Látogatás a Bécsi Természettudományi Múzeum és a Bécsi Egyetem herbáriumaiban

A héten Sramkó Gábor, Löki Viktor és Kaan Hürkan látogatást tettek a Bécsi Természettudományi Múzeum és a Bécsi Egyetem herbáriumaiban, ahol egyrészt a törökországi orchideák készülő herbáriumi adatbázisához, másrészt pedig a hazai veszélyezetett fajok herbáriumi adatbázisához dokumentáltak digitális fényképeken több száz herbáriumi lapot. 

Bécsi Természettudományi Múzeum impozáns gyűjteménye

Kaan és Viktor a munka végeztével

Ezúton is köszönjük mindkét intézménynek és személy szerint Dr. Ernst Vitek kurátornak a munka lehetővé tételét. Végül, de nem utolsósorban én is szeretném megköszönni mindhárom munkatársamnak az elvégzett munkát!

Dr. Ezéses Géza karrierje avagy tudósok és rágcsálók

Mottó:

A kutatói hivatás szeretetével és tiszteletével ajánlom
 e néhány fricskát mindazoknak,

akik már tudnak saját magukon nevetni.

Vagy legalábbis másokon.

Dévényi Tibor 

Pár napja egy tanítványomnak példálóztam Ezésez Géza valamely tanulságos történetével és döbbentem tapasztaltam, hogy az olyan, általam szállóigének tekintett mondatok, mint a „persze, persze, ezt már az az amerikai mókus, na hogy is hívják, izé - pár éve leírta a Journalban!” vagy „A háromféle kelesztési módszer egyidejű alkalmazásával nagy lélegzetű, terjedelmes és azáltal tekintélyt parancsoló munka alkotható” vagy „A hörcsögkutatás Mekkájába nem visz az ember akármit. Csak ha nincs más” - az újdonság erejével hatottak. Emiatt kiselőadásba kezdtem a műről és szerzőjéről, DévényiTiborról. (Mondanom sem kell tanítványom a névről nem a kémikus-íróra asszociált...).

Éppen ezért úgy gondolom, hogy nem haszontalan ezt a tudományos élet és a kutatói hivatás elé görbe tükröt tartó művet ajánlanom e helyen is. Nemcsak tanulságos, hanem igen időtálló és igazán mulatságos olvasmány!

Az 1975-ben megjelent könyv teljes egészében, szabadon elérhető a világhálón. Az alábbi tartalomjegyzék címeire kattintva megjelenik az adott fejezet szövege:

Tartalom:

Pályakezdés

Témaválasztás

A Főnök és típusai

Nyelvtudás

Irodalmazás

Tabuk, fétisek, totemek

A Generalkrach

Cikkírás

A tudományos vita

Tanulmányút

Napidíj

Kongresszusi részvétel

Az előadás művészete

Idegenforgalom

A bizottság

Fusi

Memória

Magánélet

Az életmű és kritikája

Az elismerés

Arkhimédész második törvénye

Forrás: Dévényi T. (1975): Dr. Ezésez Géza karrierje avagy tudósok és rágcsálók. Gondolat, Budapest.

A jó, a rossz és a csúf: virágbiológiai rendellenességek a hazai orchideák körében

Az orchideavirágok szerkezeti rendellenességei (monstrozitások) a színváltozatoknál ritkábbak, de igen feltűnőek. Legfontosabb példáik a következők:

1.) Egyes virágalkotó részek részleges vagy teljes hiánya. E rendellenes példányok faji szintű azonosítása is nehézségekbe ütközhet, különösen a legfontosabb határozóbélyegeket hordozó mézajak hiánya esetén.

Mézajak nélküli bangó virág, számfeletti lepellevelekkel és rendellenes ivaroszlopokkal 

2.) Egyes virágalkotó részek számának megváltozása, mely gyakran összenövésekkel is együtt jár. Viszonylag gyakran láthatók tövi részüknél összenőtt, „sziámi iker” mézajkú példányokkal (tetrameria).

3.) A belső lepellevelek méretben, szőrözöttségben, mintázatban mézajakhoz hasonló vagy közelító megjelenése.

Szarvas bangó mézajakhoz hasonló szőrözöttségű belső lepellevelekkel

4.) A mézajaknak a belső lepellevelekhez hasonló megjelenése (petalpeloria).

Fehér madársisak belső lepellevélhez hasonló mézajakkal

5.) A belső lepellevelek külső lepellevelekhez hasonló megjelenése.

6.) A külső lepellevelek összenövése.

7.) A külső lepellevelek belső lepellevelekhez hasonló megjelenése.

8.) A kocsány vagy a magház elcsavarodásának (reszupináció) elmaradása tótágast álló virágokat eredményezhet. E jelenség az egyes virágzatok minden, vagy csak néhány virágjával is megtörténhet.

Bíboros kosbor reszupinálatlan virágokkal

9.) A fürtvirágzat csúcsi részének – általában sérülés miatti – elágazása [monstrositas bispicata, például bibircsvirágoknál (Gymnadenia), ujjaskosboroknál (Dactylorhiza), bangóknál (Ophrys), nőszőfüveknél (Epipactis)].

 Kétcsúcsúan elágazó virágzatú ibolyás nőszőfű

10.) Enyhe eltérésnek számítanak a szokásosnál jóval nagyobb murvalevelű példányok, amelyek az egyed szaporodási sikerét valószínűleg nem befolyásolják, faji szintű azonosíthatóságát viszont nehezíthetik

Bíboros kosbor, amelynek külső lepellevelei a megszokott egyedek belső lepleihez hasonlítanak, a belső lepellevelek pedig méretükben és osztottságukban is a mézajakhoz közelítenek. Ráadásul elmaradt a reszupináció, tehát a mézajkak felfelé irányulnak.

A legtöbb faj esetében a tipikustól nagymértékben eltérő rendellenes példányok fel-felbukkannak, mivel azonban virágaikat a megporzók általában nem látogatják s így nem szaporodnak, önfenntartó populációkat nem alkotnak.

Az önmegporzó fajok viszont kiszabadultak a virágokra irányuló szelekciós nyomás alól. Ennek jó példája a méhbangó, amelynél a többi, rovarmegporzású bangófajhoz képest jóval nagyobb számban és gyakrabban jelennek meg rendellenes példányok. A rendellenességek közül több egymással kombinálódva is megjelenhet. Ezeket a rendellenes, de önfenntartó állományokban létező alakokat általában változat (varietas) rangon értékelik.

Az önmegporzó  méhbangó populációiban gyakran találhatunk különböző rendellenesen fejlődött virágokat

Szokásosnál hosszabb belső lepellevelek (f. aurita)

 Torz mézajkú példány, amely ráadásul hypochrom is

Az orchideák színváltozatai

A kosborfélék virágainak változatossága egyrészt elbűvöli a természet szépségeire fogékony embert, másrészt zavarba hozza a rendszerezéssel foglalkozó kutatót. Az orchideavirágok egyazon fajon, sőt egyeden belüli változatosságának oka elsősorban a megtévesztő rovarmegporzásban keresendő. A „becsapott” rovarok ugyanis tanulnak és nem vesztegetik az idejüket, energiájukat a azokra a virágokra, amelyekről felismerik, hogy hiába várnak tőlük ellenszolgáltatást. Ennek következményeként egyes fajok esetében rengeteg és a gyakorlatban sokszor nehezen azonosítható különböző színváltozatot (lusus-t) írtak le, valójában nem lehet két tökéletesen egyforma virágot találni.

Az orchideavirágainak színét a lepellevelek bőrszöveti sejtjeinek sejtnedvében oldott színanyagok, ritkábban a sejtek alapállományában lévő színtestek (kromoplasztiszok) adják. A mézajkon gyakran figyelhetők meg feltűnően színezett bőrszöveti függelékek: papillák, szőrök is. A leggyakoribb színanyagok az antocianinok Ezek az indikátor természetű, nitrogénmentes glikozidok különböző kémhatású közegekben más-más színűek: savas környezetben vörös, semlegesben ibolyáslila, lúgos közegben pedig kék színűre változnak. A sárga színekért jobbára a flavonol-glikozidok felelősek. A zöldes színt a fotoszintézisért is felelős klorofillok adják. Egy-egy virágban természetesen többféle színanyag együttesen fordul elő és ezek egymással kombinálódva fejtik ki hatásukat.

A színváltozatok létrejötte általában valamilyen enzimatikus rendellenességre vezethető vissza, ezek a példányok nem képesek színanyagaikat előállítani. Egy-egy pigment kiesése különböző átmeneti (például liláskék helyett pirosas) szín megjelenését okozhatja. A növénynemesítők a dísznövények létrehozása során széles körben felhasználták ezeket a színbeli rendellenességeket, s részben ennek is köszönhető a termesztett növények színbeli változatossága.

A vadon élő orchideák körében jól azonosíthatóak és viszonylag gyakran jelennek meg a halvány (apochrom) színváltozatok, melyek virágai csökkent színanyag tartalmúak. Ilyen változatokat szinte minden lilás-rózsaszínes virágú kosborféle állományában találhatunk, a megszokottan lilás színű virágok helyett hófehér vagy halvány rózsaszín virágokkal. A fehér virágok nem tartalmaznak színanyagokat, hanem a lepellevelek sejtközötti járataiban levő levegő a rajuk eső fényt csaknem teljesen visszaveri – ezt érzékeljük fehér színként. (Természetesen a színes virágok sejtközötti járataiban is van levegő, de ennek hatását elnyomják a színanyagok.) A zöldes vagy fehéres virágú kosborfélék – mint a lápi hagymaburok, a fiókás tőzegorchidea vagy a füzértekercsek – esetében nem ismertek ilyen színváltozatok. A bangók apochrom színváltozatainak mézajkai viszont sárgás-zöldes színűek.

 Pompás sisakoskosbor

Tornyos sisakoskosbor

 Erdei papucskosbor

 Keskenyajkú nőszőfű

 Illatos bibircsvirág

 Pókbangó

Néha az is előfordul, hogy azonos virágzaton belül együtt találhatók megszokott és halvány színű virágok, vagy ritkán azonos virágon belül láthatunk eltérő mértékben pigmentált virágalkotókat. Ezt a jelenséget színkimérának nevezik.

Egyes példányok virágaiban viszont a megszokottnál több színanyag található, ezek a „felülszínezett” (hyperchrom) színváltozatok.

 Bíboros kosbor hyperchrom színváltozata

A bangók számos fajánál több különböző lepelszínű változat is ismert, a szarvas- és a poszméhbangó esetében lilás, fehér és zöldes leplű, a méhbangónál pedig lilás és fehér leplű változatok vannak. Ezeknek a változatoknak az egymáshoz viszonyított aránya területenként eltérő lehet. Igen ritkán túlnyomórészt zöld leplű fajoknak (például a pókbangónak) is megjelenhetnek rózsaszínes lepellevelű példányai.

A ’legparáznább’ növények

Az élvhajhász és évezredek óta töretlen ütemben szaporodó emberiség – kultúrától, kortól és földrajzi helytől függetlenül – mindig is érdeklődéssel fordult a szexuális vágyat fokozó és teljesítőképességet növelő ásványi, növényi és állati eredetű szerek felé. Bár az afrodiziákumként számon tartott anyagok közül többnek hatását nem sikerült igazolni, a hozzájuk kapcsolódó hiedelem miatt egyes állatfajok, például az orrszarvúak vagy a tigrisek állománya végzetesen megfogyatkozott. A kosborféléket gyökérgumóit évezredek óta afrodiziákumnak tartják. Összeállításunkban e kérdéskör kultúrtörténeti vonatkozásait járjuk körül.

Az ókori és középkori gyógyítók úgy hitték, hogy a növények tulajdonságai (például alakja és színe) jelzik, hogy az adott növény mire használható, különösen azt, hogy milyen betegség gyógyítására alkalmas. A szignatúra-tant (signum latinul annyit tesz: jel, jelzés) a 16. századi okkultisták rendszerbe is igyekeztek foglalni.

Cornelius Agrippa (1486–1535) német okkult író, asztrológus, alkimista 1510 körül például azt írta De occulta philosophia című munkájában, hogy „az orvosok pedig jól tudják, hogy miként segít minden dolog azon, ami hozzá hasonló”. A szignatúra-tan gyökerei nem elválaszthatók az európai középkor mélyen és dogmatikusan vallásos, a természet közvetlen tanulmányozását elutasító szemléletétől. Akkoriban szentül hitték, hogy Isten, amikor megteremtette a növényeket, az emberek számára ruházta fel őket jelekkel.

Természetesen a növényi afrodiziákumok keresése is elsősorban a szignatúra-tan elvei alapján történt. Európában az emberi nemi szervekre leginkább emlékeztető részei bizonyos ikergumós orchideáknak (magyarul: kosborok) vannak. E növények páros, kerekded, tápanyag-raktározó szervei herére emlékeztetnek. A híres okkult alkimista, csillagász és orvos Paracelsus (1493–1541) a következőket írta róluk: „Látva a kosbor gyökeret, nem hasonló az a férfi nemi szerveihez? Ennek megfelelően… helyreállíthatja egy ember férfiasságát és szenvedélyét.” Mindez megmagyarázza görög eredetű tudományos elnevezésüket (Orchis=here), amelynek származéka, az orchidea szó a köznyelvbe is beépült. (Orchis a görög mitológiában annak a fiatal férfinak volt a neve, aki Bacchus egyik papnőjét erőszakkal magáévá akarta tenni, de a papnő vadállatai széttépték. A szétmarcangolt férfi teste  ekkor orchideává változott.) A jellegzetes kettős gumó hasonlósága a heréhez persze csak látszólagos. A kosboroknak virágzáskor egy tápanyagokkal telt tömör, „leánygumó”-nak nevezett gumójuk és egy ráncos, petyhüdt „anyagumójuk” van. Az anyagumóból a növény már felhasználta a tápanyagokat a virágzat kineveléséhez, a leánygumóban viszont a jövő évi virágzáshoz szükséges, az évben felhalmozott tápanyagok vannak. A két gumó különbsége nem kerülte el a régi korok orvosainak figyelmét. Veszelszki Antal 1798-ban a következőket írta ezzel kapcsolatban: „A’ gyökere kettős tökforma, egyike friss, a’ másik pedig meghervadt forma. A’ kettős gyökérnek kettős a’ haszna: mert a’ frissel élünk, hogy a’ férjfiúság megerősbödjön; a’ hervadtal pedig, hogy a’ bujaságot el-óltsuk magunkban”.

 A kosboroknak jellegzetes, here alakú ikergumójuk van, amelyet számos kultúrában afrodiziákumnak tekintettek. Az orchideák erről kapták tudományos nevüket (az Orchis görögül herét jelent)

 

A kosborok kultusza az ókori Hellászba nyúlik vissza, ahol csodálatos hatású szerelmi varázsszernek tartották e növényeket (szatürion), amelyek minden férfit Priaposszá tesznek. (Priaposz a görög mitológiában a szexualitás, valamint a kertek, a növények és az állatok termékenységének istene volt, aki Héra rontása miatt óriási nemi szervvel született, és emiatt anyja, a csapodár életmódú Aphrodité eltaszította magától.)

Priaposz ábrázolása egy pompeji freskón (forrás)

Az egyik leggyakoribb hazai orchidea az agárkosbor

A föld termékenységének ünneplésekor, Démétér ünnepén a görög ifjak kosborból font koszorút viseltek. A hellének által az orchideákra használt satyrion elnevezés gyökere a manapság is közismert, bár kétségtelenül pejoratív felhanggal társult szatír szóval közös. A szatírok a görög mitológiában a férfiasságot megtestesítő, túlfűtött félistenek voltak, félig emberek, félig állatok (deréktól lefelé kecskabakok), akiknek kedvelt táplálékuk a kosborok „gyökere”volt.

Antik terrakotta szatír ábrázolás (forrás)

A kosborok szárított gumóit arabul khus yatus sahlab-ként (azaz rókahereként) emlegették, ebből az elnevezésből rövidült a török salep szó. Híre messze eljutott, egész Keleten dicsérték hatását. Indiában arannyal fizettek érte, kivonatából erősítő és frissítő italt készítettek. A perzsák és a törökök a salep-et forró tejbe tették, és gyömbérrel fűszerezték. (Törökországban még ma is évente több millió orchidea gumóját ássák ki, és a hagyományos ital, valamint jégkrém készítése során használják fel, ezáltal számos orchidea állományát megtizedelve és néhányat végveszélybe sodorva.)

A görögök az orchideák ikergumóit borban áztatták. Az ókori római enciklopédista, idősebb Plinius (23–79) azt írta a kosborról: „már akkor is szerelmi ingert érez az ember, ha gyökerét a kezébe fogja, még inkább, ha savanykás borban megissza. Renyhébb kosoknak és bakoknak is adják italukban.” Mindez magyarázat lehet a nemzetség máig használatos, de elhomályosult értelmű magyar nevére (a kosborra) is. Az elnevezés valószínűleg a szerelmi kuruzslásban igen fontos egyik állati eredetű termékre utal. Az állati eredetű afrodiziákumok köre igen széles volt: a hím veréb vérétől, az orrszarvú tülkén és a szarvas spermáján át a bika, a farkas és mindenekelőtt a kos porrá tört heréjéig terjedt. Utóbbi használatának emléke él a 16. századból fennmaradt kosmony nősző fű (mony=here) és a kosbor szavakban. Erdélyben még nemrégiben is kiásták a kosborfajok ikergumóit, majd szárítás után megtörték, mert a pornak nemi izgató hatást tulajdonítottak, ezért Gyimesben és Csíkban bergőburján a kosborfajok neve. (A bereg, bërëg, berreg, bërrëg, börrög ige a székelyeknél „párosodik” jelentésű.) Ugyanez áll a népies nősző fű és embererő fű (és a talán a vitézfű) elnevezések hátterében is. (A „nőszés” kifejezés mára szinte teljesen feledésbe merült, legtöbben talán Arany János Hamlet-fordításából ismerik, amelyben Hamlet atyjának szelleme az 1. felvonás 5. színében azt mondja gyilkosára, hogy „Az a parázna, vérnősző barom”.)

Több orchideafajt gyógynövényként tartottak számon. A Salep tuber néven ismert gumók gazdagok tápanyagokban (keményítőben, nyálkában és fehérjében), anyagaik könnyen és jól hasznosulnak. Régen ínségeledelként fogyasztották, de csecsemőtápszert, ragasztót és textilipari adalékot is készítettek az orchideagumókból. Fontos hangsúlyoznunk, hogy ma már az orchideák valamennyi faja védelem alatt áll egész Európában (és így hazánkban is) és emiatt gyűjtésük nem megengedett. Szerencsére, manapság már minden felsorolt alkalmazásra a kosborok gumóiból nyerhető anyagoknál hatékonyabb anyagok állnak a rendelkezésre.

Mi fán terem a vanília?

Bár a vaníliáról, szinte mindenki hallott, azt kevesebben tudják, hogy ez a növény is a kosborfélék népes családjába (Orchidaceae) tartozik. Közép-Amerikában honos, ahol az aztékok régóta ismerték és használták. A később érkező hódítók a világ más részeire is behurcolták és ma már Madagaszkár és különböző Délkelet-Ázsiai országok adják a vaníliatermelés javát. A ’vaníliarúd’ valójában a növény éretlenül leszedett és fermentált toktermése. Mivel a növény virágai nem önmegporzók (sőt ön-inkompatibilisek) a termésképzéshez külső pollen vektor szükséges. Őshazájában rovarok végzik virágai megporzását, ám ezek hiányoznak azokon a területeken ahol javarészt termesztik, ezért virágait egyenként, kézzel porozzák meg.

A vanília virágain jól megfigyelhető a kosborfélék vagy orchideák virágainak kétoldali részarányosságáért felelős két alkotó: a belső lepelkör mézajakká módosult tagja és a bibe és a porzók összenövésével keletkezett ivaroszlop (gynostemium).

A Vanilla planifolia virága (forrás) 

A vaníliából nyert komponensek (mint a vanillin) közkedvelt ízesítői fagylaltoknak, jégkrémeknek és egyéb édességeknek. Ezeknek a termékeknek a csomagolásán gyakran láthatók a közismert ’vaníliarudak’ (azaz termések) ám ezek önmagukban kevéssé mutatósak, így nem egyszer a vanília virágait is használják díszítésként. Ám ezek a legtöbb esetben valójában nem ennek a növénynek a virágai, hanem részben más orchideák vagy teljesen más növények (például liliomok) vagy pedig a művészi képzelet által megálmodott, a valóságban nem létező fantazmagóriák. Az alábbiakban ezek közül mutatunk szerény ízelítőt, de a kedves olvasóktól szívesen veszünk email-en küldött további gyöngyszemeket, és ezeket közre is adjuk a blogban.

 

A 'vaníliarudak'  prózai látványát itt egy lepkeorchidea (Phalenopsis) hibrid virága hivatott feldobni (bár a szín kétségkívül olyasmi, mint amilyen a vaníliafagylalt szokott lenni... vagy legalabbis majdnem hasonló)

 

Itt  liliomokat (Lilium) használtak a vaníliás, mégis csokoládészerű szappan reklámozására. Ivaroszlop helyett különálló porzókat (ráadásul hatot) és termőket látunk, nyoma sincs a zigomor szimmetriának. Mindezt kevéssé ellensúlyozza a porzók csokoládészirupba (szappanba) mártása...

 

Hűha... Ez már komolyabb fejtörő! Itt egy liliomszerű külső lepelkör látható (de attól eltérően öttagú) és egy belső, forrt mellékpárta (paraperigonium) szerűség, amilyeneket a nárciszoknál figyelhetünk meg. És ráadásul a közepén kackiásan meredezik néhány ivarlevél. Itt a művész tényleg szabadon hagyta szárnyalni a fantáziáját, nemcsak hogy orchideára, de semmiféle élő növényre nem emlékeztet a virág. (Én a terméknek a jól csengő Frankenstein fantázianevet javasolnám.)

Bár a bejegyzés címét csak költői kérdésnek szántam, de ha már feltettem válaszolok is rá: teljesen mindegy, amilyenre felkúszik vagy felfuttatják. Ugyanis e faj is fánlakó (azaz epifiton), mint az orchideák többsége.

A növények jelentősége

A legtöbb ember nem vesz tudomást a növények létfontosságú szerepéről a földi Élet fennmaradásában. Bár az első növényrendszertan gyakorlaton igyekszem ezt elmondani a hallgatóknak úgy gondolom, hogy  mindezt itt sem haszontalan röviden megosztanom.

Hallgatóim nem tartják furcsának, hogy a jövőben játszódó tudományos-fantasztikus filmek elengedhetetlen színhelye a kietlen, az ember számára alig elviselhető környezet, amely teljesen nélkülözi a szemünknek olyan kellemes zöld színt és az életet adó növényzetet.

Pedig a fotoszintetizáló növények adják életünk alapját. Ök építik fel vízből, ásványi sókból a Napból érkező fényenergia segítségével azokat a szerves anyagokat amelyek lehetővé teszik az állati (és beleértve az emberi) életet is. Az emberiség nagyobb részének táplálékát jórészt néhány növény adja: a rizs, a búza, a kukorica és a burgonya. A növények persze nemcsak táplálnak bennünket. A fás növények testéből házakat, bútorokat, közlekedési járműveket, hidakat és sok mást építünk. De a fából tüzet is rakhatunk, aminél melegedhetünk. Növényekkel fűszerezzük az ételeinket, díszítjük kertünket és szobánkat. Millióknak hoznak gyógyulást (igaz a kenderből, mákból és kokacserjéből készült tiltott kábítószereknek is milliók hódolnak). De más, törvényes növényi eredetű élvezeti szerek is vannak, például a dohány vagy a különböző növények levéből erjesztett szeszes italok. A bornak pedig még a palackját is egy növény, a paratölgy kérgével dugaszoljuk le... De a természetes növényzet az a tényező, amely a kőzetek törmelékéből és saját testéből létrehozta a mezőgazdasági termelés nélkülözhetetlen feltételét: a termőtalajt. A növények rostjaiból ruhanemű készül. A hajdan élt növények testéből keletkeztek fosszilis energiahordozóink a szén, a földgáz és a kőolaj. Az utóbbiakból a vegyipar által előállított műanyagok is növényi eredetűek, miként a papír is...

A növények annyira hozzátartoznak az életünkhöz mint a levegő (helyesebben a fotoszintetizláló szervezetek által előállított oxigén), amelynek létét annyira természetesnek vesszük, hogy szinte tudomást sem veszünk róla...

Ha ez a száraz felsorolás valaki számára nem lenne elég meggyőző, akkor vegye szemügyre az alábbi fényképet:

 

Most pedig képzeljük el a látott édességeket liszt [azaz búza (Triticum aestivum)], cukor [tehát cukorrépa (Beta vulgaris var. altissima) vagy cukornád (Saccharum officinarum)], fahéj (Cinnamomum verum), kókusz (Cocos nucifera), mazsola (Vitis vinifera), Mandula (Amygdalus), kakaó (Theobroma cacao) és az orchideák közé tartozó vanília (Vanilla planifolia) nélkül... 

Mediterrán orchidea kalauz: Anacamptis longicornu

Tudományos név: Anacamptis longicornu (Poiret) Bateman, Pridgeon & Chase

Etimológia: A faj elnevezése a hosszú, szarv alakúra emlékeztető sarkantyúkára utal (longi = hosszú, corn = szarv).

Synonyma: Orchis longicornu Poiret.

Magyar név: Hosszúsarkantyús sisakoskosbor.

Elterjedés: Nyugat-mediterrán elterjedésű faj, amely Észak-Afrikában (Algéria, Tunézia), Korzián, Szardínián, Sziciliában, Mallorcán és az Ibériai-félszigeten honos.

Virágzási idő: Február – május.

Újabb ráhangolódás a közelgő terepi szezonra...

Bár most éppen kissé téliesre változott az idő, de a tavasz és a terepszezon feltartóztathatatlanul közeleg. Most egy kis nosztalgia jegyében (a teljesség igénye nélkül) felelevenítek néhány szálláshelyet, ahol az elmúlt évek mediterrán túrái során álomra hajtottuk fejünket...

A legnagyobb kihívás az első napokban az autópálya mellett alvóhelyet találni, amikor az első 1-2 napban hosszú utat kell megtenni és ilyenkor általában benzinkutaknál alszunk...

 A temetők környéke nyugalmas és itt általában ivóvíz is akad (Toszkána)

A tengerpartokon nemegyszer találhatunk kitűnő táborhelyet...

 ... ez az esti hangulatkép is itt készült.

Az eukaliptuszligetek is megfelelő alvóhelyet jelentenek, de az azért ritkaság, hogy orchideák is legyenek... Bár ezen a Portugáliában készült képen a Serapias cordigera virít...

Néha szükség van kényszermegoldásokra...

Az esős Monte Minerván (Szardínia) jól jött ez a kis faház (a mumifikálódott patkányt kitessékeltük...)

"A szoba gyönyörű, (gyep)szőnyege hemzseg az orchideáktól és a gyönyörű kilátás nyílik az Etnára"

 A Monte Rosso alatt az erdészet munkatársai ajánlották fel, hogy aludjunk a teraszon...

Bár általában kellemes áprilisban az idő, tavaly Madridban majd' megfagytunk... A gázpalack is kifogyott... Ilyenkor alternatív megoldásokhoz kell folyamodni.

Ez is kellemes táborhely volt, nemcsak a megtalált látonyák miatt, hanem mert reggel egy birkanyáj bégetése ébresztett bennünket...

Pótlás, Sramkó Gábor kívánságára:
A Tajgetoszon egy gazdátlan ház eresze alá húzódva aludtunk és reggel felébredve a hálózsákom alatt ezt az állatkát találtam.

Bárcsak már indulhatnánk!

A 'szellemorhidea'

A bajuszkosbor (Epipogium aphyllum) rászolgolál angol nevére, a 'szellem orchideá'-ra, (Ghost orchid), ugyanis megjelenése szinte megjósolhatatlan. Június és október között szinte bármikor virágozhat, de egy virágaiban legfeljebb egy hétig gyönyörködhetünk. Nagy-Britanniában már többször kipusztultnak hitték, több esetben évtizedekig nem észlelték, majd ismét rábukkantak... Legutóbb éppen 2010-ben.
 

 Legendás arról, hogy legtöbbször csak néhány példányát találják és a legtöbb lelőhelyén csupán egyetlen alkalommal észlelik. Nincs ez másként hazánkban sem, alig hiszem, hogy tucatnyinál többen látták volna hazánkban, ezt tűnékeny növényi szellemet...

A Déli-Bakonyban az 1980-as években találta Galambos István mindössze egyetlen példányát... Ezután több mint három évtizedre nyomaveszett. 2010-ben Mészáros Andrással és Simon Pállal látogattunk el az Ajka melletti Köleskepe-árokba, ahol az akkoriban készülő Magyarország orchideáinak atlaszá-hoz gyűjtöttünk talajmintákat az ottani nőszőfű (Epipactis) populációk termőhelyein. Miközben egy nőszőfű mellett 20 centiméternyi távolságban ástam, egyszer csak furcsa, ismerős rizómákra lettem figyelmes. 

A Bakonyban talált rizómák

 

... és a rizóma ábrázolása egy antik grafikán

A helyszínen csak sejtettem, de az irodalomban közölt ábrák alapján már teljesen biztos voltam benne, hogy a bajuszvirág még nem virágzó példányaira bukkantunk. Barátaim egy hét múlva visszatértek a helyszínre és immár a virágzó 'szellem' fogadta őket, amit András alábbi fényképe is bizonyít:

 

Az  eseménynek hamar híre ment és a neves hazai természetfotós, Novák László is visszalátogatott Pali kíséretében a lelőhelyre újabb egy hét  múlva. Az előző heti növénynek már híre-hamva sem volt, de egy újabb felbukkant példány kárpótolta őket.

Kipusztult a nyári füzértekercs Magyarországról?

A nyári füzértekercs (Spiranthes aestivalis) a hazai flóra egyik legnagyobb ritkasága. Atlanti-mediterrán elterjedésű növény, amely Nyugat-Európában forráslápok, síklápok ritka növénye.

Hazánkban mindösszesen két előfordulása vált ismertté. Elsőként Polgár Sándor találta meg Győr város belterületén, az egykori Hlatky-Schlichter-féle téglagyár felhagyott agyagnyerő gödreinek, talajvízközeli pionír felszínein 1935-ben.

A zalai flóra jeles kutatója, Károlyi Árpád olajbányász a Sormás melletti ’Gördövény’ felhagyott homobányájában bukkant rá 1944-ben. Felfedezését 1956-ig nem csak herbáriumi példányokkal, hanem fényképpel is dokumentálta.

A győri előfordulást már az 1950-es években hiába kereste Tallós Pál, a tragikusan fiatalon elhunyt kiváló erdész-botanikus, a termőhelyet beépítették. A sormási lelőhely évtizedekig megvolt, benne Óvári Miklós és Raksányi Zsolt barátaimmal együtt magam is láttam orchideákat, például agár sisakoskosbort (Anacamptis morio) és hússzínű ujjaskosbort (Dactylorhiza incarnata), de a füzértekercset sajnos hiába kerestük... Nagykanizsa városa a növényt látszólag becsben tartotta, ugyanis egy utcát Füzértekercs utcának kereszteltek el, sőt még címernövényi státusza is szóba került.Ennek ellenére a termőhelyen mintegy egy évtizede ’logisztikai központot’ létesítettek, így a faj kipusztulása innen biztosra vehető.

Pár évvel ezelőtt, Bognár János a világhálón tette közzé herbáriumi lapjait. Nagy örömömre ezek között megtalálható volt egy 1994-ben, Szilvágy mellett gyűjtött példány. Ezek szerint tehát a faj mégsem pusztult ki Magyarországról? Mivel a gyűjteményben számos további érdekes florisztikai adat lappangott, felvettem a kapcsolatot Bognár Jánossal és bíztattam, hogy ezeket az igen fontos előfordulási adatokat tegye közzé egy lektorált szakcikkben. Sajnos, ettől elzárkózott, mint elmondta a gyűjteményt oktatási célokra hozta létre. A gyűjteményben található lapok közül több a ’hihetetlen’ kategóriába tartozik, miként az az alábbiakban is látható:

Mégsem pusztult ki az országból a berzenke?

Korábban soha, senki sem észlelte a Beregi-síkon a tarka sáfrányt...

 

... vagy a Lázbérci-víztározónál az ikrás fogasírt...

 ... vagy a Bükk-fennsíkon az osztrák sárkányfüvet...

... vagy a Bükkben a sápadt ledneket ...

... vagy a tihanyi Aranyháznál a pókbangót ...

... vagy a Villányi-hegységben a füles kosbort ...

Mindezek miatt a nyári füzértekercs újabb hazai előfordulása nem tekinthető bizonyítottnak. De újbóli megtalálása igen nagy jelentőségű volna!!!