A legtöbb nektárt termelő virágok
Egyetlen virág egyetlen éjszaka
alatt 25,5 milliliter nektárt: körülbelül ennyit becsültek a közép-amerikai
balsa virágainál. Ez már nem harmatcseppnyi jutalom, hanem majdnem két
evőkanálnyi folyadék. A látványos szám azonban önmagában még nem dönti el,
melyik a legtöbb nektárt termelő virág. Nem mindegy, hogy az egy pillanatban
megtalálható készletet vagy a virág teljes élettartama alatt kiválasztott
mennyiséget mérjük, és az sem, hogy térfogat, cukortömeg vagy energiatartalom
alapján hirdetünk győztest.
A nektár a nektáriumok által
kiválasztott vizes oldat. Energiájának legnagyobb részét rendszerint szacharóz,
glükóz és fruktóz adja, de aminosavakat, ionokat, szerves savakat, fehérjéket
és más vegyületeket is tartalmazhat. Összetétele nem egyszerűen fajbélyeg:
változhat a virág korával, a napszakkal, a hőmérséklettel, a páratartalommal és
azzal is, hogy korábban eltávolították-e belőle a nektárt (Pacini et al. 2003).
A virágban egy adott pillanatban
talált mennyiséget álló nektárkészletnek, angolul standing cropnak nevezik. Ez
a kiválasztás, a párolgás, az esetleges visszaszívás és a látogatók
fogyasztásának pillanatnyi eredője. Egy üres virág ezért nem feltétlenül termel
keveset: lehet, hogy nemrég egy denevér vagy madár itta ki. A teljes
nektártermelés meghatározásához a látogatókat ki kell zárni, és a
felhalmozódást vagy az egymást követő időszakokban újraképződő nektárt kell
mérni (Corbet 2003).
A térfogatot vékony kapilláris
csővel, mikropipettával vagy a nagy virágoknál fecskendővel veszik fel. A
cukorkoncentrációt többnyire kézi refraktométerrel becsülik, majd a térfogatból
és a koncentrációból kiszámítható a cukor tömege. Ez utóbbi közelebb áll az
állatnak kínált energia mennyiségéhez. Tíz milliliter tízszázalékos nektár nem
ugyanaz a jutalom, mint ugyanennyi harmincszázalékos: a folyadéktérfogat
azonos, az oldott cukor mennyisége nagyjából háromszoros.
A mérés maga is beavatkozás. Ha a
kutató félóránként kiüríti a virágot, a növény fokozhatja, változatlanul
tarthatja vagy csökkentheti a következő időszak kiválasztását. Ha viszont csak
egyszer, a virágzás végén mér, a nektár egy részét addigra a virág
visszaszívhatja vagy a víz elpárologhat. A zsákolás megváltoztathatja a virág
körüli páratartalmat is. A különböző eljárásokkal kapott adatokat ezért csak a
módszer ismeretében szabad összevetni (Corbet 2003; Pacini et al. 2003).
A fő rekordjelölt a balsa,
tudományos nevén Ochroma pyramidale.
Ez a gyors növekedésű trópusi pionírfa rendkívül könnyű faanyagáról ismert.
Nagy, húsos virágai napnyugta előtt nyílnak ki, széles csészeként tárják fel a
nektárt, majd egyetlen éjszaka után befejezik működésüket. Felépítésük és
időzítésük már előre jelzi, hogy nem apró rovarok kizárólagos kiszolgálására
készültek (Kays et al. 2012).
A panamai vizsgálat különleges
terepi munkát kívánt. A kutatók három virágzó balsafát 18–25 méter magas
lombkoronatornyokról értek el, mert a puha, törékeny ágakat nem lehetett
biztonságosan megmászni. Tizenöt virágot hálós zsákkal védtek az állatoktól, és
napnyugtától hajnalig félóránként fecskendővel eltávolították belőlük az összes
nektárt. A 247 térfogatmérésből 223 mintán a cukorkoncentrációt is
meghatározták (Kays et al. 2012).
Már az első, nyílás utáni
mintavételkor átlagosan 4,9 ± 1,3 milliliter nektár volt egy virágban, vagyis a
kiválasztás részben még a teljes kinyílás előtt megkezdődött. Kora este a
virágok félóránként átlagosan mintegy 1,3 millilitert pótoltak, hajnalra
azonban ez körülbelül 0,2 milliliterre csökkent. Az éjszaka egymás után kinyert
adagjainak összege alapján egy virág teljes termelését 25,5 milliliterre
becsülték (Kays et al. 2012).
A nektár átlagos
cukorkoncentrációja térfogatra számítva 12,4 ± 2,2% volt. Kora este 13,3%
körüli értéket mértek, hajnalra ez 7,9%-ra csökkent. A kiválasztott cukor
időbeli változását is figyelembe vevő számítás egyetlen virág éjszakai
energiatartalmát 11,75 kilokalóriára tette. Ennek több mint fele 21 óráig, több
mint kilenctizede hajnali kettőig már rendelkezésre állt (Kays et al. 2012).
A virágszám megsokszorozza az
egyedi teljesítményt. A megfigyelt fák egyikén a virágzás csúcsán körülbelül
hatvan nyitott virág volt egyszerre. Ha mindegyik az átlagos 25,5 millilitert
termelte, ez mintegy 1,53 liter nektárt és a tanulmány számítása szerint 705
kilokalória energiát jelentett egyetlen éjszakán. Ez extrapoláció a
virágonkénti átlagból és a virágszámból, nem a teljes fa közvetlenül
összegyűjtött nektárja (Kays et al. 2012).
A 25,5 milliliter tehát a jól
dokumentált, egyetlen virágra és egyetlen éjszakára vonatkozó legnagyobb közölt
értékek egyikének erős rekordjelöltje. Mégsem célszerű feltétel nélküli
világrekordnak nevezni. Nincs minden virágos növényre kiterjedő, egységes
módszerrel készített nektáradatbázis; a panamai minta pedig tizenöt virágból és
három fából állt. Ráadásul a félóránkénti teljes eltávolítás befolyásolhatta a
további kiválasztást (Corbet 2003; Kays et al. 2012).
A denevérbeporzásról készült nagy
áttekintés a korábban közölt éjszakai nektárhozamot nagyjából 10 mikroliter és
15 milliliter közé tette virágonként, 5–29%-os cukorkoncentráció mellett
(Fleming et al. 2009). A később közölt balsaérték ezt a klasszikus tartományt
is meghaladta. Ez jól mutatja, hogy egy áttekintés felső határa nem természeti
korlát: csak az addig, az adott irodalomban mért esetek széle.
A balsavirágoknál legalább
huszonkét gerinces fajt figyeltek meg táplálkozás közben, a rovarokon kívül.
Nappal madarak és emlősök, éjjel denevérek, kinkajuk, olingók, éjimajmok és
oposszumok is felkeresték őket. Nem minden látogató egyformán hasznos: egyes
kolibrik a szirom tövén ütött nyíláson raboltak nektárt, más állatok
megrongálták a virágot. A virág belsejébe benyúló nagyobb emlősök fejére
viszont sok virágpor tapadt, a denevérek pedig rövid látogatásaik között
nagyobb távolságokat hidalhattak át (Kays et al. 2012).
A nagy mennyiségű, viszonylag híg
nektár a nagy testű, sok folyadékot gyorsan felvevő látogatókhoz illik. A
balsavirág nem apró adagokat rejt egy szűk cső mélyére, hanem nyitott,
teherbíró etetőhelyként működik. A nektártermelés kora esti csúcsa egybeesik a
legtöbb cukor rendelkezésre bocsátásával. A virág így nem folyamatosan azonos
teljesítményű tartály, hanem időzített energiaforrás, amelynek kínálata az
éjszaka során fokozatosan apad.
Más virág egészen eltérően
adagolja a denevérek jutalmát. A Costa Rica-i Werauhia gladioliflora bromélia egy virága egy éjszaka alatt
átlagosan 1129 mikroliter, vagyis 1,129 milliliter, körülbelül 17%-os nektárt
termelt. Ez csak huszonketted része a balsa térfogatának, de egyetlen
broméliavirágtól így is tekintélyes mennyiség. A növény virágzatán egymást
követő éjszakákon nyílnak az új virágok; egy virágzat átlagosan 34 napon át
virágzott (Tschapka & von Helversen 2007).
A broméliát főként kis
nektárdenevérek porozták be. A Glossophaga
commissarisi a levegőben lebegve, mediánértékben mindössze 320
ezredmásodpercig időzött egy látogatáskor. Az egyes virágok a kivett nektár
után újabb adagot választottak ki, ezért ugyanaz az éjszakai virág több rövid
látogatást is jutalmazhatott. A balsa nagy, nyitott készlete és a bromélia
ismételten felkereshető adagolója ugyanannak az ökológiai üzletnek két
különböző megoldása (Tschapka & von Helversen 2007).
A rangsorban külön kell
választani a virágot és a virágzatot. A délkelet-ázsiai Parkia fajok gömbszerű fejecskéi sok apró virágból állnak. Egyetlen
ilyen virágzati fejecske éjszakai összes nektártermelése a Parkia speciosa esetében átlagosan 7,7 milliliter, a Parkia timoriana esetében 12,4
milliliter volt; a cukorkoncentráció 8–14% között alakult. A kiválasztás
hajnali egy és két óra között megszűnt (Bumrungsri et al. 2008).
A Parkia adatát könnyű volna látványos, de hibás mondattá rövidíteni:
„egy virág 12,4 milliliter nektárt termel”. Valójában a teljes, sokvirágú
fejecskét mérték. A nagy gyümölcsevő denevérek, főként az Eonycteris spelaea, egymás után érintették a fejecske virágait, és
hatékonyabban segítették a terméskötést, mint a vizsgált rovarlátogatók. A
rekord egységének botanikai megnevezése tehát a beporzás értelmezését is
megváltoztatja (Bumrungsri et al. 2008).
Még nagyobb számokat kapunk, ha
az egész fát és a teljes virágzási idényt tekintjük. Az amazonasi kapokfa, a Ceiba pentandra egy virágában átlagosan
310 mikroliter nektárt mértek. Ez virágonként jóval elmarad a balsától, a
koronában azonban egyszerre óriási tömegben nyílnak a virágok. A virágszám és
az egyedi mennyiség alapján egy nagy fa idényenként több mint 200 liter nektárt
is termelhet (Gribel et al. 1999).
A kapokfa kétszáz literes értéke
nem egyetlen tartályból leeresztett, közvetlen mérés, hanem a virágonkénti
hozam és a tömeges virágzás alapján készített becslés. Mégis fontos
rekordkategóriát képvisel: egy szervezet teljes befektetését. Ugyanaz a növény
lehet közepes az egy virágra jutó versenyben, és kiemelkedő az egy éjszakára
vagy egy idényre jutó össztermelésben. Az ökológiai jelentőséghez gyakran éppen
ez az összesített kínálat áll közelebb.
A nektár nem ingyen készül. A
növénynek cukrot és vizet kell a virághoz szállítania, fenn kell tartania a
kiválasztó szöveteket, és a jutalmat olyan időpontban kell kínálnia, amikor a
megfelelő állat elérhető. Kísérletekben a nektár rendszeres eltávolítása
növelhette az összes kiválasztott mennyiséget, ám ez a többletbefektetés a
magképzés rovására is mehetett. Egyes fajoknál a nektárcukor a rendelkezésre
álló napi energia több tíz százalékát igényelheti (Pyke 1991).
A legtöményebb oldat sem
feltétlenül a legjobb ajánlat. A túl híg nektárban kevés az energia
kortyonként, a túl sűrű folyadék viszont lassan mozog, ezért nehezebb
felszívni. A madarak és denevérek folyadékigénye, nyelvének és ivásmódjának
működése más optimumot teremthet, mint a méheké. A nagy nektártérfogatú,
gerincesek látogatta virágok ezért gyakran hígabb oldatot kínálnak, mint a kis
térfogatú méhvirágok (Fleming et al. 2009).
A koncentráció a kiválasztás után
is változik. Száraz levegőben a víz elpárolgása töményítheti a nektárt, eső
vagy pára hígíthatja, a virág pedig vizet és oldott anyagokat szívhat vissza.
Mikroorganizmusok is megtelepedhetnek benne és átalakíthatják összetételét. Egy
refraktométerrel leolvasott százalék ezért a mintavétel pillanatának eredménye,
nem változhatatlan fajállandó (Corbet 2003; Pacini et al. 2003).
Ha külön versenyszámokat
hirdetünk, a kép áttekinthető. Az egyetlen virág teljes éjszakai térfogatának
és energiájának erős rekordjelöltje a balsa 25,5 milliliterrel és 11,75
kilokalóriával. A kis, lebegve táplálkozó denevéreket kiszolgáló virágok között
a Werauhia gladioliflora 1,129
millilitere figyelemre méltó. Sok virágból álló fejecskére a Parkia timoriana 12,4 millilitere, egész
fára és idényre pedig a kapokfa több mint 200 literes becslése tartozik másik
kategóriába.
A legtöbb nektárt termelő virág
rekordja tehát nem egyetlen, minden kérdést lezáró dobogó. A pontos állításhoz
meg kell nevezni az időtartamot, a mért egységet, a térfogatot vagy
cukortömeget, valamint azt, hogy a virágot egyszer vagy ismételten ürítették-e
ki. A balsa rendkívüli eredménye ettől nem lesz kevésbé látványos. Éppen
ellenkezőleg: megmutatja, hogy egy virág néhány óra alatt önmagában is
jelentős, gondosan időzített energiaforrássá válhat.
Irodalom
Bumrungsri S., Harbit A., Benzie C., Carmouche K., Sridith K.
& Racey P. A. (2008): The pollination ecology of two species of Parkia (Mimosaceae) in southern
Thailand. Journal of Tropical Ecology 24: 467–475. https://doi.org/10.1017/S0266467408005191
Corbet S. A. (2003): Nectar sugar content: Estimating standing
crop and secretion rate in the field. Apidologie 34: 1–10.
https://doi.org/10.1051/apido:2002049
Fleming T. H., Geiselman C. & Kress W. J. (2009): The
evolution of bat pollination: A phylogenetic perspective. Annals of Botany 104:
1017–1043. https://doi.org/10.1093/aob/mcp197
Gribel R., Gibbs P. E. & Queiróz A. L. (1999): Flowering
phenology and pollination biology of Ceiba
pentandra (Bombacaceae) in Central Amazonia. Journal of Tropical Ecology
15: 247–263. https://doi.org/10.1017/S0266467499000796
Kays R., Rodríguez M. E., Valencia L. M., Horan R., Smith A. R.
& Ziegler C. (2012): Animal visitation and pollination of flowering balsa
trees (Ochroma pyramidale) in Panama.
Mesoamericana 16(3): 56–70.
https://revistas.up.ac.pa/index.php/mesoamericana/article/view/907
Pacini E., Nepi M. & Vesprini J. L. (2003): Nectar
biodiversity: A short review. Plant Systematics and Evolution 238: 7–21.
https://doi.org/10.1007/s00606-002-0277-y
Pyke G. H. (1991): What does it cost a plant to produce floral
nectar? Nature 350: 58–59. https://doi.org/10.1038/350058a0
Tschapka M. & von Helversen O. (2007): Phenology, nectar
production and visitation behaviour of bats on the flowers of the bromeliad Werauhia gladioliflora in a Costa Rican
lowland rain forest. Journal of Tropical Ecology 23: 385–395.
https://doi.org/10.1017/S0266467407004129
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése