A molnár fokhagymája – A turkesztáni hagyma tordai megtalálása
Wolff felismerte, hogy a hagyma egyetlen Erdélyben
ismert fajjal nem azonosítható, a herbáriumi célra begyűjtött példányok közül
küldött Janka Viktornak (1837-1890), a korszak egyik jelentős botanikusának is. Janka az
akkor rendelkezésére álló szakirodalom alapján az akkoriban Közép-Ázsiából
ismert Allium obliquum
fajjal azonosította, amelynek a legközelebbi ismert lelőhelyek mintegy 2500
kilométerre keletre voltak. A faj ma is él a Tordai-hasadék sziklapárkányainak
szárazságtűrő növényzetében él, viszonylag nagy számban, de többnyire meredek,
nehezen megközelíthető sziklafalakon. Halványsárga virágai gömbös virágzatba
tömörülnek, júniusban nyílnak, a porzók kiállnak a virágokból. Hajtása kékesen
hamvas bevonatú, szára sűrűn leveles, levelei 1–3 centiméter szélesek.
A felfedezés tudományos körökben nagy
feltűnést keltett. Sokáig úgy tűnt, hogy a faj Európában kizárólag Torda
mellett fordul elő. Később kiderült, hogy Oroszország európai részén,
Baskíriában is tenyészik, de ez nem csökkenti a tordai előfordulás
különlegességét. A Tordai-hasadék állománya így is rendkívül érdekes,
elszigetelt, flóratörténeti szempontból értékes előfordulás maradt.
A faj megtalálását és azonosítását a
molnár tudása és a gyógyszerész-botanikus tudományos figyelme együtt tette
lehetővé. A helyiek tudták, hogy a növény ehető és hol nő; Wolff pedig ezt a
tudást érdemes beemelni a tudományba.
Érdekes Wolff személye is. Eredeti
családneve Farkas volt; gyógyszerész édesapját a németajkú lakosság nevezte el
Wolffnak, vagyis tulajdonképpen a magyar név német megfelelőjét rögzítették
családnévként. Ez az apró életrajzi részlet jól illik Erdély többnyelvű,
többkultúrájú világához, amelyben egy tordai gyógyszerész, egy helyi molnár,
egy magyar botanikus és egy közép-ázsiai elterjedésű hagyma története
természetesen kapcsolódhatott össze.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése