2026. július 1., szerda

A Kitaibelia című folyóirat közleményei

A Crataegus nigra elterjedési területe és állománya.

 



Összefoglalás

A bennszülött fekete galagonya (Crataegus nigra Waldst. et Kit.) elterjedésével kapcso­latban több téves, illetve bizonytalan lelőhely került a szakirodalomba. Ennek oka, hogy régebbi publi­kációkban előfordulásai keverednek a hasonló Crataegus pentagyna, illetve a jóval később leírt C. ×degenii adataival. Munkánk során áttekintettük a korábbi szakirodalmat, a fellelhető herbáriumi példányokat, elemeztük, értelmeztük az ezekben fellelhető adatokat, számos esetben próbáltuk megfejteni a szöveges megjegyzéseket, valamint terepi bejárások során térképeztük a faj recens előfordulásait és felmértük állományait. Tanulmányunkban a téves és bizonytalan adatok kiszűrésével felvázoljuk a faj jelenleg ismert elterjedési területét, mely a Duna árterének Budapest és a Vaskapu közötti szakaszára, valamint két nagyobb mellékfolyó, a Dráva és a Száva Dunához közeli részeire korlátozódik. Eredményeink alapján feltételezhető, hogy a fekete galagonya a Duna szabályozása előtt jóval gyakoribb lehetett, különösen a hazai szakaszon. Jelenleg Gemenctől északra, valamint a Tisza torkolatától délre ritka, a Száva mellől és Belgrád környékéről valószínűleg kipusztult. Jelentős állománya található ugyanakkor Gemenc, Kopácsi-rét/Apatin (Cr/Srb), valamint Kabol-Dunagárdony (Srb) térségében. Elterjedési területének északi részén erőteljes visszaszorulása figyelhető meg, melynek oka elsősorban termőhelyeinek szárazodása, a Crataegus monogyna fajjal történő hibridizálódása és az özönnövények terjedése. Természetvédelmi helyzete itt a kipusztulással veszélyeztetett (critically endangered) kategóriába sorolható, míg másutt többnyire veszélyeztetettnek (endangered) tekinthető.

 

A teljes cikk elérhető itt / The paper is freely available here.

https://ojs.lib.unideb.hu/kitaibelia/article/view/17386

 

The distribution and population size of Crataegus nigra

 

Abstract

Data on the distribution of the Pannonian endemic black hawthorn (Crataegus nigra Waldst. et Kit.) have been partly incorrect or uncertain. Older publications contain several confusions involving this species, the morphologically similar Crataegus pentagyna, and Crataegus ×degenii (C. nigra × C. monogyna). In this study, we review and evaluate records reported in the relevant literature as well as herbarium specimens. Current occurrences and population sizes were investigated through field surveys. We delineate the currently known distribution range of the species, which is restricted to the floodplain of the Danube between Budapest and the Iron Gate Gorge (Vaskapu), as well as to the vicinity of the mouths of the two major tributaries of the Danube, the Drava and the Sava. At present, the species is rare north of Gemenc and south of the mouth of the Tisza, and is probably extinct in the Belgrade region. Large populations occur in the Gemenc area (Hungary), the Kopački Rit–Apatin region (Croatia/Serbia), and the Kovilj–Gardinovci area (Serbia). The species is rapidly declining north of Gemenc owing to the desiccation of its habitats, hybridization with Crataegus monogyna, and the wide­spread invasion of alien plant species. Its conservation status in this region should be considered Criti­cally Endangered, whereas elsewhere it is more appropriately classified as Endangered.

Hivatkozás / Citation

Riezing N., Csáky P., Kun A., Mórocz A. & Perić R. (2026). A Crataegus nigra elterjedési területe és állománya. Kitaibelia 31(2): 129–144.

https://ojs.lib.unideb.hu/kitaibelia/article/view/17386



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése