hősugárzó felőli levelek összepöndörödtek, a cserépnek azon az oldalán pedig kiszáradt a föld.

– A páfrány viszont nem volt fázós.

Az asztalon Honti iratai között feltűnő rend uralkodott. A dűlőről készült mappa azonban üres volt.

– Honti édesanyja szerint a fia hétfőn valamilyen jelentést akart beadni – mondta Balogh. – De nem találjuk.

– Talán még nem írta meg.

– Az anyja látta kinyomatva.

Columbo a nyitott fiókokat nézte.

– A gyilkos pénzt nem vitt el, órát nem vitt el, még ezt a fényképezőgépet sem. Csak egy olyan jelentést, amely állítólag még nem létezett.

A boncoláskor Honti kabátjáról tizenegy különös növényi képletet gyűjtöttek össze. Hosszú, tollas szálkájuk összecsavarodott a vászonszálak között. Kettő a kabát hátába mélyen befúródott.

Columbo megmutatta az egyiket Szabó Éva botanikusnak.

– Mag?

– Köznyelven mondhatjuk annak – felelte a nő. – Pontosabban a szemtermés a toklásszal, annak hegyes kalluszával és hosszú szálkájával együtt: ez a terjedési egység. Homoki árvalányhaj. Stipa borysthenica.

– Bele tud akadni egy kabátba?

– Igen. A szálka nedvességváltozásra csavarodik, és segíti a termés talajba fúródását. Nem kifejezetten ruházatra specializálódott, de a hegyes, szőrözött képlet könnyen megül a durvább szövetben. Ezek közül néhány nem egyszerűen ráhullott a kabátra. Akkor került bele, amikor Honti a növényeken feküdt vagy végighúzták rajtuk.

– És meg tudja mondani, hol történt?

– A fajt igen, az egyes termést nem. Árvalányhaj több homoki gyepben él. Növényi nyomból csak annyit szabad állítani, amennyit valóban bizonyít.

Columbo elégedetten bólintott.

– Doktornő, egyszer már volt dolgom mérges szömörcével. Az is egy mikroszkóp környékén mondott többet a kelleténél.

Dr. Kőváry Viktor készségesen fogadta Columbót. Úgy beszélt vele, mint egy kissé zavaros külföldi vendéggel, akit udvariatlanság volna kidobni.

– Honti úr valóban járt nálam – mondta. – Négy óra után érkezett, fél öt körül távozott. Zaklatott volt. A tervezett beruházást személyes ügyének tekintette, mivel a nyomvonal érintette a családja földjét.

– Maga pedig meg akarta vásárolni.

– Korrekt ajánlatot tettünk. Az édesanyja elfogadta volna, Honti úr azonban indokolatlanul elzárkózott.

– És maga fél öt után végig itt maradt?

– Háromnegyed hatig. Utána a televízióba mentem. Ennek időpontja és a jelenlétem ténye objektíven igazolható.

– Nagyon jó alibi – mondta Columbo. – Az ember ritkán lát ilyen jót.

Kőváry halványan elmosolyodott.

Columbo már az ajtónál járt, amikor visszafordult.

– Csak még valami. Honti úr kabátján árvalányhajat találtunk.

– Botanikus volt. Növényekkel foglalkozott.

– Persze. Én rendőr vagyok, még sincs bilincs a kabátomon. Bár a feleségem szerint néha az volna a legegyszerűbb.

Kőváry mosolya eltűnt.

– Ha jól értem, hadnagy, ön egy gyakori szakmai érintkezésből kíván büntetőjogi következtetést levonni. A növényi maradvány jelenléte önmagában nem határozza meg sem a helyet, sem az időpontot, sem az elkövető személyét.

– Pontosan ezt mondta a botanikus szakértő is – felelte Columbo elismerően. – Majdnem ugyanezekkel a szavakkal.

– Akkor ebben legalább egyetértünk.

– Igen, uram. Ezért keresem a többi dolgot.

Columbo ismét elindult, majd még egyszer megtorpant.

– A jelentésről tudott?

– Honti állítólag sok mindent tervezett.

– Nem kérdeztem, mit tervezett. Azt kérdeztem, tudott-e a jelentésről.

Kőváry néhány másodpercig hallgatott.

– Megemlítette.

– Értem. Akkor mégis létezett.

A kabát zsebében megtalálták a tisztító céduláját. Honti pénteken délután három óra huszonkét perckor vette át. A tisztító tulajdonosa emlékezett rá, mert Honti közvetlenül a vasútállomásról érkezett, és még nála volt a konferencia jelzésével ellátott táska.

Negyven perccel később már az Ön irodaházának portáján írták be a nevét.

A tisztítás és az irodába érkezés között nem juthatott el a Kerekhalmi-dűlőre. A termések tehát csak azután kerülhettek a kabátjára, hogy találkozott Önnel.

Az üzletember erre is készen állt.

– Honti fél ötkor távozott. Hogy utána hová ment, arról nincs tudomásom. A bizonyítási kötelezettséget nem lehet azzal megfordítani, hogy ön nem ismeri az útvonalát.

– Igaza van – mondta Columbo. – Ez zavart engem is.

A hadnagy még aznap kiment a Kerekhalmi-dűlőre. Sokáig forgatta ujjai között az egyik tollas szálkát, majd megnézte a kerítést és a vaskaput.

– Hontinak nem volt kulcsa – mondta Balogh. – Kőváry két héttel korábban lecseréltette a zárat.

– Ez itt Honti földje, nem?

– Az övé és az anyjáé. De csak a Kőváry-területen át lehet gépkocsival megközelíteni. A kapu ahhoz tartozik.

– Tehát Honti a saját földjére nem tudott bejutni.

– Gyalog be tudott volna.

– Frissen tisztított kabátban és táskával?

– Lehetett nagyon elszánt.

Columbo azonban nem a kerítést nézte, hanem a kiszáradt homokban maradt széles keréknyomokat.

Később felkereste Honti édesanyját. Az idős asszony egy borítékot tett elé. Kőváry vállalatának vételi ajánlata volt benne.

– Ábel nem engedte, hogy aláírjam – mondta. – Azt mondta, egyszer már elvették ezt a földet a családtól.

– Kőváry úr mikor kereste meg utoljára?

– Tegnap reggel. Ábel halála után alig tíz órával. Azt mondta, most már csak én vagyok a tulajdonos, és jobb volna gyorsan lezárni az ügyet.

Columbo megvakarta a homlokát.

– Nagyon gyors ember.

– Azt mondta, az üzletben a bizonytalanság a legdrágább.

– Ebben biztosan igaza van.

Másnap Columbo megjelent Kőváry mélygarázsában.

– Gyönyörű autó – mondta. – Az enyémmel mindig van valami baj. Ha egyszer nem zörög, a feleségem azt hiszi, leállt.

– Segíthetek valamiben?

– Csak azt akartam kérdezni, mikor takarították ki.

Kőváry tekintete egy pillanatra a csomagtartóra siklott.

– Rendszeresen tisztítják. Ennek aligha van jelentősége.

– Valószínűleg nincs.

Columbo távozott, majd alig egy perc múlva ismét visszadugta a fejét az ajtón.

– Bocsánat, még valami. A pénteki tisztításról van számla?

Volt. A Mercedest a gyilkosság reggelén kívül-belül kitakarították. A munkalap szerint a csomagtartó kárpitját is kiporszívózták.

Balogh engedélyt szerzett az autó átvizsgálására. A pótkerék mélyedésében, a kárpit pereme alatt két árvalányhajtermést találtak. Az egyikek megszáradt vér és a Honti kabátjából származó vászonszál maradt.

A laboratóriumi vizsgálat a vért Hontihoz kötötte.

Kőváry az irodájában várta Columbót. Már nem kínálta hellyel.

– A növényi maradvány származhatott egy korábbi helyszíni szemléről – mondta. – Honti pedig utazhatott az autóban életében is. Az anyagmaradványok együttes jelenléte nem bizonyítja, hogy mikor és milyen körülmények között kerültek oda.

– Ez igaz – mondta Columbo. – Egy árvalányhajtermés nem mondja meg, mikor akadt bele egy kabátba. Egy másik pedig nem mondja meg, mikor került egy csomagtartóba.

Kőváry arca kissé engedett.

– Akkor nincs miről beszélnünk.

– Csakhogy mindkettőt kitisztították.

Columbo letette elé a két számlát.

– Honti kabátját délután három huszonkettőkor adták vissza tisztán. A maga csomagtartóját aznap délelőtt tizenegy húszkor porszívózták ki. Honti négykor belépett ebbe az épületbe. Maguk szerint fél ötkor egyedül távozott. A kabát és a csomagtartó azonban ugyanazt az utat járta be ezután: átmentek az árvalányhajason.

– Ez feltételezés.

– Az volt. Aztán újra megvizsgáltuk a halál időpontját. A hősugárzó miatt a test lassabban hűlt ki. Honti nem este nyolc után halt meg, hanem valószínűleg öt óra körül. Akkor, amikor magának még nem volt televíziós alibije.

Kőváry az ablakhoz lépett.

– Közvetett bizonyítékok láncolatáról beszél. Minden egyes elemre létezik más magyarázat.

– Igen, uram. Csak mindegyikhez más történet kell. Az egyikben Honti tiszta kabátban és táskával átmászik egy lezárt kapun. A másikban a vére magától bekerül egy frissen takarított csomagtartóba. A harmadikban júniusban bekapcsolja a hősugárzót, aztán hagyja kiszáradni a páfrányát. A negyedikben eltűnik az a jelentés, amelyről maga először azt mondta, talán nem is létezett.

Columbo elővette a hosszú, fehér szálkát tartalmazó papírtasakot. – Maga azt mondta, egy növényi maradvány nem határozza meg a helyet, az időt és az elkövetőt. Igaza volt. Ezért kellett kettő, két tisztítási számla, egy kis vér és egy nagyon szomjas páfrány.

Balogh főhadnagy ekkor belépett az ajtón.

Kőváry mozdulatlanul állt. Végignézett a folyón, a maketten és a fehér üzemcsarnokokon, amelyek már sohasem épültek fel.

– A terjedési egységet diaszpórának nevezik – mondta halkan.

Columbo bólintott.

– Tudja, ezt Honti úr dolgozatában is olvastam. Azt mondták, teljesen haszontalan témát választott.

A folyosón Balogh megkérdezte:

– Most már elindulhatunk Taliándörögdre?

– Feltétlenül. A feleségem azt kérte, vigyek neki árvalányhajat.

– Az védett növény, hadnagy úr.

Columbo gondosan visszatette a bizonyítékot a papírtasakba.

– Akkor inkább lefényképezem. Nekem elhiheti: jobb nem hazavinni olyan növényt, amelyik később kérdéseket tesz fel.