Kleinia Mill. 1754 (Asteraceae) – Johann Jacob Theodor Klein (1685–1759) német természettudós, taxonómus és gyűjtő, a londoni Royal Society tagja. Klein Linné egyik harcos rendszertani ellenfele volt. Különösen azt kifogásolta, hogy Linné az állatok természetes rendszerezését a belső felépítésükre alapozta, amit a következőképpen fogalmazott meg: „Divisio naturalis animalium ab interna structura indicatur” (azaz „az állatok természetes rendszerezése a belső struktúrákon alapszik”). Klein és más bírálói szerint ez a rendszer „a természet által elrejtett” bélyegekre támaszkodott. Az állatok fogazat szerinti osztályozását sem tartotta célszerűnek, részben azért, mert számos állat fogainak megszámlálása veszedelmes feladat lehetett; ehelyett a végtagok számára épülő rendszert javasolt. Linné– egyfajta személyes válaszként – Klein-ről nevezte el a fészkesvirágzatúak családjába tartozó, különös megjelenésű, szukkulens életmódú, monotipikus Kleinia nemzetséget, amelyet inkább érdekesnek, mint szépnek lehet nevezni.
A blog botanikai-természetvédelmi kutatások eredményeit, ritka és veszélyeztetett növényeket, tudománytörténeti érdekességeket igyekszik bemutatni közérthetően és mégis szakszerűen. Készül a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszékén. Felelős szerkesztő: Molnár V. Attila
2025. december 13., szombat
Kikről nevezték el a növényeket? 102. rész
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése