A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Oktatás-kutatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Oktatás-kutatás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. július 26., szerda

Sikeres PhD-felvételi

Tanítványom, Fekete Réka felvételt nyert a Debreceni Egyetem Juhász-Nagy Pál Doktori Iskolájába.

Réka kutatási témája: Utak hatásai a növényi biodiverzitásra

Gratulálok és jó munkát kívánok!

2016. február 14., vasárnap

Boros Ádám-díj 2016

A Boros Ádám díj a hazai botanikusok és vegetáció kutatók egyik legrangosabb szakmai díja, amelyet a kétévente megrendezésre kerülő Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében című konferencián adnak át.
A díjazottak kiválasztása két lépcsőben történt. Elsőként a korábbi díjazottak tehettek javaslatot a jelöltek személyére, összesen 20 jelöltre érkezett szavazat. A második körben a Boros Ádám Díj kuratóriuma (Dr. Bartha Dénes, az MTA doktora; Dr. Borhidi Attila, az MTA r. tagja; Dr. Fekete Gábor, az MTA r. tagja; Dr. Kevey Balázs, az MTA doktora; Dr. Pócs Tamás, az MTA r. tagja, Dr. Tóth Albert, a Díj alapítója, Dr. Simon Tibor, az MTA doktora; Dr. Vida Gábor, az MTA r. tagja és Dr. Vojtkó András PhD) két-két jelöltre adhatták le a szavazatukat.
Idén a rendezvénysorozat 11.,  Budapesten 2016. február 12–14. között megrendezett eseményén - két díj került átadásra:

Peter Erzberger (A magyar mohaflóra jobb megismeréséért és megismertetéséért tett kimagasló munkájáért, kiemelve a hazánkra újként kimutatott mohafajok felfedezését és mohászati tanfolyamok indításáért)
 
valamint

Farkas Edit & Lőkös László (A a hazai zuzmóflóra szisztematikus térképezéséért, és ennek megszervezéséért, számos fiatal kutatónak a lichenológiába történő bevonásáért és több faj hazai előfordulásának első kimutatásáért).


A díjazottaknak szívből gratulálunk és további sikeres munkálkodást kívánunk!

2015. november 24., kedd

Kari TDK konferencia

2015. november 27-én rendezik az Őszi Kari Tudományos Diákköri Konferenciát a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán. A Biológia Szekción belül a Biológia I. tagozatban, az Ökológia Épület Fszt. 01-es teremben két tanítványom fog előadni:
9.15-9.30 Fekete Réka I. Biológus MSc: Útszegélyek orchideaflórája
11.30-11.45 Süveges Kristóf I. Biológus MSc: Törökországi temetők orchideáinak termésképzési sikere
Mindkét esetben társ-témavazető: Dr. Tökölyi Jácint.
A TTK Növénytani Tanszéket még egy előadás képviseli:
9.30-9.45 Laczkó Levente II. Biológus MSc: A medvefülkankalinok (Primula auricula agg.) filogeográfiája. Témavezető: Sramkó Gábor posztdoktori kutató, DE TTK Növénytani Tanszék.
 
A konferencia teljes programja elérhető itt.

 

2015. november 19., csütörtök

Mestertanár aranyérem

A tegnapi napon a Magyar Tudományos Akadémia székházában adták át az Országos Tudományos Diákköri Tanács által adományozott Pro Scientia aranyérmeket és Mestertanár aranyérmeket. Utóbbi kitüntetést vehettem át én is.

 

Az elismerést az OTDT 1997-ben alapította a minőségi felsőoktatás érdekében kifejtett munkásság méltányolására azon oktatók és kutatók jobb megbecsülése és ösztönzése céljából, akik az egyetemisták és a főiskolások kötelező tananyag elsajátításán túlmutató, tudományos diákköri, szakkollégiumi vagy egyéb önképzési formában megvalósuló tudományos tevékenységének elősegítéséért, kibonta­koz­tatásáért és elismeréséért témavezetőként és a tudományszervezés terén éveken át kiemelkedően eredményes, áldozatos munkát végeztek.

 
Az érem homlokzati oldala Bognár György szobrászművész alkotása és
Raffaello Santi: Az athéni iskola című művének részlete nyomán készült

 
Témavezetésemmel 1999 óta összesen 15 az Országos Tudományos Diákköri Konferencián vagy az Országos Felsőoktatási Környezettudományi konferencián díjazott dolgozat készült:



 

1999

2000

2001

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

2015

Összesen

1. díj

1

1

-

1

-

-

-

1

-

1

-

5

2. díj

-

-

-

1

1

-

-

-

1

1

1

5

3. díj

-

-

1

-

-

1

1

1

-

1

-

5
 
Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon és az Országos Felsőoktatási Környezettudományi Konferencián a következő tanítványaim értek el helyezéseket:

 

Hallgatók neve

Tudományos konferencián elért eredmény

Pfeiffer Norbert

XXIV. OTDK, Debrecen, 1. díj 1999

Gulyás Gergely

XXV. OTDK, Budapest, 3. díj, 2001

Takács Attila

XXIX. OTDK, Veszprém, 2. díj, 2009

Sonkoly Judit, Hegedűs Roland, E. Vojtkó Anna,

XXX. OTDK, Budapest, 3. díj, 2011

Lovas-Kiss Ádám, Löki Viktor, Takács Attila

XXXI. OTDK, Szeged, 2. díj, 2013

Süveges Kristóf, Fekete Réka, Lovas-Kis Ádám

XXXII. OTDK, Pécs, 2. díj, 2015

Pfeiffer Norbert

VII. OFKD, Debrecen, 1. díj, 2000

Bata Kinga

XI. OFKD, Nyíregyháza, 1. díj, 2008

Pénzes Csaba, Bán Ágnes, Nagy Szabolcs

XI. OFKD, Nyíregyháza, 2. díj, 2008

Takács Attila

XII. OFKD, Veszprém, 3. díj, 2010

Takács Attila , Sonkoly Judit

XIII. OFKD, Veszprém, kiemelt 1. díj, 2012

Takács Attila , Lovas-Kiss Ádám , Sonkoly Judit

XIII. OFKD, Veszprém, 3. díj, 2012

Löki Viktor, Lovas-Kiss Ádám és  Süveges Kristóf

XIV. OFKD, Pécs, 1. díj, 2014

Löki Viktor

XIV. OFKD, Pécs, 3. díj, 2014

Nagy Timea

XIV. OFKD, Pécs, 2. díj, 2014


Köszönöm!

Diákkörös hallgatókkal közösen készült publikációk:

1.    Gulyás G., Sramkó G., Molnár V. A., Rudnóy Sz., Illyés Z., Balázs T., Bratek Z. (2005): Nuclear ribosomal DNA ITS paralogs as evidence of recent interspecific hybridization in the genus Ophrys (Orchidaceae). – Acta Biologica Cracoviensia Series Botanica 47(2): 61-67. (IF: 0,368)

2.    Sramkó G., Gulyás G., Matus G., Rudnóy Sz., Illyés Z., Bratek Z., Molnár V. A. (2008): Leaf width, nrDNA and cpDNA ITS sequence variation within Central European Bulbocodium vernum and B. versicolor (Colchicaceae) populations: are there really two taxa? – Acta Biol. Hung. 59(1): 103–114. (IF: 0,619)

3.    Sramkó G., Gulyás G., Molnár V. A. (2011): Convergent evolution in Ophrys kotschyi (Orchidaceae) revisited: a study using nrITS and cpIGS sequences.  Annales Botanici Fennici 48: 97–106. (IF: 1,014)

4.    Molnár V. A., Takács A., Horváth O., E. Vojtkó A., Király G., Sonkoly J., Sramkó G. (2012): Herbarium Database of Hungarian Orchids I. Methodology, dataset, historical aspects and taxa.  Biologia 67(1): 79–86. (IF: 0,506)

5.    Lukács B. A., Sramkó G., Molnár V. A. (2013): The plant diversity and conservation value of continental temporary pools.  Biological Conservation 158: 393–400. (IF: 4,036)

6.    Molnár V. A., Horváth O., Tökölyi J., Somlyay L. (2013): Typification and seed morphology of Elatine hungarica (Elatinaceae). Biologia 68(2): 210–214. (IF: 0,696)

7.    Takács, A., Lukács, B. A., Schmotzer, A., Jakab, G., Deli, T., Mesterházy, A., Király, G., Balázs, B., Perić, R., Eliáš, P. jun., Sramkó, G., Tökölyi, J., Molnár V., A. (2013): Key environmental variables affecting the distribution of Elatine hungarica in the Pannonian Basin. Preslia 85(2): 193–207. (IF: 2,778)

8.    Sramkó G., Molnár V. A., Hawkins J. A., Bateman R. B. (2014): Molecular phylogeny and evolutionary history of the Eurasiatic orchid genus Himantoglossum s.l. (Orchidaceae).  Annals of Botany 114(8): 1609–1626. (IF: 3,654)

9.    Biró É., Bódis J., Nagy T., Tökölyi J., Molnár V. A. (2015): Honeybee (Apis mellifera) mediated increased reproductive success of a rare deceptive orchid. Applied Ecology and Environmental Research 13(1): 181–192. (IF2014: 0,557)

10.Molnár V. A., Löki V., Takács A., Schmidt J., Tökölyi J., Bódis J., Sramkó G. (2015): No evidence for historical declines in pollination success in Hungarian orchids. Applied Ecology and Environmental Research 13(4): 1097–1183. (IF2014: 0,557)

11.E. Vojtkó A., Sonkoly J., Lukács B. A., Molnár V. A. (2015): Factors affecting reproductive success in three entomophilous orchid species in Hungary. Acta Biologica Hungarica 66(2): 231–241. (IF2014: 0,589)

12.Löki V., Tökölyi J., Süveges K., Lovas-Kiss Á., Hürkan K., Sramkó G., Molnár V. A. (2015): The orchid flora of Turkish graveyards: a comprehensive survey. Willdenowia 45(2): 231–243. (IF2014: 0,721)

13.Lovas-Kiss A., Sonkoly J., Vincze O., Green A. J., Takács A. & Molnár V. A. (2015): Strong potential for endozoochory by waterfowl in a rare, ephemeral wetland plant species (Astragalus contortuplicatus, Fabaceae). – Acta Societatis Botanicorum Poloniae 84(3): 321–326. (IF2014: 1,174)

14.Sonkoly J., E. Vojtkó A., Tökölyi J., Török P., Sramkó G., Illyés Z., Molnár V. A. (2016): Higher seed number compensates for lower fruit-set in deceptive orchids. – Journal of Ecology DOI 10.1111/1365-2745.12511 (IF2014: 5,521)


2015. szeptember 18., péntek

Köztársasági ösztöndíj 2015/2016. tanév



A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán 20 hallgató nyerte el köztársasági ösztöndíjat a 2015-2016-ös tanévre, köztük Süveges Kristóf és Fekete Réka I. évf. biológus mester-szakos tanítványaim is.
                                       
Fekete Réka
Süveges Kristóf

A Debreceni Egyetem Biológiai és Ökológiai Intézet harmadik köztársasági ösztöndíjban részesült hallgatója, Laczkó Levente II. évf. biológus mester-szakos hallgató Sramkó Gábor témavezetésével szintén Tanszékünkön szakdolgozik.

Gratulálok és további jó tanulást és eredményes munkát kívánok!

2015. június 27., szombat

Mestertanár aranyérem

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács honlapja szerint Mestertanár aranyérem kitüntetést kaptam.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács 1997-ben alapította Mestertanár kitüntetést  a minőségi felsőoktatás érdekében kifejtett munkásság méltányolására azon oktatók és kutatók jobb megbecsülése és ösztönzése céljából, akik az egyetemisták és a főiskolások kötelező tananyag elsajátításán túlmutató, tudományos diákköri, szakkollégiumi vagy egyéb önképzési formában megvalósuló tudományos tevékenységének elősegítéséért, kibonta­koz­tatásáért és elismeréséért témavezetőként és a tudományszervezés terén éveken át kiemelkedően eredményes, áldozatos munkát végeztek.

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon a következő hallgatóim értek el helyezéseket:

Hallgató neve         
Tudományos konferencián
elért eredménye
Pfeiffer Norbert
XXIV. OTDK, Debrecen, 1. díj 1999
Gulyás Gergely
XXV. OTDK, Budapest, 3. díj, 2001
Takács Attila
XXIX. OTDK, Veszprém, 2. díj, 2009
Sonkoly Judit, Hegedűs Roland, Vojtkó Anna,
XXX. OTDK, Budapest, 3. díj, 2011
Lovas-Kiss Ádám, Löki Viktor, Takács Attila
XXXI. OTDK, Szeged, 2. díj, 2013
Süveges Kristóf, Fekete Réka, Lovas-Kis Ádám
XXXII. OTDK, Pécs, 2. díj, 2015

Diákkörös hallgatókkal közös publikációk:

1. szerző
További szerzők
Cikk címe
Megjelenés helye, éve
Gulyás G.
Sramkó G. – Molnár V. A. – Rudnóy Sz. – Illyés Z. – Balázs T. – Bratek Z
Nuclear ribosomal DNA ITS paralogs as evidence of recent interspecific hybridization in the genus Ophrys (Orchidaceae).
Acta Biologica Cracoviensia Series Botanica 47(2): 61-67.; 2005
Sramkó G.
Gulyás G. – Matus G. – Rudnóy Sz. – Illyés Z. – Bratek Z. – Molnár V. A.
Leaf width, nrDNA and cpDNA ITS sequence variation within Central European Bulbocodium vernum and B. versicolor (Colchicaceae) populations: are there really two taxa?
Acta Biol. Hung. 59(1): 103–114.; 2008
Sramkó G.
Gulyás G. – Molnár V. A.
Convergent evolution in Ophrys kotschyi (Orchidaceae) revisited: a study using nrITS and cpIGS sequences
Annales Botanici Fennici 48: 97–106.; 2011
Molnár V. A.
Takács A. Horváth O. E. Vojtkó A. Király G. Sonkoly J. Sramkó G. (2012):
Herbarium Database of Hungarian Orchids I. Methodology, dataset, historical aspects and taxa.
Biologia 67(1): 79–86.; 2012
Takács A.
Lukács, B. A. – Schmotzer, A. – Jakab, G. – Deli, T. – Mesterházy, A. – Király, G. – Balázs, B. – Perić, R. – Eliáš, P. jun. – Sramkó, G. – Tökölyi, J. – Molnár V., A.
Key environmental variables affecting the distribution of Elatine hungarica in the Pannonian Basin.
Preslia 85(2): 193–207.; 2013
Molnár V. A.
Löki V. – Takács A. – Schmidt J. – Tökölyi J. – Bódis J. – Sramkó G.
No evidence for historical declines in pollination success in Hungarian orchids.
Applied Ecology and Environmental Research 13(4): 1097–1183.; 2015
E. Vojtkó A.
Sonkoly J. – Lukács B. A. – Molnár V. A.
Factors affecting reproductive success in three entomophilous orchid species in Hungary.
Acta Biologica Hungarica 66(2): 231–241.; 2015