Hogyan kapta nevét Linné, "a növények keresztapja"?
Carl Linné nevének története különösen
szép példája annak, hogyan vándorolhatnak a nevek a növények és az emberek
között, majd vissza ismét a növényvilágba.
Linné apai nagyapja földműves volt, és a korabeli skandináv névadási szokásoknak megfelelően Ingemar Bengtssonnak, vagyis „Bengtfia Ingemar"-nak hívták. A közembereknek akkoriban többnyire nem volt öröklődő vezetéknevük: a gyermekek az apjuk keresztnevéből képzett patronimikumot viselték. Így született Linné apja is 1674-ben Nils Ingemarsson, azaz „Ingemar fia, Nils” néven.
Amikor Nils a lundi
egyetemre került, hogy lelkésznek tanuljon, az egyetemi adminisztráció
megkövetelte tőle, hogy állandó vezetéknevet válasszon. Mivel kedvelte a
növényeket, nevét egy hatalmas kislevelű hársról alkotta meg, amely szülőföldje
határán, Jomsboda és Linnhult között állt. A hárs smålandi svéd elnevezésének,
a linn szónak latinosított alakjából
született meg a Linnaeus név. Ugyanennek a fának az emlékét őrizte a
rokonság más ágainak névválasztása is: egyikük a latin Tilia, vagyis hárs szóból alkotott Tiliander,
másikuk pedig a svéd hársnévhez kapcsolódó Lindelius
családnevet vette fel.
Ezt a növényi eredetű
vezetéknevet örökölte Carl Linnaeus, akit magyarul Linné Károlyként ismerünk. A
név azonban később újra visszatért a növényvilágba.
Linné lappföldi
utazása során figyelt fel egy apró termetű, talajon kúszó törpecserjére,
amelynek vékony, felálló virágszárain rendszerint kettesével nyíltak a
halványlila, bókoló, harang alakú virágok. A növényt Caspar Bauhin már 1596-ban
leírta Campanula serpyllifolia néven, mert a
harangvirágok közé sorolta. Linné alaposabb vizsgálatai azonban meggyőzték
arról, hogy nem a Campanula nemzetséghez
tartozik, hanem önálló nemzetséget képvisel.
A növény tudományos
leírását Linné barátjára és pályatársára, Jan Frederik Gronoviusra bízta.
Gronovius – valószínűleg Linné kérésére, de legalábbis az ő tudtával – a
nemzetséget Linnaea néven írta
le, így a botanikus családneve egy növény tudományos nevében élt tovább.
A Linnaea Linné kedvenc növényévé és
egyfajta személyes jelképévé vált. Számos portréján kezében tartja, és később
az általa tervezett nemesi címerben is helyet kapott. A Critica Botanica 80–81. oldalán egy híressé vált, játékosan
álszerény megjegyzésben így írt róla: „Linnaeam
dixit Cel. Gronovius plantam Lapponicam, depressam, vilem, neglectam, brevi
tempore florem, a consimili suo Linnaeo.”
Vagyis:
„Linnaeának nevezte az érdemdús Gronovius azt a lappföldi növényt, amely
alacsony, jelentéktelen, elhanyagolt, és csak rövid ideig virágzik –
hasonlatosan Linnéhez.”
A nemzetség legismertebb, hagyományosan
egyetlenként számon tartott faja a Linnaea
borealis, amely Eurázsia és Észak-Amerika tajgaerdeinek
jellegzetes növénye. Kúszó hajtásai a talaj felszínén terjednek, felálló
virágszárain pedig rendszerint párosával fejlődnek a bókoló, harang alakú
virágok. Terméseit ragadós mirigyszőrök borítják, amelyek segítségével állatokra
tapadva terjedhetnek.
A történet azonban
itt még nem ér véget. Miközben a tudományban számtalan növényt neveztek el
emberekről, az ellenkező irányú névadásra is bőven akad példa: növények
neveiből emberi keresztnevek születnek. Ilyen nemzetközi név például a Lily és
a Veronika, a magyar névadásban pedig a Hanga, Hajnalka, Ibolya, Iringó vagy
Imola.
A nevek tehát valóban
ide-oda vándorolnak az emberek és a növények között. Ebben a különös
körforgásban alighanem Linné és a Linnaea története az egyik legszebb példa.
Linné apja egy hársfáról, a svédül linn-nek
nevezett növényről választotta a Linnaeus családnevet. A Linnaeus
névből később megszületett a Linnaea
növénynemzetség neve. A növény kedves hangzása és bájos megjelenése pedig újabb
névadást ihletett: a Linnaea az újabb időkben női
keresztnévvé vált, amelyet ma Skandináviában és Észak-Amerikában több ezren
viselnek.
A név útja így teljes
kört ír le: Linn (hársfa) – Linnaeus (vezetéknév)
– Linnaea (növénynemzetség) – Linnaea
(női utónév).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése