Előadás: Alfred Russel Wallace a természet védelméről

Megtekinthető Youtube-on az Alfred Russel Wallace a természetvédelméről című előadásom.

Alfred Russel Wallace (1823–1913) Charles Darwintól függetlenül felismerte a természetes szelekció szerepét, de az élővilág kutatása mellett társadalmi kérdésekkel is foglalkozott. Az iparosodás és a gyarmati terjeszkedés korában sokan a természetet elsősorban kiaknázható erőforrásnak tekintették. Wallace írásaiban ugyanakkor megjelent a fajok megismerésének és megőrzésének igénye, az utódaink iránti felelősség, valamint a talaj és a levegő védelme. Ebben az előadásban én leszek Wallace magyar hangja. A következő idézetek azt mutatják meg, hogyan kapcsolta össze a természet állapotát az emberek életkörülményeivel és a társadalom erkölcsi felelősségével.

További olvasnivaló.

Alfred Russel Wallace a természet védelméről

Alfred Russel Wallace (1823–1913) brit természettudós Charles Darwintól függetlenül ismerte fel a természetes szelekció szerepét. Az élővilág kutatása mellett társadalmi kérdésekkel is foglalkozott. Az iparosodás és a gyarmati terjeszkedés korában sokan elsősorban kiaknázható erőforrásként tekintettek a természetre. Wallace írásaiban ugyanakkor megjelent a fajok megismerésének és megőrzésének igénye, az utódaink iránti felelősség, valamint a talaj és a levegő védelme. Műveiből válogatott idézeteinek magyar fordításai megmutatják, hogyan kapcsolta össze a természet állapotát az emberek életkörülményeivel és a társadalom erkölcsi felelősségével.

Wallace a trópusi élővilág megismerésének egyik kiemelkedő gyűjtője volt. Délkelet-ázsiai expedícióiról saját összesítése szerint több mint 125 ezer állatpéldány jutott el Európába, köztük 83 200 bogár és 8050 madár. A példányok egy részét Wallace, sok másikat további kutatók vizsgálták meg és írták le új fajként. Gyűjteménye így a tudományos ismeretek bővülésének alapjául szolgált. Könyvei és tanulmányai a fajok elterjedéséről és rokonságáról is új kérdéseket vetettek fel.

Wallace növényeket is gyűjtött és tanulmányozott. Az Amazonas vidékének pálmáiról és felhasználásukról írt könyvében Wallace (1853) saját rajzai és megfigyelései mellett a helyi emberek növényismeretére is támaszkodott. Borneóról szóló beszámolójában pedig Wallace (1869) ezt írta: „A Nepenthes nemzetségbe tartozó csodálatos kancsókás növények itt érik el legnagyobb fejlettségüket.”

A fajok megismerését Wallace (1863) a Föld történetének megértéséhez kapcsolta: „A […] természettudós […] soha nem nyugszik, amíg bármely élőlény szülőföldje, földrajzi elterjedése és változatossága tökéletlenül ismert. Úgy tekint minden állat- és növényfajra, mint az egyes betűkre, amelyekből Földünk történetének egy-egy kötete áll; és ahogyan néhány elveszett betű értelmezhetetlenné tesz egy mondatot, úgy az élet számos formájának kihalása szükségszerűen elhomályosítja a múlt e felbecsülhetetlen értékű feljegyzését. Ezért a kormányoknak és a tudományos intézményeknek haladéktalanul biztosítaniuk kell, hogy a lehető legtökéletesebb gyűjteményeket hozzák létre a természettudomány minden ágában, és azok múzeumokban tanulmányozásra rendelkezésre álljanak.”

Ugyanebben az írásban az utókor ítéletét is felidézi: „Ha ez nem történik meg, a jövő korok minden bizonnyal úgy tekintenek majd ránk vissza, mint egy olyan népre, amely annyira elmerült a gazdagság hajszolásában, hogy vak volt a magasabb szempontok iránt. Azzal fognak vádolni bennünket, hogy bűnös módon hagytuk elpusztulni a teremtés néhány olyan feljegyzését, amelyek megőrzése a mi hatáskörünkben állt […].” Wallace itt a fajok megismerésének és megőrzésének elmulasztásáról beszél. Az élővilághoz fűződő vallásos tiszteletet is számonkéri azokon, akik közönyösen szemlélik a pusztulását. Felvetése ma is érthető: hogyan bánunk azzal, amit a következő nemzedékek már nem tudnak visszaszerezni?

A csodálatos század című könyvében (1898) az erdők pusztítása mellett az ásványi erőforrások kimerítését is bírálta. Gondolatának kulcsmondata így hangzik: „kötelességeink vannak az utókorral szemben, és nincs jogunk szükségtelenül csökkenteni azokat a természeti termékeket, amelyeket nem lehet reprodukálni.” A hangsúly a pótlás lehetőségén és időigényén van. Az ásványi nyersanyagok geológiai idő alatt alakultak ki, egy idős erdő pedig kivágása után hosszú ideig nem nyújtja ugyanazt az élőhelyet. Wallace azt kérdezi, mennyi természeti értéket használhatunk el úgy, hogy közben a későbbi nemzedékek lehetőségeit is figyelembe vesszük.

A növényzet eltávolításának következményeit (1878) a talajpusztulás példáján is bemutatta: „a trópusi, sőt a déli mérsékelt égövi országokban az esőzések időszakosak, és gyakran rövidek és hevesek; és amikor az erdőket kiirtják, az esőzések hamarosan lemossák a talajt, és így néhány év alatt elpusztítják azt a termékenységet, amely évszázadok alatt alakult ki.” A növénytakaró, az avar és a gyökérzet a talaj védelmében is szerepet játszik. Az erdőirtás az egész termőhelyet átalakíthatja. A lemosódott termőtalaj pótlása igen lassú folyamat, ezért a növénytakaró megőrzésével a későbbi gazdálkodás feltételeit is védjük.

A talaj termékenységéről (1885) egy szokatlan kérdést tett fel: „Milyen szót használunk, amikor a legjobb és leggazdagabb, romlatlan földet akarjuk megnevezni? Úgy hívjuk, hogy »szűzföld« (virgin soil) – a természetes állapotában lévő talaj. Milyen gyakran hallunk arról, hogy milyen nehézségekbe ütköznek földműveseink, akik Anglia kimerült talajával versenyeznek Amerika »szűzföldjével«!” Ezzel a természetben kialakult termékenység értékére hívta fel a figyelmet. Gondolatát a földbirtoklással foglalkozó Land Nationalisation Society előtt tartott elnöki beszédében fejtette ki. A talaj élő rendszere és a rajta fejlődő, illetve azt létrehozó növényzet olyan adottság, amelynek fenntartását a gazdálkodás során is figyelembe kell vennünk.

A gyarmati uralom viszonyairól (1906) a következőket írta, korabeli szóhasználattal: „az biztos, hogy egy olyan módszer, amely elismeri, hogy a színes bőrűek alapvetően ugyanolyan természetű emberek, mint mi, és […] azáltal, hogy legalább néhány elemi emberi és állampolgári jogot biztosít számukra, nagyobb valószínűséggel vezet e nehéz probléma kielégítő megoldásához, mint a megvető felsőbbrendűség és minden politikai és társadalmi igény tagadásának rendszere, amely eddig oly nagyrészt uralkodott.” Ha elfogadjuk, hogy az emberek – különösen a természeti népek tagjai – a természet részei, akkor a természetvédelem tágabb értelmezésébe az emberi méltóság és a jogok védelme is beletartozik.

Személyes tapasztalataira hivatkozva  (1906) is bírálta az európai felsőbbrendűség szemléletét. Az idézet szóhasználata a saját korát tükrözi: „Közel tizenkét éven át többnyire civilizálatlan vagy teljesen vad népek között […] éltem, és meggyőződtem, hogy mindannyian jó tulajdonságokkal rendelkeznek, némelyikük igen figyelemre méltó mértékben, és hogy az emberiség minden nagy jellemzőjében csodálatosan hasonlítanak hozzánk. Számos független és elfogulatlan megfigyelő szerint egyesek mind fizikailag, mind erkölcsileg, mind szellemileg egyenrangúak velünk, ha ugyan nem múlnak felül bennünket […].” A későbbi sorokban a gyarmati beavatkozás ártalmait is számonkéri. Az idézet az emberi hasonlóságot és méltóságot hangsúlyozza, miközben a kor paternalista gondolkodása is jelen van benne.

A gyűjtőmunka mögött álló emberek közül érdemes kiemelni Alit, Wallace maláj munkatársát. 1855 és 1862 között több útján segítette, madarakat gyűjtött és preparált. A Semioptera wallacii nevű paradicsommadár első példányát is ő találta meg. A faj Wallace nevét viseli, a felfedezéshez azonban Ali munkája vezetett. Ez jól mutatja, hogy a természettudományos kutatás eredményei mögött helyi munkatársak tudása és gyakorlata is áll.

Az erőforrások pazarlását a társadalmi igazságtalansággal is összekapcsolta (1898). Az alábbi részlet a kőolaj korabeli világítási felhasználásáról szól: „Amit a kőolaj biztosít, kétségtelenül jó dolog; de másodrendű: kényelem, nem pedig szükséglet; és valóban nincs a helyén, amíg mindenki nem jut bőséges élelemhez, ruházathoz, meleghez, lakáshoz, tiszta levegőhöz és vízhez, amelyek az élet feltétlenül szükséges kellékei, de amelyeket modern civilizációnk körülményei között emberek milliói, önhibájukon kívül, nem tudnak megszerezni.” Ez korának gazdaságára vonatkozó értékítélet. Wallace kérdése az, hogy a természeti javak felhasználása kinek az életét javítja. A tiszta víz és levegő elérhetőségét az alapvető emberi szükségletek között említi.

Az aranylázat a társadalmi és környezeti károk példájaként tárgyalta (1898). A táj átalakulásáról ezt írta: „A gazdagság utáni rohanás mindenütt a föld és a természet szépségének romlásához is vezetett azáltal, hogy a felszínt szeméthegyekkel borították be, hogy a gazdag alföldeket elárasztották a bányászat által termelt meddő iszappal; és hogy a bányászok nagy igénye az állati eredetű táplálék iránt a természetes legelők leromlásához vezetett […].” A bányászat hatása így a kitermelés helyén túl is jelentkezhetett. A meddő, az iszap és a megnövekedett legeltetési igény a növényzetet és a termőhelyeket is érintette. Wallace a gazdasági nyereség mellett ezeket a következményeket is mérlegelte.

A városok levegőjéről erős társadalomkritikával írt (1903): „A hatalmas és egyre növekvő városok, a hatalmas, füstöt és mérgező gázokat okádó gyárvárosok, a zsúfolt lakások, ahol milliók kénytelenek a legszörnyűbb egészségtelen körülmények között élni, tanúi ennek a bűnös közönynek, ennek a hihetetlen vakmerőségnek és embertelenségnek.” Wallace itt a levegő szennyezését az emberek életkörülményeivel kapcsolja össze. Bírálja, hogy a tudományos és ipari fejlődés ellenére sokan egészségtelen környezetben élnek. A tiszta levegőhöz való hozzáférés a társadalom egészének ügye, és a környezeti károkat az elszenvedő emberek szempontjából is mérlegelni kell.

A természet védelmét erkölcsi kérdésként is megfogalmazta (1910): „A természet minden alkotására, legyen az élő vagy élettelen, úgy tekintsünk, mint ami bizonyos szentséggel van felruházva: használhatjuk, de nem élhetünk vissza vele, és soha nem pusztíthatjuk el vagy ronthatjuk el meggondolatlanul. Egy forrás vagy folyó beszennyezését, egy madár vagy állat kiirtását erkölcsi vétségként és társadalmi bűncselekményként kell kezelni […].” Az idézet folytatásában vallásos meggyőződésére is hivatkozik. A felelősség gondolata azonban világnézettől függetlenül megfontolható: a használat jogához a megőrzés kötelezettsége is társul. Ugyanez egy növényfajra, egy erdőre vagy egy ritka élőhelyre is alkalmazható.

Wallace számára a természet csodálatos volt, és az emberi megélhetés, valamint az öröm forrását jelentette. Kutatóként a fajok változatosságát tanulmányozta, később saját kertjével is foglalkozott, és kertészeti kérdésekről levelezett a Kew botanikus kert munkatársaival. Úgy vélte, hogy a természet erőforrásait használnunk kell, de erkölcsi kötelességünk, hogy ne zsákmányoljuk ki és ne tegyük tönkre őket. Bírálta, amikor a nyereség társadalmi vagy környezeti károk árán növekedett. Humanista és antikapitalista felfogásában a közösségi érdekeket szembeállította az egyéni gazdasági érdekekkel. A természet védelme nála a gazdaság és a társadalom működésének kérdéseivel együtt jelenik meg.

Wallace gondolatai arra ösztönöznek, hogy a fajok megismerését összekapcsoljuk a megőrzésük felelősségével. A természeti erőforrások használatakor figyelembe kell vennünk az élőhelyek fennmaradását, a helyi közösségeket és a következő nemzedékek lehetőségeit is.

Irodalomjegyzék

Wallace, A. R. (1853): Palm Trees of the Amazon and Their Uses. John van Voorst, London.

Wallace, A. R. (1863): On the Physical Geography of the Malay Archipelago. Journal of the Royal Geographical Society 33: 217–234.

Wallace, A. R. (1869): The Malay Archipelago. I. kötet. Macmillan and Co., London.

Wallace, A. R. (1878): The Climate and Physical Aspects of the Equatorial Zone. In: Tropical Nature and Other Essays. Macmillan & Co., London és New York.

Wallace, A. R. (1885): President's Address. In: Report of the Land Nationalisation Society. 1884–5. Land Nationalisation Society, London, 5–15.

Wallace, A. R. (1898): The Wonderful Century: Its Successes and Its Failures. Swan Sonnenschein & Co., London.

Wallace, A. R. (1903): Man's Place in the Universe: A Study of the Results of Scientific Research in Relation to the Unity or Plurality of Worlds. Chapman & Hall, London.

Wallace, A. R. (1906): The Native Problem in South Africa and Elsewhere. Independent Review 11: 174–182.

Wallace, A. R. (1910): The World of Life: A Manifestation of Creative Power, Directive Mind and Ultimate Purpose. Chapman & Hall, London.

Előadás: Egy útszéli csábító a Balkánon

Megtekinthető Youtube-on az Egy útszéli csábító a Balkánon címűelőadásom.

Az előadás a Balkán egy útszéli csábítóját, egy különleges bangót és az általa becsapott, párt kereső méheket mutatja be. Kutatásaink során két balkáni országban találtuk meg ezt az orchideát, és megvizsgáltuk, hogyan kapcsolódik virágzásának időzítése a megporzója megjelenéséhez. Látni fogjuk, hogy egy út menti növény megfigyeléséből az evolúció működésére vonatkozó kérdésekhez is eljuthatunk.

További olvasnivaló.

Előadás: A kaukázusi sallangvirág nyomában

Megtekinthető Youtube-on A kaukázusi sallangvirág nyomában címűelőadásom.

Az előadás egy rejtélyes orchideával kapcsolatos kutatásunk eredményeit mutatom be. Felderítjük rokonságát, megvizsgáljuk, hogyan találhat menedéket temetőkben, végül egy szénaboglyából előkerült, lekaszált példány szolgál meglepetéssel.

További olvasnivaló.

Előadás: Tengerparti potyautas az autópályán: a csókalábú útifű Szlovákiában

Megtekinthető Youtube-on a Tengerparti potyautas az autópályán: a csókalábú útifű Szlovákiában című előadásom.

Az előadás egy utak mentén terjedő, tengerpartokról származó növényi potyautas, a csókalábú útifű (Plantago coronopus)  szlovákiai térhódításával kapcsolatos kutatásunk eredményeit mutatja be.

További olvasnivaló. 

Előadás: A biciklisek ellensége és a klímaváltozás nyertese - A királydinnye

Megtekinthető Youtube-on A biciklisek ellensége és a klímaváltozás nyertese - A királydinnye című előadásom.

A növénytan néha „húsba vágó” kérdésekkel foglalkozik. A mai előadásban a kerékpárosok ellenségét és az éghajlatváltozás nyertesét: a királydinnyét (Tribulus terrestris) mutatom be. Ez az alacsony, apró sárga virágú növény sokaknak egy bosszantó kerékpárdefektről jut eszébe. Botanikai szempontból azonban különösen érdekes: gyorsan növekszik, jól hasznosítja a napsütötte, meleg élőhelyeket, és tüskés termései révén könnyen terjed. Szó lesz arról, hogy miért ilyen sikeres, hogy vélekednek róla a biciklisek, szervizek és kutyások. Végül számba vesszük a védekezési lehetőségeket is.

További olvasnivaló.

Előadás: Mit kaptunk a növényektől?

Megtekinthető Youtube-on a Mit kaptunk a növényektől? című előadásom.

„Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé” – mondja Ézsaiás könyve. A bibliai kép eredetileg az emberi élet törékenységéről beszél, mégis különös erővel emlékeztet valamire, amit a modern ember hajlamos elfelejteni: testünk, táplálékunk, lélegzetünk, kultúránk és történelmünk mélyen növényi eredetű.

A növények annyira magától értetődően vesznek körül bennünket, hogy többnyire háttérnek látjuk őket. Erdőként, mezőként, kertként, fasorként, búzatáblaként vagy virágcsokorként vannak jelen az életünkben. Pedig nem díszletei, hanem alapfeltételei az emberi létezésnek. Belőlük készül a kenyér, a ruha, a papír, a bútor, a hajlék, a gyógyszer, a fűszer, a tüzelőanyag és számtalan mindennapi tárgy. Még akkor is növényekből élünk, amikor húst, tejet vagy tojást fogyasztunk, hiszen az állatok tápláléka is végső soron növényi eredetű.

 

További olvasnivaló.

Előadás: Széchenyi Zsigmond növényismerete

Megtekinthető Youtube-on a Széchenyi Zsigmond növényismerete című előadásom.

Széchenyi Zsigmond egyike a kedvenc íróimnak. Nemcsak eredeti stílusa szórakoztató, de kiváló megfigyelőképessége és példaadó vadászi hozzáállása is megsüvegelendő: „A vadászat vadűzés és erdőzúgás. De több erdőzúgás.” – írta.

Élethosszig tartó, legendás vadásszenvedélye közismert, bár megjegyzendő, hogy már az afrikai és alaszkai expedíciókon is fényképezett és beszámolt róla, hogy mennyivel nehezebb megfelelő távolságból és jó fényviszonyok között, valamint szép háttér mellett kamerával „elejteni” egy vadat, mint puskával. Vonzódása a növényvilághoz alig kapott figyelmet.

Ebben az előadásban a műveiben itt-ott felbukkanó, növényekhez kapcsolódó idézeteket olvasom fel, kommentálom és a mesterséges intelligencia segítségével készült képek segítségével illusztrálom.

További olvasnivaló.

Előadás: Darwin, a botanikus

Megtekinthető Youtube-on a Darwin, a botanikus című előadásom.

Charles Darwin nevét legtöbben az evolúcióval és az 1859-ben megjelent A fajok eredete című művével kapcsolják össze. A Beagle nevű vitorlás fedélzetén, 1831 és 1836 között tett utazása fontos megfigyelésekkel alapozta meg gondolkodását. Fő tétele szerint a természetes kiválasztódás felelős azért hogyan azok az öröklődő tulajdonságok, amelyek adott környezetben növelik a szaporodási sikert gyakoribbá válnak.

Ám Darwin növénytani kutatások terén is úttörő, sokoldalú és eredeti munkát végzett. Joseph Dalton Hookernek azt írta 1861-ben: „Soha életemben nem érdekelt semmi jobban, mint az orchideák.” Botanikai munkálkodása során több érdekes felfedezést tett és számos későbbi kutatást inspirált.

 

További olvasnivaló.

Lenyűgözően hatékony geometria...

Debreceni egyetemi kutatói ösztöndíj program (EKÖP) – 2026

A Debreceni Egyetem 246 hallgatója, doktorandusza, doktorvárományosa és oktatója szerepelt sikerrel az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) pályázatán és a következő 6-12 hónapban támogatásban részesülnek. Oklevelüket ünnepélyes keretek között, 2026.szeptember 25-én vették át Prof. Kun Ferenctől, a DE tudományos elnökétől.

Az ösztöndíjasok pályázataikban vállalták, hogy a tanév során témavezető felügyeletével kutatási tevékenységet végeznek, amelynek eredményét népszerűsítik és az intézményi EKÖP konferencián is bemutatják. Ugyancsak kötelező vállalás volt valamennyi kategóriában, hogy a nyertesek közreműködnek a felsőoktatási intézmény hallgatóinak felzárkóztatásban, illetve a tehetséggondozásban.

A DE TTK Növénytani Tanszék és Juhász-Nagy Pál Doktori Iskola Botanika Program két doktorandusza, Molnár-Bak Henrietta (témavazető: Dormán-Fekete Réka) és Kis Szabolcs (témavezető: Molnár V. Attila) részesült az elismerésben! Jó munkát Heni és Szabi!

Minden díjazottnak gratulálunk és eredményes munkát kívánunk!

A nyertesek listája és kutatási témáik itt olvashatók. 

Előadás: Nagy magyar botanikusok

Megtekinthető Youtube-on a Nagy magyar botanikusok című előadásom.

A magyar botanika története több évszázados, gazdag és sokszínű hagyományra épül. A korai füveskönyvektől és gyógynövényes munkáktól a flórakutatáson, növényrendszertanon, mikológián, algológián és paleobotanikán át a modern növényökológiáig sokféle irányban születettek maradandó eredmények. A magyar botanikusok munkája abban a kitartó és aprólékos kutatásban ragadható meg, amely feltárta a Kárpát-medence és a környező tájak növényvilágát, rendszerezte a fajokat, leírta az élőhelyeket, és érthetőbbé tette a növények szerepét a természetben és az emberi környezetben.

Ez az előadás a legjelentősebb magyar botanikusok munkásságát mutatja be rövid, közérthető formában. Célja, hogy az érdeklődők képet kapjanak arról, kik voltak azok a kutatók, akik könyvekben, herbáriumokban, laboratóriumokban, erdőkben, lápokon, hegyvidékeken vagy éppen mikroszkóp mellett dolgozva hozzájárultak növényvilágunk megismeréséhez és a botanika fejlődéséhez. Az egyes ismertetésekhez kapcsolódó, az adott kutató hiteles portréján alapuló, mesterséges intelligencia (AI) segítségével készült illusztrációk nem arcképek kívánnak lenni, hanem azt teszik láthatóvá, mivel foglalkozott az adott kutató. Így az előadás egyszerre ad rövid tudománytörténeti áttekintést és vizuális kapaszkodót a növénytan sokféle munkamódszeréhez.

 

További olvasnivaló.

Előadás: A magyar növényvilág védelmének mérföldkövei

Megtekinthető Youtube-on A magyar növényvilág védelmének mérföldkövei című előadásom.

A vadon élő növényvilág védelme ma már magától értetődő része a természetvédelemnek. Védett és fokozottan védett fajokról, természetvédelmi értékről, vörös listákról, védett területekről és nemzetközi egyezményekről beszélünk. Mindez azonban nem egyik napról a másikra alakult ki. Hosszú út vezetett annak felismerésétől, hogy egy-egy ritka növény vagy különleges élőhely eltűnhet, addig, amíg megóvásuk tudományos, társadalmi és jogi feladattá vált. Ez az előadás a magyar vadon élő növényvilág védelmének legfontosabb állomásait mutatja be a kezdetektől a 20. század végéig.

 

További olvasnivaló

Előadás: Növények a magyar közmondásokban és szólásokban

Megtekinthető Youtube-on a Növények a magyar közmondásokban és szólásokban című előadásom.

A növények nemcsak táplálékunk, használati tárgyaink és természeti környezetünk meghatározó elemei, hanem nyelvi és kulturális örökségünkben is fontos szerepet töltenek be. A magyar szólások és közmondások gyakran növényi tulajdonságokból, termesztési tapasztalatokból, gazdálkodási munkákból vagy egykori növényhasználati módokból alkotnak szemléletes képeket. E kifejezések egy része ma is közismert, mások átvitt jelentése vagy természeti háttere azonban már magyarázatra szorul. Az előadás 23 magyar szólást és közmondást és annak növénytani, biológiai hátterét mutatja be.

 

Bővebb olvasnivaló.

Előadás: Különös növénytani felfedezések

Megtekinthető Youtube-on a Különös növénytani felfedezések című előadásom:

https://youtu.be/AKM1Zg5ZOxY

 

A növénytani felfedezések nem mindig előre megtervezett kutatási programok során, modern laboratóriumokban vagy egzotikus expedíciók során születnek. Néha egy nyomtatott újságban, a közösségi médiában meglátott fénykép vagy egy felhagyott homokbánya indítja el egy új faj felismerését vagy egy kihaltnak hitt növény újbóli megtalálását. A figyelmes botanikus ott is értéket vehet észre, ahol más csak mellékes vagy érdektelen részletet lát. Ebben az előadásban különös botanikai felfedezésekről lesz szó. Olyan történetekről, amelyekben a növények váratlan helyzetekben bukkannak fel a kutatók előtt. Ezek a felfedezések egyszerre szólnak ritka növényekről, kivételes megfigyelőképességű botanikusokról és arról a sajátos kíváncsiságról, amely a látszólag jelentéktelen részletekben is képes felismerni a természet rendkívüliségét. Bővebb olvasnivaló.

Menedékhelyek a kiszáradó Alföldön

Hogyan segítik az öntözőcsatornák a egy veszélyeztetett növényfaj, a gyilkos csomorika fennmaradását és terjedését?

A folyószabályozások és lecsapolások gyökeresen átalakították az Alföld arculatát. Az egykor kiterjedt mocsarak, lápok, holtágak és időszakosan vízzel borított területek jelentős része eltűnt, helyüket szántóföldek és más, intenzíven hasznosított területek foglalták el. Magyarország vizes élőhelyeinek több mint 80%-a elveszett az elmúlt évszázadok során. Az egykor összefüggő vízi élőhelyek feldarabolódása különösen súlyosan érintette azokat a növényfajokat, amelyek tartós vízborítást vagy vízzel telített talajt igényelnek.

A táj átalakítása során azonban egy különös ellentmondás is kialakult. Miközben az ember a természetes vizes élőhelyek jelentős részét megszüntette, új, mesterséges vízi élőhelyeket is létrehozott. Az Alföldön az 1950-es évektől kiépített öntözőcsatorna-hálózat eredetileg mezőgazdasági és vízgazdálkodási célokat szolgált, de vajon alkalmas lehet-e arra is, hogy menedéket nyújtson a természetes élőhelyeiket elveszítő, veszélyeztetett növényfajoknak? Erre a kérdésre kerestünk választ a gyilkos csomorika (Cicuta virosa) példáján.

1. ábra. Az Alföld tájának koncepcionális, vizuális összehasonlítása a nagy léptékű folyószabályozási és lecsapolási munkálatok előtt és után. A – A Tiszántúl 19. század eleji, természetközeli árterének fotorealisztikus tájrekonstrukciója, amely a folyószabályozás előtti állapotokat szemlélteti szabályozatlan, részben elöntött folyórendszerrel, mellékágakkal, holtágakkal, mocsarakkal, nádasokkal és nedves rétekkel. A rekonstrukció mesterséges intelligencia segítségével, Jakab és mtsai (2025) módszertani irányelveit követve készült, és a történeti tájszerkezet szemléltető jellegű ábrázolására szolgál. B – A Nagykunsági-főcsatorna 2022-es tájképe, amely egy intenzíven művelt mezőgazdasági tájba ágyazódó, egyenes vonalvezetésű mesterséges csatornát mutat be. Az összehasonlítás rávilágít a hidrológiai szerkezet és az élőhelyi heterogenitás nagymértékű leegyszerűsödésére, amely az alföldi folyószabályozásokhoz és lecsapolásokhoz köthető.

2. ábra. A Cicuta virosa magyarországi előfordulási adatai. Az üres körök az 1950 előtti, a félig kitöltött körök az 1950–1989 közötti, a szürke körök pedig az 1990–2022 közötti előfordulási adatokat jelölik, a 2022-es csatornafelmérés adatai nélkül. A zöld körök a 2022-ben végzett szisztematikus felmérés során dokumentált előfordulásokat jelzik. Az áttekintő térkép Magyarország Európán belüli elhelyezkedését mutatja.

Egy veszélyeztetett növény a mesterséges vizekben

A gyilkos csomorika az ernyősvirágzatúak családjába tartozó, rendkívül mérgező növény. Vizes élőhelyekhez kötődik: mocsarak, vízpartok és más tartósan nedves területek növényzetében fordul elő. Különösen érzékeny a vízszint ingadozására, és a kiszáradó élőhelyeken a szárazföldi növényekkel szemben versenyhátrányba kerül.

Bár a faj világviszonylatban a természetvédelmi szempontból legkevésbé veszélyeztetett kategóriába tartozik, Magyarországon veszélyeztetett. A Kárpát-medencében állományai az elmúlt évszázadok során jelentősen visszaszorultak, elsősorban a folyószabályozások és a nagy kiterjedésű lecsapolások következtében.

Korábbi terepi megfigyeléseink alapján azonban feltűnt, hogy a gyilkos csomorika nem kizárólag természetes vizes élőhelyeken fordul elő. Az Alföld mesterséges öntözőcsatornáiban is megtalálható, helyenként kifejezetten jelentős állományokat alkot.

Felmerült tehát a kérdés: vajon ezek a csatornák csupán alkalmi élőhelyek, vagy valóban hozzájárulhatnak a faj hosszú távú fennmaradásához és terjedéséhez? Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a csatornák mely tulajdonságai befolyásolják leginkább a növény előfordulását és mennyiségét.

 

Közel ötszáz mintavételi pont az Alföldön

Vizsgálatainkat 2022 júliusában és augusztusában végeztük, három jelentős tiszántúli öntözőcsatorna-rendszerben. A Keleti-főcsatorna 98 kilométer hosszú, és 1956-ban helyezték üzembe. A Nyugati-főcsatorna 70 kilométeres, 1965-ben készült el, míg a Nagykunsági-főcsatorna 92 kilométer hosszú, és 1978-ban adták át. Mindhárom rendszer a Tiszából kapja vízutánpótlását, bár a Nagykunsági-főcsatornába a víz a Tisza-tavon keresztül érkezik.

A felmérés során összesen 470 mintavételi pontot kerestünk fel. Ezeket általában mintegy 500 méterenként jelöltük ki, és minden helyszínen egy 50 méter hosszú csatornaszakasz teljes szélességében megszámoltuk a megkülönböztethető gyilkoscsomorika-növényeket.

A növények mennyisége mellett vizsgáltuk a csatornák szélességét, a Tiszától a vízhálózat mentén mért távolságot, a víz áramlási sebességét és egyes vízkémiai jellemzőket is.

A célunk nem egyszerűen az előfordulások térképezése volt. Azt szerettük volna megérteni, milyen körülmények között képes a faj megtelepedni, és mi magyarázhatja az egyes csatornarendszerek közötti különbségeket.

3. ábra. A Cicuta virosa előfordulásainak finom térléptékű mintázatai a vizsgálati terület jelentősebb öntözőcsatornái mentén. A – A C. virosa jelenléte és hiánya a Nyugati-, a Keleti- és a Nagykunsági-főcsatorna mentén szisztematikusan kijelölt, 2022-ben felmért mintavételi pontokon. B – A C. virosa közép-európai flóratérképezési hálórendszerben ábrázolt florisztikai adatai, elkülönítve a 2022 előtti történeti előfordulásokat és a legutóbbi felmérés során gyűjtött adatokat. A térbeli mintázat rámutat arra, hogy a jelenlegi előfordulások elsősorban a Tiszával és a Kiskörei-víztározóval hidrológiai kapcsolatban álló csatornaszakaszok mentén koncentrálódnak, ami a hidrológiai összeköttetések és a terjedési folyosók szerepére utal a faj fennmaradásában.

A gyilkos csomorika előfordulása a három csatornarendszerben

A 470 vizsgált mintavételi pont közül 312 helyen találtuk meg a gyilkos csomorikát. Ez azt jelenti, hogy a vizsgált helyszínek 66,4%-án jelen volt.

A három csatornarendszer között azonban jelentős különbségeket tapasztaltunk.

A legtöbb növényt a Keleti-főcsatorna rendszerében találtuk, ezt a Nyugati-, majd a Nagykunsági-főcsatorna követte. A statisztikai elemzések alapján a Keleti-főcsatorna mintavételi helyein becsült növénymennyiség több mint ötszöröse volt a Nagykunsági-főcsatornában tapasztaltnak.

A felmérés további 48 olyan florisztikai előfordulási adatot szolgáltatott, amelyek nem szerepeltek a korábban ismert adatok között. A faj elterjedése ráadásul nem korlátozódott a főcsatornákra. A kapcsolódó mellékcsatornákban is megjelent, ami azt mutatja, hogy a teljes vízhálózat fontos lehet számára.

4. ábra. A Cicuta virosa állományai a Tiszántúl öntözőcsatornáiban. A, G – Typha-állományokban Kisújszállás közelében (Nagykunsági-főcsatorna); B – Gyökerező hínárnövényzetben Görbeháza közelében (Nyugati-főcsatorna); C – Úszó növényszőnyegben Polgár közelében (Nyugati-főcsatorna); D – Hínárnövényzetben (Salvinia natans, Hydrocharis morsus-ranae, Nuphar lutea) és úszó műanyag palack között fennakadt gyilkos csomorika példány (Keleti-főcsatorna); E – A víz által sodort, úszó Cicuta virosa-egyed Földes közelében (Keleti-főcsatorna); F – Úszó Cicuta virosa-példányok Salvinio-Trapetum natantis társulásban Hajdúszoboszló közelében (Keleti-főcsatorna).

Számít a csatornák szélessége és kora

Az egyik legvilágosabb eredményünk az volt, hogy a gyilkos csomorika mennyisége pozitív kapcsolatban állt a csatornák szélességével. A szélesebb csatornaszakaszokon általában több növényt találtunk. Ennek több lehetséges magyarázata van. A szélesebb mederben nagyobb terület állhat rendelkezésre a megtelepedéshez, változatosabb vízi élőhelyek alakulhatnak ki, és több olyan hely jöhet létre, ahol az áramlással érkező növények vagy szaporítóképletek fennakadhatnak. 

A víz áramlásának sebessége és a növénymennyiség között negatív irányú összefüggést tapasztaltunk, ám ennek statisztikai bizonyítéka nem volt egyértelmű. Elképzelhető, hogy a lassabban áramló víz segíti a növények megtelepedését, de ennek igazolásához további vizsgálatok szükségesek.

Egy másik érdekes összefüggés a csatornák korához kapcsolódott. A két régebben létesített csatornarendszerben több csomorikát találtunk, mint az 1978-ban átadott Nagykunsági-főcsatornában. Ez arra utalhat, hogy a fajnak időre van szüksége a mesterséges élőhelyek benépesítéséhez és nagyobb állományok kialakításához. Fontos azonban, hogy a csatornák létesítésének időpontja és a jelenlegi elterjedés alapján nem tudjuk pontosan meghatározni, mikor jelent meg bennük először a faj. A korábbi botanikai felmérések nem voltak olyan részletesek, mint a mostani vizsgálatunk, így az újonnan dokumentált lelőhelyek egy része korábban is létezhetett.

Hogyan kerülnek a növények a csatornákba?

A gyilkos csomorika terjedésében a víznek különösen fontos szerepe lehet. A faj termései hosszú ideig képesek a vízfelszínen lebegni. Korábbi kísérletekben a szaporítóképletek legalább 90%-a még 210 nap elteltével is a felszínen maradt. Nemcsak a termések, hanem akár a teljes növények is sodródhatnak a vízzel. A levegővel átszőtt gyökérzet, az üreges szár és más anatómiai sajátosságok elősegítik a lebegést. Ezt saját terepi vizsgálataink is alátámasztották.

A víz áramlási sebességét 26 helyszínen mértük meg, és minden helyen egy órán keresztül figyeltük az elsodródó növényeket. Két mintavételi ponton összesen három sodródó gyilkos csomorikát észleltünk. A megfigyelés bizonyítja, hogy teljes növények is szállítódhatnak a csatornák vizében, bár a terjedési események gyakoriságát és a megtett távolságot ebből még nem tudjuk meghatározni. A Tiszával fennálló közvetlen vízkapcsolat lehetséges útvonalat biztosít a növények és szaporítóképleteik bejutásához. A Tisza és a Tisza-tó ezért lehetséges forrásterületek. A folyótól mért távolság és a csomorika mennyisége között ugyanakkor nem találtunk kellően egyértelmű összefüggést ahhoz, hogy a forrásállományok szerepét biztosan meghatározhassuk. 

A csatornák nem pusztán szállítják a növényeket. A hidak, zsilipek, horgászstégek, a nádasok szegélye és az úszó növényzet olyan helyeket alakíthatnak ki, ahol a sodródó példányok fennakadnak és kedvező körülmények között megtelepedhetnek. Vagyis a csatorna egyszerre lehet terjedési útvonal és új élőhely. 

Milyen vízben érzi jól magát a csomorika?

A faj élőhelyigényét vízkémiai mérésekkel is vizsgáltuk. Harminc mintavételi ponton meghatároztuk többek között a víz kémhatását, elektromos vezetőképességét és oldottoxigén-tartalmát. Az egyik érdekes eredmény az oldottoxigén-koncentrációhoz kapcsolódott. Az alacsonyabb oxigéntartalmú vizekben általában nagyobb csomorikaállományokat találtunk. Ez összhangban áll azzal, hogy a faj a pangó vagy lassan mozgó vizekben is sikeresen előfordulhat.

Ugyanakkor a vízkémiai vizsgálatokat csak olyan helyeken végeztük el, ahol a gyilkos csomorika már jelen volt, és minden helyszínen egyetlen alkalommal mértünk. Az eredmények ezért nem alkalmasak arra, hogy a faj teljes vízkémiai tűrőképességét meghatározzuk. A kémhatás szempontjából is érdekes megfigyelést tettünk. A gyilkos csomorika Ellenberg-féle indikátorértéke mérsékelten savanyú vagy közel semleges talajviszonyokra utal. Ezzel szemben a vizsgált csatornák vize általában lúgos volt: az átlagos pH 8,48-nak adódott. Számos növény szabadon lebegett, gyökerei közvetlenül a vízben vagy laza, vízzel telített szerves törmelékben helyezkedtek el. Eredményeink tehát azt mutatják, hogy a gyilkos csomorika a hagyományos ökológiai indikátorértékei alapján vártnál lúgosabb vízi környezetben is előfordulhat. Fontos ugyanakkor, hogy a talaj kémhatását jellemző indikátorérték és a közvetlenül mért víz-pH nem teljesen azonos környezeti tulajdonságot fejez ki.

A mesterséges csatorna is lehet természetvédelmi érték

Vizsgálatunk egyik legfontosabb tanulsága, hogy az öntözőcsatornákat nem érdemes kizárólag vízgazdálkodási létesítményként szemlélni. A Tiszántúl erősen átalakított és egyre szárazodó tájában a csatornák olyan másodlagos vizes élőhelyeket hozhatnak létre, amelyekben egyes veszélyeztetett növények fennmaradhatnak. A gyilkos csomorika mellett számos más értékes vízi és mocsári növény is előfordulhat bennük, például a vízilófark, a nádi boglárka, a békaliliom, a tőzegpáfrány, a kolokán és a fehér tündérrózsa. A csatornák természetvédelmi szerepe ugyanakkor nagymértékben függ a fenntartási gyakorlatuktól. A mederkotrás, a növényzet teljes eltávolítása vagy a kedvezőtlen vízszintváltozások károsíthatják az itt kialakult állományokat. A vízgazdálkodási feladatokkal összeegyeztethető módon ezért érdemes lehet megőrizni a változatos növényzetű partszakaszokat és azokat a kevésbé bolygatott területeket, amelyek menedéket nyújtanak a vízi növények számára. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a mesterséges csatornák helyettesíthetik a természetes mocsarakat és folyómenti vizes élőhelyeket. Az utóbbiak megőrzése és helyreállítása továbbra is nélkülözhetetlen. A csatornák azonban kiegészíthetik a megmaradt természetes élőhelyek hálózatát, különösen ott, ahol az eredeti vízrendszer helyreállítása már nehezen megvalósítható.

Az eredményeink arra is rámutatnak, hogy a mesterséges vízfolyások ökológiai jelentősége nem csupán a gyilkos csomorikára korlátozódhat. Más, vízzel terjedő növényfajok számára is hasonló lehetőségeket biztosíthatnak, bár ennek igazolása további fajspecifikus vizsgálatokat igényel.

A gyilkos csomorika példája így különös tanulsággal szolgál: az ember által létrehozott tájelemek nemcsak feldarabolhatják és károsíthatják a természetes élőhelyeket, hanem bizonyos körülmények között új menedékeket és összeköttetéseket is teremthetnek a veszélyeztetett fajok számára. A kiszáradó Alföldön ezért egy öntözőcsatorna néha jóval több lehet egyszerű vízszállító létesítménynél: a természetes vizes élőhelyek egykori növényvilágának egyik lehetséges menedékhelyévé válhat.

Hivatkozás

Kis Sz., Süveges K., Takács A., Lukács B. A., Nagy J., Molnár V. A. (2027): Irrigation canals provide secondary wetlands for populations of the threatened Cicuta virosa L. (Apiaceae) within drought landscapes. – Aquatic Botany 208: 104068.