Debreceni Egyetem TTK Nyári Tábor. Látogatás a Botanikus Kertben és előadás.
A blog botanikai-természetvédelmi kutatások eredményeit, ritka és veszélyeztetett növényeket, tudománytörténeti érdekességeket igyekszik bemutatni közérthetően és mégis szakszerűen. Készül a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszékén. Felelős szerkesztő: Molnár V. Attila
2024. augusztus 30., péntek
2024. augusztus 26., hétfő
Debreceni Egyetem TTK Nyári Tábor 2024
A Debreceni Egyetem TTK Nyári Tábor keretében, három ifjú, középiskolás hölgy [Dóra, Réka és Lotti] ma megkezdte kutatását az utak mentén intenzíven terjedő bugás tövisperje tömegességével, terjedési és reprodukciós potenciáljával kapcsolatban. Köszönöm Szabolcs Kis és Henrietta Bak segítségét!
Az összes reakció:
102Péter Kelecsényi, István Molnár és további 100 ember2024. augusztus 8., csütörtök
Mérgezett föld - Ezt a filmet mindenkinek látnia kellene!
Mindenkinek ajánlom a „Mérgezett föld” című magyar
ismeretterjesztő film megtekintését. Megdöbbentő, tanulságos, hiteles.
Szabadon megnézhető itt.
Ezt a filmet mindenkinek látnia kellene! És tanulni belőle.
„Az ember 11 ezer éve foglalkozik
földműveléssel, és körülbelül 2 és fél ezer év mióta ekét is használ. 1950-re a
világ termőföld készletének a felel termesztésre alkalmatlanná vált az egyre
intenzívebb mezőgazdasági technológia miatt. 2010-ig további 30 százalékot
tettünk tönkre. A világ mezőgazdaságának egyre nagyobb ember tömegeket kell
táplálnia, egyre rosszabb feltételek mellett. Az intenzív technológiának
a legnyomósabb érve, hogy ennyi embert nem lehet máshogy élelemmel ellátni. A
talajforgatás, a műtrágyák és vegyszerek egyre nagyobb mértékű használata miatt
a termőréteg elvékonyodik és a termőterület csökken. Vajon mennyi élelmiszert
lehet még termelni a rendelkezésre álló területen? Milyen összefüggések vannak
a giliszták száma és a megtermelhető élelmiszermennyiség között? Létezik
egyáltalán bármilyen alternatíva az intenzív mezőgazdasági technológiák
kiváltására? A Mérgezett Föld ismeretterjesztő film, de a bemutatott példák,
események ábrázolása dokumentarista módon történik. Ettől olyan drámai, ahogy a
film a fenti kérdésekre keresi a válaszokat.”
A filmet írta, fényképezte és rendezte:
Kővári Gábor Mihály
Társrendező: Iván Róbert
Producer: Tóth Zsolt Marcell
Gyártó: TZSM Produkció
Forgalmazó: Filmdzsungel Stúdió
Narrátor: Kőszegi Ákos
Közreműködött: Sztarenki Pál
Szereplők: Borsos Béla, Dr. Gyulai Iván,
Sztupa Gergely, Dömötörfi József, Christoph Frebourg, John Crawford & Csuja
László
Szakértők: Dr. Rodics Katalin, Dr. Daoda
Zoltán, Aranyoss Éva, Kontró József, Kökény Attila, Dr. Biro Borbála, Dr. Szabó
Béla & Simon Gergely
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)