Orchideaparadicsom az olajfák alatt

A hagyományos olajfaligetek rejtett természeti kincsei

A mediterrán táj egyik legismertebb eleme az olajfaliget, amelyet rendszerint elsősorban mezőgazdasági területként, az olívaolaj-termelés helyszíneként tartunk számon. Vizsgálatunkban azt kívántuk feltárni, hogy ezek az ember által létrehozott élőhelyek milyen szerepet tölthetnek be a mediterrán orchideák megőrzésében. Abból indultunk ki, hogy a természetvédelem számára nemcsak az érintetlen vagy közel természetes élőhelyek fontosak. Bizonyos hagyományosan kezelt mezőgazdasági területek másodlagos élőhelyként menedéket adhatnak olyan növényeknek és állatoknak is, amelyek eredeti élőhelyei az intenzív földhasználat, a beépítés és az éghajlatváltozás miatt egyre inkább visszaszorulnak. Az olajfaligetek különösen érdekesek ebből a szempontból, mert évezredek óta alakítják a mediterrán tájat, és kezelésük intenzitása a vegyszeres, rendszeresen bolygatott ültetvényektől a legeltetéssel fenntartott, hagyományos, féltermészetes ligetekig terjed.

2018-ban és 2019-ben összesen 273 olajfaligetet jártunk be Görögország, Olaszország és Franciaország szárazföldi területein, valamint Leszbosz, Szardínia és Korzika szigetén. A ligeteket az utak mentén haladva választottuk ki; csak a közvetlenül a vizsgálatot megelőző egy-két évben felszántott, nagyon gyér növényzetű ültetvényeket hagytuk ki. Minden területen bejártuk a teljes ligetet, meghatároztuk az előforduló orchideafajokat, és megszámoltuk vagy nagy tömeg esetén megbecsültük az egyedek számát. Feljegyeztük a ligetek földrajzi helyzetét és tengerszint feletti magasságát, műholdfelvételek alapján meghatároztuk a területüket, továbbá mértük az olajfák közötti távolságot és a törzsek átmérőjét. Utóbbit az ültetvény korának durva jelzőjeként használtuk. Emellett egy ötven méteres mintavételi vonal mentén felmértük az őshonos fásszárú növényeket és azokat a legelőgyomokat, amelyek jelenléte a legeltetésre és a kevésbé intenzív kezelésre utalhatott. A mintaterületek elhelyezkedése jól lefedte a három ország szárazföldi és szigeti régióit (1. ábra).

1. ábra. A vizsgált mediterrán olajfaligetek elhelyezkedése Franciaország, Olaszország és Görögország szárazföldi területein, valamint Korzika, Szardínia és Leszbosz szigetén. A piros pontok az orchideát tartalmazó, a szürke pontok az orchidea nélküli ligeteket jelölik.

    A felmérés eredményei már pusztán nagyságrendjük miatt is figyelemre méltók. A 273 olajfaligetben összesen 61 424 orchideaegyedet találtunk, amelyek hét nemzetség 47 fajához tartoztak. A ligetek valamivel több mint felében, 52,7 százalékában fordult elő legalább egy orchidea. Egyetlen ligetben legfeljebb tíz fajt és akár több tízezer egyedet is megfigyeltünk. A három legnagyobb állomány mind Leszboszon volt: a leggazdagabb ligetben mintegy 35 561, a következő kettőben 6151, illetve 2220 egyedet becsültünk. A leggyakoribb faj a kisvirágú nyelvorchidea volt, amelyet 55 ligetben találtunk meg. Ezt a szent bangó és a pillangós kosbor követte. A gyakori fajok mellett ritka vagy szűk elterjedésű bennszülött taxonok is előkerültek, ami arra utal, hogy az olajfaligetek nem csupán közönséges fajok alkalmi élőhelyei, hanem természetvédelmi szempontból különösen értékes állományokat is őrizhetnek.

A ligetek orchideamegőrző értéke azonban nem volt egyforma. A statisztikai elemzések alapján az orchideák jelenlétének esélyét több biológiai és földrajzi tényező együttesen alakította. A legfontosabb kedvező tényezők közé tartozott az őshonos fásszárú növényzet, illetve a legelőgyomok nagyobb változatossága. Minél többféle cserje, félcserje és természetes eredetű kisebb fa maradt az olajfák között, annál valószínűbb volt, hogy orchideák is előfordulnak. Hasonló kapcsolatot találtunk a legeltetéshez kötődő növények változatosságával is. Ezzel szemben a nagyobb olajfatörzs-átmérőhöz kisebb orchidea-előfordulási valószínűség társult. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy az idős, nagy koronájú fák erősebben árnyékolják az aljnövényzetet, miközben a mediterrán talajlakó orchideák többsége fényigényes. Az összefüggések azt mutatják, hogy önmagában az ültetvény kora vagy mérete nem garantál természetvédelmi értéket: döntőbb lehet az aljnövényzet állapota és a kezelés módja (2. ábra).

2. ábra. Az orchideák előfordulási valószínűségének kapcsolata a legelőgyomok Shannon-diverzitásával, az őshonos fásszárú növények Shannon-diverzitásával és az olajfatörzsek átmérőjével. A növényi változatosság növekedésével nőtt, a törzsátmérő növekedésével csökkent az orchideák jelenlétének esélye.

A legelőgyomok sokfélesége feltehetően nem közvetlenül segíti az orchideákat, hanem a hagyományos, mérsékelt legeltetés jelzője. A megfelelő intenzitású legeltetés alacsonyan tartja a növényzetet, lassítja a cserjésedést, és kisebb nyílt talajfelszíneket hoz létre. Ezek a körülmények kedvezhetnek az apró orchideamagok csírázásának, valamint csökkenthetik a magas, gyors növekedésű növények versenyelőnyét. A hatás ugyanakkor csak mérsékelt terhelés mellett kedvező. A túllegeltetés közvetlenül elfogyaszthatja a virágokat és terméseket, fokozhatja a taposást, talajeróziót és élőhelyromlást idézhet elő. Különösen fontos, hogy a legeltetés időzítése ne essen egybe az orchideák virágzásával és termésérlelésével. Eredményeink ezért nem általában a legeltetés növelését, hanem a hagyományos, helyi adottságokhoz igazított, alacsony vagy közepes intenzitású kezelés fenntartását támogatják.

Az őshonos cserjék és más fásszárúak jelenléte szintén a kevésbé intenzív gazdálkodás jele. Az ilyen ligetekben rendszerint ritkább a mélyszántás, a teljes növényzetirtás és a vegyszeres gyomirtás. A félárnyékos, mozaikos aljnövényzet mérsékelheti a nyári kiszáradást, védheti a talajt az eróziótól, és fenntarthatja a talajéletet. Ez az orchideák esetében különösen fontos, mert magjaik csak megfelelő talajlakó gombapartnerekkel együtt képesek kicsírázni. A változatos növényzet tehát nem egyszerűen több növényfajt jelent, hanem összetettebb, stabilabb ökológiai rendszert, amelyben a talaj szerkezete, mikroklímája és gombaközössége is kedvezőbb lehet. A teljesen megtisztított, felszántott vagy herbicidekkel kezelt ültetvények ezzel szemben leegyszerűsítik az élőhelyet, és megszüntetik azokat a finom környezeti feltételeket, amelyekre az orchideák érzékeny életciklusa épül.

A szigeti és szárazföldi ligetek összehasonlítása különösen markáns különbségeket mutatott. Összességében a szigeteken fekvő olajfaligetekben nagyobb volt az orchideák előfordulásának valószínűsége és fajgazdagsága, bár a minta országonként eltért. A legnagyobb különbséget Görögországban találtuk, ahol Leszbosz ligetei lényegesen gazdagabbak voltak a szárazföldi görög ültetvényeknél. Franciaországban Korzika szintén kedvezőbbnek bizonyult, míg Olaszországban Szardínia és a szárazföld közötti eltérés kisebb volt. A szigeti ligetek általában nagyobb területűek voltak, az olajfák ritkábban álltak bennük, és változatosabb legelőgyom-flórát őriztek. Ezek a tulajdonságok együttesen arra utalnak, hogy a szigeteken több helyen fennmaradt az extenzívebb, hagyományos használat. Az orchideafajok becsült száma Görögországban és Franciaországban látványosan magasabb volt a szigeteken, míg Olaszországban csak csekély eltérést észleltünk (3. ábra).

 

3. ábra. Az orchideafajok modell alapján becsült száma a három vizsgált ország szárazföldi és szigeti olajfaligeteiben. A szigeti ligetek Görögországban és Franciaországban egyértelműen fajgazdagabbak voltak, Olaszországban viszont csak kis különbség mutatkozott.

A földrajzi tényezők közül a tengerszint feletti magasság pozitívan, a földrajzi szélesség pedig negatívan hatott a fajszámra. Vagyis a vizsgált, viszonylag alacsony fekvésű tartományon belül a magasabban elhelyezkedő és délebbi ligetekben több orchideafaj fordult elő. A magasabb területek mikroklímája a mediterrán nyár során hűvösebb és nedvesebb lehet, illetve a meredekebb, nehezebben megközelíthető helyeken gyakran kevésbé intenzív a földművelés. A déli irányú fajgazdagság-növekedés megfelel annak az általános földrajzi mintázatnak, hogy a gumós mediterrán orchideák sokfélesége a melegebb, alacsonyabb földrajzi szélességű területek felé nő. Ugyanakkor egyik vizsgált környezeti változó sem magyarázta megbízhatóan az orchideaegyedek teljes számát. Ez feltehetően azért van, mert az állománynagyságot erősen befolyásolják helyi és évről évre változó tényezők, például a csapadék, a virágzási időszak időjárása, a beporzók jelenléte, a talaj gombaközössége és a korábbi kezelés.

Eredményeink gyakorlati üzenete az, hogy az olajfaligetek természetvédelmi értéke és mezőgazdasági hasznosítása nem feltétlenül zárja ki egymást. A hagyományos, extenzív kezelés során nem kell minden aljnövényzetet eltávolítani, és nem szükséges a talajt rendszeresen mélyen bolygatni. A cserjék és természetes növényfoltok egy részének meghagyása, a vegyszerek használatának csökkentése, a mérsékelt és megfelelően időzített legeltetés, valamint a folyamatos növényborítás fenntartása egyaránt segítheti az orchideákat és a teljes helyi élővilágot. Más vizsgálatok szerint az ilyen talajkezelés javíthatja a vízvisszatartást és a talaj egészségét is, miközben az olajtermés mennyisége nem feltétlenül csökken. A természetbarát gazdálkodás tehát nem csupán természetvédelmi áldozat, hanem hosszabb távon a termőhely ellenálló képességét is erősítheti.

Vizsgálatunk korlátja, hogy csak három országban és három szigeten dolgoztunk, így a teljes mediterrán térségre óvatosan általánosíthatunk. Spanyolország, a Balkán déli része, Törökország és Észak-Afrika bevonása pontosabb képet adhatna. A jövőbeni kutatásokban érdemes lenne részletesen mérni a lejtőszöget, a kitettséget, a talaj nedvességét és tápanyagtartalmát, a vegyszerhasználatot, a legeltetés intenzitását és időzítését, valamint a talajgombák összetételét. Hosszabb időn át végzett ismételt felmérések arra is választ adhatnának, hogy az orchideaállományok mennyire stabilak, és mely kezelési változtatásokra reagálnak a leggyorsabban.

Összességében azt mutattuk ki, hogy a mediterrán olajfaligetek jelentős része valódi orchideamenedék. A több mint hatvanezer megfigyelt egyed és a 47 faj arra figyelmeztet, hogy a mezőgazdasági táj természetvédelmi szerepét nem lehet pusztán a termelés intenzitása vagy a terület jogi besorolása alapján megítélni. A szigeti, mozaikos, őshonos aljnövényzetet is őrző és mérsékelten legeltetett ligetek különösen értékesek. Megőrzésükhöz nem feltétlenül új, bonyolult beavatkozásokra van szükség, hanem sok esetben éppen a régóta bevált, kevésbé intenzív helyi gazdálkodási gyakorlatok folytatására. Az olajfaligetek így egyszerre maradhatnak termőterületek, kulturális tájelemek és a mediterrán orchideaflóra fontos menedékei.

Hivatkozás

Fekete R., Vincze O., Süveges K., Bak H., Malkócs T., Löki V., Urgyán R. & Molnár V. A. (2023): The role of olive groves in the conservation of Mediterranean orchids. – Global Ecology and Conservation 44: e02490; https://doi.org/10.1016/j.gecco.2023.e02490