A reklám korunk mindennapos,
feltartóztathatatlannak tűnő és sokszor
gyűlölt jelensége. Manapság megkérdőjeleződni látszik a régi mondás, miszerint
„Jó bornak nem kell cégér”. Úgy
tűnik, hogy megfelelő reklámmal a silányabb termék is eladható, ugyanakkor egy
mégoly kiváló áru is aligha lehet sikeres megfelelő ismertség, terjesztés és
imázs nélkül. A rovarmegporzású virágos növények többsége – antropomorf
hasonlattal élve – tisztességesnek tűnő kereskedelmi viszonyt alakított ki
megporzóival. Virágaik megporzásáért cserébe táplálékot (nektárt, virágport)
kínálnak. A megporzók rengeteg különböző szolgáltatást nyújtó virág között
válogathatnak. A növények között természetesen harc folyik a megporzók
megszerzéséért és ennek érdekében persze reklámozzák is önmagukat.
A virágos növényeknek azok a
fajai, amelyek állatokra bízzák virágaik megporzását energiát és költséget nem
kímélve reklámozzák magukat. A reklám előállítási költsége beépül a termék
árába, de közvetlen előnnyel nem jár a fogyasztó felé. Csupán azt szolgálja,
hogy a vásárló a rendelkeésére szolgáló választékból az adott terméket
válassza. Ugyanez igaz a növények reklámjaira is: az energetikaliag költséges
színes szirmok, csalogató fellevelek vagy más módon csalogató berendezések nem
juttatnak a megporzóknak semmit, csupán a megporzók csalogatását szolgálják. A
növény szempontjából ugyanakkor energetikailag gazdaságosabb lehet színes,
reklámozó szirmok, fellevelek nevelése, mint például nektár termelése.
A szél- és vízporozta növények hiábavalóan
reklámoznák magukat, ezért virágaik rendszerint kisebbek, kevéssé feltűnőek (sokszor
zöldes színűek), takaróleveleik gyakran hiányoznak vagy jelentéktelenek. A
rovarporozta virágoknak viszont a legtöbbször feltűnő színű virágtakaró
leveleik (szirmaik, csészeleveleik vagy leplük) van. Tulajdonképpen tehát
minden szál harangvirág, ibolya vagy kosbor valóságos hirdetőtábla.
Vannak azonban olyan növények is,
amelyek a reklámnak ezen az egyszerű szintjén messze túlléptek és más
stratégiát követnek. A feltűnő, színes fellevelek a legkülönbözőbb
növénycsoportokban előfordulnak és szerepük minden esetben a reklámozás. Egyes
esetekben a viszonylag kevéssé feltűnő virágokkal éles kontrasztot alkotnak,
máskor a virágtakaró levelekkel azonos színűek és így erősítik azok hatását. Az
ajakosvirágúak közé tartozó Salvia
splendens – mely„paprikavirág” néven igen közismert dísznövénynek – nemcsak
a pártái lángvörösek, hanem ugyanilyen színűek a csészelevelei, a kocsányai és
a virágzati tengelye is. A csodatölcsérfélék közé tartozó murvafürt (Bougainvillea) magyar neve is erre a
feltűnő sajátosságára utal: virágzata tele van, megnagyobbodott és feltűnő,
bíborvörös murvalevelekkel. Az ember szemében éppen ezek teszik olyan vonzó
dísznövénnyé is: a kicsiny, fehéres virágok jelentéktelenek, díszítőértékük
csekély, de a murvalevelek nemcsak nagyon dekoratívak, hanem igen tartósak is:
több hónapig is díszítenek. A fészkesvirágzatúak több faja esetében az apró,
rendszerint színes virágok tömegéből álló virágzatot speciális, erre a családra
jellemző fellevelek, az úgynevezett fészekpikkelyek teszik igazán látványossá.
A bábakalácsok vagy a vasvirágok felső, megnyúlt fészekpikkelyeit a laikus
rendszerint szirmoknak nézi.
Több, egymással
közvetlenrokonságban nem álló növénycsoport, melyeknek fürtvirágzatai vannak
alkalmazza azt a reklámfogást, hogy a virágzat csúcsán, feltűnő képletekkel
csalogatja a rovarokat, melyek azonban semmiféle táplálékot nem kínálnak nekik.
Ilyenek például a csormolyák (Melampyrum)
megnövekedett, legtöbbször kékes, lilás vagy bíboros színű, rojtos szélű
fellevelei – melyek ráadásul feltűnő kontrasztot adnak a sárgás virágokkal.
Hasonló megoldást alkalmaznak a jácintfélék rokonságába tartozó gyöngyikék (Muscari) is. E fajok esetében a virágzat
felső részén meddő virágok szolgálnak reklámként. A fürtös- és az epergyöngyike
esetében ezek a steril, világosabb színű virágok méretben alig különböznek a
virágzat alsóbb részén található termékeny virágoktól, de az üstökös és karcsú
gyöngyike esetében megnyúlt kocsányaik révén lesznek igazán feltűnővé. Az
ajakosak családjában is több csoport fajai folyamodnak hasonló reklámfogáshoz. Egyes
zsálya (Salvia) és levendula (Lavandula) fajok esetében színes,
megnagyobbodott murvalevelek szolgálnak cégérül.
A közkedvelt
dísznövény, a Bougainvillea-cserje
hajtásain az apró, világos virágokat a feltűnő színű fellevelek reklámozzák
A kéküstökű csormolya
virágzatának felső részén a sárga virágokkal éles kontrasztban álló lilás
színű, rojtos szélű fellevelei rikító reklámfelületet jelentenek
Az üstökös gyöngyike
virágzatának reklámjául a felső, megnyúlt kocsányú és terméketlen virágok
szolgálnak
Ismert és bevett marketing-fogás,
hogy a vásárlóval el kell hitetni, hogy a termék mások körében is népszerű.
Nagyobb a keletje azoknak az áruknak, amelyeket többen fogyasztanak, vagy
legalábbis azt hisszük… Az ernyősvirágzatúak (Apiaceae) családjába tartozó növények túlnyomó többségének világos
árnyalatú (zöldessárga vagy fehéres színű) virágai vannak, melyek általában
többszörösen összetett, lapos virágzatokba rendeződve fejlődnek. Több
évszázaddal ezelőtt feltűnt a kutatóknak, hogy a sárgarépa vadon élő alakjának,
a legelőkön, kaszálókon, gyomtársulásokban igen gyakori vadmuroknak (Daucus carota) fehér virágzataiban
középen rendszerint egy sötét árnyalatú virág található. Pontosabban szólva
középső helyzetű egyszerű ernyőjének egy virága a többinél nagyobb méretű,
hosszabb kocsányú, szirmainak és ivarleveleinek színe pedig a vörösestől a
sötét feketésibolyáig változik. (Más esetekben a középső virág melletti egy-két
megszokott méretű virág néhány szirma is lehet színes, de vannak sötét középső
virág nélküli példányok is.) E virágok szerepe, jelentősége hosszú idő óta vita
tárgya a biológusok között. Charles Darwin úgy vélte, hogy funkció nélküliek. A
20. század második felében néhány kutató azonban más következtetésre jutott.
Van aki szerint e virágok rovart utánoznak, az „ál-rovar” elősegíti a rovarok
leszállását a fehér virágzatra. Házi legyekkel végzett kísérletek során azt
tapasztalták, hogy azok szívesebben telepedtek le olyan fehér körökre,
amelyeken rovarméretű fekete pontok voltak láthatók, mint az ugyanolyan méretű
folttalan körökre. A hipotézis szerint a rovarok nagyobb biztonságban érzik
magukat és ezért szívesebben szálnak olyan virágzatra, amelyről azt hiszik,
hogy azon már egy vagy több „társuk” lakmározik. (Az elv ugyanaz, mint amit a
vadkacsa- és vadlúd vadászok alkalmaztak régen: a les környékén kirakott, fából
vagy műanyagból készült „csali-madarak” vagy a már lelőtt, de viszonylag
természetes testtartásban elhelyezett példányok vonzóan hatottak e
vízimadarakra.) Ugyanakkor Észak-Amerikában, valamint Angliában végzett
kísérletek nem igazolták ezt a hipotézist. A vadmurok virágzatait kétszárnyú
rovarok (Diptera) igen sok faja
látogatja. Az egyes rendszertani csoportjaik mennyiségében és virágpor
hordozási képességében azonban a különböző évek között jelentős különbségek
vannak. Lehetséges, hogy a számos megporzó közül csak némelyikre hat a sötét
középső virág és a nagy számú egyéb pollinátor jelenléte miatt ez a hatás
elmosódik. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a növény evolúciójának egy korábbi
szakaszában volt jelentősége ennek a feltűnő jellegnek, de funkciója mára
elveszett. Ezzel együtt nagyon valószínűnek tűnik, hogy a vadmurok e feltűnő
jellegzetessége – legalábbis korábban – a megporzók csalogatására szolgáló
„álrovar”-ként alakult ki.
A vadmurok virágzatának közepén található, meddő, a többi
virágnál nagyobb és sötétebb virág valószínűleg rovart utánoz
Korunk fogyasztói társadalmában
is mindennapos, hogy az áruházak télen fűtéssel, a rekkenő nyári hőségben pedig
légkondícionálással teszik kívánatossá magukat a vásárlók számára.
Tulajdonképpen ez is reklámnak fogható fel, hiszen a termék minőségével nincs
összefüggésben, ugyanakkor ennek is jelentős költsége van melyet végső soron a
vásárló fizet meg. E jelenség analógiája is megfigyelhető a növényvilágban. Több
igen zord éghajlati viszonyok között élő növénycsoport fajainak virágai miniatűr
parabolatükrökként működnek. A magcsákó (Dryas
octopetala) valamint több mák- (Papaver)
és kőtörőfű- (Saxifraga) faj fehér
sziromlevelei visszatükrözik és összegyűjtik a fényt a virág középpontjában,
ahol emiatt a hőmérséklet néhány fokkal növekszik a környezetéhez képest.
Emiatt a tundrán és a magashegységekben élő rovarok kellemes, meleg „melegedő”
szigetekként érzékelik ezeket a virágokat. A hőmérséklet-különbséget ezesetben
a növény nem aktív módon állítja elő, hanem közvetve, a napsugárzás segítségével.
A magcsákó virágainak
szirmai összegyűjtik a fényt a virág középpontjában, ahol emiatt a hőmérséklet
néhány fokkal magasabb lehet a környezetnél
