Új cikksorozat a Magyarországon terjedő idegenhonos növényekről a KITAIBELIA című folyóiratban

Napjaink egyik fontos problémáját jelenti a biológiai invázió, azaz az idegenhonos élőlények megjelenése és terjeszkedése eredeti elterjedési területükön kívül. Manapság a globális mobilitás és szállítmányozás növekedése, az úthálózatok fejlődése és az éghajlatváltozás miatt korábban nem látott mennyiségű új faj jelenik meg és telepszik meg nálunk is. Ezeket a folyamatokat dokumentálandó új cikksorozatot indítunk a KITAIBELIA című folyóiratunkban (SJR: Q2) „Adatok idegenhonos növényfajok ismeretéhez Magyarországon” címmel. A sorozatba olyan adventív fajok adatait várjuk, amelyeket hazánkból korábban még nem regisztráltak, vagy az új észlelések jelentősen bővítik a korábban ismert adatokhoz képest az adott faj hazai előfordulásait, esetleg az új megfigyelések hozzájárulnak adott faj terjeszkedése időbeli dinamikájának, megváltozó élőhelyigényének, inváziós potenciáljának dokumentálásához. Az adatközlők a közlemények társszerzői lesznek. Az adatokat a kitaibelia@unideb.hu és az mva@science.unideb.hu címeken várjuk. Az adatközlőktől azt kérjük, hogy néhány mondatban írják le, hogy hol, mikor, milyen fajt, milyen egyedszámban (mennyiségben), milyen termőhelyi körülmények között találtak. Kérjük az adatok fényképes dokumentálását és a lelőhely minél pontosabb (lehetőleg GPS-koordinátával kiegészített) megadását.

https://ojs.lib.unideb.hu/kitaibelia

Orchideák úton-útfélen

Az orchideák híresek arról, hogy rendkívül apró és széllel könnyen terjedő magvaik révén gyakran jelennek meg különböző másodlagos termőhelyeken, például felhagyott homok- és kőbányákban. A mostani bejegyzésben egy másik jellegzetes ember által létrehozott orchidea-élőhelyet mutatunk be: az útszegélyeket.

Az utak padkáját, szegélyét legtöbbször kaszálják és ez a tevékenység 'kordában tartja' a többnyire kis versenyképességű kosborfélék kompetítorainak számító más növényeket. Amennyiben az út olyan természetközeli élőhelyeken halad át, ahol orchideák is találhatóak, nem egyszer előfordul, hogy az útbevágásokban,  útpadkákon jóval nagyobb egyedsűrűségben és példányszámban találhatjuk a kosborféléket, mint eredeti élőhelyeiken. A közutak mellett legjellemzőbben megtelepedő orchideák közé tartoznak a bangók, a sallangvirágok és a kosborok.



Ophrys garganica virágzó példányai Toszkánában

 

Méhbangó (Ophrys apifera) Portugáliában

 

Ophrys benacensis a Garda-tó környékén, Észak-Olaszországban

 

Himantoglossum robertianum a Tengerparti Alpokban, Dél-Franciaországban

 

Sarkantyús sallangvirág (Himantoglossum calcaratum) Bosznia-Hercegovinában

 

Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae) Észak-Görögországban

 

Adriai sallangvirág (Himantoglossum adriaticum) Magyarországon

 

Az erdei orchideafajok közutak menti felbukkanása ritkább esemény, de ez is előfordul, mint a képen látható kardos madársisak (Cephalanthera longifolia) esetében Szardínia szigetén

 

Több év óta foglalkozunk az útszegélyek és útbevágások orchideáival. Többek között arra vagyunk kiváncsiak, hogy

- az útszegélyek mely fajok számára jelentenek élőhelyet

- hogyan befolyásolják az utak a közvetlen környezetükben élő orchideák szaporodási sikerét

- az útszegélyek és útbevágások mely tényezői határozzák meg az orchideák számára az alkalmasságukat

 

Jelenleg tucatnyi európai országból rendelkezünk terepi adatokkal. A munka folytatásához Fekete Réka tanítványom szívesen fogad híradásokat útmenti orchidea-előfordulásokról, különösen a szomszédos országok területéről, a következő email-címen:

 

feketereka722@gmail.com

 

 

 

Olajfa-ligetek

Tegnapelőtt érkeztünk haza Görögországból, ahol olajfa-ligeteket vizsgáltunk. Az olajfák és ligeteik valósággal megbabonázták a festőket, legyen elég Van Gogh mintegy húsz képes sorozatára vagy Claude Monet, Edgar Degas, Salvador Dali, El Greco, Henry Matisse, William Merritt Chase, John Singer Sargent, Paul Gauguin híres képeire utalnom. Pierre-Auguste Renoir azt írta egy barátjának az olajfáról: „Ha tudnád mennyi gyötrelmet okozott nekem!"

Bár a mi célunk ezen ültetvények orchideáinak vizsgálata volt, és nem a képzőművészet, de én is létrehoztam egy alkotást, amelyet itt adok közre.

 

 

Magyar látonya (Elatine hungarica Moesz)

A magyar látonya az európai flóra egyik legkevésbé ismert faja. Ritkasága, kiszámíthatatlan megjelenése, apró termete és gyakran sárdagasztással, csizmamerüléssel kecsegtető termőhelyei miatt igen ritkán kerül botanikus szeme elé. Elsőként Kitaibel Pál gyűjtötte Békés megyében több mint két évszázaddal ezelőtt (Molnár V. et al. 2013).

Eurázsiai elterjedésű, diszperz areájú faj. Agyagos, vályogos, ritkábban homokos talajon kialakuló nedves felszínek és sekély, időszakos vízállások efemer iszapnövényzetének tagja. Eredeti élőhelyei a folyók árterületei lehettek, ahol az áradások után lassan kiszáradó, növényzetmentes iszapfelszínek alakultak ki. Hasonló körülményeket ma főleg szántóföldek belvizes mélyedései és rizsföldek biztosítanak számára. Hazai állománya erősen ingadozó. Csapadékosabb években, amikor jelentősebb belvízi elöntés alakul ki, tömegesen jelenik meg, míg szárazabb periódusokban évekig, évtizedekig lappanghat. A legnagyobb fenyegetést az egyre tartósabb aszályok, illetve a belvízzel érintett területek gyors kiszárítása jelentik számára.

Termőhelye

Szárazföldi telepének részlete

Virágai négytagúak, porzóinak száma 8, csészelevelei hosszabbak a sziromleveleknél

Magvai görbültek, horog- vagy kampóalakúak (Rahmé Nikola felvétele)

Előfordulása Magyarországon

Májustól októberig virágozhat. Megjelenése és fenológiája nagymértékben függ a csapadékviszonyoktól.

Magyarországon 1993 óta védett faj. Természetvédelmi értéke: 5000 Ft.

Margittai Antal (1880-1939) matematika-fizika szakos tanár,
Kárpátalja flórájának kiváló kutatója, a hazai látonyák vizsgálatának úttörője

Margittai Antal már 1927-ben megfigyelte, hogy a látonya-fajok legjellemzőbb élőhelyei a belvizes szántók: „Elatine-k után kell nézni a szántóföldek olyan mélyebb fekvésű részein, amelyek nagyobb esőzések után víz alatt állanak és emiatt a vetés kiázott .... a víz alól felszabadult szántóföldek helyét valóságos szőnyeggel takarja be az Elatine hungarica”. 1939-ben pedig a következőket vetette papírra „magjaik csak bizonyos nedvesség mellett csíráznak. Ha száraz évek követik egymást, termőhelyük kiszárad, ellepi a magas fű, és a magvak várnak a csírázással mindaddig, míg a termőhelyet egy-két éven át ellepi a víz, megöli a nagyobb füveket és csírázásra alkalmas sárrá változik a talaj. De az ellenkezője is előfordulhat. Tudniillik a termőhelyet néhány éven át magas víz fedi be. … a csírázással ekkor is várni fognak, míg a víz újból lefolyik a termőhelyről.”

Védett fajunk, amelynek az 1960-as évektől több mint három évtizedig nem volt ismert előfordulása, míg 1998-ban megtaláltuk (Molnár V. et al. 1999). Az azóta eltelt években számos lelőhelyen előkerült, elsősorban a Tisza és mellékfolyói környékén.

A magyar látonya elterjedése a Pannon-medencében, valamint a folyószabályozások előtt állandóan és időszakosan elöntött területek; utóbbiak a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium Vízügyi Intézete (1938) térképe alapján

A magyar látonya éves észleléseinek száma a Pannon-medencében 1998 és 2010 között, és az éves csapadékmenyiség és a belvízi elöntés éves maximális magyarországi értékei

Mivel a fajt az 1798 és 2011 közötti, 213 éves időszakban mindössze 27 évben észlelték a Kárpát-medencében megvizsgáltuk, hogy milyen tényezők befolyásolják megjelenését. Eredményeink alapján az éves csapadékmennyiség és a belvízi elöntés maximális kiterjedése jelentősen magasabb azokban az években, amikor az E. hungarica-t észlelték. A magyar látonya éves észleléseinek száma 1998 és 2010 között szignifikánsan korrelál a belvízi elöntés maximális kiterjedésével (Takács et al. 2013).

Irodalom

Lukács B. A., Sramkó G. & Molnár V. A. (2013): The plant diversity and conservation value of continental temporary pools. – Biological Conservation 158: 393–400.

Margittai A. (1927): Az Északkeleti Felvidék Elatine-fajai. – Magyar Bot. Lapok 26: 15–18.

Margittai A. (1939): Megjegyzések a magyar Elatine-fajok ismeretéhez. – Bot. Közlem. 36: 296–307.

Molnár V. A., Molnár A., Vidéki R. & Pfeiffer N. (1999): Adatok hazai Nanocyperion-fajok ismeretéhez I. Elatine hungarica Moesz – Kitaibelia 4(1): 83–94.

Molnár V. A., Horváth O., Tökölyi J. & Somlyay L. (2013): Typification and seed morphology of Elatine hungarica (Elatinaceae). – Biologia 68(2): 210–214.

Takács A., Lukács B. A., Schmotzer A., Jakab G., Deli T., Mesterházy A., Király G., Balázs B., Perić R., Eliáš P. jun., Sramkó G., Tökölyi J. & Molnár V. A.: Key environmental variables affecting the distribution of Elatine hungarica in the Pannonian Basin. – Preslia 85(2): 193–207.

A sziki varjúhájról

A főként mediterrán elterjedésű sziki varjúháj (Sedum caespitosum) hazánkban a tiszántúli ürmös szikes puszták ritka, védett faja.

Legerősebb hazai állományai a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén találhatóak, és a KMNPI honlapja jogos büszkeséggel, bár némileg pontatlanul számolt be arról, hogy:

„A héten már piros seregként virítanak, - hiszen nem csak apró ötszirmú virágai, hanem levelei is pirosak, - a Körös-Maros Nemzeti Park pusztáin, a hófehér vaksziken a védett sziki varjúháj (Sedum caespitosum) állományai.”

Valójában a faj szirmai fehéresek-halvány rózsaszínűek, közepükön piros csíkkal. Sokkal feltűnőbb viszont termésérleléskor, mikoris nem csak hajtásai és levelei, hanem ötösével álló tüszőtermései is vörösre színeződnek. Legtöbben ezeket vélik szirmainak és az a tévedés még határozókönyveinkben is megtalálható.

 

Így nézett ki pár hétttel ezelőtt: szirmai halvány rózsaszínűek, tüszőtermései élénk vörösek.

 A fajt Simonkai Lajos Sedum deserti-hungarici néven (azaz: magyar sivatagi varjúhájként) írta le.

Útpadkákon terjedő sótűrő növények

Az utak téli csúszásmentesítése miatt alkalmazott sózás következtében számos sótűró növény terjed közutak mentén. Vannak közüttük őshonos, a hazai szikeseken megtalálható fajok is mint …

 

a közönséges szikipozdor (Podospermum canum) ...

az orvosi székfű (Matricaria recutita) ...

a veresnadrág csenkesz (Festuca pseudovina) ...

vagy a közönséges mézpázsit (Puccinellia distans).

 

Az utakra olyan mennyiségben kerül só, hogy az útpadkákon a talaj felszínén válik ki a só, amelynek talajbeli koncentrációja az úttól távolodva gyorsan csökken. A taposás/taposástűrés mellett ennek is szerepe lehet az útmenti szikes fajok útak mellett megfigyelhető jellegzetes zonációjának.

Vannak ugyanakkor olyan behurcolt, idegenhonos fajok is, amelyek terjedésében fontos szerepet játszanak a közutak (főleg az autópályák és főutak).

 

A csókalábú útifű (Plantago coronopus) a Mediterráneumból származik. Eredeti előhelyei a tengerpartok, de mára tömegessé vált utak mentén is. Leszbosz szigetén (Égei-tenger) például adataink alapján az útszegélyek mintegy 19%-án fordul elő.

 

 

 



  

Hazánkban először 2013-ban észlelték az M1-es és M70-es autópálya mellett (Schmidt et al. 2016). 2014-ben előkerült a Gödöllői-dombvidéken, 2015-ben pedig a 6-os számú főút mellett is (Kovács & Lengyel 2015).

 

A mediterrán eredetű csókalábú útifű terjeszkedése úgy tűnik tovább folytatódik Magyarországon; tegnap találtuk az M3-as autópálya mellett, Nyíregyháza határában.

 

 

A sziki varjúháj (Sedum caespitosum) szintén gyakori a Mediterráneumban. Leszbosz szigetén 200 útmenti megállónk közül 62 esetben (31%) észleltük a jelenlétét. Nálunk jóval ritkább, és eddigi adataink alapján úgy tűnik, hogy ezek a hazai útmenti állományok a természetes populációk leszármazottai és nem délről, az utak mentén érkeztek.

Hivatkozások

Kovács D. & Lengyel A. (2015): Adatok a Plantago coronopus L. hazai elterjedéséhez. – Kitaibelia 20(2): 306.

Schmidt, D., Dítětová, Z., Horváth, A. & Szűcs, P. (2016): Coastal newcomer on motorways: the invasion of Plantago coronopus in Hungary. – Studia bot. hung. 47(2): 319–334.

Könyvek (1995-)

Könyvek (1995-)

Molnár V.  Attila

22. Molnár V. A. & Csábi M. (2023): Növények és emberek. A szeretetre méltó tudomány története. – Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék, Debrecen. p. 216. [ISBN 978-963-490-491-5]

21. Molnár V. A. (2022): Csodálatos növényvilág. – Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék, Debrecen. p. 216. [ISBN 978-963-490-343-7]

20. Molnár V. A. & Csábi M. (2021): Magyarország orchideái. Orchids of Hungary. – Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék, Debrecen. p. 232. [ISBN 978-963-490-247-8]

19. Molnár V. A. (szerk., 2018): Élet a halál után – A temetők élővilága. – Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék, Debrecen. 216 pp. [ISBN 978-963-490-047-4]

18. Molnár V. A. (2015): Kitaibel – egy magyar tudós élete. – Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék, Debrecen. 216 pp. [ISBN 978-963-473-890-9]

17. Molnár V. A. (szerk., 2011): Magyarország orchideáinak atlasza. – Kossuth Kiadó, Budapest. 504 pp [ISBN 978-963-09-6694-8]

16. Király G., Barina Z., Csiky J., Farkas S., Jakab G., Lájer K., Mesterházy A., Molnár V. A., Nagy J., Németh Cs., Pál R., Pifkó D., Pinke Gy., Schmotzer A., Somlyay L., Sramkó G., Vidéki R., Vojtkó A. (2007): Vörös Lista. A magyarországi edényes flóra veszélyeztetett fajai. [Red list of the vascular flora of Hungary]. – Saját kiadás, Sopron. 73 pp. [ISBN 978-963-06-2774-0]

15. Király G., Virók V. & Molnár V. A. (szerk., 2011): Új magyar füvészkönyv – Magyarország hajtásos növényei. Ábrák. – Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, Jósvafő. 676 pp. [ISBN 978-963-88158-0-4]

14. Király G. (szerk.), Virók V., Szmorad F. & Molnár V. A. (a szerk. munkatársai, 2009): Új magyar füvészkönyv – Magyarország hajtásos növényei. Határozókulcsok. – Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, Jósvafő. 616 pp. [ISBN 978-963-87082-9-8]

13. Molnár V. A. (2009): Növények és emberek. Egy szeretetre méltó tudomány története. – Kitaibel Kiadó, Biatorbágy. 200 pp. [ISBN 978-963-85535-8-4]

12. Molnár V. A. (2007): Kitaibel Pál élete és öröksége. – Kitaibel Kiadó, Biatorbágy. 216 pp. [ISBN 978-963-85535-7-7]

11. Molnár V. A. (2007): Magyarország legszebb növényei. – Anno Kiadó, Budapest. 48 pp. [ISBN 978-963-375-468-9]

10. Molnár V. A. (2007): Barangolás a növényvilágban. – Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen. 120 pp. [ISBN 978-963-5965-23-6]

9. Molnár V. A. (2006): Kétszikűek III. Érdeslevelűek, ajakosak, tátogatók és rokonaik a Kárpát-medencében. ÉlőVilág Könyvtár. – Kossuth Kiadó, Budapest. 112 pp. [ISBN 963-09-4907-5]

8. Ujhelyi P. – Molnár V. A. (szerk., 2006): A Kárpát-medence gombái és növényei. Élővilág Enciklopédia II. – Kossuth Kiadó, Budapest. 528 pp. [ISBN 963-09-4851-6]

7. Molnár V. A. (2005): Kétszikűek II. Ernyősök, gólyaorrok, tárnicsok és rokonaik a Kárpát-medencében. ÉlőVilág Könyvtár. – Kossuth Kiadó, Budapest. 112 pp. [ISBN 963-09-4687-4]

6. Molnár V. A. (2004): Kétszikűek I. Boglárkafélék, pillangósok és rokonaik a Kárpát-medencében. ÉlőVilág Könyvtár. – Kossuth Kiadó, Budapest. 112 pp. [ISBN 963-09-4546-0]

5. Molnár V. A. (2003): Egyszikűek. Orchideák, nőszirmok, sáfrányok és rokonaik a Kárpát-medencében. ÉlőVilág Könyvtár. – Kossuth Kiadó, Budapest. 112 pp. [ISBN 963-09-4439-1]

4. Molnár V. A. (2003): Verborgene Schätze – Pflanzenraritäten im Karpatenbecken. – Universität Debrecen FNW Lehrstuhl für Botanik – WinterFair Gmbh. Debrecen – Szeged. 232 pp. [ISBN 963-472-709-3]

3. Molnár V. A. (2003): Rejtőzködő kincseink – Növényritkaságok a Kárpát-medencében. – Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék – WinterFair Kft. Debrecen – Szeged. 232 pp. [ISBN 963-472-708-5]

2. Farkas S. (szerk.) Tóth I. Zs. & Molnár V. A. (a szerkesztő munkatársai, 1999): Magyarország védett növényei. – Mezőgazda Kiadó, Budapest. [ISBN 963-9239-13-5];

1. Molnár [V.] A., Sulyok J. & Vidéki R. (1995): Vadon élő orchideák. A hazai növényvilág kincsei. – Kossuth Kiadó, Budapest. 160 pp. [ISBN 963-09-3796-4]