A Tallós-nőszőfű nyomában

Orchidea nyárfa-ültetvényekben

Egy ritkának tartott orchideáról alkotott képünk akkor is megváltozhat, ha olyan helyeken kezdjük keresni, amelyeket korábban alig vizsgáltak. A Tallós-nőszőfű (Epipactis tallosii) esetében a szabályos sorokba telepített nyárasok bizonyultak ilyen élőhelynek. A Willdenowia folyóiratban 2019-ben megjelent tanulmányunkhoz 182 ültetvényt kerestünk fel, és 47-ben találtuk meg a fajt. Közel négyezer virágzó vagy terméses hajtást rögzítettünk, és négy országból elsőként dokumentáltuk előfordulását.

1. ábra. A Tallós-nőszőfű (Epipactis tallosii) különböző fejlődési állapotai. A: fiatal hajtás, Ukrajna, Nove Selo; B: teljes növény, Debrecen; C: teljes növény, Szerbia, Martonoš; D: klorofillhiányos példány, Románia, Valea lui Mihai; E–G: virágzatok Romániából, Horvátországból és Szerbiából; H: terméses hajtás, Szerbia, Kanjiža.

A Tallós Pál erdész-botanikusról elnevezett fajt 1997-ben írtuk le a Bakony délnyugati lábánál, Nyirád közelében talált állomány alapján. Elterjedéséről sokáig kevés adat állt rendelkezésre. Magyarország mellett Szlovákiából és Csehországból ismertük, és többnyire kis létszámú, egymástól elszigetelt állományok növényének tekintettük. A kutatásunk előtti európai vöröslistás értékelés veszélyeztetettként, azaz EN kategóriában tartotta számon. Éppen ezért volt jelentősége annak, hogy a nyárültetvényekből egyre több megfigyelés gyűlt össze.

Ez a nőszőfű őshonos, föld alatti gyöktörzzsel rendelkező évelő növény. Természetes élőhelyei között ligeterdők, tölgyesek és gyertyános-tölgyesek is szerepelnek, bizonyos mértékű időszakos elöntést is elvisel. Többnyire júliusban és augusztusban virágzik, de októberi virágzását is megfigyeltük. Késői virágzása miatt egy tavaszi vagy kora nyári bejáráson könnyen észrevétlenek maradhatnak az állományai.

Terepi felmérésünket 2012 júniusa és 2016 augusztusa között végeztük a Pannon biogeográfiai régióban. Főként magyarországi nyárültetvényeket jártunk be, de Horvátország, Románia, Szerbia és Ukrajna szomszédos területeire is eljutottunk. Minden helyszínen feljegyeztük a telepített nyárakat és az észlelt orchideafajokat, meghatároztuk a lelőhely földrajzi koordinátáit, az orchideák mennyiségét pedig számlálással vagy becsléssel rögzítettük.

A nyárasokat a faállomány összetétele szerint is megkülönböztettük. Az őshonos nyárak közé a fehér nyár (Populus alba), a szürke nyár (Populus ×canescens), a fekete nyár (Populus nigra) és a rezgő nyár (Populus tremula) tartozott. A nem őshonos hibridnyárakat a Populus ×canadensis gyűjtőnév alatt kezeltük. Elkülönítettük a kizárólag őshonos, a vegyes és a kizárólag idegenhonos nyárakat tartalmazó ültetvényeket, majd összevetettük bennük a Tallós-nőszőfű előfordulását.

 

2. ábra. A: a vizsgált térség elhelyezkedése Európában. B: a felkeresett nyárültetvények a Pannon biogeográfiai régióban. A körök mérete a Tallós-nőszőfű virágzó vagy terméses hajtásainak számát jelzi; a nullás jelölés az észlelés nélküli helyszíneket mutatja. A csillag a faj leírásának alapjául szolgáló nyirádi lelőhelyet jelöli.

A Tallós-nőszőfüvet nagyjából minden negyedik vizsgált ültetvényben megtaláltuk. Előfordulását mind az öt felkeresett országban igazoltuk; Horvátország, Románia, Szerbia és Ukrajna növényvilágára nézve új adatokat közöltünk. Ez az ismert elterjedés bővülését jelenti. A felfedezett állományokból önmagában nem következik, hogy a növény csak nemrég telepedett meg ezekben az országokban: korábban észrevétlenül is jelen lehetett.

Az állományok mérete erősen különbözött: egyes helyeken kevés hajtást, másutt több százat, sőt mintegy ezret találtunk. A teljes felmérésben rögzített közel négyezer szaporodó hajtás jelentős mennyiség, de nem feltétlenül ugyanennyi genetikailag különálló növényt jelent, hiszen egy gyöktörzs több hajtást is fejleszthet. A virágzó hajtások megjelenése ráadásul évről évre változhat, többek között a csapadék függvényében. Egyetlen eredménytelen bejárás ezért még nem bizonyítja a faj tényleges hiányát.

A 47 lelőhely közül négy kizárólag őshonos nyárakból álló ültetvény, öt vegyes állomány, 38 pedig idegenhonos hibridnyáras volt. Utóbbiakból jóval többet vizsgáltunk, ezért a puszta lelőhelyszámokból nem lehet élőhelyválasztásra következtetni. Statisztikai összehasonlításunkban nem mutattunk ki igazolt különbséget az előfordulási arányban az őshonos nyárakat is tartalmazó és a kizárólag idegenhonos nyárakból álló ültetvények között. A nőszőfű tehát a hibridnyárasokban is megtalálhatja életfeltételeit.

3. ábra. A Tallós-nőszőfű élőhelyei hibridnyár-ültetvényekben. A: szántóföldekkel körülvett nyáras a horvátországi Baranjsko Petrovo Selo mellett; B: Čađavica, Horvátország; C: Kanjiža, Szerbia; D–E: Vácegres, Magyarország.

Hogyan juthat el egy orchidea a szántóföldek közé ékelődő ültetvényekbe? Porszemnyi magjai a széllel terjednek, így egymástól távol fekvő élőhelyfoltokat is elérhetnek. A megérkezés azonban még nem elég: a csírázáshoz megfelelő gombapartnerek szükségesek. A Tallós-nőszőfű mixotróf életmódú, vagyis a fotoszintézis mellett gombák közvetítésével is jut szerves szénhez. A nyárak gyökérzónájában élő gombaközösség ezért fontos szerepet játszhat megtelepedésében. Ezt lehetséges magyarázatként vetettük fel; a gombapartnereket ebben a vizsgálatban nem azonosítottuk.

A faj önmegporzó: a virág termésképzéséhez nem feltétlenül szükséges beporzó rovar látogatása. Ez előnyt jelenthet az elszigetelt vagy beporzókban szegény élőhelyeken. A nyárültetvényekben más orchideákat is találtunk: a fehér madársisak (Cephalanthera damasonium) tíz, a kardos madársisak (Cephalanthera longifolia) és az erdei nőszőfű (Epipactis helleborine) egyaránt nyolc ültetvényben fordult elő. A madárfészekkosbort (Neottia nidus-avis) egy helyen észleltük. A nyárasok tehát több, gombakapcsolatokra támaszkodó orchideának kínálhatnak megfelelő élőhelyet.

A Tallós-nőszőfű jellegzetes apofitonként jellemezhető. Az apofiton olyan őshonos növény, amely ember által létrehozott vagy erősen átalakított élőhelyeket is benépesít. Esetünkben éppen az az érdekes, hogy egy honos orchidea faanyagtermelésre telepített állományokban is jelentős populációkat alkothat. A mezőgazdasági tájban ezek a nyárasok alkalmas élőhelyszigetekként működhetnek.

A Tallós-nőszőfű története arra ösztönöz bennünket, hogy az ember alakította élőhelyeket is alaposan vizsgáljuk. A természetes erdők megőrzése mellett a már meglévő ültetvényekben élő értékeket is érdemes feltárnunk. A rendszeresen ismételt felmérések segíthetnek megérteni, hogyan változnak ezek az orchideaállományok az ültetvények fejlődése és használata során. Ehhez az első lépés az volt, hogy a nyárfasorok közé is benézzünk.

Hivatkozás

Süveges K., Löki V., Lovas-Kiss Á., Ljubka T., Fekete R., Takács A., Vincze O., Lukács B. A. & Molnár V. A. 2019: From European priority species to characteristic apophyte: Epipactis tallosii (Orchidaceae). Willdenowia 49(3): 401–409.