 |
1899–1905: Sajó Károly (1851–1939) rovarász-tanár
beszámolt külhoni természetvédelmi intézkedésekről (Sajó 1899). „Nemzeti védett
területek” kialakítását javasolta olyan módon, hogy a hazánkban élő valamennyi
állat- és növényfaj fennmaradhasson háborítatlan élőhelyeken. Külön
hangsúlyozta a síksági és dombvidéki, valamint a vizes élőhelyekhez kötődő
élővilág veszélyeztetettségét (Sajó 1902). Áttekintette az élőlények fennmaradását
veszélyeztető tényezőket és a követendő külhoni természetvédelmi törekvéseket.
Maga is példát mutatott: magánbirtokán homoki élőlényközösségeknek nyújtott
háborítatlan élőhelyet. Beszámolt róla, hogy a jószágok jelölésére használt
homoki báránypirosítót (Alkanna tinctoria)
– amely a ritka Oxynchus erythrocephalus
nevű bödefaj tápnövénye – a „gyökérásók” a festékanyag-tartalma miatt szinte
teljesen kiirtották, de Sajó a megmaradt néhány tövet magról újra
elszaporította (Sajó 1905). |
Irodalom
Bauer N. & Molnár V. A. 2025: Ahogy elkezdődött: Növényfajaink
megóvásának történeti áttekintése. In: Takács A. et al. (szerk.): Magyarország védett hajtásos növényei. –
Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, Debrecen – MNMKK
Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. pp.: 7–16.
Sajó K. 1899: A tiszafáról. – Erdészeti Lapok 38:
1400–1420.
Sajó K. 1902: A természetnek fenntartott területekről. –
Erdészeti Lapok 41: 221–226.
Sajó K. 1905: Az ős-természet kincseinek megmentése. – Természettudományi Közlöny 37: 705–739.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése