2022. március 17., csütörtök

2022. március 11., péntek

Kakasmandikó vagy kankósmandikó?


Horvátországból hazafelé már szép nyílásban találtuk a kakasmandikót (Erythronium dens-canis) és több lelőhelyen annak rozsdagombáját (Uromyces erythronii) is. E növény egyik személyes kedvencem, nemcsak különleges megjelenése és szépsége, hanem nyílási ideje miatt is: mert amikor elkezd nyílni tényleg megérkezik a tavasz és elkezdődik a terepszezon.



Emlékszem 30 évvel ezelőtt mennyire lenyűgöztek Seregélyes Tibor és Németh Ferenc a fajról készült fényképei és szöveges ismertetései. Utóbbi néhány sora mélyen beivódott az emlékezetembe: „Jó néhány népi elnevezésében a levelek jellegzetes foltossága bizonyos nemi betegségekkel és hordozóikkal állíttatik párhuzamba (kankósdi, kurvavirág).”
A növényt manapság mindenki kakasmandikó néven ismeri, de úgy gondolom, hogy ennek oka jóindulatú eufemizmus. Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály, magyar növénytani szaknyelv megalapozói (egyetertésben mesterükkel, Földi Jánossal) jó érzékkel választották ki a magyar nép ajkáról származó elnevezéseket - de némi cenzúrát is alkalmaztak. Amint a Debreczeni Fűvész Könyv (1807) Előljáró beszédében megfogalmazták: „minden előttünk tudva volt alkalmatos magyar nevezeteket becsben tartottunk, és meghagytunk: de meg kell vallani, hogy azok közt a bábalelte fűnevek közt, melyek a köznép szájában sőt könyveinkben is forognak, sokan vannak botránkoztató, babonás, helytelen, csúf nevek, sőt olyan gyalázatosok is, melyeket becsülletes ember szájára venni is átallana. (Lásd Dr. Földi János Kritikáját a magyar fűvésztudományról.)”
Véleményem szerint lehetséges, hogy e sorok szolgálnak magyarázatul növényünk manapság használatos nevére is. A fajnak a kakashoz vajmi kevés köze van, annál inkább elképzelhetőnek tartom, hogy a név jelzője eredetileg nem kakas, hanem „kankós” volt.
 
Jobban illik rá a kankósmandikó elnevezés...
Hasonló jellegű és jószándékú módosítások nem ismeretlenek például térképekről sem: így lett az eredetileg Kurv@-kútból Céda-kút vagy így alakult ki egyetlen illetlen mássalhangzó elhagyásával a Lóingató-hegy...

Egy alternatív magyarázatot adhat a névre Rácz János Madárneves összetételek a növényvilág terminológiájában I. című cikke: "Mint azt a kakasbandikó alak alátámasztani látszik, ez a név a kakasbenderó elnevezéssel függhet össze, és jelentése szintén hasonló lehet." Erdélyben ugyanis a "benderészni", "bögyörészni, "bendérezni" igét a tyúkok kakas általi meghágására használják.  Akárhogy is legyen, mindenesetre ez a magyarázat is elég érdekes és hasonló tőről fakad...


A mandikó tényleg lenyűgözi az embereket, ezt példázza a Kaposváron neki állított faszobor is

Kányádi Sándor A viszontagságos kakasmandikó című elbeszélése elolvasható itt.

2022. március 1., kedd

Cikkünk a STOTEN-ben

 Sonkoly Judit első szerzőségével megjelent a ’Trade of commercial potting substrates: A largely overlooked means of the long-distance dispersal of plants’ című közleményünk a Science of the Total Environment című folyóiratban.

Our new paper entitled 'Trade of commercial potting substrates: a largely overlooked means of the long-distance dispersal of plants' (SONKOLY et al. 2022) published in the journal Science of the Total Environment.
A teljes közlemény elérhető itt /full text is available at:
Összefoglalás
Bár a nagy távolságra történő terjedési (long-distance dispersal, LDD) események ritkák és sztochasztikusak, mégi nagyon fontosak és számos nagy léptékű ökológiai folyamatot irányítanak, ugyanakkor nagyon kevés ismerettel rendelkezünk gyakoriságukról, mértékükről és következményeikről. Az emberiség szándékosan terjeszt számos fajt, ami más növényfajok véletlenszerű terjedésével jár együtt. Bár a cserepes növények és a kertészeti szubsztrátumok globális kereskedelme nagy mennyiségű szaporítóanyagot terjeszthet, ökológiai szempontból eddig ezt alig vizsgálták. A következő kérdések megválaszolása érdekében megvizsgáltuk a különböző típusú kereskedelmi forgalomban kapható cserepes szubsztrátumok életképes magtartalmát: (i) Milyen gazdagságban és sűrűségben tartalmaznak ezek a „virágföldek” életképes magvakat? (ii) Befolyásolja-e a szubsztrátok összetétele az életképes magtartalmukat? és (iii) Vannak-e közös jellemzői az így terjesztett fajoknak?
Összesen 66 taxon 438 magoncát mutattunk ki, és azt találtuk, hogy 1 liter cserepes szubsztrát átlagosan 6,24 faj 13,27 magját tartalmazza, így egy átlagos 20 literes zsák „virágföld” 265 életképes magot tartalmaz. A szubsztrátumok magtartalmában nagyfokú eltérés mutatkozott: a szarvasmarha trágyát tartalmazó szubsztrátokban lényegesen több faj és mag volt, mint a trágyát nem tartalmazó szubsztrátokban. Az általunk vizsgált jelenség tehát a legelő állatok által végzett endozoochória és a véletlenszerű, ember által közvetített terjedés közötti kölcsönhatásként értelmezhető. Ez azt jelenti, hogy a legelő állatok táplálkozási preferenciája befolyásolja egy növényfaj ilyen módon történő terjedési képességét. Eredményeink szerint a "virágföldekkel" számos növényfaj nagy mennyiségű magját lehet nagy távolságokra terjeszteni. Arra a következtetésre jutottunk, hogy ez a az ember által közvetített hosszú távú terjedés komplex hatással lehet a növénypopulációkra és -közösségekre; mivel azonban ez a terjedési útvonalak alig ismertek és a jelenség következményei még ismeretlenek a kérdés további tanulmányozása fontos feladat.
Abstract
Although long-distance dispersal (LDD) events are rare and stochastic, they are disproportionately important and drive several large-scale ecological processes; yet, we have a very limited understanding of their frequency, extent and consequences. Humanity intentionally spreads several species, which is associated with the accidental dispersal of other plant species. Although the global trade of potted plants and horticultural substrates may disperse large quantities of propagules, it has hardly been studied from an ecological point of view. We assessed the viable seed content of different types of commercial potting substrates to answer the following questions: (i) In what richness and density do substrates contain viable seeds? (ii) Does the composition of substrates influence their viable seed content? and (iii) Are there common characteristics of the species dispersed this way? We detected 438 seedlings of 66 taxa and found that 1 l of potting substrate contains an average of 13.27 seeds of 6.24 species, so an average 20-liter bag of substrate contains 265 viable seeds. There was a high variability in the seed content of the substrates, as substrates containing manure contained a substantially higher number of species and seeds than substrates without manure. Thus, this pathway of LDD is an interplay between endozoochory by grazing livestock and accidental human-vectored dispersal, implying that the diet preference of grazing animals influences the ability of a plant species to be dispersed this way. According to our results, potting substrates can disperse large quantities of seeds of a wide range of plant species over large distances. We conclude that this kind of human-vectored LDD may have complex effects on plant populations and communities; however, as this dispersal pathway is largely understudied and has hardly been considered as a type of LDD, its consequences are still unknown and further studies of the issue are of great importance.
Hivatkozás / Citation
Sonkoly J., Takács A., Molnár V. A. & Török P. (2022): Trade of commercial potting substrates: A largely overlooked means of the long-distance dispersal of plants. – Science of the Total Environment 825: 154093. https://doi.org/10.1016/j.scitotenv.2022.154093



2022. február 24., csütörtök

Ukrajna szépséges növényei

Szerencsére korábban két alkalommal (2006-ban a Kárpátokba és 2009-ben a sztyeppzónába) eljutottam 1-2 hétre Ukrajnába, és megcsodálhattam az ottani növényvilágot. Az akkor készült képekből teszek közzé most néhányat. 

Artemisia taurica

A mi fehér hólyagos csüdfüvünk sztyeppi rokona

Aszóvölgy

Tengerparti tátorján

Buglyos tátorján

Gyapjas őszirózsa termőhelye

Onosma taurica


Ophrys oestrifera

Orchis punctulata

Paeonia daurica

Paeonia tenuifolia

Stzyeppi Scutellaria-faj

Steveniella satyrioides


Aszóvölgy

Cicerbita alpina

Dactylorhiza viridis & Nigritella carpatica

Hieracium villosum

Matteuccia struthiopteris

Nigritella carpatica

Kaszálórét

Pleurospermum austriacum

Trifolium spadiceum

Velariana sambucifolia

Veratrum album

2022. február 23., szerda

Közlemény a Science of the Total Environment című folyóiratban

Sonkoly Judit első szerzőségével megjelent a ’Trade of commercial potting substrates: A largely overlooked means of the long-distance dispersal of plants’ című közleményünk a Science of the Total Environment című folyóiratban.




Összefoglalás

Bár a nagy távolságra történő terjedési (long-distance dispersal, LDD) események ritkál és sztochasztikusak, mégis nagyon fontosak és számos nagy léptékű ökológiai folyamatot irányítanak, mégis nagyon kevés ismerettel rendelkezünk gyakoriságukról, mértékükről és következményeikről. Az emberiség szándékosan terjeszt számos fajt, ami más növényfajok véletlenszerű terjedésével jár együtt. Bár a cserepes növények és a kertészeti szubsztrátumok globális kereskedelme nagy mennyiségű szaporítóanyagot terjeszthet, ökológiai szempontból eddig ezt alig vizsgálták. A következő kérdések megválaszolása érdekében megvizsgáltuk a különböző típusú kereskedelmi forgalomban kapható cserepes szubsztrátumok életképes magtartalmát: (i) Milyen gazdagságban és sűrűségben tartalmaznak ezek a „virágföldek” életképes magvakat? (ii) Befolyásolja-e a szubsztrátok összetétele az életképes magtartalmukat? és (iii) Vannak-e közös jellemzői az így terjesztett fajoknak? Összesen 66 taxon 438 magoncát mutattunk ki, és azt találtuk, hogy 1 liter cserepes szubsztrát átlagosan 6,24 faj 13,27 magját tartalmazza, így egy átlagos 20 literes zsák „virágföld” 265 életképes magot tartalmaz. A szubsztrátumok magtartalmában nagyfokú eltérés mutatkozott: a szarvasmarha trágyát tartalmazó szubsztrátokban lényegesen több faj és mag volt, mint a trágyát nem tartalmazó szubsztrátokban. Az általunk vizsgált jelenség tehát a legelő állatállományok által végzett endozoochória és a véletlenszerű, ember által közvetített terjedés közötti kölcsönhatásként értelmezhető, ami azt jelenti, hogy a legelő állatok táplálkozási preferenciája befolyásolja egy növényfaj ilyen módon történő terjedési képességét. Eredményeink szerint a cserepes szubsztrátokkal számos növényfaj nagy mennyiségű magját lehet nagy távolságokra terjeszteni. Arra a következtetésre jutottunk, hogy ez a az ember által közvetített hosszú távú terjedés komplex hatással lehet a növénypopulációkra és -közösségekre; mivel azonban ez a terjedési útvonalak alig ismertek következményei még ismeretlenek, és a kérdés további tanulmányozása nagyon fontos.

Abstract

Although long-distance dispersal (LDD) events are rare and stochastic, they are disproportionately important and drive several large-scale ecological processes; yet, we have a very limited understanding of their frequency, extent and consequences. Humanity intentionally spreads several species, which is associated with the accidental dispersal of other plant species. Although the global trade of potted plants and horticultural substrates may disperse large quantities of propagules, it has hardly been studied from an ecological point of view. We assessed the viable seed content of different types of commercial potting substrates to answer the following questions: (i) In what richness and density do substrates contain viable seeds? (ii) Does the composition of substrates influence their viable seed content? and (iii) Are there common characteristics of the species dispersed this way? We detected 438 seedlings of 66 taxa and found that 1 l of potting substrate contains an average of 13.27 seeds of 6.24 species, so an average 20-liter bag of substrate contains 265 viable seeds. There was a high variability in the seed content of the substrates, as substrates containing manure contained a substantially higher number of species and seeds than substrates without manure. Thus, this pathway of LDD is an interplay between endozoochory by grazing livestock and accidental human-vectored dispersal, implying that the diet preference of grazing animals influences the ability of a plant species to be dispersed this way. According to our results, potting substrates can disperse large quantities of seeds of a wide range of plant species over large distances. We conclude that this kind of human-vectored LDD may have complex effects on plant populations and communities; however, as this dispersal pathway is largely understudied and has hardly been considered as a type of LDD, its consequences are still unknown and further studies of the issue are of great importance.

Hivatkozás / Citation

Sonkoly J., Takács A., Molnár V. A. & Török P. (2022): Trade of commercial potting substrates: A largely overlooked means of the long-distance dispersal of plants. – Science of the Total Environment https://doi.org/10.1016/j.scitotenv.2022.154093



2022. február 8., kedd

Temetői kosborok Jékely Zoltán verseiben

Jékely Zoltán (1913–1982), nagyenyedi születésű magyar író, költő, műfordító, könyvtáros (Áprily Lajos fia) 1936-ban írta Kalotaszegi elégia című versét, amelynek két részletét itt közreadom:

A templomkertben most a fák virága
szagos, habos hullámzó rengeteg,
alatta meggypiros ruhába jár a
kicsi Ágnes, kankalint szedeget
s hűvös zöld fűben fehérlik a lába.
...
A cinteremben nyílik már a kosbor
süppedő, fátalan sírdombokon,
hol úr-parasztok alszanak papostól
s minden tetem hasonlít és rokon,
örökségként ősrégi századokból.
...

Agárkosborok egy kalotaszegi temetőben


A sírokon nevő kosbor képe felbukkan az 1933-ban írt A vén Both című versében is:

Nem volt már jó neki az illatos bor:
csak szeszt nyakalt, míg benne lángra lobbant…
Azóta kopjafája rég lerokkant,
s velejiből szippant szagot a kosbor.
…

"A cinteremben nyílik már a kosbor
süppedő, fátalan sírdombokon"

A két vers teljes terjedelmében megtalálható a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán.

Köszönöm Hűvös-Récsy Annamáriának, hogy a versekre a figyelmemet felhívta.