Most virít a murányi boroszlán (Daphne arbuscula)

A Kárpát-medence flórájának legféltettebb ritkaságai között viszonylag közismertek az ereklyenövények (reliktumendemizmusok), mint a dolomitlakó (pilisi) len, a magyarföldi husáng, a bánáti bazsarózsa. Ugyanakkor alig valaki hallott a növényföldrajzi, természetvédelmi szempontból nem kevésbé jelentős és ugyanakkor igen látványos murányi boroszlánról.

A boroszlánok (Daphne)  nemzetségének hazánkban három faja fordul elő, a Kárpát-medence határainkon kívüli területein további két képviselőjük él. A murányi boroszlán (D. arbuscula) egyike a Kárpát-medence  nevezetes bennszülötteinek. A világon egyedül a napjainkban Szlovákiához tartozó Murányi-fennsíkon fordul elő. A nagyjából 200 négyzetkilométeres területen 600 és 1400 méteres tengerszint feletti magasságok között, főként nyúlfarkfüves sziklagyepekben mintegy harminc állománya ismert.

 

 

Elsőként Richter Aladár, a későbbi botanikus professzor 1885-ben – még tanulóként – gyűjtötte a murányi Várhegyen. Az általa gyűjtött példányok közül néhány csere útján jutott el LadislavJosef Čelakovsky prágai professzorhoz, aki felismerte, hogy a növény nem azonosítható az addig leírt fajokkal. Ezután a kor vezető magyar botanikusától, BorbásVincétől érdeklődött aziránt, hogy írtak-e le Magyarországról akkoriban új Daphne-fajt. Borbás tájékoztatta, hogy új fajt nem írtak le, de gyűjteményében van egy példány, amit herbáriumának a henye boroszlán egy alakjának (var. abietina) nevezett, de ezt nyomtatásban nem közölte. Čelakovsky ezután helyes szakmai intuícióval, de etikailag erősen megkérdőjelezhető módon 1890-ben egyedül írta le a Daphne arbuscula-t. Borbás a Daphne abietina nevet csak ezt követően publikálta. Richter herbáriumában egy példányt tisztelete jeléül Jurányi Lajos professzorról nevezett el (D. juranyiana), de a nevet érvényesen sajnos szintén nem közölte.

 

 

 



 

A murányi boroszlán legközelebbi rokonai az Alpokban előforduló Daphne striata és D. petraea. Elég hasonló az alpin-balkáni elterjedésű, nálunk a Nyugat-Dunántúl savanyú talajú erdeifenyveseiben, csarabosaiban és középhegységeink mészkő-, illetve dolomit-sziklagyepjeiben előforduló henye boroszlán (D. cneorum), de ennek levelei vékonyabbak, kopaszok.

A boroszlánok (Daphne) nemzetsége egyébként csaknem 50 fajt számlál. Többségük Eurázsia mérsékelt és mediterrán területein honos. Néhányuk Észak-Afrikában él. Legtöbb fajuk magashegységi, az alhavasi és havasi gyepekben több fajuk is előfordulhat együtt. Minden fajuk fás szárú, kis termetű cserje. Jellegzetességük a kellemes illatú, négytagú – némileg az orgonára emlékeztető – virág, amelyben a hiányzó szirmokat a színes és összeforrt csészelevelek helyettesítik. Daphne a görög mitológiában egy nimfa volt, akit – mikor Apolló elől menekült – Gaia, a földanya bújtatott el és helyébe babérfát növesztett. (A Daphne szó még Homérosznál is babérfát jelentett.) A boroszlánok kérgében, bogyójában és leveleit régen gyapjúszövetek festésére használták, a burját nők Szibériában pedig arcukat pirosították a boroszlán bogyójával.