2013. december 23., hétfő

Megújul a KITAIBELIA című botanikai-természetvédelmi folyóirat



A Kitaibelia folyóiratot 1996-ban alapítottuk Vidéki Róberttel. Az azóta eltelt idő komoly változásokat hozott a hazai botanikában éppúgy, mint az tudományos információk közzétételének formáiban és sebességében. 


Mindezek a tényezők szükségessé teszik, hogy az idén 18 éves folyóirat megújuljon, amely a következőképpen fog megtörténni:
1.) Kibővült és átlagéletkorát tekintve fiatalodott a szerkesztőbizottság.
2.) A tavalyi évtől a folyóirat társszerkesztőjeként dolgozik Takács Attila. A 2014-ben megjelenő kötetet még együtt szerkesztjük, azután a szerkesztés feladatai jórészt rá fognak hárulni.
3.) Megújítjuk a lap formai megjelenését, modernizáljuk, tetszetősebbé tesszük tipográfiáját és áttekinthetőbbé és egységesebbé a cikkek szerkezetét.
4.) A folyóirat megjelenik világhálón. A lap honlapján megtalálhatók a lappal kapcsolatos fontosabb információk, valamint teljes terjedelmükben, szabadon letölthetők a már megjelent lapszámok cikkei (Jelenleg 15 lapszám cikkei vannak feltöltve, de a teljes anyag feltöltésre kerül 2014. február végéig.) A cikkek között keresni is lehet, jelenleg a szerzők szerinti keresés működik, a jövőben pedig a cím és az absztrakt szavaira, valamint a megjelenés évszámára is lehet majd (akár kombináltan is) keresni.

A 19. évfolyam kötete készülőben van, amelyet Hulják János (1884–1942), az Északi-középhegység kiváló flórakutatója emlékének ajánlunk. A kötetbe még szívesen fogadunk kéziratokat, miként a lappal kapcsolatos minden ötletet, javaslatot is!

A Kitaibelia világhálón történő megjelenítésében nyújtott segítséget köszönjük Bán Miklósnak és Barta Zoltánnak (DE Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék).  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése