2013. április 15., hétfő

Elatine-túra az Ibériai-félszigeten

Holnapután (ápr. 17-én) indulunk Keszthelyre, majd másnap Spanyolországba és Portugáliába. A túra fő célja, a 'mediterrán időszakos tavacskák' és különösen Elatine-fajok keresése és utóbbiak gyűjtése filogenetikai vizsgálatainkhoz. De reméljük azért látunk más érdekes növényeket (közöttük orchideákat) is. Visszaérkezés május elején (legkésőbb 5-én).

2013. április 13., szombat

cikk az Erdészeti Lapokban



Nemrégiben értesültünk róla, hogy az Erdészeti Lapok 2013. februári számának 41–42. oldalain 
’Éghajlatkutatás herbáriumi anyagokból’ címmel megjelent egy írás, amely a mi Élet és Tudomány 
(2012/37. számban megjelent) cikkünkön alapul.
 
Sajnos a megjelent írás több etikai problémát is felvet, ezért egyet nem értésünket a következőkben 
hoztuk 2013. március 18-án a lapot kiadó Országos Erdészeti Egyesület tudomására (de érdemi választ azóta 
nem kaptunk):
 
1.) Az írás megjelenéséről előzetesen velünk nem egyeztettek (és vélhetően a magyar szöveget eredetileg 
közlő Élet és Tudomány hetilappal sem). Ez bennünket mint szerzőket mások előtt rossz színben tüntethet el, 
nevezetesen mintha ugyanazt a szöveget változatlan formában két lapban is megjelentettük volna.
 
2.) Az írás megváltoztatott címe nem fedi a tartalmat, hiszen a herbáriumok alkalmazásának lehetőségei jóval 
szélesebbek a klímakutatásban, a mi cikkünk előtt több más közlemény is megjelent a témában.
 
3.) Az illusztációként megjelent két, Wikipedia-ról származó kép közlése ebben a formában nem feltétlenül 
jogszerű. A GNU licensz-es képek esetében kötelező a képek forrása mellett az eredeti készítő nevének feltüntetése 
és az ingyenesen megjelentetett illusztrációt ingyenesen kell továbbadni (tehát a folyóiratért nem lehet pénzt kérni). 
Mivel a szóban forgó két kép a mi nevünk alatt megjelent írás illusztrációjaként jelent meg, a tájékozatlan olvasókban 
felvetheti azt a lehetőséget, hogy azokat mi magunk használtuk fel.
 
Mindezeket azért is különösen fájlaljuk, mert amennyiben megkeresést kaptunk volna szívesen írtunk volna 
’Éghajlatkutatás herbáriumi anyagokból’ címmel egy írást az Erdészeti Lapok-nak es eredeti illusztrációkat is 
adtunk volna hozza.
 
Mi az ügy jogkövetkezmények nélküli lezárásának érdekében azt javasoljuk, hogy az Erdészeti Lapok következő 
számában pár sorban (velünk egyeztetett szövegben) közölje, hogy a szóban forgó írásról és az illusztrációkról 
a szerzők előzetesen nem értesültek.
 
Várva válaszukat, üdvözlettel:
 
Dr. Molnár V. Attila, egyetemi adjunktus
Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék, Debrecen
 
Dr. Tökölyi Jácint, egyetemi tanársegéd
Dr. Barta Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár
Debreceni Egyetem TTK Evolúciós Állattani Tanszék, Debrecen
 
Dr. Végvári Zsolt, tanszékvezető
Debreceni Egyetem TTK Természetvédelmi Zoológiai Kihelyezett Tanszék, Debrecen
 
Dr. Sramkó Gábor, tudományos munkatárs
MTA – ELTE – MTM Ökológiai Kutatócsoport, Budapest
 
Sulyok József, élővilágvédelmi osztályvezető
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Eger

Cikk a Biologia című lapban

Megjelent cikkünk (Molnár V. A. – Horváth O. – Tökölyi J. – Somlyay L. 2013: Typification and seed morphology of Elatine hungarica /Elatinaceae/) a Biologia című folyóiratban, amely letölthető innen.


Abstract
A lectotype of the name Elatine hungarica Moesz is designated from Kitaibel’s specimens held in the Hungarian Natural HistoryMuseum in Budapest (BP). Morphological features of seeds of E. hungarica compared with those of the other European taxa of section Elatinella with tetramerous flowers (E. hydropiper, E. gussonei, E. macropoda, E. orthosperma) are provided.

Cikk a Biological Conservation című lapban

Megjelent egy cikkünk (Lukács B. A. – Sramkó G. – Molnár V. A. 2013: The plant diversity and conservation value of continental temporary pools) a Biological Conservation című folyóiratban, amely letölthető innen.
 
Abstract
Temporary pools are unusual habitats because they share features of aquatic and terrestrial ecosystems. They are habitats of community interests according to the Natura 2000 network (Natura code: 3130 and 3170), and can be found in several climatic regions where they harbours various wetland habitats. Whereas Mediterranean temporary pools are well studied, only a few papers deal with their continental counterparts, probably because they are mainly found on arable fields often displaying decades-lasting dormancy. This study aims at filling this gap in our knowledge by evaluating plant species composition, habitat types and diversity of temporary pools in a region of continental climate. We analysed data from 185 phytosociological relevés (79 historical and 106 contemporary data) from different types of waterlogged arable fields, including rice paddy fields, from the Pannonian Ecoregion. We found significant differentiations of rice paddy fields from ‘other’ waterlogged arable fields according to ordination, classification and regression analyses. Diversity partitioning of species abundance data showed that these habitats have a very high alpha (species number, Simpson and Shannon) and beta diversity, which means that all the sites have high importance in habitat conservation. We found many vascular plants listed in IUCN and national red lists among the indicator and characteristic species of continental temporary pools. Our results demonstrate the conservation importance of continental temporary pools in relation to habitat and biodiversity management and conservation planning.

Sajtóhiba a TermészetBúvár hátoldalán



A TermészetBúvár 2013. évi 2. lapszámának hátoldalán (a Virágkalendárium rovatban) megjelent 4 fényképem, köztük az egyik rajtam kívül álló okok miatt téves képaláírással, amiről Garancsy Mihály szerkesztő úr alábbi levele tájékoztat:

Tisztelt Molnár Úr!

Sajnálkodással, és restellkedéssel kell arról tájékoztatnunk, hogy legutóbbi lapszámunkban "sikerült" a farkasboroszlán képét elkeresztelnünk hegyi ternyének. Kizárólag az én hibám, hogy nem vettük észre, magyarázat ugyan nincsen, de mentséget számosat lehetne taláni. Legfőképpen azt, hogy elmulasztottam elküldeni előzetes ellenőrzésre az anyagot. Elnézését és megértését kell kérnem, s természetesen legközelebbi lapszámunkban helyesbíteni fogjuk tévedésünket.

További jó munkát kíván.

Üdvözlettel
Garancsy

XXXI. OTDK Biológia Szekció Növényökológia tagozat



Löki Viktor, Lovas-Kiss Ádám és Takács Attila tanítványaim II. helyezést értek el
XXXI. OTDK Biológia Szekció Növényökológia tagozatában ’Az európai közösségi jelentőségű Elatine gussonei előfordulása Szicíliában’ című pályamunkájukkal.

Csak így tovább fiúk!

Eötvös Loránd Hallgatói Ösztöndíj




Takács Attila tanítványom 'A Debreceni Egyetem herbáriumának digitális archiválása, adatfeltárása és gyűjteményi fejlesztése' című pályázatával elnyerte Eötvös Loránd Hallgatói Ösztöndíjat, amely a TÁMOP 4.2.4. A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Gratulálok és jó munkát kívánok!


Apáczai Csere János ösztöndíj


Horváth Orsolya tanítványom az 'Elatine fajok fenotipikus plaszticitásának vizsgálata' című pályázatával elnyerte Apáczai Csere János Doktoranduszi Ösztöndíjat, amely a TÁMOP 4.2.4. A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Gratulálok és jó munkát kívánok!

Előadás Keszthelyen, 2013. április 17-én, 16 órakor



A Pannon Egyetem Georgikon Kar tisztelettel meghívja Önt és ismerőseit
Hétköznapi Tudomány ismeretterjesztő sorozat előadására, melynek címe
 „Magyarország orchideáinak veszélyeztetettsége –  európai kitekintésben”
 Előadó: Molnár V. Attila
 Az előadás időpontja 2013. április 17. 16:00 óra
 Helyszíne: PE Georgikon Kar „D” épület II. előadó
(8360 Keszthely Festetics György utca 7.)
 Az előadásra a belépés díjtalan!

Diószegi Szeminárium előadása 2013. április 17-én

Szeretettel meghívunk mindenkit a
Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszékének előadássorozata, 
a Diószegi Szeminárium 
következő összejövetelére, 
Máthé Csaba:
Kárpát-medencei sáfrány fajok szövettenyészetei és lehetséges gyakorlati felhasználásuk 
című előadására.  
Helyszín a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék 
Diószegi Szemináriumi terme (Élettudományi Épület, I. emelet 1.035 terem). 
Időpont: 2013. április 17-e, 17 óra 
A Diószegi Szemináriumról további, folyamatosan frissülő információk találhatóak a
http://www.facebook.com/DioszegiSzeminarium oldalon.
 
Üdvözlettel:  
MVA

A 2012-es év publikációi



A 2012-es év publikációi

ISI referált tudományos közlemények:

1.     Molnár V. A. – Takács A. – Horváth O. – E. Vojtkó A. – Király G. – Sonkoly J. – Sramkó G. (2012): Herbarium Database of Hungarian Orchids I. Methodology, dataset, historical aspects and taxa. – Biologia 67(1): 79–86. (IF 2011: 0,557)
2.     Popiela A. – Lysko A. – Wieczorek A. – Molnár V. A. (2012): The distribution of Elatine hydropiper L. (Elatinaceae). – Acta Societatis Botanicorum Poloniae 81: 137–143. (IF 2011: 0,360)
3.     Molnár V. A. – Tökölyi J. – Végvári Zs. – Sramkó G. – Sulyok J. – Barta Z. (2012): Pollination mode predicts phenological response to climate change in terrestrial orchids: a case study from central Europe. Journal of Ecology 100: 1141–1152. (IF 2011: 5,044)
4.     Molnár V. A. – Sramkó G. (2012): Epipactis albensis Nováková & Rydlo (Orchidaceae): a new species in the flora of Romania. – Biologia 67: 883–888. (IF 2011: 0,557)
5.     Sramkó G. – Óvári M. – Yena A. V. – Sennikov A. N. – Somlyay L. – Bateman R. M. – Molnár V. A. (2012): Unravelling a century of misuse: typification of the name Himantoglossum caprinum (Orchidaceae: Orchideae). – Phytotaxa 66: 21–26. (IF 2011: 1,797)
6.     Molnár V. A. – Kreutz C. A. J. – Óvári M. – Sennikov A. N. – Bateman R. M. – Takács A. – Somlyay L. – Sramkó G. (2012): Himantoglossum jankae (Orchidaceae: Orchideae), a new name for a long-misnamed lizard orchid. – Phytotaxa 73: 8–12. (IF 2011: 1,797)

Nem ISI referált tudományos közlemények:

1.     Bartha, L., Tóth, J.P., Molnár V., A., Dragos, N. & Sramkó, G. (2012): Taxonomic implications of multivariate morphometrics in selected taxa of the genus Astragalus Sect. Dissitiflori (Fabaceae). – Contribuţii Botanice 47: 59–66.
2.     Máthé Cs., Demeter Z., Resetár A., Gonda S., Balázs A., Szőke É., Kiss Z., Simon Á., Székely V., Riba M., Garda T., Gere B., Noszály Zs., Molnár V. A., Vasas G. (2012): The plant tissue culture collection at the Department of Botany, University of Debrecen. – Acta Biol Szeged 56(2):179–182.

Konferencia összefoglalók:

1.     E. Vojtkó Anna – Sonkoly Judit – Horváth Orsolya – Molnár V. A.(2012): Magyarországi orchideák termésenkénti magszáma. / Characterisation of seed-set per fruit in Hungarian Orchids. – Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében IX. (Gödöllő, 2012. 02. 24. – 02. 26.) Kitaibelia 17(1): 22.
2.     Horváth O. – Molnár V. A.(2012): Az orchideák magjainak tömege. / The seed-mass of orchids. – Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében IX. (Gödöllő, 2012. 02. 24. – 02. 26.) Kitaibelia 17(1): 26.
3.     Sonkoly J. – Takács A. – Molnár V. A. (2012): Orchideák virágzásfenológiai viszonyai és vertikális elterjedése Magyarországon – herbáriumi adatok alapján. / The flowering phenology and altitudinal distribution of Hungarian orchids – based on herbarium collections. – Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében IX. (Gödöllő, 2012. 02. 24. – 02. 26.) Kitaibelia 17(1): 54.
4.     Sramkó G. – Bartha L. – Sallainé Kapocsi J. – Podani J. – Molnár V. A. (2012): A csorvási hérics filogenetikai helyzetének molekuláris és morfometriai vizsgálata. / Phylogenetic position of the Adonis species at Csorvás using molecular and morphological analyses. – Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében IX. (Gödöllő, 2012. 02. 24. – 02. 26.) Kitaibelia 17(1): 55.
5.     Sramkó G. – Hawkins J. – Bateman R. M. – Molnár V. A. (2012):        A Himantoglossum nemzetség evolúciója integratív filogenetikai megközelítésben. / Phylogenetics of the Eurasiatic genus Himantoglossum (Orchideae, Orchidoideae). – Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében IX. (Gödöllő, 2012. 02. 24. – 02. 26.) Kitaibelia 17(1): 56.
6.     Sramkó G. – Takács A. – Molnár V. A. (2012): Él-e tölcséres laposkorpafű – Diphasiastrum tristachyum (Pursh) Holub – Magyarországon? / Do we have Diphasiastrum tristachyum (Pursh) Holub in Hungary? – Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében IX. (Gödöllő, 2012. 02. 24. – 02. 26.) Kitaibelia 17(1): 57.
7.     Sramkó G., Molnár V. A., J. A. Hawkins, R. M. Bateman: Phylogenetics of the Eurasiatic genus Himantoglossum (Orchideae, Orchidoideae). – 15th European Orchid Congress, 12–15 April 2012, Budapest, Hungary.
8.     Molnár V. A. – Tökölyi J. – Végvári Zs. – Sramkó G. – Sulyok J. – Barta Z. (2012): Magyarországi orchideák klímaválasza. – 9. Magyar Ökológus Kongresszus, 2012. szeptember 5-7., Keszthely. Előadások és poszterek összefoglalói. p. 75.

Ismeretterjesztő cikkek:

1.     Molnár V. A. (2012): Növényi rendellenességek. A természet tévedései. – Interpress Magazin 32(3): 60–63.
2.     Molnár V. A. – Tökölyi J. – Végvári Zs. – Sramkó G. – Sulyok J. – Barta Z. (2012): Orchideák és klímaváltozás. Éghajlatkutatás – herbáriumi anyagokból. – Élet és Tudomány 67(37): 1168–1171.

Ismeretterjesztő könyvrészletek:

Molnár V. A. (2012): Ártéri rétek (pp.: 45-47.); Legendás növények (pp.: 59-66.); Ősz végi gyomok (pp.: 127-129.); Fekete István betűvetése (pp.: 131-140.); Csarabosok, fenyérek (pp.: 169-171.); Gesztenyeligetek (pp.: 215-217.); Sziklás erdők (pp.: 259-261.); Bojtorján ihlette tépőzár (pp.: 263-268.). Enyves növények (pp.: 269-276.). – In: Dosztányi I. (szerk.): Útravaló a tudás birodalmából. A természet fortélyai 3. Settenkedő ködök, fagyok. – TermészetBúvár Alapítvány, Budapest. 312 pp. [ISBN 978-963-89323-0-3]

Nyomdában a KITAIBELIA 2013 évi kötete


A KITAIBELIA régóta húzódó megjelenésű legfrissebb kötete (18. évfolyam 1-2. füzet, 
Priszter Szaniszló emlékszám) végre nyomdában van és május 6-án jelenik meg. 
 
A kötet tartalma:
 
SZABÓ I. – SZABÓ L. Gy.: Priszter Szaniszló (1917–2011). – Kitaibelia 18(1-2): 3–22.
 
SIMON T.: Priszter Szaniszló: tudás, szerénység, segítőkészség, fáradhatatlan munkálkodás.
 – Kitaibelia 18(1-2): 23–25.
 
PRISZTER Sz.: A gyorsírástól a szeretetre méltó tudományig. – Kitaibelia 18(1-2): 26–27.
 
LENGYEL A.: A Chenopodium pumilio előfordulása Budán / The occurrence of Chenopodium 
pumilio in Budapest (Hungary). – Kitaibelia 18(1-2): 28–30.
 
KORDA M.: Újabb adat a magyar adventív-flóra ismeretéhez: az Allium paradoxum (M. Bieb.) 
 Don 1827 Magyarországon / Allium paradoxum (M. Bieb.) G. Don in Hungary. – Kitaibelia 18(1-2): 31–34.
 
VOIGT W. – SOMAY L.: Florisztikai adatok Paks környékéről / Floristische Angaben zur Region 
von Paks. – Kitaibelia 18(1-2): 35–72.
 
TAKÁCS A. – SCHMOTZER A. – SULYOK J.: Florisztikai adatok a Sajó-Hernád-sík területéről / 
Floristical data from the Sajó-Hernád-plain (NE-Hungary). – Kitaibelia 18(1-2): 73–88.
 
NÉMETH Cs.: Hibrid eredetű, bennszülött Sorbus aria s. l. × Sorbus torminalis taxonok 
(nothosubgenus Tormaria, S. latifolia agg.) elterjedése a Bakonyban / Distribution 
of hibridogenous, endemic Sorbus aria s. l. × Sorbus torminalis taxa (nothosubgenus 
Tormaria, S. latifolia agg.) in the Bakony Mts, Hungary – Kitaibelia 18(1-2): 89–104.
 
KEVEY B.: Adatok a hazai Dráva menti síkság flórájához / Data to the flora of the Hungarian 
part of the Dráva Plain. – Kitaibelia 18(1-2): 105–124.
 
SOMLYAY L. – BAUER N.: – KITAIBELIA 18(1-2): Adatok a Vicia biennis L. elterjedéséhez a 
Pannonicum-ban / Contributions to the knowledge of distribution of Vicia biennis L. in the 
Pannonicum. – KITAIBELIA 18(1-2): 125–128.
 
CSIKY J. – CSIKYNÉ RADNAI É. – PURGER D.: A Riccietum rhenanae Knapp et Stoffers 1962 
előfordulása Magyarországon / The Riccietum rhenanae Knapp et Stoffers 1962 in Hungary – 
Kitaibelia 18(1-2): 129–135.
 
MESTERHÁZY A. – KIRÁLY G.: Az óriás muhar (Setaria faberi Herrmann) előfordulása 
Magyarországon / Occurrence of Giant Foxtail (Setaria faberi Herrmann) in Hungary. 
– KITAIBELIA 18(1-2): 136–141.
 
KIRÁLY G. – KIRÁLY A.: A hegyi zsellérke (Thesium bavarum Schrank) előfordulása 
Magyarországon / Occurrence of Thesium bavarum Schrank in Hungary. – Kitaibelia 18(1-2): 142–151.
 
BAKÓ G.: Vegetációtérképezés nagyfelbontású valósszínes- és multispektrális légifelvételek alapján 
/ Vegetation.mapping based on high-resolution true color and multispectral aerial images – 
Kitaibelia 18(1-2): 152–160.
 
TÓTH I. Zs.: Botanikai adatok Tolnából és Baranyából / Contributions to the flora of Baranya and 
Tolna counties (South Hungary). – Kitaibelia 18(1-2): 161–168.
 
T-KRASZNAI E – B-BÉRES V. – BUCZKÓ K.: Adatok néhány ritka alga hazai előfordulásához / 
Further data to the distribution of some rare algae in Hungary. – Kitaibelia 18(1-2): 169–175.
 
SOMLYAY L. – SENNIKOV, A. N.: Cotoneaster tomentosus in the North Hungarian Mountains / 
Cotoneaster tomentosus az Északi-középhegységben – Kitaibelia 18(1-2): 176–177.
 
Apró közlemények / Short communications. – Kitaibelia 18(1-2): 178–186.
 
Szakirodalmi figyelő. – Kitaibelia 18(1-2): 187–196.

Bemutatkozás

Kedves Olvasó!

Molnár V. Attila botanikus vagyok, a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszékén dolgozom és kosborfélék (azaz orchideák) és más ritka és veszélyeztetett növények (például látonyák) rendszertanával és ökológiájával foglalkozom.

E most induló blog-ban kutatásainkról, eredményeinkről és ezekkel az érdekes és növényekkel kapcsolatos hírekről igyekszem beszámolni. 

Üdvözlettel:

MVA