Új cikk a Kitaibelia-ban

Szentgyörgyi P. & Bátori G. (2022). Adatok a Szuha-vízgyűjtő és környéke flórájához. Kitaibelia 27(1): 27–67.

https://doi.org/10.17542/kit.27.003

Cikkünk a törökországi nyárfaültetvények orchideáiról

Cikkünk a Botanikai Közleményekben a törökországi nyárfaültetvények orchideáiról /

Our new paper on the orchids of Turkish poplar plantations is available 

A Kárpát-medence növényritkaságai: pontuszi nőszirom

A nősziromfélék (Iridaceae) mintegy 1400 fajt számláló családjába az ókor óta ismert és termesztett növények tartoznak. Többségük a déli félgömbön él, jellemzőjük a hajtásgumó vagy gyöktörzs, az egyetlen porzókör valamint, az alsó állású magház. A család névadói a nőszirmok, melyeknek kúszó rizómájuk van. Két lepelkör tagjai egymástól különböznek, a külső lepelleveleik kihajlóak. Ezek a lepellevelek egyes fajok esetében a középér mentén elálló szőröket viselhetnek („szakállas” nőszirmok). Külső lepellevelükre a porzó ráhajlik, ezt beborítja a sziromszerű bibekaréjuk. Jellegzetesek unifaciális, kardalakú, élükkel a hajtástengelyre símuló, úgynevezett „lovagló” leveleik is. Görög eredetű nevük szivárványt jelent és számtalan színben pompázó változatukra utal. A népnyelv és régi botanikai műveink egyaránt liliomoknak nevezték az íriszeket. Lippay János jezsuita szerzetes az első magyar kertészeti műben, az 1664–ben megjelent „Posoni kert”-ben ötféle íriszt említ és magyarul „szivárványos liliom”-nak nevezi őket. A mára elterjedt nőszirom szó Diószegi Sámuel (1760–1813) debreceni lelkipásztortól, a magyar növénytani szaknyelv alapjainak megalkotójától származik, és e növények lapos, színes sziromszerű bibéjére utal.

A Kárpát-medencében tizenegy, Magyarországon hét nősziromfaj él vadon. A kevéssé ismert, de figyelemreméltó képviselőik közé tartozik a félárnyékot kedvelő pázsitos nőszirom (Iris graminea), mely ligetes tölgyesek, bokorerdők növénye. Legnagyobb és dúsan virágzó állományai vágásokon, erdei nyiladékok, kocsinyomok és utak mentén fordulnak elő. Magyar és tudományos nevét egyaránt fűszerű leveleiről nyerte, melyek az igen rövid kocsányú, a talajfelszín közelében elhelyezkedő virágait messze túlnövik. Emiatt persze az egyébként igen tetszetős, májusban és júniusban nyíló virágai nem feltűnőek. A pázsitos nőszirom virágai kajszibarackillatot árasztanak, nem csoda hát ha rajtuk sokszor tömegesen nyüzsögnek a hangyák.

 

A pázsitos nősziromhoz igen hasonló megjelenésű, vékony levelű faj a hazánkban nem élő, de Erdélyi Mezőségen szórványosan felbukkanó pontuszi nőszirom (Iris pontica Zapal.). Napos, délies lejtőkön, rendszerint marhalegelőkön fordul elő, a birkalegelés hatására hamarosan megfogyatkozik. Korábban Iris humilis néven is emlegették, ezáltal alkalmat adva a kizárólag sárga virágú, apró termetű, vékony levelű homoki nőszirommal (Iris arenaria) való összekeverésre, hiszen e bájos növényről néha Iris humilis subsp. araneria néven olvashatunk.

Hogy volt...

1995-ben (negyed évszázada) jelent meg a „Vadon élő orchideák" című könyv. Belátom: ezer sebből vérzik. Nemcsak mi követtünk el hibákat, de még a kiadó és a nyomda is. Nemcsak a címet, a méretet, a dizájnt, de még a borítót is másképpen képzeltük el… (Nem beszélve a sápadt kosbor színéről.) De nem ez a lényeg. Egyetemistaként, akkor már három éve próbáltuk kiadatni a könyvet – és mire megjelent már végeztünk… Karanténpakolás, a több mint 30 évnyi fotóanyag rendszerezése (és az új orchideás könyvhöz kapcsolódó képválogatás) közben kifejezetten figyeltem arra, hogy találok-e olyan képet ahol, szerzőtársaimmal, Vidéki és Sulyok kollégákkal együtt pózolunk a nagy magyar természetben… Eleddig nem sikerült. Valószínűleg ennek az is oka lehet, ha valamelyikünk fényképezett akkor nem került rá a képre…. Emellett sokkal fontosabbnak ítéltük a növények fényképezését, mint saját magunkét… De érzékelve a tizenegy fős olvasótábor szűnni nem akaró buzdítását, két eddig előkerült képet közzéteszek.

Az ominózus könyv borítója

Vidéki Robival a Gömör-Tornai karszton

Sulyok Józsival a bátorligeti Nagylegelőn

Növények Napja - 2022. május 26.

A vetővirág metamorfózisai

Az apró vetővirág vagy kikericsvirágú sárika (Sternbergia colchiciflora Waldst. & Kit.) közismert védett vadvirágunk. Észak-Afrikától és az Ibériai-félszigettől a Kaukázusig és a Közel-Keletig elterjedt, számos dél-európai országban is megtalálható. A világhálón rengeteg fényképet találhatunk a fajról, amelyek többsége virágzó állapotban mutatja be. Talán kevésbé látványos, de szintén igen jellegzetes megjelenésű tavasszal, lombleveleinek, illetve terméseinek megjelenésekor. E faj a tavaszi időszakban biztosabban – a csapadékviszonyoktól függetlenül – megtalálható, mint virágzásakor.

A mostani bejegyzésben a vetővirág kevésbé ismert megjelenési formáit is igyekszem bemutatni.

 

Általában így ismerjük: virágai augusztus és október között levelek nélkül jelennek meg

Levelei tél végén kezdenek növekedni (a képen 1-1,5 cm-esek)

Tavasz folyamán a talaj felszínén ülő toktermések és megcsavarodó levelek tovább növekednek (a képen március végén mintegy 6-7 cm hosszúságú levelekkel)

Ebben az időszakban a faj már könnyen észlelhető

Termései nálunk április vége és május közepe között érnek be. Kocsányuk ilyenkor néhány nap alatt több centiméteresre nyúlik, a termés fala megsárgul majd felnyílik

 

Megtalálható és zavartalanul termést érlel fűnyírózott termőhelyeken (például temetőkben) is 

Fűnyírózott helyeken levelei májusban sokszor már nem láthatók a gyepben, de megnyúlt kocsányú termásei ilyenkor is elárulják jelenlétét

 

Magjait hangyák terjesztik

 

Néhány milliméteres sötétbarna gömbölyded magvain fehér színű,
magas olajtartalmú függelék (ún. hangyakenyér) található

Már a fiatal magoncok 1-2 levele is mutatja a fajra jellemző alakot és csavarodást

 

A levelek május folyamán a nem kaszált termőhelyeken is elszáradnak

 

Immár féltucatnyi lelőhelyről ismert a faj üszöggombája, amely rendszerint a toktermés falában, ritkábban a kocsányban vagy kivételesen a levelekben jelenik meg.

A faj életének még egy fontos momentuma feltáratlan: nem sikerült megfigyelni virágainak rovarok által történő megporzását. Ha valaki e téren rendelkezik infromációkkal, arról köszönettel fogadok tájékoztatást.

Folytatás következik: az ősz folyamán...

Senki nem lehet próféta a saját hazájában.

10 évvel ezelőtt vált valóra a szüleimnek régóta megígért utazás: húgommal együtt eljutottunk Velük Erdélybe. Torockón szálltunk meg és mindenképpen szerettem volna virágzó orchideát mutatni Nekik. Mivel augusztusra járt, ez nem tűnt olyan könnyű feladatnak, mint mondjuk májusban. Hazafelé útbaejtettük a Tordai-hasadékot és gondoltam, ha valahol, akkor a patakot kísérő ligeterdőben van esélyem virágzó nőszőfüvet találni. Rövid keresés után találtam is néhány elbai nőszőfüvet (Epipactis albensis, amelyet addig Románia területén még nem észleltek). Nagyon örültem és diadalittasan szólítottam a rokonságomat. Édesanyám és húgom ért oda először. Közöltem velük ez bizony – a látszat ellenére – orchidea. És miért nem virágzik? – szólt a kérdés. De, virágzik – feleltem.

Kisvártatva megérkezett édesapám is. – Mi az? – kérdezte. Mire édesanyám lelkesen felelte: – Orchidea!

Apám bizalmát tudásomban jól kifejezi lakonikusan rövid válasza: – Ha igaz!!

Ekkor már mintegy 25 éve tanulmányoztam az orchideákat és 15 éve jelent meg az első orchideás könyvem...