A legjobb szaglású növény

A parazita életmódú, zöld levelek nélküli kúszónövény, az aranka (Cuscuta) nagyon apró (körülbelül 1 mm-es) magja akár 5-10 évig is „várhat” a talajban és csak akkor indul csírázásnak, ha érzékeli egy olyan növény jelenlétét, amelyen szívesen élősködik. Az aranka ugyanis „válogatós”: szívógyökereivel csak bizonyos fajokat szipolyoz ki. Ha a mag kicsírázott akkor a fiatal növénykének 5-10 napon belül gazdanövényt kell találnia, különben elpusztul. A Pennsylvaniai Egyetem kutatói nemrégiben igen érdekes megfigyelést tettek. Egy vizsgált arankafaj (Cuscuta pentagona) kedvelt gazdanövénye a paradicsom, de „nem kedveli” például a búzát és a nebáncsvirágot. Csíranövényei a kísérletek tanúsága szerint több deciméteres távolságból képesek érzékelni a paradicsom jelenlétét és felé növekednek. A paradicsomnövényekből kivont illatanyagok önmagukban is hasonlóan vonzóak az aranka számára, míg a búza anyagai kifejezetten riasztólag hatnak rá. Ez az állati szaglásra emlékeztető érzékelés tehát szoros összefüggésben van az aranka élősködő életmódjával.

Sziki kocsordon élősködő aranka

 

A krétai bennszülött pillangóst (Ebenus cretica) szinte elborítja az aranka

Forrás:

Runyon, J. B., Mescher, M. C., De Moraes, C. M. 2006: Volatile chemical cues guide host location and selection by parasitic plants. Science 313, 1964–1967.

Magyarország növényritkaságai: Mételyfű

Marsilea quadrifolia L.

Kevéssé ismert, hogy a harasztoknak vízben élő fajaik is vannak. Közülük a Kárpát-medencében a holtágakban, állóvizekben élő, felszínen lebegő rucaöröm (Salvinia natans) napjainkban nálunk még gyakori. A sekély vizekben és iszapfelszíneken megtalálható, vékony, összegöngyölt levelű sárgolyó (Pilularia globulifera) előfordulása a Kárpát-medencében bizonytalan.

A harmadik idetartozó nemzetség, a mételyfüveké az egyetlen a harasztok között, melynek szárazföldi levelei éjjelre összezáródnak. Közel hetven fajuk ismert, amelyek elsősorban trópusi és szubtrópusi tájak lakói, legtöbbjük Ausztráliában él. Magyar nevüket a vizenyős helyeken élő élősködő férgekről (májmétely) kapták, de a hazai fajt leveleinek jellegzetes alakja miatt nevezték vízi lóherének is. A barnászöld, tompa fényű levéllemez négy levélkéből áll, emiatt préselt példányait még nemrégiben is árulták például a debreceni piacon, mint szerencsét hozó „négylevelű lóherét”. Évelő növény, hosszan kúszó, elágazó gyöktörzzsel. A víz mélységétől függő hosszúságú nyélen fejlődő, a felszínen lebegő leveleinek átmérője 1–3 cm. Hajtásai kiszáradó iszapon 5–10 cm magasak. 

Barnás, bab alakú sporokarpiumai a szárazra került példányok leveleinek hónaljában, rövid nyélen fejlődnek. 

Eurázsia szubmediterrán klímahatás alatt álló területein fordul elő, de behurcolták Észak–Amerikába is. Sekély – legfeljebb 40–50 centiméter mély – vizekben, tocsogókban, szikes laposokban, iszaptársulásokban található. Az Alföldön korábban elég gyakori faj a folyószabályozásokat, lecsapolásokat követően nagyon megfogyatkozott. Meggyérüléséhez hozzájárulhatott termőhelyeinek eutrofizálódása – szervetlen növényi tápanyagokban való feldúsulása – is. Az 1940–es évek végétől, amikor a rizs termesztésével az Alföld nagy területein próbálkoztak, a rizsföldeken eléggé elszaporodott. Ebben az időszakban került elő Szarvas, Kőtelek, Besenyszög, Hódmezővásárhely, Mindszent, Kisar, Sarkad, Köröstarcsa, Kisújszállás, Karcag és a Hortobágy rizsföldjeiről. Sajnos a vegyszeres gyomirtás térhódításával, hatékonyabbá válásával ismét visszaszorult, napjainkban két kezünkön megszámolhatjuk Magyarországon ismert lelőhelyeit. Legnagyobb ismert hazai populációja az Észak-Alföld egy holtágának parjain él. Itt elsősorban a horgász-állások környékén, enyhén taposott helyeken láthatjuk, a part zavartalan, sűrű növényzetű részein rendszerint hiába keressük. 

 

Elérhető a neten a KITAIBELIA 7. évfolyam 1. füzete: Sás-határozó (2002)

Elérhető a világhálón a KITAIBELIA botanikai-természetvédelmi folyóirat 7. évfolyam 1. füzetében megjelent Sás-határozó (Felföldy Lajos tollából)

Mediterrán orchidea kalauz: Epipactis veratrifolia

Tudományos név: Epipactis veratrifolia Boissier & Hohenacker 1853

Etimológia: A faj tudományos neve leveleinek a zászpára (Veratrum) való hasonlatosságára utal.

Synonyma: Epipactis abyssinica Pax, Epipactis consimilis Hooker f., Epipactis somaliensis Rolfe.

Magyar név: Zászpalevelű nőszőfű

Elterjedés: A Himalájától Kis-Ázsiáig, a Sínai-félszigetig, Ciprusig, valamint Szomáliáig található meg, apró, elszigetelt populációkban.

Virágzási idő: Január – augusztus.

Elérhetők a neten a KITAIBELIA 7. évfolyam 2. füzetének cikkei (2002)

Elérhetők a világhálón a KITAIBELIA botanikai-természetvédelmi folyóirat 7. évfolyam 2. füzetében megjelent cikkek:

Horváth Károly: Újvárosi Miklós (1913-1981) életútja és munkássága a hazai szántóföldi gyomnövényzet kutatásában

Kézdy Pál: Taxonómiai vizsgálatok a hazai molyhos tölgy alakkörön (Quercus pubescens s. l.) mikromorfológiai bélyegek segítségével

Szigetvári Csaba: Az invazív késeiperje, Cleistogenes serotina (L.) Keng. szerepe nyílt homokgyepek társulásszerveződésében

Fodor Lívia – Pál-Fám Ferenc – Rimóczi Imre: Szigetközi keményfa-ligetek mikológiai jellemzése

Kevey Balázs – Király Gergely: A Scrophularia scopolii Hoppe magyarországi elterjedése

Bodonczi László: Újabb adatok Vas megye flórájához

Riezing Norbert: Adatok a Dunántúl északi részének flórájához

Molnár Csaba: Új adatok a Mátra déli és keleti részének növényvilágából II.

Mészáros András – Simon Pál: Adatok a Déli-Bakony flórájához II.

Lájer Konrád: Florisztikai és cönológiai vizsgálatok a somogyi Dráva-völgy rétjein

Nagy József: Adatok a Börzsöny-hegység flórájához V.

Badarau, Alexandru – Dezsi, Stefan – Coldea, Gheorghe – Groza, Gheorghe: Krascheninnikovia ceratoides (L.) Gueldenst a presumable Weichselian relic species, in the Flora of the Transylvanian Basin

Bauer Norbert – Mészáros András – Galambos István: A Gagea bohemica (Zauschn.) Schult. et Schult. élőhelyválasztásának vizsgálata

Pál Róbert: Gyomflorisztikai ritkaságok a Mecseki flórajárás területéről

Pfeiffer Norbert – Molnár V. Attila: A csonka orbáncfű (Hypericum mutilum L.) előfordulása Magyarországon

Somlyay Lajos – Pifkó Dániel: A Lathyrus pallescens (Bieb) C. Koch Magyarországon, és más adatok a Budai-hegység flórájának ismeretéhez

Balogh Márton – Bratek Zoltán – Illyés Zoltán – Zöld-Balogh Ágnes: A Liparis loeselii (L.) Rich. tömeges előfordulása a Velencei-tavon

Pinke Gyula: A sáfrányos imola (Centaurea solstitialis L.) a Mosoni-síkon

Cservenka Judit – Bauer Norbert: Egy bakonyi Primula hibrid populáció természetvédelmi szempontú vizsgálata

Vojtkó András: Jakucs Pál szerepe az Északi-középhegység flóra- és vegetációkutatásában

Margóczi Katalin, mva: Szakirodalmi figyelő / Literature reviews

Vackova D. – Balogh M. – Bratek Z. – Takács A. A. – Vlčko J. – Zöld-Balogh Á., Mesterházy A. – Kulcsár L., Vojtkó A., Purger D., Malatinszky Á., Geng I. – Molnár Cs., Raksányi Zs., Balogh L. – Botta-Dukát Z. – Dancza I. – Kósa G.: Apró közlemények / Short communications

Mediterrán orchidea kalauz: Ophrys bombyliflora

Tudományos név: Ophrys bombyliflora Link 1800

Etimológia: A faj elnevezése a virágok alakjára utal (bombylus = pöszörlégy, flora = virág).

Synonyma: Ophrys tabanifera Willdenow, Ophrys distoma Bivona-Bernardi.

Magyar név: Pöszörlégybangó

Elterjedés: Mediterrán.

Virágzási idő: Február – május.

Magyarország növényritkaságai: palkasás

A palkasás (Carex bohemica) tömött, gömbös fejecskevirágzatával első pillantásra sokkal inkább palkára emlékeztet, mint sásra. A pár centiméter átmérőjű virágzatot néhány, akár 15 centiméter hosszúságot is elérő murvalevél övezi. Ez a tulajdonsága is megkülönbözteti minden más hazai sástól, sokkal hasonlóbbá teszi a kisebb termetű, rendszerint folyók homokos fövenyein előforduló iszapkákához (Dichostylis micheliana). Jellegzetes megjelenésére utal magyar neve mellett régebbi tudományos neve (C. cyperoides) is. A palkák kétivarú virágaival ellentétben e sásfajnak egyivarú virágai vannak. Füzérkéiben alul találhatók a porzós és felül a termős virágok.

 

A sások termőjét egy támasztólevélből kialakult tömlő veszi körül és így alakul ki a tömlő vagy szütyőtermés (utriculus), melynek mérete, alakja, felszínének fényes, szőrözött vagy mirigyes volta, csőrének hosszúsága, falának vastagsága a sásfajoknak egyedi jellemzője. A tömlő megléte határozásukhoz szinte elengedhetetlen, ezért megismerésükhöz, gyűjtésükhöz a termésérés ideje a legalkalmasabb. A palkasás tömlője kétbibéjű, 7–10 mm hosszú, nem vagy csak gyengén erezett vagy gyöngén eres. Alakja összetéveszthetetlen, töve hosszú nyélbe keskenyedő, csúcsa pedig igen hosszú, két vékony fogú, fűrészes élű csőrben végződik.

Arasznyitól félméteres magasságot elérő, nem tarackoló, világoszöld színű faj. Vízpartokon, főként tavak és holtágak nyárra szárazra kerülő, tápanyagokban gazdag homokos vagy iszapos talaján, törpekákás állományokban és ártéri gyomtársulásokban él. A legtöbb ilyen termőhelyen előforduló növénytől eltérően évelő növény. Magjainak nincs szüksége nyugalmi állapotra, megfelelő körülmények közé kerülve 90 %-uk mintegy két hét alatt kicsírázik. Ugyanakkor az iszapban rejtőző, több mint harminc éves magjainak egy része is megőrzi csíraképességét. Virágzási és termésérési ideje termőhelyének szárazra kerülésétől függően júniustól októberig húzódhat.

Magyarországon régi adatai vannak a Fertő–tó mellől, a Hanságból. A Tisza mentén, (különösen a felső szakaszon) több helyen előkerült, elsősorban holtágak partján.  A Dráva-síkon Pfeiffer Norbert bukkant rá 2001-ben. A Kárpát-medencében igen ritka növénynek hazánkon kívül a Morvamezőn (Detrekőcsütörtök), Pozsony és Nyitra környékén, a Bodrogköz szlovákiai részén (Királyhelmec, Szomotor) valamint a Székelyföldön, a rétyi Nyíren vált ismertté előfordulása.