Hozzáférhető online az Acta Botanica Hungarica
című folyóirat 59(3–4) száma, 11 cikkel és 4 könyvismertetéssel.
A folyóirat szerkesztőbizottsága jelentősen kibővült. Megtisztelőnek
érzem, hogy a főszerkesztő Botta-Dukát Zoltán és a tiszteletbeli főszerkesztő prof.
Borhidi Attila mellett helyettes főszerkesztőként magam is közreműködhetek a
lap szerkesztésében.
Jelenleg a lapban legnagyobb számban hazánktól távoli
országokból érkező cikkek jelennek meg. Ezúton is bíztatni szeretnék minden
hazai szaktársat, hogy eredményeinek közlésekor vegye számításba a magyar
botanika legnagyobb múltra visszatekintő (1954-ben alapított), angol nyelvű folyóiratát az Acta
Botanica Hungarica-t is.
Természetesen a kutatók rákényszerülnek arra, hogy cikkeiket
a lehető legmagasabban jegyzett folyóiratokban tegyék közzé. E téren előrelépés
történt, ugyanis a folyóirat 2016-ban két kategóriában (Ecology, Evolution, Behavior
and Systematics ill. Plant Science) egyaránt Q2-es besorolást
kapott (Ez azt jelenti, hogy az adott kategóriába tartozó folyóiratok közül a
kapott idézetek száma és az idéző folyóiratok presztizse alapján a második
negyedbe – tehát a folyóiratok jobbik felébe – tartozik, SJR indikátor értéke:
0,495.) Jó lenne ezt a besorolást megtartani, sőt javítani rajta – ehhez nagy
nemzetközi érdeklődésre számot tartó, érdekes és jól megírt cikkekre van szükség.
Ezúton is szeretném megköszönni a lektorálás
fáradságos és hálátlan, mégis szükséges munkáját elvállaló kollégáknak
segítőkészségüket, konstruktivitásukat. Ezen felül nagánlevélben szívesen
veszem olyan szaktársak jelentkezését akik vállalnák növényrendszertani,
szervezettani és anatómiai témájú kéziratok lektorálását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése