Mi fán terem a botanikus? 12.

Károlyi Árpád (1907–1972) — műszerész, olajipari szakember.

Vegyészmérnöki tanulmányait anyagi okokból félbehagyta, majd műszerészként és az olajiparban dolgozott. A Délnyugat-Dunántúl flórájának kiemelkedő kutatója. Pócs Tamással, később Balogh Mártonnal együtt végzett munkája a térség növényismeretének egyik alapja. A növénytan felé egy 1943-as lispei találkozás fordította: az olajmezőn dolgozva kakasmandikóra (Erythronium dens-canis) bukkant. A feltűnő tavaszi virág nyomán kezdett egyre rendszeresebben foglalkozni a zalai növényvilággal. Mintegy tizenháromezer lapos herbáriuma a Magyar Természettudományi Múzeumba került.

Válogatott művek:

Károlyi Á. (1949): Botanikai megfigyelések Nagykanizsa környékén. Borbásia 9(3–5): 18–21.

Károlyi Á. & Pócs T. (1964): Újabb adatok Délnyugat-Dunántúl flórájához III. Savaria. A Vas megyei Múzeumok Értesítője 2: 43–54.

Károlyi Á. (1972): Dél-Zala érdekes és gyógyító növényeiről. In: H. Kerecsényi E. szerk.: A nagykanizsai Thúry György Múzeum jubileumi emlékkönyve 1919–1969. Thúry György Múzeum, Nagykanizsa, 429–454.

Károlyi Á. & Pócs T. (1968): Délnyugat-Dunántúl flórája I. Acta Academiae Paedagogicae Agriensis, Nova Series 6: 329–390.

Károlyi Á. & Pócs T. (1969): Délnyugat-Dunántúl flórája II. Acta Academiae Paedagogicae Agriensis, Nova Series 7: 329–377.

Károlyi Á., Pócs T. & Balogh M. (1970): Délnyugat-Dunántúl flórája III. Acta Academiae Paedagogicae Agriensis, Nova Series 8: 469–495.

Károlyi Á., Pócs T. & Balogh M. (1971): Délnyugat-Dunántúl flórája IV. Acta Academiae Paedagogicae Agriensis, Nova Series 9: 387–409.

Károlyi Á., Pócs T. & Balogh M. (1972): Délnyugat-Dunántúl flórája V. Acta Academiae Paedagogicae Agriensis, Nova Series 10: 373–400.

Károlyi Á.,Pócs T. & Balogh M. (1974): Délnyugat-Dunántúl flórája VI. Acta Academiae Paedagogicae Agriensis, Nova Series 12: 451–463.

Károlyi Á., Balogh M. & Pócs T. (1975): Délnyugat-Dunántúl flórája VII. Acta Academiae Paedagogicae Agriensis, Nova Series 13: 395–415.

Növényneveink eredete 22.

Macskamenta (Nepeta).

A macska és a menta összetétele. Elsősorban az illatos macskamenta, a Nepeta cataria macskákat vonzó illata és az állatok jellegzetes, a növény körüli viselkedése magyarázza az előtagot. A menta a mentákra emlékeztető megjelenés és illat alapján került a névbe; rendszertanilag a Nepeta nem azonos a Mentha nemzetséggel. A német Katzenminze és az angol catmint ugyanilyen szemléletű nevek. A magyar elnevezés a régi gyógynövényes névanyaghoz tartozik; Diószegiék helyette a csipkepity nemzetségnevet használták. (Szabó 2019: 69.)

Irodalom

Szabó L. Gy. 2019: Botanikus macskák – macska növénynevekben. – Orvosi könyvtárak 16(3): 66–76. Elérhető: https://epa.oszk.hu/03100/03173/00044/pdf/EPA03173_orvosi_konyvtarak_2019_03.pdf

Kitaibel és Waldstein főművének születése 3.

A botanikus kertben folytatódott a vizsgálat

 

Az élve hazaszállított növényeket és a begyűjtött magvakat a pesti egyetem botanikus kertjében nevelték tovább. Kitaibel itt akár éveken át figyelhette az egyes növényalakokat. A kérdés az volt, hogy a megkülönböztető tulajdonságok mennyire állandók és megbízhatók. Azaz a terepen feltűnő sajátságok más körülmények között, a kertben is megmaradnak-e? A rendszeres megfigyelés segített elkülöníteni a tartós bélyegeket a környezet hatására változó vonásoktól. Ezért Kitaibel a kísérletes rendszertan egyik úttörőjének tekinthető. A növény leírásához tehát általában több tenyészidőszak tapasztalatát kellett összegyűjteni.

Kitaibel és Waldstein főművének születése 2.

A terepi leletből herbáriumi bizonyíték lesz 

A több hónapos gyűjtőutakon szedett növényeket még az út során préselni kezdték, hazaérkezés után pedig a kiszáradt, lepréselt példányokat herbáriumi lapokra helyezték, és egy cédulán feltüntették a növény nevét, a gyűjtés helyét és idejét, de sokszor alakltani ismertetését vagy egyéb az út során szerzett tapasztalatokat is . A herbáriumi példány tartósan megőrizte a vizsgálható anyagot: a növény különböző szervei később is összehasonlíthatók maradtak más gyűjtésekkel és a szakirodalmi leírásokkal.

Kitaibel a terepi jegyzetek és a növények vizsgálata alapján készíthette el első alaktani jellemzéseit. Ezek még javítható, kiegészíthető fogalmazványok voltak. A herbárium így a leírás ellenőrizhető alapját adta.

Kitaibel és Waldstein főművének születése 1.

A növény története a terepen kezdődik

 

Kitaibelnek először meg kellett találnia és fel kellett ismernie az érdekes, ritka előfordulású és a tudomány előtt még ismeretlen  növényeket. A kései pitypang példáján elképzelhetjük, mennyi mindent kellett egyszerre rögzíteni: hol él, mikor virágzik, milyen a levele, a virágzata és a gyökérzete. A későbbi vizsgálatokhoz préselésre szánt példányokat, valamint magvakat és élő növényeket is gyűjtöttek.

A gyűjtőutakon Johann Schütz már a helyszínen rajzolta az élő növényeket. Ennek különös jelentősége volt: a szárítás megváltoztatja a színeket és az alakot, a friss példány tartása, térbeli megjelenése pedig később már csak a rajz és a feljegyzések segítségével idézhető fel.

Növényneveink eredete 21.

Macskagyökér (Valeriana).

A gyökér erős szaga vonzza a macskákat; a név az állat és a növény közötti megfigyelt kapcsolatra utal. A német Katzenwurzel azonos jelentésű megfelelője; a magyar elnevezést a szakirodalom tükörfordításként értelmezi. Régi füveskönyvi és népi használatú név, amely nem a nyelvújítás során keletkezett. Diószegi és Fazekas a gyökönke nevet vezette be a nemzetségre, de a macskagyökér maradt a közkeletű magyar megjelölés. A névadás közvetlen alapja elsősorban az orvosi macskagyökér sajátossága; ebből lett a Valeriana nemzetség magyar neve. A macskamenta külön növénycsoport, bár nevének előtagját hasonló állati viselkedés magyarázza. (Szabó 2019: 70–71.)

Irodalom

Vörös É. 2008: A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára. – Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézet, Debrecen. Elérhető: https://mek.oszk.hu/06400/06424/06424.pdf

Szabó L. Gy. 2019: Botanikus macskák – macska növénynevekben. – Orvosi könyvtárak 16(3): 66–76. Elérhető: https://epa.oszk.hu/03100/03173/00044/pdf/EPA03173_orvosi_konyvtarak_2019_03.pdf

Mi fán terem a botanikus? 11.

József Károly Lajos főherceg (1833–1905) — főherceg, tábornok, a magyar királyi honvédség főparancsnoka.

Az alcsúti és a fiumei növényhonosítási kísérletek résztvevője, dendrológiai megfigyelések és növényjegyzékek szerzője. Nyelvészettel, különösen a romani nyelvvel is foglalkozott. Az alcsúti parkot apja, József nádor alapította; ő a már meglévő kertet fejlesztette tovább. Az Ybl Miklós tervei alapján emelt pálmaházban trópusi és mediterrán növényeket is neveltek. A munkálatok során kitermelt földből külön dombot alakítottak ki: a Jámbor-halom a kertész, Jámbor Vilmos nevét őrizte meg.

Válogatott művek:

József főherceg (1892): Arboretum Alcsuthiense. Az alcsuthi kertben honosított fák és cserjék leltára. Magyar Növénytani Lapok 15: 1–30.

 

Kitaibel és Waldstein főművének születése

Egy növény megtalálása és könyvbeli megörökítése között Kitaibel Pál (1757–1817) korában évek munkája húzódhatott. Gyűjtés, préselés, kerti nevelés, összehasonlító vizsgálatok, a latin nyelvű leírás elkészítése, rajzolás, rézmetszés, szedés, nyomtatás és kézi színezés: mindez kellett ahhoz, hogy a terepen megpillantott növényből tudományos közlés legyen.

Kitaibel fő műve, a Franz Adam Waldsteinnel (1759–1823) közösen jegyzett Descriptiones et Icones plantarum rariorum Hungariae (azaz: Magyarország ritkább növényeinek leírásai és képei) a történelmi Magyarország növényvilágának nemzetközileg is jelentős bemutatása lett. Az 1799 és 1812 között, füzetenként megjelent három kötet 280 növényt ismertetett, részletes latin szöveggel és nagyméretű, színes ábrákkal. A tudomány számára új növények megkülönböztetésében a pontos képeknek éppúgy szerepük volt, mint a leírásoknak. Kitaibel írta a szöveget; Waldstein társszerzőként, szervezőként és a kiadás finanszírozójaként tette lehetővé a vállalkozást.

A következő nyolc kép a kései pitypangot, a ma Taraxacum serotinum néven ismert fajt kíséri végig ezen az úton. A növény az Iconesben még Leontodon serotinus néven szerepelt. A jelenetek mesterséges intelligencia segítségével készült szemléltető rekonstrukciók: az általános munkafolyamatot mutatják be egyetlen faj példáján. A valóságban a munkafázisok az újabb füzetek készítésekor újra és újra ismétlődtek.

Növényneveink eredete 20.

Libatop (Chenopodium).

A tudatos nyelvújítás egyik jól dokumentált növényneve. Diószegi és Fazekas 1807-es művében libatopp alakban szerepel: a görög elemekből álló Chenopodium jelentését, a „libalábat” adja vissza. A névadás a liba talpához hasonlított leveleken alapul. A top utótag a topog, toppan szócsaládba tartozó, „lépés, lábnyom, láb” jelentésű névszói elem; nem a mai divatszó szerepel benne. Az elnevezést egyes 19. századi nyelvművelők bírálták, és lúdlábfű vagy libatalp névvel kívánták helyettesíteni, Arany János azonban védelmébe vette. A szaknyelvben megmaradt, és később tájnyelvi változatai is kialakultak. Eredetileg tehát szaknyelvi tükörfordítás, későbbi népnyelvi használattal. (Rácz 2000b; Rácz 2002b: 174–175.)

 

Irodalom

Rácz J. 2000b: Állatnevek a botanikában. – Magyar nyelvőr 124(3): 329–339. Elérhető: https://www.c3.hu/~nyelvor/period/1243/124307.htm

Rácz J. 2002b: Madárneves összetételek a növényvilág terminológiájában II. – Magyar nyelvőr 126(2): 170–191. Elérhető: https://www.c3.hu/~nyelvor/period/1262/126205.pdf

Mi fán terem a botanikus? 10.

 Janka Viktor (1837–1890) — katonatiszt.

Császári lovassági tisztként is botanizált, majd 1870-ben a Magyar Nemzeti Múzeum növénytani gyűjteményének vezetője lett. A magyar és különösen a balkáni flóra kutatója, számos növény rendszertani vizsgálója és leírója. Egyik nevezetes találata a magyar kikerics volt, amelyet 1867 februárjában fedezett fel a Szársomlyón. A hazai kikericsek többségétől eltérően ez a növény nem ősszel, hanem már a tél végén virágzik. Janka egy másik ritkaságra herbáriumban figyelt fel: az általa különösnek talált zergevirágot csak évtizedekkel később sikerült élőben is újra megtalálni a hegyen.

 

Válogatott művek:

Janka V. (1872): Plantarum novarum turcicarum breviarium. Oesterreichische Botanische Zeitschrift 22(6): 173–182.

Janka V. (1873): Plantarum novarum turcicarum breviarium. Oesterreichische Botanische Zeitschrift 23(6): 194–196. 

Növényneveink eredete 19.

Kutyatej (Euphorbia).

A tej utótag a növény sérülésekor előtűnő fehér tejnedvre vonatkozik. A kutya előtag a régi névadásban gyakran az értéktelent, emberi fogyasztásra alkalmatlant vagy ártalmast jelölte; itt a tejnedv maró, csípős jellegéhez kapcsolódik. Az azonos jelentésű ebtej középkori név, a kutyatej fű alak pedig 1761-ből adatolható. A német Hundsmilch és Wolfsmilch ugyanilyen képzettársítást mutat. A magyar név régi népi és szaknyelvi használatú. Diószegi 1813-ban a szettyin nevet javasolta helyette, de a kutyatej fennmaradt. A népnyelvben a tejnedves pitypangot és más növényeket is nevezhettek így, a botanikai szaknyelv viszont az Euphorbia megjelölésére rögzítette. (Rácz 2001b: ebtej és kutyatej szócikk.)

Irodalom

Rácz J. 2001b: Kutya van a kertben… – Magyar nyelvőr 125(4): 419–436. Elérhető: https://www.c3.hu/~nyelvor/period/1254/125403.htm

Mi fán terem a botanikus? 9.

Haynald Lajos (1816–1891) — kalocsai érsek, bíboros.

Saját gyűjtéseket végző, hatalmas herbáriumot létrehozó botanikus és a növénytani kutatás jelentős támogatója volt. Különösen érdekes témája a Bibliában említett gyanták és mézgák növényi eredetének vizsgálata. Az MTA tiszteleti tagja volt. Herbáriuma nem pusztán saját útjain gyűjtött növényekből állt: vásárlások, cserék és ajándékok révén több száz gyűjtő anyagát egyesítette. A százezres nagyságrendű gyűjteményt és botanikai könyvtárát a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyta. Egy érsek személyes érdeklődése így a hazai növénytani kutatás egyik nagy közgyűjteményét gazdagította.

Válogatott művek:

Haynald L. (1879): A szentírási mézgák és gyanták termőnövényei. Magyar Növénytani Lapok 3: 177–222. 

Növényneveink eredete 18.

Kosbor (Orchis). 

Régi, de vitatott eredetű növénynév; 1585-ben Calepinus szótárában már szerepel. A történeti-etimológiai szótárak ismeretlen eredetűnek tekintik, ezért a kos és a bor átláthatónak tűnő összetételét nem lehet bizonyított szófejtésként közölni. Felmerült a kosoknak adott, növényi kivonatot tartalmazó ital, illetve a herezacskót jelentő borék szóval való kapcsolat is. A kosborok páros gumóit régóta herékhez hasonlították, és nemi vágyat fokozó hatást tulajdonítottak nekik; ez a magyarázatok kultúrtörténeti háttere, nem az etimológia bizonyítéka. (Rácz 2000a.)

Irodalom

Rácz J. 2000a: Agármony és bakszakáll. – Magyar nyelvőr 124(1): 118–125. Elérhető: https://www.c3.hu/~nyelvor/period/1241/124113.htm

Mi fán terem a botanikus? 8.

Gáyer Gyula (1883–1932) — jogász, törvényszéki bíró.

A bírói hivatás mellett nemzetközileg is számon tartott növényrendszertani munkát végzett. Különösen a sisakvirágok és a szedrek kutatásával, valamint Vas megye növényföldrajzának feltárásával tűnt ki. A szombathelyi múzeum természetrajzi gyűjteményét is gondozta és gyarapította. A herbárium mellett fényképgyűjteményt épített Vas megye nevezetes fáiról, növényeiről és tájairól. A fényképezésbe bíró kollégái is bekapcsolódtak, így a törvényszéki ismeretségekből természetrajzi együttműködés is kialakult.

Válogatott művek:

Gáyer Gy. (1925): Vasvármegye fejlődéstörténeti növényföldrajza és a praenorikumi flórasáv. Vasvármegye és Szombathely város Kultúregyesülete és a Vasvármegyei Múzeum Évkönyve 1: 1–43.

Gáyer Gy. (1925): Rubus L. – Szeder. In: Jávorka S.: Magyar Flóra (Flora Hungarica). Studium, Budapest, pp.: 485–518.

Mi fán terem a botanikus? 7.

Flatt Károly, alföldi (1853–1906) — gazdatiszt, uradalmi jószágigazgató.

Gazdasági pályájáról jutott el a magvizsgálathoz és a botanikához. Növénytani, növénytermesztési és botanikatörténeti kérdésekkel foglalkozott; különösen a termesztett növények története érdekelte. Magyaróváron szerzett gazdasági képzettséget, és uradalmi munkája után 1900-ban került a budapesti Vetőmagvizsgáló Állomásra. A magvak azonosítása itt közvetlenül szolgálta a mezőgazdaságot: a vetőanyag tisztasága és a benne megbúvó idegen magvak felismerése gyakorlati kérdés volt. 1902-től a Magyar Botanikai Lapok szerkesztésében is részt vett, vagyis a gazdasági szakember a tudományos közlés szervezője is lett.

Válogatott művek:

Flatt von Alföld, C. (1895): Zur Geschichte der Asperula Neilreichii Beck. Verhandlungen der k. k. Zoologisch-Botanischen Gesellschaft in Wien 45: 353–355.

Növényneveink eredete 16.

Kecskerágó (Euonymus).

Igen régi növénynév: kecskerágó alakja az 1405 körüli Schlägli Szójegyzékben már olvasható, de nem egyértelműen a mai Euonymus jelentésében. A kecske rágja a fát vagy bokrot mondatból kialakuló kecskerágófa, kecskerágóbokor szerkezet rövidüléseként magyarázható. A kecskerágító alakváltozat más nyelvtani elemzés lehetőségét is felveti. Az értelmezést nehezíti, hogy a mai nemzetséghez tartozó növények mérgezők; régi szerzők ezért ironikus elnevezésnek is tartották. A név az Euonymus jelölésére már 1584-ben adatolható. Középkori eredetű, később botanikai nemzetségnévként rögzült, népnyelvben is használatos szó, tehát nem nyelvújítási találmány. Az eredeti növényi vonatkozás bizonytalansága miatt a jelentését nem lehet pusztán a mai növény tulajdonságaiból megfejteni. (Rácz 2006: 310–311.)

Irodalom

Rácz J. 2006: A bak és kecske állatnév növényneveinkben. – Magyar nyelvőr 130(3): 302–316. Elérhető: https://www.c3.hu/~nyelvor/period/1303/130304.pdf

Növényneveink eredete 15.

Kasvirág (Echinacea).

A kas és a virág összetétele. A névadás alapja a fészekvirágzat kidomborodó, kúpos középrésze, amely hagyományos méhkasra emlékeztet. A latin Echinacea név más hasonlítást használ: a görög echinos, „sün” szóból származik, és a szúrós hatású virágzati középrészre utal. A magyar név az újabb kertészeti és gyógynövényes szaknyelvben használatos; konkrét nyelvújítás kori alkotóhoz nem köthető ellenőrizhetően. Rácz a bíbor kasvirág régi Rudbeckia purpurea neve mellett a sündisznófej társnevet is tárgyalja. A kasvirág és a kúpvirág neve a kertészeti használatban keveredhet, de a szaknyelvben az Echinacea, illetve a Rudbeckia megkülönböztetésére szolgálnak. (Rácz 2007: 483; Simoncsics 2017: 268.)

Irodalom

Rácz J. 2007: A sün a botanikában. – Magyar nyelvőr 131(4): 483–486. Elérhető: https://www.c3.hu/~nyelvor/period/1314/131409.pdf

Simoncsics P. 2017: Növénynevek magyarázó szótára. – Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Növénytani Tanszék, Szeged–Sopron–Gödöllő. (Tilia 18.) Elérhető: https://real-j.mtak.hu/21196/7/315-331-PB.pdf

Mi fán terem a botanikus? 6.

Fazekas Mihály (1765/1766–1828) — huszártiszt, költő, városi pénztárnok.

A Lúdas Matyi szerzője katonai szolgálata után Debrecen közéletében is szerepet vállalt. Diószegi mellett társszerzője volt az első nagy magyar nyelvű, Linné rendszerét alkalmazó növényhatározónak. A hagyományos 1766. január 6-i dátum valójában a keresztelés dátuma. Diószegi nemcsak tudóstársa, hanem sógora is volt, így a füvészkönyv családi együttműködésből is született. A katonáskodás után saját debreceni kertjében is foglalkozott növényekkel. A versírás és a botanika mellett a város, illetve a református kollégium pénztárnoki teendőit is ellátta.

Válogatott művek:

Diószegi S. – Fazekas M. (1807): Magyar fűvész könyv, melly a’ két magyar hazábann találtatható növevényeknek megesmérésére vezet, a’ Linné alkotmánya szerént. Csáthy György, Debreczen. XVI + 608 pp.

Növényneveink eredete 14.

Kakaslábfű (Echinochloa).

A kakas lábához hasonlító növényi rész alapján képzett, állatneves összetétel. A mai közönséges kakaslábfű virágzati ágai lábszerűen szétállhatnak; az Echinochloa crus-galli fajnév crus-galli része is „kakasláb” jelentésű. A régi magyar kakasláb viszont Meliusnál, 1578-ban boglárkákat is jelölt, amelyek osztott leveleit hasonlították a kakas ujjaihoz. Ez a használat a német Hahnenfuß fordításával függ össze. A régi szó és a mai fűféle megnevezésének történetét tehát külön kell kezelni. A névtípus nyelvújítás előtti, a mai nemzetségnév régi megnevezési szemléletet folytat; a növény kakaslábmuhar és talpasmuhar nevei is ismertek. (Rácz 2002a: kakaslábfű szócikk.)

Irodalom

Rácz J. 2002a: Madárneves összetételek a növényvilág terminológiájában I. – Magyar nyelvőr 126(1): 48–71. Elérhető: https://www.c3.hu/~nyelvor/period/1261/126107.htm 

Mi fán terem a botanikus? 5.

Diószegi Sámuel (1760–1813) — református lelkipásztor.

A magyar nyelvű, Linné rendszerét követő botanika egyik megteremtője. Fazekas Mihállyal közös füvészkönyve mellett önálló gyógynövényismereti munkát is írt. Az életrajzokban olykor szereplő 1761-es születési év a keresztelés dátumából ered; valójában 1760 decemberében született. Az 1807-es Magyar füvészkönyv nem egyszerűen a növények gyógyító vagy gazdasági hasznát sorolta: felismerésükhöz a virágok szerkezetét kellett megfigyelni. Ehhez magyarul is használható leírásokra és szakkifejezésekre volt szükség.

Válogatott művek:

Diószegi S. – Fazekas M. (1807): Magyar fűvész könyv, melly a’ két magyar hazábann találtatható növevényeknek megesmérésére vezet, a’ Linné alkotmánya szerént. Csáthy György, Debreczen. XVI + 608 pp.

Diószegi S. (1813): Orvosi fűvész könyv, mint a’ Magyar fűvész könyv’ praktika része. Csáthy György, Debreczen. XVI, [2], 396 pp.

Növényneveink eredete 13.

Harangláb (Aquilegia).

A harang és a láb összetétele, a harangtartó szerkezet nevének növényre alkalmazott, metaforikus használata. A bókoló virágok harangra emlékeztető alakja, illetve a visszahajló sarkantyúk adják a hasonlítás alapját. Vörös 1903-as botanikai munkából közli a nevet, de ezt nem szabad a szó keletkezési évének tekinteni. Népi típusú, képszerű elnevezés, amelyhez nem rendelhető biztonsággal meghatározott nyelvújító alkotó. Az Aquilegia régi magyar neve a cámolyfű volt, Diószegiék pedig a cámoly nemzetségnevet alkalmazták: a harangláb tehát nem azonos az ő újításukkal. Tájnyelvi haranglábfű név más harang alakú virágokat viselő növényt, például fekete nadálytövet is jelölhetett. (Mariánovics 1916: 258; Vörös 2008: 97, 204.)

 

Irodalom

Vörös É. 2008: A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára. – Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézet, Debrecen. Elérhető: https://mek.oszk.hu/06400/06424/06424.pdf

Mariánovics M. 1916: Cámoly. – Magyar nyelvőr 45(5–6): 258. Elérhető: https://www.epa.hu/00100/00188/00611/pdf/EPA00188_magyar_nyelvor_1916_05-06.pdf

Mi fán terem a botanikus? 4.

Csapody Vera (1890–1985) — mennyiségtan-fizika szakos tanár, gimnázium-igazgató

Tanári munkája mellett vált a magyar növényvilág kiemelkedő ábrázolójává. Jávorka Sándorral mintegy négy évtizeden át dolgozott együtt; rajzai növényhatározók és népszerű ismeretterjesztő könyvek alapvető illusztrációi lettek. 1932-ben doktorált növénytanból Szegeden. 1938-tól annak államosításáig (1948-ig) a Sacré-Cœur Sophianum leánygimnázium igazgatója volt. Ezután növényillusztrátorként a Természettudományi Múzeum Növénytárában dolgozott. Önálló kutatói teljesítménye az 1968-ban megjelent csíranövény-határozó és a hozzá létrehozott gyűjtemény. 1980-ban Állami Díjat kapott. 

Válogatott művek:

Csapody V. (1932): Mediterrán elemek a magyar flórában. Rákospalota: Don Bosco Nyomda. Doktori értekezés.

Csapody V. (1953): A rizs gyomnövényei. Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici, új sorozat 4: 35–45. https://publication.nhmus.hu/annales/cikkreszletes.php?idhoz=2080

Csapody, V. (1968): Keimlings-Bestimmungsbuch der Dikotyledonen. Budapest: Akadémiai Kiadó. A kétszikűek német nyelvű csíranövényhatározója; az adatlapról a teljes kötet letölthető. https://real-eod.mtak.hu/14299/

Jávorka S. & Csapody V. (1929–1934): A magyar flóra képekben. Iconographia Florae Hungaricae. Budapest. https://idovonal.mta.hu/megjelenik-javorka-sandor-es-csapody-vera-a-magyar-flora-kepekben-cimu-munkaja/

Jávorka S. & – Csapody V. (1950): Erdő-mező virágai. A magyar flóra színes kis atlasza. Budapest. https://btk.ppke.hu/csapody-vera

Jávorka S. & Csapody V. (1962): Kerti virágaink. Közép-európai dísznövények színes atlasza. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. https://agris.fao.org/search/en/providers/122535/records/65ddf6b763b8185d9ca60eac

Csapody V. & Priszter Sz. (1966): Magyar növénynevek szótára. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. 301 oldal. https://agris.fao.org/search/en/providers/122535/records/65ddffc36eef00c2ce9f1c2b

Simon T. & Csapody V. (1966): Kis növényhatározó. Budapest: Tankönyvkiadó Vállalat.

Csapody I., Csapody V. & Rott F. (1966): Erdei fák és cserjék. Budapest: Országos Erdészeti Főigazgatóság. https://real-j.mtak.hu/16322/1/2003_8_1.pdf