Sáfrány a pápai piacról
Magyarországon a vadon élő
sáfrányok mindig is különleges növényeknek számítottak. Nemcsak azért, mert
szépek, hanem azért is, mert ritkák: kevés helyen fordulnak elő, és virágzásuk
rövid ideig tart. Egy-egy új adat ezért régebben is komoly botanikai eseménynek
számított. Az 1950-es években Tallós Pál (1931–1968) erdőmérnök a pápai piacon
figyelt fel valamire, ami másnak talán csak szép tavaszi virág lett volna.
Virágűrus asszonyok sáfrányt árultak. Tallós azonban nemcsak a virágot látta
meg, hanem a kérdést is mögötte: honnan szedték? Kiderült, hogy a növényt a Kup
és Pápasalamon közötti erdőben gyűjtötték, amelyet Tallós is felkeresett és az
akkoriban kárpáti sáfrányként (Crocus
heuffelianus) azonosított faj jelentős állományát találta (Tallós &
Szodfridt 1965).
A történet azonban itt nem
ért véget. A sáfrányok rendszerezése eleve nehéz ügy: a tavaszi sáfrány
rokonsági körében az alpesi, kárpáti és balkáni alakok elkülönítése sokáig
bizonytalan volt. A későbbi alaktani és kariológiai vizsgálatok — különösen
Barabás Sándor munkái — tisztázták, hogy a dunántúli növények nem azonosak a
valódi kárpáti sáfránnyal. Szőrös lepeltorkuk, gyakran halványabb virágszínük,
kevésbé szabályos vagy hiányzó mintázatuk, keskenyebb leveleik és 18-as
kromoszómaszámuk alapján inkább a halvány sáfránnyal (Crocus vittatus)
azonosíthatók.
Irodalom
Szodfridt I.
& Tallós P. (1965): Újabb adatok a Dunántúl flórájához. – Botanikai Közlemények 52(1): 23–28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése