Közvéleménykutatás: melyik növénynemzetségnek van a legszebb hangzású magyar neve?

Elindult a közvéleménykutatás a legszebb hangzású magyar növénynemzetség-névről. A szavazatokat itt a blogon, a bejegyzések mellett felül, jobb oldalon lehet leadni 2016. augusztus 31-éig. (Egy szavazó több voksot is leadhat. A kívánt név/nevek melletti négyzet(ek)be kattintva, majd megnyomva a "Vote" gombot.)

A jelöltek közé felvettem mindazokat a neveket amelyekre javaslatot kaptam. (Amelyeket ezúton is köszönök!) Ugyanakkor nem jelenítettem meg a fajnevekre vonatkozó javaslatokat, bármilyen kellemes hangzásúak legyenek is (például terjőke kígyószisz vagy héjakút mácsonya), talán legközelebb...

A "győztes" nemzetségeket (a három dobogós helyen végzett név viselőit) be fogom mutatni itt a blogon, de valószínűleg ezesetben is igaz Pierre de Coubertin mondása:

„Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!”

Előre is köszönöm a szavazatokat és kiváncsian várom az eredményt.

Melyik növénynemzetségnek van a legszebb hangzású magyar neve?

Az Origo nevű hírportál nemrégiben internetes szavazást hirdetett annak eldöntésére, hogy melyik a legszebb hangzású magyar településnév. (Szoros versenyben egyébként Istenmezeje nyert, mégpedig Lánycsókot és Szamosangyalost megelőzve.) A kezdeményezést igen jó ötletnek tartom, olyannak amely képes arra, hogy megismertesse településeinket (vagy legalább azok neveit) szélesebb közönséggel, sőt akár felkeltse az érdeklődést irántuk… Emiatt arra gondoltam, hogy augusztusban közvélemény-kutatást indítok arról, hogy melyik növénynemzetségnek van a legszebb hangzású neve.

A magyar nép nyelvi leleményének, valamint nyelvújító elődeink találékonyságának hála bővelkedünk kifejező és szép hangzású növénynevekben (gondoljunk csak a következőkre: boglárka, hanga, iringó, körtike, kígyószisz, mandula, nefelejcs…).

A jelöltekre vonatkozó ajánlásokat 2016. július 30-áig várom e bejegyzés megjegyzéseiként vagy a következő email-címen:

Ördögi orchidea

Az orchideák (különösen formagazdag virágaik és az ikergumós fajok herére emlékeztető alakú gumói) mindig is csábítottak az antropomorfizálásra. Ám a napokban Kolanowska és munkatársai (2016) által Dél-Kolumbiából leírt új orchideafaj ivaroszlopának megjelenése igen meghökkentő és egyben találó elnevezésre adott okot.

 

A Telipogon diabolicus-nak elnevezett faj ivaroszlopa (a megfordított virágban) ördögfejre emlékeztet

Forrás

Kolanowska M, Szlachetko DL, Trejo RM (2016) Telipogon diabolicus (Orchidaceae, Oncidiinae), a new species from southern Colombia. PhytoKeys 65: 113-124. doi: 10.3897/phytokeys.65.8674

A hazai növényvilág „fantomjai”

Az 1990-es években az akkoriban készülőben lévő, Farkas Sándor által szerkesztett „Magyarország védett növényei” című könyvhöz igyekeztünk összegyűjteni a hazánkban védelem alatt álló növényfajok színes fényképeit. Ennek során döbbentünk rá arra, hogy számos fajról szinte semmilyen ismerettel nem rendelkezünk, többek senkinek nincs róla fotója és senki nem ismer egyetlen lelőhelyet sem. Ezeket a növényeket neveztük akkoriban „fantomoknak”. Több éves munkával listájukat jelentősen sikerült csökkenteni, megtaláltuk például a lápi békabuzogányt, a magyar látonyát, a tekert csüdfüvet, a hólyagos herét és más fajokat…

Néhányuk azonban a céltudatos keresés ellenére sem került elő; ezek közé tartozott az ágas holdruta (Botrychium matricariifolium) is. Mindig is ritka faj volt, korábban is mindössze néhány előfordulása volt ismert az országban, de a 20. század utolsó négy évtizedében senki nem látta nálunk. Azután 2008-ban Lengyel Attila találta mecseki rétek társulástani felvételezése közben egyetlen példányát (Lengyel 2009), ám azóta többévben is sikertelenül kereste.

Az idén végre lehetőségem volt látni és fényképezni a fajt, ezúton is köszönöm Schmidt Dávidnak, az új állomány megtalálójának, hogy a lelőhelyre elkalauzolt.



A faj újonnan megtalált lelőhelye a Nyugat-Dunántúlon: 25–30 éves gyertyános és bükkös állományok között kanyargó erdészeti út vízszintes, néhány méter széles szegélye



 

 

 

Tehát: ismét egy útszegély…

A holdruta után ha jól számolom már csak egy „fantom” maradt a hazai flórában, amelyet még sohasem láttam: a szívlevelű hídőr (Caldesia parnassifolia). Ez a faj több évtizede eltűnt a két egykori nyírségi lelőhelyéről, Somogyban, a Baláta-tavon az utóbbi közel negyven évben csupán néhány évben látták. Mesterházy Attila 2010-ben találta egy újabb állományát Somogy megyében, de azóta ott sem észlelték…

 

Az utolsó "fantom": szívlevelű hídőr (Toldi Miklós felvétele)

Ha valaki látja, kérem értesítsen! Abban biztos, vagyok, hogy ez a faj nem útszegélyen vagy temetőben fog előkerülni...

Páfrányok a Debreceni Egyetem kavicsteraszán

A blogban számos alkalommal ejtettem már szót egyes növényfajok (főként az apró magvaik révén széllel könnyen terjedő orchideák) ember által létrehozott vagy erőteljesen befolyásolt ("másodlagos") termőhelyeken (például útszegélyeken, nyár-ültetvényekben vagy temetőkben) történő előfordulásáról. Hasonló jelenségért a harasztok esetében sem kell nagyon messze menni: elegendő ha kinézek a Debreceni Egyetem Élettudományi Épület északi oldalán levő teraszára. A 2009-ben átadott épület zárt teraszait kvarckavics borítja, amelyen 2013-ra legalább 4 páfrányfaj (Asplenium trichomanes, Dryopteris filix-mas, Dryopteris carthusiana, Polystichum aculeatum) telepedett meg. E fajok Debrecen környékén ritkaságnak számítanak (csak néhány korábbi előfordulásuk ismert főleg telepített fenyvesekből), de a közeli Botanikus Kertben mind a négy taxon előfordul. Lehet, hogy spórájuk onnan jutott el a teraszra és ehhez csupán néhány év elegendőnek bizonyult.

Ismeretterjesztő cikk a Természet Világa című folyóiratban

Megjelent a Természet Világa 2016. júliusi számában a a megporzásról mint természeti szolgáltatásról Takács Attilával közösen írt ismeretterjesztő írásunk.

Csalánlevél gubacsszúnyog előfordulása kúszó csalánon

Legközelebbi névrokonommal, Molnár Attilával júniusban tett terepbejáráson a Beregi-síkon kúszó csalán (Urtica kioviensis Rogow.) levelein jellegzetes gubacsokat találtunk, amelyet Attila Redfern et al. (2002) műve alapján Dasineura urticae (Perris 1840) nevű gubacsszúnyogként (Cecidomyiidae) azonosított.

 

 

Ez az euroszibériai elterjedésű faj a nagy és apró csalán (Urtica dioica L., U. urens L.) leveleiről volt ismert. A nagy csalánon számos európai országban előfordul, de tudomásunk szerint a lápi csalánon eddig nem észlelték.

Irodalom

Redfern M., Shirley P. & Bloxham M. (2002): British plant galls: Identification of galls on plants and fungi. – FSC Publications, Telford, UK.

A méhbangó (Ophrys apifera) terjedéséről

A méhbangót az 1990-es évekig a legritkább hazai orchideák között tartottuk számon, az 1970-es évekig csupán néhány, több évtizedes vagy akár évszázada ismertté vált előfordulása volt hazánkban. 1978-ban szenzációnak számított, mikor Werner Ervin megtalálta egy szigetközi nemesnyárasban egy állományát. 1990-es évek közepétől Óvári Miklós találta több tucatnyi lelőhelyen Zala megyében, többnyire felhagyott szőlők helyén, valamint extenzíven használt gyümölcsösökben. Azóta észlelései az egész országban szaporodnak. Állományai évenként jelentős fluktuációt mutatnak, de úgy tűnik, hogy a populációk egyedszáma az egész országban emelkedik.



Felhagyott szőlőben virágzó méhbangó

 

A faj sikerének egyik titka az, hogy önmegporzó: ivaros szaporodásához nincs szüksége megporzó rovarokra

Virágai szinte kivétel nélkül termést érlelnek

Az önmegporzás miatt állományaiból nem szelektálódnak ki a legkülönbözőbb virágrendellenességek sem

 A múlt héten, a Lengyel Botanikai Társaság Lublinban tartott konferenciáján hallottam, hogy a faj elérte Lengyelországot is. Egyetlen példányát először 5 éve észlelték (egy felhagyott dolomit-bányában), majd idén ugyanazon a lelőhelyen mintegy 30 példány bukkant fel (valószínűleg az elsőként megtelepedett tő utódai).

 

Nemrégiben Lovas-Kiss Ádám tanítványom küldött tanulságos képeket egy angliai nemzetközi repülőteréről...

 

Úgy tűnik a méhbangó a klímaváltozás egyik nyertese.

Az adriai sallangvirág nyomában Nagyszeben környékén

A hétvégén sikertelenül kerestem Erdélyben a Ferdinand Schur által gyűjtött adriai sallangvirágot (Himantoglossum adriaticum).

 

Schur által Himantoglossum hircinum néven gyűjtött példány Nagyszeben mellől

Ferdinand Schur 1845-től nyolc éven keresztül Nagyszebenben (Hermannstadt, ma Romania. Sibiu) volt egy vegyipari üzem igazgatója. Ebben az időszakban igen jelentős gyűjtőmunkát végzett Erdélyben, és többek között megtalálta - az önálló fajként csak 1978-ban Helmut Baumann által leírt - adriai sallangvirágot - Hammersdorf (Szenterzsébet, ma Gușterița) mellett.

 

A cédula tanúsága szerint a növény a 19. század közepén ritka volt a környéken és Schur júliusban gyűjtötte

 

 

Potenciális élőhelyek nagy kiterjedésben és jó állapotban találhatóak a környéken, tehát a növény előkerülésére véleményem szerint van esély.

Néhol jelentős mértékű legelés mellett jelentős kiterjedésben voltak szálkaperjés (Brachypodium pinnatum) gyepek, olyan kísérőfajokkal (például Prunella grandiflora, Anthericum ramosum, Astragalus onobrychis) amelyek nagy tömegben fordultak elő

Olyan extenzíven művelt (kézzel kaszált) gyümölcsösök is találhatók a környéken, amelyekben el tudnám képzelni a faj előfordulását

A sallangvirág hiányáért csak a több, helyütt megtalált sömörös kosbor nyári alakja (Neotinea ustulata subsp. aestivalis) kárpótolt némileg