1996–2001: Debrecenben megalakult a Kosbor Természetvédelmi Egyesület, amely 1996-ban – az üzemanyagok termékdíjának elkülönített kerete támogatásának köszönhetően és az egyesületi tagdíjak felhasználásával – megjelentette a Kitaibelia című botanikai-természetvédelmi folyóirat első számát. A debreceni piacon az ezredfordulón még tömegesen árultak tövestől kiásott védett növényfajokat, például Kárpátaljáról származó kárpáti sáfrányt (Crocus heuffelianus). Az egyesület önkéntesei a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival működtek együtt a lefoglalt növények gondozásában, elhelyezésében. Ez a tevékenység hívta életre a Vidéki Róbert szerkesztésében és Zsoldos István közreműködésével készült, Gyűjtéssel, szedéssel veszélyeztetett védett növényfajok című, szintén az egyesület kiadásában 2001-ben megjelent füzetet. Ez az érdeklődők számára ingyenesen hozzáférhető húszoldalas kiadvány a kirándulók által előszeretettel csokorba szedett, kerttulajdonosok által a természetben gyakran kiásott látványos védett vadvirágok, főként kora tavasszal nyíló fajok és geofitonok bemutatására vállalkozott.
Irodalom
Bauer N. & Molnár V. A.
2025: Ahogy elkezdődött: Növényfajaink megóvásának történeti áttekintése. In:
Takács A. et al. (szerk.): Magyarország védett hajtásos növényei. – Debreceni
Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, Debrecen – MNMKK Magyar
Természettudományi Múzeum, Budapest. pp.: 7–16.
Vidéki R. 2001: Gyűjtéssel,
szedéssel veszélyeztetett védett növényfajok. – Kosbor Természetvédelmi
Egyesület, Debrecen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése