2026. március 1., vasárnap

Magyarország védett hajtásos növényei - Csipkés gyöngyvessző

 Csipkés gyöngyvessző

Spiraea crenata L.

Az eurázsiai sztyepzóna nyugati és középső részén előforduló cserjefaj. Legnyugatibb előfordulásai hazánkban voltak ismertek, de a 20. századra úgy tűnt, kipusztult tőlünk, legalábbis a természetes sztyepnövényzet fennmaradt foltjaiban nem volt ismert populációja. Eltűnésének pontos okai nem ismertek, de termőhelyeinek mezőgazdasági művelésbe vonása (felszántása) és túllegeltetése is hozzájárulhatott. 2000-ben Udvardy László a pusztamonostori temetőben találta meg ismét, azóta bizonytalan őshonosságú magányos példányai vagy kis állományai kerültek elő az ország számos vidékéről (Bakony, Budai-hegység, Hajdúság, Duna–Tisza köze, Nagykunság, Nyírség, Vértes) többnyire temetőkből, kertekből, települések közeléből vagy belterületéről, mezsgyékről [Bartha D. et al. 2004; Molnár V. A. et al. 2017; Molnár V. A. et al. 2024].

Molnár V. Attila

A fényképeket készítette: Molnár V. Attila.

A térképet szerkesztette: Takács Attila. A virágzási időszakot és a természetvédelmi értéket bemutató diagramot szerkesztette: Nagy Timea.

Irodalom

Bartha D. et al. 2004: A csipkés gyöngyvessző (Spiraea crenata L.) magyarországi előfordulása. – Flora Pannonica 2: 119–127.

Molnár V. A. et al. 2017: The occurrence of Spiraea crenata and other rare steppe plants in Pannonian graveyards. – Biologia 72: 500–509.

Molnár V. A. et al. 2024: Adatok a Pannon Ökorégió őshonos növényfajainak ismeretéhez I. (1–5). – Kitaibelia 29: 160–172.

Takács A., Bauer N. & Molnár V. A. (szerk.) 2025: Magyarország védett hajtásos növényei. – Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, Debrecen – MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. ISBN 978-963-490-569-1. 488 pp.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése